Népszabadság, 1986. május (44. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-01 / 102. szám

2 Az NSZK-t súlyos felelősség terheli az űrfegyverkezéshez való csatlakozásért A Neues Deutschland cikke a bonni döntés következményeiről Az amerikai űrfegyverkezési prog­ramhoz történő nyugatnémet csatla­kozás súlyos következményekkel jár — állapítja meg szerdai számában a Neues Deutschland. „A bonni kormány felelős a csat­lakozási szerződés megkötéséért, va­lamint a nemzetközi helyzet ezért bekövetkezett éleződéséért és a vár­ható komoly következményekért” — szögezi le az NSZEP központi lap­ja. A Stephan Supranowitz professzor által írt cikk megállapítja, hogy a nyugatnémet részvételről aláírt szer­ződés lehetővé teszi az amerikai ka­tonai-ipari komplexum számára, hogy a nemzetközi helyzetet nagy­mértékben kiélező űrfegyverkezési program megvalósításához felhasz­nálja az NSZK jelentős gazdasági és tudományos képességeit. Az ere­detileg titokban tartott szerződés kiszivárogtatott szövegéből egyértel­műen megállapítható, hogy az Egye­sült Államok egyben hatékony esz­közt kapott a kezébe, hogy a nem­zetközi piacokon ellenőrizze, pórá­zon tartsa és visszaszorítsa nyugat­német versenytársát — állapítja meg a Neues Deutschland. A „csillagháború” híveinek nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy Nagy-Britan­­ia után az NSZK-t is sikerült szerződéssel az űrfegyver­kezési programhoz kötni — mutat rá a cikk. A Neues Deutschland a további­akban felidézi az SZEP és az NSZEP vezetésének közelmúltban lezajlott berlini találkozóján elhang­zott megállapítást: „Az európai hely­zet jelentősen javulhatna, ha egy olyan nagy állam, mint az NSZK, valóban az enyhülés és a jószom­szédi kapcsolatok alakításának út­ját választaná.” Az NSZEP központi lapja kije­lenti: „Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtaná­csának elnöke, Helmut Kohlhoz, az NSZK kancellárjához írt levelében figyelmeztette a bonni kormányt a nyugatnémet csatlakozás végzetes következményeire. A figyelmezteté­sek azonban pusztába kiáltott sza­vak maradtak. Az NSZK lépése szöges ellentétben áll a Honecker és Kohl tavaly márciusi moszkvai ta­lálkozójáról kiadott közleménnyel, amelyben hangsúlyozták, hogy né­met földről soha többé nem indul­hat ki háború.” „Az NDK ezért nemcsak jogo­sultnak, hanem kötelesnek érzi ma­gát, hogy figyelmeztesse az NSZK kormányát: térjen le arról a végze­tes útról, amelyet az amerikai ka­tonai-ipari komplexum nyomására, az NSZK nemzeti érdekeivel ellen­tétben választott” — írja a Neues Deutschland. (MTI) Júniustól hadrendbe állnak a Tridentek? Az amerikai fegyverek korszerű­sítését és a nukleáris rakéták szá­mának megállapítását nem a SALT­A II szerződés előírásai szabják meg, hanem az, hogy az amerikai kor­mány katonai szempontból mit tart a legjobbnak, a költségeket tekint­ve pedig a leghatékonyabbnak — hangsúlyozta kedden Caspar Wein­­berger amerikai hadügyminiszter. A hadügyminiszter hivatalosan megerősítette, hogy döntés született két Poseidon típusú atom-tenger­alattjáró leszereléséről. Weinberger a Pentagon egyik bizottságának ülé­sén erősítette meg az 1963-ban, il­letve 1964-ben átadott tengeralatt­járók leszerelését. Hozzátette, hogy a döntés anyagi megfontolásokból született — a hajók felújítása ösz­­szesen 320 millió dollárba került volna —, nem pedig az 1979-ben aláírt SALT—II szerződések rendel­kezései miatt. A SALT—II szerző­déseket egyébként sem ratifikálták, és érvényük már lejárt — jelentette ki Weinberger. Az amerikai haditengerészet a tervek szerint a jövő hónapban kez­di meg a legújabb, Trident atom­tengeralattjáró