Népszabadság, 1984. október (42. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-07 / 236. szám

6 A császár elrablásának terve „Megdőlt a szabadság végső reménysége, / Halálra vérzik immár Magyarország" — írta a császári megtorlás híveinek, az aradi tizenhármak kivégzésének hallatán Heine 1849 októberében. A Habsburg-hatalom bosszúja, a huszonegy esztendős Ferenc József császártól is erősen ösztökélt Haynau olyan terrort szabadított rá a levert országra, amely addig szinte egyedülállóan széles nemzetközi tiltakozást váltott ki. A kivégzések, a felkoncolások, a hadsereg brutalitása ellen nemcsak a demokratikus érzelmű nyugat-európaiak és amerikaiak tiltakoztak, hanem az az I. Miiklós cár is méltatlankodott a Habsburg-uralom kíméletlensége miatt, akinek döntő része volt a szabadságharc elfojtásában. A 13 honvédtábornok kivégzésével nagyjából egy időben mintegy 120 hazafin bírói verdikt alapján hajtottak végre halálos ítéletet, de ennek a többszörösére tehető azoknak a száma, akiket mindenfajta ítélkezés nélkül ellenállóként vagy szökevényként felkoncoltak. Mintegy 1200 elítéltet hurcoltak a birodalom hírhedt várbörtöneibe, s a legóvatosabb becslések szerint is legalább félszázezer — többek szerint százezernél is több — honvédet vittek kényszersorozással valamelyik másik Habsburgtartományba. Magyarország mégsem vérzett „halálra”, az ellenállás szikrája nem hunyt ki — ezt bizonyítja a tegnap sugárzott televíziós film alaptörténete is, Noszlopy Gáspár szervezkedése a császár foglyul ejtésére. Noszlopy tervezett akciójának kezdetét a szabadságharc elbukását követő első jelentősebb hazai ellenállási kísérletben, Makk János egykori tüzér ezredes szervezkedésében kell keresni. Makik 1850-ben Jubál Károly ipartanodai tanárral együtt az élére áll annak a sokágú szervezkedésnek, amely Kossuthtal kapcsolatot teremtve felkelést akart kirobbantani. A meglehetősen kiterjedt szervezkedésben — egyebek között részt vettek benne Kossuth nővérei is — fontos szerep jutott volna a németországi magyar ezredek tisztjeinek és azoknak az Ausztriában szolgáló tiszteknek, akikkel Johann May, az annak idején a honvédseregekhez átállt osztrák alezredes tartotta a kapcsolatot. Kossuth maga jóváhagyta az összeesküvés tervét, és végül abba is belenyugodott, hogy a felkelést 1852 tavaszán robbantsák ki — kényszeredetten fogadta el ezt az időpontot, elsősorban annak a nyomására, hogy Mazzini is körülbelül ugyanakkorra tervezte elindítani az olaszországi felkelést —, ám amerikai útjára készülve alig tudott foglalkozni a készülő akció elvi irányításával. Bizalmatlan is volt a szervezkedés iránt, a Bukarestben levő Makk vezetői rátermettségében is kételkedett. Nővéreit is megfontoltságra intette, mert jól tudta, hogy — ezt 1851 novemberében írta — „a lelkesedés nem hadsereg. Lelkesedve kell lenni a hadseregnek, de hogy lelkesedjen, lennie kell”. Ekkorra, 1851 végére azonban a vérmes reményeket addig sem tápláló összeesküvésre szomorú napok következtek. A császári titkosrendőrség előbb a németországi szálakat fedte föl, majd a bécsi kapcsolatokra derített fényt. Johann May, attól félvén, hogy esetleg nem tud ellenállni a kínvallatásnak, belebújt a börtönpriccs szalmazsákjába, és felgyújtotta magát — egyhetes agónia után halt meg. Felfedezték Makk József bukaresti rejtekhelyét is, ám neki kalandos úton sikerült elszöknie. Az ő helyét — legalábbis a hazai szervezkedést tekintve — vette át Noszlopy Gáspár. A kortársai által féktelen indulaté és vakmerő embernek jellemzett Noszlopy neve is 1848—49-ben lett ismert az országban. Tehetős földesúrként és somogyi szolgabíróként 1848 szeptemberében, 26 évesen állt a megye népfelkelőinek az élére. Bátyjával együtt 1849 tavaszán három hónapra felszabadította az ellenségtől Somogy vármegyét. A fegyverletétel után itthon bujdosott, de 1850 áprilisában elfogták. Még az ítélethirdetés előtt sikerült megszöknie a rabkórházból. Noszlopy.