Népszabadság, 1985. április (43. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-23 / 94. szám

1985. április 23., kedd NÉPSZABADSÁG Az építésfelügyeleti munka színvonalának emeléséért A tanácsi hatósági és építésfel­ügyeleti munkák irányítására ápri­lis 1-től önálló főosztály alakult meg az Építésügyi és Városfejlesz­tési Minisztériumban. Feladata: a tanácsi építésügyi munka segítése, a végrehajtás ellenőrzése, az építés­felügyelet ellátása és a végzett mun­ka minősége feletti őrködés. Koráb­ban volt már hasonló főosztály a tárcánál, a mostani viszont — több jelentősebb változás után — tágabb hatáskört kapva kezdte meg műkö­dését. Az építésügyi igazgatási főosztály vezetőjével, dr. Kiss Sándorral ar­ról beszélgettünk, mit vár a minisz­térium, és mire számíthatnak a ta­nácsok a főosztály megalakulásától. Ismerni a gondokat — A tárca főként az irányítás egy­ségének megteremtését és megerősö­dését, a hatósági munka színvonalá­nak emelését reméli — mondja dr. Kiss Sándor. — Ami a tanácso­kat illeti, tudnak a főosztály lé­tezéséről, s az eddigi tapasztalataink szerint örömmel vették, hogy gond­jaikkal, megoldásra váró ügyeikkel van hová fordulniuk. A tanácsi építésügyi hatósági feladatok elvég­zésének, a munka színvonalának el­lenőrzésére ma nagy szükség van. A főosztálynak erősítenie kell a területi kapcsolatait — ezért főként a megyei tanácsokat gyakrabban kell felkeres­nünk —, hogy az ott összegyűlő és megoldásra váró gondokról tudjunk, azokat megismerjük. Csak így va­gyunk képesek ugyanis új jogszabá­lyokat alkotni, illetve jogszabályokat módosítani, amelyek a hatékonyabb területi munkát segítik. — Ha jogszabály-módosításról esik szó, sokan újabb megkötésektől tar­tanak. — A főosztálynak most az a leg­fontosabb feladata, hogy az építé­si és használatbavételi engedélyekre vonatkozó véleményeket összegyűjt­se, és ezek alapján a jogos igényeket kielégítve javasolja az előírások egy­szerűsítését. Ezt mi nagyon komoly munkának tartjuk, nem kampány­­feladatnak. A változtatásra az élet kényszerített bennünket, s éppen azért módosítunk valamin, hogy ne utólag és később legyen belőle gond. Ma például a tanács nem tud beleszólni abba — és mennyi vi­ta van ebből! —, hogy az a gazdál­kodó, aki sok állatot tart, hol és hogyan helyezze el az állatok tar­tására szolgáló épületet a telkén. Aki ugyanis állattartással foglalko­zik, annak a tanácsnál ma csak be­jelentési kötelezettsége van, a köz­ségekben még az sem. Ha pedig egy ilyen épület falait már felhúz­ták valahol, azt lebontani, másho­vá áttelepíteni nem egyszerű. Eb­ben az esetben egyértelmű, hogy jobb, ha az épületre előzetes enge­délyt kérnek. Mindebből azonban nem következik, hogy minden egy­szerűsítés, módosítás újabb engedé­lyek kérését vonja maga után. Megfelelő képzettséggel . Ami a hatékonyabb területi munkát illeti, megfelelő-e az épí­tési ügyekkel foglalkozó tanácsi dol­gozók képzettsége, felkészültsége? — Az építésügyi szakigazgatási feladatokat ellátó tanácsi dolgozók sok helyen — és főként az első fo­kú építésügyi hatóságoknál, vagyis éppen a községekben, ahol dönteni, határozni kell — nem eléggé fel­készültek. Ennek több oka van, s mi szeretnénk ezen változtat­ni. Azzal mindenki egyetért, hogy olyan alkalmazottakra van szükség, akiknek tudása, képzettsége lehetővé teszi a helyi feladatok megfelelő el­végzését. Pár évvel ezelőtt megszűnt az építésztechnikus-képzés. Ma­ üzem­­mérnökök kerülnek ki a főiskolák­ról, akik inkább városgazdálkodási