Népszabadság, 1982. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-03 / 28. szám
1982. február 3., szerda NÉPSZABADSÁG A VASÚT IDEI TERVEI 6,5 milliárd forintot fordítanak beruházásokra Az idén összesen 270 millió utas szállítását tervezi a vasút — mondotta Szűcs Zoltán, a MÁV vezérigazgatója a MÁV keddi nagyaktívaértekezletén, melyen a vasút idei tervét vitatták meg. A tanácskozáson részt vett Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter is. A számítások szerint tovább csökkennek a rövid távú utazások és a távolsági forgalom is csak mérsékelten fog növekedni. Az ötnapos munkahét várhatóan mérsékli az ingázás, a bejárás szombat-vasárnapi intenzitását, a távolsági, főként az üdülőhelyi utazásban viszont csúcsforgalom lesz péntek esténként, vasárnap pedig a víkendezők hazautazása ad többletfeladatot. A megváltozó igények jobb kielégítésére a vasút új nemzetközi összeköttetést tervez a Lipcse—Budapest—Biharkeresztes— Bukarest útvonalon. Növelik a villamos vontatású expresszvonatok sebességét, csökkentik az expressz- és a gyorsvonatok megállásainak számát, ugyanakkor az expresszvonati rendszer teljessé tételére új vonatpárt, valamint önálló expresszvonatokat állítanak forgalomba. Ezzel a törekvéssel párhuzamosan a MÁV csökkenti a távolsági személyvonatok számát Budapest és Nyíregyháza között. Új hétvégi menetrendet alakítanak ki, s tovább javítják az utazás kulturáltságát, biztonságát. Intézkednek, hogy a jelenleginél tisztább szerelvényekkel szállítsák az utasokat; szívesen vennék, ha a tisztítás rendszeres elvégzésére akár vasutasok, akár kívülállók gazdasági vállalkozást, társulást hoznának létre. A vasút a tavalyinál egymillió tonnával több, összesen 131 millió tonna árhi elszállítását tervezi az idén. A teljesítmény növelésének továbbra is az egyik legfontosabb tényezője, hogy a szállítási igények egyenletesek legyenek, ezért a MÁV továbbra is ösztönzi az előszállításokat. A tervek szerint legalább két százalékkal csökkentik a kocsiforduló-időt, fokozzák a mozdonyok napi futását, s a lehetőségek szerint mérséklik a vonatok állásidejét. Az idén csaknem 6,5 milliárd forintot fordíthat beruházásokra a MÁV, ebből 3,9 milliárd a célcsoportos beruházások értéke. Több mint 200 millió forintot költenek vonalvillamosításra, 712 milliót a kiemelt állomások fejlesztésére. A vasúti pályák korszerűsítésére 1,6 milliárd forintot szánnak, ebből 190 kilométernyi vonal felújítását végzik el. A távközlő és biztosító berendezések fejlesztésére 650 millió forint jut, hét állomást látnak el korszerű biztosító berendezéssel és 17 közúti vasúti kereszteződésnél helyeznek el fénysorompókat. A járműparkot is bővítik: 15 villamosmozdonyt, kilenc dízelmozdonyt, 45 személykocsit és 550 teherkocsit szereznek be az év folyamán. (MTI) Turgenyev-levél, régi műfordítások Értékes irodalmi kutatások Pécsett Hajzer Lajos docens, a Pécsi Tanárképző Főiskola orosz nyelvi tanszékének munkatársa egy évtizede kutatja az orosz, illetve az oroszszovjet irodalom jelentkezését a pécsi sajtóban, s több irodalomtörténeti érdekességű felfedezést tett. Megtalálta többek közt Turgenyev 1873-ban Karlsbadban írt és a Pécsi Naplóban 1926-ban közzétett német nyelvű levelét, amelyet addig a szovjet irodalomtörténészek sem ismertek; a levelet Jánosi Engel József pécsi gyárosnak küldte, akivel a híres fürdőhelyen ismerkedett meg. A kutató nyolcvan olyan írást talált az 1945 előtti pécsi sajtóban, amely Tolsztojhoz kapcsolódik. Többsége híradás a nagy orosz író életéről vagy recenzió egy-egy jelentős művéről, továbbá több elbeszélés is olvasható a lapokban. A főiskola kiadta a Hajzer Lajos által