Népszabadság, 1989. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-10 / 8. szám
1989. január 10., kedd NÉPSZABADSÁG Németh Miklós megbeszélése Andrej Lukanovval Gazdasági tárgyalások Bulgáriával Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke tegnap a Parlamentben fogadta Andrej Lukanovot, a bolgár ■külgazdasági kapcsolatok miniszterét, a magyar—bolgár gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság társelnökét, aki a bizottság 23. ülésszakán tartózkodik Budapesten. Andrej Lukanovot a nap folyamán hivatalában fogadta Nyers Rezső államminiszter. A megbeszéléseken részt vett Berecz Frigyes ipari miniszter, a bizottság magyar társelnöke. Jelen volt Venelin Kocev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. (MTI) Nagy Sándor látogatása Berlinben Szakszervezeti feladatokról esett szó A Magyarországon és az NDK-ban folyó szocialista építőmunka során a szakszervezetekre háruló feladatokat vitatta meg tegnap Berlinben tartott megbeszélésén Harry Tisch, az NDK szakszervezeti szövetsége országos elnökségének elnöke és Nagy Sándor, a SZOT főtitkára. Nagy Sándor tájékoztatta vendéglátóját a magyar szakszervezetek országos értekezletén elfogadott határozatokról, valamint az ezek nyomán a szakszervezetekre háruló feladatokról. Különös hangsúlyt helyezett a tájékoztatásban arra a szoros összefüggésre, amely a gazdasági reform és a szocialista demokrácia között áll fenn. Hangsúlyozottan szólt a dolgozóknak a szakszervezetek fellépésén keresztül megvalósuló érdekvédelméről. A szívélyes légkörben, elvtársi nyíltsággal folytatott eszmecsere hozzájárult a magyar és az NDK-beli szakszervezetek közötti megértés és együttműködés elmélyítéséhez. (MTI) Megyei tanácselnököt választottak Baranyában (Megyei tudósítónktól.) Hétfőn — többek között — személyi kérdésekről tárgyalt a Baranya Megyei Tanács. Horváth Lajos a tanácselnök tisztségéből való felmentését kérte. Horváth Lajos 38 évet dolgozott tanácsi munkakörökben, és 1971 óta a Baranya Megyei Tanács elnöke. A tegnapi ülésen Horváth István belügyminiszter és tanácstagtársai méltatták munkásságát és érdemeit. Horváth Lajos egyébként a múlt évben megkapta szülővárosa, Pécs díszpolgárságát, és eddigi tevékenységének elismerését mutatta az is, hogy 1988-ban megválasztották az Országgyűlés alelnökévé. E funkció miatt megnövekedett feladataira és korára való tekintettel kérte felmentését a 62 éves közéleti ember. A Hazafias Népfront Baranya Megyei Bizottsága Piti Zoltánt, Pécs Megyei Város Tanácsa elnökét jelölte a megyei tanács elnöki posztjára. A tanácsülés 67 szavazattal, 17 ellenében Piti Zoltánt megválasztotta a Baranya Megyei Tanács elnökének. Piti Zoltán a Hazafias Népfront Megyei Bizottságának egyetlen jelöltje volt. Az egyes jelöléssel sokan nem értettek egyet. A népfront azonban a megyei tanácstagokkal történt beszélgetésekre hivatkozva kitartott az egyes jelölés mellett. A beszélgetések tapasztalata ugyanis az volt, hogy a többség Piti Zoltánt látta szívesen a tanácselnöki székben, és akik még számításba jöhettek volna, azok nem vállalták a jelöltséget. A népfront megyei bizottságának az volt a véleménye, hogy a kettős vagy többes jelölés ezúttal formális lenne, hiszen egyetlen esélyes van, akkor meg mi értelme valakit azért