ismereteket szereztek. Az a tapasz­talat, hogy két-három év után a máshol kapott magasabb fizetés miatt továbbállnak. Mivel az első­fokú építésügyi hatóságok zömében községekben, illetve községi szintű körzetekben vannak, minden egyes kilépés komoly károkat okoz. Mert aki újonnan belép, az csupán a mű­szaki dolgokhoz ért, s mire megis­merkedik az államigazgatással, évek telnek el. Ezért feladatunknak te­kintjük, hogy meghatározzuk, mi­lyen munkakörhöz milyen képzett­ség elengedhetetlen. Gond, hogy több építészmérnök — mivel a tanácsi dolgozók nem vállalhatnak magán­­tervezést — szintén távozott az ap­parátusból. Ezért most azon gondol­kodunk, hogyan lehetne a tervezői jogosultság kérdésén belül ezt a problémát is rendezni. Rendezési tervek — A főosztály feladata lett az építésfelügyelet, az építésügyi mun­ka minőségének ellenőrzése is. Mit jelent ez a gyakorlatban? — Azzal, hogy az építésfelügyelet hozzánk került, hatáskörünk növe­kedett. Az építésfelügyelet nem más, mint munkálkodni azon, hogy a tanácsok alkalmasak legyenek az építkezések folyamatos ellenőrzésé­re; az ő feladatuk annak utánajár­ni, hogy a jóváhagyott terveknek megfelelően húzzák-e fel a házak falait stb. Az Építésügyi Minőség­­ellenőrző Intézet egy felmérése sze­rint a házilagos kivitelezésben ké­szülő épületek 40 százalékánál nincs műszaki felelős. Ez nagyon kedve­zőtlen kép! Terveink szerint ezt a feladatot a városi építésügyi hatósá­goknak kell magukra vállalniuk úgy, hogy a községekben dolgozó szak­emberekkel együtt végezzék az el­lenőrzést. Nagyon fontos, hogy az első fokú építésügyi hatóságoknál le­vők nyitott szemmel járjanak, és feladatuknak tekintsék ezt a mun­kát, így ugyanis nemcsak az enge­délyektől eltérő, de az engedély nél­küli építkezések is megakadályoz­ható­k. Tervezzük, hogy a rendezési ter­veket a helyszínen ellenőrizzük. Nem mindegy ugyanis, hogyan va­lósítják meg ezeket az egyszer már elfogadott terveket. Lényeges, hogy ha változtatni kell rajtuk, akkor azt ismét hagyják jóvá, s ne eseti, ható­sági döntéssel térjenek el az általuk jóváhagyott tervtől, mert a jogsza­bályok erre nem adnak lehetőséget. Nem is szólva arról, hogy a tervek­től való eltérések újabb módosítá­sokat okoznak, amelyek csak a költségeket növelik. — Az építésügyi igazgatási és az építészeti településfejlesztési főosz­tály együttes feladata lett az Orszá­gos Építésügyi Szabályzat kidolgo­zása. Tudják már, hogyan és miben változik a szabályzat? — A hatályban levő OÉSZ ren­delkezéseinek jó része megfelelően alkalmazható ma is, s az a vélemé­nyünk, ha nem szükséges, ne alkos­sunk újabb szabályokat, hanem ami­ket jól ismerünk, azokat tartsuk meg, s annak megfelelően dolgozzunk. De tény, bizonyos változtatásokra, meg­felelő korszerűsítésekre szükség van. Várhatóan a külterületi mezőgazda­­sági területekre építhető épületek, az építési tilalmak, a védőterületek és az építési övezetek kérdéseiben módosulnak az OÉSZ előírásai. Két témát emelek ki. Ma a szabályok­nak megfelelően csak a tartósan fennmaradó tanyás területeken lehet építkezni. Emiatt azonban kár len­ne lemondani azoknak a gazdálko­dóknak az egész népgazdaság szá­mára hasznos tevékenységéről, akik egyébként az úttal, vízzel, villannyal könnyen megközelíthető területen szeretnének építkezni, ott, ahová a munkájuk is köti őket. Fontos kér­désnek tekintjük az építési tilalmat is. A tilalom akkor értelmes és hasznos, ha reális, pénzügyileg is megalapozott tervek miatt rendel­ték