Népszabadság, 1986. március (44. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-01 / 51. szám
A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA KÁRTJÁNAK XXVII. KONGRESSZUSA NEMZETKÖZI SAJTÓÉRTEKEZLET MOSZKVÁBAN a szovjet—amerikai párbeszédről A Szovjetunió továbbra is kész rá, hogy újabb Gorbacsov—Reagan találkozót tartsanak, ami nem változtat azon, hogy véleménye szerint annak nem pusztán protokolláris eseménynek kell lennie, hanem gyakorlati politikai kérdések megoldását kell előmozdítania — mondotta pénteken a kongresszusi sajtóközpontban tartott, nemzetközi sajtóértekezleten Leonyid Zamjatyin, az SZKP KB nemzetközi tájékoztatási osztályának vezetője. Rajta kívül válaszolt az újságírók kérdéseire Georgij Kornyijenko, első külügyminiszter-helyettes és Szergej Ahromejev marsall, első honvédelmi miniszterhelyettes. Zamjatyin utalt a központi bizottság beszámolójában foglaltakra. Arra törekszünk, hogy ez a találkozó konstruktív legyen, ezért terjesztjük elő megvitatásra az atomfegyverek kozmoszba telepítésének tilalmát, a teljes atomcsend bevezetését, az európai közepes hatótávolságú rakéták megsemmisítését. Ha ezen a csúcstalálkozón sikerül továbblépni a genfi megállapodásoknak a gyakorlati politika nyelvére való lefordításában, akkor az időpont nem probléma — tette hozzá. Több újságíró kérdezett a január 15-i szovjet javaslatokra adott amerikai válasz moszkvai értékeléséről. — Reagan elnök állásfoglalása nem konstruktív, egyoldalú, és olyan irányba mutat, amely ellentétes a Mihail Gorbacsov január 15-i előterjesztésében foglaltakkal — húzta alá Zamjatyin. A fegyverkezési versenynek a kozmoszra való kiterjedését meggátló, elvi fontosságú kérdés megválaszolatlan maradt, a csillagháborús programot Washington érinthetetlennek deklarálta — mondotta a szovjet politikus, majd részletesebben elemezte a Fehér Ház válaszát. Ami a stratégiai fegyverrendszereket illeti, ha elfogadnák az amerikai javaslatot, az USA több mint kétszeres számbeli fölényhez jutna az atomrobbanófejek tekintista Munkáspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja internacionalista elvtársi együttműködésének. Erről tanúskodnak a magyar párt- és kormányküldöttség 1983 júliusában a Szovjetunióban tett látogatásakor született megállapodások és az a megbeszélés, amelyen a múlt év szeptemberében Kádár János és Mihail Gorbacsov elvtárs áttekintette a magyar—szovjet kapcsolatok valamennyi lényeges kérdését. A világ népei tudják, hogy a Szovjetunió fennállása óta a békéért folytatott harc élvonalában halad, hogy a szovjet nép minden más népnél nagyobb áldozatot hozott a fasizmus felett aratott győzelemért, amelynek 40. évfordulójáról az elmúlt évben az egész haladó emberiség megemlékezett. A Szovjetunió békeszerető, lenini külpolitikájának, békekezdeményezéseinek a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben is meghatározó szerepük van a feszültség csökkentéséért, a leszerelésért, az enyhülés útjára való visszatérésért folytatott harcban. A Magyar Népköztársaság külpolitikájának sarkköve volt és marad barátságunk és szövetségi kapcsolataink erősítése a Szovjetunióval, a Varsói Szerződés és a KGST tagállamaival, a testvéri szocialista országokkal. Barátainkkal együtt a jövőben is következetesen síkraszállunk a nemzetközi feszültség csökkentéséért, az egyenjogúság és az egyenlő biztonság elvének tiszteletben tartásáért, a különböző társadalmi rendszerű országok közötti párbeszéd folytatásáért. A jövőben is maradéktalanul támogatjuk és magunkénak valljuk a tetében. A közép-hatótávolságú rakéták ügyében pedig ugyanazt indítványozzák, amit a Szovjetunió egyszer már elfogadhatatlannak minősített. — Szemernyi pozitív változást sem lehet találni a vegyi fegyverek, valamint a bécsi és a stockholmi konferencia témáit illetően. Az amerikai válasz egyetlen lépéssel sem viszi előre a genfi tárgyalásokat — tette hozzá Georgij Kornyijenko. Reagan ismét elutasította a szovjet javaslatot, hogy Washington is csatlakozzék a Moszkva által meghirdetett, mindenfajta atomkísérletet tiltó moratóriumhoz — mondotta az SZKP KB osztályvezetője, idézve az amerikai elnököt: „Amíg léteznek atomfegyverek, az Egyesült Államok folytatja fejlesztésüket.” Vajon hogyan tartsuk meg március 31-e után is az önkéntes, egyoldalú moratóriumot, miközben az amerikaiak tovább folytatják atomkísérleteiket, beleértve olyan atomfegyverek kísérleteit, amelyeket a kozmoszba akarnak telepíteni? — tette fel a kérdést Zamjatyin. A japán Mainicsi Simbun tudósítójának kérdése a Távol-Keleten telepített szovjet közepes hatótávolságú rakétákra vonatkozott, és Ahromejev marsall válaszolt rá. Washingtonban azt hangoztatják, hogy a Szovjetunió távol-keleti részeiben levő közepes hatótávolságú rakéták kérdését az európai országrészben elhelyezett, hasonló típusú fegyverekkel egyidejűleg kellene megoldani. Hajlandók leszünk erről tárgyalni, amint az amerikaiak nyilatkoznak, mi legyen a csendes-óceáni térségben, Japánban, Dél-Koreában telepített, saját közepes hatótávolságú fegyverrendszereikkel, amelyek képesek elérni a Szovjetunió területét — húzta alá a marsall, utalva a hét amerikai anyahajón elhelyezett, mintegy 350, atomfegyverekkel felszerelt, 1500 kilométer hatósugarú repülőgépre. Szovjetunió, a Varsói Szerződés békekezdeményezéseit. Mint kiemelkedően fontos eseményt üdvözöltük a genfi csúcstalálkozót és a Gorbacsov ellvtárs január 15-i nyilatkozatában megfogalmazott nagy horderejű leszerelési javaslatokat, amelyek célja az atomfegyverek teljes és általános megsemmisítése, az emberiségnek a nukleáris háború veszélyétől való megszabadítása, a világűr militarizálásának megakadályozása. A XXVII. kongresszuson megismételt és megerősített program a Szovjetunió békeszerető külpolitikájának olyan meggyőző bizonyítéka, amely méltán számíthat az emberek millióinak rokonszenvére és támogatására. Beszéde végén Lázár György a magyar kommunisták, egész dolgozó népünk nevében további kiemelkedő sikereket kívánt a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a szovjet népnek a XXVII. kongresszuson hozandó határozatok végrehajtásához, a XII. ötéves terv feladatainak teljesítéséhez, a Szovjetunió felvirágoztatásához. Nagy tetszéssel fogadott beszéde után Lázár György átnyújtotta a gyár vezetőinek Ócsai-Kiss István Fiatal munkás című szobrát. A vendéglátók a látogatás emlékéül egy számjegyvezérlésű szerszámgép kicsinyített domborművű ábrázolásával kedveskedtek a magyar kormányfőnek. A barátsági gyűlés a két nép megbonthatatlan barátságának éltetéseivel ért véget. Este a magyar pártküldöttség tagjai részt vettek a Lenin Múzeum- és Emlékkomplexumban rendezett ünnepi hangversenyen. (MTI) Kornyijenko, Zamjatyin és Ahromejev a sajtóértekezleten. 3 Fordulat a gazdaságban Bár a Szovjetunióban ezekben a hónapokban felerősödött folyamatok az élet minden területén jelentős változások elindítói, mégis: a belpolitikát illetően a fő fordulópont és fordítóerő egyértelműen a gazdasági szférában van. Az SZKP XXVII. kongresszusán a központi bizottság politikai beszámolója az SZKP és a szovjet nép előtt álló elsőrendű feladatnak jelöli meg a népgazdaság fejlődésében mutatkozó kedvezőtlen tendenciák leküzdését, az ehhez szükséges dinamizmus létrehozását, a tömegek alkotóerejének e valóban forradalmi változásokba való bekapcsolását. Arról, hogy mik is a szóban forgó kedvezőtlen tendenciák, a XXVII. kongresszus mély és igen kritikus, gyakran élesen kritikus elemzést ad. Ennek lényege, hogy nem készült el idejében a gazdasági helyzet változásainak értékelése, s az extenzív fejlesztési módszereket — amelyek egyébként a maguk idejében alkalmasak voltak a Szovjetunió hatalmas potenciáljának létrehozására — nem kezdték el kellő időben felváltani a termelőerők mai