Népszabadság, 1980. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-02 / 258. szám
1980. november 2., vasárnap NÉPSZABADSÁG * mm®® OTTHON Kanapé tartószerkezet nélkül Szövetzsonír Melyik típust vásároljuk meg a kétszemélyes, összecsukható kanapék közül, ha kevés a pénzünk? Hogyan barkácsolhatunk magunk ágyat, fekhelyet? Megszületik az ötlet, a terv, s kiderül, hogy nincs megfelelő fűrész, lemez, nem beszélve a fém vasalatokról. A rajzon látható kanapé előnye: nincs szilárd tartószerkezete, poliuretán habanyagból készül, így megtakarítjuk a drága faanyag árát, és az elkészítéséhez nem szükséges faipari szerszám. Aki biztosan tud habanyagot vágni, és ügyesen varr, bátran nekikezdhet. Hátránya az, hogy nem egészen olyan rugalmas fekvőhely, mint a hagyományos módon elkészítettek, a 16 cm vastag A32 jelű poliuretánhab ugyanis közvetlenül a szőnyegen fekszik. Összecsukott állapotban mindig a falfelületnek támaszkodik. Nehezebb elkészíteni, de kényelmesebb, ha a párnázat két rétegű habanyagból áll. Nyitott állapotban alul van a 12 cm vastag, A32 jelű, felül — a testtel érintkező felületen — pedig a 4 cm vastag, A25 jelű lágyabb hab. A két réteget Palmatex ragasztóval kell összeragasztani. Az ék alakúra szabott, levehető ülő- és háttámlapárnák a lágyabb, az A25 jelű habból készülnek. A kanapé méretei: összecsukott állapotban: hossza 185 cm, szélessége 80 cm, magassága 70 cm, ülésmagasság 40 cm, ülésmélység 52 cm. Kinyitott állapotban : hossza 105 cm, szélessége 185 cm, vastagsága 16 cm. A szövet legyen erős szövésű, hogy a kanapé teljes hosszában megvarrt szövetzsanér ne szakadjon el egykönnyen. MOHOS JUDIT Szabad párnák A farmer utóda Ennek az, „új” öltözéknek évtizedekkel ezelőtt is két neve volt. Tréningruhának nevezték, és tréningen meg versenyen hordták a sportolók; melegítőként viselték a felnőttek és a gyerekek milliói, mert olcsó, meleg és könnyen kezelhető (mosható-vasalható!) volt. Egy időre visszahúzódott, de most szinte „betört” öltözködésünkbe. Egy külföldi magazin szerint népszerűsége vetekszik a farmeréval! Ha célszerűségét, változtathatóságát tekintjük, nem is csodálkozunk. Hasznos ruha hétvégi házban, célszerű kiránduláson a kapucnis változata. Vékonyabb alapanyagú melegítőhöz ma már magas sarkú cipő, színes sál, selyem ingblúz, sőt ékszer is elfogadott kiegészítő — így kényelmes, ünnepélyes vendégfogadó háziruhának viselhető. Az üzletekben sokféle melegítő kapható, de mióta skálája szélesedik a különféle vastagságú jerseyanyagoknak, és csinos frottír is kapható, érdemes a melegítő házi megvarrásával próbálkozni. Nyakán, ujján, derekán kézzel kötött pánttal dolgozhatjuk el. Él kukoricasárga melegítő ujján, kézelőjén, a nadrág alján és a V-alakú kivágásba állított cipzárral csukódó kámzsanyakán a melegítővel azonos színű patentkötéses rész van. — A szilvakék összeállítás lefelé szűkülő nadrágját és az ujjak végét szabott pánt fejezi be. Az eleje betét, és a fejtetőn cipzárral összehúzható kapucni piros-fehér csíkozású. — Elegáns kiegészítőkkel — magassarkú cipővel, selyemsállal, selyemblúzzal, kitűzővel — házi vendégfogadásra is alkalmasak a tréningruhák. Kellemes színfolt a sál és a bizsu, díszít a selyemblúz kihajtott gallérja és a nyak köré fűzött gyöngy vagy bőrszíj. SOLTÉSZ NAGY ANNA Harminc éve (1950. november 2.) halt meg G. B. Shaw, a század egyik legnagyobb írói tehetsége. Egy londoni újság már 1948-ban Shaw halálhírét közölte. Az érdekelt fél másnap a következőket írta a lap szerkesztőségének: Kedves szerkesztő úr! Ismerem a modern újságírást és tudom, hogy minden helyreigazítás szörnyen kellemetlen, ezért nem akarom, hogy megcáfolja a halálhíremet. .. (folytatása a rejtvényben). VÍZSZINTES: 1. A folytatás első része (zárt betűk: A, O). 