Népszabadság, 1989. május (47. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-02 / 101. szám
1989. május 2., kedd NÉPSZABADSÁG - MÁJUS 1. - ÁLLÁSPONT folytatás az 1. oldalról.) Miközben nagyszabású politikai és gazdasági reformprogramok rajzolódnak ki, aközben egyre nehezebben tekinthetők át a társadalmi, politikai viszonyok, egyre súlyosabbak a gazdaság állapota miatt támadó szociális feszültségek. Meg kell értenie mindenkinek: végre konkrét, megfogható, tényleges változásokra és eredményekre van szükség; a korszakos politikai változások sem leplezhetik el, hogy válsággal küzd a gazdaság, s nemzeti összefogásra van szükség az összeomlás elkerülése érdekében." A bajok forrásaként említette azt is, hogy az elmúlt másfél évben a gazdasági stabilizáció nem jutott előre, még kevésbé tapinthatók az elmozdulás, a kilábalás jelei. Ezzel szemben növekszik az adósságállomány, növekszik a költségvetés hiánya, növekszik az infláció, csökkennek a reálbérek, csökken az életszínvonal. Legalább ekkora baj, hogy a terhek szétosztása nem találkozik a társadalom egyes rétegei reális teherbíró képességével és a társadalmi igazságosság szempontjaival. S miközben az infláció mindenkit sújít, annak jövedelem-újraelosztó és -átcsoportosító előnyeit is csak egy szűk réteg élvezi — mondotta a szónok, leszögezve, hogy a szakszervezetek ezt a helyzetet nem nézhetik tovább tétlenül. Határozottan igénylik a kormánytól, mutassa be részleteiben is és hitelesen, milyen terhek nehezednek az országra, és melyek ennek a hitelt érdemlően megfogalmazható okai. Dolgozzon ki konkrét elgondolásokat és programot az előttünk álló rövidebb időszak gazdasági, szociális problémáinak megoldására, kidolgozásáig azonban tartózkodjon a további áremelésektől. A magyar szakszervezetek nem kívánják irreális követelésekkel lehetetlen helyzetbe hozni a kormányt. A szakszervezetek vezetői, képviselői nem politikai ambícióktól sarkallva és nem az ország csődjére spekulálva fogalmazzák meg álláspontjukat — emelte ki a továbbiakban Nagy Sándor. — Olyan gazdaságpolitikát támogatunk, amely a gazdasági ésszerűség, a gazdasági szükségszerűség és a társadalmi tűrőképesség szempontjait a lehető legjobban képes összeegyeztetni, amely épít az emberek alkotóerejére, értékén kezeli az elvégzett munkát, s számol azzal, hogy a nagyobb, a jobb teljesítményt meg is kell fizetni. Olyat, amely lehetővé teszi, hogy a tehetséges emberek érvényesüljenek és boldoguljanak Magyarországon, mert nélkülük nem fog talpra állni ez az ország. A szakszervezetek sürgetik: a veszteséges tevékenységek, a nagyberuházások, a költségvetés kiadásainak vizsgálatát, olyan helyzet megteremtését, hogy sem vállalatok, sem bankok, sem vállalatvezetők, sem bankvezetők ne rendelkezhessenek meg nem szolgált, teljesítményekkel alá nem támasztott jövedelmek felett. A magyar szakszervezetek támogatják a gazdasági és politikai reformokat, a tulajdonreformot, a szerkezetváltást, a piaci viszonyok megteremtését. A reformra hivatkozva sem támogatják azonban a kapkodást, a végig nem gondolt intézkedéseket, s azt sem, hogy bárki úgy és azért árusítsa ki az állami tulajdont, hogy ellenértékével a költségvetés hiányait pótolja. Az eladósodottság súlyos teher. De az sem kevésbé súlyos, ha értékeinket áron alul, nemzeti önérzetünket pedig bármilyen áron áruba bocsátjuk. A szakszervezetek és a kormány együttműködéséről kijelentette: csak kiegyensúlyozott együttműködés, valódi partneri viszony lehet célravezető. Megállapodásainknak a jövőben — hakell — kemény eszközökkel is érvényt kívánunk szerezni. A továbbiakban kifejtette, hogy a radikális átalakulás előtt álló szakszervezeteket sem hagyta érintetlenül a bizalmi válság. Előlegezett bizalomból élünk — mondotta —, s hogy megőrizhessük, visszaszerezhessük tagjaink igazi hitét, ahhoz alapjaitól kell újraformálni önmagunkat, szervezetünket, feladatainkat. — Az a tény — mondotta Nagy Sándor —, hogy ma is 4 millió 300 ezer embert tömörítünk sorainkban, nem eddig végzett munkánkat dicséri, hanem az emberek józan felismerését. Azt a józan felismerést, hogy minél nehezebb idők jönnek, minél kiszolgáltatottabbak a bérből és fizetésből élők, annál inkább szükségük van az összefogásra, szükségük van egy erős szakszervezetre. A magyar szakszervezeti mozgalom erre az útra lépett; ez a szakszervezet már nem ugyanaz, mint tegnap volt, és már soha nem is lesz ugyanolyan. Adósságunk azonban bőven van, különösképpen az ifjúsággal és az alacsony nyugdíjjal rendelkező idős emberekkel szemben. Tovább már nem tartható, hogy a fiatalok nemzedékeinek egész sora nagyrészt a megoldhatatlan problémák közé sorolja a családalapítást, az önálló otthonteremtést, a gyermeknevelést. Határozottan fel kell lépni érdekükben, engedni és támogatni kell, hogy a szakszervezeti mozgalmon belül is megszerveződjenek, hogy hallassák hangjukat. Az ifjúságpolitika, az ifjúság helyzetének javítása ugyanis nem csupán egy szervezet, egy hivatal dolga, az egész kormányzat, mi több, az egész társadalom felelőssége! A szakszervezetek összefogásra, felelős cselekvésre, józan magatartásra szólítják fel a társadalom valamennyi politikai tényezőjét. A jelen gondjainak megoldásában, a jövő formálásában közmegegyezést kell kialakítani, és ebben az eltérő nézeteket valló erőknek is közösséget, felelősséget kell vállalniuk. Csak ezen az alapon számíthatunk a gondjaink megoldásához nélkülözhetetlen nemzetközi támogatásra, amelynek biztosításában a magyar szakszervezetekre is jelentős feladatok hárulnak — hangsúlyozta, majd a közelgő választásokra utalva felhívta a figyelmet: az ország lakosságának választania kell eszmék, nézetek, személyek és szervezetek, programok és módszerek között. A szakszervezetek azokat támogatják, akik igazat mondanak és reális elképzelésekkel rendelkeznek; megfogható eredményeket és ehhez megítélhető garanciákat kínálnak; a politikai diktatúra helyett nem a tőke, a pénz diktatúráját kívánják bevezetni; demokratikus közéletet, nyilvánosságot akarnak; a reformokat a dolgozó milliók érdekében és rájuk támaszkodva, részvételükkel kívánják megvalósítani, s akik tudják, hogy mindez nem lehetséges a szakszervezetek nélkül, a szakszervezetek ellenére. Rajtunk is múlik, hogy semmilyen hit- és pártvita, egyéni ambíció, sérelem, törekvés ne szoríthassa háttérbe a nemzeti összefogást — szögezte le végül a SZOT főtitkára. Az ifjúság nem vár több ígéretet, de emberhez méltóan kíván élni TATÁR ÁRPÁD FELSZÓLALÁSA A fiatal szervezett dolgozók képviseletében Tatár Árpád, a SZOT Ifjúsági Tanácsának tagja volt a nagygyűlés szónoka. Szenvedélyes hangú beszédében kijelentette, hogy az ifjúság nem a régi módon akar dolgozni és élni; olyan szavahihető, erkölcsileg tiszta vezetőkre van szüksége, akik „hétfői mondanivalójukat kedden is vállalni tudják és akarják”. A továbbiakban arról szólt, hogy a fiataloknak az előző kormányok is csak ígértek, akkor is, amikor volt miből. Ígérni most is tudnak, pedig mindenki tudja, hogy nincs miből. Kérte a vezetőket, hogy a fiataloknak többet ne ígérjenek. Az ifjúság követelni sem akar többet, emberhez méltó életet kíván élni. Ez ma Magyarországon a társadalmi akarat. Ennek feltételét kell megteremtenie a vezetőknek. Kijelentette: az jelentkezzen választási voksukért, aki adni is tud. Fontos lépésként értékelte a parlament elé kerülő beszámolót az 1971. évi ifjúsági törvényről. E gazdasági és politikai káoszban nem látnak tisztán a fiatalok, de a bölcsebb idősek sem — mutatott rá a szónok. Megállapította, hogy ha a fiatalok nemzedékei kívül rekednek a gazdaságon, ha a család nem képes önmaga megújítására, ha a mindennapi megélhetés gondjai feszítik az emberi gondolatot, akkor a családalapító fiatalnak nincs valódi perspektívája. Ezután a legsürgetőbb kormányzati döntések között sorolta: a családi pótlék július 1-jétől gyermekenként 300 forinttal történő felemelését; szeptember 1-jétől a mindenkori létminimum szintjén és az alatt élő családok gyermekeinek ingyenes napközi ellátását az óvodákban és az iskolákban; a gyermekek ellátásához szükséges javak árának reális megállapítását, ezek általános forgalmi adójának megszüntetését; olyan családközpontú adórendszer bevezetését január 1-jétől, amely a társadalmi minimum mértékén felül adóztatja az állampolgárokat. Szorgalmazta: meg kell teremteni a lehetőségét, hogy az első lakást építő és vásárló fiatal családok a mindenkori hitelkamatláb feléért kapják a kölcsönt, s a szerkezetátalakításra felvett hitelekből a kormány 1995-ig évente legalább 30 ezer új, korszerű munkahelyet teremtsen a fiatal szakemberek számára — az ország jövője érdekében. Végezetül a szervezett fiatalok nevében ajánlotta az Országgyűlésnek: olyan kormányt válasszon, amelyik képes az ifjúság programját is megvalósítani, s akkor — mint hangsúlyozta — van kire építeni a holnapot. Az MSZMP a szocialista értékekből minden haladót, előremutatót vállal GRÓSZ KÁROLY BESZÉDE Grósz Károly, az MSZMP főtitkára lépett ezután a mikrofonhoz, hogy kifejtse véleményét az időszerű politikai elképzelésekről, reagáljon a sokakat foglalkoztató kérdésekre. Az MSZMP KB nevében köszöntötte május 1-jén, a munka ünnepén, a munkásosztály hagyományosan nemzetközi seregszemléjén, egyben egyik jeles nemzeti ünnepünkön a nagygyűlés részvevőit s hangsúlyozta: az MSZMP egyszerre nemzeti és internacionalista párt, az emberiség haladásáért, a békéért, a szocializmusért küzdő erőkkel vállal sorsközösséget, miközben nemzeti érdekeinket is maradéktalanul képviseli. Meggyőződését fejezte ki, hogy minden nép csakis a más népekkel való együttműködés révén kamatoztathatja tudását, tehetségét, gyarapíthatja nemzeti értékeit és járulhat hozzá az egyetemes kultúra gazdagításához. Hazánk reformtörekvéseinek távlati célja az is, hogy felzárkózzunk a fejlett országokhoz a gazdaságban, a kultúrában, anyagi és szellemi téren egyaránt. Ez is történelmi távú időszakot igényel, de nemzetünk jövőjének ez az egyedül lehetséges útja. Az MSZMP kezdeményezője, aktív részese, felelős tényezője akar lenni e nagy nemzeti vállalkozásnak — hangsúlyozta a főtitkár, rámutatva, hogy a párt történetének új fejezete kezdődött el az 1988. májusi pártértekezleten, amikor lezárt egy nagyon fontos, de ellentmondásos korszakot. A továbbiakban az elmúlt több mint három évtized eredményeire emlékeztetett, majd kifejtette: hosszú éveken át a nyugalmas, csendes felszín alatt hatalmas feszültségek erjedtek, megoldatlan problémák halmozódtak egymásra. A párt akkori vezetése és a kormány a hetvenes évek elejétől — az egész politikai intézményrendszer hallgatólagos támogatását sem nélkülözve — fokozatosan elhanyagolta a konkrét helyzet konkrét elemzésének követelményét. Részben nem vette észre, részben pedig szándékosan eltakarta a magyar gazdaság és a magyar társadalom alapvető gyengeségeit — köztük a szellemi munka leértékelődését. Ezzel azt a hamis közérzetet táplálta az egész társadalomban, hogy elért eredményeink korszakos jelentőségűek, időállóak, elegendőek ahhoz, hogy hazánk a fejlett világ országai közé emelkedhessen. A gazdasági vezetők közül nem kevesen hitték el, sőt egyesek terjesztették is magukról, hogy a nép érdekében titkolják el a valóságot, cserélik fel a termelés és az elosztás normális sorrendjét. A rend, a kiegyensúlyozottság látszatát erősítették akkor is, amikor már a rendetlenség szaporodott, a nyugtalanság erősödött. Az MSZMP mai vezetése elhatárolja magát mindattól, ami a súlyos helyzethez vezetett. Hosszabb távra visszatekintve is elveti a szocializmus építésének azt a formáját, amely egy szigorú, merev, hierarchikus alá- és fölérendeltségi viszonyban működik, amely csak az utasítások rendszerére épül, s amely ahelyett, hogy a szocializmus eredeti céljaival összhangban kibontakoztatná az egyéni és csoportos érdekeltséget, az alkotó kezdeményezést — éppen ezeket fojtja el — hangoztatta a pártfőtitkár, megerősítve, hogy az MSZMP tagadja a politika elsődlegességének azt a torz értelmezését, amely a gazdasági törvények, érdekek ellenében akar hatni, ha(Folytatás a 4. oldalon.) Ünneplő budapestiek. 3 Május* Hint n ússza ! Manapság, mi tagadás, kevés okunk lenne ünnepelni. Átmeneti viszonyok között élünk, nem tudván, meddig tart, ami tart éppen, s hogy mikor változik meg, ami érvényes. Honnan is tudhatna eleget az utca embere a jövőjéről, amikor lefoglalja a sűrű gondokkal teli jelen? Az ünnep azonban sokkal több, mint alkalom az ünneplésre. Az ünnep egyúttal kinyilvánítási lehetősége a hovatartozásnak. Sőt ma sokkal inkább, mint korábban bármikor. Tehát ünnepeltünk az utóbbi három napban, e szeszélyes április végén, május elején. Ünnepeltünk, méghozzá igencsak másként, mint mondjuk legutóbb, 1988-ban, az országos pártértekezlet előtt alig néhány nappal. Ugyan ki gondolta volna akkor, hogy legközelebb a népligetbeli Jurta Színház is egyik helyszíne lesz majd Budapesten a május elsejei ünnepségeknek, különféle politikai mozgalmak, szerveződések képviselőinek adva ma már senki által sem furcsállt fórumot? És ki gondolta volna: május elseje megünneplésétől annyira nem idegen a magyar himnusz, hogy most — hallhattuk — a Városliget melletti nagygyűlés nyitányaként csendült fel. S ugyan ki gondolta volna még egy éve — amikor felvonulási keretszámokkal teremtették meg az „erőt sugárzó, harcos seregszemlét, az egységben felsorakozó tömegek tenni vágyásának demonstrációját” —, hogy 365 nappal később az ünnep nyílt politikai küzdelmek „látványosságával” szolgál majd? Most pedig, lám, ennek voltunk tanúi, száz évvel a M. Internacionálé alakuló kongresszusa után, amely — tudjuk mindahányan — határozatban erősítette meg, hogy azontúl világszerte megünneplik május 1-jét. Jubiláltunk tehát e századi ünneppel, és valami újat is kezdtünk. Ez a nap még nem hasonlított a negyvenes évek második felének igazi népünnepély számba menő május elsejéire,amikor a felvonulókat süteménnyel, pohár itallal kínálták a Városliget környékének lakói, s amerre vonultak az emberek, erkélykorlátokra kiterített szőnyegekkel díszítették a házakat, az utcákat. Már nem és még nem tartunk itt. De szerencsére ott sem, ami azután jött, amikor ünnepeinkre is kisajátítás várt, annak kimondatlan szándékával, hogy felülről diktált történelemszemléletet és ideológiát sulykoljon a közgondolkodásba. Túl vagyunk — egyetlen esztendő alatt — a minden részletében szabályozott, megtervezett és begyakoroltatott május elsejei ünneplés gyakorlatán, amikor a felvonulók — a politika és a tömegek egységét tükröztető statiszta szerepében — elmasíroztak az alá- és fölérendeltségét külsőségeiben is kinyilvánító pulpitus előtt. Túl vagyunk ezeken, de nem vagyunk túl az ezen évtizedek alatt felgyülemlett bajainkon és aligha leszünk túl rajtuk viharos gyorsasággal, mert ez történelmi méretű vállalkozás, ami sokkal nehezebb egy-egy ünnep átformálásánál. A munka ünnepén sajnos eszünkbe juthatott a fenyegető munkanélküliség mellett a fogyasztási javak árának emelkedése és a munkaerő árának stagnálása, ha nem éppen csökkenése. Ezek a gondolatok azonban nem arra valók, hogy felszítsák a szenvedélyeket, hanem a józan és értelmes cselekedetek inspirálására. Legalábbis ezt tapasztalhattuk az ünnep felelősségtől áthatott szónoki megnyilatkozásaiból. Számos településünkön hangsúlyozták: egyetlen politikai szervezet sem kívánja kisajátítani e nagy hagyományú ünnepet, amely eredetét tekintve a munkásosztályé, de amelyhez köze van mindenkinek, aki a munkát tekinti az emberi lét alapjának, a kibontakozás nélkülözhetetlen feltételének. Kimondva és kimondatlanul is: nemzeti összefogásra hívott az ünnep. Nem hatástalanul, de nem azzal a hatással, amelyre oly égető szükség lenne. A legalapvetőbb sorskérdéseink érzékelésében már van egység, a megoldásokban még nincs. Kevesebben voltak a vártnál tegnap a Felvonulási téri nagygyűlésen. Talán nemcsak a rendkívül rossz időjárás miatt. S talán nem is a sokfelől érkező invitálás miatt. A távolmaradásra késztető okok között — hiszen együttvéve a sokféle helyszínen kevesebben gyűltek össze, mint valaha — a közvélemény-kutatók bizonyára kimutatnák azt is: nemcsak a meteorológia barométere, hanem a politikai bizalomé is alacsonyan állt ezen a május 1-jén. Nehéz volt a szónokok dolga, mert nehéz ma olyasmit mondani, ami hiteles, s szívesen hallgatott. Ezért a legtöbb, amit ünnepi beszédében Grósz Károly mondhatott: az MSZMP nem ígér semmit, ami nem beváltható, tehát az ígérgetések versenyében nem vesz részt... Mi lehet a bizalom alapja alig egy esztendővel a májusi pártértekezlet után? Minden bizonnyal: a politikai reform vállalása, a hatalom megosztásának őszinte törekvése. Politikai sokszínűsége mellett erről is jelzéseket adott tegnap az ünnep, megmutatván, hogy a kényszereket és formális jegyeket sutba dobva időálló ünnep május elseje, mert a világnak — s benne nekünk is — mindenkor szüksége van szolidaritásra. *