meggyőzni, hogy akarata ellenére vállalja a biztos vesztes szerepét. Mindez logikusan hangzik, mégis volt, aki úgy vélekedett, ha Piti Zoltán túl sok ellenszavazatot kap, abban nem személyét utasítják majd el a tanácstagok, hanem az egyes jelölést. A szavazás végül is a népfront döntését igazolta. S írható úgy is, bátor döntését, bár ez kicsit furán hangzik, mivel korábban nálunk az egyes jelölés pont nem a bátorságnak volt az egyértelmű jele. Hogy a 17 ellenszavazatból hány szólt az új elnöknek és hány az egyes jelölésnek, valószínűleg sohasem tudjuk meg. Azt azonban tegnap újra megtanulhattuk, hogy a formának csak csupán a divatos másolásáért nem érdemes feláldozni a tartalmat. A demokratizmusnak ez is egyik formája. Ungár Tamás Hogyan gazdálkodnak feleannyiból? Radikális intézkedések a KISZ-ben Az előzetes megállapodások szerinti csaknem másfél milliárd forint helyett az idén 734 millió forintos támogatást kap a KISZ és az Úttorószövetség. (Ez utóbbi részesedése, a pénzből körülbelül harmincöt százalék.) — Milyen intézkedéseket tervez a KISZ, hogy a felére apadt összegből is kijöjjön? — kérdeztük Domonkos Lászlót, a KISZ KB titkárát. — Először is pontosítanám az információt: az idei támogatásunk reálértéke még a fele, sincs a tavalyiénak. Nemcsak az áremelkedések, hanem, főleg a társsadalombiztosítási járulék növekedése miatt, no mega vállalataink adóbevételei sem hozzánk folynak be, hanem az államkasszába. — Zúgolódás nélkül fogadták a döntést? — Számoltunk a támogatás csökkenésével, igaz, nem ilyen mértékűvel. De ennyi pénzből is lehet politikai mozgalmat csinálni. Lesz, amit elhagyunk, és rosszabb feltételek között fogunk dolgozni. Javaslatainkat a hét végi KB-ülésen megvitatjuk, ott hozunk döntést. Terveink szerint feltétlenül jutnia kell pénznek a KISZ-en belül megalakuló új tagszervezetek támogatására, létszámuk arányában. Tartalékolnunk kell a pénzt a kongresszus utáni új vezetőségnek politikai feladataikra. Az idén előkészítjük a KISZ és az Úttörőszövetség vagyonának teljes szétválasztását is. Továbbá át kell gondolnunk, milyen feladatokat vállalunk és azokra mennyi pénzt szánunk. És természetesen növelnünk kell a bevételeinket is. — Erre az évre mekkora bevételt terveztek? — Nem terveztünk központi bevételeket. Ahol erre lehetőség van, ott megpróbálnak rá szert tenni, s az a pénz náluk is marad az idén. Jövőre az intézményeink egy részét üzletszerűen működtetjük , akkor nyereségük felével szabadon gazdálkodhatnak, másik felét viszont azok a tagszervezetek, megyéik, létesítmények kapják, ahol nincsenek meg a nyereségérdekeltség feltételei. Azt hiszem, ez így igazságos, hiszen a meglévő kedvező helyzetű intézmények többnyire központi hozzájárulással épültek. — Tervezik-e, hogy eladnak valamit? — Nem. — Tagdíjemelést? — Azt sem. Enélkül kell egyensúlyba jutnunk. De minden szinten maguk dönthetnek a KISZ-vezetők: hogyan, mivel takarékoskodhatnak. Például a megyei bizottságok megkapják éves keretüket, megkötöttségek nélkül. Arra és annyit költenek, amire amennyi jut. Eldönthetik például, olcsóbb székházba költöznek-e, rendezvényeikhez keresnek-e szponzorokat. — Vagy leépítik-e létszámukat? — Ez is egy lehetőség. Valószínűleg rákényszerülnek, de ha bevételeikből fedezni tudják a béren felüli