Népszabadság, 1980. október (38. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-08 / 236. szám
1980. október 8., szerda NÉPSZABADSÁG (Tudósítónktól.) A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége, Szlamenicky István vezetésével kedden ülést tartott. Elemezte az áfészek és vállalataik élelmiszeripari tevékenységét, s megvitatta a termelés és a feldolgozás továbbfejlesztésével összefüggő feladatokat. Részt vett és felszólalt a tanácskozáson Vágó József, az MSZMP KB alosztályvezetője és Nagy Imre munkaügyi miniszterhelyettes is. Tavaly az áfészek és a szövetkezeti vállalatok élelmiszeripari üzemei több mint 5 milliárd forint értékű terméket állítottak elő. Sertésvágó és -feldolgozó üzemeikben évenként mintegy 500 ezer sertést dolgoznak fel. Tartósítóiparuk évenként mintegy 34 ezer tonna zöldség- és gyümölcskonzervet, savanyúságot, sűrítményt, szárított terméket állít elő. A szövetkezeti sütőipar az országos termelés 4 százalékát adja. A falvakban alapellátást nyújt, a városokban bővíti a választékot. Hasonló szerepet töltenek be baromfifeldolgozó, szikvíz-, édesipari és száraztészta-gyártó üzemeik, valamint szeszfőzdéik. Az áfészek az általuk előállított élelmiszerek 70 százalékát saját, illetve a velük kapcsolatban levő szövetkezetek körzetében értékesítik, bár némely termékeket — sósrúd, ételízesítő, zöldségkrém, fűszerkeverékek, száraztészta — több megyében, sőt országszerte forgalmaznak. Ilyen eredetű öszszes árbevételük 18 százalékát exportra kerülő cikkek adják, a termékek mintegy háromnegyede tőkés országokba jut. A SZÖVOSZ elnöksége ezután az áfészek hatékonyabb létszámgazdálkodását elősegítő jogszabályok érvényesülésével összefüggő feladatokról tárgyalt. Megállapította, hogy a termelékenység növelése, a tartalékok feltárása érdekében meg kell teremteni a több, kapcsolt munkakör ellátásának lehetőségét, s a változó munkahelyen való foglalkoztatást ■,ítélést tartott a SZÖVOSZ elnöksége Szüret előtti tanácskozás a TOT-ban A termelők és a borgazdasági vállalatok nagy erőpróbája lesz az idei szüret, nemeseik a megkésett érés miatt, hanem azért is, mert a vállalatok — a tröszt megszűnése következtében —nagyobb önállósággal rendelkeznek, és ezzel együtt fokozottabb felelőséggel tartoznak, partnereiknek. Ez volt az alaphangja annak a tanácskozásnak, amelyet kedden a TOT-ban rendeztek a hazai bortermelő tsz-ek küldötteinek részvételével. A tanácskozáson élénk vita alakult ki a felvásárlási áraikról. Mint ismeretes, az idei termést átlagosan a tavalyinál hét százalékkal magasabb áron veszik át a termelőktől, ezzel ellensúlyozva megnövekedett költségeiket. A végső árak megállapítása, a termelők és a felvásárlók-feldolgozók közötti árvita az idei őszön meglehetősen elhúzódott, mindenekelőtt azért, mert a késői érés miatt a várható minőségeit eléggé nehéz felbecsülni. Márpedig ez az árakat is befolyásolja. Az árviták a legutóbbi napokban véget értek, a partnereknek a legtöbb helyen már sikerült megállapodniuk, némely borvidéken azonban az érdekek egyeztetése még tart. (MTI) Kábítószer-razzia New Yorkban Az amerikai nagyváros rendőrsége egy névtelen telefonhívás nyomán nagyszabású kábítószer-kereskedelmi hálózatot leplezett le. Képünkön a rendőrség által elfogott vásárlók és eladók, akiket a „heroin-szupermarketben’’ fogott el a rendőrség. Válasszon tapétát gazdag árukészletünkből! Budapest V., Szalay u. 3. szám alatt (László Jenő u. sarok) hazai és importált tapéták, tapétaragasztók, poszterek, gigant poszterek nagy választékban kaphatók. Szaktanácsadás. Figyelmes, udvarias kiszolgálás. Várjuk kedves vásárlóinkat naponta 9-től 17 óráig, szombaton 9-től 13 óráig. Nemzetközi irodalomtörténész-tanácskozás Budapesten Hat európai szocialista ország, valamint Kuba, Mongólia és Vietnam irodalomtörténészeinek részvételével kétnapos nemzetközi világirodalom-történeti konferencia kezdődött kedden Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében. A szocialista országok tudományos akadémiai együttműködésében kialakult közös irodalomtudományi kérdéseket tárgyalják meg, egyebek