Népszabadság, 1981. április (39. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-10 / 84. szám
HALÁLOZÁS Szabó Benőné ny. őrmester 47 éves korában elhunyt. Temetése 1981. április 14-én 14 órakor lesz a Monori temetőben katonai tiszteletadással. Belügyminisztérium: Siklós Ferenc ny. határőr ezredes elvtárs 60 éves korában elhunyt. Temetése 1981. április 13-án 14.30 órakor lesz a Rákoskeresztúri (Kozma utca 6. sz.) temetőben katonai tiszteletadással. Belügyminisztérium. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, mamikánk, özv. Dudás Jánosné sz. Szepcsik Borbála, 1981. április 4-én, 83 éves korában csendben elhunyt. Temetése április 14-én 15 órakor lesz az Óbudai temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás köszönetet mondunk mindazoknak, akik Nagy Ferenc temetésén (április 3-án) részt vettek, együttérzésüket nyilvánították, írásban vagy szóban fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Hálás köszönetet mondunk mindazoknak, akik Gonda Lajosné született Poczok Zita temetésén részt vettek vagy más módon fejezték ki együttérzésüket. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, intézményeknek, társadalmi szervek, vállalatok dolgozóinak, akik ismerték és szerették felejthetetlen halottunkat, Pál Gyula festőművészt és temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. A Jánoshalmi Termelőszövetkezetek Közös Vállalata — B kategóriás — felvételre keres szőlőtermesztésben jártas közép-, vagy felsőfokú végzettségű kertészt, kerületi kertész munkakörbe, valamint közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező, sertéstenyésztésben jártas állattenyésztői, hizlalásvezetői munkakörbe, jelentkezni lehet: a vállalat személyzeti vezetőjénél, Jánoshalma, Dózsa György út 91. szám. Fővárosi V. ker. Ingatlankezelő Vállalat egy. 111, másfélszobás, komfortos szolgálati lakásokban házfelügyelői munkakör ellátására hirdet felvételt. Komfortos cserelakás szükséges. Jelentkezés: Budapest V., Széchenyi u. 7. V/3. házkezelőség. Telefon: 318-575. ( ÁLLÁST KERES) Kertésztervező és tájrendező szakos kertészmérnök környezetvédelmi szakdiplomával, 10 éves gyakorlattal elhelyezkedne Dunántúlon. Lakás szükséges. Ajánlatokat. ..Balaton-part előnyben 009 050” jeligére Magyar Hirdető, Zalaegerszeg, Postafiók, 121. címre. Gyakorlott anyagbeszerző szállítási és tárolási lehetőséggel vállal különböző beszerzéseket Budapesten, telefonügyelettel. ..Gyorsan, precízen 251 725” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. (ÁLLÁST KÍNÁL ) Az ..AFOR” Ásványolajforgalmi Válalat csepeli telephelyére felvesz férfi raktári segédmunkásokat. Jelentkezés: Budapest XXI., Budafoki út 6/b. Telefon: 336-741/351, Kóczé et. „ jász-jákóhalmi Béke Mgtsz pályázatot hirdet építésvezetői munkakör betöltésére. Szakirányú felsőfokú szakmai képesítés vagy technikusi képesítés és 5 év szakmai gyakorlat szükséges. Munkadíjazás a 19/1977. MCM—MVM sz. rendelet szerint. A tsz .,C" kategóriás. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a tsz elnökénél. Házgyári munkaterületre alkalmazunk híddarus, kötöző, kőműves, vasbetonszerelő, esztergályos, lakatos szakmunkásokat, valamint betanított munkásokat. Kiemelt ösztönzés és szoc. ellátás biztosított. 