Népszabadság, 1989. február (47. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-01 / 27. szám

1989. február 1., szerda NÉPSZABADSÁG A magyar külpolitika alkot­mán­yos alapelvei KÓTAI GÉZA NYILATKOZATA Az új szerkezeti felépítésű alkot­mány alapvető elvei között szabá­lyozza az államnak és a társadalom tagjainak, szervezeteinek nemzetkö­zi kapcsolataira vonatkozó legfon­tosabb normákat, amelyek egyben a Magyar Népköztársaság külpolitiká­jának alapelvei is. Az új alkotmány szabályozási koncepciójának kidol­gozásával kapcsolatban Kótai Géza, az MSZMP KB nemzetközi párt­kapcsolatok osztályának vezetője nyilatkozott az MTI-nek. " Belső társadalmi viszonyaink demokratikus átalakulása, minde­nekelőtt az egyesülésről szóló tör­vény életbelépése új helyzetet ala­kíthat ki nemzetközi tevékenysé­günk számára. Ez új követelménye­ket jelent az alkotmányozási mun­kában. A nemzetközi tevékenység többé nem a diplomaták, a hagyo­mányos társadalmi és tömegszerve­zetek monopóliuma. Ezért szükséges, hogy az új alkotmány világosan összefoglalja azokat az elveket, alap­vető nemzeti érdekeket, amelyek tiszteletben tartása egyaránt kötele­ző nemzetközi kapcsolataink vala­mennyi részvevője számára. Ezt el­sődlegesen nem tiltó, hanem meg­erősítő jelleggel célszerű az alaptör­vénybe foglalni, hogy az egyesületek, az újonnan alakuló autonóm szerve­ződések nemzetközi szerepvállalása, terebélyesedő külkapcsolatai hasz­nosan egészíthessék ki nemzeti ér­dekeink külhoni képviseletének gyakorlatát, s új vonásokkal, hitele­sen gazdagíthassák a világban ró­lunk kialakított képet. A követendő magatartás A konkrét szabályozások szüksé­gességével kapcsolatban indokoltnak tartom, hogy az alaptörvény világo­san meghatározza: a magyar állam intézményei és polgárai, a Magyar­­országon működő pártok, szerveze­tek, egyesülések és tagjaik nemzet­közi tevékenységükben nem sérthe­tik az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének alapokmányában rögzített el­veket, a magyar törvényhozás által becikkelyezett nemzetközi egyezmé­nyekben vállalt kötelezettségeket, az emberi jogok általános érvényű szabályait, valamint az európai bé­ke, biztonsági és együttműködési rendszer elveit és normáit. Ez a kö­rülmény azonban semmiképp sem jelentheti annak igényét, hogy e szervezetek és személyek nemzet­közi állásfoglalásaikban az állam külpolitikáját részletkérdésekben is egyöntetűen képviseljék. Nem zár­hatja ki a konkrét aktuálpolitikai lépések bírálatát sem, feltéve, hogy a kritika módja és formája egészé­ben véve összhangban van a nem­zeti érdekekkel. Törődés a külföldön élő magyarság sorsával Szükséges annak alkotmányi rög­zítése is, hogy a magyarság számot­tevő része — nemzetiségként és nem nemzetiségként — országunk hatá­rain kívül él. Fontos annak kinyi­latkoztatása, hogy a Magyar Nép­­köztársaság — ha ez az elnevezés megmarad — minden külföldön élő és magyarságát vállaló személyt — a nemzeti felelősség és a nemzetek közötti barátság szellemében, a kö­zös történelmi múlt és szellemi örök­ség alapján — a magyarsághoz tar­tozónak tekint. Az alkotmányban tükröződnie kell annak, hogy nem­zetközi kapcsolataink sajátságos, mindenkor nélkülözhetetlen eleme a határainkon túl élő magyarság sorsával való törődés, a vele tar­tott kapcsolatok