Népszabadság, 1988. szeptember (46. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-08 / 215. szám

HALÁLOZÁS A Budapesti Műszaki Egyetem mély megrendüléssel tudatja, hogy dr. Tomkó József egyetemi docens, tanszékvezető, a matematika tudományok doktora életé­nek 59. évében 1988. augusztus 30-án tragikus körülmények között elhunyt. Te­metése 1988. szeptember 9-én 14 órakor lesz a Sárospataki római katolikus te­metőben. A Budapesti Műszaki Egyetem az elhunytat saját halottjának tekinti. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondok köszönetet az V. kerü­leti pártalapszervezetnek és mindazok­nak, akik drága férjem Langmár Mihály hamvasztás utáni búcsúztatásán részt vet­tek, vagy együttérzésüket egyéb módon fejezték ki és fájdalmamban osztoztak. Langmár Mihályné: Köszönetet mondok mindazoknak a párt- és állami szervezetek, a Termelő­­szövetkezetek Országos Tanácsa képvi­selőinek, barátoknak és ismerősöknek, akik szeretett férjem, dr. Kása Antal, a Kecskeméti Magyar-Szovjet Barátság Mg. Termelőszövetkezet ny. elnökének teme­tésén megjelentek, részvétnyilvánítással mély gyászomban osztoztak. Özv. dr. Ká­sa Antalné, Boglárlellei Áfész ki­emelt áron vásárolja a réz- és alumíniumhulla­dékokat üzemektől, gyűjtőktől. Szállítás megoldva. Értesítés: Szé­kesfehérvár II., Pf.: 62. 8000. Központi fűtés szerelé­se, tervezése anyagok biztosításával, 5 évi ga­ranciával, családi házak részére 20 százalékos ár­­kedvezménnyel, 290-140, 7-től 8 óráig, 491-201, 17-től 20 óráig._______ Irha-, szőrme-, velúr-, nappabiőr­konfekciók tisztítása, színezése. Tel.: 695-684. Mickl. Cím: Bp. IV., Vécsey K. 6. Nyitva 9-től 17 óráig, szombaton zárva. Sportolók, figyelem! — Testépítő szerelés eladó, továbbá Balaton típusú poliészter négyszemélyes túrakenu, evezőkkel. Bí­ró Gyula, Soltvadkert, Ifjúság u. 54. Elcserélnem i­.ilyent köz­pontjában levő, 1 plusz 2 félszobás, erkélyes, 53 nm-es tanácsi lakásomat kis kertes házra. Csak OTP-átvállalással. Szi­­getszentmiklós. Érd előnyben. Megtekinthető csak hétköznap 4-től 7 óráig. Bp., Nagy Sán­dor u. 12. II. 6. 1195. Karalyos._____________ Elcserélném zalaegersze­gi, két és fél szobás. III. emeleti öröklakáso­mat budapesti hasonlóra vagy nagyobbra. Levele, két ..Tanácsi is érdekel 078 818” jeligére a zala­egerszegi Magyar Hirde­tőbe kérem._______ Budai zöldövezeti lakás­ra cserélném új, nyuga­ti luxuskocsimat. ..Mér­sékelt áron beszámítva 101 849” jeligére a Fel­­szabadulás téri hirdető­be. ALBÉRLET DELFINTOURIST 53 22 11,53 26 22 35 59 98 A MÁV Hídépítési Fő­nöksége vidéki és buda­pesti munkahelyre felvé­telre keres vízvezeték­szerelő, lakatos, hegesz­tő, motorszerelő szak­munkásokat, vasúti jár­­műves darukezelőket, da­rukötözőket, darus mun­kavezetőt, anyagbeszer­zőt, valamint takarítónő­ket és segédmunkásokat. Vidéki munkavállalók részére munkásszállásról gondoskodunk. Dolgo­zóink részére ingyenes, hozzátartozóik részére mérsékelt árú vasúti sza­badjegyet biztosítunk, egy év szolgálati idő után külföldre is. Jelent­kezés a személyzeti és munkaügyi osztályon, cím: Budapest XIV., Me­xikói út 71. sz. Telefon: 840-148/162. Az Érd Városi Tanács Építőipari Költségvetési Üzeme felvételre keres magasépítési munkákban jártas, gyakorlott műve­zetőt. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni le­het: Érd Városi Tanács Építőipari Költségveté­si Üzem, Érd II., Enikő u. 2. A Kelet-pesti Tejüzem felvesz tejipari szakmun­kásokat, férfi és női be­tanított munkásokat, műszerészt, villanysze­relőt. Több műszakos munkarend. Elhelyezé­si lehetőség férfi és női munkásszállón van. Je­lentkezés: Bp. X., Ke­resztúri út 210. Telefon: 485-150/224 vagy Bp. VII., Rottenbiller u. 31. Telefon: 422-997. A Heves Városi Tanács Kommunális Üzem építőipari főiskolai végzettségű MŰSZAKI VEZETŐT KERES. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél. LEVELEZŐ FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐK magyar, történelem, matematika, fizika, földrajz, biológia, kémia, angol, német, orosz tárgyakból (idegen nyelvből nyelvvizsga­előkészítő is). Sok teszt és feladat. Kérjen tájékoztatót! Címünk: PALLAS • Felvételi Előkészítő Munkaközösség, Bp. 4., PL. 126. 1364. Fizikából felvételi elő­készítést vállal egyetemi tanársegéd. 834-704. Megnyílt az Ámor Eskü­vői Ruhakölcsönző Sza­lon, új ruhakülönleges­ségekkel. Bp. XII., Gre­guss u. 4., a Déli pu. nál. Esküvőiruha-különle­­gességek kölcsönzése Mercedestől. Bp. XIV., Dózsa Gy. út 29. Vadonatúj Shure SM 58, professzionális énekmik­rofonok, vámkezelten el­­adók. Érd.: (32)-10-794. Tektronix Hewlett— Packard, Schlumberger— Solartron műszerek el­adók. Takács Mária, 271-660._______________ Színházak, hangstúdiók, figyelem! Fostex B. 16 sávos magnó, vámkezel­ten eladó. 621-056. Mazda 323, megkímélt állapotban eladó. Érdek­lődni: Dorog. József A. u. 6. Tel.: 499._______ Eladó ZUK tehergépko­csi. 7 éves, friss, két­éves műszakival, kitűnő állapotban és egy 4 ton­náig emelő hidraulikus krokodilemelő. Bp. XVIII., Székelyudvar­­hely utca 18/B 1182. Eladó hatéves Trabant Hycomat, nemcsak igényjogosultnak. 1991. áprilisáig vizsgáztatva. Tel.: 827-411. Eladó VF 500 F sport motorkerékpár, 72 ló­erős, 1 éves, kifogásta­lan. Ára: 330 000 Ft. Ér­deklődni: Kovács, Bp., Kapás u. 51. I. 6. 1027. Tel.: 357-978. 3 és négyhengeres bol­gár targoncamotorok (Perkins), Multicar, M24, M25. Desta motorok cse­­redarabos felújítását vál­lalja szövetkezeti szak­műhely. Azonnali szállí­tás. Garancia: 6 hónap. Telephely: Május 1. Mg. Szakszövetkezet, János­halma. Tel.: 124. Eladó Daihatsu Cuore, KV-s rendszámú személy­­gépkocsi. Telefon: 312-848. KP-s rendszámú, gará­­zsírozott, zöld színű Wartburg, első kézből, sürgősen eladó. Tel.: 481-064. Skoda Feliciát vennék. ,,Roncsot is 101 081” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Mercedes, 8 éves. 280- as, eladó: 331-728. ifHUNGÁRIA IICASCO Eladó CBX 1000-es, ezüst színű Honda motorkerék, pár. Szegvár, Régitemető utca 18/A 6635. Frissen műszakizott 1990-ig, 1987-es évjára­tú, nagyon jó állapot­ban levő Audi 100 GLS szgk. sürgősen eladó. — Érdeklődni a (74)-15-74- es telefonon. Accol típusú, 4 szemé­lyes vitorlás eladó. Ér­deklődni: 270-118, este 19 óra után. Nissan Sunny metállvö­­rös színben, 5 éves, el­ső kézből eladó. Tel.: délelőtt 336-930, 187-es mellék, délután 162-654, hétfőn és szerdán 4—6- ig­ Dacia 1300, KP-s frsz.-ú, zöld színű, 85 000 Ft-ért eladó. Tel.: 767-264. Mercury 150 lóerős, ka­­jütös, gyors sporthajó, sok extrával, utánfutó­val igényesnek eladó. ..Megkímélt NSZ 70 761” jeligére a kiadó­ba. ____ Lada 1500-as, 7 éves, eladó: 210-976.________ 1300 Opel Kadett Sedan típusú gépkocsi, 5000 km-rel eladó. Érdeklőd­ni du.: 285-191.________ Aszfalt, beton, egy helyen,­­ Ferihegyen A Steinmetz kapi­tány­i emlékmű mel­lett, a Betonútépítő Vállalat ferihegyi főmérnökségén gyors kiszolgálás, kedvező ár, korszerű keverő­telepek. SPECIÁLIS ASZFALT­­ÉS BETON­­KEVERÉK IGÉNYÉT IS KIELÉGÍTJÜK. Telefon: 570-711, telex: 22-5804. Kiváló hangú hegedűk eladók Pécel, Ráday u. 38. 69-es busszal ABC­­E_­_______________ 2 db új rexasztal, két biliárdasztal és egy puli­­asztal, felszerelve eladó. Isaszeg, Dózsa György út 91. szám. ______ Törzskönyvezett pointer vizslakölykök olcsón el­adók. Varga, Törökbá­lint, Liliom u. 1/B. — Tel.: 228-344. Esküvőre, családi ese­ményre videofelvételek kiváló minőségben. Kun Nándor, XVII. kerület (Rákoskeresztúr), Ferihe­gyi út 82. IX. 57. 