Népszabadság, 1981. szeptember (39. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-12 / 214. szám
6 NÉPSZABADSÁG 1981. szeptember 12., szombat Egy lakóterületi párttitkár A kert már az őszt idézi. Barnul a paradicsom szára, sárgul az uborka levele, szárad a zöldbab. Kinyílt az őszirózsa, de a kardvirág már csak kínlódik, s szenved a nemesi tett margaréta. Az idős asszonyt most is gyakran látom a kertben. Mindig talál magának munkát a veteményesben, a konyhában, a virágok között. A szomszédok, az ismerősök, de az érdi városi pártbizottság titkára is azt mondja: Schubert Emma — az ismerősöknek egyszerűen Emma néni — nyughatatlan természetű ember. Mindig valami okos dolog végrehajtására szervezi környezetét. Láthatóan jól érzi magát az emberek között. Nehéz a beilleszkedés — Tudja, velünk, idősekkel az a baj — mondja beszélgetésünk elején Emma néni, aki Érd város kerületi pártalapszervezetének titkára —, hogy nehezen vesszük tudomásul: tegnap még valakiknek számítottunk. Volt beosztásunk, munkaköri leírásunk. Ma néha úgy érezzük, hogy senkik sem vagyunk. Ez persze nem ilyen egyszerű. Mielőtt az öregek nyugdíjba mennek, gyakran hangoztatják, hogy a megérdemelt pihenésnek épp itt az ideje. De amikor megkapják az obsitot, egy-két hónap is elegendő ahhoz, hogy rádöbbenjenek: valami hiányzik az életükből. Valami olyasmi, ami eddig mindent meghatározott. Hiányzik a munka. De ha valaki e felismerésig már eljutott, akkor nincs baj, mert előbb vagy utóbb, de talál magának elfoglaltságot. A nyugdíjas párttagok talán szerencsésebbek, mint a pártonkívüliek, mert ők tartoznak valahová. A lakóterületileg illetékes alapszervezethez. Hallgatom e rendhagyó vallomást. Nem kérdezősködöm, önmaguktól is jönnek a mondatok. Beszélgetés közben sétálni kezdünk az Intéző utcában, a régi Balatoni út közelében. — Érdekes — folytatja az asszony —, hogy amikor új párttag érkezik hozzánk, aki koránál, tapasztalatainál fogva is érett, felnőtt ember, mindig felfedezhető magatartásában valamiféle tartózkodó zavartság. Olyan ez számunkra — emlékszem az akkori saját érzéseimre is —, mint amikor egy kisdiák másik osztályba kerül át, vagy egy új munkahelyen kezdünk dolgozni. Kell néhány hónap, amíg beilleszkedik az újonnan érkezett ember az új közösségbe, amelyhez tartozik. Mi a pártszervezetben hetvenhárman vagyunk. Nyolc pártcsoportban dolgozunk. Amióta ehhez a pártalapszervezethez tartozom — 1969 januárjában mentem nyugdíjba, a Könnyűipari Minisztériumban voltam osztályvezető —, megemberre mindig szükség van, ha az az ember tenni akar valamit. A tettrekészség pedig még azokban is szunnyad, akik ezt nem árulják el az első szóra. Nyolc évvel ezelőtt, amikor megválasztottak az alapszervezet titkárának, nehéz volt elölről kezdeni mindent. Tudtam, hogy sok dolgon változtatni kell, mert mi tagadás, néhány párttag elszokott attól, hogy van pártfegyelem is a világon. De a többség dolgozni akart a köz javára. Eleinte mi kerestünk elfoglaltságot, később a feladatok találtak ránk. Így aztán egyre több lett a munkánk, egyre jobban építettek, számítottak ránk, és számítanak ma is a város állami és politikai vezetői. Tettre készek az emberek A régi Balatoni úton ilyenkor kora ősszel is nagy még a forgalom. A út tiszta, a klasszicista stílusban épült régi tanácsháza előtt is, amely ma már a városi könyvtár otthona. A park