Népszabadság, 1989. július (47. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-31 / 178. szám

1989. július 31., hétfő NÉPSZABADSÁG - HAZAI KORKÉP „Kedves elvtársak, jó reggelt!” A megkésett Zala megyei pártértekezleten vadonatúj struktúrát hoztak létre (Folytatás az 1. oldalról.) A párt szervezeti struktúrá­jának és működési rendjének átalakításáról este 8 óra után alakult ki éles vita. A megyei pártbizottság előkészítő bizott­sága négy alternatívát terjesz­tett a küldöttek elé. A reform­­platform a radikális átalakulás nélküli MSZMP esélyeit nem látja garantáltnak. Terveze­tükben 140 tagú megyei vá­lasztmány, társadalmi elnök, s csupán három-öt hivatásos po­litikusból álló koordinációs iro­da létrehozása szerepel. A megyei pártbizottság elő­készítő bizottsága által kidol­gozott változat egyetlen szava­zatot sem kapott. Az ideigle­nes, egytestületes pártbizottság létrehozását 280, a reformkori platformot 343 küldött tartotta követhetőnek. A személyi kérdések meg­vitatása hosszasan elhúzódott. A 150 tagú megyei választ­mány élére ugyanis társadal­mi elnököt, a koordinációs iro­da élére pedig első titkárt, tit­kárt kellett választani. Soroza­tos visszalépések után elnök­jelöltként végre öten kerültek a jelölőlistára. Igencsak viharos volt a vá­lasztmány munkáját segítő, hi­vatásos politikusokra építő koordinációs iroda titkárainak kiválasztása. A személyi ja­vaslatok között szerepelt Kar­­valits Ferenc és Vas Gyula, a megyei pártbizottság titkára, valamint Jóna András, a me­gyei pártbizottság munkatársa és Szabó László, a keszthelyi vá­rosi pártbizottság első titkára. Végül egyikük sem vállalta a jelölést, mind a négyen visz­­szaléptek. Így maradt egyedü­li jelöltként Balogh Miklós, aki közölte: miután a reformkori platform hívének tartja magát, elvállalja a jelölést. A „frissi­ben” felkért Györffy István, a Zalai Hírlap főszerkesztő-he­lyettese és Zsigmond Gizella, a Zalaegerszegi Városi Pártbi­zottság titkára szintén elzár­kózott a jelöléstől. Az éjszaká­ba nyúló tanácskozás küldöttei hangot adtak annak, hogy nem­igen tartják „profi” politiku­soknak a meghátrálókat, s a felparázslott vitában szemé­lyeskedő megjegyzések is el­hangzottak. Ezután újabbak — Kustán Gyula Zadisz-titkár és Kis Ferenc függetlenített üze­mi párttitkár — álltak be a visszalépők sorába, míg a je­lölést egyedül vállaló Balogh Miklós mellé második jelölt­nek felkerült a szavazólapokra Devecserné Óvári Ibolya, a megyei pártbizottság munka­társa. A továbbiakban a párt­értekezlet elfogadta a választ­mány mellett működő szakbi­zottságok személyi összetételét. Az MSZMP Zala megyei vá­lasztmányának elnökéül — nagy többséggel, 448 szavazat­tal — megválasztották dr. Vá­ri Lászlót. A pártértekezlet döntésének értelmében jelen­leg ő a megyében az első szá­mú MSZMP-vezető. A koordi­nációs iroda első titkára a 44 éves Balogh Miklós, a megyei pártbizottság pártpolitikai osz­tályának a munkatársa, a tit­kár pedig Devecserné Óvári Ibolya lett. A pártértekezleten megválasztották a kongresszusi küldötteket. Vári László a majd másfél napos tanácskozáson meg sem szólalt. Illetve csak akkor, amikor a szavazás végeredmé­nyét — vasárnap hajnali fél ötkor — kihirdették. Vári László a mikrofonhoz lépett, és ennyit mondott: „Kedves elv­­társak, jó reggelt!" Aztán megemlítette még, hogy hol­nap hétfő lesz, s hétfőn mun­ka, s hogy meg kell nyerni a választásokat. Végül tisztelet­tel köszöntötte Karvalits Fe­rencet, a­ki a pártértekezlet ha­tározatának megfelelően meg­vált megyei első titkári tisztsé­gétől. A pártértekezleten elfoga­dott új működési rend értel­mében jelenleg három megyei pártvezető van Zalában. Kö­zülük Vári László társadalmi elnök 42 esztendős és a Nagy­­kanizsai Ügyvédi Munkaközös­ség vezetője. 