tengeri üzemeltetési próbáit. A hajó 24 több robbanófe­jes rakétát hordoz. Ezzel az Egye­sült Államok megszegi az ilyen ra­kéták számát 1200-ban korlátozó SALT-megál­lapod­ást, hacsak e ke­retszám túllépését kivonással nem ellentételezi. Weinberger azt is hangsúlyozta, hogy Ronald Reagan hasonló szem­pontok alapján fog dönteni arról, hogy folytassák-e a B—52 típusú bombázó repülőgépek felszerelését levegőből indítható szárnyas raké­tákkal. Az amerikai légierő már több mint 110, szárnyas rakétával felszerelt B—52-essel rendelkezik, megközelítve ezzel az idevonatkozó SALT-korlátozást. Az AP amerikai hírügynökség idéz egy magát megnevezni nem kí­vánó magas rangú kormánytisztvi­selőt, aki szerint Reagan már arra a következtetésre jutott, hogy az Egyesült Államok számára „kato­nailag hasznos” lenne a SALT-meg­­állapodásokban rögzített határok túllépése. (MTI) Az indiai biztonsági erők megostromolták az amritszári Aranytemplomot Rendőrségi és félkatonai alakula­tok hatoltak be szerdán Pandzsáb­­ban az amritszári Aranytemplom te­rületére, hogy a szikhek szent he­lyét megtisztítsák a szélsőséges ele­meiktől. Az akcióba kommandóosz­tagok is bekapcsolódtak. Az Arany­­templom környékén meghatározat­lan időre azonnali hatállyal kijárási tilalmat rendeltek el. A helyszíni jelentések szerint a biztonsági erők több szélsőségest vet­tek őrizetbe, az akció folytatódik. A szent helyet január óta szélső­séges szervezetek tartják megszáll­va. Kedden onnan hirdették meg a „khalisztáni csatát és a független szikh állam kormányának felállítá­sát”. A nyolcvanas évek első felében az Aranytemplomot a szikh terroristák főhadiszállásként használták. A had­sereg 1984 nyarán kénytelen volt ostromot indítani a templom ellen, hogy felszámolja a fegyveres cso­portokat. A pandzsábi kormány a békülékenység jegyében, mindeddig óvakodott a fegyveres akció elrende­lésétől. A szélsőségesek keddi, lé­nyegében az elszakadást kilátásba helyező bejelentése azonban szüksé­gessé tette a lépést. Az akció előtt mind a központi kormányzat, mind a pandzsábi szikh állami vezetés bejelentette, hogy a lehető legkeményebben fellép a szélsőséges­ szakadár szervezetekkel szemben. (MTI) Találkozót tartottak Limában a Salvador- kormány és a hazafiak képviselői A salvadori baloldali erők tovább­ra is arra törekednek, hogy felújít­sák a Duarte-­kormánnyal 1984 októ­berében megkezdett, ám a jobbolda­li rendszer által még ugyanabban az évben megszakított párbeszédet — mutatott rá a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) és a Forradalmi Demokrati­kus Front (FDR) kedden nyilvános­ságra hozott közleménye. Az ok­mányban a baloldali szervezetek első ízben erősítették meg azt, hogy kép­viselőik szombaton megbeszélést folytattak Limában a Duarte-kor­­mány tagjaival. A közlemény szerint a baloldali frontok kezdeményezték a létrejött találkozót. A jobboldali keresztény­­demokrata kormányzat döntéshozói a perui államfő öt hónapig tartó közbenjárásának köszönhetően fo­­gadták el a baloldali erőknek azt a javaslatát, hogy megbízottaik ülje­nek tárgyalóasztalhoz az FDR veze­tőivel. A baloldali küldöttséget Ru­­ben Zamora, az FMLN—FDR politi­kai-diplomáciai bizottságának tagja, a kormány delegációját Julio Rey Prendes tájékoztatási miniszter ve­zette a perui fővárosban folytatott m­egbes­z­él­és­eken. A limai találkozó létrejötte jelen­tős mértékben köszönhető annak is, hogy a salvadori társadalom külön­böző rétegei és a nemzetközi közös­ség országai is szorgalmazzák a pol­gárháborús konfliktus tárgyalásos megoldását — hangsúlyozza a köz­lemény. Elsősorban a salvadori nép eredményes harca