Népszabadság, 1986. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-27 / 228. szám
1986. szeptember 27., szombat NÉPSZABADSÁG Az Elnöki Tanács ülése Törvényerejű rendelet a házadóról Pénteken ülést tartott a Népköztársaság Elnöki Tanácsa. Losonczi Pál elnök tájékoztatta a testületet a közelmúltban a Szíriai Arab Köztársaságban . Háfez Asszadnak, az Arab Újjászületés Szocialista Pártja főtitkárának, a Szíriai Arab Köztársaság elnökének meghívására a magyar párt- és állami küldöttség élén tett hivatalos, baráti látogatásáról. Megbeszéléseiken Losonczi Pál és Háfez Asszad a hagyományos barátság és kölcsönös megértés légkörében véleménycserét folytatott időszerű nemzetközi kérdésekről, megkülönböztetett figyelemmel a közel-keleti helyzetre. Kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik helyzetéről és feladatairól. Megelégedéssel állapították meg, hogy a két ország kölcsönös előnyökön alapuló együttműködése eredményesen fejlődik, és erre további lehetőségek is vannak. Kifejezésre jutott, hogy a magas szintű politikai kapcsolatok eredményesen segítik a sokoldalú államközi együttműködés fejlődését az érvényes megállapodások alapján, amelyeket a mostani látogatás és a tárgyalások eredményeként további egyezmények aláírásával bővítettek. Kölcsönösen megállapították, hogy a látogatás és a tárgyalások jól szolgálják a két ország érdekeit, a magyar és a szír nép barátságát, a közel-keleti válság igazságos megoldására irányuló kölcsönös erőfeszítéseiket és a társadalmi haladásért vívott közös harcuk ügyét. Az Elnöki Tanács a tájékoztatót egyetértéssel tudomásul vette. A testület — megtárgyalva a Minisztertanács előterjesztését — törvényerejű rendeletet hozott a házadóról. Az új szabályozásnak az a fő célja, hogy az eddigi gyakorlathoz képest egyszerűbb és arányosabb közteherviselés alakuljon ki. A fizetési kötelezettség a lakásban együtt lakó személyek számához, továbbá a lakásvagyon gyarapodásához és állaga megóvásához igazodóan, rugalmasan változik. A jogszabály hatálya a személyi tulajdonban levő vagy ilyennek tekintendő lakásra terjed ki. 1987. január elsején lép hatályba a házadóról szóló törvényerejű rendelet, s végrehajtásának részleteiről pénzügyminiszteri rendelettel intézkednek. Az Elnöki Tanács határozott a fegyveres erők napja alkalmából adományozandó kitüntetésekről, kinevezésekről, továbbá bírákat mentett fel és választott meg, majd egyéb időszerű kérdésekről tárgyalt. (MTI) Az SZKP KB Pártellenőrzési Bizottsága küldöttségének látogatása Az MSZMP Központi Bizottságának és Központi Ellenőrző Bizottságának meghívására szeptember 22. és 26. között küldöttség élén látogatást tett hazánkban Mihail Szolomencev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a KB mellett működő pártellenőrzési bizottság elnöke. Kíséretében volt Jónás Lukauszkasz, a Litván KP KB Pártellenőrzési Bizottságának elnöke, valamint Mihail Zsergev, az SZKP Kujbisev Megyei Bizottsága Pártellenőrzési Bizottságának elnöke.Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára fogadta Mihail Szolomencevet. Gyenes András, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és Somogyi Imre, a KEB titkára megbeszélést folytatott a küldöttség tagjaival az MSZMP és az SZKP központi ellenőrző szerveinek együttműködéséről, a két párt időszerű feladatairól a pártellenőrzési munkában. A delegáció látogatást tett a Budapesti Pártbizottságon, ahol Grósz Károly, a Politikai Bizottság tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára adott tájékoztatást a főváros politikai és társadalmi életéről. A budapesti program során a vendégek felkeresték a Budapesti Nemzetközi Vásárt és a Magyar Optikai Műveket. A küldöttség ellátogatott Baranya megyébe is, ahol ismerkedett a megye életével, a pártszervezetek tevékenységével. Todor Zsivkov fogadta Grósz Károlyt Folytatódtak Szófiában a budapesti napok programjai (Kiküldött munkatársunk telefonjelentése.) Mozgalmas volt tegnap a budapesti napok szófiai programja. A magyar küldöttség képviselői a Dimitrov-mauzóleumnál koszorúztak. Késő délután Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt főtitkára, az államtanács elnöke fogadta Grósz Károlyt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagját, a Budapesti Pártbizottság első titkárát, a magyar küldöttség vezetőjét. A Budapestről érkezett politikai és társadalmi küldöttség tagjait a bolgár főváros több kerületében várták előadásra. Persze főként az itteni vezetőket, szakembereket vonzották a beharangozott témák, így például a városfejlesztés budapesti tervei, a főváros szerepe a magyar kultúrában, a tudományos életben, a tanácsi irányítás és a népképviselet fejlesztésének időszerű kérdései. A legélénkebb érdeklődés a magyar gazdaság irányításának továbbfejlesztését bemutató előadást kísérte. Folytatódtak a kulturális programok is. Sokan keresik fel Kiss István szobrászművész kiállítását a Magyar Kulturális Intézetben, és ugyancsak itt azt a számítástechnikai bemutatót, amelyre főként iskolai oktatóprogramokat hoztak el. Este klasszikus zenei koncert volt a bolgár főváros kultúrpalotájában, és néptánc szakmai bemutató az egyetemi városrészben. A színes programok ma folytatódnak. Rege Sándor Országgyűlési bizottságok ülései Szűrös Mátyás elnökletével pénteken ülésttartott az Országgyűlés külügyi bizottsága a Parlamentben. A testület meghallgatta Veress Péter külkereskedelmi miniszter tájékoztatóját hazánk nemzetközi gazdasági kapcsolatairól és továbbfejlesztésük irányairól. Az ülésen részt vett Péter János, az Országgyűlés alelnöke. Veress Péter a külgazdasági helyzetet értékelve elmondta: külkereskedelmi forgalmunkból mintegy fele-fele arányban részesednek a rubel-, illetve a konvertibilis elszámolású piacok. A szocialista piacon is mindinkább tapasztalható tendencia, hogy — kölcsönös érdekeinknek megfelelően — nő a minőség, a korszerű termékek iránti igény. Nyugati exportunkban alacsony, mindössze 15—16 százalékos a gépipari termékek aránya; túlnyomó többségében félkész termékeket, illetve élelmiszer-ipari cikkeket szállítunk. Az így kialakult exportstruktúra nem tükrözi gazdaságunk termelési szerkezetét. A népgazdaság egészséges fejlődése megköveteli, hogy exportmunkánkat a szocialista és a tőkés piacon egyformán erősítsük — hangsúlyozta a külkereskedelmi miniszter. A beszámoló vitájában felszólalt: Paja Frigyes (Békés megye), Morvay László (Budapest), Réger Antal (országos lista), Szakács József (országos lista), Boros László (Budapest), Méhes Lajos (Budapest), Jakab Róbertné (országos lista), Plecskó Ferenc (Somogy megye), Hellner Károly (Budapest), valamint Szűrös Mátyás. A képviselők hozzászólásaira, kérdéseire Veress Péter válaszolt.