Népszabadság, 1982. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-01 / 152. szám

1982. július 1., csütörtök NÉPSZA­BA­DSÁ­G Az amerikai ideológiai háború céljairól Leonyid Zamjatyin cikke a Lityeraturnaja Gazetában Leonyid Zamjatyin, az SZKP KB nem­­zetközi tájékoztatási osztályának veze­tője, a Lityeraturnaja Gazeta e heti szá­mában elemzi a Washington által kez­deményezett propagandahadjárat cél­jait, eszközeit, perspektíváit. Zamjatyin leszögezi: az Egyesült Államok politikájában a katonai fö­lény megszerzésére irányuló próbál­kozások mellett mind kézzelfogha­tóbban kidomborodik az ideológiai és politikai fölény megszerzésére irá­nyuló kísérlet is. Ennek magyaráza­ta az, hogy nem jártak eredmény­nyel a Szovjetunióval és a többi szo­cialista országgal szemben meghir­detett „kemény vonal” népszerűsíté­sének próbálkozásai. Washington ki­­tér a vitás kérdések nyílt és becsü­letes megvitatása elől, s éppen ezt akarja helyettesíteni az ideológiai háborúval, amelyet az állami politi­ka rangjára emel. Az ideológiai háború a nemzetközi élet objektív tényezője, az osztály­harc tükröződése. A kommunisták azonban mindig amellett álltak ki, hogy az eszmék becsületes csatában, békében küzdjenek meg egymással — hangsúlyozza a szovjet politikus cikke. A társadalmi rendszerek kü­lönbsége nem szolgálhat alapul a hi­degháborúra, még kevésbé az olyan elvakult külpolitikára, mint amilyet most az Egyesült Államok vezető kö­rei folytatnak — szögezi le Zamja­tyin, s megállapítja: a washingtoni propagandaháború egyik összetevője az az elérhetetlen, de rendkívül ve­szélyes ábránd, hogy sikerülhet szét­zúzni a szocializmus rendszerét. Ez­zel próbálkoztak már a hidegháború idején is, de ez volt a célja az „ol­vadás” és a „hídépítés” politikájá­nak is. A kísérletek lényege az, hogy a szocializmus erődjét belülről bom­lasszák. Mint ismeretes, az új imperialista kísérlet tárgyául Lengyelországot vá­lasztották — írja Zamjatyin. — Az imperialista diverziós központok ál­tal kidolgozott tervekben előirányoz­ták a szocialista Lengyelország ezt megelőző „ideológiamentesítését”, s az így keletkező légüres térbe a „po­litikai pluralizmus” burzsoá modell­jét, a klerikalizmus hegemóniáját akarták betelepíteni. A szocializmus világa iránti gyű­lölettel áthatott imperialista propa­gandával a Szovjetunió az elvi vitát állítja szembe, amelyben nincs helye az erőpolitika fogásainak. A szovjet politika és propaganda tartalma egy és ugyanaz: a béke, a népek közötti békés együttműködés — írja Zamja­tyin. (MTI) Vita az argentin alelnök szentélyéről Az új argentin kormány névsorá­nak hivatalos közzététele után to­vábbra sem ismeretes, hogy — a ko­rábbi híreknek megfelelően — pol­gári alelnöke lesz-e a dél-amerikai országnak. A kedden este Buenos Airesben is­mertetett kormánynévsor szerint — Llamil Reston tábornok lett Argen­tína új belügyminisztere, Juan Ra­mán Aguirre Lanari volt venezuelai nagykövet kapta a külügyminiszteri tárcát, az ország gazdasági minisz­tere pedig José Maria Dagnino Pas­­tore lett. Csupán a közegészségügyi, az igazságügyi és a kulturális mi­niszteri tárca élén nem történt vál­tozás. Kérdéses, hogy Reynaldo Bignone tábornoknak, Argentína 41. elnöké­nek mai beiktatási ünnepségén részt vesz-e a haditengerészet és a légierő főparancsnoka, akik ellenzik, hogy katona kerüljön az ország élére, s ezért kiváltak a juntából. Kedden — katonai források szerint — a három haderőnem képviselői kétórás ta­nácskozást tartottak, amelyen a szá­razföldi