Népszabadság, 1981. szeptember (39. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-12 / 214. szám

6 NÉPSZABADSÁG 1981. szeptember 12., szombat Egy lakóterületi párttitkár A kert már az őszt idézi. Barnul a paradicsom szára, sárgul az uborka levele, szárad a zöldbab. Kinyílt az őszirózsa, de a kardvirág már csak kínlódik, s szenved a nemesi tett mar­garéta. Az idős asszonyt most is gyak­ran látom a kertben. Mindig talál magának munkát a veteményesben, a konyhában, a virágok között. A szomszédok, az ismerősök, de az érdi városi pártbizottság titkára is azt mondja: Schubert Emma — az is­merősöknek egyszerűen Emma néni — nyughatatlan természetű ember. Mindig valami okos dolog végrehaj­tására szervezi környezetét. Látha­tóan jól érzi magát az emberek kö­zött. Nehéz a beilleszkedés — Tudja, velünk, idősekkel az a baj — mondja beszélgetésünk elején Emma néni, aki Érd város ke­rületi pártalapszervezetének titkára —, hogy nehezen vesszük tudomásul: tegnap még valakiknek számítot­tunk. Volt beosztásunk, munkaköri leírásunk. Ma néha úgy érezzük, hogy senkik sem vagyunk. Ez persze nem ilyen egyszerű. Mielőtt az öregek nyugdíjba mennek, gyakran hangoz­tatják, hogy a megérdemelt pihenés­nek épp itt az ideje. De amikor meg­kapják az obsitot, egy-két hónap is elegendő ahhoz, hogy rádöbbenje­nek: valami hiányzik az életükből. Valami olyasmi, ami eddig mindent meghatározott. Hiányzik a munka. De ha valaki e felismerésig már elju­tott, akkor nincs baj, mert előbb vagy utóbb, de talál magának elfoglaltsá­got. A nyugdíjas párttagok talán sze­rencsésebbek, mint a pártonkívüliek, mert ők tartoznak valahová. A lakó­­területileg illetékes alapszervezethez. Hallgatom e rendhagyó vallomást. Nem kérdezősködöm, önmaguktól is jönnek a mondatok. Beszélgetés köz­ben sétálni kezdünk az Intéző utcá­ban, a régi Balatoni út közelében. — Érdekes — folytatja az asszony —, hogy amikor új párttag érkezik hozzánk, aki koránál, tapasztalatai­nál fogva is érett, felnőtt ember, min­dig felfedezhető magatartásában va­lamiféle tartózkodó zavartság. Olyan ez számunkra — emlékszem az ak­kori saját érzéseimre is —, mint ami­kor egy kisdiák másik osztályba ke­rül át, vagy egy új munkahelyen kezdünk dolgozni. Kell néhány hó­nap, amíg beilleszkedik az újonnan érkezett ember az új közösségbe, amelyhez tartozik. Mi a pártszerve­zetben hetven­­hárman vagyunk. Nyolc pártcso­portban dolgo­zunk. Amióta eh­hez a pártalap­­szervezethez tar­tozom — 1969 ja­nuárjában men­tem nyugdíjba, a Könnyűipari Mi­nisztériumban voltam osztály­­vezető —, meg­­emberre mindig szükség van, ha az az ember ten­ni akar valamit. A tettrekészség pe­dig még azokban is szunnyad, akik ezt nem árulják el az első szóra. Nyolc évvel ezelőtt, amikor meg­választottak az alapszervezet titká­rának, nehéz volt elölről kezdeni mindent. Tudtam, hogy sok dolgon változtatni kell, mert mi tagadás, né­hány párttag elszokott attól, hogy van pártfegyelem is a világon. De a többség dolgozni akart a köz javára. Eleinte mi kerestünk elfoglaltságot, később a feladatok találtak ránk. Így aztán egyre több lett a munkánk, egyre jobban építettek, számítottak ránk, és számítanak ma is a város állami és politikai vezetői. Tettre készek az emberek A régi Balatoni úton ilyenkor kora ősszel is nagy még a forgalom. A út tiszta, a klasszicista stílusban épült régi tanácsháza előtt is, amely ma már a városi könyvtár otthona. A park