Népszabadság, 1987. augusztus (45. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-08 / 186. szám

6 A MÚLT ÜZENETE így, együtt, soha, sehol ,nem álltak ezek az épületek. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark skanzenjében egymás mellé került a tápai szaitócsbolt, akülterületi népiskola, a makói hagymásház, a tömörkényi községháza, a csongrádbelvárosii halászház, hogy csak néhányatsoroljunk abból, amit a tudós muzeológus dél-alföldi századfordulós épületegyüttesként emleget. E frissen épített százéves házakban farkas szemet néz velünk a múlt. Sokat változott a világ Más talán máshol érezné ugyanezt: az én torkom a tanyai iskolában szorul el az emlékezéstől. Lám, Klebelsberg Kunó gróf minden egyes népiskolájában ugyanott volt a tábla, a térkép, az otromba, golyós számológép. (A mikrocsipek és kilokattok világában maga az elnevezés is megtelik Iróniával.) A tartályos falicsap láttán újra a számban érzem a meleg, poshadt, vasízű vizet. Magam is ilyen szűk, hosszú padokban kezdtem a betűkkel ismerkedni. Egy ,neveléselmélettel foglalkozó angol professzor kifejtette, Kelet-Európában még ma is drasztikus eszközökkel nevelik engedelmességre az ifjúságot. Amikor se nem írnak, senem olvasnak, akkor a gyerekeimek hátratett kézzel kell ülniük a padban. Sőt, folytatta a liberális angolszász pedagógián nevelkedett szakember, miközben hangjából szinte sütött a méltatlankodás, a gyerekek az iskolában csak akkor beszélhetnek, ha kérdeznek tőlük valamit. Gyermekkorom tanyai iskolájában csakugyan így volt, de soha azelőtt meg nem fordult a fejemben, hogy lehetett volna másként is. Mára sokat változott a világ, aligha vall beteges tekintélytiszteletre, hogy ha nincs résen az iskolamúzeum teremőre, akkor a látogatók azonnal ellopják az egykori oskalamester szivarját és könyökvédőjét. A két honfoglalás Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot azért hozták létre, hogy emléket állítson, a honfoglalástól az 1945-ös földosztásig ívelő több mint ezer évnek. Amikor az emlékpark létrehozásáról megszületett a döntés, sokan túlidealogizáltnak és hamisnak érezték a földosztásnak mint második honfoglalásnak a gondolatát. Az egykori Padlavitíni-uradalom helyén alakult téeszek sokáig csak vegetáltak errefelé, és az Árpád-emlékműtől nem messze, az őrgróf távozása után harminc évvel, még mindig éltek emberek földbe vájt kunyhókban. Persze nem ez az oka, hogy a 27 méter magas földosztási emlékműnek már tíz éve készen vannak a tervei, megvalósításához azonban még mindig nem kezdtek hozzá. Annál gyorsabban épült viszont a skanzen, amely nem a történelmi cezúrának, hanem a hétköznapok folyamatosságának állít emléket. Kilenc esztendeje még kukoricaföld volt a helyén, ma pedig már csak a szentes-donáti szélmalom és a szeged-alsóvárosi napsugaras ház hiányzik. A tömörkényi községháza és postahivatal épületében látható az ország egyetlen közigazgatás-történeti gyűjteménye. — A megye minden városa épített itt egy házat — mondja dr. Trogmayer Ottó, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója. — Segített többekközt a MÁV, aztán a Mahart tápéi hajójavítója, továbbá számos szocialista brigád. Van egy kis közlekedéstörténeti gyűjteményünk: kisvasúti állomásépület, mozdony, vasúti kocsi, kormos