erők képviselői ismételten egy polgári alelnök kinevezésére tet­tek javaslatot. A tanácskozáson azon­ban a két „ellenzéki” hadseregfőpa­rancsnok nem jelezte, hogy vissza kíván-e térni a juntába, annak el­lenére, hogy korábban mindketten bejelentették: polgári alelnök kine­vezése esetén hajlandók erre. (MTI) * Az ausztrál kormány kedden azon­nali hatállyal feloldotta az Argentí­na ellen elrendelt valamennyi gaz­dasági szankciót. Canberra a szank­ciókat a brit kormány kérésére a Falkland- (Malvin-) szigetek argentin megszállásának megtorlására rendel­­hette el. (AP) A román államtanács rendelete az energiafogyasztás csökkentéséről Mint az Agerpres román hírszolgá­lati iroda jelentette, a román állam­tanács rendeletet adott ki, amely az­ elektromos és hőenergia, a földgáz és más energiahordozóik ésszerűbb felhasználását és fogyasztásuk továb­bi csökkentését célzó intézkedéseket tartalmaz. A rendelet értelmében valamennyi helyi és központi szervnek lépéseket kell tennie az energiafogyasztás csök­kentése, az energiahordozóik éssze­rűbb felhasználása, a veszteségek el­kerülése érdekében. A rendelet egy­úttal hangoztatja: a nemzetgazdaság érdekei és a megnehezedett világgaz­dasági feltételek — amelyek az ener­giahordozók áremelkedéséhez vezet­tek — megkövetelik az energiaterme­lés és -felhasználás valamennyi for­májának nyereségessé tételét. Következésképpen — hangoztatja a rendelet — szükségessé vált a lakos­ság által használt fűtőanyagok, elekt­romos és hőenergia árának rendezése. A rendelet egyúttal meghatározza az elektromos és hőenergia, a folyékony és szilárd háztartási fűtőanyagok új árát csakúgy, mint az energiahordo­zók fogyasztásának szintjét. Kimond­ja, hogy valamennyi család 20 szá­zalékkal csökkentse energiafelhasz­nálását. A romá­n államtanács rendelete hangoztatja, hogy az áremelésekkel párhuzamosan — a lakosság életszín­vonal-emelkedésének megőrzése ér­dekében — a dolgozók és a nyugdíja­sok évi 3,4 milliárd lej összegben té­rítést kapnak. A rendelet július 1-én lép életbe. (MTI) Brezsnyev táviratban üdvözölte Ribicsicset Leonyid Brezsnyev szerdán táv­iratban üdvözölte Mitja Ribicsicset abból az alkalomból, hogy megvá­lasztották a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága El­nökségének elnökévé. A táviratban Brezsnyev reményé­nek adott hangot, hogy az SZKP és a JKSZ kapcsolatai, amelyek döntően befolyásolják a két ország együttmű­ködésének jellegét, a jövőben erő­södni és fejlődni fognak mindkét nép javára, a béke és a szocializmus ér­dekében. Venezuela normalizálni kívánja kapcsolatait Kubával ( HAVANNAI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Szükségessé vált, hogy Venezuela és Kuba között fokozatosan norma­­lizálják a kapcsolatokat — jelentette ki Luis Herrera Campins venezuelai államfő.­­­A venezuelai elnök a két ország kapcsolatainak javításáról a hét elején tartott sajtóértekezletén beszélt. A diplomáciai kapcsolatokat Ve­nezuela szakította meg 1980-ban, mi­után a kubai antiszociális elemek akcióját követően feszültség kelet­kezett Havanna és Caracas viszo­nyában. A kapcsolatokat elmérgesí­tette az is, hogy Venezuela mind ez ideig nem ítélte el a barbadosi re­pülőgép-merénylet tetteseit. Caracas és Havanna között az eny­hülés a dél-atlanti brit—argentin konfliktus kapcsán indult meg. Ku­ba és Venezuela is azonos álláspon­tot vall az ügyben. Caracas kedve­zően fogadta azt is, hogy az el nem kötelezett mozgalom Guyana és Ve­nezuela területi viszályában a tár­gyalásos megoldás