1173. Telefonüzenet: 893-612. este. Megvesztegethetetlen, na­gyon támadó sarplaninac (jugoszláv farkasölő) szü­lőktől kölyökkutyák el­adók. Nagy László: Pá­pa, Lehel u. 6, 8500. NSU 110 SC 1200, mo­torhibás, sok alkatrész­szel, érvényes műszaki­val eladó. Cím: Vas­szentmihály, Petőfi S. út 4. 9953. 1000-es MWE csúcsesz­tergapad és egy marógép eladó. Érdeklődni: Mo­­nor, Kinizsi u. 22., du. 17 óra után. T 174 Weimar, fűrész­gép. Kasstor, 601-es Tra­bant eladó. Héjja József, Ercsi, Bajcsy-Zs. u. 49 Eladó egy Empisal 2,5/100-as, lyukkártyás, motoros kötőgép, keve­set használt állapotban. Érdeklődni: 574-961, egész nap. Cím: Bp. XIX., Házi utca 1., Flaisz. 6—8 fős varroda gépei, berendezései eladók. Es­te: 273-677. 1 db 160-as vasfűrész gép és egy NC marógép, amely esztergálásra is programozható, kitűnő állapotban eladó. Érd- Parkváros, Iparos u. 85. MEGVÉTELRE AJÁNLJUK két, új, C—180-as, gyári csomagolású CARBOROBOT AUTOMATIKUS MELEGVÍZ­KAZÁNT. Fővárosi Tanács GH. Tel.: 174-887. Szabóné: Empisál 360. 600-as, két tűágyas, 5/120-as Dia­­mant motoros kötőgépek. 4 fejes orsózógép, YC— 6-os színváltó, csipkéző lakat eladó. Budapest, Nagyrét u. 21, 1029. Faipari fazonmarók, ké­sek, körfűrészlapok, fú­rók stb. Tamás Árpád, Bp. IX., Hőgyes Endre u. 15. 1092. Tel.: 177- 349 Excenterprés, 2 és 4 tonnások, újra kapha­tók, amíg a készlet tart. Továbbá előjegyez­hető a készítőnél: Ró­kás, VII., Dózsa György út 44. (1076)._________ Pékek figyelmébe! Jó állapotban levő, forgó­karos dagasztógép eladó. Irányár: 22 000 Ft. Pal­­lagi József, Gyula, Ság­­vári u. 26 Higiénikus agytollmosás, paplankészítés. XII., Vá­­rosmajor u. 23. 551-916. Eladó egy teherfelvonó (380 V), hét 6 m-es vas- Swalbe motorkerékpár, úti sín, egy Simson egy Siesta gázmelegítő, egy kútásó felszerelés és egy kézikocsi (2 kerekű). Biatorbágy, Alkotmány u. 20. Eladó két tölgyfa boros­hordó, 550-től 700 litere­sig. Irányár: 4 forint, li­terenként. Telefon: 842 191. Jól bevezetett cukrászda Veszprém megyében el­adó. ..Kerthelyiség NSZ 59 037” jeligére a kiadó­ba. Foxterrierkölykök el­adók. Jakus András Kösd, Székely u. 81. MTZ 80-as traktor, mun­kagépekkel és két anya­koca eladó. Kunsziget, József A. u. 1. sz., Ko­vács Aladár. Évelő, piros margarétatő 20 Ft, árvácskapalánta, törökszegfű, évelőszegfű 2 Ft darabja. Fülöpné, Dénesfa 9365. 100 nm-es, reprezenta­tív kialakítású üzlethe­lyiség a Déli pu.-nál, főútvonalon kiadó. Je­lentkezni • „Árajánlat NSZ 70 624” jeligére a kiadóba. Balaton északi partjának legnagyobb strandján zöldség-gyümölcs üzlet eladó. „Balatonalmádi NSZ 78 821” jeligére a kiadóba. Síremléket temetőbon­­tásból veszek. Csak márvány és gránit érde­kel. Bőrös, Hatvan, Horváth M. u. 11/A 3000. Tel.: (38)-12-021. Zajszakértő vállal szab­ványos zajszintmérést, zajvédelmi szakvélemény készítését. Telefon: (46)- 86-618. Szalőoltványok 30 faj­tából megrendelhetők Kérjen árlapot. Abasár Jókai u. 18. Tel.: (37)- 60-026, Magonyné.____ 2­53 nm-es faház eladó. Érdeklődni: 270-118, es­te 19 óra után. Eladó kiváló állapotban levő, felújított lovasko­csi Lovasiskola részére is megfelel. Nézsa, Al­kotmány u. 44. 2618 Tóth Ferenc: Bp. XIII. kerületben el­adó 1 plusz 2 félszobás, 58 nm-es, szövetkezeti­­lakás, 26 ezer Ft/nm áron. Tel.: 406-948, es­te. Gyulán, a gyógyüdülő mellett, reprezentatív megjelenésű társasüdülő­­részemet, kész alappal, építés alatt, eladom. — Szász Zoltán, Gyula, Budió-l­p. 6. III. 8. 5700. Mezőszilason 3 szobás, kertes, nyárikonyhás családi ház, 500 négy­szögöles telken eladó. Érdeklődni lehet a hely­színen, mindennap 14 órától. Hadak útja 44 Budapesti, 110 nm-es, összkomfortos, telefonos, villajellegű családi há­zat, tetőtér-beépítési le­hetőséggel, 180 n.