Népszabadság, 1988. június (46. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-01 / 130. szám

2 Zárónyilatkozatot fogadtak el az el nem kötelezett külügyminiszterek Havannában Az el nem kötelezett országok ál­láspontja szerint továbbra sem szűnt meg teljesen a nukleáris háború ve­szélye, s emiatt olyan új alapokon nyugvó nemzetközi kapcsolatokra van szükség, amelyek minden szem­pontból figyelembe veszik az ENSZ alapokmányának céljait és elveit, és nem adnak teret az erőszak alkal­mazásának, vagy az azzal történő fenyegetésnek. Ezt tartalmazza a mozgalom le­szerelési kérdések megvitatására összehívott havannai külügyminisz­teri találkozója végén kedden elfo­gadott zárónyilatkozat. A mintegy száz küldöttség — ezek közül negy­venet külügyminiszter vezetett — úgy vélekedett, hogy a szovjet—ame­rikai párbeszéd enyhülést hozott a világpolitikában, miközben a regio­nális problémák súlyos feszültség­források napjainkban is. A küldöt­tek támogatták atomfegyvermentes övezetek létrehozását a világon, és elítélték az Egyesült Államok növek­vő katonai beavatkozását Közép- Amerikában. A külügyminiszterek jóváhagytak egy kilencpontos akciótervet is, amely a mozgalom tagországainak konkrét javaslatait tartalmazza a fegyverkezési hajsza megakadályo­zására az ENSZ-közgyűlés leszerelé­si kérdésekkel foglalkozó, tegnap New Yorkban megkezdődött rendkí­vüli ülésszakán. Az el nem kötelezettek mozgalmá­nak első, leszerelési kérdésekkel fog­lalkozó találkozója delegátusait zárt ülés keretében tájékoztatta Fidel Castro kubai államfő, országának a délnyugat-afrikai válság rendezésére tett erőfeszítéseiről. (MTI) Kubai börtönökbe látogat a Nemzetközi Vöröskereszt küldöttsége­ ­ HAVANNAI TUDÓSÍTÓNKTÓL A Nemzetközi Vöröskereszt Kubá­ban tartózkodó küldöttsége találkoz­ni kíván a szigetország börtöneiben fogva tartott, államellenes bűncselek­ményekért, illetve illegális határát­lépési kísérletért elítélt valamennyi rabbal — jelentette ki Roland Des­­meules, a delegáció vezetője. A nemzetközi szervezet különbi­zottságát Fidel Castro államfő hívta meg Kubába azzal a céllal, hogy annak tagjai személyesen győződje­nek meg az itteni börtönállapotok­ról, illetve a foglyokkal szemben al­kalmazott bánásmódról. A delegáció, a tervek szerint, négy héten át lá­togatja majd a szigetországbeli bün­tetés-végrehajtási intézményeket, ezt követően pedig jelentést készít a tapasztalatokról, amit eljuttat a kubai hatóságokhoz is. Juan Escalona kubai igazságügyi miniszter egyik legutóbbi bejelen­tése szerint a szigetország börtönei­ben harmincezer bűnözőt tartanak fogva, s közülük mintegy négyszá­zat ítéltek el államellenes bűncse­lekmények miatt. Nagy Csaba ) ■H Lengyelországban az év végéig megszüntetik a turistaforgalomban behozott árukat terhelő vámok jelen­tős részét. A vámmentességet élvező termékekből a külföldről hazatérő lengyelek korlátlan mennyiséget hoz­hatnak majd magukkal. Az intézke­dés célja, hogy a magánimport ösz­tönzésével segítsen enyhíteni a piaci hiányt. (MTI) Kétszer is megsértette a Szovjet­unió légterét a múlt hét végén egy nyugatnémet felségjelű repülőgép — adta hírül kedden az Aftenposten cí­mű norvég lap. Az újság Lasse Seim norvég külügyi szóvivőt idézte, aki szerint a Cessna 150 típusú gép szom­baton a Szovjetunió légterét megsért­ve mélyen szovjet területek fölé re­pült. A pilóta vasárnap megismétel­te cselekedetét. (MTI) Csehszlovákia június 1-jei hatály­­lyal nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatot létesít az Egyesült Arab Emírségekkel — jelentették be ked­den Prágában. (MTI) Nagy mennyiségű olajtartalmú anyag került a hét elején az Elba folyóba az észak-csehországi Ustí nad Labem-i Presa vállalat olajgyűjtőjé­ből. Az Elba vízvédelmi központjá­nak