Népszabadság, 1982. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-03 / 1. szám
1982. január 3., vasárnap NÉPSZABADSÁG KUBA NEMZETI ÜNNEPÉN Magyar vezetők üdvözlő távirata az évfordulón A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke az alábbi táviratot küldte dr. Fidel Castro Ruznak, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Kubai Köztársaság Államtanácsa elnökének, a Minisztertanács elnökének Havannába. A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe, a felszabadulás napja alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és egész dolgozó népünk nevében elvtársi üdvözletünket és szívből jövő jókívánságainkat küldjük önnek, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Kubai Köztársaság Államtanácsának és Minisztertanácsának, a testvéri kubai népnek. A forradalmi Kuba létrejöttét, szocialista fejlődését kezdettől fogva a nemzeti függetlenség és társadalmi haladás híveinek őszinte érdeklődése és mély rokonszenve övezte. A magyar nép is elismeréssel tekint a kubai nép forradalmi vívmányaira, a szocialista társadalom építésében elért eredményeire, amelyek elválaszthatatlanul összeforrtak a Kubai Kommunista Párttal, annak következetes marxista■l leninista irányvonalával. Kuba ma megbecsült tagja a szocialista országok közösségének, amelynek erősítésén odaadóan munkálkodik. Következetes békepolitikája, internacionalista magatartása megérdemelt tekintélyt biztosít számára az el nem kötelezett országok mozgalmában, a béke, a függetlenség és társadalmi haladás hívei közt világszerte. Élvezi ezen erők széles nemzetközi szolidaritását nemzeti függetlensége és forradalmi vívmányai megvédéséért folytatott harcában is. A magyar kommunisták, a szocializmust építő magyar nép teljes mértékben szolidáris, és támogatja azt a küzdelmet, amelyet az imperialista beavatkozási kísérletekkel és fenyegetésekkel szemben kommunista pártja vezetésével a kubai nép vív a békéért, a biztonságért, a függetlenségért és a szocializmusért. Nemzeti ünnepük alkalmából jóleső érzéssel gondolunk országaink sokoldalú és gyümölcsöző együttműködésére, amely a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus alapján ígéretesen fejlődik. Pártjaink és népeink barátságának további erősítése találkozik országaink érdekeivel, jól szolgálja közös céljaink elérését. Kívánjuk önöknek, a kubai kommunistáknak és a testvéri kubai népnek, hogy sikerrel valósítsák meg a Kubai Kommunista Párt II. kongreszszusának határozatait hazájuk védelme, felvirágoztatása, a szocializmus és a béke javára.* Az évforduló alkalmából Apró Antal, az országgyűlés elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Flavio Bravónak, a Kubai Köztársaság népi hatalmi nemzetgyűlése elnökének. Táviratban köszöntötte a kubai partnerszervezetet a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a SZOT, a KISZ, az Országos Béketanács és a Magyar Nők Országos Tanácsa. (MTI) A forradalom győzelmének 23. évfordulóját ünnepli ezen a napon Kuba. Ebben a gyönyörű karibtengeri országban egy korszak fordulójaként emlékeznek meg 1959. január elsejéről: ezen a napon vonult be Havannába Fidel Castro felkelő hadserege. A gyűlölt diktátor, Batista elmenekült, s az új évet a forradalom győzelmével együtt köszönthette Kuba. Az európai szocialista országokban s mindenekelőtt a Szovjetunióban természetes szövetségesére lelt a távoli szigetország. Erre nagy szüksége is volt, mivel a havannai fordulatot követően az Egyesült Államok és az akkor vele együttműködő latin-amerikai államok többsége gazdasági blokád alá vette Kubát. Mindez nem riasztotta vissza Fidel Castrót és forradalmár társait attól, hogy azonnali, radikális reformokat vezessenek be. A földosztás, az államosítások riadalmat keltettek Washingtonban, amely kiváltságos helyzete elvesztésétől félt. S megszületett a döntés: a Kubából elmenekült emberekből zsoldoscsapatot kell szervezni s megdönteni a törvényes havannai kormányt. Ám a Disznóöbölben partra szálló zsoldosok önfeláldozó, elszánt, hazájukat, szabadságukat védő hazafiakkal találták magukat szemben, s csúfos vereséget szenvedtek. Kuba számára — ha állandó fenyegetettség közepette is — megnyílt a szocialista építés lehetősége. A néhány év alatt elért fejlődés eredményeit még a rendszer ellenségei sem képesek eltagadni: felszámolták az írástudatlanságot, s munkanélküliséget, fejlett iskola- és egészségügyi hálózatot teremtettek. Az ország vezetése bátran szembenézett a gondokkal, a hibákkal is, s különösen a Kubai Kommunista Párt 1975-ös első kongreszszusa óta következetesen fáradozik azok kiküszöbölésén. Küzd a lakosság ellátásának javításáért, az ipar és a mezőgazdaság sokoldalú fejlesztéséért. Ezt az irányvonalat erősítette meg kubai testvérpártunk tavaly decemberi II. kongresszusa is, amely az ország népe elé kiemelt feladatként a hatékonyabb munkát és az össznépi honvédelmet állította. Az eltelt huszonhárom évben Kuba nagy tekintélyt vívott ki magának a világban aktív, el nem kötelezett külpolitikájával. A felszabadulásukért küzdő latin-amerikai és afrikai államok köszönettel szólnak a szigetország önzetlen, internacionalista segítségéről. Az Egyesült Államok viszont éppen ezt a magatartást nehezményezi, s az utóbbi időben mind fenyegetőbb magatartást tanúsít Kubával szemben. A magyar—kubai kapcsolatok gyümölcsözően fejlődtek az élet valamennyi területén, ugyanakkor mindkét fél hangsúlyozza, hogy további fejlesztésükre sok még a lehetőség. Népünk a forradalmi harc kezdetétől őszinte rokonszenvvel figyeli Kuba fejlődését, szocialista átalakulását, nemzetközi tekintélyének növekedését. Nemzeti ünnepén szívből köszöntjük Kuba népét, és további sikereket kívánunk szocialista építőmunkájához. Holtponton a nyomozás a Dozier-ügyben A december 17-én elrabolt Dozier amerikai tábornok holléte utáni nyomozás eddigi eredménytelenségének első nyilvános beismeréseként Veronában a nyomozást irányító központban szombaton bejelentették, hogy két milliárd líra jutalmat adnak annak, aki bármilyen információt szolgáltat Dozier fogvatartásának helyéről. A kétmilliárd lírát „Dozier tábornok baráti köre” ajánlotta fel —de hogy közelebbről kik tartoznak ebbe a körbe, arról nincs információ. A hírt azonban a NATO dél-európai szárazföldi erői főparancsnokságának egyik tisztje jelentette be. (Dozier, mint ismeretes, főparancsnok-helyettes.) A nyomozás továbbra is nagy erővel folyik. Pillanatnyilag úgy tetszik, hogy két irányból közelítve keresik a foglyot és elrablóit. Az egyik az operatív módszer: ellenőrzéseket, házkutatásokat tartanak, és meghatározott országrészeket fésülnek át. Ez mindeddig nem hozott eredményt. A legutóbbi fogásról, a Padovában letartóztatott, feltételezett „vörös brigádosokról" utólag kiderült, hogy semmi közük az ügyhöz, és legfeljebb csak felforgató tevékenység vádjával lehet bíróság elé állítani őket. A másik vonal az elemző munka: azoknak az írásos dokumentumoknak és a tábornokról készült fotónak (vagy montázsnak) az analízise, amelyek lényegében az egyetlen tárgyi bizonyítékot jelentik az elrablókról. A feltételezések és a bizonytalanság 17 napja után arra számítanak, hogy a felajánlott kétmilliárd líra talán előbbre viszi a nyomozást. A jutalom kitűzésében az a számítás is meghúzódhat, hogy a „Vörös brigádok” különböző csoportjai közötti ellentétek alapján remélnek információkhoz jutni Dozierről, illetve fogvatartóiról. (MTI) Az olasz csendőrség különleges osztagai kutatnak a NATO-tábornok után. Az államcsíny után nyugalom Ghánában Egy nappal a szilveszteri katonai hatalomátvétel után Ghánában a jelek szerint nyugodt a helyzet. A megdöntött Limani elnök sorsa továbbra is ismeretlen. A