­öles telken, 3 garázzsal, Sas­halom zöldövezetében , a közelben modern, 3. emeleti, másfél szobás, összkomfortos, lodzsás, felújított tanácsi lakást cserélnek balatoni, víz­­közeli frekventált he­lyen levő, szép kilátás­sal rendelkező, 3 család­nak­­ alkalmas, gará­­zsos, értékes, telefonos ingatlanra. „Siófok előnyben NSZ 59 553” jeligére a kiadóba. Szentendre, Vásárhelyi K. tér 21/6. alatt 56 nm-es, távfűtéses lakás eladó. Tel.: 12­ 788, 16 óráig, Harasztosi. Eladó Bp. II., Kokárda u. 2. sz. alatt. 364 n.­­öles telek, ikerház építé­sére alkalmas, két kü­lönálló­ szoba, komfor­tos lakrésszel (felújítan­dó). Ipari áram van, gáz folyamatban. Érdek­lődni a helyszínen, 20 óra után. Eladó főút mellett le­vő, kétlakásos tanya, 800 négyszögöles telek­kel, melléképületekkel, állattartásra, méhész­­kedésre is alkalmas kör­nyezettel. Cím: Erdélyi Imre, Nagysáp, Tóth J. út 34. 2524. Biatorbágy, Kutya-he­gyen 400 n.­öles zártkert (szőlő, erdő), 150 000 Ft-ért eladó. Villany az utcában. Zoltainé, Bu­dapest, 513. utca 24. 1173 vagy 587-333. Eladó Gönyün 200 n.­­öles telek, kétszintes cseh faházzal. Víz, vil­lany van. 183-317, nap­közben. Rózsadombi öröklakás, 96 nm-es, a Vérhalom térnél, páratlan panorá­mával eladó, 4,8 millió Ft-ért. Balatoni üdülőt beszámítok. Tel.: 168-099. Balatonföldvár, Eötvös u. 9. szám alatt, 240 n.­öles telken, hétvég 1­ház eladó. Érdeklődni a helyszínen szeptember 3-án, 4-én, 10-én és 11- én. Eladó Nagykátán 3 szo­ba plusz étkezős házrész központi fűtéssel és fél telekkel. Érdeklődni: Nagykáta. Jászberényi u. 105., Apró István._____ Budapesten vagy 20 km­­es körzetében keresünk korlátozás nélküli, köz­művesített építési telket. Üresen vagy megkezdett építkezéssel. Terület: kb 180—220 n.-es. ..Csendes zöldövezet 100 741” jel­igére a Felszabadulás té­ri hirdetőbe vagy 783 691, 18 és 22 óra kö­zött. Eladó Kaposvártól 15 km-re, 40 nm-es, új, alápincézett, villamosí­­tott ház, szőlő, gyümöl­csöskert. 900 négyszög­­öles, méhészkedésre, gaz­dálkodásra, nyaralásra kitűnően alkalmas. Ér­deklődő leveleket ..Táj­védelmi körzet 131 111’ jeligére a kaposvári hir­detőbe. Solymár-Kerekhegy, Bu­dai Nagy Antal u. 14. kis családi ház eladó. Érdeklődni szept. 10-én a helyszínen.__________ Balatonalmádi-Vörös­berényben panorámás, zártkerti, 456 négyszög­­öles telek, 8 nm-es fa­házzal eladó. Villany van. Érdeklődni: 810-083, 18 óra után. Tihanyi, 220 n.­öles, ba­latonfüredi, öbölre néző üdülőtelek, a parttól 150 m-re­ igényesnek eladó. Hétfőtől csütörtökig, 16- tól 20 óráig a 120-013-as telefonon. Pesttől fél órára, két­szintes, több generáció­nak alkalmas családi villa, 500 n.­öles őspark­ban eladó. Kertes budai öröklakást beszámítok. Udvaryné, Klotildliget, Mátyás u. 45. Sajószentpéteren, a 26. főút mellett társasház­ban levő lakrész plusz üzlethelyiség eladó. Ér­deklődni (48)-31-628. Bácsalmáson 230 n.­öles telken. 100 nm-es, gáz központi fűtéses családi ház, melléképületekkel eladó. Bácsalmás, Zalka u. 7., Tóth. ____ Kisszálláson (6421) új családi ház eladó. Érdek­­lődni: Kiskunhalas, Pos­tahivatal. Horkainé. Tel.: (77)-22-945. _________ Balatonhoz közel, két családnak is megfelelő, alápincézett, manzárdos családi ház garázzsal, lakható melléképülettel, ólakkal, plusz kerttel el­adó. Érdeklődni: Gyutai József, Enying, Váci Mi­­hály u. 22, 8130. Hajdúnánás—Tedej, Fő u. 15/B alatt kétszobás plusz ebédlős, összkom­fortos új ház, mellék­­épülettel, 170 négyszög­­öles telekkel, kedvező áron, sürgősen eladó. A ház külső faláig földgáz bevezetve. Kp. plusz ke­vés OTP-átvállalással Érdeklődni a helyszínen lehet. Eladó felújításra szoru­ló családi ház, 200 n.