1976 óta tagja az MSZMP-nek, jogtudományi egyetemet végzett, politikai is­kolai végzettsége nincs. A vá­lasztás utáni percekben így ér­tékelte a kialakult eredményt: — Nem csupán a nagykani­zsai reformkor érdeme az, hogy itt a vártnál jobban szerepel­tünk. Ebben nagy része van a korábbi szegedi, a kecskeméti és a dél-dunántúli regionális reformtalálkozók szellemének is. Fejti György lapunk Zala megyei tudósítójának kérésére így értékelte az eseményeket: — örültem annak, hogy az értekezlet második felében igazi politizálás folyt. Nem örültem viszont annak, hogy a szervezeti kérdésekben ke­vésbé kiforrott koncepcióval álltak elő a küldöttek. A szer­­vezetiszabályzat-tervezet egy új, modern párt körvonalait vázolja, van arra lehetőség, hogy egyszerre több változatot kipróbáljunk. A reformkor platformjának és támogatóinak életképességét a gyakorlat bi­zonyíthatja. A zalai döntésben viszont látok némi pótcselek­vést, nevezetesen azt, hogy a párttagság mindig a kéznél lé­vő vezetőkön vesz elégtételt. — Az értekezlet számomra azt is igazolja, hogy a pártmozga­lom nem reformgondolat nél­küli. Más kérdés, hogy a re­formkörök az elmulasztott lé­pések következtében nyújtot­ták be a számlát a politikai vezetésnek. Meg kell tanul­nunk: mi vagyunk leváltha­tók, s nem a tagság. Rab László A kongresszus programjáról, a platformokról (Folytatás az 1. oldalról.) Záit hm­­afiak­. Ebben benne rejlik az akkori­ pártszakadás veszélye? Ai­tán nevet vál­toztat a párt? — A normális pártgyakor­lat szerint a kongresszuson megszűnik mindenkinek a mandátuma. Abban tehát semmi különös nincs, ha egy vezető testület ilyen kijelen­tést tesz. Tulajdonképpen nem is mondhat mást. Más kérdés, hogy a párt neve megváltozik-e vagy sem. Is­mertek azo­k a javaslatok, el­gondolások, érvelések, ame­lyek a párt jelenlegi nevének megtartásával, illetve más név felvételével függnek össze. A vita folyik, jóslás­nak nincsen helye. A har­madik — ettől lényegében független — kérdés az, hogy a párt több részre szakad-e. Véleményem szerint az utób­bi egy-másfél hónapban mind kevesebb szó esett erről. Ta­pasztalatom szerint a párt­tagság többsége most új po­litikát, új működési kerete­ket, újjáválasztott vezetést akar.­­ Az utóbbi egy évben a Központi Bizottságot nagyon so­k kritik­us érte belülről is. Véleménye szer­int­­i jelenlegi testület, hány százalékul alkal­mas arra, hogy bekerüljön a kongresszuson megválasztan­dó Központi Bizottságba, már amennyiben ilyen lesz? — Az az érzésem, hogy a kongresszuson ezúttal nem Központi Bizottságot fogunk választani, hanem delegált tagokból álló választmány és hozzárendelt elnökség vagy más, szűkebb testület felé fogunk haladni. Ezért tehát az ilyen formában feltett kér­désen talán nem is érdemes hosszasan gondolkodni. Minden mandátum megszűnik által említett korábbi összeg­nek, a mostani kongresszus költségvetése csak a töredéke lehet.