Népszabadság, 1988. szeptember (46. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-01 / 209. szám

2 MEPSZA­BA­DSA­G 1988- szeptember 1., csütörtök Jugoszláviában nő a nacionalizmus veszélye A JKSZ Elnöksége a haladó erők mozgósítására szólít fel ( BELGRÁDI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) A JKSZ KB Elnökségének tagjai keddi ülésükön igen kedvezőtlen ér­tékelést adtak Jugoszlávia politikai, társadalmi-gazdasági és biztonsági helyzetéről. A szerdai beszámolók szerint az elnökség tagjai hangsúlyozták, hogy a legutóbbi időben romlik a helyzet az országban, ami veszélyezteti a belső stabilitást, a biztonságot, vala­mint Jugoszlávia nemzetközi pozí­cióit, tekintélyét. Legtöbb szó a kosovói állapotok­ról esett. A felszólalók egyöntetű vé­leménye szerint az autonóm tarto­mányban az utóbbi egy évben to­vább romlott a helyzet. Elsőrendű feladatként jelölték meg, hogy a nemzetek a nemzetiségek viszonyá­ról, az albán nacionalizmus és sze­paratizmus veszélyéről, a szerbek és a crnagorácok nyomás hatására tör­ténő kitelepüléséről egyöntetű állás­pontot alakítsanak ki, mert jelenleg a szövetségi és a tartományi szervek néhány lényeges pontban eltérően vélekednek. Több felszólaló kritikusan és ön­kritikusan szólt a pártszervek és szervezetek munkájáról. Kifejtet­ték, hogy megingott a kommunista szövetségbe vetett bizalom, a párt a társadalmi események peremére szorult, és a közvélemény nyomása gyakran olyan helyzetbe juttatja, hogy védekezésre, bocsánatkérésre kényszerül. Hangsúlyozták, hogy a kommunista szövetség csak konkrét szerepvállalással, kezdeményezéssel, a leghaladóbb erők mozgósításával szerezheti vissza a bizalmat. Aláhúz­ták a párt megújulásának szüksé­gességét. A testület szinte minden tagja fi­gyelmeztetett az­­egész országban egyre jobban tapasztalható a nacio­nalizmus fenyegető­­veszélyére. Rá­mutattak, hogy a kommunista szö­vetség egyik legfontosabb feladata jelenleg a nacionalizmus elleni harc. Meg kell állapítani: kik a felelő­sek azért, hogy nem hajtották végre a JKSZ KB legutóbbi ülésének ha­tározatát, amely világosan kimond­ta: abba kell hagyni a nagygyűlése­ket és összejöveteleket, mert ezek­kel nem lehet megoldani a koszovói szerbek és crnagorácok vitathatatla­nul nagy problémáit.­­ Ezt hangsúlyozta a JKSZ KB Elnökségé­nek az ország belpolitikai helyzeté­ről tartott keddi ülésének 12 órás vi­táját összefoglaló zárszavában Szti­­pe Suvar, az elnökség elnöke. A központi bizottság és elnöksége — mondotta — most nagy nyomás­nak van kitéve, vádolják és bírálják határozatlansága és passzivitása miatt. Ha ingadozás nélkül nem szél­lünk szembe a nyomással, és nem fe­lelünk a vádakra, a jogos bírálatot pedig nem fogadjuk el, akkor nem lesz alkalmunk javítóvizsgát tenni. Márkus Gyula Pakisztán újólag megsérti a genfi egyezményt Gennagyij Geraszimov sajtóértekezlete Moszkvában Augusztus közepére csaknem elér­te a hetvenet azoknak a jegyzékek­nek a száma, amelyekben az afgán kormány tények alapján tiltakozott Pakisztán szerződésszegő tevékeny­sége miatt — jelentette ki Gennagyij Geraszimov szovjet szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján. Geraszimov emlékeztetett rá, hogy Pakisztán támogatja a Hetek Szövet­sége által létrehozott úgynevezett át­meneti kormányt, s ez akadályozza a valóban széles rétegeket