összeállított Tolsztoj-bibliográfiát. Ebből kitetszik, hogy a magyar városok közül talán sehol sem fogadták olyan élénk érdeklődéssel a Háború és béke szerzőjének műveit a századfordulón és századunk elején, mint a Mecsekalján. Az évtizedes kutatómunka eddigi eredménye Tolsztoj három, Gorkij és Andrejev két-két, Puskin, Csehov, Nyekraszov egy-egy művének olyan magyar fordítása, amelyről régebben nem tudott a szakirodalom. (MTI) Karneváli hangulatú díjkiosztó ünnepséggel Befejeződött a havannai színházi fesztivál (Havannai tudósítónktól.) A havannai színházi fesztivál hétfőn az éjszakába nyúló díjkiosztó ünnepséggel ért véget a főváros történelmi terén, a Plaza de Armason. A tér ezen az estén népünnepély képét öltötte, egyszerre több pontján is rögtönzött szabadtéri előadások, bábjátékok, már-már karneváli hangulatra emlékeztető táncos, zenés felvonulások kavalkádja búcsúztatta az 1982. évi fesztivált, amelynek keretében tíz nap alatt mintegy hatvan előadást tartottak Havannában. Huszonhat színházi társulat tizenhat külföldi szerző darabján kívül 41 kubai színdarabot, zenés játékot adott elő; 43 ezer néző volt kíváncsi az előadásokra. A zsűri hármat emelt ki: a havannai Stúdió Színház előadásában Shakespeare Szentivánéji álom, a vaskohászati művek színjátszó csoportjának bemutatásában Albio Paz Sztrájk és Róbert Orihuela Ramóna című darabját; utóbbit az Escambray-csoport mutatta be. O.-L. Gy. FEJECSKE Ülök a fodrászszéken, nézem magam deréktól felfelé a tükörben, és szívből sajnálom magam. Azért sajnálom magam, de nagyon, mert ma megint rossz napom lesz. Deréktól felfelé is, lefelé is. Nem vagyok babonás, itt rideg tényekről van szó. Vannak napjaim, amikor már kora reggeltől minden azt jelzi, hogy vigyázat, a következő tíz-egynéhány óra alatt csak bajok érnek, csak kellemetlenségek történnek velem, kicsik, nagyok, vegyesen. Tessék, a példák. Felkelek, tornázom a fürdőszobában, a kád szélébe kapaszkodva csinálnám a tíz kötelező fekvőtámaszomat, a hatodiknál kicsúszik a lábam, az állam a kád szélén koppan, jó, hogy le nem haraptam a nyelvemet. Reggelizés. Száz esetben kilencvenkilencszer fölhozza az újságos az újságot, ma nem hozta fel. Márpedig nálam pavlovi reflex, egy harapás étel, egy bekezdés a lapból. Most meg csak rágok kedvetlenül, közben a semmit nézem oldalt, persze hogy avasnak érzem a margarint. Távozás hazulról. A kulcs beszorul a zárba. Na végre, sikerül kihúznom. Hívnám a liftet, mutatóujjam már egy milliméterre a gombtól, amikor elcsaklizza előlem valaki a felsőbb emeletekről. Most már szilárdul bensőmben a gyanú, hogy ez rossz nap lesz, de még reménykedem. Állok a villamosmegállóban, a Hegedűs Géza utcánál, a jármű jön és kacagva továbbzakatol, döbbenten bámulok utána, egy hang a járdáról: — Ne szobrozzon, fater, áttették az állomást a Nyugati elé, bemondta a rádió is. És ezek után a fodrász! Benyitok, Péter sehol. Pedig lassan húsz éve, hogy hozzá járok, neki nem kell magyaráznom, hogy hosszú barkót hagyjon, hogy hátul ne stuccolja föl gyér hajzatomat, nem kell kiborotválni a képemet és így tovább, ő mindent tud. De Péter — távol! Most már a sejtés bizonyossággá válik. Ez — rossz nap. Mert odalép hozzám egy csupa csont kamaszlány, és cérnahangon ajánlatot tesz. — Tessék hozzám, szabad vagyok. Most bántsam meg? Rontsam el az ő napját is? Hisz tudom, hogy épp csak kilépett az ipari tanulói státusból, eddig mindig csak söprögetni láttam itten, meg ahogy összeszedte a többiektől a pénzt, fölírta a rendeléseket, hogy kinek mit hozzon uzsonnára. És tessék, ez az egyéves nyeretlen az én kobakomon fogja elkezdeni pályafutását! Mert apatikusan