rendezett. — Látja, milyen szép ez a tér? Sok ilyen kellene ennek a városnak. De még mindig sok-sok járdára, sok he­lyen vízre, a közvilágítás javítására lenne szükség. Látják, tudják ezt a mi párttagjaink is, és talán ezért is olykor türelmetlenek. És a türelmet­lenség erőt ad. Erőt ahhoz, hogy újabb és újabb utcákban szervezzük meg a járdaépítést, a parkosítást, ha kell, akkor naponta kilincseljünk azért, hogy mindenhol legyen villany, hogy megoldódjanak a város víz­gondjai. De ez a türelmetlenség csak akkor ér valamit, ha reálisak a törekvé­seink, céljaink. Tudjuk, hogy a pénz, amellyel például a helyi tanács gaz­dálkodik, kevés, nem futja belőle mindenre. Ezért kell meggondolni, ha szükséges, tízszer is, hogy mire mennyit áldozhatunk. Jó lenne elér­ni azt is, hogy amit egyszer már köz­pénzen megcsináltak, arra vigyázza­nak is az emberek. Nemrég a városi pártbizottság egy felmérésben összegezte az idős érdi párttagok közérzetét, véleményét vá­rosuk gondjairól. Ebből kiderült, hogy mindenkiben motoszkál vala­mi egészséges türelmetlenség. S ha a célok értelmesek, akkor ez tett­­rekészségben is kifejeződik. Példával is bizonyítom állításomat. Köztudo­mású, hogy noha Érd­ ófalu, közvet­lenül a Duna mellett terül el, a helybeliek ivóvízgondokkal küszköd­nek. Illetve küszködtek. Mert tör­tént valami. Néhány idős párttag — azt mondják, belefér a nyug­díjba — vette a fáradságot, s utána­járt: kinek a dolga helyreállítani azt az artézi kutat, amely ha vég­legesen nem oldja is meg, de leg­alább enyhíti az egészséges ivóvíz hiányából fakadó gondokat. Ma már a helybeliek örömére a helyreállított kút ellátja a környéket. És ez nem is került sok pénzbe. Nyolc év óta A beszélgetés közben észre sem vesszük, hogy már milyen messze vagyunk az Intéző utca 18-as számú háztól, a kerttől. Megérkezünk a Texelektro Ipari Szövetkezet érdi üzemegységének új épületéhez. — Nekem is, akárcsak sok más nyugdíjas társamnak, csak szűkösen elég az a pénz, amelyet havonta hoz a postás. Kell valami kiegészítés. He­tente kétszer, kedden és pénteken itt dolgozom. A fiatalok még nem értik, hogy miért jövök be gyakran sokkal korábban, mint ahogy kell, és hogy miért megyek haza jóval később, mint ahogy a munkaidőm lejár. A magyarázat egyszerű: jól érzem ma­gam, mert tudom, hogy szükség van rám. Itt is emberek ügyes-bajos dol­gait intézhetem, s jólesik a tudat, hogy számítanak a munkámra. Nem panaszkodom, nincs is miért panasz­kodnom. Megszoktam már azt is, hogy nyugdíjas vagyok. Különösebb betegséggel még nem kell küszköd­nöm, és valójában ennek is örülni lehet. Visszafelé a házhoz, a kerthez már busszal megy Schubert Emma. Mun­kával telt el ez a nap is, és holnapra újabb feladatokat ad a körzet sok gondja-baja. Schubert Emma har­minchat éve párttag. Hetvenkét idős ember nyolc év óta immár másod­szor választotta meg a helyi alapszer­vezet titkárává. Ambrus Sándor tanultam: minden A mindentudó Tourinform Azt mondják, a Tourinform min­dent tud. Tegyünk próbát! Feltárcsá­zom a 179-800-as telefonszámot Ud­varias férfihang hallatszik: — Jó na­pot kívánok! Itt a Tourinform. — Jó napot! Tessék mondani, me­lyik pályaudvarról megy Ceglédre vonat? Nem késik a válasz: — A Nyugati­ból. — Meglehet, az informátor ke­vesli a feladatot, mert a folytatásra maga ajánlkozik. — Esetleg indulási időt is mondjak? — Megköszönném. Kevéssel utána precíz ismertetés következik a MÁV