* szerepvállalásáról erősen eltérő értékeléseket olvashatunk. Sokan — főleg a korábbi irodalomban — személyes bátorságát kiemelve az ellenállás egyik példamutató hőseként említették, mások pedig szélsőséges anarchizmusáról elítélőleg szóltak, mondván: egyrészt érvet szolgáltatott az abszolutizmusnak ahhoz a propagandához, hogy a császáriak bűnözők, nem pedig forradalmárok ellen kutatnak és lépnek föl, másrészt módszereivel sokakat elriasztott az ellenállástól. Kétségtelen, Noszlopy az ellenállás legcélravezetőbb formájának az egyéni terrort látta. „Fel kell használni a legnagyobb terrorizmust — vallotta —, mint azt ők miellenünk tették s fogják tenni, mert ha ők elég megátalkodottak a terrorizmust eszközül használni az igazság és a szabadság ellen, kell hogy elég lelkierővel bírjunk mi is azt felhasználni eszközül a zsarnokok ellen a szabadság érdekében.” Amolyan szabadcsapatot szervezett, s a szervezkedésbe bűnözőket, betyárbandákat, törvényen kívül élő csavargókat is bevont. Az 1851 végén megindult nagy letartóztatási hullám után a közeli felkelés reménye mindenki előtt szertefoszlott, ezért is választotta Noszlopy a meglehetősen fantasztikus tervet: elrabolja a császárt, és aláíratja vele a függetlenséget proklamáló nyilatkozatot. Ferenc József 1852. június 5-én indult el két és fél hónapig tartó magyarországi körutazásra, amelyet két jelképes gesztussal kezdett meg: megtekintette a Pest és Buda fölött őrködni hivatott Citadella építkezését, és felavatta a gyűlölt Hentzi tábornok, a Pestet a szabadságharcban rommá lövető volt budavári parancsnok szobrát. A jól működő titkosrendőrség hamar a nyomára bukkant az elrablására irányuló szervezkedésnek, főleg az után, hogy Noszlopy durva konspirációs hibákat is elkövetett. Miután fontosnak vélte, hogy embereit első pillantásra is forradalmároknak lássák, ezért számukra negyvennyolcas honvéd egyenruhákat rendelt egy kecskeméti szabónál! A mester, bizonyos Vasváry Ferenc, a kihallgatáson nemcsak azt mondta el, hogy kinek a megbízásából készítette az egyenruhákat, hanem azt is, hogy Noszlopy azokat mire akarta fölhasználni. Bár országos hajsza indult meg Noszlopy elfogatására, a leleplezés után még négy hónapig sikerült megbújnia a Bakonyban, ahol újra szervezett egy szabadcsapatot. Végül 1852. november 16-án fogták el a pesti Bástya utcában, Csepcsányi Tamásné Szemere Erzsébetnek, a szervezet egyik tagjának a házában. Ugyan ismételten sikerült megszöknie, ám csak rövid időre — a besúgóhálózat megint eredményesen működött, s jóformán valamennyi emberével együtt ő is csendőrkézre került. Noszlopy Gáspár sorsát egy másik akció kudarca, Libényi János merénylete pecsételte meg. Ez a huszonkét éves szabólegény 1853. február 18-án próbálta meg leszúrni a Bécsben napi megszokott útját járó császárt, és Ferenc József föltehetően csak a magas nyakú tiszti zubbonynak és a fehér díszgallérnak köszönhette, hogy kisebb sebesüléssel megúszta ezt a merényletet. Libényi tette után elszabadult a pokol. A merényletet követő hajnalon Pesten 132 embert tartóztattak le, másnap pedig újabb 224 személyt — és csak Pesten! Két nappal Libényi kivégzése után kihirdették Noszlopy Gáspár, Jubál Károly és néhány más társuk halálos ítéletét. Március 3-án végezték ki őket. Noszlopy a bitófa alatt sem tagadta meg önmagát. Utolsó szavai ezek voltak: „Engem felakaszthatnak, de a szabadságot nem! Annak fája a mi vérünkből fog felnőni!” Papp Gábor Élve vagy halva NÉPSZABADSÁG 1984. október 7., vasárnap p§T \fWfá(7 m:é^.rr rrr naiíc Ffi „Mészárszék" Alaszkában Az állatvédők és a környezetvédők évente ismétlődő nagyszabású tiltakozó megmozdulásai ellenére a hideg északi vizeken változatlanul folyik a fókák irtása, hogy megszerezzék értékes szőrméjüket. Ez a kép az alaszkai Saint Paul szigeten készült, ahol megkezdték az idei „fókaaratást”: több mint 22 ezer állatot bunkóztak le eddig. Űrhajósklub Miután 237 napos rekord után visszatértek a