elfogadom a javaslatát, leülök a fodrászszékbe, és rémképek vonulnak el előttem. Vajon a fülemből fog lecsippenteni egy darabkát? Vagy az orromat hegyezi meg? Esetleg megúszom egy tonzúrával? Rettegve figyelem, ahogy tanulmányozza a nyersanyagot, a kobakomat, mielőtt veszélyes szerszámaival nekiugrana a szerencsétlennek. Behunyom a szemem. Én istenem, jó istenem, becsukódott már a szemem ... Nem, nem nyitom ki addig, amíg nem végzett. És akkor megszólal a lány: — A fejecskét... ha lehetne a fejecskét egy picit hátrahajtani... Fejecskét mondott! Fejecskének nevezte ezt a több mint fél évszázados, agyonhasznált, kopott, tojás alakú valamit a nyakamon! , Heuréka! Hát persze hogy hátrahajtom. Akár hidalásba is lemegyek. Mert ez a mai nap — jöjjön, aminek jönnie kell — már nem lesz rossz nap! Nem lehet az, hisz ez a nyurga tündér, a szakma kiváló kezdője — fejecskének becézte a fejemet! Kürti András Lépés a fertőző májgyulladás megelőzésében A fertőző májgyulladás egyik változata, a hepatitis B vírusa ellen eddig nem tudtak megelőző oltóanyagot, vakcinát készíteni, mert a vírust nem tudták laboratóriumban szaporítani. Most, bár kerülő úton, úgy tetszik, nem jelentéktelen lépést tett a tudomány ebbe az irányba, amint a Nature című londoni tudományos hetilap egyik beszámolójából kiderül. Egy kutatócsoportnak sikerült a hepatitis B vírusának felületén levő fehérje egyik részét szintetizálnia, s amikor ezzel beoltották a kísérleti egereket, megállapították, hogy az egerek vérében nagymértékben elszaporodtak a teljes fehérjével szembeni antitestek. Ezen az úton remélnek eljutni a hepatitis B elleni vakcina előállításához, ami eddig csak olyan véradók vérszérumából volt lehetséges, akiknek szervezetében volt vírus, de ők maguk mégsem betegedtek meg benne. Ilyen véradó azonban csak minden ezer közül egy akadt. Már 1979-ben sikerült azonban génsebészeti úton átültetni géneket a vírusból baktériumokba, amelyek azután vírusfehérjéket termeltek. Ezek egyike hepatitis B-vírusfelületi antigén volt, amely szintén vakcinatermelési szempontból sokat ígérő anyagnak bizonyult. E felület antigénnel kapcsolatos kutatásai „melléktermékeként” megismerték ennek a szerkezetét, s ebből kiindulva végezték el a bevezetőben leírt kísérletet. Az egerek többsége az oltástól számított három hétig jelentős mennyiségű antitestet termelt meg, amely bizonyára megvédte volna őket a hepatitis B-fertőzéstől, azonban ezeket az állatokat ez a betegség nem támadja meg. Így most a kísérleteket csimpánzokkal folytatják. P. G. P. Tűz a Ganz Villamossági Művekben Kedden, a délutáni órákban tűz keletkezett a Ganz Villamossági Művek (Budapest II., Mártírok útja 85.) egyik épületének harmincméternyi hosszú alagútjában. A tűzoltók a lángokat rövid idő alatt eloltották, személyi sérülés nem történt. A szakértők a tűz okának kiderítésére és az anyagi kár megállapítására folytatják a vizsgálatot. (MTI) Kaposvári kísérletek a ZIL-ek dízelesítésére Közútjainkon több mint 20 ezer ZIL típusú tehergépkocsi szállít árut. A drága üzemű és sok benzint fogyasztó jármű tömegszállító kapacitása nem nélkülözhető egyik napról a másikra, így a dízelesítésekre irányuló sikeres kísérlet bármennyire is kényszermegoldás, jelentős energia- és költségmegtakarításhoz vezethet. A kaposvári Volán munkahelyein másfél hónapja öt billenős ZIL autó IFA motorral dolgozik, a 13-as Volán öt újítója — Tajnafői István, Papp Gézia, Koczka László, Garábi Béla és Harsányi László jóvoltából. Kiszámították, hogy az érvényben levő üzemanyagnormákat alapul véve csak az üzemanyag-megtakarítás évenként 120 ezer forint az ifásított ZIL-eken. Ezt egyszeri