tájékoztatása szerint sikerült megakadályozni, hogy az olajfolt to­vább terjedjen. (MTI) Bukarestben nyilvánosságra hoz­ták, hogy a múlt évi vagyonellenőr­zések során a kereskedelemben, a könnyűipari, a gazdasági és szolgál­tatói egységeknél 30 millió lejen fe­lüli igazolhatatlan többletjövedelmet tártak fel. A magánszemélyeknél vég­zett vagyonellenőrzések során több mint ötmillió lej többletjövedelmet koboztak el. (Tudósítónktól.) NÉHÁNY SORBAN Befejeződött a JKSZ országos értekezlete a BELGRÁDI TUDÓSÍTÓNKTÓL A JKSZ Belgrádban tanácskozó országos konferenciája kedd reggel három munkacsoportban folytatta a vitát az országban végrehajtandó gazdasági reformról, a politikai in­tézményrendszer korszerűsítéséről, és a párt megújításáról. Kedd délután plenáris üléssel zá­rult a­­tanácskozás. Hétfőn az éjjel 11 óráig tartó vitában csaknem 200 küldött szólalt fel. Az üléseket az éles, bíráló hangnem és helyenként önbírálat jellemezte. Több delegá­tus javasolta a rendkívüli pártkong­resszus összehívását. A kedd délutáni plenáris ülésen Bosko Krunics, a KB Elnökségé­nek elnöke elnökölt. Ivan Brigics, a KB Elnökségének tagja ismertette a három munkacsoport állásfoglalá­sát a konferenciának a központi bi­zottság által előterjesztett, 36 olda­las határozattervezetéről. Hangoztatta, hogy a küldöttek egyöntetűen állást foglaltak Jugo­szlávia szocialista, föderatív állami­ságának erősítése, a gyökeres gaz­dasági reform végrehajtása, a piaci törvényszerűségek érvényesítése, a politikai intézményrendszer átalakí­tása, korszerűsítése, az önigazgatá­si érdekek pluralizmusa, a politikai élet demokratizálása, a parlament szerepének növelése, a közvetlen, tit­kos választások, a többes jelölés, a szocialista törvényesség szilárdítása, a szocialista társadalmi tulajdon fokozott, védelme, és a JKSZ esz­mei-politikai vezető szerepének, egységének biztosítása mellett. Hangsúlyozták, hogy demokratizál­ni kell a káderpolitikát, meg kell fiatalítani a párt vezető testületeit. Élesen bírálták a JKSZ KB és El­nökség munkáját, s javasolják, hogy a központi bizottság legközelebbi ülésén bírálóan elemezze saját, va­­lamint elnökségének tevékenységét, vizsgálta meg az elnökségben sze­mélyi cserék végrehajtását, s a jö­vőben a vezető tisztségviselők meg­választásánál több jelöltet állítson. Az értekezlet javasolja, hogy a központi bizottság ez év végén ösz­­szegezze az országos konferencia ál­lásfoglalásainak gyakorlati megvaló­sításában elért eredményeket, s ha úgy véli, hogy azok nem kielégítők, akkor vesse fel tisztségviselőinek fe­lelősségét. A központi bizottság tanulmá­nyozza az országos konferencián el­hangzott összes javaslatokat, s ve­lük kapcsolatosan alakítsa ki és is­mertesse saját álláspontját. Ivan Brigics rámutatott, hogy a küldöttek egyöntetűen elutasították a többpártrendszer bevezetését, és elítélték a jugoszláv néphadsereg ellen az utóbbi időben gyakori tá­madásokat. A konferencián felszólalt delegá­tusok véleménye megegyezett ab­ban, hogy az ország csak a gyöke­res gazdasági reform, a politikai in­tézményrendszer átalakítása és a kommunista szövetség megújítása révén juthat ki a jelenlegi válság­ból. Márkus Gyula ) Izraeli és palesztin személyiségek közös sajtóértekezlete Bonnban­ ­ BONNI TUDÓSÍTÓNKTÓL A palesztinok célja nem Izrael megsemmisítése, hanem a vele való együttélés kialakítása — jelentette ki kedden bonni sajtóértekezletén két ismert palesztin politikus Hanna Siniora, egy jeruzsálemi arab napi­lap főszerkesztője és Abu Zajjad ügyvéd. Mint hangoztatták, a palesztinok készek a terület megosztására, a két nép két államban történő szervező­désének elfogadására. A palesztin politikusok a nyugatnémet Zöldek meghívására látogattak Bonnba. Siniora szerint az immár hat