43. sz. Állami Építőipari Vállalat Ipari Főmérnöksége, Budapest III., Szentendrei út 101. Budapesttől 20 km-re Budajenő községben 4 személyes élelmiszerboltba boltvezető és boltvezető-helyettesi munkakör betöltésére állást kínálunk. Jelentkezés: Budai Járási ÁFÉSZ személyzeti osztály, Budakeszi, Erdő utca 4. A FIM Romhányi Építési Kerámiagyár FELVÉTELT HIRDET 1 fő munkaügyi osztályvezetői, 1 fő szervezői, 1 fő tervezőelemző, 1 fő gazdasági szervezői munkakörökbe. A felvétel alapkövetelménye a munkakörben előírt felsőfokú végzettség és 5 éves szakmai gyakorlat. Bérezés: 24/1980. (XII. 18.) MüM-rendelet és a vállalati kollektív szerződés szerint. Lakást biztosítunk. Jelentkezés: önéletrajz egyidejű benyújtása mellett a gyár személyzeti és oktatási osztály vezetőjénél. Cím: Romhány, Felszabadulás u. 17. 2654. A Fővárosi Szállítási Vállalat felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére. Bp. X., Száva u. 5—7. sz. alatti munkahelyre: készpénzelszámolási előadó, bevételellenőr, valamint érettségivel rendelkező adatrögzítő. Bp. V., Marx tér 7. sz. alatti munkahelyre: 4 órás konyhai kisegítő (lehet nyugdíjas is). Bp. l., Fő u. 4—6. sz. alatti munkahelyre: szállítómunkás. Jelentkezni lehet a megadott címeken személyesen vagy a 123-837-es telefonon. A Csongrádi megyei Fémtechnikai Vállalat kedvező feltételekkel pályázatot hirdet árelőadói munkakör betöltésére Feltételek: középfokú műszaki végzettség, árkalkulátori vagy árszakértői szakvizsga. Megegyezés esetén lakásról is gondoskodunk. A pályázatokat a vállalat személyzeti osztályára kérjük beküldeni. Cím: Hódmezővásárhely, Vörös Csillag u. 6. 6801 Hampshire, hubbard és kendermagos, napos, előnevelt csibe kapható és megrendelhető. Székesfehérvár, Móri út 40. A naki Dózsa Mgtsz pályázatot hirdet építésvezetői, valamint újonnan épült sertéshizlaló telepére telepvezetői munkakör betöltésére. Követelmény középfokú végzettség. 5 éves nagyüzemi gyakorlat. Jelentkezés személyesen vagy írásban a tsz elnökénél. Cím: Dózsa Mgtsz. Nak. Fő u. 183. 7215. Ted.: 2. Budapesti és környékbeli mélyépítési és lakásépítési munkáinkra FELVESZÜNK kőműves, ácsállványozó, vasbetonszerelő, csőszerelőhegesztő szökés betanított munkásokat. Jelentkezni lehet levélben vagy személyesen a Középmagyarországi Közmű, és Mélyépítő Vállalat. Gödöllő, Tessedik S. u. 6. 2100. szám alatt vagy a vállalat 32. sz. építésvezetőségén, Budapest VI., Zichy Jenő u. 1. (Bajcsy-Zsilinszky út sarok.) ,,C” kategóriás termelőszövetkezet pályázatot hirdet egy fő növénytermesztési ágazatvezető és egy fő gépészmérnöki munkakörre. Feltétel: szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség. 5 év szakmai gyakorlat. Bérezés: a kategóriának megfelelő bértétel szerint. Lakás: megoldható. Jelentkezni lehet: írásban vagy személyesen a termelőszövetkezet személyzeti vezetőjénél. Cím: ..Rákóczi” Mgtsz. Solt. Kecskeméti u. Balaton Cipőkészítő Szövetkezet felvételre keres aljázó üzemmestert. Jelentkezés: Budapest XIX., Klapka u. 27—31. Telefon: 573-222. Építőipari gyakorlattal rendelkező anyagbeszerzőt felveszünk. XV. ker. Tanács Költségvetési Üzeme. XV., Hunyadi u. 3. Tel.: 693-566. 