traktor, gőzeke. — Hogyan viselkednek a látogatók, amikor szembe találják magukat a közelmúlttal, apjuk-anyjuk hétköznapi élettereivel? — Volt, aki elsírta magát. Most valami nosztalgikus áhitat kerített a hatalmába. Akinek nincsenek a látványhoz kapcsolódó családi emlékei, azt az egykori életmód érdekességeköti le. A skanzen különben a külföldieknek jelenti a legnagyobb szenzációt: ez az életforma főként Nyugat-Európában már régen egzotikumnak számít, vagy soha nem is létezett. Egyelőre tehát a skanzen kínálja a legtöbb látnivalót. Az Árpádemlékmű mögött mostanában rakják be a Feszty-körképnek otthonit adó épület ajtóit, ablakait, aztán majd a földgáz vezetése következik. Távolabb a romkentben az Árpádkoritemplom és monostor maradványai. Ezer év! Hány ember nyüzsgött, halt meg e kövek között, borzonganék bele a múltba. Az igazgató azonban a jelenre gondol: — Egymillióan láttákaz emlékparkot, mióta megnyitottuk — mondja Trogmayer Ottó. — Tudja, mennyi ember az? A cipőjük alatt megkopott a romkert falainak felső rétege. Körképre várva A Feszty-körkép jelenleg négy méter széles csíkokban, föltekerve várja, hogy elkészüljön az épület, ahol majd kiállítják. Ha kész lesz, jöhetnek a szakemberek, hogy már a házon belülgyártsák le a Műanyagipari Kutató Intézet általi ajánlott hátsó hordozószerkezetet. A kép ugyanisnem bírja el a saját súlyát, finom habbal borított teherbíró műanyag felületre ragasztják majd fel, ezáltal a vászon megőrzi vizuális hatását. Már a végleges helyén végzik el rajta a restaurációs marakálatokat. — Mikortól láthatja a közönség? — Az épület elméletileg jövőre készen lesz. További hatvan hetet vesz igénybe, míg a hordozószerkezetet elkészítik és ráragasztják a körkép részeit. Hogy a restauráció pontosan mennyi ideig tart, arról nem merek szólni, hiszen még azt sem tudjuk, ki kap megbízást a munkára. Nekem az a véleményem, hogy nemzetközi pályázatot kellene kiírni, és úgy dönteni a legkomolyabb és legelőnyösebb ajánlat mellett. Ma úgy látom, hogy a körkép 1989-re, vagy legkésőbb 1990- re látogatható lesz. — Egyetlen kép kedvéért emelték ezt a hatalmas épületet? — Dehogyis! Nagy területű kiállítási helyiségeket kínál a ház külső körgyűrűje. Lesz majd benne állandó kiállítás Az Uráltól a Kárpátokig címmel, magyar agrártörténet a honfoglalástól napjainkig, komplex magyar históriai kiállítás, sőt szeretnénk bemutatni a közönségnek a körkép és a restaurálása történetét is. A teremőr víkendje A Nemzeti Történeti Emlékpark másik oldalán szabadidőparkot építenek ki. Jövőre már vendégeket fogad a kemping is. Nem a múzeumigazgató feladata ugyan, de ha százezrével érkeznek ide a látogatók, akkor a szállásukról és ellátásukról is gondoskodni kellene. A szokásos dilemmával küzdünk: nem szeretnénk kocsmát nyitni a múzeumban, alkohol nélkül meg nincs haszon, ezért nemigen, vállalják az üzemeltetést. A Feszty-körkép épületében lesz majd egy szeszmentes büfé, azonkívül az áfész kibővíti a tanyacsárdát az ide vezető út mellett. Az emlékpark egyszerre lesz kirándulóhely és múzeum. Hangulatilag miként fér össze, hogy, mondjuk, a monostor romjain, a sírok fölött vattacukrot és főtt kukoricát árusítsanak? — A vattacukros már most is mindig beszökik a kocsijával a hátsó kapun. Én, mint múzeumigazgató, nem szeretem a