Földre a Szaljutsz lakói, új lendületet kaptak a Szovjetunióban a fiatalok űrhajósklubjai és érdeklődésük kielégítését bőkezűen támogatják központi eszközökből. Képünkön a Moszkva melletti Puskino város kozmikus modellezőklubjának nem is egészen miniatűr űrhajóját, és a modellezéssel, valamint a leegyszerűsített űrhajós-berendezések tanulmányozásával foglalkozó gyermekeket látjuk. Az első svájci miniszterasszony Nem olyan régen döntött arról Svájc, hogy — Európában utolsóként — megadja a nőknek is a szavazati jogot. A kirobbanó eredmény: a legutóbbi Bundesrat-választás után a héttagú kormányba bekerült Elisabeth Kopp asszony, hazája első női minisztere. Képünk eskütételekor ábrázolja. Istenkém, csak baj ne legyen belőle! New York Bronx kerületének főügyésze, Mario Merola, miután vádat merészelt emelni korrupció vádjával a Reagan-kormány tagja, Raymond Donovan munkaügyi miniszter ellen, képünk tanúsága szerint az egekhez folyamodik: istenkém, ha már adtál a vádemeléshez bátorságot, segíts, hogy meg is ússzam ezt az egész ügyet. ! 100 éve történt fM) I X- ___________________________________________________'v~ ' ^ ÍZ QbitXJfcXátXAHAXAX.+.XAXjtJiixAAAXAXAJíAXjfcXjr.xXJsAXjkXAtoeXAi A jól lakott ember nem hiszi. A nagy uraknál országos nyavalya, hogy a szemlátomást mutatkozó nyomor és ínség létezését mindig csak tagadni szeretik, s azt hiszik, hogy tagadásukkal csakugyan megszűnt létezni; azt hiszik, mert ők nem látják, nem érzik, mert mindig a húsos fazék mellett ülnek és dőzsölnek, a nép telesteli boldogságban él, és Magyarország kivételt képez a többi államok és országok közt, mert itt tej és méz folyik és csak szedni kell, hogy akár munka nélkül is megélhet az ember... Az ittas ember mindent a legnagyobb gyönyörben lát; a jóllakott ember nem hiszi, hogy éhező is lehessen; a boldogság magaslatáról lenéző ember pedig fel nem foghatja, hogy nem volna rendjén a társadalom legnagyobb részének a szénája, akkor, midőn a társadalom kebelében az ellentétek mindig intenzívebb alakot öltenek. (Népszava, 5-én.) Az Akadémia a nemzeté. Az Akadémia ülésszaka megnyílt, ismét a telt padok bizonyították a közönség érdeklődését. Nincs is akadémia, mely a nemzet életével ennyire öszszeforrt volna, s arra oly befolyást gyakorolna, mint a magyar. Első feladata volt megalapítani s kiművelni az irodalmi nyelvet, a tudományt népszerűsíteni, s lehetővé tenni, hogy a középosztály nélkülözhesse a külföld nyelveit, s magyar műveltséget lehetővé tegyen. Az akadémia ezen feladatának tökéletesen megfelelt, habár sokszor ellenesékceinek céltáblájává vált, s működése gyakran kifogásoltatott. De azért mégis mindig népszerű maradt a nemzetnél. (Pesti Hírlap, 9-én.) Rendetlen rendőrség. Már két hét óta folyik a vizsgálat, a budapesti államrendőrség kebelében egyik botrány a másik után kerül felszínre, egyik tisztviselő a másikra vall terhelően és az ügy eddigi állásánál fogva holmi meglepő dolgok nem jutottak a közönség tudomására, mert az, amit a vizsgálat kiderített, azt nemcsak a fővárosban, hanem máshol is tudták; tudták már régen, hogy éppen a rendőrségnél alkalmazott ezelőtti kétes egzisztenciájú egyének a kezükbe adott hatalmat basáskodásra, a közönség zsarolására használták fel, maguknak pedig ilyen úton vagyont és befolyást a náluknál tisztességesebb osztályoknál szerezhettek. Amit tehát a vizsgálat ki fog deríteni, azt mindenki már rég tudja, ki a viszonyokat csak némileg ismeri, de meglepő fordulat mégis, mert nem akadt eddig ember, ki bele mert volna nyúlni abba a darázsfészekbe, melytől mindenki rettegett, nem túl szigorúságánál fogva, hanem a korrupcziónál fogva, mely a személyt és vagyont folytonos bizonytalanságban, folytonos veszélyben engedte tartani. (Népszava, 26-án.) Operaházi viselet. A m. kir. operaszínház igazgatósága hír szerint föl akarja kérni a színházlátogató közönséget, hogy a földszinti támlásszékeken a hölgyek kalap nélkül, a férfiak sötét kabátban