890- 830. A lakosság jobb áruellátásáért TOVÁBB KERESSÜK, AMIT KERESNEK! /Tvas-műszakiTa jármű- és a kultúrcikkkereskedelem területén továbbra is bővíteni szeretnénk a választékot. Több évre szóló szerződések, rugalmas áralku! Az anyagellátásban is segítséget nyújtunk. Felhívjuk szíves figyelmüket a gyakran keresett cikkeket tartalmazó, pontos katalógusunkra. Tájékoztat Még mindig vevők vagyunk! Termeltetők Tanácsa Propagandistát, gyorsgépírónőt keres a Rákospalotai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat. (Vállalati bölcsőde van.) Jelentkezés: Rákospalotai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat. Bpest XV., Dembinszky u. 1., munkaügyi osztály: 694-444/ 126 telefon. A Magyar Cirkusz és Varieté felvesz azonnali belépéssel utazócirkuszhoz E. és D. kategóriájú jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőket, fiatal műszaki segédmunkásokat, valamint műszaki telepünkre portásokat Jelentkezés: Bp. XIV., Hungária krt. 215. Reggel 7—16 óráig a műszaki vezetőnél.__________ FŐVÁROSI JAVÍTÓSZERELŐ VÁLLALAT azonnali belépéssel felvesz munkaügyi adminisztrátort. Jelentkezés: Budapest XIII., Teve u. 57—61. Telefon: 296-600. 145-ös mellék. Ruhaipari szövetkezet budapesti munkahelyre felvesz varrónőt, szabászt, segédmunkást, villanyszerelőt, gyakorlott kontírozó könyvelőt, varrógépműszerészt, pénztárost és ruhaipari technikust. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. Telefon: 134- 461. A Budapesti Építőanyagipari Szövetkezet felvételre keres: egy fő bányamestert (piliscsabai kőbányánkba) megfelelő képzettséggel, mészüzembe égetőt, lehúzót, anyagfeladót. Bérezés: gyakorlati idő illetve szakmai végzettség alapján. Jelentkezni lehet: Piliscsaba-Jászfalu, a Budapesti Építőanyagipari Szövetkezet telephelyén. A Jászárokszállási Nagyközségi Közös Tanács V. B. Költségvetési Üzeme pályázatot hirdet műszaki vezetői munkakör betöltésére. Pályázati feltétel: üzemmérnöki képesítés, építőipari kivitelezői gyakorlat. Jelentkezés az üzem vezetőjénél: Jászárokszállás. Deák F. út 90. 5123. — Telefon: 56. Balatonszárszói ÁFÉSZ FELVÉTELRE KERES pavilonvezetőket az alábbi szezonális egységeibe: 24. sz. pavilon Balatonszárszó 1 személyes, 26. sz. pavilon Balatonszárszó 2 személyes, 30. sz. pavilon Balatonszemes I személyes. Jelentkezés személyesen vagy írásban: Balatonszárszó, Rózsa u. 1. sz. alatt. A Budapesti Lakásépítő Vállalat pénztárosi gyakorlattal rendelkező számfejtőt és érettségizett SZTK-ügyintézőt felvesz. Jelentkezni lehet: Budapest X., Pongrác u. 21. Személyzeti és oktatási osztály._______________ A Balatonszárszói ÁFÉSZ zöldség-gyümölcs-kereskedelemben jártas áruellátó raktárvezetőt KERES FELVÉTELRE. Jelentkezés: írásban vagy személyesen Balatonszárszó, Rózsa u. I., az áfész címén. Leinformálható, egyedülálló, életerős gondozónőt keresek (45—55 között), mozgássérült, hasonló korú, nem ágyban fekvő feleségemhez. Fél vagy egész napra, lakhatási lehetőséggel, ellátással, szép fizetéssel. Szerény háztartásunkat is vezetné. Hegedűs, Budapest, Weltrer Leó u. 18. 1066. A Telefongyár boglárlellei üdülője kézilányt alkalmaz. Jelentkezés az üdülő vezetőjénél. Móló sétány 2.______________ Remigráfus és kéziszedő munkakör betöltésére, jó helyesírási készséggel rendelkező munkaerőket két műszakos beosztásba felveszünk. Cím: Komárom megyei Nyomda Vállalat Lapnyomdája, Tatabánya, Győri út 19. 2800. Műhelyvezetőt keres az ópusztaszeri ..