Népszabadság, 1987. november (45. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-02 / 258. szám
1987. november 2., hétfő NÉPSZABADSÁG Kádár János kitüntetése Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárának szombat este Moszkvában, a Kreml Katalin-termében Andrej Gromiko, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke átadta az Októberi Forradalom Érdemrendet. A magas kitüntetést a Legfelsőbb Tanács Elnöksége a szovjet és a magyar nép közötti testvéri barát ság és együttműködés fejlesztésében szerzett érdemeiért, a béke és a szocializmus megszilárdításához nyújtott jelentős hozzájárulásáért 75. születésnapja alkalmából adományozta. A kitüntetés átadása alkalmából Andrej Gromiko és Kádár János beszédet mondott. Andrej Gromiko beszéde — Kedves Kádár elvtárs! Tisztelt magyar vendégeink! Elvtársak! őszinte megelégedéssel nyújtom át önnek, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának az Októberi Forradalom Érdemrendet. Ezzel a kitüntetéssel Kádár elvtárs nagy érdemeit méltatjuk, amelyeket a szovjet és a magyar nép közötti testvéri barátság és sokrétű együttműködés erősítésében szerzett, nagy hozzájárulását a békéhez és a szocializmus megszilárdításához. Országunkban az Októberi Forradalom Érdemrend jelképezi a szocializmus értékeinek nemes, múlhatatlan győzelmét minden egyes szovjet ember számára. Külön örömünkre szolgál, hogy ezt a kitüntetést ön ezen érdemrend alapításának 20. évfordulóján kapja meg. Ez az érdemrend a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének 1967. október 31-én kelt rendeletével született meg. Az egyik legelső Októberi Forradalmi Érdemrendet Moszkva városának adományozták. Tehát ön, Kádár elvtárs, a magas kitüntetést abban a városban kapja, amelynek zászlaján szintén ez az érdemrend díszeleg. E jelkép erejét sokszorosan növeli az a tény, hogy amai ünnepség a nagy október 70. évfordulója előestéjén történik. E kitüntetés — amely a nép legnemesebb tettét tükrözi — az igazi szocializmus legodaadóbb, legmeggyőződésesebb harcosait illeti meg, és ilyen harcos ön, Kádár elvtárs. Kádár János nevének már sok év óta súlya és tekintélye van a szocialista közösségben. Ismert e név a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban. Az ön neve a szocializmus becsületes, öntudatos szolgálatának a példaképe. A marxista- leninista, a hazafi és az internacionalista elvhűsége van mögötte. Olyan államférfié és politikusé, akiben mélyrehatóan tudatosul az osztályharc dialektikája, amelyet egész tevékenységében követ. A szovjet emberek számára Kádár János igazi nagy barát, őszinte tiszteletet érez iránta népünk, amely jelenleg a társadalmi átalakítás óriási feladatain dolgozik. Eltökélt a szándéka, hogy teljesítse a gazdasági, a szociális és a szellemi szférában meglevő feladatokat. Az ön tevékenysége, Kádár elvtárs, elválaszthatatlan a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság eszmei egységének és testvéri együttműködésének nagyszerű eredményeitől. Ennek köszönhetően országaink és népeink közelebb kerültek egymáshoz. Őszinte barátságunk alapot ad ahhoz, hogy magabiztosan haladjunk előre a szocializmus, országaink fejlődésének, új feladatainak megoldása felé. Kívánok önnek jó egészséget, sok erőt és alkotó energiát. E napon és ebből az alkalomból a legszívélyesebb üdvözletét és gratulációját küldi önnek Mihail Szergejevics Gorbacsov, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára. Újabb sikereket kívánok önnek a szocialistatársadalom magyar földön történő építése, országaink szorosabb együttműködése érdekében, a béke és a szocializmus javára kifejtett tevékenységéhez. (MTI) Az MSZMP főtitkárának válaszbeszéde Kedves Gromiko elvtárs! Kedves szovjet barátaink! Elvtársak! Mindenekelőtt köszönöm azokat a meleg szavakat, amelyeket ön most hozzám intézett, és Gorbacsov elvtárs üdvözletét. Amikor hírét vettem,hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége 75. születésnapom alkalmából ilyen ,magas kitüntetésben részesített — én