biztosíthatja azt, hogy a jobboldali kormány hajlandó legyen tárgyalni a békés megoldás­ról — mutat rá a közlemény. (MTI) NÉHÁNY SORBAN Kéthetes körutat tett az Egyesült Államokban az elbai találkozó szov­jet veteránjainak nyolctagú csoport­ja. A szovjet veteránok egykori ame­rikai bajtársaik meghívására láto­gattak az Egyesült Államokba. A múlt évben az amerikai veteránok jártak hasonló körúton a Szovjet­unióban. (MTI) A burgenlandi gazdák, akik a múlt héten traktoros tüntetésükkel egy napra elzárták a Hegyeshalommal szembeni nickelsdorfi határállomást, szerda délután a helyszínen tanács­koznak Günter Haiden mezőgazda­­sági és erdészeti miniszterrel. A pa­rasztok sérelmezik az új, szigorú bortörvényt, és általában nagyobb ál­lami támogatást igényelnek. (MTI) A Bolíviai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága — a párt rendkí­vüli kongresszusának befejezése után — megválasztotta a párt ve­zető szerveit, és megerősítette tiszt­ségében Simon Reyest, a KB első titkárát. (ADN) Felrobbant a varsói központi pá­lyaudvar egyik mozgólépcsőjén ked­den egy röplapok szétszórására készí­tett szerkezet. A robbanás miatt négy gyerek égési sérüléseket szenvedett. (PAP) NÉPSZABADSÁG 1986. május 1., csütörtök Iráni repülőteret bombázott az iraki légierő Bagdadi közlés szerint iraki re­pülőgépek kedden az iráni Baktha­­ran város repülőterét bombázták, jelentékeny veszteségeket okozva a repülőtéri berendezésekben. Az IRNA iráni hírügynökség szerint a bombázás a város külvárosait érte. A teheráni rádió beszámolója sze­rint iráni egységek nagyszabású tá­madást hajtottak végre a Fáó-félszi­­geten állomásozó iraki csapatok el­len, s mintegy 4600 ellenséges kato­nát öltek meg, illetve tettek harc­­képtelenné. Iraki részről cáfolták az iráni állításokat. BOTRÁNY BÁLIBAN Az amerikai rádió- és televí­zióállomások kedden csak rövi­den számoltak be arról, hogy Reagan elnök ázsiai körútján Bá­li szigetére érkezett, annál na­gyobb terjedelmet szenteltek azonban annak a botránynak, amely az újságírócsoporttal tör­tént. Az indonéz hatóságok a Reagant kísérő sajtó repülőgé­pének megérkezte után a repülő­gépről eltávolítottak két ausztrá­liai újságírót, őrizetbe vették őket, majd egy Tokióba induló repülőgéppel menesztették őket Indonéziából. A hatóságok már előre közöl­ték, hogy a két újságírónak nem adnak beutazási engedélyt, mi­vel korábban Suharto elnököt bíráló — az indonéz hatóságok szerint rágalmazó — anyagokat készítettek. A Fehér Ház ennek ellenére elvitte őket a sajtóre­pülőgépen az országba, de hiá­ba. Ugyancsak nem engedélyezték a tartózkodást a The New York Times egyik munkatársának sem, hasonló okokból. Mint az NBC kommentátora kedd este megjegyezte, az ügy Reagan egész látogatására árnyé­kot vet, annál is inkább, mert az amerikai elnök korábban ki­jelentette: indonéziai tartózkodá­sa során „az ázsiai demokrácia fejlődését’’ kívánja méltatni. (MTI) Lemondott a norvég kormány Kaare Willoch norvég kormány­fő benyújtotta centristákból, keresz­tény néppártiakból és konzervatí­vokból álló hárompárti kisebbségi kormánya lemondását Olaf király­nak. Erre azután került sor, hogy szer­dán hajnalra virradóan a parla­ment 79:78 arányban leszavazta a kormány törvényjavaslatát a parla­mentben. A javaslat a benzinár eme­lését célozta az olajáresés miatt erő­sen lecsökkent állami jövedelmek pótlására. Az ellenzéki Norvég Munkáspárt és a Szocialista Baloldali Párt a ben­zináremelést csak az esetben támo­gatta volna, ha ezzel egy időben a magas jövedelműek adóját emelik két százalékkal. A 177 fős storting­­ban (parlament) 77 hellyel rendel­kező baloldal