képviselő kormány megteremtését. Miközben a hivatalos Pakisztán nyilatkozataiban a genfi megállapodások tiszteletben tartása mellett tesz hitet, a pakisz­táni hadsereg magas rangú tisztjei tanácsadóként működnek a zsoldos- és diverzánskiképző központok mel­lett. Hozzátette, hogy kívülük ame­rikai és kínai tanácsadók is fellelhe­tők az ellenzéki erők mellett. Iszlám­ábád egyidejűleg komoly pénzügyi támogatást is nyújt az afgán láza­dóknak. Kitért Geraszimov Phillys Oakley amerikai szóvivő előző napi szavai­ra, amelyek a Kunduz városának felszabadításáért vívott harc kapcsán szerződésszegéssel vádolta a Szov­jetuniót. Kunduzban — emlékeztetett rá Gennagyij Geraszimov — a ma­gukat szabadságharcosoknak nevező erők három kórházat, több közintéz­ményt, sőt néhány mecsetet is lerom­boltak, gyilkolták a polgári lakossá­got. Amikor a városban kritikussá vált a helyzet — mondta a szóvivő —, a kabuli kormány kérésére a szovjet csapatok repülőgépekkel se­gítették az afgán kormányerők fel­szabadító akcióját. A szovjet MNSZK lapokról szólva Geraszimov kiemelte: a Szovjetunió­ban pozitív visszhangra lel Helmut Kohlnak az a szándéka, hogy küszö­bönálló szovjetunióbeli látogatásával új fejezet kezdődjön a szovjet—nyu­gatnémet kapcsolatokban. A szóvi­vő kifejezte azt a szovjet reményt, hogy a kancellár készségét konkrét tettek erősítik majd meg. Egyes sajtójelentésekre válaszolva Geraszimov kijelentette: a Szovjet­uniónak a Földközi-tenger mentén sehol sincsen haditengerészeti tá­maszpontja. Geraszimov ezzel cáfol­ta többek között a The New York Times hírét, amelyek szerint a Szovjetunió bővíti a szíriai Tartusz városában levő bázisát. A Szovjet­unió — mondta a szóvivő — a nem­zetközi gyakorlatnak megfelelően csak hajójavítási és vízvételezési cé­lokra használja a tartutszi kikötőt, amely nem is tartozik szovjet fenn­hatóság alá. (MTI) Javulhat az afgán-pakisztáni viszony Két vezető pakisztáni polgári po­litikus is jelezte, hogy módosulhat az ország Afganisztán-politikája, ha pártjuk hatalomra jut a novemberre kitűzött parlamenti választásokon. Szerdai lapjelentések szerint mind Benazir Bhutto, az ellenzéki Nép­párt elnöke, mind Mohammad Han Dzsunedzso, a Muzulmán Liga ve­zetője közölte: teljes mértékben tar­tani kívánják magukat az Iszlámá­bád és Kabul által aláírt genfi egyezmény betűjéhez és szelleméhez. Mohammed Han Dzsunedzso, a májusban menesztett kormányfő nyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy az Afganisztánnal kapcsolatos problémára a genfi egyezmény alap­ján lesz megoldás, Benazir Bhutto pedig — a rossz indiai—pakisztáni viszonyra is célozva — leszögezte: — Nem szeretnénk, hogy Pakisztán kétfrontos küzdelembe keveredjen, miközben a belső helyzet is ingatag. Be kell tartani azokat a kötelezett­ségeket, amelyeket a genfi egyez­ményben vállaltunk. Kilenc ellenzéki párt közben ar­ról döntött, hogy fenntartják a hét évvel ezelőtt alakult szövetségüket, és a novemberi választásokra közös jelölteket állítanak. Egyelőre azon­ban kétséges, hogy a választásokon egyáltalán indulhatnak-e pártok. Az ügy a legfelsőbb bíróság elé került. A Mozgalom a Demokrácia Hely­reállítására elnevezésű szövetségbe tömörült szervezetek — köztük a pakisztáni Néppárt — úgy vélik, hogy csupán egy nemzeti egységkor­mány vezetheti ki az országot a Ziaul Hakk uralma