is ember vagyok —, meghatott a figyelmesség. Külön köszönöm azt amagas értékelésit, amellyel ennek a kitüntetésnek az adományozását indokolta. Az ember a saját cselekedete megítélésében nem illetékes, s ha önök így ítélik meg, az maga kitüntetés számomra. Ami a Szovjetuniót illeti, régen, amikor mint munkás a kapitalizmus viszonyai között öntudatra ébredtem, kezdtem megérteni, a Szovjetunió hatalmas, világtörténelmi szerepét. Ez a tiszteletem, becsületes értékelésem azóta szünet nélkül növekedett. Amikor érni azt az utait jártam, hogy a magyar munkások és népünk tisztességes szolgálatára törekedtem, az mindig elválaszthatatlan volt számomra a Szovjetunió barátságától. Végtelen megelégedésül szolgál számomra, hogy ma mind a nagy szovjet nép, mind a magyar nép közös úton, a szocializmus útján jár. Országainkat, népeinket megbonthatatlan barátság s növekvő, egyre szélesedő együttműködés köti öszsze. Én mindig úgy tudtam, hogy a minépeinket sorsközösség kapcsolja össze: nehézségben, jó időben, jó sorsban egyaránt. A szocializmus építésének útja nem könnyű út, nehéz út. De népeink érdekeinek becsületes szolgálata ,más úton számomra elképzelhetetlen. Most, amikor még egyszer megköszönöm a magas kitüntetést, megbecsülést, figyelmességüket, csak annyit mondhatok, hogy én ezután sem teszek hűtlen amagyar—szovjet "barátságihoz, mert ezt a barátságot, ennek szolgálatát eszem és szívem nagyon mélyen diktálja. Most, amikor éppen Moszkvában egy ilyen különleges alkalom adódik számomra, hogy átadták nekem ezt a kitüntetést, meg szeretném mondani, nagyon örülök neki, küldöttségünk többi tagjával együtt, hogy részesei lehetünk ennek a nagy történelmi eseménynek, a szovjet állam fennállása, az októberi forradalom győzelme 70. évfordulójának. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Szovjetunió párt- és állami vezetése, népe jelenlegi irányvonalának végtelenül örülök. Ez az út nehézségekkel jár. De a boldogulás egyedül reális útja. Törekvéseiket alegmelegebben üdvözöljük, s gondolom, nem tévedünk, amikor azt mondjuk, hogy a magyar nép ugyanezen az úton jár. A valóságot ,reálisan nézve, a dolgokat néven nevezve, s a valódi feladatokhoz hozzáállva bízunk abban, hogy meg fogjuk oldani az útköziben adódó igen nehéz feladatokat is. A magyar—szovjet barátság és együttműködés ebben segít nekünk. Ez az ünnepség, amely itt Moszkvában kezdődik, világra szóló ünnepség. Én azt hiszem, hogy a magyar párt, minden magyar kommunista, a szocializmust építő magyar nép drukkol önöknek a sikerekért. Azt hiszem, hogy az önök jelenlegi irányvonalához, ehhez a kurzushoz a társadalmi haladást, az igazságot, az emberiség békés és biztos jövőjét óhajtó minden embere sikert kíván, szívemből, egészséget, teljes sikert kívánok önöknek, pártjuknak, országuknak. Még egyszer köszönöm. A Szovjetuniót aggasztja a nyugati országok hadihajóinak összevonása az Öbölben Teheránba érkezett szombaton Jurij Voroncov, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese, aki előzőleg Irakban és Kuvaitban tett látogatást. Teheráni tartózkodása során az iráni vezetőkkel a két ország kapcsolatairól és a Perzsa (Arab)öbölben kialakult helyzetről folytat tanácskozásokat. Ennek keretében megvitatják, hogy az ENSZ legutóbbi tűzszüneti határozatának fényében milyen lehetőségek vannak az iraki—iráni háború befejezésére. Megérkezése után adott nyilatkozatában a szovjet diplomata állást foglalt a két ország kapcsolatainak megszilárdítása és az iraki—iráni viszály politikai rendezése mellett. Hangoztatta, hogy az Öbölben kialakult helyzet rendezésével kapcsolatban eltérőek a vélemények egyrészt Irak és Kuvait, másrészt Irán között. Hozzáfűzte, hogy az iráni vezetőkkel folytatandó tárgyalásain kitérnek a viszály megoldása tekintetében fennálló eltérő véleményekre. Jurij Voroncovot, aki teheráni megbeszélései előtt Kuvaitban tárgyalt, szombaton fogadta Dzsábir el-Ahmed el-Dzsábir esz-Szabah kuvaiti emír. Voroncov a találkozón átadta a kuvaiti uralkodónak Mihail