vattacukorárust, szeretem viszont a gyerekeket. A gyerekek meg szeretik a vattacukrot. Akör így bezárul, az árus marad. Nekem sokkal rokonszenvesebb volna, ha, mondjuk, a szatócsboltban árusítanának selyemcukrot, vagy valami más, a századfordulón divatos édességet. Attól tartok azonban, hogy ebből nem lehetne megélni. Nekünk van régészünk, kutatónk, laboránsunk, de nincsen szatócsunk, szerződésbe meg aligha tudnánk kiadni a boltot. Talán a tortúrát sem érné meg, mire a Köjál engedélyezné, hogy ezekben az avítt pilkszisekben élelmiszert tartsanak. — Egyre nagyobb attrakció lesz az emlékpark, egyre több látogató jön ide. Ennek ellenére csak hat hónapig tartanak nyitva. Miért? — Télen egy hónapban 100-120 látogató jönne. Ezért nem érné meg annyi embert foglalkoztatni. — Muszáj minden házat külön alkalmazottnak őriznie a közönségtől? — Sajnos igen. Az emberek egy része top, rongál. Van, aki még a tetőre is fölmenne, és lerugdosná a nádat, ha hagynánk. Nagyon örülünk, amikor a tavaszi szünetben idejön naponta négyezer gyerek, de olyankor nemcsak a történelmi ismereteiket bővítik, hanem eldobálnak fejenként egy-egy tejes, cukorkás zacskót is, amit valakinek öszsze kell szednie utánuk. Személyzetre tehát szükség van. Április 1- jétől október 31-igtartunk nyitva 9—17 óra között. A hétfő itt is szünnap, mint a többi hazai múzeumban. Nagyon nehéz teremőrt, gondnokot találni, mert nem szabad sem a szombat, sem a vasárnap. Főként környékbeli idős embereket tudunk alkalmazni. Próbáltam egyszer évismétlésre buktatott egyetemistákkal egyezkedni, de amikor meghallották, hogy itt hétvégén is dolgozni kell, a színüket sem láttamtöbbé. Tanács István A Feszty-körkép épülete. Az a régi-régi iskolapad, így festett Tápán a szatócsbolt. Skanzenházak a századforduló idejéből. GYENES KÁLMÁN FELVÉTELEI NÉPSZABADSÁG 1987. augusztus 8., szombat OLVASÓINK VÉLEMÉNYE Folyamatos megújítás Radics Katalin: Ami az oktatáson múlik Július 18. Teljes mértékben egyetértek a cikkben megfogalmazott elveikkel. Különösen fontosnak tartom a sokféle szakosító képzés helyett a kevesebb, de alaposabb, és így jobban konvertálható alapszakmai felkészítést, mint ahogy az Finnországban is van — írja Dékán Károly dr., a fővárosi Fürst Sándor Gimnázium igazgatóhelyettese. — Lényeges tehát, hogy a jövőben a szakképzés legfontosabb eleme a konvertálhatóság legyen, hiszen a tudományos eredmények megduplázódásának ideje a műszaki életben, de mint tapasztaljuk, a gazdasági és társadalmi életbenis öt-tíz év, ám néha még annyi sem. A gimnázium például éppen azért a legstabilabb oktatási forma, mert széles alapismereteket nyújt. A felnövekvő generációban már serdülőkorban tudatosítani kell, hogy korunk legfőbb jellemzője az élet minden területére kiterjedően a gyors változás, amit úgy is fogalmazhatunk, hogy permanens forradalom van a tudományos fejlődésben. Tudatosítani kell velük, hogy egyetlen állandó van az életünkben: a változás ténye, illetve annak felgyorsulása. Az ebből következő bizonytalansági tényezőt csak úgy tudjuk a minimumra csökkenteni, ha a legjobb színvonalon megfelelünk az alapképzés követelményeinek, majd az alapismeretek megszerzése után folyamatosan megújítjuk szakmai tudásunkat. Ez természetesen nem csupán a serdülőkre és a felsőfokú képzésben