rendezett. — Látja, milyen szép ez a tér? Sok ilyen kellene ennek a városnak. De még mindig sok-sok járdára, sok helyen vízre, a közvilágítás javítására lenne szükség. Látják, tudják ezt a mi párttagjaink is, és talán ezért is olykor türelmetlenek. És a türelmetlenség erőt ad. Erőt ahhoz, hogy újabb és újabb utcákban szervezzük meg a járdaépítést, a parkosítást, ha kell, akkor naponta kilincseljünk azért, hogy mindenhol legyen villany, hogy megoldódjanak a város vízgondjai. De ez a türelmetlenség csak akkor ér valamit, ha reálisak a törekvéseink, céljaink. Tudjuk, hogy a pénz, amellyel például a helyi tanács gazdálkodik, kevés, nem futja belőle mindenre. Ezért kell meggondolni, ha szükséges, tízszer is, hogy mire mennyit áldozhatunk. Jó lenne elérni azt is, hogy amit egyszer már közpénzen megcsináltak, arra vigyázzanak is az emberek. Nemrég a városi pártbizottság egy felmérésben összegezte az idős érdi párttagok közérzetét, véleményét városuk gondjairól. Ebből kiderült, hogy mindenkiben motoszkál valami egészséges türelmetlenség. S ha a célok értelmesek, akkor ez tettrekészségben is kifejeződik. Példával is bizonyítom állításomat. Köztudomású, hogy noha Érd ófalu, közvetlenül a Duna mellett terül el, a helybeliek ivóvízgondokkal küszködnek. Illetve küszködtek. Mert történt valami. Néhány idős párttag — azt mondják, belefér a nyugdíjba — vette a fáradságot, s utánajárt: kinek a dolga helyreállítani azt az artézi kutat, amely ha véglegesen nem oldja is meg, de legalább enyhíti az egészséges ivóvíz hiányából fakadó gondokat. Ma már a helybeliek örömére a helyreállított kút ellátja a környéket. És ez nem is került sok pénzbe. Nyolc év óta A beszélgetés közben észre sem vesszük, hogy már milyen messze vagyunk az Intéző utca 18-as számú háztól, a kerttől. Megérkezünk a Texelektro Ipari Szövetkezet érdi üzemegységének új épületéhez. — Nekem is, akárcsak sok más nyugdíjas társamnak, csak szűkösen elég az a pénz, amelyet havonta hoz a postás. Kell valami kiegészítés. Hetente kétszer, kedden és pénteken itt dolgozom. A fiatalok még nem értik, hogy miért jövök be gyakran sokkal korábban, mint ahogy kell, és hogy miért megyek haza jóval később, mint ahogy a munkaidőm lejár. A magyarázat egyszerű: jól érzem magam, mert tudom, hogy szükség van rám. Itt is emberek ügyes-bajos dolgait intézhetem, s jólesik a tudat, hogy számítanak a munkámra. Nem panaszkodom, nincs is miért panaszkodnom. Megszoktam már azt is, hogy nyugdíjas vagyok. Különösebb betegséggel még nem kell küszködnöm, és valójában ennek is örülni lehet. Visszafelé a házhoz, a kerthez már busszal megy Schubert Emma. Munkával telt el ez a nap is, és holnapra újabb feladatokat ad a körzet sok gondja-baja. Schubert Emma harminchat éve párttag. Hetvenkét idős ember nyolc év óta immár másodszor választotta meg a helyi alapszervezet titkárává. Ambrus Sándor tanultam: minden A mindentudó Tourinform Azt mondják, a Tourinform mindent tud. Tegyünk próbát! Feltárcsázom a 179-800-as telefonszámot Udvarias férfihang hallatszik: — Jó napot kívánok! Itt a Tourinform. — Jó napot! Tessék mondani, melyik pályaudvarról megy Ceglédre vonat? Nem késik a válasz: — A Nyugatiból. — Meglehet, az informátor kevesli a feladatot, mert a folytatásra maga ajánlkozik. — Esetleg indulási időt is mondjak? — Megköszönném. Kevéssel utána precíz ismertetés következik a MÁV menetrendkönyvéből. A