költségeiket, akkor nem kötelező. — A KB mivel tud takarékoskodni? — Jövő héten döntünk arról, hogy hány emberrel folytatjuk a munkát, s hogyan tudjuk a székház önfenntartását megszervezni. A KISZ Központi Iskolájának is önfenntartóvá kell válnia. Egyelőre nem dőlt el, hogy nyereségorientált legyen, vagy a politikai képzést folytassa. — Igaz a hír, hogy megszüntetik lapjaikat? — Megeshet. Az idén a gyermeklapok (Dönmögő Dömötör, Pajtás, Kisdobos) dotálására megkérjük az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalatot. Sorsukat jövőre az Úttörőszövetség átgondolja. Az ifjúsági lapokra viszont már az idén sincs pénzünk. Legtöbbjük csak akkor maradhat meg, ha el tudja tartanni magát. Erre pillanatnyilag csak az ötlet és a Világ Ifjúsága képes, a Magyar Ifjúság, az Ifjúsági Magazin, a Célok és az Ifjúsági Szemle nem. R.A. Petíció az Országgyűléshez az alternatív katonai szolgálatról Nyitott kapukat dönget a beadvány Az alternatív katonai szolgálat bevezetéséről, illetőleg a fegyveres szolgálatot megtagadó elítéltek ügyének felülvizsgálatáról intézett petíciót az Országgyűléshez több alternatív szervezet. A Kelet-Nyugat Párbeszéd Hálózata Kör, a Fidesz, az Inconnus más csoportok képviselői hétfőn benyújtották kérelmüket az Országgyűlés Sajtóirodáján. Faragó András, a sajtóiroda vezetője válaszában elmondotta, hogy a beadvány nyitott kapukat dönget: a ma folytatódó országgyűlési ülésszakon tárgyalják az alkotmánymódosítást, amelynek egyik pontja az állampolgárok általános honvédelmi kötelezettségéről szól. Ha a módosítást — amely a társadalmi viták és az alternatív szervezetek eddigi felvetéseit követően mostani formájában lehetővé tenné majd a polgári szolgálatot , elfogadják, akkor nyílik mód arra, hogy a kérdést törvényben is szabályozzák. Kiemelte, hogy november közepétől gyorsított ütemben folyik e törvénytervezet előkészítése. Február közepéig tervezett elkészítése után lesz majd lehetőség további társadalmi vitára. Az így kialakított, megvitatott tervezetet megtárgyalja a kormány, s azt követően kerülhet az országgyűlési képviselők elé. Faragó András elmondotta azt is, hogy az ügyrend szerint a petíciót továbbítja az Országgyűlés elnökének, s ő fog annak sorsáról dönteni. A fegyveres szolgálatot megtagadók jelenlegi büntetésének mérséklését vagy elengedését nem az Országgyűlésnél, hanem a büntetéseket elrendelő szerveknél kell egyénileg kérvényezni — tette hozzá a sajtóiroda vezetője. (MTI) Az érzékeny húspiac Bizonyára sok olvasó gondol most arra, hogy a húsfélék között miért épp a marhahús drágult a legnagyobb mértékben. Hiszen egykoron Európa egyik húsellátójának számított Magyarország. Nagy kiterjedésű legelőink, tekintélyes állattartási tapasztalataink voltak. A piacon keresték a magyar húst. A gyalogosan hajtott szarvasmarhák még egy utolsót pihentek a Hanság gyepén, s indultak Bécs felé. Mindez ma már romantika csupán, de az évszázados, adottságainkra épülő gyakorlattal együtt elapadt a szarvasmarhatartás tekintélye is. Ez különösen a legutóbbi időkre érvényes. Itthon nem igazán kedveljük a marhahúst, egy főre jutó fogyasztása hosszabb ideje alig változik, jelenlegkilenc kilogramm évenként. A nemzetközi piacok fokozatosan bedugultak, a Közös Piac marhahúskészlete meghaladja a 750 