ápolása. Ismeretes az is, hogy mi a külföldön élő ma­gyarok kettős kötődését — állam­­polgári lojalitásukat és nemzeti ho­vatartozásukat — lehetőségnek te­kintjük a Magyarország és más ál­lamok, a magyar nép és más né­pek közötti megértés, baráti együtt­működés előmozdítására. Az állam­­polgári kötelezettségek felelősség­­teljes vállalásának, a hídszerep be­töltésének pedig alapfeltétele: az emberi jogok elszakíthatatlan ré­szét képező nemzetiségi jogok gya­korlásának biztosítása, a nemzettu­dat megőrzésének, a nemzeti-nem­zetiségi lét kiteljesítésének szavato­lása. Szükséges tehát, hogy e felfogá­sunkat és szándékunkat az új alkot­mány megjelenítse annak rögzítésé­vel, hogy a Magyar Népköztársaság — a nemzetközi joggal és normák­kal összhangban, állampolgári köte­lezettségeiket tiszteletben tartva — a maga részéről mindent megtesz azért, hogy a külföldön élő összes magyar gyakorolhassa egyéni és kol­lektív jogait, megőrizhesse nemzeti önazonosságát, szabadon fejleszthes­se kapcsolatát anyanemzetével. Ez semmiképpen sem jelent beavatko­zást más államok belső ügyeibe, hi­szen e rendelkezések a nemzetközi jog, az emberi jogok általánosan el­fogadott normáinak alkotmányi megjelenítése. Az ilyesfajta szabá­lyozás egyébként nem idegen a szo­cialista alkotmányozási gyakorlattól. Nemzetiségi politikánk elvszerű­ségét, komolyságát támasztja alá a nemzetközi pártkapcsolatok osztá­lyának az a javaslata is, hogy az új alkotmány mondja ki: a Magyar Népköztársaság a hazánkban élő nemzetiségiek, valamint a határain­kon kívül élő valamennyi magyar anyanemzetével és egymással való kapcsolattartását azonos elvek sze­rint értelmezi és kezeli. Ezzel össze­függésben az eddigi gyakorlat rögzí­téseként azt is célszerű kimondani, hogy Magyarország biztosítja nem magyar nemzetiségű állampolgárai anyanemzetükkel való kapcsolattar­tásának jogát. Világos és átfogó szabályozás Arra a kérdésre, hogy nem az al­kotmányban kellene-e szabályozni az említett rendelkezések megvaló­sításának mikéntjét, Kótai Géza ki­fejtette: az ezzel összefüggő részlet­­kérdésekről egy külügyi törvénynek kellene rendelkeznie, amelynek ki­dolgozása és elfogadása sürgető fel­adat. Az új alkotmány szabályozási kon­cepciójának és szövegének kimun­kálásával kapcsolatosan szólt arról, hogy a KB nemzetközi pártkapcso­latok osztályának javaslatairól a múlt év őszén tájékoztatták Kulcsár Kálmán igazságügy-minisztert, s észrevételeiket az alkotmányozási munkában figyelembe vették.­­ Meggyőződésem, hogy az emlí­tett rendelkezésekkel az új magyar alkotmány és a hozzá kapcsolódó tör­vények az új helyzetnek megfele­lően, a jogállamiság követelményei­vel összhangban, világosan és átfo­góan szabályozzák a nemzetközi te­vékenységet. Mindez egyúttal az em­beri jogok gyakorlásának újabb le­hetőségét és törvényes biztosítékát is jelenti — mondotta végezetül Kótai Géza. Várkonyi Péter külügyminiszter befejezte luxemburgi látogatását A magyar diplomácia vezetője továbbutazott Belgiumba János nagyherceg, luxemburgi uralkodó, kedden Várkonyi Péter lá­togatásának második napján audien­cián fogadta a magyar külügymi­nisztert. Előzőleg Várkonyi Péter a luxem­burgi parlament tagjaival találko­zott. Tájékoztatta a képviselőket a magyar reformfolyamatról és külpo­litikai