részt vevőkre érvényes, hanem egész társadalmunkra. Ennek kapcsán nagyobb szerepet kell kapniuk a továbbképző intézeteknek, és komolyabban kellene elismerni az ott szerzett képesítést is. Ezt szolgálhatná az is, ha a továbbképzéssel megbízott intézetek feltérképeznék az adott szakterületen publikálókat; meggyőződésem, hogy ennek az alkotó rétegnek komolyabb erkölcsi és anyagi megbecsülése nemcsak az egyénnek, hanem a társadalomnak is hasznos lenne. Behunyt szemmel Köjál-ellenőrzés a Velencei-tónál Július 22. Meglepett, hogy a Köjál-ellenőrzés lényegében mindent rendben talált a tó partján — közli levelében Virág Lászlóné gárdonyi üdülőtulajdonos. — Nem ártott volna jobban körülnézni például a gárdonyi szabad strandon, ahol a nyári hétvégén ezer személy fürödhet és napozhat, s ennyi emberre egyetlen nyilvános vécé van. Ugyancsak itt egyik-másik fürdőző — nem törődve a közösségi érdekkel — a lubickoló gyermekek között úsztatja a kutyáját. Rontja a környezet szépségét és közérzetünket is, hogy nem szállítják el rendszeresen a parton összegyűlt szemetet. Bőven akad tehát kifogásolnivaló a Velencei-tó partján. Meglehetősen furcsa, hogy éppen az ellenőrök nem éltek a hivatásukhoz is szorosan hozzá tartozó segítő, kritikai észrevételekkel! Netán behunyt szemmel dolgoztak? Cselekvő közösségeket! Bálint Ibolya: Megfoghatatlan Július 27. Az utóbbi időben történt sorozatos közlekedési és fürdőzési tragédiák összegezése valósággal sokkoló hatással volt rám — kapcsolódik az író mondanivalójához Hégely Ferenc monori olvasónk —, s azt gondolom, másokra is. Ami mostanában sorozatosan történt, mindenkit ki kell lendítsen közömbösségéből. Sajnos a meggondolatlanok és felelőtlenek száma — a jelek szerint — egyelőre szaporodik: sokak tudatáig nem jut el a hivatásos segítők érzelemre és értelemre egyaránt apelláló intelme, érvelése. Többen kellünk tehát a megdöbbentő tragédiák megfékezéséhez. S ha ezt tömegesen akarjuk, bizonyos, hogy a kezdeti bizonytalan lépegetések után egyre-másra kialakulhatnak a cselekvő, életmentő közösségek. Mindezzel párosulhatna a szervezettebb baleset-megelőzési oktatás arról, hogyan vigyázhatnánk jobban magunkra és másokra az országúton, a fürdőhelyen, mindenütt. Erre a figyelmeztető okításra lehetőséget lehetne találni például a nyári úttörőtáborokban, a vakáció előtt az iskolákban és így tovább. Az autósokat is mindenképpen fontos volna újabb és újabb ismeretekkel felvértezni, hogy csökkenjen a közúti balesetek indokolatlan gyakorisága, súlyossága. Ha szakembereket (köztük nyugdíjasokat) kérnének fel ilyen munkára, szakmai és élettapasztalataikra alapuló felvilágosító tevékenységük javíthatna valamit a szomorú helyzeten. Közös programmal Dr. Tompa Károly: Út menti fák Július 14. Az írás forgalombiztonsági, esztétikai, valamint környezetvédelmi megállapításával egyetértek — írja Tóth Ernő fővárosi olvasónk. — Tény, hogy a gépjárműforgalom rohamos növekedése nem csupán az utak kiszélesítését, újak létesítését követeli meg, hanem azok ésszerűen kialakított fásítását is. A szerző pél ■ dául hibának minősíti, hogy olykor az út menti fákat az árokba vagy az árok rézsűjére ültetik, amivel balesetet idézhetnek elő, akadályozzák a víz elfolyását, s rongálják az úttest állapotát is. Mindez igaz, ám az