ezer tonnát. Az árak is ennek megfelelően alakultak: a marhahús tonnánkénti ára 1981-ben 2128 dollár volt, 1985-ben csupán 843 dollár. A nyolcvanas évek elején a hazai marhahúskivitel 200 millió dollár értékű volt, az összes konvertibilis exportból négy százalékkal részesedett, mostanra ez az összeg 91 millióra, az arány pedig a felére apadt. Tipikus hiba A marhahústermelésnek nincs perspektívája — mondták ki a sommás ítéletet a szakemberek. Erre, persze, a termelők is reagáltak, csökkentették a húshasznú tehenek és a meghizlalt állatok számát. A VII. ötéves terv előirányzata szerint kétszázezer olyan" tehenet kellene tartani, amelyeket nem fejnek, de húst termelnek. Ezzel szemben 1986- ban 95 ezer, jelenleg pedig mindöszsze 85 ezer az állomány. Ebből természetszerűen következik, hogy a hústermelés és -értékesítés is megcsappant. * — Helytelen döntés volt az erőteljes visszafejlesztés — állapítja meg Ránki László, a Terimpex vezérigazgatója. — 1985-ben valóban mélyponton volt a marhahústermelés, de azt a termelők és a kereskedők egyaránt tudják, hogy a helyzet hat-hét éves ciklusokban változik. A Közös Piac országaiban a legutóbbi években kétmillió tehenet vágtak le, utánpótlásuk nincs, következésképpen fellendülőben a marhahúspiac. Ezt jelzik az árak is, megint ezer dollár fölé emelkedett a tonnánkénti ár. Most viszont a jó minőségű marhahúsból van kevés. 1987 augusztus végéig 43 ezer tonnát értékesítettünk, 1988-ban csak 37 ezret. A helyzetet jól jellemzi, hogy a kisebb mennyiségért, nagyobb bevételt könyvelhetünk el. Újra a már tipikusnak is nevezhető hibába estünk. Az értékesítési mélyponton nem volt annyi kitartás, hogy a későbbi, várható javulásra számítva, a valóban kedvezőtlen helyzetet átvészeljük. Az általánosítható piaci tapasztalatokon kívül pedig más ok is lett volna a kitartásra. A marhahústermelésnek évszázados hagyományai vannak hazánkban, a természeti környezet kedvez az ágazat fenntartásának, hiszen gyepekre, melléktermékekre alapozva, import nélkül lehet exportárualapot előállítani. Másfelől a 100- 200 millió dollár bevételre is szüksége van az ingadozó külkereskedelmi klasszának, s erről csak akkor tud lemondani, ha más ágazatban pótolja. A nagyüzemi szakemberek, persze, nem elsősorban országos méretekben gondolkodnak, saját érdekeikre vannak tekintettel. Azt hallották, nincs jövője a húsmarhatartásnak, a gazdasági mérlegekben ezt számszerűen is tapasztalhatták, s csökkentették az állományt. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium adatai szerint 1988 március végén a szarvasmarha-állomány 53 ezer darabbal volt kevesebb az egy évvel korábbinál, de ezen belül a tej- és a húshasznú tehenek száma 12 ezerrel csökkent. A húsipari vállalatok számításai szerint 1988-ban 70 ezerrel kevesebb vágómarhát tudnak felvásárolni. Harminc év óta a mostani a legkisebb vágómarha-termelés. Megtagadott adottságok A helyzeten nem lehet csodálkozni. A mezőgazdasági termelés jövedelmezősége általában is romlott, a gazdaságoknak több mint harmada került bizonytalan pénzügyi helyzetbe. Ezt a húshasznú tehéntartás csak tovább rontotta. A MÉM Statisztikai pe Gazdaságelemző Központjának adatai szerint a húshasznú állomány tartása 1982-ben 100 forint költség után 12 forint jövedelmet hozott, 