Jerry Rawlings egykori repülőszázados által vezetett ideiglenes nemzeti védelmi, tanács napnyugtától napkeltéig tartó kijárási tilalmat rendelt el, lezárta az ország határait, felfüggesztette a nemzetközi telefon- és telex-összeköttetést. A lakosságot a fegyverek beszolgáltatására szólították fel. A védelmi tanács egy másik felhívásában a közlekedési viteldíjak és a piaci árak mérséklésére hívott fel, „hogy az egyszerű szegény dolgozók is megfizethessék őket”. Ghánában becslések szerint egy év alatt megduplázódtak az árak, és a lakosság széles rétegeinek jövedelme nem tart lépést velük. A szomszédos Togóban levő megfigyelők nem kétlik, hogy a gazdasági helyzet állandó romlása késztette ismét hatalomátvételre a hadsereget. Rádióbeszédében Rawlings elnyomónak nevezte a polgári kormányzatot, megbélyegezte a közállapotokat, a korrupciót, s felszólította a külföldi országokat, hogy ne avatkozzanak bele a helyzet javítására, a „valódi demokrácia megteremtésére” tett kísérletébe, amelynek sikeréért — mint mondotta — „életével felel”. Egyben azonban kíméletre szólított fel a megdöntött elnök iránt, s azt tanácsolta a parlamenti képviselőknek, hogy forduljanak szükség esetén védelemért a fegyveres erőkhöz. Az accrai rádió Londonban lehallgatott adása szerint letartóztatták a Népi Nemzeti Párt három vezetőjét az államcsínnyel kapcsolatos hamis információk terjesztése miatt. Hilla Limann megdöntött elnöknek és kormánya tagjainak sorsáról nincs hír. A katonai szolgálatot teljesítő személyek és a rendőrök parancsot kaptak arra, hogy haladéktalanul jelentkezzenek egységeiknél. Jerry Rawlings 1979 júniusában szervezte első katonai államcsínyét, katonai kormányzata azonban még ugyanazon év októberében polgári kormányzatnak adta át helyét. . Az életkörülményeket meghatározó tényezők között kiemelkedő jelentősége van a szabadidőnek. A heti munka utáni aktív pihenés, az évi szabadság hasznos eltöltése mind azt a célt szolgálja, hogy az emberi szervezet felfrissüljön és felkészüljön újabb feladatainak elvégzésére. Az ötnapos munkahét bevezetése, valamint a fizetett szabadság új rendje mindenekelőtt életszínvonalpolitikai szempontból jelentős. Az áttérés tapasztalatai A társadalmi, gazdasági fejlődéssel szorosan összefügg és együtt jár a heti munkaidő változása. Hazánkban e módosítás tervszerű, politikailag előre, tudatosan meghatározott folyamat. 1968-ban értünk el olyan szintre, hogy módunk volt a heti 48 órás munkaidőt 44 órára mérsékelni és ezzel együtt a munkarendet úgy kialakítani, hogy minden második szombat szabad legyen. E munkarendre való áttérés több évet vett igénybe, mivel egy-egy ágazatban az áttérés feltételeit csak fokozatosan lehetett megteremteni. A továbblépést, az ötnapos munkahét bevezetését már a hetvenes évek közepén meghirdettük. Már akkor láthatók voltak azonban azok a társadalmi, gazdasági feltételek és életszínvonal-politikai követelmények, amelyeknek megfelelően csak a hatodik ötéves tervben számolhattunk az új munkarend bevezetésével. És világos volt az is, hogy ez nem járhat a törvényes munkaidő számottevő és széles körű csökkentésével. Elsősorban a termelékenység viszonylag alacsony szintje, másodsorban a munkaidőalap demográfiai okokból bekövetkező mérséklődése miatt. Az ötnapos munkahétre való áttérés, mint ismeretes, 1981. július elsejétől megkezdődött, és az eredeti elképzeléseknek megfelelően 1982. június végéig befejeződik. Ezzel a heti munkaidő 42 óra — a több műszakban, illetve folyamatos munkarendben dolgozóké pedig 40—42 óra — lesz. Ez nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó. Az új munkarend és a heti törvényes munkaidő újbóli megállapítása alkalmat adott arra, hogy megoldjuk az ebédidők kiadásának egységesítését. Hazánkban eddig ugyanis a foglalkoztatottaknak felénél (főként nem fizikai munkakörökben) az