Népszabadság, 1988. szeptember (46. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-08 / 215. szám

A „menő” Kedves autóstársam, aki augusztus 29-én, hétfő reggel fél 8-kor a Szentendrei úton Pest irányában mögöttemközlekedett piros Peugeot gépkocsijával (PZ 92-00 írsz.), ezúton kérek elnézést öntől, hogy kis 126-os Polski Fiatommal — mentségemül csak ezt tudom felhozni: így hozta a sors és a forgalom — ön elé merészeltem kerülni (mivel sehol nem említi a Kresz, hogy egy kis Polski nem használhatja a belső sávot). S hiába villogtatott rám, fenyegetett meg azzal a szép piros tárcsájával: nem volt kedvem jobbra, a végeláthatatlan teherautókonvojba besorolni. Annál kevésbé, mert hiszen a forgalom szép folyamatosan, 70 kilométeres sebességgel haladt előre — beszéli el levelében Érsek Mártonna fővárosi olvasónk. Nem tudom, ön hol dolgozik és kicsoda. De gondolom, nem azért jutott a piros tárcsához, hogy jogtalan előnyöket erőszakoljon ki vele magának a közutakon, a békésen — igaz, csak kis kocsival — közlekedőkkel szemben. S egyúttal még azt is elmondom: nem vet valami jó fényt önre, hogy — mások testi épségét veszélyeztetve — jobbról megelőzve elém vágott, miközben az öklét rázta, és többször befékezett előttem. Véleményem szerint nem attól ember az ember és autós az autós, hogy olyan szép piros nyugati autója van, mint önnek. Egyelőre bizony továbbra is el kell viselnie a hozzám hasonló kisautósokat a forgalomban, bármennyire nehezére esik is. Dobják össze? A közelmúltban három fiatal pedagógustársammal autóbuszra szálltunk, mégpedig jegy nélkül, bár ez egyikünknek sem szokása. (Vasárnap sajnos városunkban nemigen lehet autóbuszjegyhez jutni, mivel az árusítóhelyek — ABC-k, presszók, trafikok — zárva tartanak.) A „potyázásnak” meg is lett az eredménye: éppen jött az ellenőr, aki egy levegővétellel végigharsogta szidalmait, viharos orkánná öblösödött hanggal „nevelve” az autóbusz egész közönségét. Egy életre megjegyeztem: már a múlt héten tudnom kellett volna, hogy vasárnap buszra szállok. Csak éppen arra nem terjedt ki az instrukció, hogy városunkban hol tudom beszerezni a menetjegyet, ha történetesen hét végén váratlanul kell autóbusszal utaznom. Meglehet — morfondírozik levelében Bartók Beáta (Tata, Bacsó B. u. 66.) —, tudatlanságunknál csak élhetetlenségünk volt nagyobb: nem éreztük meg a felénk sugárzó megértő jóindulatot, amikor az ellenőr, zavarodottságunkat látva, könyörületes szívvel egyszer csak így szólt: „Dobjanak össze négyen egy százast, aztán szánjanak le!” Mi azonban ragaszkodtunk a csekkhez. Így azután már nem négyünknek, hanem fejenként kellett száz forint büntetést fizetnünk! ÜZENJÜK Nagy Károlynénak, Gyünkre. Nincs akadálya annak, hogy a hazánkba látogató külföldi állampolgár — ha érvényes gépkocsivezető, jogosítványa van — Magyarországon élő rokonai, ismerősei gépjárművét vezesse. Ehhez külön engedélyre nincs szükség. Kelemen Gyulának, Balassagyarmatra. A meghatározott időre szóló munkaszerződésinek is tartalmazniakell a dolgozó munkaköri beírását, és személyi alapbérének összegét. Ha ezekben nincs megállapodás, a munkaszerződés érvénytelen. Varga Erzsébetnek, Kecskemétre:Magánszemélyek ügyeiben — ismérve a társulati adó és társulati különadó hatálya alá tartoztakat — a megyei (fővárosi) adófelügyelő,mág az első fokú adóhatóság. Egyéni és társas vállalkozók esetében a telephely szerinti adóhatóság az illetékes. SZÓT KÉR AZ OLVASÓ A PAPÍRGYŰJTÉS GONDJAI Változatlan helyzet Olvasóink ismerik az újságpapírhelyzet gondjait. Többen azonban szóvá tették a hulladékgyűjtés nehézkességét: kevés a MÉH-átvevőhely, az újságokat sokan a kukába dobják, vagy jobb esetben az edény mellé helyezik. Miért nincsenek a lakótelepeken külön konténerek