nyomán kiala­kult válságos helyzetből. Az ellen­zéki pártok véleménye szerint szö­vetségük képes volna a nemzeti egy­ségkormány megalakítására, ám an­nak előfeltétele az, hogy november­ben tisztességes keretek között ren­dezzék meg a választásokat. (MTI) Brit katonák kommandóakciója Észak-Írországban Az észak-írországi rendőrség kö­zölte, hogy brit katonák kedden agyonlőttek három IRA-kapcsola­­tokkal gyanúsítható férfit Tyrone megyében, nem messze attól a hely­től, ahol tíz nappal korábban az IRA helyi csoportja egy arra haladó buszt robbantott fel az országút mellé te­lepített pokolgéppel. Az északír rendőrség szerint a ci­vil ruhás katonák akkor nyitottak tü­zet a lopott gépkocsiban haladó há­rom férfire, amikor azok állítólag egy közelben parkoló tehergépkocsi veze­tőjét készültek megtámadni. A rend­őrség közölte, hogy két puskát talál­tak a három agyonlőtt férfit szállító gépkocsi mellett. A brit kormány még nem nyilat­kozott az ügyben, de a BBC rádió kedd éjféli híradásában már katonai forrásokra hivatkozva jelentette, hogy az akciót a SAS (Különleges Légi Szolgálat) antiterrorista kom­mandóegysége hajtotta végre. A há­rom agyonlőtt férfi egyikét előző na­pon helyezték szabadlábra több más, a buszmerénylet kapcsán őrizetbe vett és kihallgatott terroristagyanús személlyel együtt. Az IRA szerdán kiadott közlemé­nye szerint a három férfi az IRA tagjaként aktív szolgálatot teljesí­tett, amikor a SAS-kommandóegy­­ség rajtuk ütött. A brit fennhatóság ellen küzdő félkatonai szervezet nyi­latkozatában hangoztatja, hogy az IRA tisztelettel adózik bátorságuk előtt. Az eset után ismét fellángolt a vita Nagy-Britanniában a kormányerők által alkalmazott „löm­-ölni" politika igazolhatóságáról. Charles Haughey, az Ír Köztársa­ság miniszterelnöke, az 1985-ös an­gol—ír együttműködési megállapodás keretében létrehozott vegyes bizott­ság titkárságától kért részletes tájé­koztatást a három férfi agyonlövésé­­nek körülményeiről. Ulsteri protes­táns politikusok és konzervatív kor­mánypárti képviselők felháborodot­tan utasították vissza a dublini kor­mány „illetéktelen beavatkozását”. Ian Paisley protestáns tiszteletes, az észak-írországi brit uralom fenn­tartása mellett elkötelezett ulsteri Demokratikus Unionista Párt vezére annak jeleként üdvözölte a SAS-ak­­ciót, hogy a biztonsági erők, védeke­zésből most támadásba mennek át. Észak-Írország legnagyobb katoli­kus tömegbázisú parlamenti pártja, a Szociáldemokrata és Munkáspárt (SDLP) viszont a legsúlyosabb aggo­dalmait fejezte ki a SAS-akció miatt. Seamus Mellon képviselő, az SDLP szóvivője, a BBC­ televíziónak adott nyilatkozatában kijelentette: ha ki­derül, hogy az akciót végrehajtó ka­tonáknak parancsuk volt a három ember lelövésére — anélkül, hogy bármiféle kísérletet tettek volna el­fogásukra —, akkor azt kell monda­nom, hogy nem ez a működési módja egy civilizált társadalomnak. A kép­viselő aggodalmait fejezte ki annak észak-írországi és az ír köztársaság­beli visszahatásai miatt, ha a brit kormányerők „a terroristák szintjére süllyednek, és az általuk alkalmazott módszerekhez folyamodnak”. Szerda déli jelentések szerint Lon­­donderry központjában egy bomba­robbanás megölt egy nőt és egy férfit. (MTI) ABM tárgyalások Genfben Genfben szerdán befejeződtek a ra­kétaelhárító rendszerekről 1972-ben kötött, úgynevezett ABM-szerződés betartásáról folytatott szovjet—ame­rikai tárgyalások. Ez volt a két fél képviselőinek harmadik, ilyen jelle­gű találkozása. (MTI) Emlékmű Vorkutában Emlékművet állítanak a sztálini törvénytelenségek áldozatainak az északi sarkkörön túli Vorkutában, amelyet kényszermunkára ítéltek épí­tettek. A várost és a hozzá vezető vasutat a sztálini időkben elsősorban politi­kai foglyokkal építtették, akik közül sokan életüket vesztették az ember­telen munka­­közben. Ma már szinte lehetetlen megállapítani, hogy pon­tosan­ hányan dolgoztak ebben az északi munkatáborban, és hogy kö­zülük hányan voltak ártatlanok. Létfontosságú az előrelépés a haderőcsökkentés terén (Folytatás az 1. oldalról.) Szólt Horn Gyula a tanácskozá­son tapasztalt igen jelentős nézet­­különbségekről is, így például a Var­sói Szerződés és a NATO egyes fegyvernemeinek rendeltetését, azok támadó vagy védelmi jellegének megítélését, valamint azt illetően, hogy milyen haderőnemeket kell be­vonni a csökkentésbe, és hogyan ér­telmezendő az aszimmetria. Horn Gyula végül kiemelte: — Rendkívül fontosnak tartom, hogy mindannyian, akik részt vettünk a vitában, szembesítettük a magunk felfogását, nézetét másoknak a fel­fogásával, nagyon fontos szakértői véleményével. Ez személyes vélemé­nyem szerint mindannyiunk számá­ra rendkívül tanulságos. Erre mind a Varsói Szerződésnek, mind a NA­­TO-nak szüksége van, akármilyen kérdésről legyen is szó. A viták rendkívül élesek voltak, de messze­menően törekedtek a részvevők ar­ra, hogy tiszteletben tartsák a má­sik véleményét, és megpróbálják az elkövetkező időszakban tisztázni mindazokat a kérdéseket, amelyek nélkülözhetetlenek az előrelépéshez. Bécsben a huszonhármak — hiva­talos formában — arról tanácskoz­nak, hogy mivel foglalkozzon majd az európai leszerelési konferencia, a mi itteni kétnapos kötetlen véle­ménycserénk viszont elsősorban ar­ra összpontosította a figyelmet: mit jelent nagyon is konkrétan a hagyo­mányos leszerelés és hogyan kell azt elérni. A sajtóértekezlet többi részvevő­je — bár egy-egy konkrét kérdés kapcsán vitatkozott egymás nézeté­vel — a kerekasztal-beszélgetés po­zitív értékelésében egyetértett. Susz­­tov vezető szovjet diplomata a kor­rekt, konfrontációtól mindvégig mentes vitaszellemet emelte ki, a brit Eberle admirális a tanácskozás sikerét egyenesen bizalomerősítő in­tézkedésként nyugtázta, míg a len­gyel Konarski nagykövet kifejezte reményét, hogy a kedvező tapaszta­lat nyomán további hasonló találko­zókat rendeznek. A sok kérdés között elhangzott egy olyan is (amerikai újságíró tette fel), hogy szóba került-e a tanács­kozáson egy egyoldalú szovjet csa­patkivonás lehetősége Magyaror­szágról. Erre Horn Gyula azt vála­szolta, hogy a hagyományos leszere­lés kérdéskörének egészével össze­függésben, abban a megközelítésben, hogy az európai leszerelési folya­matnak része kell, hogy legyen az idegen területeken állomásoztatott külföldi csapatok kivonása. A ha­gyományos fegyverzetek csökkenté­se és a katonai feszültség mérsék­lése nem képzelhető el e tényező figyelembevétele nélkül. Ilyen érte­lemben volt szó erről a kérdésről is a tanácskozáson. A szovjet csapatok kivonása Magyarország területéről ebben az összefüggésben volt vizs­gálat tárgya, és — mint Horn Gyula hozzátette — meggyőződése szerint a jövőben