ráfordításként 100 ezer forinttal csökkenti az, IFA-motor ára és beszerelési költsége, s évenként csupán 35 ezer kilométeres futásteljesítménnyel kalkulálva is, 20 ezer forint költségmegtakarítást érnek el kocsinként. Holografikus információkereső Tengeri úszó fúrósziget Az Aral-tó keletkezése — Új számítógép A szovjet tudomány és technika újdonságaiból Az Aral-tó keletkezésével kapcsolatban új hipotézist állított fel O. Boriszov, a geológiai és ásványtani tudományok doktora, az Üzbég Tudományos Akadémia munkatársa. Véleménye szerint a tó medencéjét egy 40 millió évvel ezelőtt becsapódott meteor vagy aszteroid alakította ki, amelynek tömege több százezer tonna lehetett. A hipotézist már az első próbafúrások is igazolni látszanak: az Észak-Usztjurt körzetében végzett fúrások eredményeként olyan szemcsés szerkezetű vasanyagok és codenit kerültek felszínre, amelyek csak a vastartalmú meteorokra jellemzőek.* Az új nemzedékhez tartozó fémmegmunkáló központok első mintapéldánya készült el a leningrádi Szverdlov gyárban. Feladata a különösen bonyolult konfigurációjú alkatrészek megmunkálása, mindenekelőtt nyomóformákat, sajtolókat és turbinalapátokat gyártó soroknál alkalmazható sikerrel. Valamennyi munkafolyamat számítógépes vezérlésű; a számítógép választja ki az 50-féle szerszám közül a technológiai előírás szerint szükségeset. * Holografikus információkereső rendszert fejlesztettek ki az Elektronika Központi Tudományos Kutatóintézet szakemberei. A világon elsőként a szovjet kutatók alkalmazták az információkeresés tisztán optikai módszerét. A maximálisan 100 ezer egységből álló információs tömb adatait mikrohologramok írják be az üveglemezekre. Ennek a különleges tárolónak a tartalomjegyzéke szintén hologramblokk formájában készült. Egyszerű kezelői utasítások segítségével válik megjeleníthetővé a képernyőn a kívánt dokumentum szövege. Az új rendszer sikerrel alkalmazható a vállalatok, kutató- és tervezőintézetek műszaki-tudományos információs osztályain. Megindult az új számítástechnikai komplexum — az Iszkra—226 sorozat — gyártása a Szcsotmash gyárban. Az új komputer elfér egy közönséges íróasztalon. Az operatív memória kapacitása kétmillió szó. Gazdasági, tervezési, tudományos és műszaki feladatok megoldására alkalmas. Ez az új kisgép jóval szélesebb körű feladatok végrehajtását teszi lehetővé, mint korábbi, sokszor kétszáz négyzetméter alapterületű elődei.* Az asztrahányi hajóépítő vállalatnál befejezték a Self—2 úszó fúróberendezés építését, amely a nyílt tengeren hatezer méter mélyre fúrhat le, s így alkalmazása új szakaszt jelent a tengeri kőolaj-lelőhelyek feltárásában. A 13 ezer tonnás, tízezer négyzetméter alapterületű úszó szigeten jelenleg a különféle kiegészítő berendezések és felszerelések felállítása folyik. (APN) A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Az olvasás gyönyörűsége. 8.56: Folyóiratszemle. 9.06: Kamarazene. 9.45: Kis magyar néprajz. 9.50: Tarka mese, kis mese. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: Szimfonikus zene. 12.35: Közösen. Németh Miklós Attila műsora. 12.55: Operaslágerek. 13.25: Dzsesszmelódiák. 14.29: Kagylózene — Kecskeméten. 15.05: Daljátékrészletek. 15.28: Iskolák — őrsök — barátok. 16.08: Kritikusok fóruma. 16.18: Jeney Zoltán (fuvola) felvételeiből. 16.48: Kórusművek. 17.07: Tégla — olajiszapból. Riportműsor. 17.32: Opera-művészlemezek. 19.15: „Szép vagy, Alföld...” Műveltségi játék. 20.25: Anturo Toscanini felvételei, 5. rész. 21.21: Színes népi muzsika. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Eberhard Weber dzsesszfelvételeiből. 22.45: Viták a mai filozófiában. 