Árpád vezér” Mgtsz azonnali belépéssel. Az Esztergomi Városgazdálkodási Vállalat. Esztergom, Dózsa tér I. felvesz parkgondozó segédmunkásokat és kubikosokat. Bérezés a kollektív szerint. Vidéki nők vagy férfiak részére munkásszállást biztosítunk. A tolnanémedi Kossuth Mgtsz pályázatot hirdet üzemgazdász munkakör betöltésére. Feltételek: szakmérnöki vagy üzemmérnöki végzetség és 3 éves gyakorlat. Fizetés: a 19/1977. MÉM—MVM sz. rendelet alapján. A termelőszövetkezet B kategóriás Jelentkezés írásban vagy személyesen a termelőszövetkezet elnökénél. Cím: Tolnanémedi, Kossuth u. 51. 7083. Kossuth Mgtsz. Pamuttextilművek Budai Gyára FELVÉTELRE KERES számviteli osztályvezető munkakör betöltésére számviteli főiskolai vagy mérlegképes könyvelői tanfolyami végzettséggel és vezetői gyakorlattal rendelkező munkaerőt. Jelentkezni lehet: Budapest XI., Hauszmann Alajos u. 20. Személyzeti 6. Esküvőiruha-kölcsönző nyílt a Délinél nívós árukészlettel, alakra igazítással, vidékre is. Budapest XII., Greguss u. kat. Ludwig VistaTite dobszerelés eladó. Érdeklődő levelet ..Készpénz 110 961” jeligére kérem a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségére. Cegléd, Teleki utca 30. szám. VW Golf 1100-as. ZA frsz. 70 000 km. garázsírozott, megkímélt állapotban eladó. Telefon: 631 - 155. Zsiguli 1200 garázsírozott. IP-s, vadonatúj radiál gumikkal, megkímélt állapotban, extrákkal eladó. Bartaszabó. Budapest, Alvinci 13. 1022. Most vizsgázom 1200-as Lada eladó. 216-826. Parkettalerakás, átrakás, csiszolás, lakkozás, pvc-, szőnyegpadló-ragasztás garanciával, vidékre is. Tel.: 343-204, 655-994. Családi ház, külső, belső tatarozás és nyaralók építését főleg a Velenceitó déli partján és egyéb kőművesmunkát vállalok. Telefon: 843-465. Fogsorja vitás megvárható Royal Szálló mellett. Lenin krt. 51. 423-429. Keltetőgéphez membrán és alkatrészek kaphatók, utánvétellel is. Müller András, Budapest, Majakovszkij u. 19. I. 4/a. 1075. Építkezéséhez különleges méretű és kivitelű zsalus ablakok, zsalus ajtók, igényes belső ajtók, több szárnnyal is. tölgyborítású bejárati ajtók, teraszajtók, garázskapuk, egyéb nyílászárók kaphatók. Bp., Könyves K. krt. hatvan. 1087. Beépíthető padlásteret vennék Budapesten. . ..Belterület 009 053” jeligére ajánlatokat Magyar Hirdető. Zalaegerszeg, postafiók: 121. címre. Permetező batériák készítése savállóból is. szeszfőző berendezések javítása. Ferencz József rézműves és lakatos. Kiskunfélegyháza, Bercsényi u. 11. 6100. Egy dupla pékkemencéhez való felszerelés kitűnő állapotban eladó. Ugyanitt 30 db 200 cmx 100 cmx4 mm-es fekete vaslemez. 40 százalékos árengedménnyel. 600 db kemencéhez való samott tégla eladó. Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky út 40 . 6000. Buzsik. Zsák: felújított húsztól negyvenig, műszálzsák tizennégytől huszonnégyig, szalmazsák száztíz forint, utánvéttel is kapható. Zsákműhely: Budapest II., Csatlós 61. 1029. Balatoni kerttulajdonosok! Ezüstfenyő-különlegességek, kékesezüstösek, oszloptuják, kék, aranytuják, borókák, magnóliák, gömbciprusok, különleges örökzöldek. Fenyőkertészet: Zamárdi-Felső. Zalka Máté utca 55. Árusítás hétvégeken is. óriás gyümölcsű köszméte, piros és fekete ribizlitövek 20 Ft/db. Magas törzsű köszméte és piros ribizli 35 Ft/db. Rózsatövek. Canina megrendelhetők: Erk, Faiskola, 3295. Tízezer db tápkockás paprikapalánta fólia alá eladó, kisebb tételben is. Irányár: 4 Ft. Szentlőrinckáta, Liget u. 24. 