hó­napja tartó palesztin felkelés a meg­szállt területeken folytatódni fog, de részükről a béke szándéka még min­dig adott. Amíg a palesztinok több­sége kész a közel-keleti realitások elismerésére, Izraelben csak a ki­sebbség fogadja el azokat. A béké­hez vezető úton egyébként a PFSZ elismerése megkerülhetetlen — han­goztatta a két palesztin politikus, aki személy szerint nem tagja a szervezetnek. A palesztin politikusok izraeli par­lamenti képviselőkkel együtt tartot­ták sajtóértekezletüket. Feled és Virsubski ellenzéki képviselők igen borúlátóan nyilatkoztak a megoldás esélyeiről. Jóllehet mind több izraeli ismeri fel a helyzet tarthatatlansá­gát, sőt a többség a közel-keleti bé­kekonferencia gondolata mellett áll, mindez nem vezet áttörésre a hiva­talos politikában. E téren — állapí­tották meg — nem várható változás a novemberi választások nyomán sem. Mind a palesztin, mind az iz­raeli politikusok annak a széles kö­rű helyi várakozásnak adtak hangot, hogy a moszkvai szovjet—amerikai csúcstalálkozó impulzusokat ad a közel-keleti békefolyamatnak. ) NÉPSZABADSÁG 1988. június 1., szerda Laoszi—kambodzsai tárgyalások­ ­ HANOI TUDÓSÍTÓNKTÓL Laoszi—kambodzsai külpolitikai megbeszéléseket tartottak Vientiane­­ban. Khamphay Boupha, a laoszi és Yos San, a Kambodzsai Népi For­radalmi Párt KB külügyi bizottsá­gának elnöke véleményt cserélt nemzetközi kérdésekről. Főként a műszaki-tudományos fejlődésnek a nemzetközi erőviszonyokra gyako­rolt hatását, országaik külpolitikai koncepciójának fejlesztését vitatták meg. Egyeztették elképzeléseiket a diplomáciai tevékenység összehan­golásáról. Az utóbbi hónapokban bizonyos új elemek tapasztalhatók Vietnam, La­osz és Kambodzsa együttműködésé­ben: a korábbi, háromoldalú koor­dináció mellett több lao-kambo­dzsai egyeztetésre is sor került. Ezek sorába illeszkedik a külpolitikai konzultáció is, amelynek célja, hogy jobban kihasználják a két ki­sebb indokínai ország mozgásterét, mindhármuk közös érdekében is. F. O. Bírósági vizsgálat Új-Kaledónián ( PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNKTÓL Az új-kaledóniai ügy végre bíró­sági jogkörbe került. A francia igaz­ságügyi miniszter elrendelte: indít­sanak vizsgálatot azért, hogy meg­tudják, hogyan folyt le május 5-én a katonai roham Új-Kaledónián (Ouvéa szigetén) a csendőrtúszok ki­szabadításáért.­ Mint köztudott, en­nek során tizenkilenc kanak és két katona meghalt. Michel Rocard miniszterelnök a Le Monde-nak adott terjedelmes inter­jújában a Chirac-kormányt tette fe­lelőssé az Ouéva-szigeten rendezett vérfürdőért. Kifejtette, hogy meg­győződése szerint az elnökválasztás második fordulója előtt az elnökje­lölt Chirac miniszterelnök és a hely­színen tartózkodó tengerentúli terü­letek ügyeinek minisztere, Bernard Pons politikai okokból sürgette a ka­tonaság erőszakos, látványos beavat­­kozását a kanak túsztartók ellen. K. I. ) ) Csehszlovák elképzelések az egységes devizaárfolyam kialakításáról­ ­ PRÁGAI TUDÓSÍTÓNKTÓL A csehszlovák kormány a jelen­legi kettős devizaárfolyamok egysé­gesítését tervezi. Mint Frantisek Pavelka pénzügyminiszter-helyettes a Rudé Právo keddi számában meg­jelent írásában bejelenti: 1989. ja­nuár elsejével teszik meg az első lé­pést e cél felé. Az érvényes árfolyamrendszert Pavelka bonyolultnak, kevéssé ru­galmasnak, nagy adminisztrációt igénylőnek minősítette, s emlékez­tetett rá, hogy a szisztéma lénye­gében három és fél évtizeddel ez­előtt alakult ki, a mostanitól telje­sen eltérő gazdasági feltételek kö­zött. A cél olyan árfolyamok ki­alakítása, amelyek a lehető legob­­jektívebb módon fejezik ki a ko­rona vásárlóerejét, a külföldi fize­tési eszközökhöz viszonyítva; rugal­­­­masan reagálnak a körülmények változására, közgazdasági ösztönző­ként