Népszabadság, 1981. június (39. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-10 / 134. szám

1981. június 10., szerda NÉPSZABADSÁG A Magyar Nyelvtudományi Társaság közgyűlése Hódmezővásárhely ad otthont jú­nius 18. és 21. között az önkéntes néprajzi és nyelvjárásgyűjtők X. or­szágos találkozójának, amelyen nyel­vészek is részt vesznek — jelentet­ték be a Magyar Nyelvtudományi Társaság ez évi közgyűlésén, ame­lyet kedden tartottak a Magyar Tu­dományos Akadémián. A társaság munkájáról Szatmári István tanszékvezető egyetemi ta­nár, főtitkár számolt be. Mint mon­dotta, megélénkült a tudományos élet, a rendszeres felolvasó ülése­ken egy-egy szakkérdés részletes elemzésére adódott alkalom. Szép eredményeket értek el a földraj­zi­­név-gyűjtésben, a társaság gondozá­sában látott napvilágot Heves me­gye földrajzi neveinek harmadik kö­tete, s már nyomdában van a Veszp­rém megyei kötet. A tervek között szerepel, hogy 1982-ben, az első ma­gyar akadémiai helyesírási szabály­zat megjelenésének 150. évfordulója alkalmából hasonmás kiadásban köz­readják az 1832-ben napvilágot lá­tott könyvecskét. Az ülésen Hermán József egyete­mi tanár Szociolingvisztika és n­yelv­­történet címmel tartott előadást. A közgyűlésen odaítélték a társa­ság — neves nyelvészekről elneve­zett — emlékérmeit és alapítvány­díjait is. A Révai Miklós-emlékér­­met Kovalovszky Miklós kandidátus, az MTA Nyelvtudományi Intézeté­nek nyugalmazott tudományos fő­munkatársa kapta. A Csűry Bálint­­emlékérmet Kiss Jenő, az ELTE egyetemi docense, Vadas Ferenc, a Tolna megyei tanács művelődési osztályvezetője és Vöö István, a ko­lozsvári Babes-Bolyai Egyetem ad­junktusa nyerte el. A Gombocz Zol­­tán-emlékéremmel Huszár Ágnest, az MTA Nyelvtudományi Intézeté­nek tudományos munkatársát jutal­mazták. (MTI) Kulturális tárgyalások Jugoszláviával Rátkai Ferenc művelődési minisz­terhelyettes vezetésével magyar kül­döttség érkezett Belgrádba, a ma­gyar—jugoszláv kormányközi kultu­rális vegyes bizottság ülésszakára. A kedden kezdődött ülésszakon át­tekintik az 1980—1982. évi kulturá­lis, oktatási és tudományos együtt­működési munkatervek végrehajtá­sának eddigi eredményeit, és meg­beszélést folytatnak a soron levő fel­adatokról. A két tárgyaló csoportot a vegyes bizottság társelnökei, Rát­kai Ferenc és Bodzsidar Manics, a szerb végrehajtó tanács kulturális és oktatásügyi titkára vezeti. Bővül a szövetkezeti sörgyártás A mezőhéki Táncsics Tsz kezde­ményezésére megalakult az első Szövetkezeti Sörgyár Gazdasági Tár­saság. A fogyasztók jobb ellátását szolgáló vállalkozáshoz 12 mezőgaz­dasági tsz, 11 áfész, két állami gaz­daság és egy nagykereskedelmi vál­lalat csatlakozott. A társult gazdaságok és fogyasz­tási szövetkezetek Martfűn a nö­vényolaj gyár szomszédságában meg­építtetik a Nagyalföldi Sörgyárat. A munkához hamarosan hozzákezde­nek, s a tervek szerint az évi 160 ezer hektoliter sört gyártó üzem 1984-ben megkezdi a termelést. A sörkészítéshez szükséges árpát, kom­lót a társaság taggazdaságai terme­lik meg. (MTI) Kertbarátok hete a virágos Budapestért (Munkatársunktól.) Kedden délelőtt a Liszt Ferenc té­ren, az Ady-szobor előtt nyitották meg a Hermes Áfész, a Hazafias Népfront Budapesti Kertbarátok és Kisállattenyésztők