­öles telekkel, Tápióbics­­ke központjában. Érdek­lődni: Gödöny Kálmán, Tápióbicske, Kishegy u. 1. Eladó 150 n.­öles telken fekvő, alápincézett, há­romszobás, komfortos családi ház Szigethal­mon. A közlekedés jó. Érdeklődni lehet: Tor­szinné, Budapest XXI., Tejút u. 1. (Munkás­­szálló). Érden, Ilona u. 58. alatt 400 n.­öles telken, 2 szoba, hallos, összkom­fortos családi ház eladó. Érdeklődni: Bp. II., Bem rakpart 56. II. em. 15. 1027. Mondovics. Eladó Budakeszi, Vörös Hadsereg út 113. sz. alatti, 2 lakásból álló házrész, összalapterüle­­te: 76 nm. Érdeklődni: mindennap du. 16-tól 20 óráig, szombaton és va­sárnap egész nap. Eladó 100 nm-es, 3 szo­bás, alápincézett ház — tetőtér beépíthető —, 316 n.­öles telekkel. Buda­pest határától 150 m­. — Dunaharaszti, Felsőtura u. 70.. Feketéék. Kertes családi ház. Bu­dapesttől Ceglédig, min­den megoldás érdekel. Egercsehi, Rákóczi út 20. szám. Balatongyörök—Bece­­hegyen 510 négyszögöles szőlő, panorámás helyen, 3 részes pincével együtt eladó. Érdeklődni 16 óra után, tel.: 496-604. Adácson, Kossuth út 25/B alatt családi ház beköltözhetően, eladó. Érd-Parkvárosban, M7-es mellett, Kerékgyártó u. 11. sz. alatt, építési te­lek, áron alul eladó. — Érdeklődni: Solti Péter, Bp. XX., Pázsitos sétány 2. V. 31. 1203. Eladó 2 szoba, össz­komfortos családi ház, 220 n.-es telekkel. Azon­nal beköltözhető. Cím: Bp., Tárcsa u. 7/A 1172. Érdeklődni mindennap, 18 óra után. Szentendrén, betegség miatt, 3 szobás, repre­zentatív, társasházi nya­ralómat eladom. Megte­kinthető: szerda, péntek, szombat, vasárnap du. 3- tól 7 óráig. Cím: Szent­endre, Ady Endre út 46. II emelet 26. Eladnám vagy győri gar­zonra cserélném Csorna központjában levő, 2 + félszobás, magántulajdo­­nú lakásomat (lebontásra esetleg felújításra). Leve­­leket „Szép környezet NSZ 70 302” jeligére a kiadóba kérek. Eladnám Budaörs, Laka­tos u. (Felsőhatár útról nyílik) 5. szám alatti, két szoba, komfortos há­zamat és a hozzá tartozó 360 négyszögöles telke­met. Megtekinthető: 15- től 18 óráig.__________ Balatonendréden szőlő, gyümölcsös 800 n.-öles területen eladó vagy ér­tékegyeztetéssel bármire elcserélhető. Reider Gé­za: Siófok, Tanácsház u. 24. III. 39. Gyógyüdülőhelyen, Bükk­­széken, 161 n.-öles tel­ken, téglából épült, há­romszobás, komfortos nyaraló eladó. Rimóczi, Kelen József u. 17. 1142. Telefon: 634-582. 500 n.-öles háztelek el­adó Pilisen. Érdeklődni: Pilis, Pándi u. 39. (2721) sz. alatt. A Balatontól 26 km-re Somogy­váron, a Petőfi u. 12. szám alatt levő családi ház eladó. A la­kóházhoz gazdálkodásra alkalmas nagy beltelek tartozik. A közigazgatási területen és környékén jó munkalehetőség van. Érdeklődni lehet: Ember Imre, Somogyvár, Kos­suth u. 66. A Mátrában, Parádfürdő mellett, másfél szobás, komfortos lakás 300 000 Ft-ért eladó. Cím: Bod­nár András, Recsk, Kő­bánya u­. 14. sz. Családi ház, 90%-os ál­lapotban eladó, Hévíz­hez és Balaton-parthoz közel. Érdeklődni az es­ti órákban: Karmacs, Kisfaludy u. 141. Tihanynál, Balatontól 3,5 km-re, gyönyörű f­a­­norámás, 800 n­olis kordonos szőlő, pillérel eladó. Irányár: 350 000 Ft. Érdeklődni a 314-050- es telefonszámon (Al­bert). _______ Budakeszin, 150 n.­öles telken, új, kertes* csalá­di ház eladó vagy csere­lakást értékegyeztetéssel beszámítok. Lakóterület 170 nm, tetőtér-beépítéses (a tetőtér félkész). Fűté­se: vegyestüzelésű kazán. Érdeklődni lehet: Szabó István, Budakeszi, Bat­thyány u. 33/A 2092, kedden és szerdán 17-től 19 óráig. Tahiban 300 n.-öles tel­ken 55 nm-es nyaraló, szőlővel, pincével eladó vagy hasonló nagyságú lakásra cserélem. Tel.: 561-177, este. Sülysápon 400 n.-öles beépítési telek eladó, Budapesttől 40 km-re. Jó közlekedés, villany, víz helyben. Kiskókai út 14., Solymosiné. Telefon: 867. 