Népszabadság, 1983. június (41. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-01 / 128. szám

1983. június 1., szerda NÉPSZABADSÁG Általános vitával folytatódott az Interparlamentáris Unió konferenciája Losonczi Pál fogadta a küldöttségek vezetőit Plenáris ülésen, az elfogadott na­pirendnek megfelelően általános vi­tával folytatódott kedden az Ország­házban az Interparlamentáris Unió V. európai együttműködési és biz­tonsági konferenciája. A 28 ország­ból érkezett kétszáz parlamenti kép­viselő főként az európai biztonságot érintő kérdéseket elemezte, és az együttműködés szorosabbá tételének lehetőségeit kereste. Az általános vita részvevői egyet­értettek abban, hogy a törvényhozó testületeknek fontos szerepük van a jelenlegi, kiélezett nemzetközi prob­lémák megoldásának elősegítésében. Bár az európai és a világhelyzet megromlásának okairól a vélemé­nyek eltértek, közös volt az az állás­pont, hogy a budapesti tanácskozás­nak — éppúgy, mint az IPU eddigi hasonló konferenciáinak — hozzá kell járulnia az európai légkör meg­javításához, a fegyverkezési verseny megállításához, a leszereléshez. A felszólalók részletesen foglalkoztak a helsinki záróokmány alapelveinek megvalósulásával, a biztonsági kon­ferencia részvevőinek madridi ta­nácskozásával. Több kérdésben, így a humanitá­rius témák, az emberi jogok problé­mái terén nemegyszer egymásnak ellentmondó nézetek hangzottak el. Több, a NATO-országokból érkező képviselő például az Atlanti Szövet­ség közismert álláspontjának adott hangot, egyetértés mutatkozott azon­ban abban, hogy következetesen meg kell valósítani a záróokmány rendel­kezéseit, s Madridban haladék nél­kül megfelelő, kölcsönösen elfogad­ható­ megállapodásra kell jutni. Ha­sonlóképpen ellentmondó vélemé­nyek ütköztek a vitában a fegyver­kezés, az eurorakéták tárgyalásánál, de közös volt az óhaj, hogy vessenek véget a fegyverkezési versenynek, amely súlyos veszélyt jelent Európa népeinek. A keddi ülés első felszólalója, a gö­rög Dimitriosz Nianiasz olyan külön­leges bizottság felállítását javasolta, amelynek feladata lenne megvizs­gálni: mi módon akadályozható meg az európai megosztottság elmélyü­lése. Hans Klein, az NSZK delegáció­jának tagja a nemzetközi feszültség okaira kitérve visszautasította a szo­cialista országok küldötteinek elem­zését, védelmébe vette az úgyneve­zett nullamegoldást. Andreasz Fantisz ciprusi delegátus támogatásáról biztosította azokat a javaslatokat, amelyek alapján a Bal­kán félszigetet és Közép-Európát atomfegyvermentes övezetekké nyil­vánítanák. Luben Kulisev bolgár képviselő hangsúlyozta: a Szovjet­unió javaslatainak elfogadása az Európát fenyegető rakétaveszély problémájának megoldását jelente­né. Az NDK küldöttségének vezető­je, Herbert Fechner a katonai töm­bök közötti szerződések megkötését szorgalmazta. Leszögezte: a békét fenyegető veszély mindenekelőtt az amerikai rakétatelepítési tervekből származik. Marcel Prud’homme, a kanadai küldöttség vezetője az IPU-tanács­­kozást arra sürgette, hogy — a mad­ridi értekezlettel egyetemben — ál­lapodjék meg az emberi jogok és em­beri kapcsolatok kérdéskörét vizs­gáló szakértői ülés összehívásában. Nils Diederich, az NSZK szövetségi gyűlésének képviselője hangsúlyozta a két német állam szerződéseinek fontosságát és felelősségét az euró­pai enyhülési folyamatban. Elliot Livitas amerikai küldött, kongresz­­szusi képviselő szerint feltétlenül szükség van az amerikai és a szov­jet fegyverzetek kölcsönös és ellen­őrizhető csökkentésére, a tárgyalá­sok eddigi eredménytelenségéért, a fegyverkezési verseny folytatódásáért azonban kizárólag a Szovjetuniót tette felelőssé. A délelőtti tanácskozás befejezté­vel Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke hivatalában fogadta a konfe­rencián részt vevő delegációk veze­tőit. Az eseményen jel­en voltak az Interparlamentáris Unió vezetői és az IPU magyar nemzeti bizottságá­nak tisztségviselői. A délutáni ülésen elsőként Fran­ciaország küldötte, Manuel Escutia­l szólalt fel, aki a „nemzetközi közös­ség erőfeszítéseinek kudarcaként” minősítette az afganisztáni és a len­gyelországi helyzetet. Janusz Stefa­­nowicz lengyel parlamenti képviselő azt emelte ki, hogy a szükségállapot Lengyelországban a kisebb rossz, az európai feszültség forrásait nem ha­zájában, hanem másutt kell keresni. A Spanyolország nevében felszó­laló Modesto Fraile képviselő „min­­den európai számára életbevágónak” nevezte a madridi tanácskozás sike­res­­befejezését. A kanadai Allan Lav­rence elismerte: a leszerelési tárgyalásokon minden ország raké­táit, így a britekét , a franciákét is számításba kell venni. A luxembur­gi Victor Braun a terrorizmus terje­dése fölötti aggodalomnak adott hangot, Robert Pedersen dán kül­­döt­tségvezető pedig arról szólt, hogy a helsinki záróokmány harmadik kosarában foglaltak végrehajtása bizonyos csalódást keltett. Lev Tolkunov, a szovjet küldöttség tagja, az Izvesztyija főszerkesztője részletesen szólt arról, hogy Wa­shington — az Egyesült Államok nukleáris fegyvertárára támaszkod­va — nyíltan fenyegetőzik, politi­kai zsarolással próbálkozik. Végre akarja hajtani a NATO rakétatelepí­tési határozatát, holott ez súlyos fe­nyegetést jelentene a békére. Darvasi István, a magyar küldött­ség tagja kijelentette: az, hogy nincs egységes véleményünk bizonyos kér­désekben, józan ésszel nem lehet el­fogadható indok arra, hogy rakéták­kal, nukleáris robbanófejekkel ront­sunk egymásnak. A fegyverkezési hajsza önmagában is rendkívül ve­szélyes, azt azonban mindnyájan jól tudjuk, hogy fikciók alapján nem lehet háborút indítani. A Szovjet­uniónak tulajdonított támadó szán­dék pedig közönséges fikció. Lord Molloy, az angol küldöttség tagja vitatta több felszólaló szovjet­ellenes érveit, és emlékeztetett arra, hogy a fasizmus ellen vívott harcok­ban a Szovjetunió húszmillió embert vesztett. „Ennek az egyetlen tény­nek önmagában is el kell gondol­­koztatnia mindenkit, s ha vallóban elgondolkodik, akkor el kell vetnie sok ostoba hiedelmet, előítéletet a szovjet néppel kapcsolatban” — mondotta egyebek között. A keddi vita során kifejtette vé­leményét Björn Stordrange (Norvé­gia), Léon Bollendorff (Luxemburg), Pär Gransted (Svédország), Arne Christiansen (Dánia), Miranda (Por­tugália), Manuel Medina Ortega (Spanyolország), Dániel Mica (USA) és H. Krill de Capello, az Unesco megbízottja. Este a konferencia részvevői Szent­endrére látogattak, a művelődési központban részt vettek a Magyar Rádió Gyermekkórusa és a Budapest Táncegyüttes koncertjén. (MTI) A Contadora-csoport miniszteri tanácskozásai a közép-amerikai válság tárgyalásos rendezéséről A nicaraguai és a hondurasi kül­ügyminiszter jelenlegi eszmecseréje bebizonyította, hogy állandó véle­ménycserére van szükség a két fél közötti feszültség csökkentése érde­kében. Ez volt a kilenc latin-ameri­kai ország külügyminisztereinek há­romnapos panamavárosi tanácskozá­sát lezáró, hétfőn kiadott közlemény legfontosabb megállapítása. A talál­kozót a Contadora-csoport — Mexi­kó, Venezuela, Panama és Kolumbia — kezdeményezésére tartották meg, célja a közép-amerikai konfliktus békés megoldásának keresése volt. A Contadora-csoport külügymi­niszterei a közép-amerikai konflik­tus által leginkább érintett országo­kat — Guatemalát, Costa Ricát, Ni­caraguát, Hondurast és Salvadort — képviselő kollégáikkal tartott tár­gyalásaikon megállapodtak, hogy a jelenlevő kilenc állam képviselői­ből létrehoznak egy operatív bizott­ságot. A bizottság feladata, hogy rö­vid határidőn belül összegyűjtse a mostani tanácskozáson megjelölt té­mákról az érdekeltek véleményét, összeállítsa a témákat illető szüksé­ges információkat, és a problémák megoldására ajánlást dolgozzon ki. — A közép-amerikai népeknek nem fegyverekre, hanem gazdasági és kulturális felemelkedésre van szükségük. Gondjaik, konfliktusaik a múlt elmaradottságában gyökerez­nek — így summázta véleményét Felipe González Latin-Amerikába utazása előtt. A spanyol miniszter­­elnök — néhány órás dominikai lá­togatása után — kedden már Kolum­biában tárgyalt, az úgynevezett Con­tadora-csoport egyik országában, majd Venezuelában, Panamában, Mexikóban folytatja útját. A spa­nyol kormányfő — mint a Szocialista Internacionálé alelnöke — aktív sze­repet kíván vállalni a közép-ameri­kai konfliktus politikai rendezésé­ben. Bonnban a nyugatnémet Szociál­demokrata Párt országos vezetősége kedden felszólította az Egyesült Ál­lamok kormányát, hogy „haladékta­lanul vizsgálja felül és változtassa meg a Közép-Amerikával kapcsola­tos politikáját”. Az SPD nyilatkozata leszögezte, hogy a nyugatnémet szociáldemok­raták nem hajlandók támogatni a Reagan-kormány közép-amerikai po­litikáját, mivel az elhibázott­ Az SPD határozottan elítélte a haladó nicaraguai rendszer elleni külső intervenciót, amely veszélyez­teti az ország békés fejlődését. A nyugatnémet szociáldemokraták ugyanakkor a sandinistákat is „na­gyobb türelemre” hívták fel az el­lenzéki pártokkal szemben. (MTI) Rendkívüli állapotot vezettek be Peruban Fernando Belaunde Terry perui elnök hétfő este hatvannapos rend­kívüli állapotot hirdetett ki az or­szág területére, s felfüggesztette a személyi és a polgári jogokat. A rendelkezés célja — a hivatalos in­doklás szerint — a terrorizmus és­Peruban a rendkívüli állapot szin­te már nem is rendkívüli. 1980 jú­liusa óta, amikor a perui katonai kormányzat által kiírt választásokon Fernando Belaunde Terry került ha­talomra, szinte félévenként vezették be egy-két hónapra a rendkívüli ál­lapotot. Az intézkedést csaknem va­lamennyi alkalommal a Sendero Luminoso nevű szélsőbaloldali ge­rillaszervezet akciói váltották ki. A szervezet a katonai hatalomátadás évében alakult, s központjából, az Andok magas hegyei közt levő Ayacucho tartományból szervezte támadásait a központi hatalom in­tézményei, az ország gazdasági köz­pontjai ellen. A szélsőbaloldali jelszavakat han­goztató szervezet az elmúlt év nya­ráin hatékonyabb harc. A közvetlen okot az szolgáltatta, hogy a hét vé­gén a Sendero Luminoso ultrabalos szervezet több pokolgépes merény­letet hajtott végre a főváros elekt­romos hálózata ellen. Ján — csakúgy, mint most — po­kolgépek sorát robbantotta a fővá­rosban, januárban pedig kilenc új­ságíró meggyilkolásával vádolták őket. Fegyveres akcióikkal azonban nemcsak a központi hatalmat, ha­nem a széles néptömegeket is ma­guk ellen hangolták, s a demokrati­kus jogokért küzdő baloldali erők­nek okoztak felbecsülhetetlen káro­kat. A mostani akciók időzítése egybe­esik a kormányzatnak a lakosság széles rétegeit sújtó rendelkezései­vel. Peru, mely Latin-Amerika gaz­daságilag egyik legelmaradottabb országa, nap mint nap szembenéz a növekvő inflációval, drágasággal, a politikai, társadalmi helyzet romlá­sával. Az elmúlt hónapokban sztráj­koltak a bankalkalmazottak, az épí­­tőmunkások, a textilmunkások, sőt az elmúlt héten még a rendőrök is tüntettek. Ugyanakkor a Belaunde­­kormány egyre nagyobb lehetősége­ket ad a multinacionális vállalatok­nak, és állami vállalatok magán­kézbe adását irányozza elő. Ebben a kiélezett helyzetben a robbantásos akciók jó ürügyet szol­gáltattak a kormányzatnak a rend­kívüli állapot bevezetésére, a tár­sadalmi feszültségek okozta elége­detlenség adminisztratív úton törté­nő megzabolázására. A Perui KP Limában nyilvános­ságra hozott nyilatkozata ennek kapcsán leszögezte: A terrorizmus elleni harc ürügyén szaporodnak az elnyomó intézkedések. A párt ezért felhívja a munkásosztályt, a pa­rasztságot, a diákokat, az alkalma­zottakat, a kis- és középvállalkozó­kat, hogy érdekeik védelmében erő­sítsék meg egységüket az imperia­lista- és oligarchiaellenes harcban. Nagy Csaba HÍRMAGYARÁZÓNK ÍRJA 3 Nádasd község Vas megyében, a Körmendi járás hegyháti tájegységé­ben található. Keletről és nyugatról egyaránt körbe fogják társközségei. E közigazgatási terület lakóinak szá­ma 3120, és minden második embere a közigazgatási egységnek ezekben a kisebb-nagyobb társközségeiben él: Halogyon, Katárán, Hegyháthodá­­szon, Hegyhátsálban és Daraboshe­gyen. Területünk talaja savanyú, kavi­csos, nem gazdag vidék. Már a fel­­szabadulás előtt is sokan családjuk­tól távol, az ország más részein ke­restek munkát és megélhetést. Válto­zást tulajdonképpen az 1959-es esz­tendő hozott, településeinken is sor­ra alakultak a termelőszövetkezetek. Ezután a hat község tanácsa egyesült. A közigazgatási változást követően, 1970-ben egyesültek a legtöbb csa­ládnak munkát, kenyeret nyújtó ter­melőszövetkezeteink is. Amikor az összefogás folytán erősödött gazdasá­gunk, a fejlődés megkövetelte a po­litikai irányítás összpontosítását is. 1980. december 5-én összevontuk Ná­dasd község és a tsz pártalapszerve­­zetét. Egyedül Halogy községnek maradt továbbra is önálló alapszer­vezete. Ma a 64 tagú pártala­pszervezetünk politikai irányítása alá tartozik a községi közös tanács, a termelőszö­vetkezet és valamennyi tömegszerve­zet és mozgalom. Ez utóbbiakat azért említem, mert minden községben dolgozik a Hazafias Népfrontnak bi­zottsága, Vöröskereszt-alapszervezet és a Daraboshegy kivételével a KISZ-alapszervezet is. A legtöbb gondot a pártélet szervezése adja: Katalán hat, Hegyhátsálban öt, Hegyháthodászon és Daraboshegyen egyaránt három-három párttag él. Élő kapcsolat Már az iparosítás éveiben számot­tevően csökkent a községekben dol­gozó párttagok száma; aki tudott, az a városiba költözött. Hosszú folyamat következményeként alakult ki a mai helyzet, amely most már állandó gondot ad: hogyan tudjuk összefog­ni e néhány ember tenniakarását, miképpen formálhatjuk azt szerve­zett politikai erővé? Sokat beszélget­tünk e problémáról a társközségek­ben élő, dolgozó elvtársainkkal, és az együttgondolkodás eredményeként arra a következtetésre jutottunk, hogy egyetlen megoldás lehetséges: pártcsoportokat kell alakítani min­denütt, még akkor is, ha egy-egy köz­ségben csak három párttag találha­tó. Taggyűlésen is tárgyaltunk e gondról, és egyetértés született: kije­löltük a pártcsoportvezetőket, illetve e feladatot pártmegbízatásként ad­tuk egy-egy elvtársunknak. A későb­biekben a pártcsoportok természete­sen maguk választják a bizalmiakat. A kis pártcsoportok szerepét, hely­zetét is tisztáznunk kellett. Az alap­vető feladat körül nem támadt vita; mindenki elfogadta, hogy legfonto­sabb teendőjük: élő kapcsolatot te­remteni az alapszervezet és a társ­községekben élő, dolgozó kommunis­ták között. Félreértések mutatkoztak azonban akörül, hogy a pártcsoportok tagjai hogyan illeszkedjenek pártéletünk­be. Néhányan például azon is vitáz­tak, hogy a taggyűléseken a pártcso­portok tagjai is részt vegyenek-e, vagy elegendő, ha csak a bizalmi je­lenik meg. Nyilvánvaló, hogy ez utóbbi elképzelés ellenkezik a szer­vezeti szabályzattal. Még nehezebb volt megértetni: a pártcsoport nem gyakorolhatja ugyanazokat a politi­kai funkciókat a társközségekben, mint egy pártalapszervezet; nem hoz­hat határozatokat, nem irányíthatja a különböző gazdálkodó szervek, in­tézmények tevékenységét. A legfon­tosabb feladatuk segíteni a párt­tagság egységének erősödését, össze­fogni környezetükben a tömegszer­vezetek munkáját, összekapcsolni a politika hullámhosszán a pártalap­­szervezetet e községek lakosságával. Persze, hibákat követünk el mi is. Alapszervezeti vezetőségünk külön­böző ügyek intézésekor számtalan­szor átnyúlt a pártcsoportok feje fö­lött. Hozzáteszem: indokolatlanul. Például még 1981-ben is úgy próbál­tuk segíteni a tömegszervezetek mun­káját a társközségekben, hogy erről nem is értesítettük a pártcsoporto­kat. Az ilyen félreértéseken szerencsé­sen túljutottunk, a történtekből ta­nultunk mi is, és tanultak a pártcso­­portok tagjai is. Ma már a pártélet rendjének megfelel a munkánk. Pártalapszervezetünk vezetősége pél­dául minden testületi ülésre meghív­ja a pártcsoportbizalmiakat, így nem­csak ismerik a nálunk tárgyalt gon­dokat, feladatokat, de javaslataikkal számtalanszor hozzá is járulnak a helyes döntések kialakításához. Ezen túl a pártalapszervezet minden esz­tendőben legalább egy alkalommal értékeli a pártcsoportok tevékenysé­gét. Rendszerint ez úgy történik, hogy a vezetőségi ülést az adott társ­községben tartjuk meg, és ott meg­hallgatjuk azoknak a párton­ kívüli­­eknek a véleményét is, akiknek a he­lyi közvélemény a legtöbbet ad a szavára. Ezeken a megbeszéléseinken nem a számonkérés a döntő mozza­nat, igyekszünk megismerni a társ­község valós problémáit, és a tények alapján meghatározni a párttagok legfontosabb politikai feladatait. Sokoldalú segítség* A taggyűlés határozata értelmében a pártcsoportok kéthavonta tartják üléseiket, de e döntéstől függetlenül akkor és arról tanácskoznak, amikor és ahogyan azt ők a legjobbnak tart­ják. Politikai tevékenységük hátteré­ben azonban mindig egy tőlünk in­duló mozzanat áll: igyekszünk a le­hető legteljesebb tájékoztatást nyúj­tani a pártcsoportoknak, hogy széle­sebb körű ismeretek