­­ Annyit már eddig is le­hetett tudni, hogy hozzávető­legesen 1300 küldött vesz részt az októberi pártkongresszus munkájában. De vajon közü­lük hányat választottak már meg ez idáig? — Körülbelül minden har­madikat, vagyis hozzávetőle­gesen 400-at. Ki kit tegyen boldoggá? — A választások eddigi ered­ményében kifejezésre jutnak-e a különféle platformok? — Azt hiszem, hogy különb­séget kell tenni a különböző vélemények és a különböző platformok között. Az én szá­momra a platform egybefüggő nézetrendszert jelent, amely egyaránt kiterjed elvi és gya­korlati politikai kérdésekre. Hozzátenném, hogy nem kell feltétlenül valamennyi pontjá­ban eltérnie más nézetrend­szerektől, azt a jellegzetességet azonban magán kell viselnie, hogy nézetrendszerként meg­különböztethető. Az MSZMP- ben ilyesmi a legnagyobb jó­indulattal sem állítható, hogy lenne. Vannak viszont plat­formkezdeményezések, és úgy gondolom, hogy a kongresszu­sig előbbre tart majd a plat­formok kialakulása. Hozzáten­ném azonban, hogy a párttag­ság döntő többsége nem plat­formokban akar gondolkodni, hanem egyszerűen MSZMP- ben. És ahogy más dolgokra, erre is érvényes: az a helyes, ha mindenki magát teszi bol­doggá, és nem másokat próbál — akár erőszakkal — boldoggá tenni. Ha tehát valaki nem kí­ván egyik platform program­jához sem csatlakozni, akkor senkinek sincs hozzá joga, hogy rákényszerítse. Említettem már, hogy már vannak platformkezdeménye­zések az MSZMP-ben. Számon azonban semmi okunk nincs kérni senkitől, hogy ő me­lyikhez tartozik. Ezért a kér­désre csak abban a mérték­ben lehet válaszolni, amilyen mértékben platformok egyál­talán léteznek az MSZMP-ben. Az kétségtelen, hogy a leg­különbözőbb indíttatású és a legkülönbözőbb nézőpontokat képviselő emberek kerültek eddig is megválasztásra, és va­lószínűleg így lesz a továb­biakban is. Tehát aligha lesz olyan probléma ezzel a kong­resszussal, hogy túlságosan uniformizált lenne.­­ Érkeztek-e már és ha igen, milyen jellegű bejelenté­sek a Mandátumvizsgáló Bi­zottsághoz? — A bizottsághoz — amely egyébként független — érkez­tek már arra vonatkozó kéré­sek, hogy foglaljon állást a küldöttválasztással kapcsola­tos néhány kérdésben, így pél­dául a pártszavazás érvényes­ségéhez szükséges minimális részvétel ügyében. Pénteken ülést tartott a bizottság; állás­­foglalásának az a lényege, hogy a törvényhatósági válasz­tásoknál megszokott 50 száza­lék + 1 fő­­részvétele esetén a pártszavazást is érvényesnek lehessen tekinteni. Meg kell jegyeznem, hogy statútuma szerint a Mandátumvizsgáló Bizottság nem döntéshozó tes­tület, de állásfoglalásait nyil­vánosságra hozza. — És az állásfoglalása vitára bocsáttatik? — Nem bocsáttatik vitára. De annyit mondhatok, hogy erkölcsi erejénél, és tagjai összetételénél fogva általában el szokták fogadni az ilyen tí­pusú bizottság ajánlásait kül­földön is. Itt kell megemlíte­nem, hogy több helyütt meg­kérdőjelezték a KB-tagok, il­letve a Központi Ellenőrző Bi­zottság tagjainak a küldötti mandátumát. Ezzel kapcsolat­ban a Mandátumvizsgáló Bi­zottság meg fogja vizsgálni a nemzetközi gyakorlatot. Azo­kat Levelembe véve tesz ezzel kapcsolatban ajánlást a kong­resszusnak. Meggyőződésem, hogy ezt a kérdést a jövőre nézve véglegesen rendezni kell az új szervezeti szabályzatban.