Gorbacsov személyes üzenetét. Az SZKP főtitkára üzenetében hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió és Kuvait azonos módon közelíti meg a regionális konfliktusok politikai rendezésének kérdését. Egyetértenek abban is, hogy sürgős és határozott erőfeszítésekre van szükség az Irak és Irán között már hét éve tartó háború beszüntetése, a Perzsa (Arab)-öbölben rendkívüli módon kiéleződött helyzet rendezése érdekében. Ma a legfontosabb feladat az ENSZ Biztonsági Tanácsa 598. számú határozatának mielőbbi végrehajtása, mivel ez magában foglalja mindazokat az elemeket, amelyek az átfogó, gyökeres, egyik fél érdekeit sem sértő rendezéshez szükségesek — mutat rá az üzenet. Gorbacsov aggodalmát fejezi ki az Egyesült Államok és a NATO-országok hadihajóinak az Öbölben tapasztalható rendkívüli arányú összevonása miatt. Üzenetében megismétli azt a korábbi szovjet javaslatot, hogy az Öbölben — mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió hajóinak részvételével — hozzák létre az ENSZ haditengerészeti erőit. Üzenete végén Mihail Gorbacsov biztosította a kuvaiti emírt arról, hogy a Szovjetunió továbbra is támogatja Kuvait nemzeti szuverenitását és területi egységét, s a kölcsönösen előnyös, baráti kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésére törekszik. (MTI) A biztonságról tárgyalt a szerb köztársasági elnökség a BELGRÁDI tudósítónktól A szerb köztársasági elnökség Ivan Sztambolics elnökletével megvitatta a köztársaság biztonsági helyzetét. Az ülésről kiadott közlemény megállapítja, hogy „bonyolult és súlyos a helyzet”, amelynek többek között kiváltója a hosszan tartó gazdasági válság, az életszínvonal csökkenése, a nemzeti-nemzetiségi viszonyok kiéleződése, a nacionalista tevékenység, a törvénysértések, a társadalmi és gazdasági gondokmegoldására tett intézkedések hatástalansága, és a határozatlanság. Mindez növekvő elégedetlenséget vált ki. Kosovóban az albán nacionalisták és szeparatisták ellenséges tevékenysége erősödik, és veszélyezteti az egész Szerb Köztársaság biztonságát — mutat rá a közlemény. Nyomásit gyakorolnak az autonóm tartomány szerb és crnagorác lakóira, akik ezértnagy számban kitelepülnek régi lakhelyükről. Az albán nacionalista és szeparatista aknamunkára reagálva a kosovói szerbek és crnagorácok is szervezkednek, ami súlyos következményekkel járhat, sőt nagyobb viszályokat kelthet — állapítja meg. M. Gy. Diktatúraellenes tüntetés Chilében Nagyszabású diktatúraellenes tüntetést szervezett szombaton Santiago ,de Chilében a Chilei Kereszténydemokrata Párt. A főváros több kerületében rendezett felvonulásokon — amelyekhez csatlakoztak a baloldali szervezetek tagjai is — azt követelték, hogy a jövő évre tervezett elnökválasztást ne a kormány által előírt népszavazás keretében — amikor is a választók csak az egyetlen hivatalos jelöltről szavazhatnának igennel vagy nemmel — tartsák meg, hanem rendezzenek valódi,több jelölt közötti választást, összecsapások, erőszakos események nem történtek, de a rendőrség több mint 200 tüntetőt őrizetbe vett. (MTI) 3 Új típusú nemzetközi kapcsolatok vannak kialakulóban, így értékeli a világ a hétvége legfontosabb eseményét, a következő szovjet—amerikai csúcsitalllálkozó időpontjának kitűzését és a talilállkozó tartalmi kérdéseiben létrejött megállapodást. A két fővárosban ismertetett menetrend arra utalt, hogy december 7- én Washingtonban érdemi tárgyalások lesznek, nagy horderejű kérdésekről. így látják az első kommentárok szerte a világon a bejelentést, a hivatalos állásfoglalások pedig Tokióitól Párizsig, Londonitól Rómáig új leszerelési lépéseket várnak a hadászati nukleáris eszközök és a vegyi fegyverek vonatkozásában is. Gordiuszi esemé Azt már Moszkvában és Washingtonban is egyaránt adottnak veszik, hogy Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov aláírja a történelem első, nagyszabású leszerelési megállapodását, amely nem hadi cselekmények lezárásaként, hanem hosszan tartó, bonyolult és nehéz tárgyalások eredményeként