Népszabadság, 1981. november (39. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-29 / 280. szám
12 Árkus József mm mm Kajman Megkerült a kajmán, vége az országos rettegésnek. Most már bevallhatom, hogy öt hosszú napon át bennem is lappangott a félelem, hogy megesz a kajmán, amely köztudomásúlag veszélyes ragadozó. Ha máshonnan nem, az újságból is megtudhattam ezt a fölöttébb aggasztó tulajdonságát. Sőt még a lexikonban is megnéztem a kajmánt, ott meg egyenesen azt írták róla, hogy vérszomjas ragadozó. Maradjunk azonban a hírlapnál, mert belőle értesültem, hogy egy budai díszállat-kereskedő üzletének kirakatát az éjszaka sötétjében valaki kővel bezúzta, és kilopott belőle egy fekete kajmánt. Valószínűleg napirendre is tértem volna az eset felett, ha csak ennyit ír róla az újság. Ám ennél sokkal többet írt. Megszámoltam, kereken 137 sort, és már számolás közben is úgy éreztem, mintha jeges kéz markolászná a torkom. Azt mondtam magamnak, hogy jó lesz vigyázni, fiacskám, itt kajmán képében valami minden eddiginél nagyobb veszély leselkedhet ránk, ha egyszer az újság 137 sort áldoz az ellopásának tényére. Aggodalmaim csak súlyosbodtak, amikor átlapoztam az újságot, és azt kellett észlelnem, hogy egy indiai faluban lezajlott vérengzés 24 áldozata ugyanabban a számban mindössze nyolc sort kapott, és nem sokkal többet egy kigyulladt francia autóbusz sem, amelyben öt fiatal lelte halálát. Ez a kajmán eszerint csakis különlegesen vérszomjas ragadozó lehet, állapítottam meg, és ekkorra az a bizonyos jeges kéz már a szívem körül kezdett markolászni. Pedig elhihetik, hogy nem vagyok túlzottan ijedős, annak idején még attól sem féltem, amit nem írtak meg az újságok. Mindössze az a körülmény mentett meg a teljes pániktól, hogy, mint olvastam, a szóban forgó kajmán legfeljebb 50 centiméter hosszú, lévén még csak kamaszkorú. Igaz, azt is hozzátették, hogy ez a fajta akár négyméteresre is megnőhet, és veszélyessége a növekedésével egyenes arányban fokozódik. Viszont megint csak higgadni kezdtem, amikor végiggondoltam, hogy ha a kajmánt november 13-án lopták el, és ezt az újság csupán 20-án közölte, akkor talán mégsem vagyunk közvetlen életveszélyben, mert a vérszomjas ragadozó azért nem egy hét alatt nő meg négyméteresre. Ezzel együtt határozottan nyugtalanított ez a kajmánügy egy olyan országban, mint a miénk, ahol köztudomásúlag jó a közbiztonság, az állampolgárok már elszoktak a félelem légkörétől, gyanakvás nélkül nézhetnek egymás szemébe. Illetve csak nézhettek, mert amióta közügy lett ez a csúnya lopás, azóta bárki önkéntelenül is kajmántolvajt láthat a másikban. Arról nem is szólva, hogy külföldről újabban nagyon figyelnek bennünket, és ebből a magyar kajmánkrimiből homlokegyenest ellenkező következtetésekre juthatnak. Jóindulatúbbak arra, hogy ahol ekkora szenzáció kerekedik egy félméteres állat ellopásából, ott nyilván csupa becsületes ember él, a tolvaj pedig ritka, mint a fekete kajmán. Kevésbé jóindulatúak, a kajmánkodók, akarom mondani, kajánkodók viszont arra gyanakodhatnak, hogy kajmánra inkább csak ott fanyalodnak rá a tolvajok, ahol már minden mást elloptak. Az sem közömbös persze, hogy a külföld mit gondol rólunk, de mégiscsak fontosabb ennél a saját közvéleményünk, amely szorongással fogadta a nagyszabású kajmánlopás hírét. Közösségi emberekről lévén szó, a legtöbben nem is annyira a saját életüket féltették, mint inkább attól tartottak, hogy a vérengző hüllő beszabadul valamelyik főhatóság épületébe, amely egy idő után majd úgy elnéptelenedik, akár a néhai Munkaügyi Minisztérium. Nem csoda hát, hogy a kajmán megkerülésének hírére egyetlen megkönnyebbült sóhaj volt az ország. A tolvajt őrizetbe vették, a kajmán ismét a tulajdonosé, ha eléggé megviselt állapotban is, mivel ellopása óta, 12 napon át egy falatot sem evett. Szerencsére belőlünk se. Ezt is megúsztuk, és ki tudja, meddig kell várnunk egy újabb hazai szenzációra. KÖZÚTI NAPLÓ Lakókörzetben E hét péntekjén húsz súlyos személyi sérülést, két halálos közlekedési balesetet jegyeztek fel a krónikák. Zömmel személygépkocsi gázolt gyalogost a belterületen. Lapozzunk vissza csütörtökre, amikor Gödöllőn a központban, Budapesten az Üllői úton szenvedtek súlyos sérülést járókelők; szerdán a József Attila utcában és a Komárom megyei Szák főutcáján következett be egy-egy halálos gázolás, kedden a III. kerületi Szőlő utcában és Baja főútvonalán, hétfőn a Békés megyei Gádoros belterületén vesztették életüket elütött járókelők. A „lakott terület” kategóriájából is hétről hétre kiemelkedően sok a baleset az úgynevezett lakókörzetekben. Ezeket a hazai közlekedés kutatói így jellemzik: „A városi terület részei, amelyek magukban foglalnak egy vagy több olyan közutat, ahol a lakófunkciónak kiváltképp előnyben kell részesülnie a közlekedés rovására.” Kell, vagyis kellene, ezért is szorgalmazzák a közlekedésbiztonsági szakemberek a nemzetközi tapasztalatok alapján már bevált építési megoldásokat, különleges közlekedési korlátozó szabályokat, jelzésrendszereket. Közéjük tartozik az a kívánalom, hogy ahol mód van rá, csak a gyalogosok használhassák a közút teljes szélességét, magyarán: alakítsanak ki sétálóutcákat, vagy Behajtani tilos táblával akadályozzák meg a gépjárműforgalmat. Nemcsak a budapesti vagy megyeszékhelybeli belvárosok egyes utcái jöhetnek számításba, hanem lakótelepi útvonalak is. Aztán: Európa számos városában húsz kilométeres, majdhogynem lépésben haladásra késztetik az autósokat a jellegzetesen lakóövezeti közutakon, s ehhez nem tartják elégségesnek a táblát. „Fondorlatos” eszközökkel késztetik a sebesség megtartására a járművezetőket, mesterséges bukkanókkal, keresztben húzódó kis árkokkal, útszűkületekkel. Ezeknél kellemesebb gyógyírként alkalmazzák a járókelők biztonságára fák, utcabútorok, növényládák telepítését, nemcsak pszichikai okokból, a gyalogosok közérzetét javítandó, hanem azért is, hogy a szabálytalan és sokszor veszélyt előidéző parkolást az örökösen semmibe vett tilalmi táblák helyett „finomabb” eszközökkel akadályozzák meg. Van erre példa nálunk is: a Nemzeti Színház előtt, az Izabella téren, ahol a tágas járdaszigetet egy-két éve még valósággal eltorlaszolták a parkoló kocsik, ma nincs tiltó jelzés, viszont a sűrűn kitett növényládák közé még egy motorkerékpár sem fér be. A lakókörzetekben nem a járművek gyors haladása, hanem a járókelők és a gyermekek biztonsága a legfontosabb követelmény. Ami a gyerekeket illeti, e tekintetben érdemes felfigyelni arra, hogy a halálos kimenetelű gyermekbalesetek nyolcvan százaléka a gyermekek otthonának közvetlen közelében történik, viszonylag csekély forgalmú utcákban. Ezeknek a baleseteknek