között az irodalomtudomány új módszereit, s tájékoztatást adnak az esztétikai, irodalomelméleti kutatásokról. Megvitatják a közös kutatási tervben megjelölt további feladatokat, velük kapcsolatos tennivalókat is. A tudományos eszmecsere az együttműködés távlati tervét megfogalmazó megállapodás aláírásával ma ér véget. Retületetek kiskereskedelmi és vendéglátó üzletek működéséről A Minisztertanács nemrég rendeletet hozott a kiskereskedelmi és vendéglátó üzletek új működési lehetőségéről, szerződéses üzemeltetéséről. A belkereskedelmi miniszter végrehajtási utasítása is megjelent a Magyar Közlöny legutóbbi, szeptember 30-i számában. A közlöny ismerteti az üzletek bérletéről, valamint a magánkereskedelmi jogszabályok módosításáról szóló miniszteri rendeletét is. A végrehajtási rendelet szerint 1983. január 1-től a vállalatok és a szövetkezetek a legfeljebb öt dolgozót foglalkoztató kiskereskedelmi üzlet, valamint a hat — illetve melegételkészítés esetén tizenkét — dolgozót foglalkoztató vendéglátó üzlet szerződéses üzemeltetésére köthetnek megállapodást az arra vállalkozó személylyel vagy kisebb, legfeljebb öttagú kollektívával. Szerződés csak azzal hozható létre, aki a vállalattal munkaviszonyban áll, vagy azt vállalja, megfelelő a szakmai képzettsége, s a nyilvánosan meghirdetett — a sajtóban közölt — pályázat alapján tartott versenytárgyaláson alegkedvezőbb ajánlatot teszi, vagyis a legmagasabb díj fizetésére kötelezi magát. Az üzlet és az értékesebb berendezések változatlanul szocialista tulajdonban maradnak. Az új üzemeltetési rendszer az úgynevezett szabadkasszás — közismert néven gebines — forma továbbfejlesztése, lényegében azt váltja majd fel. Éppen ezért állami vendéglátó üzlet 1983. január 1-től — a melegkonyha nélküli büfék és a munkahelyi büfék kivételével — szabadkasszás elszámolásban nem működhet, sőt 1981. január 1-től, néhány üzlettípustól eltekintve, újabb üzletek szabadkasszás elszámolásra nem is jelölhetők ki. A miniszter másik rendelete szerint ezentúl az állami vállalatok nemcsak kiskereskedelmi, hanem vendéglátó üzleteket is bérbe adhatnak magánkereskedőknek. Ilyen üzletet több, legfeljebb négy személy is bérelhet. Az üzletek bérbeadását ugyancsak nyilvánosan hirdetik meg, és versenytárgyaláson döntenek. A magánkereskedelemről szóló rendelet módosítása több korlátozó intézkedés feloldásával mind a kiskereskedelemben, mind a vendéglátásban lehetővé teszi a magánkereskedők számának növelését; erre leginkább a nem megfelelően ellátott területeken és szakmákban lesz mód. A rendelkezés szerint csaknem harminccal több szakmában adnak ki magánkereskedői igazolványt A bérleti rendszer kiterjesztéséről és a magánkereskedelemről szóló jogszabályok hatályba léptek. (MTI) Sport- és pihenőliget épül Kőbányán Jóváhagyta az Újhegyi út, a Kalmat utca, a Hangár utca és a Bányató utca által határolt 246 ezer négyzetméternyi területen létesítendő sport- és pihenőliget beruházási programját a X. kerületi tanács végrehajtó bizottsága. A program szerint a pernyével feltöltött területen 14 sportpályát ügyességi játékokra, télen szánkózásra használható területet, továbbá pihenőkertet és több játszóteret alakítanak ki. Több mint 70 ezer négyzetméternyi parkot fed majd pázsit, 22 ezer négyzetmétert pedig cserjékkel és fákkal ültetnek be. A munkában részt vállaltak a kerület lakói, a vállalatok, az üzemek, az intézmények dolgozói: szeptember végéig már 10 millió forint értékű tereprendezést végeztek el. a RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MA! MŰSORÁBÓL] KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Világablak. I. rész. 8.56: Beszélni nehéz. 9.08: Zenekari muzsika. 9.46: Kis magyar néprajz. 9.51: Tarka mese, kis mese. 10.05: Literatúra. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: Nóták. 11.15: Schubert: Esz-dúr trió. 12.35: Házunk tája. 12.50: Operaslágerek. 13.20: Dzsesszmelódiák. 13.56: Amatőr zenei együttesek. 14.07: Az új magyar zene hónapja. 15.10: Gesualdo-madrigálok. 15.28: MR 10—14. 16.10: Kritikusok fóruma. 16.20: Áriák. 