* Az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága — dr. Pesta László elnökletével — ugyancsak pénteken kihelyezett ülést tartott Ajkán, a városi kórházban. A testület Veszprém megye egészségügyi intézményi ellátottságának helyzetéről tárgyalt. Az írásos anyaghoz dr. Piri Ida megyei főorvos fűzött szóbeli kiegészítést. Hangsúlyozta, hogy a megyében teljeskörűvé vált az egészségügyi alapellátás. Jól szervezett az üzemorvosi ellátás is, de a gondozói munka színvonala még elmarad a kívánalmaktól. A megyei egészségügyi intézmények szoros kapcsolatot alakítottak ki az országos intézményekkel és régióközpontokkal. A vitában felszólalt dr. Juszt Lajos egészségügyi miniszterhelyettes, dr. Eke Károly (Csongrád megye), dr. Juhár János (Pest megye), dr. Kiss István (Komárom megye), dr. Papp Elemér (Zala megye), dr. Pesta László (országos lista), dr. Péterffy Réka (Budapest), dr. Sinkovics Mátyás (Budapest), Szirtesné dr. Tomsits Erika (Budapest), Tornai Endre (Veszprém megye), Tóth Istvánná (Bács-Kiskun megye), Varga Miklós (Veszprém megye), Zsolnai Katalin (Komárom megye), valamint István János, a Veszprém Megyei Tanács elnöke. Az ülés befejeztével a képviselők dr. Barankay Bertalan igazgató főorvos vezetésével megtekintették az ajkai városi kórházat. (MTI) Igény és igénytelenség? AVAGY: RÉTEGZETT MŰVELŐDÉSI MODELL Kedden, a Stúdió ’86-ban Jancsó Miklós arról beszélt, hogy aligha akad olyan filmrendező, aki szűk családi köre, esetleg néhány barátja számára kíván dolgozni. Mindenki azt szeretné, hogy munkáját minél többen megnézzék. Hernádi Judit, aki megvált a Vígszínháztól, elmondta, hogy a Sohase mondd című dal sikere óta bizonyos kapuit bezárultak előtte, igaz, mások megnyíltak. S hallottunk olyan véleményt is, amely szerint a film az elitkultúrához, a videoclip viszont a tömegkultúrához tartozik. S talán, még fel sem soroltam mindazokat a megnyilatkozásokat, amelyek ebben az egyetlen órában, egyetlen kulturális fórumon a kultúra meghasadtságáról szóltak, arról a kettősségről, amely a legszélesebb, legtömegesebb közönség igényei, illetve a művészek kifejezési szándékai között van. Végletek, kettősségek Sokféle módon lehet természetesen megfogalmazni azt a jelenséghalmazt, amit — ne vitassuk most, hogy mennyire jogosan — tömegkultúra és elitkultúra kettősségének nevezünk. Szándékosan választottam azt a megközelítést, amely közösségi mondanivalók kifejezésére vállalkozó művészeket és érdeklődőközönséget feltételezve vizsgálja ezt a kérdést. Az arisztokratikus elzárkózást a „magas művészet” egyes képviselőinél, illetve a műveletlenség terrorját másfelől ugyanis nem tudom oknak, legfeljebb következménynek tekinteni. S végképp nem tudom úgy felfogni ezt a problémát, mintha egyik indukálná a másikat, mintha az önkörükbe, formai újítás dömpingjébe zárkózott művészek taszítanák el maguktól a tömegeket, vagy a másik oldalról nézve, az igénytelen, a puszta kikapcsolódásra, szórakozásra vágyó tömeg érdektelensége szorítaná önkörébe a súlyos és bonyolult mondanivalókat kifejezni akaró művészt. Ezzel természetesen, nem szeretném azt állítani, hogy nem létezik szándékosan, arisztokratikusan elzárkózó művészetfelfogás, vagy hogy másfelől nem létezik mindenféle tartalmas gondolkodást, esetleg összetett érzelmi folyamatot mereven elutasító kulturálatlanság. Természetesen létezik a fal a kétféle kultúra között, létezik az előítélet-halmaz, az előítéletes reflex, amely automatikusan kizár az értékes művészet köréből mindent, aminek szélesebb körben, kevésbé művelt rétegek körében sikere van, s létezik ennek az ellentéte is, az a felfogás, amely szerint eleve ki van zárva, hogy művészileg értékes, összetettebb produkciónak