az elkerülése nem jelzéstechnikai kérdés. A lakókörzetek új balesetvédelmi közlekedési rendjének kialakítása sajátos megoldásokat igényel, mégpedig egyértelműen a járművekre vonatkozó korlátozások jegyében. Ennek a szándéknak a helyességét látszanak igazolni azok a kutatások, melyeket a budapesti XI. kerületi — jó néhány lakótelep található itt — általános iskolák környékén végeztek a balesetelemzők. A tapasztalatok általában kedvezőek voltak, a gyermekek viszonylag veszélytelen útvonalakon juthatnak az iskolába, de koránt sincs kihasználva az átkelőhelyek megfelelő forgalomszabályozásában rejlő megannyi lehetőség. Érdemes e vizsgálódások egyik fontos következtetését megszívlelni: az iskolai közlekedési oktatásban a szabályok és jelzések ismerete mellett sokkal nagyobb hangsúlyt kell kapnia az adott környék forgalmi sajátosságaihoz alkalmazkodva a gyakorlati közlekedési helyzetek megértetésének. F. G. NÉPSZABADSÁG 1981. november 29., vasárnap 2 000. TÍZ ÉVES A REGGELI KRÓNIKA A közmondás szerint „ki korán kel, aranyat lel”. És bár mi korán kelő ország vagyunk, sőt divattá vált az aranymosás (erről, az ácsi kincskeresőkről is beszámolt még a nyáron a Reggeli Krónika), a koránkelők többségének ritkán telik aranyra. Az azonban csaknem biztos, hogy ki korán kel, bekapcsolja a rádiót. Hogy mikor? A Tömegkommunikációs Kutató Központ „panelja” szerint mindjárt 4 óra 25-kor a hallgatók öt, 5 órakor nyolc, fél 6-kor tizenkettő, 6-kor tizennyolc, fél 7-kor húsz, 7 órakor huszonkettő, fél 8-kor tizenhét százaléka szobájában, konyhájában stb. szól a készülék. A műsor három és fél órás, és hogy ki mikor kapcsolja be rádióját, az attól függ, hogy mikor és meddig készülődik a munkába indulásra. Vagy — nyugdíjasokról lévén szó — mennyire kíváncsi a világ dolgaira. A Reggeli Krónika — mint a szombat reggeli műsorvezető szerkesztő, Király Edit is megemlékezett róla — tíz esztendeje született ennek az igénynek a kielégítésére, annak az új tömegtájékoztató korszaknak a termékeként, amelyet a televízió elterjedése jelentett. Az emberek, akik este látták már a világ állapotát, reggel is tudni akarták és akarják, amit tudniuk kell. Délelőtti műszak 02 órától Tíz esztendeje hát, hogy hajnali 2 órakor megérkezik az alighanem egyik legkorábban kelő délelőtti műszakos magyar dolgozó munkahelyére, a Bródy Sándor utca 5—7. szám alá. Nincs könnyű dolga. El kell olvasnia az összes budapesti reggeli napilapot. És megállapítania, hogy melyek a leglényegesebb cikkek legfontosabb részei. Két perc, esetleg 140 másodperc áll rendelkezésére, hogy mindezt az ország tudomására hozza. Mire fél 4-kor, vagyis mintegy egy órával az adásidő előtt megérkezik az ügyeletes szerkesztő-műsorvezető, az ügyeletes riporter, valamint az aszszisztens, ő már rendszerint túl van a nehezén, kész a sajtószemle. A szerkesztő munkához lát. Illetőleg: folytatja, amit előző este, esetleg a késő éjszakai órákban abbahagyott. Egy órája van a Jó reggelt! című műsor kezdetéig, de természetesen mindez nem egy óra alatt készül. Már napokkal előbb összeállított a várható események alapján egy előzetes tükröt. Beszélt a külföldi és a vidéki tudósítókkal, akik az eseményektől függően már vagy bejelentkeztek, vagy éppen most várják adásaikat innen vagy onnan. Legelőször New Yorkot — ott ilyenkor még tegnap van — szokták