is ebben az összefüggés­ben kerül napirendre. Békemenet Varsótól Brüsszelig Szerdán a NATO brüsszeli köz­pontjához ért, és ezzel befejezte 1000 mérföldes — 1600 kilométeres — bé­kemenetelését Bruce Kent, a nukleá­ris leszerelési mozgalom elnevezésű brit békemozgalom alelnöke. Kent, aki angol békeharcosok kis csoport­jának élén július 11-én Varsóból indult el a hosszú gyalogtúrára, Var­sóban, a lengyel külügyminisztérium révén, a Varsói Szerződés szerveze­téhez juttatta el mozgalmának felhí­vását, Brüsszelben azonban csak a NATO központjának főportásáig ju­tott, neki adta át üzenetét. A brit békeharcosok felhívása az atommentes világ megteremtése felé tett első lépésként üdvözölte a köze­pes és rövidebb hatótávolságú raké­ták felszámolásáról kötött szovjet— amerikai egyezményt, ugyanakkor arra szólította fel a Varsói Szerződés és az atlanti szövetség országait, hogy folytassák e megkezdett munkát, nevezetesen a stratégiai arzenálok 50 százalékos csökkentésével és a ha­gyományos fegyverzetek egy részének felszámolásával. Ennek végső soron el kellene vezetnie Európa demilita­­rizálásához és a két katonai szövet­ség feloszlatásához. Az angol békeharcosok 52 .napos útja Lengyelországon, Csehszlová­kián, az NDK-n, az NSZK-n és vé­gül Belgiumon át vezetett el a Varsói Szerződés névadó városától a nyu­gati katonai szövetség székhelyéhez. (MTI) Folytatódott az SPD kongresszusai (Tudósítónk jelenti Münsterből.) Heves, időnként igen éles hangú viták jellemezték az SPD münsteri kongresszusának második munka­napját. Az összecsapások középpont­jában a párt követendő gazdaságpo­litikai programjának meghatározása állt, amely perdöntő lehet az SPD pozícióira nézve a következő orszá­gos választásokon. Horst Ehmke, a párt parlamenti frakciójának elnökhelyettese felszó­lalásában ironikus hangnemben em­lékeztetett arra, hogy az SPD-nek sikerül a közvéleményben tudatosí­tani a bonni kormány „negatívum­rekordját”. Ha a Kohl-kormány gaz­dasági-szociális teljesítményét egy­kori ígéretein mérnék, úgy egyet­len percig nem maradhatna a he­lyén — vélekedett a szociáldemok­rata vezető. Ugyancsak szerdán került sor Os­kar Lafontainnek, az SPD elnökhe­lyettesének felszólalására. Túlnyo­mórészt rögtönzött beszédében az SPD-it nevezte az ország egyetlen politikai erejének, amely követke­zetesen törekszik a teljes foglalkoz­tatottság megteremtésére. Ebből ki­indulva pragmatikus megoldásokat követel a foglalkoztatáspolitikában, s áldozatokra szólította fel a munka­adókat és a munkavállalókat egy­aránt. Arra hívta fel a magasabb jövedelmű állami alkalmazottakat, mondjanak le a fizetésemelésekről új munkahelyek teremtése érdeké­ben. Győri Sándor Pinochet a chilei junta egyetlen elnökjelöltje Mint várható volt, kizárólag Au­­gusto Pinochet diktátort jelölte ked­den az államfői tisztségre a dél-ame­rikai országot kormányzó katonai junta. A határozat nyilvánosságra hozatala után Pinochet maga jelen­tette be, hogy az elnöki megbízatás­ról döntő népszavazást október 5-én tartják meg. A chilei állampolgárok másfél év-­­tized óta először szavazhatnak ál­lami vezető személyére. A 7,3 millió szavazásra jogosult arról dönthet, el­­fogadja-e Pinochet személyét elnök­nek. Ha a szavazatoknak több mint a fele igenlő lesz, Pinochet 1989-től számítva nyolc évig maradhat a ha­talmi hierarchia élén. Ha a nemle­ges szavazatok lennének többségben, akkor Pinochet 1990 márciusáig ma­radhatna hatalmon, amikor is az akkor esedékes parlamenti választá­sokkal egy időben többjelöltes el­nökválasztást tartanának. Pinochet jelölésének közzététele nyomán a tiltakozás hulláma söpört végig az országon. A tiltakozók és a karhatalom összecsapásaiban egy if­jú tüntető az életét vesztette. A rendőrség 700 személyt őrizetbe vett. (MTI) Az ellenzéki pártok — sőt az IPS Santiago de Chilében tartózkodó tu­dósítója szerint a hadsereg bizonyos körei is — abban reménykednek, hogy sikerülhet Pinochet háttérbe szorítása, és egy civil, fiatal, ener­gikus és főleg tiszta kezű politikus jóvoltából elkezdődhet a múlt más­fél évtized gyászos történetének las­sú felejtése. Bizonyos jelek arra mu­tatnak, hogy Washingtonban is üd­vözölnék a chilei hatalomváltást, az országon belül pedig még a jobbol­dali Nemzeti Párt és a nagyhatalmú katolikus egyház sem titkolja ebbéli reményeit. A tőlük középre, illetve balra elhelyezkedő politikai pártok — szám szerint tizennyolcan — pe­dig kerek perec kijelentik, hogy most aztán fölveszik a kesztyűt, és próbára teszik a junta által diktált újsütetű chilei demokráciát. A polgári politizálásba csak las­san beletanuló katonai junta tagjai érzik a veszélyt, s érvanyagukat a haditörténelemből merítve, máris tá­madólag léptek fel. Azzal fenyeget­nek, hogy ha Pinochet veszítene, az óhatatlanul a szélsőbal­ győzelméhez vezetne, ez viszont az 1973-as álla­potokat állítaná vissza, s újra csak a „katonák segítségére lenne szük­ség”. Ennél pedig ők még a Pino­­chet-féle „polgári demokráciát” is jobbnak tartják. Októberben eldől, hogy kiknek az érvei, s kiknek ellenérvei meggyő­zőbbek, és persze az is, hogy ki mi­vel támasztja alá érveit. Seres Attila hírmagyarázónk írja. A diktatúra nem ismeri a vélet­leneket. Amint azt a megfigyelők előre jelezték, a négy fegyvernem parancsnokából álló chilei junta egy­hangúlag támogatta a kerek másfél évtizede uralmon lévő diktátor új­raválasztását, más jelölt pedig szó­ba sem jöhetett. Más kérdés, hogy egyes elemzők szerint az uniformist most civilre váltó Pinochet tábornok uralma az „átöltözéssel” könnyen elvesztheti eddigi „vonzását”. Jelölésének köz­zététele nyomán az országon végig­söprő tiltakozási hullám is jelzi, hogy a közvélemény már kevésbé retteg a világtörténelembe Allende gyilkosaként bevonult diktátortól, s kihasználva a rendkívüli állapot fel­oldásából adódó lehetőségeket, utcai tüntetéseken tiltakozik a diktatúra prolongálása ellen. A felkorbácsolt közhangulat pedig — alig néhány héttel az októberi népszavazás előtt — jóval több, mint vihar egy pohár vízben. Ezt jól tudja a 73 éves tá­bornok-elnök is. Alighanem ennek tudható be, hogy az utóbbi hetek­ben járta az országot, s elsősorban a vidéki hatalmi központokban kí­sérelt meg javítani népszerűségi mutatóján. A tét meglehetősen nagy: ha ok­tóber 5-én a több, mint hétmillió szavazó a „si”, azaz „igen,” feliratú cetlit dobja az urnába, akkor Pino­chet 1989 márciusától kezdve újabb nyolc évre töltené be a Chilei Köz­társaság immár „polgári” elnöki tisztét. De ha történetesen a „no” szavazatok kerülnének többségbe, akkor ki kellene írni az általános választásokat, s a parlamentet is megújítva, 1990-ben indulna az új politikai időszámítás.

Next