Népszabadság, 1982. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-14 / 38. szám
1982. február 14., vasárnap NÉPSZABADSÁG HÍREK ÜNNEPI ÜLÉST tartott szombaton a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanácsa: negyvenegy pedagógust, vegyészt és fizikust avattak doktorrá. TATAROZZÁK az üdülőket a SZOT dél-balatoni üdülőigazgatóságának területén. Átalakítják,korszerűsítik a boglárlellei November 7. üdülő két épületét, valamennyi szobájához fürdőszobát csatolnak, és az épületek külsejét is rendbe hozzák. KÉT MÉRŐHAJÓT építenek nigériai megrendelésre a balatonfüredi hajógyárban. A huszonkét méteres folyami járműveket az ősszel a Sió-csatornán úsztatják a Dunára, a torkolatnál egy nagy tengerjáróba emelik, s úgy juttatják az afrikai országba. ŐSBEMUTATÓT TARTOTT szombat este a Pécsi Balett: megalakulása óta a 150. önálló táncművel lépett közönsége elé a Pécsi Nemzeti Színházban. A műsoron három alkotás szerepelt; mindegyik a balett alapító tagjainak, jelenlegi vezetőinek alkotása. PARKBA VALÓ nagyméretű sakkjátékot készítettek a Veszprémi Vegyes- és Háziipari Szövetkezet faesztergályosai. A figurák negyven-ötven centiméter magasak. A készletet művelődési házaknak, iskoláknak kínálják. Harmonikarekord A 32 esztendős osztrák Harald Halwaks furcsa világrekordot állított föl a burgenlandi Pinkafeld város egyik kiskocsmájában: 85 órán át szakadatlanul tangóharmonikázott. A DA.RKOVITS-ÖSZTÖNDÍJASOK idei tárlata szombaton nyílt meg a fővárosi tanács Szabadsajtó úti kiállítótermében. A tárlaton 30 művész több szobra, festménye és grafikája tekinthető meg február 11-ig. ,,EGY SANGHAJI EGYETEM megtiltotta a diákoknak, hogy farmert, miniszoknyát és mélyen kivágott blúzt viseljenek. A tilalom, amelyhez hasonló több kínai egyetemi városban érvényben van, a hosszú hajra és a bajuszra is vonatkozik. RÉTI MÁTYÁS festőművész kállítása február 15-én nyílik meg a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. BŐVÍTI GYÁRTMÁNYKÍNÁLATÁT a tatai Kemobil Fa- és Vegyipari Szövetkezet. Újdonságuk, a növényi olajból készülő Habitol F—17 nevű hűtőfolyadék a Budapesti Műszaki Egyetem vizsgálata szerint kiválóan helyettesíti a fémmegmunkálásnál — a szerszámok és az anyag hűtéséhez használt — ásványi olajat. BENSŐSÉGES ÜNNEPSÉGEN búcsúztatták el szombaton a téesz, valamint a község vezetői, dolgozói nyugdíjba vonulása alkalmából Árva Endrét, az ebesi Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnökét, akit 1949- ben választottak meg a tsz élére, s azóta megszakítás nélkül töltötte be ezt a tisztséget. A IV. ORSZÁGOS szövetkezeti szavalóverseny döntője szombaton kezdődött meg a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A TÓT, a SZÖVOSZ és az OKISZ által meghirdetett versenyen több ezren indultak, közülük negyvenen jutottak el Szegedre. BERETTYÓÚJFALU TÖRTÉNETE címmel megjelent Hajdú-Bihar megye legfiatalabb városának gazdagon illusztrált monográfiája. A kiadványban több tanulmány ismerteti a település kialakulásának előzményeit, a vidék feudalizmus és kapitalizmus korabeli termelési viszonyait. KUVAITI MEGRENDELÉSRE készítenek ezekben a napokban szállodabútort a BUBIV gyulai gyáregységében. A húszmillió forint értékű bútort a gyáregység szakemberei hamarosan a helyszínen szerelik össze. TOKIÓBAN MEGHALT csütörtökön Shimura Takashi világhírű japán színész és rendező, több Kuroszava-film főszereplője. NÉPES VENDÉGSEREG gyűlt össze szombaton a Mocsa