kapcsolni az erősítőbe. Röviddel azután következik Moszkva, a világpolitika másik fővárosa — itt meg két órával előbbre jár —, ahol a Magyar Rádiónak két tudósítója is működik. Más fővárosokból a szükség és az események szerint érkeznek a tudósítások. Akárcsak a vidéki tudósítóktól, akik szintén hajnali kelők. Jól összetanult csapat dolgozik, megy minden, mint a karikacsapás. Három Reggeli Krónika, közben rövid hírek, időjárás-jelentés, időközlés, Szót kérek, Reggeli párbeszéd, ki ne tudná? A szerkesztő vezeti a műsort, a technikusok nyomják a gombokat, a hírszerkesztőnő egész éjjel bent volt, és legfeljebb a karosszékében szundikált néhány percet, amíg fel nem riadt a telexgépek újabb kattogására — megfogalmazza a legújabb, az előző híradás óta érkezett híreket. A hangok nyugodtak, magabiztosak: egyáltalán nem mindegy, hogy a nap indulásakor miként szólnak az emberekhez. Minden rádióhallgatónak joga van bal lábbal felkelni, legfeljebb közvetlen környezete hangulatát ronthatja el, de a műsorvezetőnek egy egész ország aznapjára van befolyása. Óriási koncentrációt igénylő feladat ez, s bár azt hihetné az ember, hogy öreg szakmai rókák játszi könynyedséggel birkóznak meg vele, erről szó sincs. Az SZTK újságírókat kezelő orvosainak és Bereczky Gyulának, az aktuális adások irányítójának véleménye szerint is hajnali hírnökeink terhelése a legnehezebb munkákéhoz hasonlítható. A cél az, hogy lehetőleg negyven év feletti kolléga már ne legyen kitéve ilyen megpróbáltatásoknak. Az ilyesmi a fiatalabb, de már eléggé tapasztalt évjáratúaknak való. Ami egyben azt jelenti, hogy a műsorvezető-szerkesztők — és nem alkalmatlanság okából — elég gyorsan cserélődnek. Hiszen a rádiósmesterség elsajátítását, amelynek talán legnehezebb műfaja a reggeli élő működés, csak diploma birtokában kezdheti, és a tanulóévek után kerülhet sor arra, hogy először a Jó reggelt! szavakra formálják beszédtechnikailag is iskolázott vagy legalábbis korrigált alkukat. Milyen a „Jó reggelt!”? Hát ez az. Hogyan legyen valóban jó a reggel, amikor nem éppen jó világra virradunk? E műsor első évtizedének első felében ez kevesebb problémát okozott. Igaz, az érdeklődés sem volt akkora, mint a második öt esztendőben. A hallgatottság akkor nőtt meg rohamosan, amikor — a külpolitikai szakértők nyelvén szólva — „az enyhülési folyamat ellenségei teret nyertek a világban”. Márpedig a Magyar Rádió alapelve, hogy az igazat és csakis az igazat mondja. Akkor is, ha a munkába induló ember szívesebben hallana kedvezőbb információkat. Nagyon sok levél érkezik a szerkesztőséghez, amelynek írói szeretnének csupa jó hírből álló reggeli műsort hallani. A szerkesztők, rádiósok, munkatársak, szakértők boldogan eleget tennének ennek a kérésnek. Csak hát éppen nincs módjuk a világ megváltoztatására, és nincs joguk sem arra, hogy honfitársaik elől elhallgassák az igazságot. Az alapelv azonban az, hogy egy mindenek ellenére békésen élő, a dolgok jobbra fordulásában nemcsak bizakodó, hanem azért dolgozó ország felnőtt lakosságához szóljanak, így hát a híradásokban megfelelő helyet kapnak az eredmények, sőt az életnek olyan szépségei is, amelyek ugyan nem emberi tettek eredményei, de szerencsére hozzá tartoznak az élethez, mint például az első ibolya kinyílása, a cseresznyefák virágzása, a fecskék érkezése ... A másik, ami sűrűn kifogásoltatik a hallgatók leveleiben: a zenei program. Azzal mindenki egyetért, hogy legelőször a Rákóczi-induló hangzik fel (4 óra 25-kor), és abban is, hogy a hagyomány szerint a legelső zeneszám magyaros, egy palotás vagy egy csárdás. (Már ezt mintegy 350 ezer—400 ezer ember hallgatja!) Abban azonban eltérnek a vélemények, hogy később a mintegy összesen 100 percnyi zenei műsorban kiknek tegyenek inkább eleget. Azoknak a fiataloknak, akik különben a Komjáthyműsorokat kedvelik, vagy azoknak az idősebbeknek, akik vagy az Örökzöld dallamok vagy pláne az idősebbek hullámhosszán összeállításoknál szokták felhangosítani a készülékeiket A zenei szerkesztő igyekszik megfelelő arányokat kialakítani. A rádiósok nagyjából elégedettek ezzel, a hallgatók egy része — ki ezért, ki azért — elégedetlen. Ez legyen azonban a népen belüli legnagyobb ellentmondás. Újdonságok Azoknak a leveleknek azonban, amelyek szintén nem kis számmal érkeznek, és amelyekben több vidámságot kérnek, hamarosan eleget tesznek a hajnali szerkesztők. A szórakoztató osztály segítségével megindul a Humor éhgyomorra című rovat Három, öt perc, szelídebb vagy vaskosabb humor, régi kabarétréfák, Új krokik, klasszikus szatírák, majd kiderül, hogy mit hogyan fogad a közönség. A címet egyébként nem kell szó szerint venni. Nyugodtan lehet köziben reggelizni, vagy esetleg éppen reggeli után időt szakítani a meghallgatására. Talán ez is segít abban, hogy jókedvűen induljunk munkába. Premier a jövő évben. Más, kisebb változtatásokat is terveznek. A krónikák 5-kor, 6-kor és 7-kor továbbra is éppúgy elhangzanak, mint ahogy félóránként az egészen rövid hírek, de egyébként másnak nem lesz kötött ideje. Az érdekesség dönti majd el például, hogy 6 óra 45 perckor, mint most is, egy kis publicisztikát hallunk-e (most Szót kérek a címe), vagy a Reggeli párbeszéd, esetleg egy külpolitikai vagy gazdaságpolitikai szakértő hírmagyarázata hangzik majd el. Az eddiginél nagyobb figyelmet fordítanak majd az évfordulókra, a magyar történelem eseményeire. Megindul a reggeli naptár, felidézve nemzeti történelmünk nagyjait és történéseit, emlékeztetve a múltra azokat, akik a jelenben élnek és azon dolgoznak. Nem titok, hogy a műsor szerkesztői ettől is azt remélik: segítenek vele az embereknek jobban szembenézni ország-világ jelenlegi bajaival, reálisabban becsülni a mát és jobban bizakodni a jövőben. A rádiósok — 35 fős a Krónika közvetlen stábja, de mindent egybevetve legalább két-háromszázan vesznek részt a hajnali műsorok elkészítésében, adásában — minden gondjuk, bajuk ellenére szeretik a hajnalt. És főként: szeretik azokat a hallgatókat, akiket egyre ritkábban a kakas és egyre sűrűbben a rádió ébreszt, Így hát azzal az elhatározással indulnak a második évtizednek, hogy még gyorsabbak, alaposabbak, körültekintőbbek lesznek. A hallgatókkal együtt remélik, hogy ismét egyre több jobb, derűlátásra okot adó hírt közölhetnek a Kossuth rádió hullámhosszán. ígérik: éppúgy nem hallgatnak el egyetlenegyet sem közülük, mint ahogyan most is igyekeznek a rendelkezésükre álló, soknak tűnő, de mégis gyorsan elrepülő reggelekkénti három és fél órában elmondani mindent, amit tudnunk kell és ami hasznunkra lehet. Pintér István Adás közben a Jó reggelt! műsora. Király Edit és Mester Ákos az első reggeli hírekkel. BÁNHALMI JÁNOS FELVÉTELEI