el. Ha a tanács nem tud, s nem is képes öt-tíz év múlva a zárolt területeken építkezni, akkor intéz­kedése érthetően ellenérzést vált ki. Hiszen akiknek a telkén megtiltot­ták az építkezést, évek múltán is csak azt látják, a területet zárolták, de azon nem épül semmi. Így ha a telküket el akarják adni, méltatla­nul hátrányosabb helyzetbe kerül­nek. Nagyon sok ilyen esetről tu­dunk. — Mit vár a minisztérium az újonnan megalakult főosztálytól? — Feladatunk az építésügyi ható­sági munka színvonalának emelése. Ez rendkívül sok és szerteágazó tennivalót rejt magában. Bízunk ben­ne, hogy a tanácsoknál dolgozó szakemberek továbbképzésével és az újak betanításával elérjük célunkat, vagyis mindenhol jól képzett dolgo­zók segítik majd a tanácsi építésügyi feladatok megoldását. Békési István ­ KÖZÉLET titu­­i Ünnepi ülés a Vasutasok Szakszervezeténél Ünnepi ülést tartott hétfőn a MÁV vezérigazgatóságán a Vasutasok Szakszervezetének központi vezetősé­ge, a szakszervezet megalakulásának negyvenedi­k évfordulója alkalmából. Az ünnepségen részt vett Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhe­lyettese, Baranyai Tibor, a SZOT fő­titkára és Urbán Lajos közlekedési miniszter is. Gyócsi Jenő, a Vasuta­sok Szakszervezetének elnöke mon­dott ünnepi beszédet, amelyben fel­idézte az utóbbi négy évtized jelen­tős eseményeit, méltatta az eredmé­nyeket, s vázolta a további felada­tokat. Koszorús Ferenc, a szakszervezet főtitkára emlékplaketteket nyújtott át azoknak a szakszervezeti tagok­nak, akik kiemelkedő szerepet ját­szottak a szakszervezet megalakítá­sában. (MTI) Vatikáni delegáció tárgyal Budapesten­ Miklós Imre államtitkár, az Álla­mi Egyházügyi Hivatal elnöke fo­gadta azt a vatikáni­­küldöttsé­get, amely Luigi Poggi érsek, rendkívüli felhatalmazású pápai nuncius vezetésével hivatalos láto­gatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes légkörű megbeszélésen vé­leményt cseréltek a kölcsönös ér­deklődésre számot tartó kérdések­ről, a kétoldalú kapcsolatok alaku­lásáról. A vatikáni delegáció látogatást tett Lékai László bíboros, esztergo­mi érseknél, találkozott a püspöki kar tagjaival, és felkeresett több egyházi intézményt. (MTI) Nemzetközi szeminárium a Kamarában Nemzetközi szeminárium kezdő­dött hétfőn a fejlődő országok ke­reskedelemfejlesztéssel foglalkozó vezető beosztású szakértőinek rész­vételével a Magyar Kereskedelmi Kamara székházában. Az előadásso­rozatból, konzultációkból és kerek­­asztalvillákból álló rendezvényt a Magyar Kereskedelmi Kamara, az UNCTAD és a GATT Nemzetközi Kereskedelmi Központja (ITC), a Helsinki Közgazdasági Egyetem és a fejlődő országok termékeinek im­portját elősegítő svéd IMPOD iroda szervezte 21 fejlődő ország szakem­berei számára. A háromhetes szemi­nárium Helsinkiben kezdte, majd Stockholmban folytatta, és április 26-án Budapesten fejezi be munká­ját. Magyarországi tartózkodásuk so­rán a fejlődő országokból érkezett szakemberek tájékozódnak a magyar gazdaság helyzetéről, mechanizmu­sáról, a kereskedelem jogi, pénzügyi vonatkozásairól. Foglalkoznak a ma­gyar piacon alkalmazott marketing­­módszerekkel, a hazai kereskedelem­fejlesztési gyakorlattal, valamint a fejlődő országokkal kialakított gaz­dasági kapcsolatokkal. Kerekasztal­beszélgetések során vitatják meg az országaik és hazánk közötti kétol­dalú kereskedelmi, gazdasági kap­csolatok fejlesztésének lehetőségeit. (MTI) Ötszázalékos felárat fizetnek a kukoricáért Növekszik a tárolókapacitás • A gabonaipar