­­ És hol tart most a szerve­zeti szabályzat vitája? Várha­tó-e, hogy döntésre alkalmas dokumentum kerül októberben a kongresszus elé? — A vita igen intenzív, an­nak ellenére, hogy nyár van. Persze augusztus második fe­létől fognak igazán sűrűsödni a véleményt­ nyilvánító testü­leti ülések. Ám a pártszervek egy részére kiterjeszthető tapasztalatok is sok tanulság­gal szolgálnak. Ennek megfe­lelően kapott jelentést — pél­dául a központi vezető testü­letek szerkezetére vonatkozóan is — a Központi Bizottság. Az aligha elképzelhető, hogy a kongresszusra kész szervezeti szabályzat legyen beterjeszt­hető, amelyet fejbólintással a küldöttek jóváhagynak. Abban azonban biztos vagyok, hogy már szeptember első felében közzétehető lesz a viták ta­pasztalatait tükröző módosított javaslat. A közzététel és a kongresszus között pedig a küldöttekkel, illetve a küldött­csoportok szóvivőivel intenzív konzultációk, egyezkedések, kompromisszumkeresés folyik, mindenekelőtt annak érdeké­ben, hogy világosan látható le­gyen a kongresszus elérkezté­­vel: melyek azok az elvi kér­dések, amelyeket nem lehet — az eadigi el kepzetesen szerint milyen szekciókban fo­lyik majd a munka a kong­resszuson? Lesznek-e egyálta­lán szekciók? — A tervek szerint nem lesznek szekciók. A munka két szinten fog folyni. Az egyik a plenáris ülés, ahol az általá­nos politikai vita lesz. Eköz­ben — mint minden normális pártnak a kongresszusán — több bizottság működik majd a szükséges kompromisszumo­kat kifejező dokumentumok elkészítésén. Így például a szervezeti szabályzat utolsó si­mításain, a programnyilatko­zaton, és ahogy az lenni szo­kott, a személyi kérdéseken, továbbá a választási előkészü­letek utolsó fázisán is dolgoz­nak majd ezek a bizottságok.­­ Az iméntiekhez kapcsoló­dóan: van-e már napirendje a kongresszusnak? — Nincs. Azt a küldöttek fogják októberben elfogadni, az az ő hatáskörük. Javaslat azonban van: eszerint megtár­gyalásra kerülnek a politikai helyzet és az abból fakadó teendők, a párt programnyi­latkozata, a szervezeti szabály­zat. Napirenden szerepel a ve­zető testületek új konstrukció­jának megalkotása, a szemé­lyek megválasztása. Szeretném azonban ismételten hangsú­lyozni, hogy a kongresszussal összefüggő valamennyi ügy a küldöttek kizárólagos kompe­tenciája, és a Központi Bizott­ság csak javaslatot tehet. — Milyen nyilván­osságot kaphat a pártkongresszus? — Erről egyelőre nem folytak részletes tárgyalások. Annyi bizonyos, hogy — mi­ként a közlemény is megfo­galmazza — a KB állást fog­lalt a tanácskozás széles körű nyilvánossága mellett. — Az MSZMP­­négytagú el­nöksége a kongresszusig vár­ Fejér Gyula Nyugati autó valutáért Nyugat-európai gyártmányú személygépkocsik hazai forgal­mazására­ kft.-t alapított a Rábatext Győri Textilipari Vállalat és az NSZK-beli Ema­­nuel Von Wesendonk cég. A hatmillió forintos alaptőkéből 65 százalékkal a Rábatext, 35 százalékkal a külföldi partner részesedik. Az Automobil Kft. szállítás közben megsé­rült, új személygépkocsikat árusít majd a sérülések kija­vítását követően. A München külvárosában működő export -import cég a nulla kilomé­teres, kishibás kocsikat meg­vásárolja, a Rábatext győri te­lephelyén pedig az értékesítést megelőzően a kisebb-nagyobb karcolásokat eltüntetik, a ka­rosszériahibákat kijavítják. Érdekképviselet­i érdekeltek nélkül Hevesen tiltakozott a VOSZ elnöke, Palotás János, a SZOT július 20-i felhívása ellen. Ez ugyanis valamennyi szakszer­vezetet felszólította: fogjanak össze a magánmunkáltatóknál dolgozók érdekében, s együtte­sen lépjenek föl a kormány előtt. Palotás János rendjén levőnek találta a SZOT törek­vését, de nem találta korrekt eljárásnak, hogy a szakszer­vezetek a kormánnyal vitassák meg, milyen problémáik