1986-ban viszont már csak öt forintot. A tejtermelésben éppen fordított a helyzet, a száz forint költségre jutó jövedelem kilenc forintról 27-re növekedett. Az ellentmondásokat tovább élezte, hogy a kedvezőtlen adottságú térségekben felelnek meg a természeti körülmények a húsmarhatartásnak, ugyanakkor ott szegényebbek a gazdaságok, inkább szükségük van a jövedelemre. A földrajzi adottságokhoz igazodó gazdálkodást a közgazdasági szabályozás keresztezte. Ez voltaképpen nem egyezett sem a népgazdasági érdekkel, sem a tervezett törekvésekkel. Hazánkban 1,2 millió hektár gyepterület van, s ennek fele intenzíven hasznosítható. A húsmarha a legelők állata, vele kevesebb abrakból, olcsóbban lehet húst termelni, mint a sertéssel és a baromfival. A jelenlegi arányok mégis ezzel ellentétesek, hiszen a vágóállat-termelésnek 12 százalékát az abrakigényes sertés és baromfi adja, a legelőn tartható szarvasmarha és juh mindössze 15 százalékot képvisel. Nem tagadható, hogy ökológiai adottságainkhoz képest kicsi az állatsűrűség, a száz hektár mezőgazdasági területre jutó szarvasmarhák számát illetően a 23 európai ország között a 21. helyet foglaljuk el. Persze a sikertelenségnek, az alacsony jövedelmezőségnek nemcsak a közgazdasági szabályozás az oka. A húshasznú tehenek a legelőn élnek, az ágazat egyetlen bevételi forrása a felnevelt és értékesített növendék állat. Az időjárásnak kitett állattartásnak két nélkülözhetetlen feltétele van: a jó takarmány és a szakmailag alapos, gondos munka. Ezzel szemben a gyepek hozama kieső, s a szaporodás irányítása sem kielégítő. A húshasznú teheneknek csak a 70—75 százaléka ad borjút évente; a kívánatos — s egyes gazdaságok tapasztalatai szerint az elérhető — arány 90—95 százalék. — Nem tanítottuk meg a szakembereket a húsmarhatartásra — állítja határozottan Harsányi Lehel, a Kaposfarm Szarvasmarha-teryészítő Közös Vállalat igazgatója. — A kormányprogram 1972-ben döntött a húsmarhatartás fejlesztése mellett, de az oktatásban azóta sincs rangja ennek a speciális ismeretnek. Az államvizsgán például 36 állattenyésztési kérdésre számíthatnak a hallgatók, de ezek közül csak egy foglalkozik a húsmarhatartással. Csak összehasonlítással: egy kérdést kaphatnak a vizsgázóik a lótenyésztéssel kapcsolatosan is. Egyszer egy japán professzor mesélte, hogy náluk a virágzó gyepkultúra kialakításához három évtized kellett: az elsőben az oktatást a sajátos célokhoz igazították, a másodikban a gyakorlatban próbára tették a szakembereket, a harmadikban már ők tanították a fiatalokat. A negyedik évtizedben élvezik a korábbi fáradozás gyümölcseit. Úgy látom, hogy ami a húsmarhatartást illeti, még az első évtizedben sem vagyunk. A kaposvári modell Harsány! Lehet nem annyira borúlátó, mint ahogy szavaiból kitetszik. Húsz éve, amikor a kormányprogramot még nem is tervezték, a naiszályi termelőszövetkezetben az ő irányításával húsmarhát tartottak. Sikerrel, mert naponta 1300— 1400 grammal gyarapodtak a növendék állatok, s az igényes szakmai munkához az anyagi gyarapodás is párosult. Azóta más termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban — egyebek között Szécsényben, Lajosmizsén, Szikszón — bizonyították, hogy hozzáértéssel bár szerény, de biztonságos jövedelmet ad az ágazat. A többségi