fejlettségének és a mai lehetőségeknek megfelelő módszerekkel. Késett annak felismerése, hogy milyen sürgető követelmény átállítani a szovjet gazdaságot az intenzív szakaszra, és ez tetemes kieséseket okozott. Elmaradt a követelményektől a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazása. Rosszul alakult a termelékenység. A beruházási tevékenység nyomán egyensúlyi problémák keletkeztek, és mint a beszámoló megfogalmazta: „Szakadék alakult ki a társadalmi szükségletek és az elért termelési színvonal, a fizetőképes kereslet és annak termékfedezete között.” Mindezek, mondhatni, tipikus feszültségei az extenzív szakasz lehetőségein túljutott, de az átalakulásban késlekedő gazdaságnak. Nincs más út A szovjet társadalom e jelenségek megszüntetésének és a gazdasági fejlődés meggyorsításának, igen nehéz és felelősségteljes munkájához érkezett. Ez természetesen hosszú folyamat, sok nehézséggel, de mint a politikai beszámoló tömören és mintegy felszólításszerűen leszögezi: „Nincs más út.” De bármekkora feladat is a gazdaságot e folyamaton átvezetni az ügy sürgősségére és elkerülhetetlenségére tekintettel, a változásoknak „nem szabad félintézkedésekre korlátozódniuk. Következetesen és erélyesen kell cselekedni, a legbátrabb lépések előtt sem megtorpanva.” De még mielőtt e fejlődés különböző elemeit röviden áttekintenénk, érdemes a gazdaságban elindított folyamatoknak egy, a közvetlen gazdasági összefüggéseken túlmutató jellemzőjét kiragadni. Nevezetesen azt, hogy a gazdasági törekvéseket az SZKP a legszélesebb értelemben vett társadalmi összefüggésekkel igen szoros kölcsönhatásban vizsgálja, beleértve a soknemzetiségű állam speciális viszonyait (lehetőségeit), a szocialista demokrácia fejlesztésének szükségességét és az ebből adódó előnyöket; a társadalmi önigazgatás fejlesztését; a párt munkamódszereinek modernizálását; a szocialista erkölcsök megszilárdítását és azt például, hogy a gazdasági előrehaladás kérdéseit milyen szorosan kapcsolja a kultúra és az oktatás különböző tényezőihez, vagy, mondjuk, a szocialista országokban indokolatlanul sokáig háttérben hagyott ökológiai problémákat. Szembetűnő a gazdasági kérdések erős szociálpolitikai összefüggése. Nem valamiféle közgazdasági-technokrata indíttatású gazdasági reformról van tehát szó, hanem arról, hogy a valóban merész közgazdasági és műszaki-technikai racionalitás a társadalmi és ideológiai kérdések éppoly merész megközelítésébe épül bele. A változások a szocialista társadalmi viszonyok egészének fejlődésével, emberközpontúsággal, a szocialista humanizmus elmélyítésének törekvésével jellemezhetők. A tervezett gazdasági folyamatok is. Ezt lehet és kell a megközelítések alapjának tekinteni. A műszaki haladásra alapozva De visszatérve az SZKP most alakuló gazdaságpolitikájára, annak lényege a társadalom termelőerőinek a műszaki haladás, illetve a gazdasági mechanizmus és az igazgatási rendszer fejlesztése révén történő gyökeres átalakítása. A népgazdaság rekonstrukciója megkívánja a struktúra és a beruházási politika megváltoztatását. E téren a mennyiségi mutatók helyét a minőségi szempontoknak kell elfoglalniuk, a népgazdaság számára esetleg nem is realizálódó tervteljesítési részeredmények helyett a valóban realizálódó végeredményt kell tekintetbe venni, az alapanyagok minél nagyobb mennyiségű kitermelése helyett az azokkal való ésszerű gazdálkodásnak kell a fő szempontnak lennie. A stratégiai irányokra már nagyszabású, komplex programok készültek. Ezek központjába a gyors megtérülést biztosító ágazatok kerültek. A rekonstrukció alapja a gépgyártás fejlesztése és a széles körű elektronizáció, illetve automatizálás. Mindebben fontosságának megfelelő szerepet tölt be a termelési infrastruktúra — elsősorban a hírközlés és a közlekedés — fejlesztése, felújítása. A falu átalakítása kiemelt feladat az élelmiszerprogram, amelyet — mint a