Társadalmi Szö­vetségének támogatásával a SZÖ­­VOSZ IX. kongresszusa tiszteletére rendezett Kertbarátok hete a virágos Budapestért című vásárt. A város különböző pontjain felállított pavilo­nokban a héten palántákat, gumó­kat, magvakat, dísznövényeket vá­sárolhatnak a virágot kedvelő fővá­rosiak. Már a megnyitót is sokan keres­ték fel. Az erre az alkalomra létesí­tett árusítóhelyeken — 15 standon — a virágokon, palántákon kívül ker­tészeti szerszámokat és szakkönyve­ket is beszerezhetnek, valamint szak­tanácsot is kaphatnak a jelenlevő szakemberektől az érdeklődők. Sok az érdeklődő a Vígszínház előtti árusítóhelyen. Meghívás diétára Kiállítás a pécsi klinikán Csaknem kétszázféle étket felsora­koztató kiállítás nyílt meg kedden a Pécsi Orvostudományi Egyetem négyszáz ágyas klinikáján. A Bara­nya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat — a bemutató rendezője — és az egyetem a klinikán gondozott betegeket és gyógyítóikat is meghív­ta a kiállításra, amelyen diétetikus szakemberek adnak hasznos taná­csokat. Pályázat a nemzetiségi olvasótáborokról A nemzetiségi olvasótábor­ mozgalom fejlesztésére pályázatot hirdetett a Haza­fias Népfront Országos Tanácsa elnök­ségének Olvasó Népért munkabizottsága, az Állami Gorkij Könyvtár és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat. Ebben arra ösztönzik a könyvtárosokat, a pedagógu­sokat, a népművelőket, a népfront ak­tivistáit, mindazokat, akik közreműköd­nek a nemzetiségi olvasótáborok meg­szervezésében, hogy pályaművekben is­mertessék az olvasótáborokban alkalma­zott hatásos művelődési formákat, mód­szereket. A pályázatokat szeptember 15-ig az Ál­lami Gorkij Könyvtárba lehet elküldeni; az eredményt októberben teszik közzé a nemzetiségi báziskönyvtárakban, s ott adják át a pályadíjakat. Várostörténeti és munkásmozgalmi múzeumot szerveznek Pécsett Történeti múzeumot állítanak fel Pécsett. A kiállításnak egy 250 éves épület — az ipari műemléknek szá­mító Felsőmalom utcai Tímárház — ad otthont. Befejeződött a rekonst­rukciót előkészítő műemléki kutatás, és megkezdődött az épület helyreál­lítása. A terv szerint 1983-ban nyit­ja meg kapuit az új pécsi múzeum. Ez lesz Pécs legnagyobb alapterü­letű múzeuma, a kiállítótér nagy­sága meghaladja majd az ezer négy­zetmétert. Benne az 1686 és 1948 kö­zötti időszak várostörténeti és mun­kásmozgalmi emlékeit mutatják be. A kiállítás szervezésében két intéz­mény vesz részt: a Janus Pannonius Múzeum helytörténeti osztálya, amely a tárgyi emlékeket gyűjti, és a Ba­ranya megyei Levéltár, amely az írá­sos anyagot adja. Eddig 30 ezer tárgy és 20 ezer fénykép gyűlt össze a múzeum számára, közülük a legfon­tosabbakat, legérdekesebbeket mu­tatják be a látogatóknak. (MTI) Súlyos vasúti szerencsétlenség Indiában Háromezren életüket vesztették Az észak-indiai Bihar államban történt vasúti szerencsétlenség halá­los áldozatainak száma elérheti a há­romezret — közölte a PTI indiai hír­ügynökség. Szombaton Bihar állam­ban leszakadt egy híd és az éppen rajta keresztülhaladó, túlzsúfolt sze­relvény hét kocsija a folyóba zu­hant. (Az első jelentések hétszáz ha­lottról számoltak be.) Ellenzéki politikusok nem tartják kizártnak, hogy nem vihar okozta a balesetet. Az indiai