12. Jósika, egynemű betűi. 15. Erő, amellyel a víz a környező felületre hat. 16. Egészségügyi intézmény. 18. Januárban kezdődik. 19. Nem megy el a helyéről. 21. Kívánás, óhajtás. 22. Állatorvos gyógyítja. 24. Az olasz rádió és televízió nevének rövidítése. 25. Vészjel. 27. Ez a másik. 28. Nagyon fáradt (bizalmas szóhasználatban) . 30. ... Spezia (olasz kikötőváros) . 32. A folytatás harmadik része (zárt betűk: S, R). 34. Nagyon kicsi. 35. Pióca — régiesen. 36. Vet betűi, keverve. 37. Sakkban: sáncol. 39. Súlyegység. 40. Az angolna angol neve. 42. Európa Kupa. 43. Tőrtáviratban. 44. Mindjárt eleinte. 46. Lóversenyeiről híres angol város. 47. A Duna egyik szakasza. 48. Valamiből tanulságot merítő. 49. A Száva mellékfolyója Jugoszláviában. 50. Lásd ott, rövidítve. 51. A mostani előtt levő. 52. Alomba ringató szó. 53. Marja a gyomrot. 54. Gally. 56. Zamata, aromája. 57. A Volga legnagyobb mellékfolyója. 58. Olimpiai bajnok birkózónk volt. 60. Magyar Rádió és Televízió. 62. Sátáni. 64. Kalóriaszegény üdítő ital. 66. ... és mondd! 68. ... Hóra (csehszlovákiai iparváros). 69. Csonthó. 70. Operál. 71. Barázdabillegető! 73. Község Somogy megyében. 74. A sereghajtó csapat küzd ellene. 76. Vállon viselt téglalap alakú kendő. 78. -re párja. 79. Kihegyezett csattanójú karcolatok (névelővel). 81. Oldó- és tisztítószer. 83. Skandináv légiforgalmi társaság. 84. Hosszú nyelű lándzsa. FÜGGŐLEGES: 1. Afrika guineai partvidékén élő nép. 2. Anglia második legnagyobb kikötője. 3. Laza egynemű betűi. 4. Nem betűi, keverve. 5. Vénasszonyok . . . 6. Becézett Borbála. 7. Zománc. 8. Télen aratják. 9. A norvég és a svéd autók jelzése 10. Azonos betűk. 11. YOÁ. 12. Helyébe mindig jót várt. 13. 1830-ban. 14. Romániai magyar építész, festő, műtörténész, író volt. 17. Tízcentes érme az Egyesült Államokban. 20. A fürdőszobában megtalálható. 23. ...power (a lóerő angol neve). 25. Folyó az NDK-ban. 26. A Katonazene című film félrevezetett tisztiszolgáját alakító színész névjele. 28. A folytatás második része (zárt betűk: N, H). 29. PDA. 31. „A” színvonal. 33. Folyadékban lebegő részecskét kiválaszt. 38. A folytatás negyedik része (zárt betűk: A, V). 39. A nap jelzője lehet. 41. Mauna . . (vulkán a Hawaii-szigeteken). 45. Svájci kanton és fővárosa. 46. Bogén .. . (egykori híres tőrvívónő). 48. Becézett Olivér. 49. ... -kapu (a Balkáni-hegység egyik hágója). 50. A barna moszatoknak főleg az Atlanti-óceánban élő csoportja. 52. Bővebbé tesz. 53. Teríték alá való készlet. 55. A képzőművészet egyik ága. 57. Vajat készít. 59. Természetes úton keletkezett üreg. 61. Francia államférfi, történetíró (1797—1877). 63. Nobel-díjas dán biokémikus. 65. A rokka alkatrésze. 67. ... Annamária (színésznői). 68. Átfordulás a nyújtón, tornában. 72. Egyiptomi keresztény nép. 74. Méhlakás. 75. Vágány. 76. Szintén nem. 77. Becézett Anikó. 80. -ka párja. 81. Személyes névmás. 