politikai beszámoló hangsúlyozza — a legrövidebb időn belül meg kell valósítani. E régen húzódó kérdés most olyan széles összefüggésben került terítékre, amely a falu egész társadalmi, gazdasági fejlődését tűzi ki célul. A feladat teljesítésében központi szerepet kap a föld termőképességének javítása, az agráripari komplexum anyagi-műszaki bázisának fejlesztése, de nem kisebb jelentőségű a földeken, a gazdaságokban és a feldolgozás során keletkező veszteségek csökkentése sem. Hiszen ennek révén a fogyasztásra szánt mennyiség 20, esetenként 30 százalékkal is növelhető, márpedig e veszteségek megszüntetésének költségei felét, harmadát teszik csak ki az ugyanolyan mennyiségű többlettermék előállításához szükséges ráfordításoknak — hangzott el a kongresszuson Mihail Gorbacsov főtitkár beszámolójában. Az élelmiszer-probléma megoldásának felvázolásában igen erőteljesen jelentkezik a kérdések új gazdasági összefüggésekbe ágyazása, a gazdálkodás közgazdasági módszereinek széles körű kiterjesztése, a kolhozok és a szovhozok önállóságának növelése, érdekeltségük, a végeredmény elérésében vállalt felelősségük növelése. Erősödik a gazdasági önelszámolás szerepe, alapvető szabályként vonul be a gazdálkodásba a munka végeredményéhez fűződő anyagi érdekeltség, és az,hogy főleg saját eszközökkel kell fejleszteni a termelést, gyarapítani a nyereséget. Mint a beszámoló hangsúlyozza: .. véget kell vetni az úgynevezett objektív körülményekre való hivatkozásnak, amellyel a kolhozok és a szovhozok egy része leplezi, hogy képtelen, sőt időnként nem is akar jobban dolgozni, nem is kívánja fejleszteni a termelést, növelni a jövedelmet és a nyereséget”. Tág teret kapnak a brigádok, a termelő csoportok és a családok önelszámoló vállalkozásai, szerződéses időre megkaphatják a termelőeszközöket, beleértve a földet is. Az üzemi önállóság kiteljesedését biztosítandó, a politikai beszámoló felszólít: „El kell vetni a szakszerűtlen beavatkozást a falu termelői tevékenységébe.” Ilyenformán nagymértékben megnő az emberek, a helyi vezetők felelőssége, ugyanakkor óriási tér nyílik a kezdeményezőkedv és a vállalkozószellem előtt. Előrelendián mcrkiiiiizmus Mindezek átvezetnek az SZKP általi kidolgozott és az új követelményeknek megfelelő gazdasági mechanizmus kérdésköréhez. „A gazdaságban az új feladatok megoldása lehetetlen a gazdasági mechanizmus mélyreható átalakítása, az átfogó, hatékony, rugalmas s a szocializmus lehetőségeit teljesebben érvényre juttató irányítási rendszer nélkül” — hangsúlyozza Mihail Gorbacsov előadói beszédében. A mechanizmus átalakításának igen fontos feladata, hogy a gazdasági egységek önállóságának megteremtésével, a tényleges gazdasági önelszámolás kialakításával párhuzamosan — azzal új kölcsönhatásban — növekedjék a központi irányítás hatékonysága. Az állami tervbizottságnak az ország igazi tudományos-gazdasági vezérkarává kell válnia, s mentesülnie kell a napi gazdasági kérdésektől. A központi szervek feladata nem az, hogy aprólékosan megszabják a vállalatok teendőit, hanem hogy az ösztönzés és az ellenőrzés szempontjából is hasznos gazdasági önelszámolást megszilárdítsák. A kollektívák jövedelmi szintje a munka hatékonyságától kell hogy függjön. Az irányításban a közgazdasági módszerek alkalmazását, az árképzés, a finanszírozás és a hitelnyújtás rendszerének tökéletesítését, illetve költségcsökkentő ösztönzések kidolgozását javasolja a beszámoló. A gazdaság és a szociálpolitika aktív eszközévé kell tenni az árakat. Az árszintet nemcsak a ráfordításokkal, hanem az áruk jellemzőivel és az irántuk jelentkező kereslettel is összhangba kell hozni. Át kell gondolni a nagy-, a közép- és a kisvállalatok közötti összhang kérdését, ki kell használni a kisszervezetek rugalmasságában rejlő előnyöket. Egy hatékonyabb mechanizmus kialakításának sürgető szükségességét alátámasztandó, rendkívül