vasárnap estig várható időjárásról is megtudok egyet s mást: eleinte kevés felhő, sok napsütés, később majd érdemes lesz esernyőt, esőkabátot reggelente magunkkal vinni, mert a szakemberek prognózisa szerint záporra, zivatarra számíthatunk. A hőmérséklet csúcsértéke 24—29 Celsius-fok. Öt nyelven Az ismerkedést folytassuk a helyszínen, a Távbeszélő Tudakozó és Névsorszerkesztő Hivatalban. Ezúttal Szabó Csabáné és Totth Lászlóné ül a telefon mellett. Egyikük éppen a Pesti Műsort lapozza, abból tájékoztatja a telefonon érdeklődőt. — Hány adatot tud fejből? — Vagy ezzet biztosan — mondja Szabó Csabáné. — A külföldre utazók többnyire a határon túli benzin- és kempingárak felől, valamint az időjárásról érdeklődnek. Mind többen telefonálnak külföldről is, elsősorban Ausztriából, Csehszlovákiából, az NDK-ból és az NSZK-ból. — Ez érthető — mondja Ballon Lajosné, a távközlési tájékoztató és szolgáltató osztály vezetője. — Európában egyedüli ez a vállalkozás, és tudomásunk szerint az egész földkerekségen Argentína után másodikként nálunk hozták létre. Hivatalosan öt nyelven, magyarul, angolul, franciául, oroszul és németül tájékoztatjuk a hozzánk fordulókat, de nem jövünk zavarba, ha olaszul, svédül, finnül vagy lengyel, cseh, szerb nyelven kérdeznek minket. A szolgáltatást végzők fordarendszerben dolgoznak : a telexezés, táviratfelvétel, külföldi telefonhívások lebonyolítása mellett időről időre odaülnek a Tourinform telefonjai mellé is. Az utóbbi szolgáltatást végzők afféle díszes paravánnal vannak elkerítve a sarokban, nem dolgoznak valami kényelmes körülmények között. Munkájuk változatossága némiképp gyógyír a kényelmetlenségre: hol nászút előtt állók kérnek tanácsot, hova utazzanak, hol éppen valamely hobbi felől kíváncsiskodnak a vonal másik végén. A szűk helyen térképek, táblázatok, különféle listák tapétázzák a paraván belső falát; a polcokon megannyi lexikon, útikönyv, prospektus, kézikönyv, szakfolyóirat, miegymás. Adatok mikrofilmen Az igazi segítséget a mikrofilmek jelentik: egy-egy filmen 135 tábla anyagát rögzítették, s egy szellemes nagyítóval azonnal ki tudják a megfelelőrészt választani. A mikrofilmre való táblákat a szerkesztők állítják össze, Horváth Györgyné ezúttal a városi fürdők legfontosabb jellemzőit összesíti. A tábláról megtudhatjuk a keresett fürdő nyitvatartási idejét, vizének összetételét, gyógyhatását, gyógyászati szolgáltatásait és természetesen a létesítmény címét és telefonszámát. Egy másik táblát az imént bővítettek: határátkelőink száma eggyel gyarapodott, a tompa—suboticaival. — Valóban mindent tud a Tourinform? — Hát ez azért túlzás — mondja Török Mihály hivatalvezető. — A nyitáskor, július elsején negyvenezer adat állt a rendelkezésünkre, ma már félszázezernél is több, ennek tizede a külföldi. Augusztus végéig 27 ezren fordultak hozzánk, naponta nyolcszázszor, ezerszer csörög a telefon. Idegen nyelven eddig 1100 alkalommal kértek felvilágosítást. — Mindig tudtak válaszolni? — Ha nincs kéznél a kért adat, visszahívjuk az érdeklődőt, vagy az Idegenforgalmi Propaganda Vállalat szakemberei három napon belül levélben tájékoztatják a kérdezőt. Ez a szolgáltatás ugyanis a posta és az idegenforgalom szakembereinek együttműködésével született, s mindenekelőtt az IPV tett sokat érte. Közvetett haszon — Mi a szolgáltatás haszna? — Közvetlen haszna nincs, de a közvetett