tapasztalatok azonban ezzel ellentétesek. A sikertelenség egyik oka, hogy a nagyüzemi állatgondozók érdektelenek, a kelleténél kevesebbet és figyelmetlenebbül törődnek a jószágokkal. E tapasztalatból kiindulva kísérelte meg a Kaposfarm Szarvasmarha-tenyésztő Közös Vállalat a húshasznú tehenek háztáji tartását. Vas és Somogy megyében öt kistermelő öszszesen 114 tehenet és növendékeit gondozza. A szervezésre vállalkozó Kaposfarm gondosan kialakította a sikeres tartás feltételeit. A vállalkozó kistermelőknek akkor éri meg az állatok gondozása, ha értékesítéskor nagyobb összeghez, s ennek révén tisztességes nyereséghez jutnak, ezért 25—30 tehenet bíztak a gondjaikra. Ezek értéke nyolcszázezer-egymillió forint, s érthető, ha a gazdák többsége ekkora befektetésre képtelen. A kaposvári és a szekszárdi húsipari vállalatok meghitelezték az állatok értékét, s őszszel a 250—300 kilogramm súlyú választott borjakat garantált áron — kilogrammonként 70 forintért — megvásárolják. A kistermelőik viszont legkevesebb négy évig tartási kötelezettséget vállalnak, s az évenként és tehenenként járó 4500 forintos állami támogatást eleve a húsipar kapja, a különbözetet pedig ugyancsak négy éven át törlesztik a gazdák. Voltaképpen mindenki jól jár. A kistermelők segítséggel ugyan, de képesek elindulni, majd munkájuk révén jövedelemhez jutnak; a húsiparnak feldolgozható árualapja lesz, a népgazdaság pedig növelheti exportbevételeit. Györki József és Szalai Ferenc zamárdi kistermelőik elégedettek is helyzetükkel. A termelőszövetkezettől bérelt negyvenhektáros legelőn 50 tehenet és 51 borjút gondoznak. Segítség az induláshoz — Én mindig tartottam sertéseket, mellette kertészkedtem, sok mindennel foglalkoztam, és elapróztam magam — mondja Györki József a zamárdi legelőn. — A barátommal együtt most úgy döntöttünk, hogy vállalkozunk. Erre kiváló lehetőség a húsmarhatartás, hiszen napközben itt nincs ránk szükség, s az ötven tehén után 200—250 ezer forint a munkabérünk és a jövedelmünk. A vállalkozásnak egyetlen feltétele van: induláskor kell bennünket segíteni, mert több százezer forintos befektetésre még csak gondolni sem merünk. A kaposvári elképzeléseket sokfelé ismerik a szakemberek, az őriszentpéteri bemutatón tanulmányozhatták a gyakorlatát is. — Modellértékűnek tartjuk a Kaposfarm kezdeményezését — mondja Raisz Gusztáv, a MÉM miniszterhelyettese. — Eddig jórészt kihasználatlan gyepterületek hasznosultak, a kistermelőik gondossága és érdekeltsége révén jobb minőségű, a nyugati piacokon drágábban eladható marhahúshoz jutunk. E két szempontra építi a háztáji húsmarhatartás jövőjét a Kaposfarm is. Felmérései szerint a vállalkozók száma gyorsan növelhető, jövőre már százan, 1992-re pedig több mint ezren kapcsolhatók be e munkába. Ha mindez megvalósulhat, könnyen kiszámítható, hogy a kilencvenes évek közepén 40 millió dolláros bevételre lehet számítani a háztáji húsmarhatartók munkájával. A hagyományainkra, természeti adottságainkra, az exporthoz fűződő érdekeinkre alapozott terveket végső soron egyetlen dolog kockáztathatja: ha a pénzügyi szabályozás szempontjai közül kimarad a számításból a kistermelők következetes anyagi érdekeltsége, s csorbulnak a termelés beindításának, valamint gyakorlásának feltételei. V. Farkas József