82. Toka egynemű betűi BEDNAY JÓZSEF Beküldendő a vízszintes 1., függőleges 28., vízszintes 32. és a függőleges 38. számú sor megfejtése — lehetőleg levelezőlapon — november 10-ig. A cím mellé írandó: REJTVÉNY. OKTÓBER 9-I REJTVÉNY - PÁLYÁZATUNK NYERTESEI: Megfejtés: A legjobb orvos a természet. Gyógyítja a betegségek háromnegyedét, és sosem mond rosszat más orvosról. Budapestiek: Gyulai Gyuláné, Beszédes Sándor, Földi Tibor, Beck Gézáné, Ullmann Sándorné, Kováts Ferencné, Karádi Lajosné, Hajdú Jenő, Almási István, Emőd Péter, Várkely Lászlóné, Szabó Miklós, Laczkó Sándor, Weisner István, Lázár Imre, Gyenis Dénes, Mátrai Ferenc, dr. Hortobágyi Ferenc, Perjés Antalné, Cs. Jenő Benedek. Vidékiek: Tóth László, Ózd; Varga Vendel, Csetény; Bognár Zoltán, Alsóörs; Gábriel Jánosné, Kaposvár; Zongor Ferencné, Celldömölk; Molnár Gézáné, Hodász; Kocsis Imre, Székesfehérvár; Szász Jenőné, Szentendre; Nagy Lászlóné, Leninváros; Havas Gyula, Csongrád; Pulai Erzsébet, Debrecen; Sárosi György, Lábatlan; Ábrahám István, Makó; Ludány Ferenc, Nádudvar; Bíró Károlyné, Vác; Sipos Istvánná, Kisvárda; Doroszlai Margit, Pécs; Dobos Sándor, Szikszó; Komenczy Ádám, Gyöngyös; Dárdai Andrásné, Debrecen; Fábrik Imre, Győr; Kiss Gyula, Biharkeresztes; Felbert Gizella, Körmend; Szigetvári Gyula, Gyömrő; Pethes László, Gyöngyös; Józsa Kálmánná, Vác; Szirmay István, Baja; Ragó Ferencné, Székesfehérvár; Szombathy Antal, Csáp; Mester Béla, Polgár. Nyereményként egy-egy 50 forintos könyvutalványt küldünk postán. SZELLEMES VÁLASZ A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Külpolitikai negyedóra. 8.26: Operaáriák. 9.00: Minden versek titkai. 9.30: Doráti Antal vezényel. 10.08: Palotai Boris két rádiójátéka. 10.43: Haydn: c-moll szimfónia. 11.14: Vasárnapi koktél. Közben: 12.10: Édes anyanyelvünk. 13.00: Jegyzet. 13.10: Kamarazene. 13.49: Rádiólexikon. 14.19: Így láttam Bartókot. 15.14: Pillantás a nagyvilágba. 15.34: Régi magyar dallamok. 15.59: A tengeren. Rádiójáték. 17.13: Gazdaságpolitikai magazin 17.33: Arturo Toscanini vezényel. 18.50: A nagy fejedelem. 3. rész. 19.54: Sanzonpódium. 20.50: Népdalok. 21.30: Szvjatoszlav Richter zongorázik. 22.20: Operarészletek. 23.34: Salvatore Accardo hegedül. 0.10: Szimfonikus zene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Érdekességek a jövő hét műsorából. 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Operettegyüttesek. 9.30: Világvasárnap Oslóból. 10.33: Látogatás a közelmúltban. A műsorban megszólaló Déry Tibor, Pernye András, Titkos Pál egykori labdarúgó, Kulin György csillagász, Bilicsi Tivadar és Illyés Gyula különböző, őket érdeklő, foglalkoztató kérdésekről beszél. Hivatásuk eltérő, ebből eredően gondolatviláguk sem azonos, ennek ellenére egységes képpé alakul mindaz, amit elmondanak. 11.30: Látogatás a Munkásmozgalmi Múzeumban. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.57: Kórusművek. 13.10: A kerítésre rajzolt törpe, avagy a mese születése. Rádiójáték. 14.05: Magyar fúvószene. 14.33: Táskarádió. 15.30: Boszorkánylesen. Riportműsor. 16.00: Híres előadók albuma. 16.35: A vasárnap sportja. Totó. 17.05: Slágerek mindenkinek. 17.55: Mit üzen a Rádió. 18.33: Nótakedvelőknek. 19.20: Operettdalok. 19.47: Külföldi táncdalok. 20.22: Hules Béla versei. 20.38: Társalgó. 22.35: Szórakoztató zene éjfélig. 3. MŰSOR 8.08: Olasz szerzők műveiből. Szt. 9.00: Elton John énekel. Szt. 9.53: Elmélet és gazdaság. 10.10: Új Zenei Újság. 11.06: Nagy mesterek kamarazenéje. 12.45: A magyar széppróza századai. 