2255. Burai. Tollcsípkedés, tojástörés, kannibalizmus ellen a jércék csőrének kurtítása nélkülözhetelen. Legmodernebb külföldi gépem a két csőrt egyszerre szabályos formára vágja. A baromfiak a csőrvágás után azonnal esznek és semmi károsodást nem szenvednek. Már négyhetes kortól elhullásmentesen alkalmazható. Hívásra állami gazdaságba, csz-be, egyéni gazdához bárhová elmegyek. — Lengvári István. Abony. Csíki Gergely u. 22. 2740._________________ Erdőgazdaságok, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok. Nagy menynyiségű erdei fenyő 2 éves 0.60 Ft/db. fekete fenyő 2 éves 0.60 Ft/db vörös tölgy 1 éves Ft/db. akác 1 éves 0.80 Ft/db áron. ültetésre alkalmas, eladó. Érdeklődni ..Lenin” Mgtsz Nagy bajom. Kossuth L. u. 37 7561. címen. Telefon: N 40 vagon takarmánybúza eladó. Az megegyezés szerint. Közelbe ömlesztve szállítást vállalunk. Érdeklődés telexen, telefonon. Kozma Józsefnél. Május 1. Mgtsz. Sükösd. KÖZLEMÉNYEK A Magyar Posta, a Bács megyei Lapkiadó Vállalat közreműködésével Országos Hírlap- és Szakfolyóirat kiállítást rendez április 23-tól május 3-ig Kecskeméten, a megyei művelődési központban. A kiállítást április 23-án 15 órakor Fekete László elvtárs, az MSZMP Kecskemét városi Bizottságának titkára nyitja meg. Bemutatásra kerül valamennyi hazánkban megjelenő időszaki sajtótermék. A látogatók megtekinthetik a szocialista országok folyóiratait és válogatást láthatnak a haladó szellemű nyugati lapokból is. A város és a megye régi sajtótermékei is szerepelnek a bemutatón. Üdülési lehetőségek Csehszlovákiában! 1. Bojnicén gyógyfürdő mellett: 1981. június 27.—július 4-ig. 1981. augusztus 29.—szeptember 5-ig. Elhelyezés a Motel Sportban, félpanziós ellátással. Részvételi díj: 1700 Ft/fő, 1500 FV gyerek, előleg 500 Ft/fő. 2. Chata Poniklec. 1981. június 13.—szeptember 12-ig szombati váltással, elhelyezés turista házban. 3—4 ágyas szobákban, félpanziós ellátással. Részvételi díj: 1500 Ft fő/hét, 1250 Ft/gyerek/hét, előleg 500 Ft/fő. Felvilágosítás és jelentkezés a Magyar Camping és Caravaning Club Ügyfélforgalmi irodájában. Bp. VIII., Üllői út 6. Telefon: 336-536. A Skála COOP Országos Szövetkezeti Beszerzési és Értékesítési Közös Vállalat vezetősége tájékoztatja a vásárlóközönséget, hogy Budaörsön a Skála Komfort Árucsarnok megnyitásának pontos dátuma: április 15-e. Elcserélném zalaegerszegi, földszinti tanácsi szoba, összkomfortos lakásomat hasonló budapestire. Érdeklődni 329 715 telefonon. Magyaróvárira cserélném budapesti egyszobás, komfortos tanácsi lakásomat. ..Nyári csere 024 308” jeligére ajánlatokat Magyar Hirdető Győr, Kazinczy út 16. Balatonfüreden az Orzovenszky utcában 452 n. 51. családi ház építésére alkalmas telek eladó. — Nemes, Balatonfüred, Arácsi út 99. Zamárdiban a vízközelben 94 n.öles telken levő 2 szoba, konyhás nyaraló eladó. Érdeklődni a 284- 774 telefonon. Kétszobás ház, mellékhelyiségekkel, gazdasági épületekkel, 2421 nm kerttel eladó. Mátyási István, Érd II., Ilona u. 86. szám. Harkányi épülő társasüdülőben egyszobás lak- 253 982” jeliigére a budarész átadó. ..Meleg víz pesti Felszabadulás téri hirdetőbe. Eladó beköltözhető családi házrész. 2 szoba, komfortos, 2 család részére is alkalmas. Frigyes, Bp. XX., Rákos út 137. szám. Eladó balatoni nyaraló. 14 helyiségből áll, 700 n.-ös gyümölcsössel. Felsőörs, Öreg-hegy 28. Liszkai. Tihanyban igényes ikernyaralót szervezünk, 13. UMK. Bpest, Lenin krt. 26. 1073. Balatonfüreden két családi ház építésére alkalmas. 