alkalmazhatók a külgazdasági kapcsolatok bővítésében, valamint az intenzív gazdaságfejlesztésben. Az egységes árfolyamok megte­remtésének együtt kell járnia a bel­ső árképzési mechanizmus megvál­toztatásával és — mutat rá a pénz­ügyminiszter-helyettes, majd annak a véleményének ad hangot, hogy az egységes koronaárfolyam létrehoza­tala bonyolult és időigényes feladat lesz. A folyamat kibontakozása a külkereskedelmi eredményektől és a népgazdasági hatékonyságtól függ — tetszik ki a csehszlovák pénzügy­miniszter-helyettes írásából. Kis Tibor ) Új gazdasági törvényt javasol a lengyel minisztertanács ( VARSÓI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) A lengyel kormányszóvivő, Jerzy Urban új gazdasági alkotmánynak nevezte a minisztertanács azon tör­vénytervezetét, amely gyakorlatilag mindenki számára szabaddá teszi Lengyelországban a gazdasági tevé­kenységet. A parlament a tervezett­nél korábban dönt a törvényjavas­latról. A hét elején megtartott miniszter­­tanácsi ülésen hosszas viták után elfogadták azt a törvénytervezetet, amely voltaképpen mindenki szá­mára szabaddá­ teszi a gazdasági te­vékenységet, s ehhez engedélyt csak kivételes esetekben kell kérni. Jer­zy Urban kormányszóvivő történel­minek nevezte az ülést, amelyen — szavai szerint — új gazdasági al­kotmánytervezetet fogadtak el. A parlament a tervezettnél korábban tárgyalja a törvénytervezetet. A kormányszóvivő ismertette a minisztertanácsi ülésen a törvény­­tervezet kapcsán kibontakozott vi­ták részleteit is. Elhangzottak olyan aggályok, hogy hasznos-e kimondani a különböző szektorok egyenlőségét, amikor a gyakorlatban ez aligha va­lósítható meg rövid időn belül. Kü­lönböző például az állami és a ma­gánvállalatok adózása, az állami vál­lalatoknál kötelező számos alap lét­rehozása, ez a szabály a magánvál­lalkozásokra nem vonatkozik. Felve­tődött tehát, nem lenne-e célszerűbb először az egyenlő feltételeket meg­teremteni a gazdaság különböző szektorai számára, s aztán kimonda­ni a törvény előtti egyenlőségüket. A minisztertanács végül is úgy dön­tött, hogy először az általános elve­ket fogadja el, s a gyakorlatot ez­után, lehetőleg gyorsan, hozzáigazít­ja a játékszabályokhoz. Vita volt a gazdasági tevékenység szabadságáról is. A minisztertanács végül is olyan határozatot fogadott el, hogy nagyon körülhatárolt terü­leten — például a fegyvergyártás­ban, a kábítószert is tartalmazó ké­szítmények előállításában — válto­zatlanul engedélyhez kötik a gaz­dasági tevékenységet, az esetek többségében azonban még engedély kérésére sem lesz szükség. A törvénytervezetről a lengyel parlament, a szejm dönt. K. Nyirő József Björn Engholmot választották meg Schleswig-Holstein miniszterelnökévé­ ­ BONNI TUDÓSÍTÓNKTÓL •­­ A schleswig-holsteini parlament kedden a szociáldemokrata Björn Engholmot választotta a tartomány miniszterelnökévé. Harmincnyolc évi megszakítás nélküli keresztény­­demokrata kormányzás után ő az első szociáldemokrata miniszterel­nöke az NSZK legészakibb tartomá­nyának. A nép­szerű szociáldemokrata po­litikus viharos előzmények után lett a tartomány egyes számú ve­zetője. Pártja már a múlt év őszén megtartott első választásokon­­is a helyi parlament legerősebb pártja lett, de a CDU és FDP koalíciójá­val szemben nem volt­­többsége, patthelyzet alakult ki. Az idén májusban megtartott újabb tartományi választásokon a szavazatok csaknem 55 százalékának megszerzésével az SPD fennállásá­nak egyik legnagyobb sikerét érte el. Engholm keddi miniszterelnök­ké választása a botrányt lezáró, jel­képes jelentőségű aktus volt. Volt azerbajdzsáni vezetőket zártak ki a pártból Volt magas beosztású pártvezető­ket zártak ki az SZKP-ból az Azer­­bajdzsáni Kommunista Párt kedden Bakuban befejeződött