haszon igen nagy, mert közérzetjavító, és a külföldi számára vonzóvá teheti hazánkat, s talán nem mellékes az sem, hogy a különféle szakterületek képviselői is együttműködnek. Közvetlen telefonkapcsolatunk van a Malévval a MÁV- val, az Utinformmal, a Volánnal és az IPV-vel, s naponta jelentkezik a meteorológiától kezdve seregnyi vállalat, intézmény, szövetkezet, klub, hogy felhívja valamire a figyelmünket. — Tervek? ' —■ Tovább bő,vítjük kapcsolatainkat, ismereteinket, s ha tervünk sikerül, szeretnénk eszperantó nyelven is válaszolni a kérdezőknek. Fejér Gyula A mikrofilmek sok tízezer adatot rögzítenek. LONDONI LEVÉL ÁLL A BÁL Szezonja sok mindennek van. Nagy-Britanniában például ez idő szerint a munkanélküliségnek, bár tartani kell tőle, hogy nem lesz „idényáru”, semmivel sem lehet kiverni majd a piacról. Éppen ezért a lakosság — főként az a hárommillió ember, aki munkanélküli-segélyen él — hajlamos gyászba burkolózni, és elfeledkezni arról a másik szezonról, amelyet tulajdonképpen csupa nagybetűvel kellene írni. Ez ugyanis a brit társadalom elitjének évről évre ismétlődő báli szezonja, amely szűnni nem akaró vigasságokat kínál a kivételezett keveseknek. Munkanélküliség ide, munkanélküliség oda, a brit arisztokrácia emelt fővel jár. Sőt bizonyos értelemben kész igazodni a közállapotok alakulásához. Például úgy, hogy minél rosszabbul megy az országnak, annál nagyobb szenvedéllyel mulat ő maga. És ebben nyilván semmi kárhoztatnivalót nem talál. A politikai hatalom végtére is nem tőle kér önmérsékletet és áldozatvállalást, hanem azoktól, ott lent. A finomabb hölgyek és urak társasági lapjának, a Tatlernek egyik szerkesztője, aki hivatalból köteles ismerni olvasói dolgait, afféle mit lehet tenni?-hangsúllyal vallja be, hogy „az utóbbi tíz hónapban az emberek úgy költekeznek, mint az őrültek”. Itt vannak például a hölgyek. „Esetenként — mondja a szerkesztő — elmegy náluk 500 fontos estélyi ruhára, mert nem vehetik fel kétszer ugyanazt.” Valóban, az ismétlés nemcsak a tudás, hanem az unalom anyja is. Mármost, ha valaki azt akarja, hogy emlékezzenek a partijára, másfélét csinál, mint a többi. Például kitalálja, hogy minden lila legyen, így azután lila abroszok és lila torták között a pincér lila pezsgőt tölt a poharakba, ami nem lehet olcsó mulatság, mert a mesterséges színezőanyagokat nem tűri e társaság ízlése. Egy másik helyen a ház gazdája sátorban látja vendégül a gyülekezetet (nem mintha a házban nem férnének el), és a sátorlapfelületek egyhangúságát rikító formájú, külön e célra ácsolt fehér ablakokkal és ajtókkal töri meg. Megint másutt a vendéglátó úgynevezett farmerpartit ad, ahol a büfé közepén elterülő óriási tortának farmernadrág formája van, görbületei pedig a cukrász által elképzelt ifjú hölgy hátsó idomaihoz igazodnak. Mindezek láttán a külső szemlélő azon gondolkozhat, hogy a Thatcher-kormány szigorú bírái miért ostorozzák szünet nélkül a britek versenyképességének alacsony szintjét, a megújulásra való készség hiányát, amikor a társadalom vezető és példaadó rétege az orruk előtt bizonyítja ennek az ellenkezőjét. Egyébiránt a példaadás minősített esetének fogható fel, hogy az elvileg kizárólag kékvérűeket tömörítő jobb társaság növekvő számban bocsát be a báljaira és a partijaira olyan egyéneket, akiknek csak a pénztárcája kifogástalan, a származása nem. Meg kell mondani