korszerűsíti a malmokat (Munkatársunktól.) A gazdaság egyensúlya szempont­jából is alapvetően fontos gabona­­termelés helyzetéről, a gabonaipar eredményeiről és terveiről nyilatko­zott Bagi József, a Gabonatröszt ve­zérigazgató-helyettese annak kap­csán, hogy a márciusi határszemlék biztató képet adtak a búzavetések tavaszi állapotáról, s — ami viszont kedvezőtlen — hogy a kívántnál valószínűleg kisebb területre szorul vissza a kukorica, amelynek vetése most esedékes. Elmondta a vezér­igazgató-helyettes, hogy a világpia­con a gabonaárak az elmúlt három­négy évben 35—40 százalékkal csök­kentek, a hazai termelés növekedése azonban jórészt ellensúlyozza a be­vételkiesést. Gondot okoz viszont, hogy megbomlott a búza és a kuko­rica 50—50 százalékos területi ará­nya és túlsúlyba került a búza. A termelők a kukorica viszonylag magasabb költségei miatt a takar­mányozás szempontjából fontos nö­vény rovására részesítik előnyben a kenyérgabonát, amelynek külföldi értékesítése azonban nehezebb, lé­vén, hogy a búzát Európa csaknem minden országában megtermelhetik, szemben a kukoricával, amelynek ideális termelési zónája kisebb. Az utóbbi időben központi intézkedéssel növelték a kukoricatermelés jöve­delmezőségét — a földadó elenge­désével, illetve a jövedelemadó csök­kentésével — a termelés fokozása esetén. A gabonaipar vállalatai is megkülönböztetett figyelmet fordí­tanak erre a növényre. Tervezik, hogy a gazdaságoknak, üzemeknek az eddiginél kedvezőbb díjtételeket állapítanak meg az iparnak nyújtott szolgáltatásokért, a gabona tárolá­sáért, szállításáért és más munká­kért. Ez növeli a kukoricatermelés­hez fűződő érdekeltséget is. Azzal is ösztönzik a termelést, hogy az idei évben a régi és az új termésért egy­aránt 5 százalékos felárat fizetnek. Fontolóra vették, hogy fokozatosan áttérnek a minőség szerinti átvétel­re, a magasabb minőséget nagyobb árral honorálják. A mezőgazdasági partnereiknek ugyanakkor kész tám­­pót kínálnak úgy, hogy egy éven be­lül nem változtatják, az árát, még akkor sem, ha a külföldről beszer­zett alapanyagokért többet fizetnek. A gabonaipar a VI. ötéves terv időszakában 700 ezer tonna új rak­tárteret építtetett részben állami se­gítséggel. Azt tervezik, hogy 1986 és 1990 között legalább ilyen mérték­ben bővítik a tárolás lehetőségét, ám valójában 1 millió tonnás kapa­citásnövelésre lenne szükség. A magyar gabonának biztos piaca van, s ez a következő években is így lesz. A KGST-országok, valamint az európai tőkés országok a magyar ter­més egy részének megrendelői. Si­került bővíteni a piacokat: a Távol- Keleten is kelendő a kitűnő minő­ségű magyar gabona. Baranya megyében, a Hunyadi Tsz földjein az idén 2200 hektáron vetik el a kukoricát. Kalmandy ferenc felvétele — mt­ foto 5 * Régi munkásmozgalmi család fia volt. Édesapja a nyomdászok szak­­szervezetének egyik vezetője, a szo­ciáldemokraták képviselője a fővá­rosi törvényhatósági bizottságban. Nagybátyja, Révész Mihály mun­kásmozgalmi történetíró, a Népszava és a Szocializmus cí­mű folyóirat szer­kesztője, pártja kong­resszusai jegyzőköny­veinek összeállítója. Apját is, öccsét is ki­végezték a nyilasok 1944 őszén. Ez volt az a csalá­di környezet, ahon­nan indulva Révész Ferenc tizennyolc éves korában a Szo­ciáldemokrata Párt tagja lett, s a buda­pesti VIII. kerületi ifjúsági csoportban kezdett dolgozni. Ak­koriban érettségizett, s a Fővárosi Gázmű­veknél kapott tisztvi­selői állást. A „Barátság” szavaló­kórusba járt Knopp