vasútügyi mi­niszter lemondását követelik, mivel szerintük a kormányt is felelősség terheli a katasztrófáért. Allergiás eredetű a spanyolországi járvány? (Madridi tudósítónktól.) Több mint egy hónappal a spa­nyolországi járvány jelentkezése után még mindig nem találták meg az „atipikus tüdőgyulladásnak” ne­vezett kór okozóját. A legfrissebb adatok szerint immár több min­t 2700 volt a bejelentett esetek száma, és az egyébként antibiotikumokkal ered­ményesen gyógyítható betegségnek eddig 27 halálos áldozata volt. A különös járvány okozóját a szakértők a boncolások és egyéb vizsgálati eredmények egybevetése alapján igyekeznek felkutatni. Köz­ben szakkörökben egyre újabb elmé­letek látnak napvilágot a betegség eredetéről. A legújabb változat sze­rint az „atipikus tüdőgyulladás” al­lergiás megbetegedés, amelyet a gyümölcsöskertekben használatos — és máskülönben emberre ártalmat­lan — rovarirtó szerek, illetve mű­trágyák váltanak ki az ezekre érzé­keny személyekből. S.P. X RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Volt egyszer egy dallam. 8.57: Zenekari muzsika. 9.45: Kis magyar néprajz. 9.50: Tarka mese, kis mese. 10.05: A mi világunk. Gyermekműsor. 10.24: Szerpentin. 8.34: A Magyar Hárfás trió játszik. 12.35: Magvetők. 12.55: Operaslágerek. 13.25: Dzsesszmelódiák. 14.29: Litera­túra. 15.10: Székely Mihály nótafelvételei­ből. 15.28: MR — 10—14. 16.10: Kritikusok fóruma. 16.20: Hangverseny a Mindenki zene­iskolája hallgatóinak. 17.50: Talpraállás Sajóbábonyban. 19.15: Kilátó. 20.00: Az Állami Népi Együttes felv. 20.48: Svéd Sándor emlékezetes sze­repei. 21.30: Külpolitikai klub. 22.20: Tíz perc külpolitika. 23.10: Operarészletek. 0.10: Demjén Ferenc táncdalai. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Fúvószene. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.43: Részletek a Mágnás Miska c. operettből. 11.33: A Szabó család. 12.03: Énekszóval, muzsikával. 12.33: Tánczenei koktél. 13.25: Útikalauz üdülőknek. 13.20: Labirintus. Kettőtől négyig ... Zenés délután. 14.00: Bartha Alfonz énekel. 14.15: Cimbalomkettősök. 14.35: Slágermúzeum. 15.30: Moszkvából érkezett 16.00: Mindenki iskolája. 16.35: Néhány perc tudomány. 16.40: Fiataloknak! 17.30: Ötödik sebesség. . 18.33: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 18.50: Körkapcsolás bajnoki labdarú­gó-mérkőzésekről és tudósítás a kerékpáros Grand Prix-ről. 20.03: A beat kedvelőinek. 20.48: Szivárvány. 22.45: Sanzonok. 23.15: Nóták. 3. MŰSOR 9.00: A La Salle Vonósnégyes felv. Szt. 10.30: Bellini: Norma. Részletek. Szt. 11.05: Híres előadóművészek felv. Szt. 13.07: Négy apának egy leánya (bef. rész). 14.09: Mozart: Cosi fan tutte. Két felv. opera. Szt. Közben: 15.29—15.41: Szélpál Árpád költészetéről. 16.47: Öt földrész zenéje. 17.00: Zenekari hangverseny. Szt. 18.10: Couperin kamarazenéjéből. Szt. 19.05: Mozart: Fuvola—hárfa verseny. Szt. 19.35: A King’s Singers hangversenyé­nek közvetítése. Szt. Közben: kb. 20.25—20.40: Külföldi tu­dósoké a szó. Kb. 21.25: Hangszerszólók. Szt. 22.00: Balassa Sándor műveiből. Szt. TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna (sz.). 9.05: Csak gyerekeknek! Kisfilm-ösz­­szeállítás. 9.25: Delta (sz.). 9.50: Nád és mocsár. 6. r. (ism. sz.). (14 éven felülieknek!) 