a papírnak? — kérdezi Kovács Béláné Békásmegyerről. Miért nem jönnek házhoz a papírátvevők? — ezt Lőrincz Mártonná írja a kelenföldi lakótelepről. Miért nem ösztönzik jobban a papíreladást és -átvételt, ha annyira szüksége van rá az országnak? — ez egy több aláírásos győrilevélben áll. Hogyan látják mindezt az érdekeltek? A szortírozást, a bálázást, a szállításokat, vagyis a költségeket leszámítva szerény a gyűjtés haszna — állítja Kanóczky György, a MÉH Tröszt osztályvezetője. A mostani kedvezményes aukció végéig, november 30-ig 2,40 helyett 3 forintért veszik át kilónként az újságpapírt, a csomagolásra használt hullámpapírért pedig nem 1,50-et, hanem 2 forintot fizetnek. De a 40—50 fillérrel megemelt árak sem igen ösztönöznek arra, hogy az emberek a lakóhelyüktől esetleg távolabbra cipeljék az eldobásra ítélt papírt, a legtöbben ingyen is szabadulnának tőle. Vagyis a hálózatot kellene közelebb vinni a lakosokhoz. A vállalatokat azonban a vékony nyereség nem serkenti ilyen célú beruházásokra, drága a konténer, a speciális szállítógép. Mindazonáltal a MÉH-nek nem közömbös a gyűjtés, az évi 200 ezer tonna feletti mennyiségért ezer tonnánként már 2 millió forint felárat fizetne a Papíripari Vállalat. Csakhogy, éppen az elmondottak miatt az a bizonyos 200 ezer tonna is nehezen jön össze. Az újságpapírgondon egyébként a kampány nem segíthet, hiszen rotációs papírt nálunk nem gyártanak. Mégis nagy szükség van a gyűjtésre az egyéb papírtermék előállításához: évente 220—230 ezer tonnát igényelne az ipar, s a hiányzó tételt, mintegy 20 ezer tonnát, importálni kell. Inkább ezt az utat járják, mintsem ráfizetéssel jussanak hozzá itthon a papírhulladékhoz. Tóth Teréz, a Papíripari Vállalat kereskedelmi igazgatóságának osztályvezetője mondja: július óta többet fizetnek a nemesebb papírért, érvényesítse ennek hatását jobban a MÉH. A kör bezárult. A helyzet — már régóta — változatlan: az elhasznált, eldobott papírnak csak kis hányadát tudják begyűjteni, újrahasznosítani. De miért van a MÉH monopolhelyzetben? — kérdezik olvasóink. Egy kisszövetkezet képviselője elpanaszolta: szívesen vállalkoznának a gyűjtésre, de nem látják értelmét, mert semmi hasznuk sem lenne belőle, a kialakult gyakorlat szerint ugyanis ők is csak a MÉH-en keresztül adhatnák el a papírt az iparnak, anynyit kapnának érte, mint a kis úttörők vagy bárki más. Miért? — A papírhulladékot válogatva, osztályozva vesszük át — felel a Papíripari Vállalat illetékese. El kell különíteni például a famentes, cellulózpótló hulladékot az egyebektől. A tömörítéshez, a bálázáshoz pedig gépekre van szükség, s a 300 kilónál könynyebb bálának nem örülünk, hiszen ez szaporítja a munkát. A MÉH a szerződésnek megfelelően felkészült, erre a feladatra. Akivel megállapodunk, attól folyamatos szállítást és legalább évi 1000 tonnás tételt várunk. Nincs persze kizárva, hogy konkrét helyről vagy szervezettől adott gyár ömlesztve is átvegye a papírhulladékot, ha azt nyomban fel tudja dolgozni, s ebben megállapodtak. De hogyan lehetne mégis mozgósítani a feltáratlan lehetőségeket? Hiszen hosszabb távon a cél aligha lehet más, mint hogy az elhasznált papírt minél nagyobb mértékben újrahasznosítsák, s ne kelljen hulladékokra valutát költeni (az így felszabaduló pénzen pedig akár újságnyomópapírt lehetne vásárolni). Úgy véljük, ebben igenis a kisebb szervezetek közreműködésére volna szükség, főként a lakótelepeken. Vagyis arra, hogy a lakószövetkezetek, a tulajdonosok közösségei, megbízottjai megszervezzék a gyűjtést, persze úgy, hogy ők is megtalálják a számításukat. P. S. MÚLT ÉS JÖVŐ IDŐBEN IS! A magyar szociálpolitikáról Bánfalvi István államtitkár augusztus 20-i írását (Szociálpolitika — jelen időben) nagyon időszerűnek tartom, noha néhány kérdésben nem értek egyet a szerzővel. Bevezetőben kijelenti, hogy a Rákosi-féle vezetés önkényes döntése — a Népjóléti Minisztérium felszámolása — súlyos hiba volt. Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány tapasztalatra emlékeztetni. 1946. augusztus elsején megállítottuk a világtörténelem legnagyobb inflációját. Megígérte pártunk a jó forintot, és ígéretét megtartotta. Meghirdette az újjáépítés hároméves tervét, és népünk ezt 30 hónap alatt túlteljesítette. Ilyen sikerek után készült el a felemelkedés első ötéves terve. A Népjóléti Minisztérium megszüntetése az eredeti tervkoncepció meghirdetésével esett egybe, ebből az eredeti (első) tervből kell kiindulnunk. Ez a terv — ezt a történelem igazolta — reális célokat tűzött ki, amelyeket az összes cikcakk ellenére teljesítettünk. Ez a terv a szociális problémák megoldását nem egy tárca, hanem szinte minden főhatóság feladatává tette. A tervezőik a szociális biztonság legfőbb garanciáját a klasszikus munkanélküliség megszüntetésében látták. A másik feltétel valamennyi alapellátást szolgáló termék és szolgáltatás alacsony áron tartása volt — a lakbértől a kenyéren keresztül a konfekcióruházatig. A kultúrát is erősen dotálta a társadalom. Azóta sem jár annyi munkás a színházakba és mozikba, mint akkor. A harmadik tényező az ingyenes egészségügyi ellátás, a negyedik pedig a valóban rászorulók segélyezése, szociális otthonok megteremtése stb. volt. E tények statisztikái tükre érdekes képet mutatnak adalékként a pontosabb ítéletalkotáshoz. Ennyit a múltról. Az elmúlt évtizedekben elért életszínvonal-emelkedés jó ideje megtorpant. Ennek következményein gondolkozva, teljesen egyetértek azzal a véleménnyel, hogy ma igen fárasztó, emberölő és családi életet károsító többletmunkával sem lehet a család gazdasági pozícióját megvédeni. Ma csakugyan a legdöntőbb kérdés a létbiztonság. Mi sem természetesebb, mint az, hogy amikor emberek milliói kerülnek önhibájukon kívül lényegesen roszszabb körülmények közé, akkor az érdekérvényesítés — előbb-utóbb — nyílt politikai jelleget ölt. A baj az, ha ez egyúttal bizalmi válság jele is. Ami az okokat illeti, az infláció következtében olyan újraelosztás valósult meg, amelyben a közterhek zömét a két és fél millió nyugdíjas, valamint a nemzetet fenntartó gyermekes családok viselik. Pedig tudjuk, a nyugdíjasok zöme — korábbi több évtizedes munkájával — megelőlegezte nyugdíját. A nyugdíj nem szociális juttatás, hanem munkával szerzett jog! Ma a körülbelül egymillió, nehezen élő nyugdíjas mellett százezrek élnek — a gyermekes családok többsége — a létminimum alatt. A statisztikai átlag szerint a mai létminimum 3000 forint egy lakosra számítva. Magam is úgy gondolom, hogy az ilyen átlag helyett családtípusonként állapítsák meg a létminimumot, és ezt a minimumot az államnak minden körülmények között finanszíroznia kell! Nem értek egyet azonban azzal, hogy az ilyen méretű infláció elkerülhetetlen. Államunk jó két évtizede egyfolytában túlköltekezik. Szerintem ez az infláció fő oka! Egyszer már nyíltan kellene beszélnünk arról is, hogy még az „új gazdasági mechanizmus” bevezetése előtt kitaláltuk a legostobább bérszabályozási rendszert, az átlagbér-szabályozást. Ez alapvető vállalati érdekké tette az analfabetizmust, a szakképzetlenség bővített újrateremtését. A „bérszintitartókra” legalább akkora szükség volt, mint a kvalifikált munkaerőre. A vállalatok eredményességét nem befolyásolták, mert mindezeket a költségeket beépítették az árakba, sőt még ezek után is felszámolták az átlagos haszonkulcsot. „A végzős fiatalok munkába állítása több mint lelkiismereti kérdés” —miként ez a cikkben olvasható. Ha elveszítjük fiataljaink bizalmát, akkor jelenlegi