szavazataihoz ezúttal egy szélsőjobboldali kis párt két kép­viselője is csatlakozott. Ha Gro Har­lem Brundtland, a Norvég Munkás­párt elnöke elfogadja a megbízatást, a kormánypárca ismét a Norvég Munkáspárt kezébe kerülhet a vál­ság nyomán. A Norvég Munkáspártnak az ala­csony olajárak okozta nehéz gazda­sági helyzet miatt azonban megfi­gyelők nem jósolnak hosszú jövőt. Kormányozni ugyanis a Norvég Munkáspárt is csak a Centrum Párt­tal, és a Keresztény Néppárttal tud­na. Ezek nem értenek egyet a mun­káspárt által szorgalmazott adóeme­léssel. A gazdaság nehézségei követ­keztében kialakult patthelyzet a kö­vetkező parlamenti választásokig hátralevő közel hároméves időszak­ban várhatóan gyakori kormány­cserékkel telik majd el — vélik a megfigyelők. (MTI) A miniszterelnök távozik. Az olimpia évére az ellenzéknek ki kell harcolnia a demokrácia helyreállítását Kim De Dzsung nyilatkozata egy hongkongi lapnak Kim De Dzsung, dél-koreai ellen­zéki vezető az Asiaweek hongkongi lapnak adott nyilatkozatában kife­jezte meggyőződését, hogy 1988-ra, azaz mire az olimpiai játékok meg­kezdődnek, a nép „helyreállítja a demokráciát” Dél-Koreában. A Pak Csong Hi és népelnyomó rendszere ellen küzdő ellenzék egyik kiemelkedő képviselője, akit koráb­ban húszévi felfüggesztett börtön­­büntetésre ítéltek, s jelenleg házi­őrizetben van, állást foglalt nyilat­kozatában az alkotmány sürgős megreformálása mellett, illetve a Pák Csöng Hi által tervezett vá­lasztások megtartása ellen. Mint mondotta, mindaddig, amíg meg nem reformálják az alkotmányt és nem biztosítják a lakosság számára a véleménynyilvánítási, a gyüleke­zési és egyéb szabadságjogokat, az ellenzék számára nincs más út, mint a választások bojkottálása. Dél-Ko­reában nem lesz stabilitás, amíg helyre nem állítják a demokráciát, és belső stabilitás nélkül nem lehet sikeresen megrendezni az olimpiai játékokat sem. Kim De Dzsung hangsúlyozta, bí­zik annak a kampánynak a sikeré­ben, amelynek során tízmillió alá­írást gyűjtenek az alkotmánymódo­sítás követelésének alátámasztására. A hatalmon lévők minden eszköz­zel akadályozzák az aláírási kam­pányt, de ha a kormány nem tartja tiszteletben a nép akaratát, az el­lenzék kénytelen lesz az erőszak­­mentes harc eszközeihez folyamod­ni. Az ellenzéki vezető kifejtette: nem hisz abban, hogy Észak-Korea meg akarná támadni Dél-Koreát. A szöuli rezsim részére a fő veszélyt nem az északi fenyegetés, hanem az a rohamosan növekvő belső elége­detlenség jelenti, amely bármikor felkelésbe mehet át — mutatott rá nyilatkozatában Kim De Dzsung. (MTI) Olasz technikusokat utasítottak ki Líbiából Moamer el-Kadhafi, a líbiai for­radalom vezetője, kedden fogadta az iráni külügyminisztert, Ali Ahbar Velajatit. A találkozón Velajati át­adta az iráni vezetők üzenetét, amely kifejezte Irán készségét a lí­biai forradalom és vezetőjének meg­védésére. Rámaiból érkezett hírügynökségi je­lentés szerint Líbia kiutasított az országból 53 olasz technikust, akik öt különböző cég képviseletében dol­goztak az országban. A kiutasítás tényét az olasz külügyminisztérium­ban nem jelentették be, de az érin­tett olasz vállalatok megerősítették az erről szóló híreket. Az olasz kor­mány a múlt szombaton tíz líbiai diplomatát utasított ki az országból. Az NSZK a terrorizmus felszámo­lása érdekében együttműködésre tö­rekszik az arab országokkal — mondta kedden, algériai látogatása végeztével Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter egy rádióinterjú­ban. „Úgy gondolom, hogy nem ér­hetünk el eredményeket az arab országok nélkül, csupán velük együtt” — jelentette ki. Hazatérő­ben a nyugatnémet