189. XVI. kerület. Mátyásföl­dön, 170 n.-öles, össz­­közműves (víz, villany, gáz, csatorna) építési sa­roktelek, kisméretű komfortos lakóépülettel eladó. Érdeklődni: Bp. XVI., Újszász u. 63. Szilvásváradon kőfolyo­sós parasztház, mellék épületekkel, 3039 nm te­rülettel eladó. Gazdálko­dásra, üdülő telepítésére is alkalmas. Érdeklődni: Szilvásvárad, Vasút út 33. szám. Bükkszék fürdőhelyen 225 n.­öles, beépíthető üdülőtelek eladó. Tiszta, hegyvidéki levegő. Ér­deklődni: Bükkszék, Gár­­donyi u. 13._____ Kiadó Ráday utcai, 1 szobás, komfortos örök­lakás, 3 férőhellyel diá­koknak, vidéki dolgozók­nak. Szentner Ilona. Bp., Rihári U. 10. 1022. Zamárdiban, Akácfa ut­ca 16. alatti, 4 szoba összkomfortos, szuteré­­nos, központi fűtéses csa­­ládi ház eladó. Csator­názva, gáz a falig beve­­zetve. Vörös Károly: Erzsébet központjában felújított, telefonos, két­lakásos (80 + 40 nm-es), összkomfortos, garázsos családi ház 150 n.-ölön eladó. Ára: 2,9 millió Ft. Tel.: 271-646. Solymáron többszintes családi ház, gyönyörű környezetben, kék busz vonalán eladó. Minden megoldás érdekel. Érdek­­lődni: Dorog. József A. u. 6. Tel.: 499 ( ÜDÜLŐ ) Még jelentkezhet a harkányi „LANKA” társasüdülő épülő, téliesített, összkomfortos, kétszobás egységeibe. Kérjen tájékoztatót! Levélcím: LANKA, Budapest 114. Pf.: 380. 1536. Telefon: 556-011, 556-416. Balatonakarattyán 2 szo­bás nyaraló, 150 n.­öles kerttel, terasszal eladó. 1 400 000 Ft-ért, teljes berendezéssel. 671-195. ( TELEK ) A Dunakanyarban gyö­nyörűen beállított. 600 négyszögöles gyümölcsös­telek — nagy hozamú málnás és egyéb gyü­mölcsök —, szép kilá­tással és jó úttal, eladó Érdeklődni: Molnár La­jos. Dunabogdány, Kos­suth u. 2. (személyesen szombaton és vasárnap). Szentendre-Pismány­­ban, Dunára néző. 300 n.-öles üdülőtelek eladó. Víz, villany van. Ára 3000 Ft/n.-öl. Tel.: 13- 15-44 vagy 65-42-39. Réz- és fakarnisok mé­retre, réz küszöbborítás, kilincsek, fogasok, réz és króm fürdőszoba-fel­szerelések, specialitások. Lux lakásfelszerelés, VIII., Üllői út 30. 133- 690. Mindenféle építőanyag mozaiklap, íves ké­­ményfedlap kapható. Műmárvány burkolólap és pult rendelhető. — Házhoz szálítás. XIV., Gyarmat utca 57. 832- 022. Étterem, II. osztályú, extra felszereléssel el­adó. Veresegyház, Pa­tak u. Tetőtérablak kapható 70x125-ös és 85-125-ös méretben. Bp. X., Jász­berényi út 86/A, bar­­kácsbolt. A Sárvári Baromfifeldolgozó Vállalat pályázatot hirdet közgazdaságiosztály-vezetői és kalorikusüzem-vezetői munkakör betöltésére. A megbízás mindkét munkakörben meghatározott időre szól, és alkalmasság esetén meghosszabbítható. Fizetés: megállapodás szerint, öt évre bérlakást ad a vállalat. A közgazdasági osztály vezetőjének feladata: tervek, terv- és utókalkuláció készítése, költségelemzés, árelemzés. A munkakör betöltésének feltétele: - közgazdaság-tudományi egyetemi végzettség - ötévi, szakirányú vezetői gyakorlat. Előny az idegennyelv-ismeret és a 45 évesnél fiatalabb kor. Bővebb felvilágosítást ad Kovácsics Józsefné főosztályvezető, a Sárvár 90-es telefon 12-es mellékén. A kalorikus üzem vezetőjének feladata: különböző energiaátalakító berendezések, hűtő-, fagyasztó, klíma- és fűtőberendezések üzemeltetésének, karbantartásának szakmai irányítása, szervezése, ellenőrzése. Az üzemi hűtőberendezések hűtőkapacitása 9650 kW. A kazánüzemi berendezések névleges teljesítménye 7260 kW. A munkakör betöltésének feltétele: - gépészmérnöki diploma (az energetikai szakon szerzett előny) - szakirányú, legalább háromévi gyakorlat - legfeljebb 45 éves kor. A német- vagy az angolnyelv-tudás előny. Bővebb felvilágosítást ad Pajor János termelésiosztály-vezető, a Sárvár 90-es telefon 39-es mellékén. A pályázat tartalmazza a jelentkező önéletrajzát, eddigi szakmai tevékenységének részletes leírását, jelenlegi munkakörének és besorolásának megnevezését, jövedelmi viszonyainak ismertetését. A pályázatokat a megjelenéstől számított húsz napon belül küldjék el a vállalat személyzeti főosztályára, levélcím: Sárvár, Pf.: 76. 