mellett foglalt ál­lást. A kapcsolatok egyébként nem szü­neteltek a diplomáciai viszony fel­függesztésének elrendelése óta sem. Rendszeresen volt kulturális és sportcsere. A múlt héten Havanná­ban járt a venezuelai felsőoktatási miniszter, jelenleg pedig két vene­zuelai képviselő tartózkodik Kubá­ban. UNITAS-hadgyakorlat a Karib-tengeren A hagyományos Unitas haditenge­részeti hadgyakorlatokon a Karib­­tenger térségében ezúttal az Egye­sült Államok mellett csak Chile és Kolumbia hadserege vesz részt — je­lentette a Granma csütörtöki szá­ma. A központi kubai napilap hír­­ügynökségeket idézve közölte, hogy a megelőző években Argentína, Bra­zília, Ecuador, Peru és Venezuela is jelen volt haditengerészeti egységek­kel, most viszont visszautasították a meghívást. A távolmaradást meg­figyelők a Malvin-szigetek ügyében Latin-Amerika és az Egyesült Álla­mok között kialakult feszültséggel magyarázzák. O.-L. Gy. Az afgán—pakisztáni tárgyalásokról Genf városa, amely oly sok bonyo­lult nemzetközi ellentét megoldásá­nak színhelye volt, újabb — ezúttal kísérlet — házigazdája lett. Az elmúlt napokban itt tárgyaltak Afganisz­tán és a szomszédos Pakisztán kép­viselői, hogy megtegyék az első lépé­seket a kétoldalú kapcsolataikon túl­mutató konfliktusok rendezésére. Az ellentét lényege: az iszlamaba­­di katonai kormányzat országa észa­ki határvidékén szabad terepet ad a fegyveres szervezkedésre azoknak az afgán lázadócsoportoknak, amelyek — külső biztatással és támogatással — szembefordultak a kabuli kor­mánnyal. Iszlámábád persze távol áll attól, hogy ezt elismerje, minden felelős­séget elhárít magától. Sőt, a hivata­los okfejtések minduntalan emlékez­tetnek rá, hogy az ő politikájuk — úgymond — töretlen, ők készen áll­tak a jószomszédi kapcsolatokra, odaát történt fordulat a „szovjet be­avatkozással”. Kabulban viszont — joggal — ar­ra a tényre hívják fel a figyelmet, hogy az afgán—pakisztáni megbe­szélések alapkérdése ugyanaz volt a szovjet segítségnyújtás előtt, mint után: mégpedig a Pakisztán terüle­téről kiinduló zavarkeltés, ami még akkor is a belügyekbe való beavat­kozás, ha a felforgatók személy sze­rint nem is pakisztániak, s ha a fegy­vereken a Made in USA és a Made in China felirat is díszeleg. Nyilván­való, hogy Sah Muhammed Doszt — jelenleg külügyminiszterként a gen­fi küldöttség vezetője — 1979. júliu­si iszlamabadi tárgyalásainak témá­ja sem volt más, mint a minap kez­dődődének. Nevezetesen a kívülről ösztönzött lázadás, a népi rendszer destabilizálására irányuló zavarkel­tés felszámolása. A kabuli népi kormány sohasem csinált titkot abból, hogy a belső megnyugvás erősen függ a szomszé­dokkal való kapcsolatok­ normalizá­lódásától. Ebből kiindulva meg-meg­­újuló tárgyalási javaslatokat inté­zett Pakisztánhoz és Iránhoz. 1980 tavaszán felvetették egy olyan kon­ferencia gondolatát, amelyet minden előfeltétel nélkül hívnának össze, s amelynek célja egy békebiztonsági együttműködési egyezmény tető alá hozása lenne. Valamivel több mint egy évvel később Kabulban újabb indítványt tettek a két ország veze­tőinek találkozójára. A kormány nyi­latkozatban fejtette ki: bár Afga­nisztán a kétoldalú tárgyalásokat­ ré­szesíti előnyben Pakisztánnal és Iránnal, de kész a háromoldalú kon­ferenciára is. A dokumentum hang­súlyozta, hogy Kabulnak nincs kifo­gása az ellen sem, hogy a bármilyen formában létrejövő tárgyalásokon részt vegyen a világszervezet főtit­kára vagy képviselője. Erre hosszú időn át nem jött fele­let. Pakisztánban lépten-nyomon