van­nak az említett dolgozóknak. Szerinte ezt a magánmunkál­tatókkal kellene először meg­beszélni. A szakszervezet buz­galmát, mint mondja, egyéb­ként már csak azért sem érzi indokoltnak, mert a magán­­munkáltatóknál alkalmazásban állók jelenleg harminc-negy­ven százalékkal többet keres­nek, mint az állami cé­gek dol­gozói. Arról nem beszélve, hogy legtöbb magánmunkáltató egy­ben munkavállaló is saját üz­letében. A VOSZ elnöke min­denesetre kereste ez ügyben a kapcsolatot Nagy Sándorral, a SZOT főtitkárával, de a tár­gyalásig nem jutottak. Megkérdeztük hát a másik felet is: Nagy Sándor szabad­sága miatt Hajdú Attila, a SZOT jogi osztályának vezető­je került a vonal túlsó végére, mivel ők dolgozták ki az em­lített felhívás alapját képező előterjesztést. Hajdú Attila sze­rint félreértésről van szó. Ők nem a VOSZ-nak szánták a felhívást, s nem is értik, mi­ért reagált rá Palotás János, hiszen itt csak egy szakszer­vezeti folyamat egyik állomá­sáról van szó, s különben is hétfőn leülnek tárgyalni, sok egyéb megbeszélnivalójuk közt ezt is érinteni fogják. Ma hétfő van. De akár meg­kezdődött a megbeszélés a SZOT és a VOSZ között, akár nem, hol van annak a — Palo­tás János becslése szerint — két-háromszázezer embernek a véleménye, mondanivalója, aki a magánmunkáltatóknál dol­gozik? A szakszervezeteknél nincs, mert az érintettek döntő többsége nem tagja egyiknek sem. Akárki nyeri is el a jogot, hogy képviselje érdekeiket, előbb-utóbb csak meghallgat­ja őket is. A folyamat egyik állomásaként. R. A. 5 LIBERÓ A kereskedelmi államtit­­kár, mint szombaton már közöltük, bejelentette, hogy a dollárelszámolású áruforgalom mérlege javult azóta, hogy az import 40 százaléka szabaddá vált. A liberalizálást folytatják, jö­vőre a termékek 60, 1991- ben 80—85 százalékára ter­jesztik ki. A külkereskedelmi mér­leg egyensúlya önmagában is fontos, de jelentősége ez­úttal jóval túlmutat önma­gán. Arra enged következ­tetni, hogy a gazdaság libe­ralizálása és a piac mone­táris szabályozása járható út. Ami idáig csupán felté­telezés volt. Olyannyira, hogy többen ma is állítják: ennek a gazdaságpolitikának a mi viszonyaink között nincs realitása, ez csak mélyíti a válságot. A közelmúltban közgazdászok tanácskozá­sán hangzott el a következő logikus eszmefuttatás: „A liberális, monetarista gaz­daságfilozófiának, melynek megvannak­­ a gyökerei a polgári közgazdaságtanban, s melynek ma Thatcher a fő képviselője, az a lénye­ge, hogy a kormány vonul­jon ki a gazdaságból, és­­ csak monetáris politikával biztosítsa a gazdasági fo­lyamatok torzulásmentessé­gét. Lehet sikeres ez a po­litika valamely piacgazda­ságban, de nem Magyaror­szágon, ahol nincs teljes ellátottság, ahol az import hiányt pótol, nem pedig versenyt teremt. Ilyen vi­szonyok között a piac sza­bályozó erejére építő gaz­daságpolitika fordítva sül el, csak súlyosbítja a gaz­daságnak azokat a jelensé­geit, amelyek a növekvő egyensúlytalanságban mu­tatkoznak meg.” Nem tudom, hogy a pol­gári közgazdaságtanra és az angol miniszterelnökre tör­ténő hivatkozás csak cím­kézésül szolgál-e — utalás arra, miféle áramlatok uszályába került a honi gazdaságpolitika —, de az eszmefuttatás tartalma el­gondolkodtat. Valóban: le­­hetséges-e egy, csak félig­­meddig piaci jellegű gazda­ságra tisztán piaci eszkö­zökkel hatni? És ha nem, akkor miféle eszközökkel kell a gazdasági folyamato­kat szabályozni? Ugyan mire lehet