menetrendköny­véből. A vasárnap estig várható idő­járásról is megtudok egyet s mást: eleinte kevés felhő, sok napsütés, ké­sőbb majd érdemes lesz esernyőt, eső­kabátot reggelente magunkkal vinni, mert a szakemberek prognózisa sze­rint záporra, zivatarra számíthatunk. A hőmérséklet csúcsértéke 24—29 Celsius-fok. Öt nyelven Az ismerkedést folytassuk a hely­színen, a Távbeszélő Tudakozó és Névsorszerkesztő Hivatalban. Ezút­tal Szabó Csabáné és Totth Lászlóné ül a telefon mellett. Egyikük éppen a Pesti Műsort lapozza, abból tájékoz­tatja a telefonon érdeklődőt. — Hány adatot tud fejből? — Vagy ezzet biztosan — mondja Szabó Csabáné. — A külföldre utazók többnyire a határon túli benzin- és kempingárak felől, valamint az idő­járásról érdeklődnek. Mind többen telefonálnak külföldről is, elsősorban Ausztriából, Csehszlovákiából, az NDK-ból és az NSZK-ból. — Ez érthető — mondja Ballon Lajosné, a távközlési tájékoztató és szolgáltató osztály vezetője. — Euró­pában egyedüli ez a vállalkozás, és tudomásunk szerint az egész földke­rekségen Argentína után második­ként nálunk hozták létre. Hivatalo­san öt nyelven, magyarul, angolul, franciául, oroszul és németül tájékoz­tatjuk a hozzánk fordulókat, de nem jövünk zavarba, ha olaszul, svédül, finnül vagy lengyel, cseh, szerb nyel­ven kérdeznek minket. A szolgálta­tást végzők fordarendszerben dolgoz­nak : a telexezés, táviratfelvétel, kül­földi telefonhívások lebonyolítása mellett időről időre odaülnek a Tour­inform telefonjai mellé is. Az utóbbi szolgáltatást végzők af­féle díszes paravánnal vannak elke­rítve a sarokban, nem dolgoznak va­lami kényelmes körülmények között. Munkájuk változatossága némiképp gyógyír a kényelmetlenségre: hol nászút előtt állók kérnek tanácsot, hova utazzanak, hol éppen valamely hobbi felől kíváncsiskodnak a vonal másik végén. A szűk helyen térké­pek, táblázatok, különféle listák ta­pétázzák a paraván belső falát; a pol­cokon megannyi lexikon, útikönyv, prospektus, kézikönyv, szakfolyóirat, miegymás. Adatok mikrofilmen Az igazi segítséget­ a mikrofilmek jelentik: egy-egy filmen 135 tábla anyagát rögzítették, s egy szellemes nagyítóval azonnal ki tudják a meg­felelő­­részt választani. A mikrofilm­re való táblákat a szerkesztők állít­ják össze, Horváth Györgyné ezúttal a városi fürdők legfontosabb jellem­zőit összesíti. A tábláról megtudhat­juk a keresett fürdő nyitvatartási idejét, vizének összetételét, gyógyha­tását, gyógyászati szolgáltatásait és természetesen a létesítmény címét és telefonszámát. Egy másik táblát az imént bővítettek: határátkelőink szá­ma eggyel gyarapodott, a tompa—su­­boticaival. — Valóban mindent tud a Tour­inform? — Hát ez azért túlzás — mondja Török Mihály hivatalvezető. — A nyitáskor, július elsején negyvenezer adat állt a rendelkezésünkre, ma már félszázezernél is több, ennek ti­zede a külföldi. Augusztus végéig 27 ezren fordultak hozzánk, naponta nyolcszázszor, ezerszer csörög a tele­fon. Idegen nyelven eddig 1100 alka­lommal kértek felvilágosítást. — Mindig tudtak válaszolni? — Ha nincs kéznél a kért adat, visszahívjuk az érdeklődőt, vagy az Idegenforgalmi Propaganda Vállalat szakemberei három napon belül le­vélben tájékoztatják a kérdezőt. Ez a szolgáltatás ugyanis a posta és az ide­genforgalom szakembereinek együtt­működésével született, s mindenek­előtt az IPV tett sokat érte. Közvetett haszon — Mi a szolgáltatás haszna? — Közvetlen haszna nincs, de