hangoztatták, hogy szóba sem jöhet Babrak Karmai kormányával a tár­gyalás, mert ez az elismeréssel len­ne egyenértékű. Kabul mégsem csukta be a kaput a tárgyalások előtt. Babrak Karmai múlt évi nyi­latkozatában kifejtette: „Azt kíván­juk, hogy a két ország kormánykörei realista módon kezeljék békejavas­latainkat, s hogy csökkenjen a fe­szültség Délnyugat-Ázsiában.” Kar­mai azonban azt is hangoztatta, az előbbihez megfelelő garancia kell ar­ra vonatkozóan, hogy egyszer s min­denkorra beszüntetik a külföldi ag­ressziót. Különböző közvetítő kísérletek, ta­pogatózások után végül megtört a jég. Pakisztán beleegyezett, hogy Genfben ENSZ-közvetítéssel tárgya­lások kezdődjenek a szomszédos or­szág képviselőivel. Az iszlamabadi álláspont módosulását több tényező is serkenthette. Ha igaz az az állí­tás, miszerint az afgán—pakisztáni határ térségében élő afgán menekül­tek sokasága súlyos politikai és gaz­dasági tehertétel a rendszernek, ak­kor legalább annyira pakisztáni ér­dek is a megnyugtató rendezés, mint amennyire afgán. Az erjedés, a ha­tártérség teljes (katonai és politikai) bizonytalansága aligha lehet haszná­ra a nemzetiségi ellentétek feszült­ségében élő Pakisztánnak. Nem is beszélve arról a tényről, hogy az el­múlt időszakban több súlyos csapás érte az afgánellenes lázadó erőket. Igaz, a két küldöttség személyesen nem érintkezett egymással, hanem az ENSZ-főtitkár képviselője közvetített közöttük. Ez végül is formai kérdés. A megbeszélések első fordulója — a kiszivárgott gyér információk sze­rint — a felek megelégedésével zá­rult. Voltaképpen azonban a tárgya­lások létrejötte önmagában is pozi­tív, előremutató fejlemény a délnyu­gat-ázsiai feszültség fényében. Győri Sándor ­ Az agrártermelésben elért figye­lemre méltó eredményeink fontos té­nyezője volt és marad a jövőben is az emberek hozzáértése, szaktudása. A következetes agrárpolitika, a megfe­lelő közgazdasági környezet csak ak­kor érvényesülhet, az anyagi és mű­szaki eszközök, a tudomány eredmé­nyei csak akkor hasznosulnak a ter­melésben, ha van megfelelő emberi fogadóképesség és alkotókészség. Ez a tényező napjainkban még in­kább előtérbe kerül, mert az eddigi­nél nagyobb eredményt, versenyké­pesebb, jobb minőségű termékeket — a szűkös anyagi körülmények mel­lett — csak a szellemi ráfordítások ésszerű növelésével lehet elérni. Az agrárszakemberek számára nagy lehetőséget, beláthatatlan távlatokat nyitott a gazdálkodás szocialista nagyüzemi rendszere. Mint tudjuk, több ezer szakember vállalt rövi­­debb-hosszabb ideig munkát a meg­alakult, sok nehézséggel küzdő fia­tal termelőszövetkezetekben. Az ő erőfeszítéseik is hozzájárultak ahhoz, hogy a termelőszövetkezetek zöme három-négy év alatt megszilárdult, fejlődésnek indult. Ezek a szakembe­rek nagy részben ott is maradtak a szocialista nagyüzemekben, és azóta is kiváló munkát végeznek. Ahogyan korszerűsödtek az állami gazdaságok és a tsz-ek, úgy nőtt meg az igény a szakemberek iránt nem­csak számszerűen, hanem felkészült­ség és specializáció szempontjából is. Az állami gazdaságok több mint nyolcezer hektáros, a termelőszövet­kezetek mintegy négyezer hektáros átlagterülete, a tevékenységi kör ki­bővülése, a háztáji és a kisegítő gaz­daságokkal szélesedő együttműködés, az élelmiszeripar és az erdőgazdálko­dás fejlődése kívánja, igényli a hoz­záértést, a szaktudást, a kiválóan képzett szakemberek ezreit. Korszerűbb termelés Jól szemlélteti a termelési színvo­nal változását, hogy amíg 1940-ben egy hektárra két kiló műtrágya-ható­anyag jutott, addig a nyolcvanas évek elején már 285 kiló, a gépesítés foka ezen idő alatt 1000 hektár terü­letre jutó vonóerő-kapacitásban szá­molva a hétszeresére nőtt. A mint­egy 60 ezer traktor, 13,5 ezer kom­bájn mellett munkagépek, modern berendezések, vegyszerek, kiváló faj­ták, iparszerű termelési technológiák alapvetően átformálták a mezőgaz­daságot. Jellemző, hogy 1940-ben az agrár­ágazatokban csak 7909 felsőfokú vég­zettségű szakember dolgozott, 1980- ban pedig több mint 46 ezer. Meg­jegyzem, hogy jelenleg 59,5 ezer kö­zépfokú végzettségű szakember is se­gíti az agrártermelést. Azt sem szabad elfelejteni, hogy elég nagy azoknak a tsz-ekben, álla­mi gazdaságokban dolgozó felsőfokú végzettségű szakembereknek a szá­ma, akik nem az agrárszakmához tartoznak. Az utóbbi évtizedben ugyanis a mezőgazdasági üzemek­ben az alaptevékenységen túl folya­matosan és növekvő mértékben bon­takoztak ki az egyéb — úgynevezett kiegészítő — tevékenységek, melyek nagyszámú nem mezőgazdasági vég­zettségű szakembert igényelnek. Ez az igény a jövőben tovább nö­vekszik. Örvendetes, hogy ezek a szakemberek szemléletük, életformá­juk, társadalmi szerepük tekinteté­ben megértik egymást a mezőgazda­­sági szakemberekkel; társadalmi he­lyük és megbecsülésük a közfelfogás­ban és saját értékítéletük alapján is, többnyire azonos. Gyakran elhangzik a kérdés, hogy ilyen magas színvonalú agrárszakem­ber-ellátottság mellett nem fenye­get-e a túlképzés. Egyértelműen ál­líthatjuk, hogy nem. Erre utal első­sorban az, hogy évenként a mező­­gazdasági üzemek és intézmények két-háromszor több munkahelyre ír­nak ki pályázatot, mint ahány fiatal szakember végez. Van viszont a kép­zésben és a munkahely-megválasz­tásban is javítanivaló. Ezért az oktatásban a jövőben még nagyobb figyelmet fordítunk a tudo­mányos elméleti megalapozottságra, az elmélet és gyakorlat összhangjára,­ valamint a fiatal szakember társa­dalmi szemléletére, közéleti elkötele­zettségére. Javítjuk a közgazdászok, a mezőgazdasági gépészmérnökök képzésének arányát, mert ezekben a szakmákban hiány van. Annak ellenére, hogy a jelenleg végző fiatal diplomás mezőgazdasá­gi mérnökök 68 százaléka, az üzem­mérnökök 84 százaléka közvetlen termelésirányítóként helyezkedik el, mégis tovább kell növelni ezeket az arányokat. Fontos szempont azonban az is, hogy ne csak a nagyvárosok kö­zelében, és ne csak a jó gazdaságok­ba jusson — sokszor fölös számban is — szakember. Szellemi erőink nagy pazarlása az, hogy ilyen helye­ken a szakemberek egy része nem a képzettségének megfelelő munkakört tölt be. Mindezzel együtt, a távoli helysé­gekben—főleg a gyenge adottságú, veszteséges gazdaságokban — kevés a szakember. Még mindig akad 13 olyan gazdaság, ahol egyetlen felső­fokú végzettségű szakember sincs, és 84-ben kevesebb van, mint három. Pedig a gyakorlat bizonyítja, hogy ezeknek az üzemeknek a megerősö­dése elsősorban a felkészült vezetés­től, a jó szakember-kollektívától függ. Az utóbbi években már tettünk erőfeszítéseket, hogy ezen a helyze­ten változtassunk. Sokféle kedvez­ménnyel igyekeztünk javítani a gyengébb gazdaságok szakemberel­látását. Az előrehaladás azonban még nem kielégítő. Ma gazdálkodni kell Még tervszerűbben kell tehát gaz­dálkodnunk a mezőgazdaságban már felhalmozódott szellemi tőkével, és még gondosabb körültekintéssel kell útjukra bocsátani a pályakezdő fiatal szakembereket. Figyelemre méltó, hogy az idén 2150 felsőfokú, 3500 kö­zépfokú szakember, 5500 szakmun­kás és 10 ezer betanított munkás vé­gez. A szakképzés elválaszthatatlan ré­sze a rendszeres továbbképzés. Kor­mányunk kedvező feltételeket nyújt a továbbképzéshez. Indokolt, hogy minden mérnök, technikus, szakmun­kás ezt jól használja ki, hiszen a tu­domány és a technika újabb és újabb eredményeit csak így ismerheti meg és hasznosíthatja a mindennapos gyakorlatban. Az agrárértelmiség a maga szak­mai, szervező munkájával elősegítő­­je a mezőgazdasági üzemben annak, hogy a műszaki haladás, a tudomány ténylegesen termelőerővé váljék. Ehhez viszont az üzemi vezetők, a szakemberek megfelelő tájékozottsá­ga szükséges. Nem arról van szó, hogy a mezőgazdasági üzemek veze­tői a szakirodalom minden ágát, a tu­domány minden eredményét megis­merjék, de az feltétlenül szükséges, hogy a saját gazdasága termelési szerkezetének megfelelő tudományos eredményekben naprakészen eliga­zodjék. A szakmai tájékozottság mellett a hatékony gazdálkodáshoz nélkülöz­hetetlen a közgazdasági szemlélet, a mindenkori szabályozó rendszerek, az értékesítési lehetőségek alapos isme­rete. Ma már nem elég termelni, ma gazdálkodni kell, jó minőségű, ver­senyképes termékeket kell előállíta­ni. Szerencsére az agrárszakemberek túlnyomó többsége azt is felismerte, hogy az egyre nehezebb, bonyolul­tabb feladataikat csak a dolgozókkal szót értve — kulturált munka- és életkörülmények között élő, megfele­lő általános műveltségű, hozzáértő emberekkel — tudják maradéktala­nul megvalósítani. Ezért a termelést növelő feladatok mellett és azokkal összhangban, az utóbbi másfél- két évtizedben a szak­emberek nagy része fontos hivatásá­nak tekintette a falu közműveltségé­nek növelését, a szocialista falu ar­culatának kialakítását is. Korábban falvainkban szűk cso­portot alkotott csupán az agrárértel­miség, viszont a szocialista mezőgaz­daság kialakulásával meghatározó lett nemcsak szakmai, hanem társa­dalmi szempontból is. A tapasztala­tok azt is mutatják, hogy azok az agrárszakemberek tudnak a falu em­bereivel tartósan és eredményesen együtt dolgozni, akik aktívan bekap­csolódnak a falu társadalmi életébe. Részt vesznek annak formálásában, és osztoznak a falu örömében, gond­jában.­­ A szocialista faluért A mezőgazdaság számára nincs „rendeltetés nélküli település”. Ahol föld van és emberek élnek, ott az ag­rárértelmiségnek megvan a maga társadalmi és gazdasági szervező fel­adata. Ennek a tevékenységnek adott szervezett programot az „Agrárértel­miség a szocialista faluért” mozga­lom, melyet a Magyar Agrártudomá­nyi Egyesület kezdeményezett és gondoz. A mozgalom célja, hogy a mező­­gazdaság dolgozóinak anyagi jólétét összekösse a kulturális felemelke­déssel, a falu szocialista életmódjá­nak kialakításával és fejlesztésével. A kezdeményezés kedvező visszhang­ra talált, örvendetes, hogy ebben a munkában nemcsak az agrárszakem­berek vesznek részt, hanem a falun élő más értelmiségiek is. Agrárértelmiségünk — rendszerint nehéz körülmények között végzett — munkájával nagyszerű eredmények­­eléréséhez járult hozzá. Napjainkban hektáronként csaknem kétszer annyi élelmiszert termelünk, mint húsz év­vel ezelőtt. Egy mezőgazdasági dol­gozó munkája négyszer termeléke­nyebb, mint két évtizeddel korábban, és jelenleg egy mezőgazdasági dolgo­zó húsz ember számára termeli meg az élelmiszert. Mindennek természe­tesen sok összetevője volt. Az egyik kétségtelenül az agrárszakemberek helytállása, amely egyben a jövőbe­ni sikerek fontos záloga is. Agrárértelmiségünk írta: Soós Gábor MKM-államtitkár

Next