23.00: Orosz kamaramuzsika. 0.10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ . 8.05: Indulók fúvószenekarra. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: A 04, 05, 07 jelenti. 10.00: Zenedélelőtt. 11.33: A Szabó család. 12.03: Énekszóval, muzsikával. 12.33: Tánczenei koktél. 13.30: Zenei rejtvények fiataloknak. Kettőtől négyig ... Zenés délután. . 14.00: Tusa Erzsébet zongorázik. 14.15: Operettdalok. 14.35: Örökzöld dallamok 15.40: Népi muzsika. 16.00: Mindenki iskolája. 16.35: Néhány perc tudomány. 16.40: Fiataloknak! 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Könnyűzenei újdonságok. 18.55: Zenei tükör. 19.25: Spanyol dallamok. 19.45: A Spandau Ballet felvételeiből. 20.33: Kiváncsiak Klubja. 21.23: A hóember. Zenés mesejáték. 21.59: Sanzonslágerek. 22.30: Nóták. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Mendelssohn: II. szimfónia: „Dicsőítő ének”. Szt. 10.41: A Masina dzsessztrió játszik. Szt. 11.05: Történelmi Figyelő. 11.25: zenés játékokból. Szt. 12.05: Hangverseny Enescu műveiből. 13.07: Barokk zene. Szt. 14.45: Saint-Saens: Sámson és Delila. Háromfelvonásos opera. Szt. 16.51: öt földrész zenéje. 17.00: A véges végtelen. 17.30: Mozart: B-dúr szerenád. Szt. 18.34: Az MRT énekkara énekel. Szt. 19.05: ókori mítoszok és mondák. 19.35: Chopin': b-moll szonáta. Szt. 20.00: Külföldi tudósoké a szó. 20.15: Operarészletek. Szt. 21.10: Az amatőr orgonaépítő. Riportműsor. 21.30: Kamaramuzsika. Szt. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (sz.). 8.05: Fizika 6. o. (ism. 15.10). 9.05: Földrajz 5. o. (ism. 14.40). 9.50: Stop! Közlekedj okosan! (ism. 14.30, sz.). 10.00: Delta. Tudományos híradó (sz.). 10.25: Charlie angyalai. Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat. 11.10: Vezényel: Erich Leinsdorf. Közreműködik a Délnémet Rádió Szimfonikus Zenekara (sz.). 11.55: Nyugdíjasok műsora. 12.25: Lehet egy kérdéssel több? 14.00: Szülők iskolája. 5. rész. 15.55: Hírek. 16.00: Zeman őrnagy. Csehszlovák filmsorozat (sz.). 17.15: Alpesi sívilágbajnokság. Női óriásműlesiklás (sz.). 18.25: Helyünk a világban. A hús. 19.10: Tévétorna (sz.). 19.15: Esti mese (sz.). 19.30: TV Híradó (sz.). 20.00: „Omlet.” Ivo Bresan színművének tévéváltozata (sz.). 21.25: A hét műtárgya. Székely Bertalan: II. Lajos holttestének megtalálása (sz.). 21.30: Műkorcsolya EB. Párosok versenye (sz.). Kb. 22.30: TV Híradó 3. (sz.). 2. MŰSOR 20.00: Shakespeare: Macbeth. Tragédia két részben. A szolnoki Szigligeti Színház előadása, felvételről (sz.). Közben: 21.20, TV Híradó 2. (sz.). 9 / Vízcsőtörés az Árpád fejedelem útján (Munkatársunktól.) Kisebb vízszivárgásra figyelt fel tegnap reggel a Budapesti Közlekedési Vállalat egyik dolgozója, aki a HÉV-síneket ellenőrizte az Árpád fejedelem útján, az Árpád-híd budai hídfőjénél. Értesítette a Fővárosi Vízművek szakembereit, megállapították: az úttest alatt, a Duna-part felőli oldalon keresztben megrepedt egy nyolcszáz milliméteres nyomócső. A hibaelhárító brigád azonnal megkezdte a vezeték kiásását, emiatt az úttestet egy sávon ideiglenesen le kellett zárni. Kora délutánra kiderült: átmenetileg korlátozni kell a HÉV-forgalmat is, mert a földet egészen a pályatestig ki kell emelni úgy, hogy közben egy vezetéktartó oszlopot is elmozdítanak. Emiatt este fél hét órakor vágányzárat léptettek életbe; a HÉV utasait a Batthyány tér és Aquincum állomás között autóbusz szállította. A környék vízellátását más hálózatra kapcsolták, így nem volt vízkorlátozás. A csőtörést várhatóan ma reggel hét-nyolc órára kijavítják, s ezután megindulhat a burkolat helyreállítása is. Munkában a Vízművek hibaelhárítói. BOROS JENŐ FELVÉTELE