13.05: Wagner: Trisztán és Izolda. 8 felv. opera. Szt. Közben: 14.32: Kis magyar néprajz. Közben: 16.05: Jékely Zoltán versei. 17.35: Barbárok. Rádiójáték. 18.49: Kórusművek. Szt. 19.03: Lengyel dzsesszfelvételekből. Szt. 19.35: A Liszt Ferenc Kamarazenekar Mozart-hangversenye. Szt. Közben. kb. 20.25: Művészképzés középfokon. Kb. 21.30: Könnyűzene. Szt. 21.55: A Régi zene stúdió együttesének felvételeiből. Szt. 22.25: Kamarazene. Szt. TELEVÍZIÓ 8.35: Tévétorna fsz.). 8.40: Mindenki iskolája. 9.40: Óvodások filmműsora. 10.10: Katica. 5. rész (sz.). 10.45: Karancsfalvi szökevények. Tévéfilm. 1. rész. 11.50: A British Museum kincsei (sz.). 12.15: Sosztakovics: VII. (Leningrádi) szimfónia (sz.). 13.55: Karancsfalvi szökevények. 2. rész. 15.00: Szüret Bácskában. 13.50: Fejezetek a cirkuszlexikonból (sz.). 16.30: Nemzetközi tollaslabda-bajnokság. 17.30: Műsorainkat ajánljuk! (sz.) 17.55: Lehet egy kérdéssel több? 18.40: Tévétorna (sz.) 18.43: Esti mese (sz.). 19.00: A HÉT (sz.). 20.00: Hírek. 20.05: Az ügyvéd. Amerikai bűnügyi film (sz.). 21.55: Sporthírek (sz.). 22.05: Verdi: Traviata. Az opera keresztmetszete (sz.). 22.55: Hírek. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: Majakovszkij versei. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Óvodások műsora. 10.05: Kisiskolások műsora. 10.35: Bach fiainak szimfóniáiból. 11.05: Népdalok. 11.20: A „klasszikus” anarchizmus — mai szemmel. 11.40: Emlékirat. 4. rész. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.24: Geszler György: Ex libris. 14.34: Egy falusi nótáriusnak budai utazása. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.10: Fúvószene. 15.30: Hétszínvirág. 16.05: Gyurkovics Mária énekel. 16.30: A sumér kor világa. 17.10: Összeállítás Vörösmarty Mihályról. 17.55: Népdalkórusok. 19.13: Húszas stúdió. 20.15: Benjámin László versei. 20.59: Portré slágerekből. Cserháti Zsuzsa. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Sebestyén János csembalózik. 23.02: Brahms-művek. 0.30: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Palcsó Sándor énekel. 8.33: Nóták. 9.35: Slágermúzeum. 10.00: Zenedélelőtt. 31.55: Pillanatkép. 12.00: Népdalok. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Lapok a szovjet film múltjából. Kettőtől ötig. Kívánságműsor. 17.00: Környezetvédelmi műsor. 17.30: Hol , mi? 18.33: Zenekar,elben. 19.30: Kállai Kiss Ernő klarinétozik. 19.50: Eszmék faggatása. A sorozat mai adásában elhangzik a kérdés: vajon joggal beszélhetünk-e az elmekórtan tudathasadásáról. A kívülállónak lehet az a benyomása, hogy az elmekórtan berkeiben folyó viták az orvosok felfogásának zűrzavaráról árulkodnak. Mi az igaz mindebből, hogyan változott és változik az elmekórtan tudományos és gyakorlati oldala? 20.33: Társalgó. 22.30: Népzenekedvelőknek. 23.15: Kálmán Imre operettjeiből. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Romantikus operákból. Szt. 10.30: Rádiólexikon. 11.05: Brahms: A szép Magelone - dalciklus. Szt. 13.59: Operarészletei. Szt. 15.00: Barokk szerzők műveiből. Szt. 16.00: Erkölcs és filozófia középiskolásoknak. 16.30: Harminc perc bent. Szt. 17.00: Dániel Barenboim vezényel. Szt. 17.55: Láttuk, hallottuk. 18.23: Romantikus kamarazene. Szt. 19.05: Emlékirat és valóság. 19.35: Zenekari hangverseny. Szt. Közben: 20.30: A győri stúdió műsora, 21.30: Operaáriák. Szt. 22.00: A hét zeneműve. 10