törekvéseinkről. Ezt követte szívélyes légkörű találkozója René Urbanyval, a Luxemburgi EP elnö­kével. A két politikus tájékoztatta egymást pártja politikájáról, céljai­ról. A zsúfolt programban szerepelt még a Guardian Europe amerikai tőkéjű vállalat luxemburgi leány­­vállalatának, a froatüveget gyártó Luxguard gyárának megtekintése. Az ultramodern üzem a mintája an­nak, amelyet a Hunguard Floatüveg Kft. — a Magyar Üvegipari Művek és a Guardian Europe vegyes válla­lata — az orosházi üveggyár kor­szerűsítésével hoz létre 1990 végé­re, 115 millió dolláros közös beru­házással. Kölcsönösen rendkívül szívélyes­nek és sikeresnek nevezte keddi közös sajtóértekezletén Várkonyi Péter és luxemburgi kollégája a magyar—luxemburgi megbeszélése­ket. A nagyhercegség diplomáciájá­nak vezetője meleg szavakkal szólt a magyar reformfolyamatról, s ki­fejezte azt az óhajt, hogy a jó po­litikai kapcsolatok mellé zárkózza­nak fel a két ország gazdasági és kulturális kapcsolatai is. Jacques Poos rámutatott, hogy a nagy nem­zetközi problémákat tekintve nincs alapvető különbség a két ország megközelítésében. Várkonyi Péter szintén hangsú­lyozta, hogy a kétoldalú kapcsola­tokat semmiféle probléma nem ter­heli, mindkét részről a kötelékek erősítésére törekednek. Igen fontos­nak nevezte külügyminiszterünk a Guardian Europe céggel létrehozott Hunguard vegyes vállalat keretében megvalósuló üvegipari együttműkö­dést, amely nyitánya lehet továb­bi hasonló vállalkozásoknak. A ma­gyar diplomácia vezetője ezután — az újságírók kérdéseire válaszolva — a magyar belpolitikai fejlődés­ről adott tájékoztatót. Luxemburgi látogatását befejez­ve Várkonyi Péter és kísérete kedd este gépkocsin Brüsszelbe érkezett, ahol ma kezdődik a magyar külügy­miniszter kétnapos hivatalos prog­ramja. (MTI) KÉSZSÉG AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRE Horn Gyula vezető dél-koreai vállalatoknál (Tudósítónk telexjelentése.) Horn Gyula államtitkár és kísé­rete kedden Dél-Korea büszkeségei­vel ismerkedett. Látogatást tett a Samsung konszern szuvoni elektro­nikai gyárában, majd felkereste a puphjongi Daewoo autógyárat. Mind­két cég komoly készséget mutat ma­gyar vállalatokkal való együttműkö­désre. A dél-koreai—magyar gazda­sági-műszaki együttműködés legígé­retesebb területei közé tartozik a Samsung és az Orion kooperációja színes televízió összeszerelésére és a Tungsramnál meghonosítandó színes­­képcső-gyártás, illetve a Daewoo Lemans típusú, 1500 köbcentiméte­res, négyajtós személygépkocsiját összeszerelő gyár felépítése. A Dae­woo alkatrész ellenében gépkocsit is hajlandó szállítani hazánkba. Horn Gyula a magyar—dél-koreai diplomáciai kapcsolatok felvételének előestéjén a külügyminisztérium kül­ügyi és nemzetbiztonsági intézetének felkérésére előadást tartott a világ­­politikai helyzet alakulásának ma­gyar megítéléséről, valamint Ma­gyarország külpolitikájáról a meg­hívott körülbelül 100 külpolitikus, diplomata, politológus, professzor és újságíró előtt. A külügyi államtitkár hangsúlyoz­ta: a magyar—dél-koreai diplomáciai kapcsolatok felvételét szorgalmazva maximális mértékben figyelembe vettük mindazt a fejlődést, amit a Koreai Köztársaság elért. Rámuta­tott: meggyőződésünk, hogy a nem­zetközi béke ügyének is nagy támo­gatást jelent ez a lépés, túl