10.50: Bravó, Mexikó! Dokumentum­film (sz.). 11.45: Bélyegvilág (ism., sz.). 11.55: Lehet egy kérdéssel több? 14.15: Pedagógus továbbképzés. Kör­nyezetismeret. 1. rész. 14.50: Nyelvtanárok, figyelem! 15.20: Hírek. 15.25: Létra a vulkánon. Algériai film (sz.) 17.10: A nyelv világa (sz.). 17.55: Mérlegen. Dokumentumfilm. 18.30: Bartók: Gyermekeknek (sz.). 18.40: Staféta. 19.05: Csali Lali 4. rész (sz.). 19.10: Tévétorna (sz.). 19.15: Esti mese (sz.). 19.30: TV Híradó (sz.). 20.00: Pityke őrmester (sz.). 20.10: Fleur Lafontaine. NDK-tévé­­film — 1. rész (sz.). 21.35: Jövőnk titkai. 5. rész. 22.35: TV Híradó 3. (sz.). 2. MŰSOR 20.00: Autó-Motorsport. (sz.). 20.20: Mérlegen. Stúdióvita. 20.50: TV Híradó 2. (sz.). 21.10: Testünk. 23. rész: A vegetatív idegrendszer (sz.). 21.40: Esküvő napján. Svájci tévéfilm (sz.). Jó példa — Vác! Megírtuk: a Vác és közvetlen környé­ke ivóvizének jó részét szolgáltató kutak egy csoportja elszennyeződött. Igen megfájdult az ellátásért felelős szak­emberek feje, hiszen nyakukon a nyár — a mindenkori csúcsfogyasztás rémé­vel —, s mivel a károsodott forrásokat ki kelett zárni a szolgáltatásból, nem tudták sok jóval kecsegtetni a helybe­lieket. Megjelent riportunkban is csak annyit voltak hajlandók kijelenteni, hogy mindent elkövetnek a vízigények lehetőség szerinti kielégítése érdeké­ben. Azóta túl vagyunk az első hőhullá­mon, s megérkezett a híradás is: a vá­ci vízművek állták a próbát. A leg­melegebb napokban a Duna teljes bal parti térsége 50 ezer köbmétert fo­gyasztott naponta, s ebből a váci regio­nális rendszer 30 ezret igényelt. Farkas Vince, a DMRV igazgatóhe­lyettese siet megosztani a sikert, mert igaz ugyan, hogy a gyorsított ütemben kiépített gödi kutak napi nyolcezer köbméteres teljesítménye igen nagy súllyal esett a latba, ám a helyi ipar is megfogadta a figyelmeztető szót. Egyedül a DCM háromezer köbméter­rel csökkentette napi vízfogyasztását, s további négyezer köbméterrel alább szabták igényeiket a város más létesít­ményei. Külön dicséretes ez a takaré­kosság, ha tudjuk, hogy eközben a termelést nem fogták vissza. Szokták mondani: szorult helyzetben derül ki, hol rejtőznek még a tartalé­kok. Nos, Vácon igen nehéz helyzetbe kerültek, s mindjárt kiderült, hogy a pazarló vízhasználást hamar át lehet váltani ésszerűbbre. S. I. Meleg marad az idő Kontinensünk nyugati részén, Skandi­náviától az Ibériai-félsziget térségéig vál­tozékony, gyakran csapadékos az időjá­rás. E területek fölött mintegy 1500 ki­lométer szélességű felhőzóna húzódik, eb­ből gyakran esik az eső, záporeső, he­lyenként szélvihar kíséretében heves zi­vatarok alakulnak ki. Az óceáni partvi­déken a hőmérséklet csaknem 5 fokkal marad el a sokévi átlagtól; kontinensünk többi részén melegebb az idő a június első felében szokásosnál. Délkelet-Euró­­pában helyenként zápor, zivatar, Közép- Európában időnként felhősödés szakítja meg a napsütést. A Földközi-tenger kör­nyékén és a Kelet-európai alföldön de­rült, száraz idő van. Hazánkban kedden nyugat felől időn­ként megnövekedett a felhőzet, a Du­nántúl nagy részén gyenge eső, futó zá­por is előfordult. A légmozgás többnyire mérsékelt maradt, csupán Nyugat-Du­­nántúlon élénkült meg a szél. A hőmér­séklet 