utak nagy többségénél nincs máshol hely. A padkára ültetésük természetesen nem elfogadható. Földvédelmi szempontból olyan helyeken is, ahol valamikor viszonylag széles útsávot sajátítottak ki — gyakran van igény arra, hogy szinte a padkáig terjedhessen a mezőgazdaságilag megművelt terület; ebből adódik aztán, hogy a legtöbb út mentén a ligetek helyett csak fasorokat találunk, amelyeknek — bizonyos napszakokban — a forgalomra nézve zavaró hatásával, az úgynevezett rácshatással is számolni lehet. Az utak mentén szerintem is új erdőket vagy legalábbis erdősávokat kellene telepíteni; ez felelne meg az út- és környezetvédelem követelményeinek. Sajnos az utóbbi 15-20 évben alig sikerült ilyen védősávokat telepíteni, pedig ezek a mezőgazdaságnak is előnyösek lennének. A múlt tél ismét azt bizonyította, hogy a hófúvások elleni hatékony védelem másként el sem képzelhető. Véleményem szerint szükség lenne az út-, a környezetvédelmi és a mezőgazdasági érdekek eddiginél jobb egyeztetésére, közösen kialakított útvédelmi programok kialakítására. Tovább kell fejleszteni Gál Zsuzsa: Hivatásturizmus Július 14. Néhány gyakorlati észrevételt fűznék az íráshoz — közli Frank Tibor budapesti olvasónk. — A hivatásturizmuson sokat lendített a Budapest Kongresszusi Központ felépítése, de máris hozzá kellene fogni a bővítéséhez. Plenáris üléseken ugyanis 1800 fő foglalhat helyet, ugyanakkor a szekciótermek befogadóképessége mindössze 900. Az, hogy az Országos Idegenforgalmi Hivatal egy képes prospektussal bemutatja a hazai kongresszusi létesítményeket, hasznos tehet, de nem segít azon, hogy szállodáink, mint például a Hilton, az Atrium-Hyatt, a Fórum drágák, s kevés az olyan, amely a szerényebb jövedelmű külföldiek igényeihez alkalmazkodna. A Novotel mellé egy újabb szálloda kellene, hiszen csak 360 szobája van, így a kongresszusokra érkezőket szétszórtan, távolabbi hotelekben kell elhelyezni. Egy sporttelepre is szükség lenne ma már, továbbáhiányzik egy üzletsor, egyfajta kereskedelmi centrum. (Párizsban például a Kongresszusi Palota két emeletén 80 üzlet található, hogy a kongresszusok részvevői jobban beoszthassák itt-tartózkodásuk szűkös idejét. Nagyon fontosnak tartom a kísérőprogramokat is, számolva azzal, hogy a nemzetközi kongresszusokat általában vezető szakemberek látogatják. Úgy vélem, rendszeresen törődni kellene a kongresszusi turizmussalhivatásszerűen foglalkozók szakmai felkészítésével, hiszen a hivatásturizmus vagy más néven kongresszusi turizmus ma már világszerte külön üzletág, ugyanakkor fontos tényező az ország tudományos, műszaki és kulturális életében is. Közérdekű panaszok Gulyás Pál: Megoldhatatlan? Július 13. A szerző glosszájában ismertetett konkrét ügy kapcsán megemlítette, hogy a tanácstagi beszámolók a fővárosban többnyire panasznappá válnak — teszi szóvá dr. Zuglói Imre (Budapest) —, pedig elsősorban aközérdekű kérdések megvitatása lenne a céljuk, rendeltetésük. Csak hát nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a lakossági panaszok a közösség sérelmét tükrözik. A házkezelőségek munkájára vonatkozó bejelentéseket, a tanács szakigazgatási osztályait bíráló felszólalásokat, a lakókörzet élelmiszer-ellátásának és más jellegű gondoknak a szóvátételét tehát közérdekű panaszként kell tekinteni.