melletti Tömördpusztán, Horváth Ferenc portáján, ahol a 82 éves családfő és 80 éves felesége, Szabó Eszter tartotta gyémántlakodalmát. Ugyancsak gyémántlakodalmat tartott Paty Károly és felesége, Horváth Margit Révfülöpön gyerekei, unokái, dédunokái és a község vezetői jelenlétében. ÉLETMŰ-KIÁLLÍTÁS nyílik meg február 25-én Gy. Szabó Béla erdélyi képzőművész alkotásaiból a Magyar Nemzeti Galériában. MEGSZAKADT minden kapcsolat a brit légierő egyik vadászgépével. A Harrier típusú repülő nem sokkal azután tűnt el, hogy gyakorlórepülésre indult Skócia és Wales légterébe. Tizenkét órai sikertelen keresés után a hadügyminisztérium felkérte a lakosságot, segítsen a Harrier felkutatásában. HAJNALIG TARTÓ táncmulatsággal ünnepelték a farsangot Fejér megye vértesaljai bányászfalujában, Pusztavámon, ahol szombaton rendezték meg a hagyományos svábbált. A KORTÁRS SZOVJET grafikusművészek miniatűr munkáiból állított össze vándorkiállítást a pécsi Kisgrafikai Barátok Klubja, s a mozgótárlatot üzemekben, vállalatoknál, intézményekben mutatják majd be. ISKOLAI ÉS EGYBEN NEMZETISÉGI találkozót tartottak szombaton a Komárom megyei, főként német ajkúak lakta Tarjánon. A hat elemit 50 évvel ezelőtt végzettek , nyugdíjas bányászok, gyári munkások, tsz-tagok elevenítették fel élményeiket. FELROBBANT egy alkoholt szállító vonat az észak-brazíliai Ceara államban, Capistrano városka közelében. A szerencsétlenség utáni tűz következtében ketten meghaltak, tizennégy ház porig égett. 198 ezret fizet a négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 7. játékhéten öttalálatos szelvény nem akadt. Négytalálatos szelvénye 44 fogadónak volt, nyereményük egyenként 198 692 forint. Három találatot 4585 fogadó ért el, nyereményük egyenként 953 forint. A kéttalálatos szelvények száma 171188, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. Milyen idő várható a jövő héten? A jövő héten lényeges időjárás-változásra nem számíthatunk. Általában végig kellemes, napos idő várható. Európa területének túlnyomó részén, az Ibériai félszigettől az Alpokon és a Kárpátokon át az Urálig hatalmas kiterjedésű, csaknem másfél ezer kilométer szélességű, magas nyomású anticiklon-övezet helyezkedik el már hosszabb idő óta. Ebben az övezetben általában kevés a felhőzet, erősen párás, sokfelé tartósan ködös az idő. A változékony, csapadékos időjárást okozó frontok e hét végén is elkerülik a Kárpát-medencét. A síterepeken már csaknem két hete nem hullott jelentős mennyiségű hó, így sportolásra már nem a legalkalmasabb a terep, igaz, Bánkúton még így is 43 centiméteres a hótakaró. A budai hegyekben viszont már csak foltokban található, itt egyáltalán nem lehet síelni. A hőmérséklet legalacsonyabb értékei a jövő, héten általában mínusz 1—mínusz 6, a legmagasabb nappali értékei pedig plusz 3—plusz 8 fok között alakulnak. A kellemes, napos időben érdemes kirándulást, hosszabb sétákat szervezni, a szabadban eltöltött időnek ugyanis előnyös biológiai hatása van szervezetünkre. Jelentősebb hőmérsékleti változás, illetve fronthatás a következő időszakban sem valószínű. A többnyire hűvös éjszakákat enyhe nappalok követik, ezért hasznos, ha továbbra is rétegesen öltözködünk. Érdemes megjegyezni, hogy ebben az időszakban még nincs a napnak erősen melegítő hatása. A tavaszi fáradtságot pedig elkerülhetjük, ha a megszokottnál többet törődünk szervezetünk kellő mértékű vitaminellátásával. Különösen fontos tehát