ebédidő benne volt a heti törvényes munkaidőben, másik részénél viszont nem. Ennek következtében az előbbiek tényleges munkaideje általában heti 41,5 óra, az utóbbiaké pedig 44 óra volt. A hátrányosan érintett dolgozók jogosan tartották igazságtalannak a hosszabb munkaidőt. Ma az ebédidőt egységesen a heti törvényes munkaidőn kívül kell kiadni. Ebből következik, hogy a tényleges munkaidő csak azon dolgozók esetében csökken, akiknél eddig az ebédidő a törvényes munkaidőn kívül volt. Az általános munkarendben foglalkoztatott többi dolgozónál pedig az eddigi 41,5 óra munkaidő egységesen ugyancsak 42 óra. Sok tapasztalatot adott az eddigi áttérés. Jó, hogy a pozitívumok mellett a negatív jelenségek is szóba kerültek, ezzel segítve az ez évi áttérés lebonyolítását. Nem vagyunk azonban még a végén, hiszen hátravan az államigazgatás februári, egyegy termelési egység későbbi és az oktatás szeptemberi áttérése, továbbá a mezőgazdasági dolgozóknál a jövő évre is áthúzódhat az új munkarend kialakítása. Mindezek mellett figyelemmel kell kísérni elsősorban a már áttért szolgáltató egységek munkarendjét, tevékenységét, és a tapasztalatok alapján a szükséges kiigazítást el kell végezni, hogy mind a lakossági ellátást, mind a termelési kapcsolatokat optimálisan lehessen biztosítani. Az ötnapos munkahétre való áttérés társadalompolitikai jelentősége egyértelmű, hiszen több szabadidőt teremt a dolgozók számára. Az utóbbi években — még heti 48 órás törvényes munkaidő alkalmazása mellett is — nagyon sok gazdálkodó szerv szeretett volna áttérni a rövidebb munkahétre, illetve — engedéllyel — esetleg anélkül — be is vezette azt. Ugyanis Valamennyiünk számára rendkívül kedvező például, hogy hetenként tizenkettő helyett csak tízszer kell megtennünk a lakásuk és a munkahelyük közötti utat. Talán még ennél is nagyobb jelentőségű, hogy a kétnapos (zömében egybefüggő) szabadidőt gazdaságosabban használhatjuk fel. Az ötnapos munkahétre való áttérés életkörülményeiket javító hatása tehát vitathatatlan. Több lehetőséget ad a pihenésre, továbbképzésre, szórakozásra, családi együttlétre. Nekünk, állampolgároknak, nemcsak mint termelőknek, hanem mint fogyasztóknak is alkalmazkodnunk kell az új munkarendhez. Megváltozik életrendünk, napi időbeosztásunk, vásárlási lehetőségünk stb. Az alkalmazkodás biztosan nem megy majd egyik napról a másikra. Ezért sok türelemre, megértésre és saját magunk és környezetünk átalakítására is szükség van. Saját erőből Az új munkarend bevezetésének szigorú gazdálkodási feltételei vannak. Ezek lényege: önerőből, a teljesítmény csökkenése nélkül kell megvalósítani. Ez nagy felelősséget ró a dolgozókra és vezetőkre egyaránt, mivel az egyén, illetve a kollektíva egységnyi időre jutó teljesítményének a növelésére van szükség. Ennek mértéke gazdálkodó egységenként attól függően eltérő, hogy milyen arányú volt a törvényes munkaidő-csökkentés hatása. Nem kevés olyan vállalat van, ahol 4-5 százaléknyi kieső munkaidő pótlásáról kell gondoskodni. Az új heti munkarend és törvényes munkaidő bevezetéséről szóló döntés annak tudatában született, hogy termelő és nem termelő szervezeteinkben van annyi belső tartalék, hogy a kieső munkaidőt pótolni tudják. Ennek nagy része adódik a munkaidő-veszteségek csökkentéséből, a munka-, és az ügyvitelszervezés lehetőségeiből, az egyéni teljesítmények ésszerű növeléséből. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a gazdálkodó szervek képesek a tartalékok feltárására. Ehhez azonban szükség van részletes intézkedési terv kidolgozására, feladatmeghatározásra. Az is bebizonyosodott, hogy a dolgozók széles körű bevonása nélkül nem oldható meg e feladat. Más oldalról az is nyilvánvalóvá vált, hogy a dolgozói kollektívák konkrétan meghatározott feladatok és kézzelfogható célok érdekében aktív részesei lehetnek a tartalékok feltárásának. A rövidebb munkahét bevezetését a dolgozók általában örömmel fogadták. A téma széles körű érdeklődést, aktív vitát váltott ki: élénk termelési tanácskozások, testületi viták folytak. Ennek eredménye, hogy a dolgozók tudomásul vették az ötnapos munkahét bevezetésével kapcsolatban rájuk háruló feladatokat, megértették az áttérés politikai-gazdasági követelményeit. Sok helyen a dolgozók tették szóvá, hangsúlyozták, hogy az ötnapos munkahétre való áttérést fel kell használni a gazdálkodás, eredményességének javítására is, ötleteket adtak, és nem egy helyen a teljesítmények további növelésére is vállalkoztak. Új szabadságolási rendszer Az ötnapos munkarendre való áttéréssel lehetségessé, s egyben szükségessé vált, hogy a fizetett szabadság új rendjét is bevezessük. Figyelembe véve a társadalompolitikai igényeket, valamint a jelentősen megnövekedett szabadidőt, kétirányú változás következett be 1982. január elsejével. Egyrészt valamennyi dolgozót egységesen kedvezően érinti az, hogy az eddigi kettő helyett három hét — 15 munkanap — az alapszabadság. Ugyancsak kedvező irányú változás, hogy az alap- és a munkaviszonyban töltött idő alapján járó pótszabadság együttes maximális mértékét 24 munkanapban határozták meg. Ez azt jelenti, hogy a korábbi egybefüggő négy hét helyett ma — egy nap híján — öt hét az ilyen szabadság felső határa. Ez a módosítás a mindenki számára egységesen járó alap- és munkaviszonyban töltött idő után járó pótszabadság tekintetében a mainál több szabadságot jelent, egyes korosztályoknál pedig a mai mértéket hagyja meg. A szabadidő növekedése módot adott arra is, hogy rendet teremtsünk az elburjánzott egyéb pót- és rendkívüli szabadságok között. A rendteremtés lényege: egyes jogcímeken járó szabadságok megszűnnek, másoknál a szabadság mértékét mérsékeltük. Megszüntettük azokat a szabadságokat, amelyek fenntartása a mai társadalmi és gazdasági körülmények között nem indokolt. Ilyenek például a jutalomszabadságok, az egyes miniszteri rendelkezések alapján juttatott rendkívüli szabadságok stb. A több szabadidőre való tekintettel mértékében kisebb lett a munkaköri pótszabadságok egy része is; a tanulmányi szabadság, a sportolók rendkívüli szabadsága és még néhány jogcímen adott pótszabadság. Fennmaradtak és naptári napokban — hetekben — kifejezve nem változtak azok a szabadságok, amelyek társadalompolitikai szempontból juttatják előnyhöz az érintett dolgozókat. Ilyenek példáull a fiatalkorú dolgozók, az anyák, a vakok, a bányászok és mások pótszabadsága. Nem célom részleteiben ismertetni a fizetett szabadság új rendszerét. Gondolom, az elmondottakból megállapítható, hogy amíg a mindenkit egységesen érintő szabadságnapok száma növekszik, addig egyes pót- és rendkívüli szabadságok megszüntetése, illetve mértékének csökkentése több területen (elsősorban nem fizikai munkakörökben) a dolgozók eddigi szabadságidejét csökkenti. Mérséklődik továbbá egy-egy társadalmilag támogatott tevékenységhez kapcsolódó szabadságidő. Ezt nagymértékben ellensúlyozza az ötnapos munkahét bevezetésével megnövekedett szabadidő. A szabadságidő új rendszere egyértelműen javítja az életkörülményeket, társadalmilag igazságos és megfelel az élettanilag indokolt mértékeknek, valamint a nemzetközileg elfogadott normáknak. Előnye az is, hogy egyszerűsödött, megszűnt a kéthetenkénti egy szabadnap szabadságba való beszámítása. Mindent összevetve 1982. januártól évente átlagosan 240 napon kell dolgozni. E munkaidőt a lehető leggazdaságosabban és hatékonyan kell ledolgoznunk, hogy ezzel biztosítsuk országunk gazdasági céljainak elérését, életkörülményeink javulását, a pihenésre megmaradó, körülbelül 125 nap hasznos eltöltését. Munkaidő és szabadidő Írta: Rácz Albert államtitkár, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke