Népszabadság, 1983. március (41. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-31 / 76. szám
6 Nehéz az iskolatáska Egy óra is elmúlt már. Vége a tanításnak. Két iskoláslány ballag a Bródy Sándor utcában. Egyiküknek a hátán a táska, de olyan ferde szögben, hogy vágja a hátát. Néha hátrányul, és igazít rajta valamit. A másik lány diplomatatáskát cipel, meg egy reklámszatyorban a tornacuccot, öszszefogni is alig tudja, de legalább az egyik keze szabad. Hadonászhat kedvére. A táska persze fölöttébb súlyos lehet, mert gyakran vándorol az egyik kezéből a másikba. — Húzza őket a táska, néha mintha vonszolnák a folyosón — mondja Balás Rita, a Somogyi Béla utca 9— 11. általános iskola 1/A osztályfőnöke. — Biztos így találták ki a lépcsőről lépcsőre való táskaugratást is. Szerencsére az elsősök még nem szégyellik a hátukon vinni. — Nem lehetne néhány könyvet, füzetet az osztályteremben hagyni? — Hová tegyük? A padokba nem fér, meg a takarítónő ki is söpörné. Egyetlen kis, régi szekrényünk van, még év elején megbeszéltem a szülőkkel, hogy a színes rúdkészletet mindenki itt hagyhatja. Pakol az osztály, de még nem veszik a hátukra a táskát. A folyosón jól csúsznak a szögletesre merevített orkán táskák, meg néha harci tornákat is vívnak a meglódított táskákkal. Az utcán azért csak a hátukra veszik. — Anyukám szokta mondani, hogy így hordjam — mondja Ablonczy Gábor piros-sárga műbőr táskával a hátán. — A kezem úgyis elfárad, hátiba jobb. Néha azért szorít, mert elveszett a szíjról az a két pont. A kicsiknél is mind több diplomatatáskát látni, már a harmadikosokat és negyedikeseket is megfertőzte ez a sajátos magyar módi. A zenetagozatos 3/A osztályfőnöke, Keszler Györgyné, egyelőre nem hajlik az egészségtelen divatra. A szülőkkel megbeszélte, hogy könnyű hátitáskát vásároljanak. — A város legtávolabbi kerületéből is járnak hozzám gyerekek, csak a hátukon bírják el ezt a súlyt. Hazafelé gyakran így is a szülők cipelik a táskát, s ők morognak, hogy micsoda súlya van. Pedig állandóan könnyítőnk. Szekrény nincs, meg nem is tudnánk hova tenni. Kitaláltuk, hogy a két sor fogason szatyorban itt hagyható a matematika-, a technika- és az énekfelszerelés. Csak az utóbbiban több könyv, füzet és furulya van. A szülőkkel megbeszéltem, felszerelnek még egy fogassort, hogy a tornazsákot se kelljen mindig hazavinni. Persze a takarítónőkkel állandó közelharcban vagyunk, hogy a szatyroktól takarítani tudjanak. Az iskolatáska súlyát régóta vitatják. A Szolnok megyei Köjál iskolaegészségügyi osztálya több vizsgálatot végzett, s megállapította, hogy a teljes felszerelés súlya gyakran meghaladja az öt kilogrammot, holott az elsős gyerekek testsúlya sem több 22 kilogrammnál. Dr. Budavári Éva, az Egészségügyi Minisztérium munkatársa egy 1981-es országos iskolaorvosi szűrést említ. Az első osztályosok 12—13 ezreléke, a hetedikeseknek 24 ezreléke és ezer harmadik gimnazista diák közül már hatvannégy bajlódik hátgerincferdüléssel. — Ők már orvosi esetek. Gyógytornászhoz kell járniuk, ajánljuk az úszást, kézilabdát. Szerencsére többnyire gyógyítható a betegség. — A megpakolt iskolatáskák okozzák a hátgerincferdülést? — Más káros tényezők is előidézhetik, így a rossz iskolapad, bár a dicstelen főszerep kétségtelenül a táskáé. Azt már a szolnokiak megállapították, hogy túl nehéz. Lehetne azonban könnyíteni. Meglehet, hogy minden felszerelés nélkülözhetetlen, de egy részüket otthagyhatnák az iskolában. Sok a napközis, legalább ők ne hordják feleslegesen mindennap haza a könyveket. Tudok néhány iskoláról, ahol nagyon körültekintőek voltak, és így a felszerelés olykor két és fél kilóval is csökkent. — Hogyan a legegészségesebb viselni a táskát? — Háton. A szülők többsége tudja, hallotta, hogy a kicsiknek ezt ajánljuk. Azt viszont már nemigen tudják, hogy annál jobb, minél tovább viszik háton a diákok a táskát. No és a hátitáskákat sem mindig hordják jól. Ha nem simul a hátukhoz, akkor fölöttébb kényelmetlen, hiszen vág. Előbb-utóbb ledobják magukról. — A nagyobbak viszont nem szívesen, sőt szinte egyáltalán nem veszik a hátukra a táskát. A legutóbbi években amúgy is nagy divat lett a diplomatatáska. — A divattal sajnos nem tudunk mit kezdeni, pedig az egyoldalú terhelés nemcsak hátgerincferdülést okoz, elferdülnek a vállak is. Persze tudom, hogy hiába erőltetnénk a hátitáskát, ha már nem hajlandóak felvenni. Inkább a válltáska volna a divat, hiszen ott egy széles pánttal sokkal jobb a súlyelosztás. — A magyar táskagyártók hallgatnak-e az orvosokra? — Az iparra igazán nem panaszkodhatunk. Mind könnyebb táskákat készítenek. A kereskedelem évről évre kiállítja az új modelleket, legutóbb is kellemesen meglepődtem, milyen sok jó táskát mutattak be. Végre, ahogy dr. Budavári Éva is megjegyezte, az egészségügy közreműködésével szabvány készül a 6—10 éveseknek való iskolatáskáról. Ezután már nem a gyártók belátására bízzák, hogy igazodnak-e az élettani szabályokhoz. A Piért más tanszereken felül esztendőnként 200 ezer iskolatáskát is elad. Nem nagy haszonnal ugyan, de más árucikkekhez képest fölöttébb bő választékban. Ötvenöt táskát kínálnak, s a színvariációkkal 150—200 különböző táskát is látni. Színesek, divatosak és a többségük ízléses is; vajon kényelmesek, könnyűek-e? Jéhn József, a Piért kereskedelmi főosztályának vezetője biztos a válaszában. A táskákra nem szoktak panaszkodni. — Mindig meghallgatjuk a szakembereket, s nem véletlen, hogy az általunk forgalomba hozott táskák mind vihetők háton. Műbőr táskákat és orkánszerű anyagból készülő pilletáskákat kínálunk. Egyik sem nehéz. A műbőrből készültek 90 és 110 dekagramm, míg a pillék 40—50 dekagramm súlyúak. Érdekes, hogy a pilletáskák még mindig nem elég népszerűek. A táskabemutatókra mindig meghívjuk a boltvezetőket, s akkor írják a megrendeléseket. Tavaly 60 ezer pillét szerettünk volna eladni, de még negyvenezret sem rendeltek. A szülők bizonyára azért választják a műbőrt, mert tartósabb. A pillébe elég egy szöggel belehasítani, és végigszakad, az ütődéseket is kevésbé állja. — Árban van némi különbség a pilletáskák javára? — Sajnos nincs. A pillék vékony anyagból készülnek, ezért rétegelni kell, s merevítőket felhasználni. Az árak megközelítően azonosak, 200 és 350 forint között árusítjuk a táskákat. Próbálunk tenni valamit, hogy a pilléket jobban keressék. Tanév közben, februárban húszezer pilletáskát kínáltunk féláron, hogy kedvet teremtsünk az egészségesebb, könynyebb táskák vásárlásához. — Hamarosan szabvány írja elő a kisiskolások táskájának gyártását... — Hát gyártónknak ez nem okoz majd különösebb gondot, hiszen eddig is mindig előre gondolkodtunk. A pilletáskát is úgy kezdtük évekkel ezelőtt gyártani, hogy még senki sem követelte, de mi már gondoltunk a jövőre. Nehéz az iskolatáska, de lehet könnyíteni, s úgy tetszik, ezért már nem is keveset tettek a szakemberek, a kereskedők, a gyártók. A sor az iskolákon van, hiszen a vállat leginkább a sok könyv, tanszer húzza le. A diplomatatáska-divattal azonban még együtt sem egykönnyen birkóznának meg. Divatra talán csak divattal lehetne felelni. Norvégiában például még a középiskolások is kis, hátizsákhoz hasonló pillét hordanak a hátukon. Náluk bizonyára ritkább betegség a hátgerincferdülés. Dalia László Így felnőttesebb. BOROS JENŐ FELVITELEI NÉPSZABADSÁG 1983. március 31., csütörtök maanaimru UKovcmo Becket Tamás emlékezete ,y ■ r ' - KWQIA HUNOKKÁ szerkesztette. ■■■ lassd oe#s?ay Rajeczky Benjámin Schola Hungarica ---------- ■■ Vezényel: DOBSZAY LÁSZLÓ és SZENDREI JANKA Közreműködik: Szersén Gyula ■jr y (Latin, magyar és angol nyelven) _«" (Digitális felvétel) ' SLPD 12 458 ÁRA: 80 Ft HHGAZOkim VARSÓI TUDÓSÍTÓNK RIPORTJA Öreg ezredben — fiatal katonák között Wesola Varsó környéki község, a főváros határától néhány száz méterre jelzi a tábla. Itt van a Kosciuszko hadosztály 1. ezredének a laktanyája. Az alakulatnál nem ritka a külföldi vendég — nagy hagyományai és kiváló kiképzési eredményei indokolják a látogatások gyakoriságát. Az ezred normális életét éli, kiképzési nap van. — Most kicsit lazább a tempó — mondja kísérőm —, nemrég tértek vissza gyakorlatról. Két hetet töltöttek együtt sorkatonák, tisztek a táborban. Az eredmények? Na de kérem, az első ezrednél mindig kiválóak! A látogatót — itt ez hagyomány — az ezred múzeumába vezetik először. Példaszerűen berendezett hadtörténeti kiállítás ez, tárgyak és dokumentumok a lengyel néphadsereg és a népi Lengyelország elmúlt négy évtizedéről. Az ezred az 1943 tavaszán szervezett Kosciuszko hadosztály egységeként alakult. Azok a lengyel katonák voltak az első harcosai, akik nem távoztak a Szovjetunióból az úgynevezett Anders-hadsereggel, a legrövidebb úton akartak hazatérni. Az ezred Wladyslaw Wysocki százados nevét viseli. A régi lengyel hadseregnek ez a baloldali gondolkodású, hivatásos tisztje nem volt hajlandó csatlakozni Andersékhez — az új lengyel fegyveres erő magvát alkotó hadosztály katonája lett. Wysocki százados a hadosztály első csatájában hősi halált halt — a Szovjetunió Hőse kitüntetést kapta. Az 1. ezred nevében még a „pragai” jelzőt is viseli. Praga a lengyel főváros jobb parti része, az ezred katonái Varsó e negyedének fölszabadításában kitüntették magukat. De eljutottak az ezred katonái Berlinig, részt vettek a nyugati területek fölszabadításában is. A múzeumi kiállítás nem fejeződik be a háború történetével: a tények és képek tanúskodnak a háború utáni bandaharcokról, s a fegyverek mellé helyezett eke az ezred katonáinak a békés munkában való részvételét jelképezi. Andrzej Kabicki őrnagy, az ezredparancsnok politikai helyettese, még nincs negyvenéves. — Az ezredmúzeumnak jelentősége van a mi politikai nevelő munkánkban. Bemutatjuk hadseregünk eredetét, az alakulat bejárta hősi utat. A történelemnek igen nagy jelentősége van, hiszen nagyon sok fiatal hiányos vagy éppenséggel zavaros nézetekkel érkezik hozzánk. A tények erejével nevelünk, ezzel agitálunk közöttük. És persze a magunk példájával. A mi hadseregünkben sorkatona és tiszt ugyanazt az egyenruhát viseli, ugyanazt az életet éli. — Hogyan élte át az ezred a szükségállapot bevezetését? — December 12-ről 13-ra virradóra kaptuk a parancsot. Katonáink a főváros csomópontjain foglaltak el ellenőrző pontokat, őrjáratoztak Varsó utcáin. Nem volt könnyű dolguk, már csak a kemény, téli időjárás miatt sem. De nyugodtan mondhatom, megállták a helyüket. Tudnia kell, hogy katonáink között sokan voltak olyanok, akik meghosszabbított szolgálati idejüket töltötték. Ők, csakúgy, mint a hivatásos állomány, tudták: polgárháborút akadályoznak meg! Azt hiszem, a lakosság nagy része is megértéssel közeledett hozzánk. Ennek nagyon sok közvetlen jele volt, az ellenőrző pontokon szolgáló katonáknak sokan vittek forró teát, süteményt... — 1982. december 31-e óta a szükségállapot felfüggesztésének időszaka van. Milyen feladatokat látnak el most az 1. ezred katonái? — Mint tudja, a járőrök, ellenőrző pontok már több mint fél éve eltűntek az utcákról. Bár most is végzünk közbiztonsági munkát, a vasutakon, pályaudvarokon járőrözünk, védjük a társadalmi tulajdont a tolvajoktól, a rongálóktól. — A lengyel társadalom az elmúlt időszakban igen súlyos eszmei és bizalmi válságot élt át. Hogyan tudták elérni, hogy a katonák elkerüljék a Szolidaritás szélsőségesei által irányított eszmei rombolás hatását? — Először is: a lengyel néphadsereg sohasem volt ideológiailag közömbös intézmény. Mi a politikai nevelő munkát a hetvenes években is nagyon konkrét dologként fogtuk föl. Mindig arra törekedtünk, hogy bemutassuk a katonáknak országunk történelmét, megmagyarázzuk, mit jelent a szocializmus Lengyelország függetlensége, a nép szabadsága számára. A tiszteknek több mint nyolcvan százaléka LEMP-tag, jelentős a párttag tiszthelyettesek, zászlósok száma is. Az ő közvetlen példamutatásuk, tisztességes életük önmagában cáfolta az ellenséges, antikommunista propagandát. Végső soron katonáink megértették: a szükségállapottal a polgárháborútól mentik meg az országot. És tudnia kell, nagyon sok olyan tartalékos is volt közöttük, aki korábban a Szolidaritás tagja volt. — A mostani sorállomány civilként élte át 1980—1982 eseményeit. Nem találkoznak közöttük értetlenekkel, ellenséges nézetűekkel? — Én inkább úgy fogalmaznék, hiányos és téves ismeretekkel találkozunk. Nagyon sokan itt, a hadseregben ismerik meg a lengyel történelmet, a valóságnak azt a másik oldalát, amiről az ellenséges propaganda, a nyugati rádióadók hallgatnak. Az országban most egy sor reformot hajtanak végre, ezek erősítik a társadalom demokratikus vonásait. Hogyan van ez a hadseregben? — Azt mondanám, mi ebben is előbbre tartunk. Évek óta sok, választott demokratikus intézmény működik nálunk. Itt, az ezredben is vannak különböző tanácsok, mint például a tiszthelyettesek tanácsa, a sorállomány bajtársi bírósága és így tovább. Ezek segítik, hogy a katonák maguk intézzék a közvetlenül rájuk tartozó ügyeket. És mindez nincs ellentétben azzal, hogy a hadseregben a parancs, az parancs. És — talán első helyen kellett volna említeni —: a néphadseregben ugyanolyan aktív pártélet folyik, mint a civil életben, s az ifjúsági szervezet munkája pedig, énszerintem, jobb, mint a laktanyán kívüli. A Lengyel Szocialista Ifjúsági Szövetség (ZSMP) ezredbizottságának elnöke, Marek Widecki sorkatona, 22 éves, építésztechnikus, nyolc hónapra vonult be. A bevonulóknak általában nyolc százaléka tagja a ZSMP-nek, amikor leszerelnek, ez az arány már negyven százalék. Tehát a katonák itt lépnek be a szervezetbe, sokan itt hallanak először politikáról is, a legújabb kori lengyel történelemről. — Hogyan érik el azt, hogy ilyen sokan csatlakoznak a szervezethez? — Sok rendezvényünk van, szakköröket, kirándulásokat szervezünk. Előbb-utóbb mindenkinek felkelti valamilyen program az érdeklődését. A ZSMP ugyanakkor lehetőség a politizálásra, cselekvésre, és ez szinte minden fiatalt érdekel. — Ma olyanok vonulnak be, akiket korábban a Szolidaritás propagandaapparátusa alaposan „megdolgozott”. Miként hat ez az ifjúsági szervezetre? A szót Waldemar Lulinski hadnagy veszi át: — Nézze, ide az ország legkülönbözőbb részeiből érkeznek a katonák, olyan „forró helyekről” is, mint a gdanski Lenin Hajógyár. Vannak közöttük félrevezetett emberek is. De még több az olyan, aki egyszerűen keveset tud. És ezen mi itt változtatunk, íme, egy példa. Sok szó esik Magyarországról, s nagyon sokan azt képzelik, hogy maguknál 1956-ban valamiféle hősi felkelés volt. Én most hozzájutottam egy könyvhöz, amely bemutatja, milyen is volt a magyarországi ellenforradalom, micsoda véráldozatokat követelt. És ezt is láthatják a katonák, érzékelhetik, mitől óvott meg bennünket a szükségállapot bevezetése. Lulinski a nyáron került az ezredhez, huszonhárom éves, szinte egykorú a sorkatonákkal. De vannak már harci tapasztalatai. — 1981 őszén és 1982 nyarán, még mint katonai főiskolás, részt vettem egy katonai operatív csoport munkájában. A kielcei vajdaságban dolgoztunk, én a parancsnok politikai helyettese voltam. Sok ügyet el tudtunk intézni, és jó volt érezni, hogy a parasztok bizalommal voltak hozzánk. Legtöbb gond a helyi közigazgatással volt. Nemcsak a bürokrácia, hanem a korrupció, a lelketlenség is gyakori jelenség még. A gazdák tudták, hogy a hadsereg segíteni akar és tud is. Hozzánk és nem a „Paraszt Szolidaritáshoz” fordultak. Az ország és a hadsereg kapcsolata valóban nagyon szoros. Sok mindennapi tény bizonyítja ezt. A lakosság segítése mindennapi politikai munka, és nemcsak a természeti katasztrófák idején kerül rá sor. A múlt nyáron a varsói műszaki dandár egy sor Visztula menti községet segített azzal, hogy állandó, nagy teherbírású hidat vertek a folyón. Most új akció van kibontakozóban. Wojciech Jaruzelski egy beszédében felszólította az üzemek hozzáértő kollektíváit: segítsék a parasztokat a termelőeszközök rendbehozatalában, a tavaszi mezei munkákra való felkészülésben. Elsőként a katonafiatalok reagáltak a felhívásra. Szabadidejükben egy-egy falut, termelőszövetkezetet keresnek fel az egyenruhás szakemberek, javítják a traktorokat, mezőgazdasági gépeket. Sokszor ezekhez az újfajta falujárókhoz katonaorvosok is csatlakoznak, s miközben a köhögő Ursus-traktort reparálják, sor kerül a szűrővizsgálatra is. Miklós Gábor