9601. . A pályázókat rövid határidőn belül személyes beszélgetésre hívják el, amelyen további részletes felvilágosítást adnak. A pályázatokat bizottság értékeli. A döntésről a pályázókat levélben értesítik. A pályázatokat bizalmasan kezelik. KÖZLEMÉNYEK Táncolni megtanulhat pár óra alatt különórán, Szeif Gyuláné tánctanártól. Bp. VII., Lenin krt. 37. Tel.: 220-494. Az Országos Takarékpénztár Sportfo­gadási és Lottóigazgatóságának közle­ménye: A megvalósítás előtt álló sport­célok társadalmi támogatása céljából a Pénzügyminisztérium engedélye alap­ján az Országos Takarékpénztár Sport­fogadási és Lottóigazgatósága „Sport” elnevezésű borítékos sorsjegyet bocsát ki. A kibocsátás időpontja: 1988. szep­tember 8. (csütörtök). A kibocsátásra kerülő sporsij­egy mennyiség 30 000 000 db, milliónként 748—747-ig terjedő sorozat­szám jelzéssel. A sorsjegy ára: 5 Ft (öt forint). A nyeremények sorozatonként a következők: 100 000, 50 000, 20 000, 10 000, 5000, 3000, 1000, 500, 100, 50, 20 és 10 forint összegű nyeremények. A leg­kisebb nyeremény 5 Ft-nak felel meg és arra biztosít lehetőséget, hogy a já­tékos a sorsjegyekből újra húzzon. Az ilyen nyerő sorsjegyre pénznyeremény csak akkor fizethető, ha újrahúzásra lehetőség nincs. Továbbra is új nyerési forma a 3000 Ft névértékű „Szerencse­jegy”, amely a pénznyereményen kívül külön tárgynyeremény-sorsoláson való részvételt is biztosít. A sorsoláson azok a játékosok vesznek részt, akik szeren­csejegyüket OTP-fiókban vagy totó-­­lottó kirendeltségben váltják be. A be­váltáskor az OTP-eg­ységek a sorsolá­son való részvételre jogosító átvételi el­ismervényt adnak ki a játékosnak. A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy Patek Erzsébet: ,,A Halls­­tatt kultúra kialakulásának előzményei és az idősebb Hallstatt kultúra a Du­nántúlon” c. doktori értekezésének nyilvános vitája 1988. szeptember 13-án de. 10 órakor lesz. Helye: MTA kiste­rem (Bp. V., Roosevelt tér 9.)­­, Bánfi Tamás: „A pénzelmélet alapvonalai” c. doktori értekezésének nyilvános vi­tája 1988. szeptember 13-án du. 14 óra­kor lesz. Helye: MTA kisterem (Bp. V., Roosevelt tér 9.). A Fővárosi Művelődésügyi Intézmé­nyek Műszaki és Gazdasági Igazgató­sága nyilvános versenytárgyalást hir­det a Bp. XXI., Posztógyár u. 10. sz. alatti középiskola és diákotthon belső víz- és csatornahálózat-felújítási mun­káinak H. ütem generálkivitelezésben történő megvalósítására. A részletes pályázati anyag 3000 Ft befizetése elle­nében szeptember 14-én átvehető a Fő­városi Művelődésügyi Intézmények Műsza­ki és Gazdasági Igazgatóság mű­szaki osztályán, cím: Bp. VIII., Kőbá­nyai út 22/A H­­em. A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy Helmy Helmy El-Rafey: „Possibilities of Application of Near- Inifrared Reflectance Technique to the Analysis of Oilseeds and Some of Their Derivates” c. kandidátusi értekezésé­nek nyilvános vitája 1988. szeptember 12-én de. 10 órakor lesz. Helye: MTA nagyterem (Bp. V., Roosevelt tér 9.). Cseh Margit népi iparművész kerá­miái tekinthetők meg szeptember 16- áig a Népművészeti Stúdió új kiállítá­sán, hétköznap 10-től 18 óráig. Buda­pest V., Kálvin tér 5. A „TSZKER Exporttartalékokat Fel­táró Központ 1142. Budapest XIV., Kas­sa köz 10. Tel.: 631-635 MNB: 216—31656 —7193 Baksi üzem 18. sz.” lenyomató bélyegző elveszett, használata 