a közvetett haszon igen nagy, mert köz­érzetjavító, és a külföldi számára vonzóvá teheti ha­zánkat, s talán nem mellékes az sem, hogy a különféle szakterületek kép­viselői is együtt­működnek. Köz­vetlen telefonkap­csolatunk van a Malévval a MÁV- val, az Utinform­­mal, a Volánnal és az IPV-vel, s na­ponta jelentkezik a meteorológiától kezdve seregnyi vállalat, intéz­mény, szövetkezet, klub, hogy felhív­ja valamire a fi­gyelmünket. — Tervek? ' —■ Tovább bő­,­vítjük kapcsola­tainkat, ismere­teinket, s ha ter­vünk sikerül, sze­retnénk eszperantó nyelven is vála­szolni a kérdezők­nek. Fejér Gyula A mikrofilmek sok tízezer adatot rögzítenek. LONDONI LEVÉL ÁLL A BÁL Szezonja sok mindennek van. Nagy-Britanniában például ez idő szerint a munkanélküliségnek, bár tartani kell tőle, hogy nem lesz „idényáru”, semmivel sem lehet kiverni majd a piacról. Éppen ezért a lakosság — főként az a hárommillió ember, aki munkanélküli-segé­lyen él — hajlamos gyászba burkolózni, és elfeledkezni arról a másik szezonról, amelyet tulajdonképpen csupa nagybetűvel kellene írni. Ez ugyanis a brit társadalom elitjének évről évre ismétlődő báli sze­zonja, amely szűnni nem akaró vigasságokat kínál a kivételezett ke­veseknek. Munkanélküliség ide, munkanélküliség oda, a brit arisztokrácia emelt fővel jár. Sőt bizonyos értelemben kész igazodni a közállapotok alakulásához. Például úgy, hogy minél rosszabbul megy az ország­nak, annál nagyobb szenvedéllyel mulat ő maga. És ebben nyilván semmi kárhoztatnivalót nem talál. A politikai hatalom végtére is nem tőle kér önmérsékletet és áldozatvállalást, hanem azoktól, ott lent. A finomabb hölgyek és urak társasági lapjának, a Tatlernek egyik szerkesztője, aki hivatalból köteles ismerni olvasói dolgait, afféle mit lehet tenni?-hangsúllyal vallja be, hogy „az utóbbi tíz hónapban az emberek úgy költekeznek, mint az őrültek”. Itt vannak például a hölgyek. „Esetenként — mondja a szerkesztő — elmegy náluk 500 font­os estélyi ruhára, mert nem vehetik fel kétszer ugyanazt.” Valóban, az ismétlés nemcsak a tudás, hanem az unalom anyja is. Mármost, ha valaki azt akarja, hogy emlékezzenek a partijára, másfélét csinál, mint a többi. Például kitalálja, hogy minden lila le­gyen, így azután lila abroszok és lila torták között a pincér lila pezs­gőt tölt a poharakba, ami nem lehet olcsó mulatság, mert a mester­séges színezőanyagokat nem tűri e társaság ízlése. Egy másik helyen a ház gazdája sátorban látja vendégül a gyülekezetet (nem mintha a házban nem férnének el), és a sátorlapfelületek egyhangúságát rikító formájú, külön e célra ácsolt fehér ablakokkal és ajtókkal töri meg. Megint másutt a vendéglátó úgynevezett farmerpartit ad, ahol a büfé közepén elterülő óriási tortának farmernadrág formája van, görbü­letei pedig a cukrász által elképzelt ifjú hölgy hátsó idomaihoz iga­zodnak. Mindezek láttán a külső szemlélő azon gondolkozhat, hogy a Thatcher-kormány szigorú bírái miért ostorozzák szünet nélkül a britek versenyképességének alacsony szintjét, a megújulásra való készség hiányát, amikor a társadalom vezető és példaadó rétege az orruk előtt bizonyítja ennek az ellenkezőjét. Egyébiránt a példaadás minősített esetének fogható fel, hogy az elvileg kizárólag kékvérűeket tömörítő jobb társaság növekvő szám­ban bocsát be a báljaira és a partijaira olyan egyéneket, akiknek csak a pénztárcája kifogástalan, a származása nem. Meg kell mondani