ilyenkor az A- és a C- vitamint tartalmazó ételek fogyasztása. Véget ért a téli vásár A kereskedelmi vállalatok eredményesen zárták szombaton a téli ruházati cikkek szezonvégi vásárát. A legtöbb áruházban és szaküzletben már az első héten vevőre talált az engedményes áruk jelentős része. A vásár második hetében sok helyütt csökkent a forgalom, s az eladásra kínált áruk választéka is szűkült, hiszen a legkeresettebb cikkek hamar elkeltek. A Centrum áruházakban csaknem minden engedményes férfiöltönyt és kabátot eladtak, a fehérnemű és a lánykakabát egy része nem kelt el. A budapesti Skála áruházban a vásári forgalom nagyobb volt, mint tavaly, az értéke meghaladta a húszmillió forintot. A Szivárvány áruházakban a forgalom elérte a 30 milliót. A Fővárosi Ruházati Bolt Vállalat 56 fővárosi üzletében a forgalom csaknem 30 százalékkal haladta meg a tavalyi téli vásárét. Az Aranypók boltjaiban az első héten a vártnál kisebb volt az érdeklődés, a forgalom csak a vásár utolsó napjaiban élénkült meg. A Fővárosi Cipőbolt Vállalat forgalma a tavalyihoz hasonlóan alakult. Hétfőn megkezdődik a kirakatok átrendezése, s hamarosan mindenütt a tavaszi ruha- és cipőújdonságokat kínálják a vevőknek. (MTI) A pilóta mulasztása okozta a japán légi katasztrófát Hajómentés mesterséges holdakkal Még az idén felbocsátják az első mesterséges holdat a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Kanada és Franciaország együttes nemzetközi hajómentő programja, a Cospas—Sorsat program keretében. Ennek lényege az, hogy a szerencsétlenül járt hajók segélykérő jelzéseit mesterséges holdak segítségével észlelik, a földi központok segítségével pedig azonnal intézkedni tudnak a mentés megkezdésére. A rendszer, amely minden körülmények között észlelheti az automatikus bóják rádióadását, öt, viszonylag kis magasságban keringő mesterséges holdból áll. Hármat az Egyesült Államok, kettőt a Szovjetunió indít pályára. A holdak felfogják az automatikus jelzéseket, feldolgozzák azok adatait és tárolják emlékezetegységükben. A földi észlelőállomások körzetébe érve — ezekből kettő épül a Szovjetunióban, három az Egyesült Államokban, egy-egy Kanadában és Franciaországban —, önműködően továbbítják az észlelt adatokat. Az észlelőállomások az irányító központokba juttatják azokat. A négy érdekelt ország mindegyikének lesz ilyen központja, amely egymással is kapcsolatban lesz. A központok azonnal mozgósíthatják a körzetben levő hajókat a mentés megkezdésére, kutató repülőgépeket, helikoptereket indíthatnak útba. (MTI) A szakértői vizsgálat megállapítása szerint emberi tévedés okozta a JAL japán légiforgalmi társaság DC—8 típusú gépének keddi katasztrófáját a tokiói Haneda repülőtéren. A nyomásmérő bizonysága szerint a pilóta túl korán csökkentette a hajtómű fordulatszámát a leszállás előtt. Az is kiderült, hogy a hajtómű 300 méterre a repülőtértől, a tenger fölött, elromlott, és a gép ezután ütközött bele a leszállópályát megvilágító reflektorokba. A baleset előtti utolsó pillanatokról készült hangfelvétel még megfejtésre vár, mert az emberi hangok szinte kivehetetlenek: öt másodperccel a baleset előtt fülsiketítő zaj volt a repülőben. A kapitány, a 35 éves Katagiri Seiji, korábban 11 hónapig kényszerszabadságon volt, idegrendszeri zavarok miatt. Tavaly novemberben lépett ismét munkába, miután az előírásos, szigorú orvosi vizsgálaton alkalmasnak bizonyult erre. A kapitány még sokkos állapotban van, és