tömegsikere legyen. Éppen ezt, akulturális életben, a kultúrával hivatásosan foglalkozók körében működő előítéletsort, reflexhalmazt nem tudom azonban oknak tekinteni. Mindkét magatartás, az elitárius elzárkózó és az igénytelenséget kiszolgáló egyaránt bizonyos tapasztalatok túláltalánosításából táplálkozik, illetve abból az aligha megszüntethető hivatalnoki kényelemből, amely meg sem próbál szembehelyezkedni, ellenállást kifejteni abban, a közegben, amelyben dolgozik. Olyannyira alkalmazkodik a feltételekhez, a tendenciákhoz, hogy szinte észre sem veszi, amikor maga is generálja a feltételeket, erősíti a tendenciákat, holott esetleg a feltételek megváltoztatása, az adott tendenciák gyengítése lenne társadalmilag kívánatos, értelemszerűen tehát erre is szólna a társadalomtól kapott megbízatás. Téves előfeltevések Az utóbbi esztendőkben azonban egyes hivatalnokok, funkcionáriusok, egyes művészek és népművelők, közönségszervezők és hakniügynökök szemléleténél súlyosabb, mélyebb problémával találkozunk. Hol hallgatólagosan, hol deklaráltan a kultúra ilyen megoszlásába való beletörődés jelenik meg. Bizonyos kudarcok ismeretében ez ugyan érthető, de mégsem fogadható el. Igaz, elmúlt felszabadulás utáni történelmünknek az a szakasza, amikor a gazdasági feltételek változásától mintegy automatikusan vártuk a művelődés iránti igény felszárnyalását, amikor elegendőnek véltük, hogy hozzáférhetővé tegyük az igazi — vagy néha az annak vélt — értékeket, amikor úgy gondoltuk, hogy az alacsony árak, az olcsó színház- és mozijegyek, az olcsó — rossz kiállítású, csúnya és még így is dotált — könyvek, a jelképes összegekért igénybe vehető könyvtárak és múzeumok lehetősége mintegy magától fejt ki olyan vonzerőt, amely a kulturális emelkedés útjára vezeti a legszélesebb tömegeket. De elmúlt az az idő is, amikor aktív művelődési, kultúraterjesztői — akár népművelőinek, akár közművelődésinek nevezett — munkával lényegében a jelen korszakban, a mai vagy a maiakhoz lényegében nagyon hasonló, legfeljebb mennyiségileg valamivel jobb anyagi feltételek között is elvezethetőnek véltük a tömegeket egy nagyjából, alapjaiban egységeskultúrához. Kiderült, hogy még az a felfogás is naiv volt kissé, amely szerint a szocializmus csak a lehetőségét teremti meg a kulturális felemelkedésnek, de az, hogy ezzel éljünk, erőteljes, aktív munkát igényel. Ez utóbbi felfogás visszavonulásához természetesen az utóbbi évtized gazdasági nehézségei is hozzájárultak. Hiszen lendületes művelődési munkához nemcsak hit, céltudatosság, elszántság szükséges, hanem gazdasági erő is, pénz is. S ezt nem is lehet csak olyan egyszerűen dotáció kérdésének tekinteni. Nemcsak kimutatható pénzkérdésről van szó, hanem arról is, hogy a gazdasági kényszerhelyzetben szinte minden emberi erőfeszítést a gazdaság stabilizálására kell mozgósítani. Minden többlet-erőfeszítést, amelyet az utóbbi esztendőik reformintézkedései igyekeznek kicsiholni az emberektől, közvetlenül a gazdasági célok szolgálatába kell állítani. Míg korábban még a gazdasági célok eléréséhez is ideológiai-kulturális eszközökkel próbáltunk mozgósítani. Hogy a kétféle szemlélet, módszer közül melyik célravezetőbb, melyik reálisabb, arról most felesleges vitatkozni. Legalábbis a közvetlen társadalmi-gazdasági hatások szempontjából. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül, hogy eközben alighanem elkerülhetetlenül megtorpan az a kulturális emelkedési folyamat, amelynek azért korábban tanúi lehettünk. Az pedig egészen nyilvánvaló, hogy ezért a megtorpanásért hosszabb távon gazdasági hátrányokkal fogunk fizetni. Ezért úgy gondolom, a mai helyzetben se mondhatunk le a kultúra egységének igényéről, arról az igényről, amely az emberi tevékenységek összességében, különböző oldalai között harmóniát, kiegyensúlyozottságot tételez fel a szocialista társadalomban. A társadalomba ágyazva Mindebből talán világos, hogy az elitkultúra és tömegkultúra problémaköre nem tekinthető önállónak, elszakíthatónak az egész társadalom gondjaitól. A társadalomban végbemenő folyamatoknak egyik kifejeződése, megnyilvánulása ez. Kapitalistakörülmények között természetesen jól ismerjük az okait is ezeknek a jelenségeknek. Hiszen a munkamegosztás eleve korlátok közé szorítja, eltorzítjaaz egyént, s erre még ráépülnek gazdasági és politikai indíttatású manipulációs mechanizmusok is, amelyek szükségképpen erősítik az egyén kulturális alultápláltságát. A modern gazdaság szerkezete azonban olyan, hogy a munkamegosztás rendszere a szocializmusban sem szüntethető meg. Bizonyos, fejlődési szakaszainkban talán éppen azért is kapott nagy hangsúlyt a kulturális felemelkedés, azon belül is a művészetek befogadásának minél szélesebb körű elterjesztése, mert a műalkotásban létrejövő totalitástól várhattuk annak a teljességnek, legalábbis szemléleti egésznek a megszületését, amelyre köznapi életünk nem nyújt lehetőséget. Az ideje egy részét szükségképpen a munkamegosztás korlátai között töltő egyén számára a mindinkább növekvő szabad időben megszerezhető egyre több kulturális-művészi élmény nyújthatta volna ateljesség, a szellemi felszabadulás birodalmát, a korlátok széttörését, a személyiség elvileg határtalan kibontakozását. Talán felesleges részletesen foglalkozni ennek a felfogásnak a belső ellentmondásosságával, azzal, hogy a szocializmusnak ez a felfogása egyfelől az egyén kibontakozását éppen a munkától várta, másfelől a szabad időbe utalta, így természetesen gyakorlatilag sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a megnövekedő szabad időt az emberek többsége nem kulturálódásra, hanem — ha tehette — valamiféle anyagi hasznot hozó tevékenységre fordította; ha nem tehette, akkor legtöbbször elherdálta. Nemcsak a szabad idő visszavétele, jelentős részének a gazdaság mechanizmusába való újrabeépítése okozza tehát azt, hogy ismét feltűnően előtérbe kerül az elitkultúra,tömegkultúra megoszlása. A gazdasági feltételek változása, romlása, amely egyfelől csökkenti a kultúra intézményes támogatásának lehetőségeit, másfelől kikényszeríti a kulturálódásra fordítható szabad idő jelentős részének megszűnését, csak felerősíti, akuttá teszi azt a problémahalmazt, amely a fenti koncepcióban eleve benne rejlett. A valóságnak megfelelően kérdés, vajon a fentiekből az következik-e, hogy a helyzetbe bele kell törődni, megváltoztathatatlannak kell tekintenünk — egyelőre legalábbis hosszabb távon is — a munkamegosztás embert korlátozó, az igazi művészi értékeket egy szűk — ezzel többnyire hivatásszerűen foglalkozó — csoport kiváltságává tevő körülményeit. Úgy gondolom, a munkamegosztáson egyelőre nem változtathatunk, a következményeit azonban bizonyára csökkenthetjük, noha teljes kiküszöbölésükre aligha van esély. Egy reális, a mai helyzetnek megfelelő, a jelen körülmények között hatékony művelődési koncepció kidolgozása természetesen csak szakemberek sokaságának lehet feladata. Az