jelenjenek meg. Hogy a nők ne üljenek föltett kalappal a földszinti támlás székeken, azt nem annyira az etiquette, mint ritkább a többi közönség iránti méltányosság kívánja, mert minden színházlátogató megkövetelheti a másiktól — legyen az nő, vagy férfi —, hogy őt az előadás élvezésében ne zavarja. Ami pedig a férfiak sötét kabátját illeti: erre nézve már nem szükséges a művelt külföld példájára utalnunk, mert nálunk sem szokás este női társaságban másként, mint sötét kabátban megjelenni. Ami tehát kötelező a szalonban, az megkövetelhető a színházban is. (Pesti Hírlap, 3-án.) Blaháné a Várszínházban. A népszínházban e hó 15-ikém búcsúzott el Blaháné, utolsó fölléptére Vidor Pál „Vörös sapka” népszínművét választván. A kitűnő művésznő a budai várszínházhoz szerződött. A népszínház sokat veszít. Az ő hatásával senki sem fog bírni, és a népszínművek előadása nagyot hanyatlik. A népszínház közönsége nehezen fogja megszokni az ő szerepeit mások kezében, meglehet, hogy éppenséggel nem is szokja meg. Blaháné nem válik meg a budapesti közönségtől, de kisebb közönségnek, jóval szűkebb körben fog játszani. A népszínháznak megnyitása óta tagja volt; 1875. október 22-én lépett föl itt először, egy héttel később a megnyitás után. Kilencz év alatt összesen 1110-szer játszott és pedig 723-szor népszínműben és 387- szer operettben. (Vasárnapi Újság, 19-én.) Hirdetés. Nemesszívű hölgyek! Egy 31 éves nőtlen, nemesi származású, közig, tisztviselő, kinek évi 3000 írt fizetése biztos kilátásba van helyezve, 800 irtot illő kamatok mellett, rövid időre kölcsön kér, amely öszszeg biztosíttatik, s azonfelül az illető magát örök hálára kötelezné; házasság nincs kizárva! Szíves ajánlatok „Kölcsön” jelige alatt a kiadóhivatalba címzendők. 5038. (Pesti Hírlap, 30-án.) Válogatta: Pintér István A 80. születésnap jogán Graham Greene, a világhírű brit író abból az alkalomból, hogy születése 80. évfordulóját ünnepelte, több interjút adott. Itt csak abból idézünk, amely a The Sunday Observer hasábjain jelent meg. Sokak meglepetésére jelentette ki, hogy életében egyetlen politikai párthoz tartozott: fiatalon belépett Nagy-Britannia Kommunista Pártjába, de nem érzett elég ambíciót a kitartó politikai munkához. Bár valójában az irodalomban élte ki magát, azért a 80. születésnap alkalmával nem fukarkodott politikai jellegű megállapításokkal. Reagan elnököt például „veszedelemnek” nevezte, aki szerinte sokkal szélsőségesebb, mint bárki, akinek az elnök a Kremlben szélsőségességet tulajdonít. A híres A csendes amerikai szerzője most sem tagadta meg magát a jenki imperializmus képviselőivel szemben táplált ellenérzéseit illetően: „Ezek az amerikaiak változatlanul túlságosan hangosak és a világ dolgaiban elmaradottak.” Imádja a vándorcirkuszt Emlékeznek-e olvasóink a televízióban többször is bemutatott bravúros felvételre, amelyet 1981. március 30-án egy mindaddig ismeretlen televíziós operatőr készített a Reagan elnök ellen megkísérelt merényletről. Egyetlen ember maradt súlyos fejlövéssel, szinte haldokolva a járdán. James Brady, „a medve”, a Fehér Ház sajtófőnöke. Bár eléggé nyilvánvaló volt, hogy Brady sohasem lesz képes, ha egyáltalán sikerül megmenteni az életét, hivatali tisztségének ellátására, de az elnök nem tehette meg azt, hogy elbocsásson valakit, aki a neki szánt golyók egyikével vált merénylet áldozatává. Larry Speakes mindeddig helyettesként töltötte be a kórházban élet-halál között fekvő Brady pozícióját, bár beköltözött a főnöki szobába. De az orvostudomány szinte csodát tett, a súlyos agysérülés ellenére James Brady ma már járni tud, s ha félrecsúszott szájjal is, de beszélni képes. Felesége tiltakozása ellenére ragaszkodik hozzá, hogy most is ő legyen Reagan választási kampányának sajtófőnöke, akárcsak négy évvel ezelőtt. „Imádok részt venni ebben a vándorcirkuszban” — mondotta a sajtónak. Újabb színre lépésével meglehetősen nehéz helyzetbe hozta Ronald Reagant.