nem emlékszik a szerencsétlenség részleteire. A másodpilóta, aki szintén megsérült, elmondta, hogy amikor a gép a megszabott 180 méteres magasságig süllyedt, Seiji kikapcsolta a robotpilótát, hogy maga irányítsa a gépet, s ekkor nyomban zuhanni kezdtek. A roncs felkutatása egyelőre szünetel, mert az apály akadályozza a darus hajók mozgását. A szerencsétlenség következtében — mint ismeretes — 24-en vesztették életüket, 150- en megsebesültek. Amíg az apály nem akadályozta a mentést, sikerült kiemelni a gép farokrészét. mt külföldi képszolgálat A Álmatlanság ellen - elektronika A krónikus álmatlanságban szenvedőknek segíthet az az elektronikus készülék, amelyet a Bolgár Tudományos Akadémia központi biofizikai laboratóriumában alkottak. A tarkóra vagy a homlokra rögzítendő két elektróda váltakozó impulzusokat bocsát ki, amelyek zavartalan és mély álmot biztosítanak. Az altatógép kezelése semmilyen szakképzettséget sem igényel. Tizenhat tengerész megmenekült Eddig tizenhat tengerészt sikerült élve kimenteni a brit partok közelében kettétört Victory görögtartályhajóról. Egy tengerészt már holtan emelt ki a mentőcsónakból az egyik holland mentőhelikopter legénysége. További tizenöt eltűnt tengerész után még folytatják a kutatást. A 12 400 tonnás hajót pénteken, a kora hajnali órákban, tomboló viharban roppantották ketté a hatalmas hullámok. TAVASSZAL KEZDŐDIK A MUNKA HATVANMILLIÓÉRT Ilyen lesz a Normafa a Szabadság-hegyen (Munkatársunktól.) A budapestiek kedvelt kirándulóhelye a Normafa és környéke. Télen a sízők, a szánkózók, tavasztól őszig a túrázók és a sétálók megszokott terepe a Szabadság-hegynek ez a része. Az a vendéglátóhely azonban, amely a Normafa nevet viseli, s ahol penzió, étterem, bisztró és söntés van, már elöregedett, leromlott. A Dél-budai Vendéglátó Vállalat ezért olyan tervet készíttetett a Kereskedelmi Tervező Vállalattal, amely tartalmazza a meglevő épületek teljes rekonstrukcióját és a bővítést is. Az átépítést márciusbankezdik el. Először a söntés helyén alakítanak ki sörbárt, eszpresszót és III. osztályú bisztrót-falatozót. Ez a munka egy év alatt készül el, erre az időre pavilonokat állítanak fel, hogy a kirándulók vásárolni tudjanak. Ezután az étterem és a konyha korszerűsítése következik, átépítésük várhatóan 1984 októberéig tart. A kerthelyiségben szalonna- és flekkensütök is helyet kapnak, ahol a kirándulók a magukkal hozott elemózsiát a maguk szája íze szerint készíthetik és fogyaszthatják el. A most 39 vendég elszállásolására alkalmas panziót fiatalítják meg a munka harmadik szakaszában, és ekkor — már a későbbi bővítésre is gondolva — korszerű energiaközpontot is létesítenek. Mindez a tervek szerint 1985 végére készül el. A teljes rekonstrukció és a bővítés mintegy hatvanmillió forintba kerül, ezért a vállalat anyagi lehetőségeitől függ, mikorra valósulhat meg az, ami a makett bal oldalán már látható: a panzió továbbépítése 120, később pedig 170 vendég fogadására. Mivel a telek nagy, a tervekben szerepel pihenőhelyek, tenisz- és tollaslabdapálya, bowlingpálya és autóparkoló építése is. M. P. Filmfesztivál Nyugat-Berlinben Péntek este megnyílt Nyugat-Berlinben a 32. nemzetközi filmfesztivál, amelynek keretében hét kategóriában ötszázötven filmalkotást mutat- nak be. A hivatalos versenyprogramban 23 ország 28 filmje szerepel (nyolc közülük versenyen kívül), továbbá húsz alkotás a rövidfilmek kategóriájában. A magyar versenyfilmet — Fábri Zoltán alkotását, a Requiemet — egy hét múlva, február 19-én mutatják be a Zoo-Palast filmszínházban. Versenyen kívül szerepel a fesztiválon Bacsó Péter A tanú című szatirikus műve a Fiatal filmek fórumán. A díjak odaítéléséről kilenctagú nemzetközi zsűri dönt. A zsűrinek magyar részvevője is van Lugossy László személyében. A fesztivál február 23-án zárul. (MTI) Zenés hétfői esték Az Egyetemi Színpad szervezésében több hangversenyből álló sorozat kezdődik február 15-én este Zenés hétfői esték címmel az Eötvös Loránd Tudományegyetem aulájában. Február 15-én és március 22-én rendezik a Török világ Magyarországon címet viselő koncerteket. Március 1-én az ELTE Koncertzenekara ad műsort, Szenthelyi Miklós hegedűművész közreműködésével. Április 19-én kerül sor a modern zenei törekvéseket képviselő 180-as csoport szerzői estjére, ahol Sáry, Jeney, Melis és Adriessen művei hangzanak el, majd májusban a MÁV Szimfonikus Zenekar romantikus estjeit rendezik meg. Ugyancsak az Egyetemi Színpad szervezésében kezdődik egy hangversenysorozat, Kodály Zoltánra emlékezünk címmel, az ELTE Budaörsi úti kollégiumában. A három részből álló sorozatot ugyancsak hétfői estéken tartják, az elsőre február 22-én kerül sor. 9 Autóápolási cikkek, rotációs kapák — ipari szövetkezetekből (Megyei tudósítónktól.) Az országos átlagnál dinamikusabban fejlődtek Csongrád megye ipari szövetkezetei. A Medikémia autóápolási cikkei, a hódmezővásárhelyi vas- és fémipar zománcozott füstcsövei, az UNIVERSAL háztartási és kozmetikai készítményei, a szegedi vas- és fémipar rotációs kapui ma már mindenütt kedveltek és keresettek. A szövetkezetek négy földrész 40—45 országába szállítják termékeiket: Franciaországba, az NSZK-ba, Belgiumba és Hollandiába például bútorokat, fa tömegcikkeket, kézi szerszámokat, textilkonfekciót, a Szovjetunióba ruházati termékeket, cipőket, női táskákat és szállodai berendezéseket. A szövetkezetek 16 külkereskedelmi vállalattal állnak kapcsolatban. Alapvető céljuk mégis a belföldi áruellátás javítása, a választék bővítése. A megye 56 ipari szövetkezete több mint 16 ezer dolgozót foglalkoztat. Előállított termelési értékük tavaly megközelítette a négymilliárd forintot. A szövetkezetek 1976 és 1980 között több mint félmilliárd forintot költhettek beruházásra. Így az eddiginél jobban elégíthetik ki a lakossági igényeket. Az évi 130 millió forint teljesítményértékű szolgáltatásokból említésre méltó az épületfenntartás és karbantartás, valamint a bőr- és szőrmeruházati termékek javítása. Szökevény Cecília Lynn Bradley 26 éves coloradói hajadon szerelme — úgy tetszik — nem ismert akadályokat: a múlt év augusztusában beszökött barátjához, a coloradói államfogház egyik enyhített felügyeletű szárnyába. A viszontlátás öröme gyorsan szertefoszlott, mert nyolc másik rab észrevette, hogy nő van a szomszéd cellában. Verést helyeztek kilátásba Bradley kisasszony barátjának, ha netán nem kívánna osztozni velük. Nem kívánt. Igen hamar pofonok csattantak el, szitkozódás verte fel az intézmény csendjét. A bátor, ám meggondolatlan leányzó, kihasználva, hogy most már nem ő áll a figyelem középpontjában — ahogy jött, úgy távozott. A foglárok már csak a szétválasztott verekedőktől tudták meg a pofozkodás okát. Cecília Lynn Bradley ügyének tárgyalása a közeli napokban kezdődik. Szakavatottak szerint hat hónaptól négy évig terjedő börtönbüntetés vár rá. De vajon őt ki látogatja majd meg?