408 n.-ös telek megosztva eladó. Érd.: Balatonfüred, Fürdő u. 5/A. Budakalász-felsőn kertes ház eladó. Martinovics út 18. szám. Budapest II. ker., Lipótmezőn. Nyéki útnál, ötvenhatos buszmegállónál 2,5 szobás, 67 nm festői kilátású cirkogejzír fűtésű luxus öröklakás plusz garázs új állapotban azonnal beköltözhetően eladó. ..Készpénzért NSZ 29 289” jeligére a kiadóba. Balatonfenyves-Alsó, Zengő u. 7. alatti, vízpartitól hetven méterre levő, 125 négyszögöl telek. 70 nm-es háromszobás üdülővel eladó. ..Igényesnek 055 116” jeligére a debreceni hirdetőbe. Eladó zárt kertben, legelő szélében, lakóházzal, melléképületekkel 4212 n.-ös föld. Állattartásra kiválóan alkalmas. Víz, villany van, a műúthoz közel. Érdeklődni levélben vagy a helyszínen. Olasz Elemér: Csökmő. Veres-major, 4145. Budapesttől 50 km-re Örkényben 3 szoba, összkomfortos családi ház, egy magyar hold termő szőlő és gyümölcsös, nagy gazdasági épületekkel azonnal beköltözhetően eladó. Szekeres Ferenc: Örkény, Arany János u. 71. szám. Leányfalu és Dömös között bekerített, kézműves telket vennék, esetleg kis házzá. Tel.: 843-691, kizárólag 16—20 óra között. ..150 n.-ölig NSZ 32 334” jeligére a kiadóba. Duna-kanyar legszebb helyén Zebegényben 300 n.-es telken nagyméretű, télen is lakható nyaraló eladó, lelige. ..Azonnali bonyolítás NSZ 32 175” a kiadóba. Gödön, vasútállomás mellett, két családnak is alkalmas ház eladó. Érdeklődni lehet este 373- 562. Bányainé: 3 szobás, komfortos nagy családi ház strandközelben, üdülőnek is alkalmas. Leányfalun eladó. Érdeklődni: Szentendre. Görög u. 4. 2000. Surányi. Budapest határában Budakeszin eladó 2 szobás házrészünk. Irányára: 300 000 Ft. Levélcím: Szombathelyi József. Bp.: Tamási Áron utca 54. fszt. 2. 1124. Balaton-Zamrádiban vízhez közeli 300 négyszögöles telek eladó. Várszegi László. Bp. XIX., Hunyadi u. 16. 1191. Telefon: 472-233. Hévizén 180 n.öles lakótelek, összközműves eladó, a Kisfaludy utca folytatásában. ..Százezer 252 026” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Ábrahám-hegyen közvetlen vízparton kétszintes ikernyaraló fele, eladó. Szabad strandtól 1 percre. Érdeklődni este 6 órától. Répcelak. 38-as telefonjon. . . Ceglédi 10x10 m-es családi ház, telekkel eladó, lenge. ..Készpénz 252 047” a Felszabadulás téri hirdetőbe. Családi ház eladó 715 n.-es telekkel, megosztva is. Vajta, Ady E. u. 45. Érdeklődni: Petőfi u. 53. 7041. Két szoba összkomfortos. 100 nm-es alapterületű családi ház eladó, rózsa. Vasvári Pál u. 10. Érdeklődni vasárnap. Budapest XX. ker., Soroksáron építési telek eladó. 300 n.-öl. Érdeklődni: egész nap uo.. cím: Vecsés utca 18. Nagykovácsi, Rákóczi Ferenc Utca 42. szám alatt 450 négyszögöl telek családi házzal eladó. Dorgál András: Közművesített balatoni telek eladó. (Déli parton.) 663-584. 16 óra után. A Fehérvár kapható A FEHÉRVÁR GOKART Vevőszolgálat: 14-063. Pályázat útján felveszünk gépészmérnököt, üzemmérnököt vagy gyakorlott gépésztechnikust karbantartás-tervezői, -előkészítői és -irányítói munkakörbe, felsőfokú végzettségű gépészeti szakembert gép-, szerszám- és alkatrésztervezői-szerkesztői munkakörbe, középfokú műszaki végzettségű, gyakorlott szakembert állóeszköz-gazdálkodói munkakörbe Hódmezővásárhely, FIM Alföldi Porcelángyára Erzsébeti út 7. ICTB Ifriel GÉP ír Áruházban IíTtTTTOM Rig4TÁfí4T i /i //y Jpp