azonban, hogy a sikernek ezt a módját nem mindenki szemléli jóindulattal, L. báróné például elnyafogta a televízióban, hogy „ahol sok az osztályidegen, ott a pezsgő sem ízlik úgy”. Mások viszont meggyőződéssel jelentik ki, hogy nincs haladás demokratizálódás nélkül. Visszatérve a „szezon” rendezvényeihez, kopáran szegényes volna a kép, ha elhallgatnánk belőle az ascoti pikniket. Ascotban tudvalevőleg a nagy galoppderbiket rendezik, de a kizarándoklók nagy részét a lovak egyáltalán nem érdeklik. A rítus csak azt követeli meg, hogy ott legyenek. Az ottlét azzal kezdődik, hogy a lovaspálya melletti parkoló üdezöld gyepén felpattannak az egymás után érkező Rolls-Royce-ok és Bentleyk csomagtartói. Előkerülnek a karcsú kempingszékek és asztalok, a hűtőtáskák és ételkosarak, a borok, a pezsgők és a desszertek; munkához látnak az inasok és a főkötős szobalányok, s néhány perc múltán kezdődhet is a piknik. Az urak zsakettet és szürke cilindert viselnek, a hölgyek az alkalomhoz illő hosszú ruhákat és széles karimájú kalapokat — ez ugyanis nem köznépi kirándulás helye, itt tartása van a dolgoknak és az embereknek. A már idézett L. báróné büszke rá, hogy osztályának ez a „kultúrája” tovább él. „Ez egy nagyon egyedi dolog — magyarázta a tévé riporterének —, ezt még a franciák is irigyelhetik tőlünk odaát.” Érdekes módon, a riporternek is Franciaország jutott az eszébe. „Nem olyan ez, mint az udvari arisztokrácia tobzódása az 1789-es forradalom előtt?” — kérdezte, azaz hogy inkább úgy mondta: kérdezhetné valaki. De egyelőre a részvevőket csak az érdekli, hogy tart a szezon, áll a bál... London, 1981. szeptember. Aczél Endre Megnyílt a zágrábi őszi árumintavásár 19 magyar vállalat is kiállítja termékeit Zágrábban pénteken megnyílt a hagyományos őszi nemzetközi árumintavásár, amelyen 61 országból mintegy 1500, a házigazda Jugoszláviából pedig 1600 kiállító mutatja be legújabb termékeit. A külföldi részvevők közül a legnagyobb bemutatórészleggel a Szovjetunió van jelen. Magyarországról 19 külkereskedelmi és ipari vállalat mintegy 1600 négyzetméter fedett területen állította ki termékeinek gazdag választékát; ehhez csatlakozik szabad területen a Magyar Hajó- és Darugyár külön árubemutatója. Ezúttal a Magyar Alumíniumipari Tröszt, a Chemolimpex, a Ganz-Mávag, a Hungarotex bemutatóival is megismerkedhetnek az üzletemberek és a látogatók. Veszelin Gyuranovics, a jugoszláv kormány elnöke ünnepi megnyitó beszédében rámutatott, hogy az idei zágrábi vásárt, amelyen valamennyi kontinens gazdasági és kereskedelmi életének képviselői találkoznak, a békés egymás mellett élés és a nemzetközi együttműködés fejlesztésének jegyében rendezték meg. (MTI) Meghívó A Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézete és Kísérleti Gazdasága szeptember 15-én, kedden, szeptember 16-án, szerdán és szeptember 17-én, csütörtökön kukoricabemutatót tart, amelyre tisztelettel meghívja az érdeklődő szakembereket. A kb. 3 órás bemutató mindhárom napon azonos programmal, délelőtt 10 órakor kezdődik a kísérleti gazdaság központjában, Martonvásár—Erdőháton (70-es út, 29. km). Program: # Tájékoztatás a martonvásári kukoricakutatásokról. # Bemutatók: agrotechnikai kísérletek (tartam-, tőszem-, tápanyagellátás, növényvédelmi, öntözési és egyéb kísérletek); új martonvásári hibridek és fajtajelöltek; nemzetközi fajtaösszehasonlító kísérletek.