tömegpusztító fegyverek teljes kategóriáját semmisíti meg, a közép- és rövid hatótávolságú rakétákat. Ezenkívül a napirenden szerepel majd a hadászati támadófegyvereik ötvenszázalékos csökkentése, az ezzel kapcsolatos szerződés kidolgozását elősegítő utasítások egyeztetése, s nem utolsósorban a rakétaelhárító rendszerekről (ABM) szóló szerződés megtartásának rögzítése, közösen elfogadott határidőre. Mindezeken túl áttekintik a következő, 1988 első felében esedékes moszkvai csúcstalálkozó napirendjét, amely az újabb felszerelési lépéseken túl felöleli a globális nemzetközi problémáik és a kétoldalú kapcsolatok széles skáláját. Tartalmas napirend: Washingtonba Génfén és Reysejavíkon átvezet az út. A két vezető ott rakta le a készülődő megállapodások allapjait, a részleteket szakértők és diplomaták hosszú, fáradságos munkával dolgozták ki. Az álláspontok közelítésében jelentős része volt a két külügyminiszternek. Intenzív kapcsolataikat jellemzik az elmúlt egy hét történései. Seviardnadze sokaik által váratlannak minősített washingtoni útja néhány nappal követte Schultz moszkvai látogatását. Minr ez is jelezte a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerét, túlzás nélkül állítható, hogy az emberiség sorsát is befolyásoló események érlelődtek. Köztudomású volt, hogy Schultz október végi moszkvai tárgyalásai nem hozták meg az áttörést. Miként a találkozó után maga az SZKP KB főtitkára mondotta, az amerikai külügyminiszternek nem volt felhatalmazása arra, hogy bizonyos, az amerikai elnök és a kormány számára érzékeny kérdésről, például az SDI-ről és az ABM-ről tárgyaljon, s ily módon az álláspontok közelítésére sem volt lehetőség. Bár nagyon is indokolt lett volna, hiszen szovjet részről számos kérdést új módon közelítettek meg. (Ezért is volt szükség az újabb találkozóra.) A gordiuszi csomót Gorbacsov Reagan elnökhöz szóló levele vágta át. A szovjet fél újabb kezdeményezése, nagyfokú kompromisszumkészsége tette lehetővé az amerikai elnöknek, hogy maga is közelítsen a partnerhez, s megtalálják a megfelelő megoldást, a csúcstalálkozó és az első nukleáris leszerelés útjában álló legsúlyosabb akadályok elhárítását. Erről maga az elnök vélekedett így, amikor sajtókonferenciáján kijelentette: a szovjet vezető levele ,,őszinte és államférfihoz méltó”, amelyet üdvözöl, és gondosan fog tanulmányozni. A Sevardnadzával létrejött megbeszélés után ő is úgy vélekedett, hogy a két külügyminiszter előzőleg jól munkát végzett, s hogy a Genfben megoldásra váró részletek immár „technikai jellegűek", de fontosak, mert összefüggenek a szerződés hatékony ellenőrzésével. (Ezen dolgoznak még Genfben a diplomaták.) Az aranyhíd Gorbacsov levelének a részletei nem ismeretesek. Az elnök és a két külügyminiszter nyilatkozataiból, továbbá a hivatalos bejelentés tartalmából azonban kiviláglannak azok a részletek, amelyek jelzik, milyen irányba mozdultak el az álláspontok. Ami a Szovjetuniót illeti, már a moszkvai külügyminiszteri találkozó idején is értésére adta partnerének, hogy nem ragaszkodik a stratégiai nukleáris fegyverek csökkentésével kapcsolatban kialakított régebbi álláspontjához. Elképzelhetőnek tartja, hogy a szárazföldi, légi és tengeri indítású hadászati rakéták számának csökkentését az amerikai elképzelésekhez közel álló módon oldják meg. Annak lényege, hogy a három fegyverfajtán belül aszimmetrikus leépítést hajtottak volna végre, vagyis nem egyenlő számú rakétát szereltek volna le, miként azt a Szovjetunió korábban szorgalmazta. Ez azonban feltételezte, hogy az amerikai fél módosítja az SDI-vel kapcsolatos álláspontját, és elfogadja a rakétaelhárító rendszerekről kötött szerződés megtartására vonatkozó szovjet javaslatot. Ezek voltak azok a pontok, amelyek megtárgyalására George Simítának nem volt felhatalmazása. Emiatt it a két külügyminiszter félmunkát végzett Moszkvában október végén. Egyes nyugati lapok egyenesen a tárgyalások csődjéről cikkeztek, s a legenyhébb megfogalmazások is úgy szóltak, hogy „Schultz üres kézzel távozott” a szovjet fővárosiból. Mások azt erősítgették, Moszkvában feltételekhez kötik az újabb csúcstalálkozót. Anatolij Dobrinyin a találkozó után a The New York Timesban megjelent nyilatkozatában hangsúlyozta: a következő csúcstalálkozónak nincsenek feltételei. Látva, hogy az amerikai vezetés zavarban, van, s hogy nehezen tud kitörni a zsákutcából, amelyet az SDI ügyében elfoglalt rugalmatlan álláspontjával teremtett, Mihail Gorbacsov levele újabb kompromisszumos lehetőséget kínált. Szovjet részről az elnök értésére adták, hogy a hadászati fegyverek ötvenszázalékos csökkentéséről kötendő megállapodásnak nem feltétele az SDI-ről való lemondás. A haladás megkönnyítése érdekében azt ajánlották, hogy a következő csúcstalálkozón tárgyaljanak ezekről a kérdésekről, s alakítsanak ki közös álláspontot. Ez volt az az aranyhíd, amelyen Reagan elnök is megtehette azt a néhány lépést — „az út felét”, ahogy ő maga korábban fogalmazott —, amely elvezetett a megállapodásihoz. Ezekről a rendkívül bonyolult kérdésekről hosszan faggatták az újságírók mind a két külügyminisztert. Érdekes, hogy az egyébként igen visszafogott Schultz volt az, aki kijelentette: a készülő megállapodás a közép- és rövid hatótávolságú rakétákról „igen jó szerződés, és mindazok, akik megismerkednek vele, lelkesen támogatják majd”. S azt is hozzátette, hogy az SDI vonatkozásában „korlátozott mértékű haladás történt”. Ez valójában jelentős haladásként értékelhető, ha meggondoljuk, nem is olyan régen Washingtonban még úgy fogalmaztak, hogy az SDI-ről nem tárgyalnak. (Ami a szerződésnek az amerikai törvényhozásbeli támogatását illeti, Pell és Sugar szenátorok már nyilatkoztak. Szerintük a szenátus ratifikálni fogja a szerződést.) Hosszú út kezdetén Sevardnadze azzal egészítette ki tárgyalópartnerét, hogy az SDI-vel összefüggő problémák legfontosabb részének a rakétaelhárító rendszerekről kötött szerződés megtartását nevezte. S miközben Schultz azt mondta, hogy „új megfogalmazások születtek”, amelyek lehetőséget adnak a további tárgyalásokra, Sevardnadze arra emlékeztetett, hogy alapjában a reyikjavíki értelmezésről, illetve az ahhoz való visszatérésről van szó. Egy, a diplomáciában sem ismeretlen szólésmondás szerint azonban az ördög a részletekben van, ami most azt jeleníti, hogy az amerikai fél továbbra is hét évre, míg a Szovjetunió legalább tíz évre akarja meghosszabbítani az ABM-szerződés érvényét, s eltérnek a vélemények a szerződés értelmezésében is. A szovjet vélemény szerint a szerződés érvényességi ideje alatt nem szabad rakétaellhárító fegyvereket telepíteni a világűrbe, s közben megoldást kellene találni az űrfegyverkezési verseny kibontakozásának megelőzésére. Az amerikai fél ennél jóval tágabban értelmezi a szerződést. Mindez jól érzékelteti, milyen, bonyolult kérdések megoldásához jutottak közelebb a tárgyaló felek. Rávilágít azonban arra is, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatok nem könynyen irányíthatóak. Mindig voltak és lesznek is nehézségek, ellentmondások. De az elmúlt években, különösen Genf és Reykjavík óta, sok minden előnyére változott e kapcsolatokban. S noha egy csúcstalálkozó előkészítése komoly erőfeszítéseket igényel, hiszen a jelenkor nagy horderejű problémáiról van szó, jogos a remény, reális lehetőségek kínálkoznak a nemzetközi helyzet átfogó javítására, az enyhülés új korszakának a megnyitására. A realitásokhoz tartozik azonban az is, hogy e lehetőséget józanul szemléljük, s óvakodjunk az eufóriától. Józanságra int már maga az a tény is, hogy a Washingtonban aláírásra szánt szerződés a nukleáris arzenálnak csupán három százalékát érinti. Úgy kell tehát felfognunk, hogy noha ez a méltán nagy horderejűnek minősített megállapodás csak az első lépés azon a hosszúnak ígérkező és korántsem könnyű úton, amely elvezethet a nukleáris fegyverektől mentes, félelem nélküli világhoz, mégis történelmi jelentőségű lesz a szerződés. Kezdetnek mindenesetre biztató. Kanyó András is világ új reménye