1988. augusztus 26-ától érvénytelen. A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy Orosz Sándor­ ,„A tanítás mint a tanulás irányítása” c. doktori értekezésének nyilvános vitája 1988. szeptember 15-én de. 10 órakor lesz. Helye: MTA nagyterem (Bp. V., Roose­velt tér 9.) —, Gyimesi Kornél: „Moz­zanatok a személyiség filozófiai felfo­gásához” c. kandidátusi értekezésének nyilvános vitája 1988. szeptember 15-én de. 10 órakor lesz. Helye: MTA nagy­terem (Bp. V., Roosevelt tér 9.) —, Csorba Péter: „Tájökológiai tényezők minősítése és gyakorlati célú értékelé­se a Tokaj—Zempléni hegyvidék példá­ján” c. kandidátusi értekezésének nyil­vános vitája 1988. szeptember 15-én de. 00 órakor lesz. Helye: MTA kisterem (Bp. V., Roosevelt tér 9.)­­, Raczky Pál: ,,A Tisza-vidék kulturális és kro­nológiai kapcsolatai a Balkánnal és az Égeikummal a neolitikus, rézkor idő­szakában” c. kandidátusi értekezésének nyilvános vitája 1988. szeptember 16-án de. 10 órakor lesz. Helye: MTA kiste­rem (Bp. V., Roosevelt tér 9.)­­, Ba­logh Mária: ,4.,4-dihidropiridinek és 1,6-nalftiridinek szintézise és reakciói” c. .kandidátusi értekezésének nyilvános vitája 1988. szeptember 1­5-én du. 14 óra­kor lesz. Helye: MTA nagyterem (Bp. ,. Roosevelt tér 9.). Húszezer forint pénzjutalom a nyom­ravezetőnek! A Kisalföldi Állami Gaz­daságból eltűnt egy keréken gördíthe­tő, Bauer típusú, Rába—Mán motorral hajtott öntözőszivattyú. Kérjük a nyomravezető szíves értesítését vagy je­lentkezését bővebb információadás cél­jából a gazdaság titkárságán: Nagy­­szentjános 9072. Telefon: (96)-53-022. Te­lex: 24-293. Jelentkezzék, aki 1930—38 között a székesfehérvári Ybl Miklós reáliskolá­ba járt Dormáth Árpád, Va­rga Gábor és Lengyel Dénes osztályfőnöksége alatt, Szinável, Székesfehérvár, Kun B. u. 6. Akik fentiekről valamit tudnak, kérem értesítésüket. Gombavizsgálói szakellenőr­ képesí­tést adó tanfolyamot szervez a GATE Vezető és Továbbképző Intézet, Buda­pest, Ida u. 2. 1143. Telefon: 211-620/29. Texelektró Textil és Elektronikai Ipari Szövetkezet 2040 Budaörs MNB 380—28821. 82 számú bélyegző 1988. szep­tember 1-jétől érvénytelen. Akció! Római-parti ősz a Lidó üdü­lőházakban! Kellemes környezetben, a városközponttól 20 percre, napi 230 Ft­ért üdülhet, pihenhet családjával 3+1 ágyas üdülőszobáinkban. Szolgáltatá­saink: étterem, szauna, szolárium, te­niszpálya, drinkbár. Cím: Lidó Szál­loda, Nánási út 67. 1031, tel.: 886-865, telex: 22-7360. Rendkívüli őszi kedvezmény a Hala­dás Motelben! Újpesten, a Tungsram strand mellett, kellemes környezetben pihenhet 2+1 ágyas szobáinkban, napi 250 Ft-ért. Cím: Üdülősok­ 7. 1044, tel.: 891-114. A Hidrex Kereskedelmi és Szolgál­tató Kisszövetkezet 1112. Budapest, Gör­be u. 6/B 12. számú cégbélyegzője el­veszett. Szeptember 5-étől használata érvénytelen. Elveszett az Írószer Szövetkezet 54. számú bélyegzője és a T 465920—465930- ig sorszámú csekkfüzete. Ezek haszná­lata 1988. IX. 6-ától érvénytelen. Levelező angoloktatás! Bevált londo­ni módszerrel, vidékieknek is. Kezdő szinttől a nyelvvizsgáig: 586-609. Bri­tannia, Bp. 5., Pf.: 277. 1369. 1988. augusztus 20-án elveszett az ,,Új Élet Mg. Tsz. 8721 rése 49. MNB 394— 80505” feliratú bélyegző. A bélyegző használata a fenti időponttól érvény­telen . 1988. augusztus 24-étől érvénytelen a „43. sz. Jogtanácsosi Munkaközösség 1077 Budapest, Majakovszkij u. 79. Te­lefon: 223-285 Dr. Móra László” bé­lyegző. Horgászok, figyelem! Indul a balatoni fogasszezon. Jöjjön velünk éjszakai horgászkirándulásra a Balatonra. Ha­jóink az éjszakai kalandra minden csü­törtök, péntek, szombat és vasárnap este kifutnak. Jelentkezni lehet: Flotta bemutatóterem, Bp. V., Szalay u. 5/A. Tel.: 311-025.

Next