a kétol­dalú előnyökön. A magyar—dél-koreai diplomáciai kapcsolatok felvételével kapcsolatos kérdésre válaszolva kifejtette: az szuverén magyar döntés volt, a kér­dés nem szerepelt a Varsói Szerződés egyik testülete előtt sem. A magyar lépés következményeit latolgatva Horn Gyula hangsúlyozta: az, hogy egyes országok Dél-Koreával diplo­máciai kapcsolatot létesítenek-e vagy sem, saját ügyük és joguk, ha vala­ki tapasztalatainkra kíváncsi, azokat szívesen megosztjuk — mondotta. Ugyanilyen álláspontra helyezke­dett a külügyminisztériumi állam­titkár a koreai kérdés kapcsán, kije­lentve: azt mindenekelőtt belügynek tekintjük, és távol áll a magyar kül­politikától, hogy bármely ország bel­­ügyébe beavatkozzon. Ha azonban igénylik segítségünket, szívesen segí­tünk. Trom András: Elindult kedden Szöulból 16 napos európai körútjára Kim De Dzsung, a legismertebb dél-koreai ellenzéki politikus, a Béke és Demokrácia pártjának elnöke. Kim a tervek sze­rint február 12. és 15. között Ma­gyarországot is felkeresi. (AP) 3 VÉLEMÉNY AZ AGRÁRPOLITIKÁRÓL Három évtized Az 1980-as évtizedben a magyar agrárfejlődés megtorpant. Az agrár­ágazatokban nagy feszültségek hal­mozódtak fel. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a mai ellentmondások az ala­pokat kezdték ki. Hiszen a nagyüze­mek 35—40 százalékában az egysze­rű újratermelés feltételei sincsenek meg. Részben ezzel magyarázható, hogy az új mozgalmak figyelme — a legutóbbi hónapokban — az agrár­­politika felé fordult. A jó szándék mellett tetten érhető azonban az MSZMP szerepének, illetve a nagy­üzemi gazdálkodásnak a lejáratásá­ra irányuló politikai törekvés is. Pedig elvitathatatlan, hogy ha­zánkban a szövetkezeti gazdálkodás kialakulása és megszilárdítása, a nagyüzemek és a kistermelés össze­kapcsolódásának formagazdagsága, az élelmiszer-termelés fellendülése, a paraszti életmód és a falusi viszo­nyok XX. századi színvonalú moder­nizációja a Magyar Szocialista Mun­káspárt agrár, és szövetkezetpoliti­kája alapján valósult meg. A párt kezdettől fogva törekedett a korábbi hibás agrárpolitikával va­ló szakításra s az ország adottságai­nak a figyelembevételére. Mezőgaz­dasági és falusi politikájában mar­kánsabban jelentek meg az új ele­mek — például a szövetkezetek és egyéni gazdaságok tervutasításának közvetett eszközökkel való felváltá­sa, rugalmasabb felvásárlási és ár­rendszer, többszektorúság stb. —, mint a politika és gazdaságpolitika más területein. Nemzeti adottságok Az MSZMP a nagyüzemek, a me­zőgazdasági termelőszövetkezetek ki­alakításában és fejlesztésében szá­mos olyan új elvet, megoldást alkal­mazott, amelyek nemritkán kritikát váltottak ki több szocialista ország részéről. A nemzeti adottságok fi­gyelembevétele, a sajátosságok ér­vényesítése azonban elősegítette, nem pedig fékezte az agrárfejlődést Magyarországon. Az MSZMP már az átszervezés évei alatt és azt követően fokozott erőfeszítéseket, sorozatos intézkedé­seket tett a mezőgazdasági nagyüze­mek gazdasági megszilárdítására, a nagyüzemi termelési eljárások, a ter­melőerők, termelésszervezési mód­szerek fejlesztésére. Az 1964—1966-os intézkedések megteremtették a bőví­tett újratermelés, az alapszerű gaz­dálkodás, a garantált munkadíjazás feltételeit. Már a ’60-as évek közepé­től alig akadt olyan tsz-tag, aki a régi életformát akarta volna. Gyakorta itthon is ellenállásba üt­köztek az új megfontolások, mint pél­dául a szövetkezetek egyenjogúságá­nak és a szövetkezeti tulajdon egyen­rangúságának elfogadása; az egysze­rűbb szövetkezés lehetővé tétele; a családi vállalkozás, a részesművelés, a sokszínű érdekeltségi formák al­kalmazása, a kistermelés politikai támogatása; a nagyüzemi tevékeny­ségi kör önálló alakítása, s ebben az ipari szolgáltató, feldolgozó, keres­kedelmi tevékenység törvényes lehe­tőségének megteremtése, törekvés a koncentráció és a szakosítás ésszerű keretek között tartására és a parasz­ti jövedelmek munkásosztályéhoz való közelítésére stb. így az általános előrehaladást megtorpanások és visz­­szalépések kísérték. Agrárfejlődésünk három évtizede két nézőpontból, a megújulás és a visszarendeződések szempontjából értékelhető. Egyrészt a magyar me­zőgazdaság és élelmiszeripar, vala­mint a szövetkezeti mozgalom — 1957 óta — mind a szocialista, mind a tőkés agrárfejlődéshez viszonyítva nemzetközileg is mérhető, és elismert teljesítményt ért el. Gyökeres for­­dulat következett be a paraszti élet­­körülményekben és a falusi viszo­nyokban. Az élelmiszer-gazdaságnak stabilizáló szerepe van a nemzet­­gazdaságban. Másrészt viszont az élelmiszer­­termelés szervezeti struktúrája, a mezőgazdaság termelési szerkezete és technológiája túlzottan uniformi­zálódott. A centralizáció túlhajtása következett be. A szövetkezés egy­szerűbb formáit többségében felszá­moltuk. A „vállalatiság” túlhajtásá­­nak következtében a szövetkezeti sa­játosságok érvényesülése meggyen­gült és a bérmunkás-mentalitás meg­erősödött. Mai ellentmondások Az 1979 óta folytatott restrikciós gazdaságpolitika, a szigorodó külső és belső feltételek, valamint az is­métlődő aszálykárok körülményei között az agrárgazdaság mind a VI. ötéves terv időszakában, mind az azt követő években lényegében teljesí­tette tervfeladatait. Ezt a kormány­zat nem a teljesítményekkel arányos feltételekkel honorálta, hanem ép­pen ellenkezőleg, az indokoltnál na­gyobb terheket hárított át az ag- s­ráír ágazatokra. Az állami terv év­ről évre növekvő dollárelszámolású exportfeladatokat írt elő az élelmi­szer-termelés számára, miközben a világpiacon folyik az állami támo­gatások felerősödött versenye. Oda hasonló támogatás nélkül a magyar élelmiszereknek bejutni szinte lehe­tetlen. Ezek után sokan mégis élel­miszereink valóban magas exporttá­mogatását kifogásolják. Pedig — nem lehet eléggé hangsúlyozni — er­re az exportra a népgazdaságnak van szüksége. A ködösítés, a homály mégis sok zavart okozhat. A mezőgazdaság és az élelmiszer­­ipar összes támogatása és befizetése ugyanis a költségvetésben — az em­lített exporttámogatások nélkül — 1984-ben 4,5 milliárd forint befize­tési többlettel zárt. Ez az összeg a mezőgazdaságban 1988-ban már 15 milliárd és 1989-ben 21 milliárd fo­rint. A mezőgazdasági termelői árak emelkedését több mint egy évtizede meghaladja az ipari árak begyűrűző növekedése. Az agrárolló révén folya­matosan jelentős jövedelemátcsopor­tosítás történik a mezőgazdaság és élelmiszeripar terhére. Ehhez járul a szabályozóik elvonó jellegének rend­szeres erősödése. Ezen intézkedések hatására a me­zőgazdasági termelés jövedelmezősé­ge romlik, s a költségarányos jöve­delem mintegy 7—8 százalék. Ugyan­akkor a forgóeszközök kamata 18— 19 százalékos. Ilyen körülmények között az egyszerű újratermelés lehe­tősége a nagyüzemek egyre nagyobb körében veszélybe kerül, és már 1983 óta romlik a mezőgazdasági dolgo­zók viszonylagos jövedelme. Eleve nem képződik olyan jövedelemfor­rás, amely az agrárágazatok műszaki fejlesztését megalapozhatná. A sza­bad tőke pedig kedvezőbb megtérü­lést keresve eláramlik a mezőgazda­ságból. A piacinak és reformértékűnek minősített lépések — kezdve a ki­egészítő tevékenység megadóztatásá­tól az új adórendszeren át az árak és bérek liberalizálásáig — viszony­lag szintén kedvezőtlenebb helyzetbe hozzák az agrárgazdaságot, és pénz­ügyi eszközökkel ismétlik meg a „padlásseprést”. A jövő útja Az agrárpolitika fő célja az elkö­vetkező években az agrárgazdaság hatékonysági, gazdaságossági köve­telmények szerinti fejlesztése, nem­zetközi versenyképességének erősí­tése kell legyen. A népgazdasági ér­dekek érvényesítése mellett tartható fenn az export növelése, és továbbra is elsőrendű cél a kiegyensúlyozott élelmiszer-ellátás. A hatékonyságon alapuló fejlődés alapozhatja meg az ágazatban dolgozók életszínvonalát is. A piaci és racionalitási szempon­tok mellett azonban az eddigieknél határozottabban kell érvényesíteni a környezetgazdálkodási, tájvédelmi, falufejlesztési, idegenforgalmi meg­fontolásokat is. A magyar élelmiszer-gazdaság tel­jesítményében most és a jövőben a meghatározó a kollektív tulajdon alapján működő nagyüzem, a szövet­kezet, az állami gazdaság, az élelmi­szer-ipari vállalat. A nagyüzemek megújulásának iránya a belső vállal­kozások kialakítása, a tulajdonosi­­gazdai mentalitás felélesztése, a pia­ci funkciók erősítése, a kedvezőtlen adottságú térségekben egyszerűbb szövetkezések, szolgáltató-értékesítő típusú szervezetek alakítása. A nagy­bani termelés mellett a kistermelés, az élelmiszer-termelő magánvállal­kozás is része agrárgazdaságunknak, s az elmaradott térségeikben segíte­nünk kell terjedésüket. A hatékonysági elv érvényesülésé­vel és a piaci versennyel együtt jár a differenciálódás. Ennek ésszerű kezelésének eszközrendszere újra­gondolást igényel. A differenciálódás — szélesebb körben — nem vezethet az agrárvállalkozások újratermelési feltételeinek ellehetetlenüléséhez. Viszont biztosítani kell a vállalkozá­sok átalakulásának, kooperációjának, szétválásának és megszűnésének jo­gi, anyagi feltételeit is. A piaci szükségletekre való törek­véssel szükségszerűen együtt járó esetenkénti túltermelés és a vissza­térő aszálykárok levezetésének, ke­zelésének automatizmusai viszont még teljesen kialakulatlanoknak te­kinthetők, s megalkotásuk nem ha­lasztható. Ebben feladataik vannak az agrártermelőknek is. Célszerű, ha termékcsoportonként önkéntességi alapon és alulról induló szervezéssel hozzák létre a termelést, az értékesí­tést, piaci magatartást szabályozó szervezeteiket. Egyébként a jövőben a termékpá­lya egészét átfogó, érdekeltségi ala­pon történő egyeztetés jelentősége is növekszik. Mindez azonban nem helyettesítheti, hanem éppen felté­telezi az állami irányítás korrekt és hatékony piacépítő magatartását, in­tervenciós politikáját. Bethlendi László, az MSZMP Politikai Főiskola tanára

Next