azonban, hogy a sikernek ezt a módját nem mindenki szemléli jóindulattal, L. báróné például elnyafogta a televízióban, hogy „ahol sok az osztályidegen, ott a pezsgő sem ízlik úgy”. Mások viszont meggyőződéssel jelentik ki, hogy nincs haladás demokratizálódás nélkül. Visszatérve a „szezon” rendezvényeihez, kopáran szegényes volna a kép, ha elhallgatnánk belőle az ascoti pikniket. Ascotban tudva­levőleg a nagy galoppderbiket rendezik, de a kizarándoklók nagy ré­szét a lovak egyáltalán nem érdeklik. A rítus csak azt követeli meg, hogy ott legyenek. Az ottlét azzal kezdődik, hogy a lovaspálya mel­letti parkoló üdezöld gyepén felpattannak az egymás után érkező Rolls-Royce-ok és Bentleyk csomagtartói. Előkerülnek a karcsú kem­pingszékek és asztalok, a hűtőtáskák és ételkosarak, a borok, a pezs­gők és a desszertek; munkához látnak az inasok és a főkötős szoba­lányok, s néhány perc múltán kezdődhet is a piknik. Az urak zsaket­tet és szürke cilindert viselnek, a hölgyek az alkalomhoz illő hosszú ruhákat és széles karimájú kalapokat — ez ugyanis nem köznépi ki­rándulás helye, itt tartása van a dolgoknak és az embereknek. A már idézett L. báróné büszke rá, hogy osztályának ez a „kul­túrája” tovább él. „Ez egy nagyon egyedi dolog — magyarázta a­ tévé riporterének —, ezt még a franciák is irigyelhetik tőlünk odaát.” Érdekes módon, a riporternek is Franciaország jutott az eszébe. „Nem olyan ez, mint az udvari arisztokrácia tobzódása az 1789-es forradalom előtt?” — kérdezte, azaz hogy inkább úgy mondta: kér­dezhetné valaki. De egyelőre a részvevőket csak az érdekli, hogy tart a szezon, áll a bál... London, 1981. szeptember. Aczél Endre Megnyílt a zágrábi őszi árumintavásár 19 magyar vállalat is kiállítja termékeit Zágrábban pénteken megnyílt a hagyományos őszi nemzetközi áru­mintavásár, amelyen 61 országból mintegy 1500, a házigazda Jugoszlá­viából pedig 1600 kiállító mutatja be legújabb termékeit. A külföldi rész­vevők közül a legnagyobb bemutató­részleggel a Szovjetunió van jelen. Magyarországról 19 külkereskedel­mi és ipari vállalat mintegy 1600 négyzetméter fedett területen állítot­ta ki termékeinek gazdag választé­kát; ehhez csatlakozik szabad terüle­ten a Magyar Hajó- és Darugyár kü­lön árubemutatója. Ezúttal a Magyar Alumíniumipari Tröszt, a Chemolim­­pex, a Ganz-Mávag, a Hungarotex bemutatóival is megismerkedhetnek az üzletemberek és a látogatók. Veszelin Gyuranovics, a jugoszláv kormány elnöke ünnepi megnyitó be­szédében rámutatott, hogy az idei zágrábi vásárt, amelyen valamennyi kontinens gazdasági és kereskedelmi életének képviselői találkoznak, a bé­kés egymás mellett élés és a nemzet­közi együttműködés fejlesztésének jegyében rendezték meg. (MTI) Meghívó A Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézete és Kísérleti Gazdasága szeptember 15-én, kedden, szeptember 16-án, szerdán és szeptember 17-én, csütörtökön kukoricabemutatót tart, amelyre tisztelettel meghívja az érdeklődő szakembereket. A kb. 3 órás bemutató mindhárom napon azonos programmal, délelőtt 10 órakor kezdődik a kísérleti gazdaság központjában, Martonvásár—Erdőháton (70-es út, 29. km). Program: # Tájékoztatás a martonvásári kukoricakutatásokról. # Bemutatók: agrotechnikai kísérletek (tartam-, tőszem-, tápanyagellátás, növényvédelmi, öntözési és egyéb kísérletek); új martonvásári hibridek és fajtajelöltek; nemzetközi fajtaösszehasonlító kísérletek.

Next