Imrével és több más pályakezdő értelmiségivel, Mó­­nus Illés, Braun Soma, Rudas Béla szemináriumait, előadásait hallgatta. Az Országos Ifjúsági Bizottságban együttműködött a kommunista fia­talokkal, három éven át az OIB tit­kára volt. Politikai tevékenysége so­rán felfigyeltek tevékenységére a rendőrség nyomozó szervei is. 1938- ban őrizetbe vették, internálták, hat hónapot töltött a toloncházban, ál­lásából elbocsátották, feketelistára került, sehol sem tudott munkához jutni. Mindez nem rettentette vissza at­tól, hogy tovább járja a megkezdett utat: élő szóval és írásaival bátor el­szántsággal küzdött a háborús uszí­tás, a fasiszta lélekmérgezés ellen. Többször letartóztatták, majd mun­kaszolgálatosként 1941-ben Erdély­be, 1943-ban pedig Ukrajnába küld­ték. Sok megpróbáltatás után érte meg a felszabadulást, és azonnal bekap­csolódott az országépítő munkába. A Szociáldemokrata Párt országos ve­zetőségének, politikai bizottságának és fővárosi szervezete végrehajtó bi­zottságának tagjává választották. A felszabadulás huszonötödik év­fordulóján a Társadalmi Szemle * 1970-es márciusi számában rendkí­vül érdekes visszaemlékezés jelent meg az első évekről, a szociáldemok­raták harmincötödik és harmincha­todik kongresszusáról, a párton be­lüli küzdelmekről, melyek a mun­káspártok egyesülésének hívei és el­lenzői között folytak az 1948. február 18-i sportcsarnoki nagy­gyűlésig, ahol Maro­sán György és ő szól­tak az egybegyűlt tömeghez, s bejelen­tették: megnyílt az út a munkásegység szervezeti feltételei­nek megteremtéséhez. A két munkáspárt egyesülésekor Révész Ferencet az MDP Központi Vezetősé­gének tagjává válasz­tották, a párt agitá­­ciós és propaganda­osztályának helyettes vezetőjeként dolgo­zott, a Pártmunkás című lapot szerkesztette. Ezután, a volt szociáldemokratákat körülvevő bizalmatlanság éveiben nem marad­hatott a párt irányító testületeiben, ötvenhat őszéig a Magyar Tudomá­nyos Akadémia könyvtárában dol­gozott osztályvezetői beosztásban. 1956 szeptemberében a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója lett, s ebben a munkakörben a je­lentékeny közművelődési intézmény élén dolgozott nagy odaadással és hozzáértéssel nyugdíjaztatásáig. 1970 óta volt tagja a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságá­nak. Hosszú időn át tartó betegsége ellenére haláláig megőrizte minden iránti érdeklődését, szellemi frisse­ségét. Révész Ferenc elvtárs sokoldalú, értékes közéleti-munkásmozgalmi te­vékenységének elismeréséül több al­kalommal részesült magas állami ki­tüntetésben, a többi között megkapta a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét, a Magyar Népköztársaság Zászló­rendjét és 1982 decemberében, 70. születésnapján a Magyar Népköztár­saság babérkoszorúval ékesített Zász­lórendjét. A munkásmozgalom hűséges har­cosának halálával fájdalmas veszte­ség érte pártunkat. HÉVÉSZ FERENC 1912—1981 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Révész Ferenc elvtárs, a munkás­­mozgalom régi harcosa, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Fővá­rosi Szabó Ervin Könyvtár nyugalmazott igazgatója április 21-én, szív­roham következtében elhunyt. Révész Ferenc elvtárs temetése április 29-én (hétfőn) 15 órakor lesz a Mező Imre úti temetőben. Elhunyt elvtársunk barátai, harcostársai, volt munkatársai 14.30 órától róhatják le kegyeletüket a Mező Imre úti temető díszravatalozójában. AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Budapest főváros tanácsa

Next