építkezni, ha nem a piac szabályozó ere­jére? Netán a centralizált gazdaságirányítás évtizede­ken át alkalmazott diktató­rikus eszközeire? A válasz, amit most a gyakorlat nyújt, már-már bizonyíték értékű. Még ha a gazdaságnak csak kis szele­téről, az időnek csupán rö­vid szakaszáról van is szó, az idei első félév kereske­delmi mérlege az első mér­hető, számokban kifejezhe­tő tanúsága annak, hogy a liberalizálás útja járható, és a monetáris politika al­kalmas eszköz a honi gaz­daság szabályozására. Hiszen idén januárban a központilag megszabott, vállalatokra lebontott dol­lárkeret a termékek 40 szá­zalékánál megszűnt, tehát azóta az import kisebbik fe­le tökéletesen szabad. Azt, hogy ebben a termékkör­ben ki-ki mennyit impor­tál, semmi más nem tartja korlátok között, mint az, hogy kinek-kinek mennyi jövedelme képződött forint­ban.­­Ami mellesleg alá rom­ló, gyengülő nemzeti valuta tekintélyét növeli.) Bármennyire kiéhezett is a gazdaság a nyugati beho­zatalra, most, amikor év­tizedek után először jut hozzá szabadon, nem esik a dőzsölés bűnébe. A gyára­kat ez idáig nem árasztotta el sem az elektronika, sem a robottechnika. Érkezett viszont annyi a hőn áhított technikából, amennyinek a segítségével a legrugalma­sabb iparágak, közöttük ki­vált a műszeripar, a koráb­binál többet képesek ex­portálni. Annyival többet, hogy a kereskedelmi mér­leg aktívuma meghaladja az egy évvel ezelőttit. (S itt meg kell említeni: a legszi­gorúbb importkorlátozás idején is voltak évek, ami­kor a mérleg a központi irányítás görcsös erőfeszí­tése ellenére is hiányt mu­tatott.) Miért nem szaladt most el az import szekere? Miért nem vált passzívvá a ke­reskedelmi mérleg? Bizo­nyára azért, mert ésszerű feltételrendszerben a válla­latok is ésszerűen járnak el. Csak addig kérték-köve­­telték a több és még több importot, amíg az alku tár­gya volt, és rájuk nézve nem járt hátrányos követ­kezményekkel. Most viszont csak azt hozzák be, amit biztosan és hatékonyan fel tudnak használni. Nem készleteznek, hiszen magas a kamat, tehát pénzük nem állhat használaton kívüli áruban. Igaz, a fogyasztási cikkek piaca némileg másként ala­kult. Fagyasztót, videót, színes tévét, csempét és sok egyebet — ami, úgy gon­dolták, azonnal eladható — nyakló nélkül importáltak, s most kénytelenek csök­kentett áron kínálni. Nem számoltak vele, hogy a fo­gyasztói piac sincs gumiból, azt is behatárolja a pénz­szűkítő politika. (Arra azért jó ez a malőr, hogy figyel­meztesse a hazai tévé- és fogyasztógyártókat: kemé­nyebb importversenyben majd korszerűbbet vagy ol­csóbban kell termelniük.) Az importliberalizálás el­ső, kezdeti tapasztalatai minden esetben azt mutat­ják, hogy a monetáris sza­bályozás egyfelől a liberali­zálás, másfelől­­ eredmé­nyes. Ez a politika tehát — szemben az idézett közgaz­dász véleményével — fél­piaci viszonyok között sem fordítva sült el. Talán nem túlságosan merész ebből ar­ra következtetni, hogy ha a liberalizálás kiterjed a bé­rekre, az árakra, a termék­­forgalmazás egészére, és ezenközben a pénzszűkítő gyakorlat is fennmarad, ak­kor viszonylag konszolidált körülmények között alakul­nak ki a valós piaci viszo­nyok. S ebben az esetben alighanem elég engedni a gazdaság szereplőit, hogy saját belátásuk, érdekeik szerint alkalmazkodjanak ezekhez a viszonyokhoz. Mert ugyan mi más mó­don lehetne tőlük piaci magatartást remélni, mint a piac feltételeinek megte­remtésével?

Next