központi bi­zottsági ülésén. A KB-ülésen megállapították, hogy Borisz Kevorkov, a Karabah­­hegyvidéki Autonóm Terület volt el­ső titkára súlyos politikai hibákat követett el a területi pártszervezet irányításában, és ezek a pártszerve­zet vezető szerepének elvesztéséhez vezettek. A februárban és március­ban kiéleződött nemzetiségi ellenté­tek nyomán lezajlott véres zavargá­sokért személyes felelősség terheli Borisz Kevorkovot. A központi bizottság ugyancsak kizárta a szovjet párt soraiból Muszlim­ Zadét, a Baku melletti Szumgajt városi pártbizottságának volt első titkárát is, mert mulasztása miatt a városban tragikus esemé­nyek zajlottak le. (MTI) Bizalommal Magyarország iránt Francia szocialista párti politikus nyilatkozata Axel Quéval, a Francia Szocialista Párt nemzetközi titkárságának he­lyettes vezetője, fogadta párizsi tu­dósítónkat, és válaszolt kérdéseire. — Lát-e lehetőséget a magyar gazda­ság talpraállására? — Ez meglehetősen nehéz kérdés, akárcsak a helyzet. Biztos vagyok benne: jó intézkedéseket hoztak ah­hoz, hogy a magyar gazdaság tel­jesen talpra álljon. Sajnos önök­nél is, mint sok más országban, késhetnek egyes intézkedések, és az megnehezíti, hogy időben megte­gyék a szükséges strukturális át­alakításokat és változásokat. De gondolom, hogy Magyarországnak van néhány aduja e kérdésben. Sok­kal optimistább vagyok ma a ma­gyar gazdaságot illetően, mint a tér­ség más országainak gazdaságát te­kintve. Bizonyos intézkedéseket már hoztak, és úgy gondolom, azok na­gyon pozitívak. Az utolsó hírek, amelyek Magyarországról érkeztek, azt mutatják, hogy az emberek bi­zalommal vannak az említett intéz­kedések iránt. — Milyen lehetőségeket lát a magyar­­francia gazdasági kapcsolatok erősítésé­re? — Véleményem, szerint jó lehe­tőségek vannak országaink között a gazdasági kapcsolatok erősítésére, annak ellenére, hogy a két ország bizonyos területeken nem kiegészí­ti egymást, hanem versenytárs, ami bizonyos feszültséget okoz köztünk a külkereskedelemben. Az idő és a körülmények szerintem ma kedve­zőek a kapcsolataink fejlesztésére. A politikai helyzet sokat változott országaink között. Jó az általános világpolitikai helyzet is. A Gorba­csov által vezetett szovjet politika, s az ,a politika, amit az MSZMP folytat, megkönnyíti, hogy bővítsük kapcsolatainkat. Francois Mitter­­rand is ismeri Magyarországot, hi­szen elnökségének első szakaszában első hivatalos útja is önökhöz ve­zetett, s kedvezően foglal állást e kérdésben. Mindez azt mutatja, hogy a kö­rülmények kedvezőek kereskedelmi és ipari kapcsolataink fejlesztésé­re. Úgy gondolom, igen kedvező ha­tású a magyar kormánynak az az intézkedése, hogy lehetővé teszi a külföldi beruházásokat. Igaz, hogy a magyar—francia kapcsolatok ed­dig igen alacsony színvonalon ma­radtak. A francia magánszektor sem mindig elég dinamikus. Ezeken gyorsan változtatnunk kell. — Magyarország gazdaságilag és pénz­ügyileg nehéz helyzetben van, a nyugati államok­­és cégek mégis bizalommal van­nak iránta, ön miben látja ennek okait? — Érdekes helyzet az, hogy a nyugati­­megfigyelők egyszerre nyug­talanok Magyarország külföldi adós­ságainak növekedése miatt, de ugyanakkor több bizalommal van­nak a magyar gazdaság jövője, mint másoké iránt. Eddig a nyugati partnerek bizalma rendíthetetlen maradt önök iránt. Az utóbbi idő­ben a politika és a gazdaság irá­nyítása azt mutatta, hogy önök bi­zonyos realizmussal és bátorsággal nyúlnak a problémákhoz. Ezt a nyugati beruházók méltányolják. Másrészt a politikai helyzet­ Ma­gyarországon — ha a mi szemszö­günkből nem is tökéletes — nem kevés szerepet játszik. Mindez po­zitív hatású — mondotta végezetül Axel Quéval, a Szocialista Párt pá­rizsi székházában. Párizs, 1988. május 31. Kovács István

Next