újságíró, ha nap mint nap foglalkozik is a kultúra kérdéseivel, legfeljebb bele nem törődését jelezheti, illetve a tapasztalható beletörődéssel kapcsolatos aggodalmainak adhat hangot. Annak, hogy elfogadhatatlannak tartja a megoszlás erősödésének elfogadását, Jancsó Miklós azt mondta az említett televíziós interjúban, hogy a helyzet megváltozásához atársadalomnak kell megváltoznia, s ebben nyilván egyet is kell vele értenünk. Csakhogy a társadalom megváltozásának része mindaz a változás is, amely egyes területein, így a művészetekben, illetve a művészetek fogadtatásában, társadalmi hatásának kibontakozásában végbemegy. Azaz nem várhatjuk egyszerűen a feltételek, a gazdasági körülmények javulását. A társadalmi alapproblémán, amit az elitkultúra és a tömegkultúra szétválása jelent, természetesen könnyebb jobb anyagi háttérben segíteni, de tudomásulkell vennünk, hogy nem az anyagi háttér a fő gond. Olyan művelődési struktúrára lenne talán szükség, amely alkalmazkodik a társadalom rétegzettségéhez, amely tudomásul veszi nemcsak azt, hogy az emberek egyénileg különbözőek, de hogy ízlésüket, érdeklődésüket munkájuk, társadalmi csoporthoz tartozásuk, és még számos tényező határozza meg. Az elit- és tömegkultúra szétválásával tehát valamiféle rétegzett, az emberek sajátos érdekes érdeklődési köréhez alkalmazkodó, egyszersmind az egyetemes emberi értékeket is hordozó, azok tekintetében ,tehát egységes kultúrálódási, művelődési modellt állíthatnánk szembe. Zappe László Ünnepségek a fegyveres erők napja alkalmából A fegyveres erők napja alkalmából pénteken országszerte ünnepségeken köszöntötték a fegyveres erőknél, illetve a fegyveres testületekben szolgálatot teljesítőket. A Munkásőrség Országos Parancsnokságán megtartott ünnepségen részt vett és köszöntőt mondott Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Borbély Sándor országos parancsnok ünnepi parancsban köszöntötte a munkásőröket és fegyvertársaikat, majd kiemelkedő szolgálatuk elismeréséül kitüntetéseket adott át munkásőröknek, munkásőrparancsnokoknak, valamint a testület tevékenységét segítő pártmunkásoknak, gazdasági, és társadalmi szervezetek vezetőinek, illetve a társ fegyveres testületek tagjainak. Az Elnöki Tanács két munkásőrnek a Szocialista Magyarországért Érdemrendet, egy munkásőrnek a Magyar Népköztársaság kardokkal díszített Csillagrendjét, kettőnek a Magyar Népköztársaság Csillagrendjét, nyolcnak az Április Negyedike Érdemrendet, hatnak a Vörös Csillag Érdemrendet, negyvenháromnak pedig a Kiváló Szolgálatért Érdemrendet adományozta. A Haza Szolgálatáért Érdemérem különböző fokozatait ötvenen, a Fegyverbarátságért Érdemérem különböző fokozatait pedig öten vehették át. A KISZ Központi Bizottságának székházában Varga László, a Magyar Úttörők Szövetsége főtitkára a KISZ KB-nak és a MÚSZ országos elnökségének kitüntetéseit nyújtotta át az ifjúsági mozgalom hazafias és honvédelmi nevelő munkájában kiemelkedően tevékenykedő fiataloknak. Ugyancsak az ünnepségen nyújtották át a Haza Szolgálatáért Érdemérem különböző fokozatait a fiatalok hazafias és honvédelmi nevelésében kiemelkedő ifjúsági vezetőknek. A honvédelmi miniszter által adományozott kitüntetést nyolcan vehették át. A Magyar Honvédelmi Szövetség székházában megtartott ünnepségen Kéri György vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára kitüntetéseket és elismeréseket adott át hivatásos katonáknak, dolgozóknak és társadalmi aktivistáknak. (MTI) 3