diplomácia ve­zetője tárgyalt a Jemeni Arab Köz­társaság államfőjével, majd fogad­ta a szaúdi nagykövetet. Szándéká­ban áll — mint mondta — találkoz­ni a küszöbönálló arab csúcstalál­kozón részt vevő más kormányok képviselőivel is. A külügyminiszter igen elégedetten nyilatkozott az al­gériai kormány készségéről, hogy együttműködik az európai közösség országaival a terrorizmus ellen. (AFP) Mégsem lesz arab csúcs Fezben? Kadhafi líbiai színhelyet javasol Ismét kérdésessé vált, megrendez­hetik-e a hét végén az arab álla­mok csúcsértekezletét. A bizonyta­lanságot az váltotta ki, hogy Kad­hafi líbiai vezető hivatalosan kérte: az előzetes megállapodással ellen­tétben ne Marokkóban, hanem a lí­biai Szebhában rendezzék meg a csúcsértekezletet. Az arab vezetők rendkívüli ta­lálkozóját Líbia kérte az ellene végrehajtott amerikai agresszió mi­att. A napirend körüli viták miatt az eredetileg keddre tervezett ér­tekezletet szombatra halasztották, s a váratlan líbiai kérelem miatt most marokkói részről úgy vélik, hogy ismét el kell halasztani a kez­dési időpontot. Megfigyelők véle­ménye szerint Líbia a helyszín meg­változtatásával hangsúlyozni kíván­ja, hogy mindenekelőtt az amerikai támadás elítélése a csúcsértekezlet feladata, s nem szabad megengedni, hogy az iraki iráni háborúval kap­csolatos kérdések kerüljenek előtér­be. Szakértők azt sem zárják ki, hogy kérelmének elutasítása esetén Líbia lemondja részvételét. A helyszín megváltoztatására vo­natkozó kérését Tripoli akkor ter­jesztette elő, amikor az arab álla­mok külügyminiszterei már gyüle­kezni kezdtek előkészítő megbeszé­lésükre a marokkói Fezben, ahol a csúcsértekezlet napirendjében és munkarendjében kellene megegyez­niük. Mint bejrúti tudósítónk, Fodor György jelentette, Damaszkusz már­is kedvezően válaszolt Moamer Kad­hafi javaslatára. Ezt a Szíriai dip­lomácia vezetője mondta, miután elkísérte jugoszláviai útjára Háfez Asszad elnököt. Szíria nem lelke­sedik a marokkói Fezben tervezett csúcstalálkozóért — állapítják meg megfigyelők. Faruk as-Saráa külügyminiszter korábban már kijelentette, hogy Szíria bármikor és bárhol részt vesz arab csúcstalálkozón, ha ott az arab országok a Líbia elleni ame­rikai légitámadás ügyét vitatják meg. Az arab országok többsége azonban minden vitás arab ügyet meg kíván tárgyalni, márpedig a korábbi tapasztalatok alapján ez aligha lehetséges. Bejrúti megfigyelők szerint alig­ha valószínű, hogy a csúcstalálkozó­ra a tervezett időpontban, május 3- án sor kerül. Véleményük szerint a már eddig elhangzott kölcsönös vá­daskodások is elegendőek ahhoz, hogy a fezi összejövetelt meghiúsít­sák. Legutóbb Irak párizsi nagy­követe vádolta meg Szíriát „az arab ügy elárulásával”. A Szíriai külügyminiszter tulaj­donképpen a rendkívüli arab csúcs­­találkozó elhalasztására tett javas­latot. „Ha a rendkívüli csúcstalál­kozó nem azért ül össze, hogy a Líbia elleni amerikai agresszió sür­gős kérdését megvitassa, s a talál­kozó nem líbiai területen jön létre, akkor kívánatosabb lenne megfele­lő konzultációk után nem soron kí­vüli, hanem rendes csúcstalálkozót tartani” — mondotta. Ahmed Dzsibril, a Népi Front Pa­lesztina Felszabadításáért főparancs­nokság nevű palesztin ellenállási szervezet vezetője, kedden Damasz­­kuszban közölte, hogy rövidesen sor kerül a „frontországok” csúcstalál­kozójára. Ezen a szíriai, líbiai, al­gériai és dél-jemeni államfők ven­nének részt, de ott lennének a Szí­riához közel álló palesztin vezetők is. Dzsibril — aki előzőleg Líbiá­ban járt — a találkozó időpontjá­ról semmit sem mondott, de közöl­te, hogy értesülései a líbiai veze­tőktől származnak.

Next