25 és 29 fok között alakult. Előrejelzés ma estig: Időnként erősen megnövekvő gomoly­­fertőzet, szórványosan záporral, zivatar­ral. A délnyugati szél megélénkül. Me­leg marad az idő, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet 27—32 fok között alakul. A Duna vízállása kedden Budapestnél 306 centiméter volt, mára 300 centiméter várható. A Balaton vizének hőmérséklete Sió­foknál 23 fok. ­ Megkezdődtek a szóbeli érettségi vizsgák Június 23-tól felvételik az egyetemeken • Augusztus 31-ig tart a vakáció (Munkatársunktól.) A gimnáziumokban és a szakkö­zépiskolákban kedden megkezdődtek a szóbeli érettségi vizsgák, s a diá­kok ezúttal már történelmi ismere­teikről is számot adnak. A vizsgáz­tatás iskolánként más-más időben zajlik le, de június 22-ig az ország valamennyi érettségire jelentkező negyedikes középiskolása túl lesz a tudáspróbán. Időközben, e hét végén az általá­nos iskolások és a többi középisko­lás számára is befejeződik a tanév. Az évzáró ünnepélyek, a bizonyít­ványosztás után megkezdődik a va­káció, s néhány nappal később a pe­dagógusok is nyári szabadságra me­hetnek. A szakmunkásképző iskolákban a végzősöket sikeres vizsgáik után szakmunkássá avatják. Tegnap a fő­városi tanács dísztermében kétszáz, szakmunkásképzőt befejező fiatalt köszöntöttek, a műsoros találkozón az intézetek legjobb tanulói vehettek részt. A jövő héten a szakmunkás­­képzők diákjai négyhetes, a szakkö­zépiskolások pedig öthetes termelési, szakmai gyakorlatukat kezdik meg, s utána természetesen ők is élvezik a nyári szünidő örömeit. Az egyetemekre, főiskolákra pá­lyázó fiatalok közül azok, akik má­jus végén írásbeli érettségi-felvételi vizsgán nem vettek részt, június 23-án és 24-én írnak dolgozatokat. E napokon már a szóbeli felvételikre hívják be a matematika, fizika és biológia tárgyakból felvételizőket, míg a többieknek június 25. után tű­zik ki a szóbeli időpontját. A szóbeli beszámoltatás általában július ele­jén ér véget, kivéve a művészeti fő­iskolák felvételijeit, amelyeket több szakaszban, július közepéig tartanak meg. Július 15. és 20. között kiküldik az értesítést a jelentkezőknek a fel­vételi bizottságok döntéséről, s azok, akik fellebbezésre jogot kapnak, nyolc napon belül fellebbezhetnek. A fellebbezési jogot azok kapják meg, akik a felvételin az adott szak alsó ponthatárát elérik, de egyéb okból kérelmüket nem teljesíthetik. Au­gusztus 25-ig a fellebbezők is választ kapnak. A nyári szabad­időt tervező szülő­ket is érdekelheti, hogy a következő tanév az alsó- és középfokú iskolák­ban szeptember 1-én évnyitó ünnep­séggel kezdődik, s másodikétól taní­tanak. A dolgozók általános és kö­zépiskoláiban szeptember 7-én lesz az első foglalkozás, a zeneiskolákban pedig a szeptember 1. és 5. közötti napok valamelyikén kezdődik a tan­év. Az első félév 1982. január 30-ig tart, a félévi osztályzatokat február 5-én közlik az iskolákban. A téli szü­net december 21-től 1982. január 3-ig, a tavaszi pedig 1982. április 3- tól 13-ig lesz. Az 1981—82-es tanév részletes programjáról rövidesen művelődési miniszteri utasítás jele­nik meg a Művelődési Közlönyben. Történelemvizsgán az angyalföldi Bolyai János híradástechnikai szakkö­zépiskolában. ERDEI KATALIN FELVÉTELE

Next