alapján jelöljék ki saját feladataikat. Maguk döntik el például, hogy az egyes párttagok hogyan segítik a társközségekben működő tömegszervezetek közérdekű tevékenységét. Ezt a munkát is ma­guk értékelik rendszeresen. Termé­szetesen mi is számon tartjuk az ilyen pártmegbízatások teljesítését, vezetőségünk ugyancsak minden esz­tendőben mérlegre teszi ezeknek az elvtársaknak a munkáját. Megtörtént már, hogy éppen ilyen tanácskozá­sok folytán javasoltuk egy-egy tö­megszervezeti vezető cseréjét, tevé­kenységi körük tisztázását. A pártcsoportok és pártalapszerve­zetünk közötti, élő kapcsolatot erő­síti, hogy nálunk most már szinte hagyománnyá vált, egy-egy fonto­sabb problémakör megtárgyalásának előkészítésére ideiglenes munkabi­zottságot hozunk létre. Ezekben a bi­zottságokban is részt vesznek a párt­csoportokból azon társaink, akik a legjáratosabbak az adott témában. Mindezt nem csupán azért tesszük, miért az összefogás szándéka munkál bennünk, bár ez is igaz. Ez a mun­kamódszer alapvetően járul hozzá ahhoz, hogy pártalapszervezetünk döntései az élet realitásainak megfe­leljenek. Segíti ez a gyakorlat egy­­egy kisebb-nagyobb közösség problé­máinak olykor gyors megoldását is; a pártcsoportok tagjai révén a lakos­ság gondjai, javaslatai különösebb kerülők nélkül jutnak el az intézke­désre hivatott szervekhez, azok ve­zetőihez. Nem egy elvtársunknak ad­tuk pártmegbízatásul a társközségek­ben, hogy közvetítsék állásfoglalása­inkat a tanácsi testületben, a tsz ve­zetőségében. Együtt tanultuk Számtalan módon gondoskodunk róla, hogy munkájuk megkapja a megfelelő elismerést. Úgy is rangot adtunk a tevékenységüknek, hogy amikor pártalapszervezetünk tanács­kozásra hívja a politikai irányítási területünkön működő tömegszerve­zeti vezetőket, akkor ezeken a meg­beszéléseken a pártcsoportbizalmiak is részt vesznek. Természetesen ilyen szervezeti in­tézkedések nélkül is rangot ad a pártcsoportoknak életünk alakulása is. Biztatásunkra — vagy tőlünk füg­getlenül is — társközségekben dolgo­zó gazdasági vezetők véleményt cse­rélnek egy-egy helyi probléma meg­oldási lehetőségeiről a pártcsopor­tokkal. Maguk is érzik a szükségét az ilyen véleménycseréknek. Olykor mondják is: ezeknek a megbeszélé­seknek nyomán erősödik saját biz­tonságérzetük. Ugyancsak nem mi, hanem a helyi körülmények késztet­ték ezeket a kis pártcsoportokat ar­ra, hogy kezdeményezzék az itt élő, de munkába máshová eljáró pártta­gok bevonását a község politikai éle­tébe, a feladatok elvégzésére. Ennek az igyekezetnek az az oka, hogy az ilyen feladatok egyszerűen megol­datlanok maradnak, ha a munka­képes lakosság tartja távol magát az otthon környezetének közösségi gond­jaitól. Az így kialakult kapcsolatok­nak azonban más vonatkozásban is örvendetes haszna lett. Már pártve­zetőségünk előtt Van pártcsoportja­ink nem egy javaslata: kezdeménye­zik új párttagok felvételét. Az eltelt három év nem volt min­dig zökkenőmentes pártcsoportjaink életében. Vezetőségünk tulajdonkép­pen a pártcsoportokkal együtt tanul­ta ezt a munkát. Törekvésünk végül mégsem sikertelen: erős kis elvtársi közösségek kovácsolódtak a társköz­ségekben, nekik is köszönhető, hogy pártalapszervezetünk képes eredmé­nyesen irányítani, formálni e terü­let politikai életét. Tóth Erzsébet a nádasdi pártalapszervezet titkára PÁRTMUNKÁS-TAPASZTALATOK Pártcsoportok a társközségekben

Next