szenvedélyesen, vetette fel a főtitkári beszámolóban Mihail Gorbacsov azt a problémát, amikor a gyárak raktárra termelnek, az eladatlan készleteket növelik, és senkinek sem kellő hibás terméket gyártanak, s a társadalom erre nemcsak nyersanyagot, energiát áldoz, hanem még bérrel is megfizeti az ilyen munkát, többnyire éppúgy, mint a jól dolgozók teljesítményét. l j „A gazdasági mechanizmus minden átalakítása, mint ismeretes, a tudat átalakításával kezdődik. Azzal, hogy szakítunk a gondolkozás és a gyakorlat beidegződött sablonjaival.. .” Ami ezzel kapcsolatban az SZKP beszámolóját illeti: valóban a legélesebben vetette fel a legbonyolultabbnak, s mindeddig legkényesebbnek számító elméleti kérdéseket is: a szocialista tulajdon, és annak kezelésében, a „gazdamagatartás” hiányában mutatkozó ellentmondásokat; az áru- és a pénzviszonyokkal kapcsolatos előítéleteket, azt, ahogyan lebecsülik ennek jelentőségét a gazdaság tervszerű irányításában. A gondolkozás mély átalakulását kívánja meg a szovjet társadalom minden tagjától például a főtitkári beszámolóban és a hozzászólásokban is gyakorta felbukkanó takarékosság kifejezés. A Szovjetunió méretei, lehetőségei, gazdagsága nemcsak a mi számunkra, magyarok vagy más kisebb országban élők számára felfoghatatlanok, de azok a Szovjetunió polgárai számára is. Ám e gazdagság, bármilyen hatalmas is, nem végtelen. „A különböző szintű vezetők jelentős részének gondolkodásmódja a források rendkívüli bőségének időszakában alakult ki. Ez a gazdagság sokakat elkényeztetett, pazarláshoz vezetett. Ám a helyzet régóta megváltozott. Nincs már meg az új munkaerő korábbi beáramlása a gazdaságba, drága árat kezdtünk fizetni minden tonna kőolaj, érc, szén kibányászásáért és a helyszínre szállításáért” — hangzik a kongresszusi beszámoló. De a gondolkozás, a dolgok megközelítésének változásával jár az is, hogy a szocializmus korábbi építési szakaszaiban oly kézenfekvőnek tűntek az intézkedések. A főtitkári beszámolóban most viszont arra hangzottak el példák, hogy gyakran az „intézkedés” csak a cselekvésre hivatottak látszattevékenysége volt, és a tehetetlenséget palástolták vele. Jellemző példa a kongresszusról, amely a technikai haladást, a műszaki fejlődést állította a gazdaság középpontjába. Alekszandrov akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke felszólalásában elmondta, hogy az intézeteknek 300 olyan befejezett és jól hasznosítható nagyobb tudományos eredménye van, amely mindmáig az asztalfiókokban hever. Az okokat a vállalat érdektelenségében, sőt ellenérdekeltségében jelölte meg. Ahhoz tehát, hogy az oly fontos műszaki fejlődés felgyorsuljon, nem elegendő a 300 eredmény bevezetéséről intézkedni, hanem a gazdaság egész befogadókészségén, az ösztönzések egész rendszerén változtatni kell. E feladatok végrehajtásának bonyolultságát érzékelteti a politikai beszámolónak az a fordulata, amelyik rámutat, hogy bár igaz, hogy a „tudományt energikusabban kell a népgazdaság szükségletei felé terelni, de éppoly fontos, hogy a termelés arccal a tudomány felé forduljon ...” Mindezt annak érzékeltetéséül érdemes kiragadni, hogy az SZKP által vázolt feladatok a maguk nagyon bonyolult összefüggéseiben jelennek meg. Nem egyszerűen valamiféle intézkedéssorozatról van tehát szó. Ez a munka történelmi jelentőségű, de egyben — mint a felszólalók közül többen is utaltak rá — időt és rengeteg energiát kíván a szovjet emberektől. Az SZKP XXVII. kongresszusán a lenini párt újító szellemének, a Szovjetunió megújulóképességének lehet tanúja a világ. Egy olyan megújulás kezdetének, amelynek középpontjában a szovjet emberek életének javítása, a Szovjetunió társadalmi fejlődése áll, de amelynek egyben meghatározó szerepe lesz a béke megőrzésében, és abban, hogy a világ kínzó globális problémáira a szocializmus példájából kiinduló megoldásokat találjon. Moszkva, 1986. február 28. Eötvös Pál