16.42: Arcképek a német irodalomból. 17.07: Adatvédelem. A korszerű számítástechnika segítségével nálunk is kialakultak az adatbankok,a melyekben milliárdokat érő információkat őriznek. Igen fontos tehát szigorú őrzésük, nehogy az adatok illetéktelenekhez kerüljenek. Hogyan vigyáznak rájuk, mit kell tudniuk a vezetőknek a veszélyekről és a védekezésről? 17.32: R. Strauss: Itália. 19.15: Gondolat. 20.00: Színes népi muzsika. 20.34: Apámról — O. Klempererről. 21.30: Háttérbeszélgetés. 22.30: Webern: öt tétel vonósnégyesre. 22.42: Meditáció. 22.52: Magyar előadóművészek. 23.27: Bizet, C-dúr szimfónia. 0.10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalok. 8.20: Amerikai hétköznapok, 2. rész. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Népszerű operettdalok. 10.00—11.30: Zenedélelőtt. 11.30: A Szabó család. 12.00: Népi zene. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: A hétköznapok árnyéka. 13.30: Színész szőttes. Kettőtől négyig ... 14.00: Huszka daljátékaiból. 14.35: Slágermúzeum. 15.26: Fúvószene. 15.45: Kodály-dalok. 16.00: Mindenki iskolája. 16.35: Néhány perc tudomány. 16.40: Filmzene. 17.00: Nyolc rádió 8 dala. 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Barangolás régi hanglemezek között. 18.55: Közv. az Ausztria—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzésről. 20.50: Válás (s)z! — 7. szám. 21.42: Kovács Kati előadóestje. 23.15: Zenés Játékokból. I. MŰSOR 9.00: Etika és filozófia a k.-isk.-nak. 9.30: Dzsesszfelvételek. Szt. 10.00: Zenekari muzsika. Szt. 12.00: Muszorgszkij operáiból. Szt. 12.40: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 13.07: Kamarazene. Szt. 14.35: Láthatatlan múzeum. 15.05: Zenekari muzsika. Szt. 16.50: Öt földrész zenéje. Mexikó. 17.00: A véges végtelen. 2. rész. 17.30: Magnósok, figyelem! Szt. 18.15: Bach-művek. Szt. 19.05—19.35: Iskolarádió. 19.35: Az új magyar zene hónapja. Közv. Szt. Közben. kb. 20.30: A „Zsolnai” keramikusa. Kb. 21.35: Operaáriák. Szt. 22.01: A háborúnak vége. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (sz.). 8.05: Történelem (ált. isk. 8. o., ism. 15.05).9.30: Magyar nyelv (ált. isk. 2. o., lsm. 14.50). 9.40: Delta. 10.00: Tetthely. — A hallgatás díja (ism., sz.). 11.35: lehet egy kérdéssel több? (ism.) 15.40: Orosz nyelv. A bajnok (sz.). 16.30: Hírek. 16.35: Rövidfilmek — 1. Grönland élővilága (sz.). 2. Időjárás jelentés. Lengyel rajzfilm (sz.). 17.05: Nyilvántartó hivatal, 1. rész (ism., sz.). 18.15: Staféta. 18.40: Tévétorna (sz.). 18.45: Esti mese. 18.55: Ausztria—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés. Közv. Bécsből (sz.). 20.45: TV Híradó (sz.). 21.15: Rablás női módra. Francia vígjáték (sz.). 22.50: TV Híradó 2. (sz.). 2. MŰSOR 20.00: Régész vagyok. A Pécsi Stúdió műsora. 20.45: TV Híradó (sz.). 21.15: Ember és föld (sz.). 21.40: Perpetuum mobile (sz.). 21.45: Jugoszlávia—Magyarország asztalitenisz Szuper Liga mérk. Közv. Újvidékről (sz.). Csúszózsaluzással építik a csongrád-szentesi Tisza-hidat A Csongrád és Szentes határában készülő új Tisza-híd építkezésén befejezték a mederbe 14 méter mélyre süllyesztett, cölöpökön nyugvó vízi pillérek építését. A víz felszínén úszó katamaránról különleges fúróberendezéssel mélyítették a cölöpök helyét A vízi pillérek közé állványozás nélkül, úgynevezett szabad betonozásos tecnhológiával feszítik a híditestet; úszódaru segítségével már a helyükre is emelték a zsaluzókocsikat; ezzel megoldják a csúszózsaluzatos hídépítést A solymári téglagyár rekonstrukciója Felújítják a Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat solymári gyárát. Az új, 7100 négyzetméter területű csarnokot már alapozzák, s még az idén az épület pilléreit is felállítja a 31. számú Állami Építőipari Vállalat; az új üzemet Csehszlovákiától vásárolt berendezésekkel szerelik fel. A rekonstrukció befejezése után évenként 40 millió téglát gyártanak, főképp a fővárosi és a Pest megyei magánépítőknek. A gyár dolgozóinak a munkakörülményei is javulnak, automata gépek végzik majd a rakodást és a csomagolást. A megújhodott gyár 1983-ban kezdi meg a termelést