társadalmi rendszerünk jövője kérdőjeleződik meg! A fiataloknak nem speciális munkanélkülisegélyre, hanem értelmes munkára van szükségük. Remélem, hogy unokáim még megélik azt az időt, amikor a hatékony szocialista termelés fogja garantálni a népjólétet. Kádár Endre Budapest Üzemi oktatóközpont A Rába Magyar Vagon- és Gépgyármegvásárolta Szombathelyen a városi tanács volt épületét, amelynek felújításán, átalakításán most dolgoznak a Vas Megyei Állami Építőipari Vállalat szakemberei. Ez lesz a Rába gyár vasi (szombathelyi, sárvári, szentgotthárdi és kőszegi) üzemeinek az oktatóközpontja, amely a tervek szerint 1990-ben készül el — tudatja V. Vincze Péter Szombathelyről. A régi, elhasználódott épülettömbben ki kellett cserélni a födémet, a válaszfalakat és így tovább; a lakószobák, kiszolgáló egységek, előadó- és oktatótermek falai nagyrészt már állnak. A helyiségeket egyébként a korszerű oktatás minden technikai kellékével ellátják, mód nyílik majd szakmai bentlakásos tanfolyamok, kulturális rendezvények lebonyolítására, idegen, nyelvek oktatására. Vagyis mindarra, ami elősegítheti a Rábagyáriak általános és szakmai művelődésének gyarapítását. Jogi tanácsadás Szerkesztőségünk jogi tanácsadó szolgálata hétfőtől péntekig az esti órákban — 5-től 8 óráig — is igénybe vehető. Ingyenes tanácsadó szolgálatunk magas fokon képzett jogi szakemberekkel áll olvasóink rendelkezésére. AZ EMBER TANUL Egyszerű, fiacskám: kérjük aszanálásunkat! MÉSZÁROS ANDRÁS KARIKATÚRÁJA Védelmüket szolgálta Nemrég Bőrfejűek pedig nincsenek címmel munkatársunk riportban számolt be arról, hogy Gyöngyösön (és másutt is) félnek az ott lakó cigányok a bőrfejűektől, ezektől az agresszív fellépésű, zavaros fiataloktól. írásunkhoz dr. Réger Zita tudományos főmunkatárs megjegyzést fűzött. Egyebek között megírta, hogy a gyöngyösi cigányteleppel kapcsolatban álló rendőrök felhívtákaz ott lakók figyelmét a veszélyre, s azt tanácsolták nekik: éjszaka ne menjenek a városba, számítsanak a zaklatásokra. Ez levélírónk szerint egyenértékű a megfélemlítéssel. Az elmondottakra Váradi Kálmán, a gyöngyösi cigánykoordinációs bizottság tagja, a Mátra Volán dolgozója reagált: „Az említett napokban a gyöngyösi rendőrkapitányság munkatársaival több cigánytelepen, illetve cigányokat nagy számban foglalkoztató munkahelyen jártam, s megjelenésünk célja éppen a félelmek eloszlatása volt. Megértjük a levélíró aggodalmát és együttérzését, de egyoldalú információinak közzétételével nem a reális képet mutatta be.” Hasonló tartalmú levelet kaptunk Csehné dr. Varga Gabriellától, Heves megyei főügyészhelyettestől is. „Július végén a Heves megyei rendőri szervek intézkedtek a pánikhangulat tisztázására. Az intézkedés semmiképpen sem lehetett alkalmas a cigánylakosság megtévesztésére vagy megfélemlítésére; célja a törvényes rend fenntartása volt, amihez hozzá tartozik az állampolgárok személyi biztonságának védelme.” Emlékmegőrzők Berzsenyi Dániel irodalmi hagyatéka ma is sokakat vonz. A Niklán lévő múzeumban avatott vezető tájékoztatja az odaérkezőket; a 87 éves Ungár Károlyné Berzsenyi Piroska üknagyapjára való emlékezése időst, fiatalt egyaránt lenyűgöz — írja egy kedves fotó kíséretében Molnár Károly olvasónk, arról is beszámolva: a nyár végén a fehérgyarmati ének- és zenetagozatos iskola diákjai ellátogattak a somogyi településre, s az alkalmi kórus megszólaltatta A magyarokhoz című híres óda megzenésített változatát, így köszönve meg Piroska néninek a maradandó élményt nyújtó emlékidézést. Kereskedelmi vállalat felvesz gyakorlott főkönyvelőt. Feltétel: szakirányú végzettség és 5-10 évi főkönyvelői gyakorlat. Jelentkezni lehet a Gelkakertnél, cím: Budapest XIII., Szent István krt. 18., telefon: 121-231 és 114-054.