Népszabadság, 1989. november (47. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-29 / 283. szám
1989. november 29., szerda NÉPSZABADSÁG - KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT WASHINGTON POST: A kelet-európai átmenet nehéznek ígérkezik ( WASHINGTONI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Valamennyi nagy laptársával együtt a The Washington Post keddi száma a magyarországi népszavazásnak a kormányzó pártra és elnökjelöltjére személy szerint is kedvezőtlen kimeneteléről tudósítva, kiemeli Pozsgay Imre hétfői sajtóértekezletének két megállapítását: az egyik az, hogy miközben Közép- és Kelet-Európa más országaiban még az utcai tüntetés a véleménynyilvánítás kifejezési formáját, Magyarországon immár a szavazóurnáknál nyilvánították akaratukat az emberek. A másik megállapítás, amit Pozsgay Imrétől idéznek az, hogy a népszavazás szoros végeredménye azt jelentheti: a demokrácia kiteljesedéséhez vezető út a vártnál rögösebb lehet. Gondolatilag ez utóbbihoz kapcsolódik a The Washington Post keddi vezércikke, amely Tüntetések után címmel, a csehszlovákiai általános sztrájkból kiindulva, a térség helyzetét és nehézségeit elemzi. A csehszlovákiai, az NDK- beli és a bulgáriai fejleményekre utalva azt írja, hogy az ottani mozgalmaik nem politikai pártok, és vezetőik nem tekintik politikusoknak magukat. Egyik országban sem működik a lengyel Szolidaritáshoz hasonló szervezet. Még Magyarországon sem szerveződtek meg a nyugat-európai értelemben vett ellenzéki pártok — vélik, jóllehet ebben az országban az említetteknél jóval korábban kezdődtek a változások. „Ésszerű, ha valaki azt mondja, hogy ezekhez a dolgokhoz idő kell — folytatja a szerkesztőségi cikk —, csakhogy ezek az országok, ha más-más mértékben is, gazdasági válságban levőnek tekintik magukat. Költséges dolog lehet, ha sokáig kormányrúd nélkül maradnak egy olyan kormányzattal, amelyből a régi embereket már kitették, de az új emberek még nem tanulták meg, hogyan érjék el a gépezet működését.” „Nemcsak arról van szó, hogy megtanuljanak választási kampányokat folytatni — írja a The Washington Post. — Nyugaton könnyű azt hinni, hogy a kelet-európaiak majd szívesen és könnyűszerrel adaptálódnak egy olyan gazdasághoz, mint amilyen itt fejlődött ki. Ám, amikor Kozakiewicz lengyel parlamenti elnök e hónapban Washingtonban járt, figyelmeztetett, hogy az átmenet nehéznek ígérkezik.” Végül a lap megállapítja: „Washingtonban valószínűleg erős lesz a hajlam arra, hogy a segélyeket olyan ütem és irány diktálására használják fel, amely innen nézve kívánatosnak tűnik. Ez olykor hasznos lesz. Ámde a Nyugatnak tiszteletben kell tartania annak a folyamatnak a rendkívüli bonyolultságát és fájdalmas voltát, amelynek közepette ezek a Rip van Winkle-társadalmak felébrednek álmukból és belépnek egy világba, amely nagyon is különbözik mindattól, amit eleddig ismertek.” S. P A LENINGRÁDI PÁRTTITKÁR SZERINT Áldemokraták frázisokkal bolondítják a népet Legfelsőbb tanácsi döntés Karabah jövőjéről Terjedelmes, csaknem egész újságoldalt betöltő interjút közölt kedden a Pravda az ortodox szocialista nézetek egyik zászlóvivőjének tekintett Borisz Gidaszpovval, akit nemrégiben a leningrádi területi pártbizottság első titkáraként a városi pártbizottság első titkárává is megválasztottak. Gidaszpov elítélte azokat a nézeteket, amelyek szerint a Szovjetunióban vissza kell térni — vagy esetleg előrelépni — a kapitalizmushoz, s egyetértett azzal, hogy a pártot nem szabad vitaklubbá változtatni, megkell akadályozni a káosz kialakulását. A gazdagok szaporodása csapást mér a szegény rétegekre, bizalmatlanságot, dühöt, agresszivitást kelt az emberekben — hangoztatta a leningrádi pártvezető, megjegyezve, hogy például a takarékbetétekben levő összegek nyolcvan százalékát a lakosságnak alig öt százaléka birtokolja. — Határozottan szakítunk a sztálinizmus, a pangás ideológiájával, de meg vagyunk győződve arról, hogy lobogónk vörös volt és marad, s rajta a szavak: Lenin, október, szocializmus. Megszűnik önbecsülésünk, ha lemondunk szocialista értékeinkről, megengedjük, hogy az áldemokraták a „népi kapitalizmus”, ,a korlátlan demokrácia és a pártonkívüli glasznoszty édeskés frázisaival bolondítsák a népet — mondta Gidaszpov. Lett kommunisták egy csoportja felszólította a tagköztársaság kommunista pártját, hogy kövesse a litván példát, és vesse föl a Szovjetunió Kommunista Pártjától való elszakadás kérdését. A lett párt elszakadásra vonatkozó felhívását meg fogják vitatni az alapszervezetekben. A TASZSZ gyorshírben számolt be arról, hogy a legfelsőbb tanács a Karabah-hegyvidék helyzetének normalizálását célzó intézkedéseket fogadott el nagy szavazattöbbséggel, de a szovjet hírügynökség szerint az ülésen elfogadott határozatokat, egyebek között a vitatott hovatartozású középázsiai autonóm területtel kapcsolatos döntést is, a későbbiekben külön fogják ismertetni. A Reuter viszont azt jelentette, hogy a szovjet központi testület állásfoglalása szerint a vitatott területnek Azerbajdzsán fennhatósága alá kell tartoznia. A döntést állítólag nagy többséggel — 348 szavazattal 5 ellenében — fogadta el a legfelsőbb tanács. Az örmény képviselők eszerint még a szavazás előtt tiltakozásul elhagyták az üléstermet. A Reuter ehhez bakui források alapján hozzátette, hogy feloszlatták azt az Arkagyij Volszkij vezette bizottságot, amely eddig Moszkvából irányította Karabahot. Helyette állítólag egy olyan tanácsot hoztak létre, amely az azerbajdzsáni kormány és párt tisztségviselőiből áll. A francia AFP ugyanakkor — szintén sajtóforrásokra hivatkozva — azt közölte, hogy a zárt ajtók mögött hozott határozat, amelyet csak néhány nap múlva hoznak nyilvánosságra, azt javasolja a népi küldöttek december 12-én összeülő kongresszusának: helyezzék a Karabah-hegyvidéket közvetlenül a legfelsőbb tanács fennhatósága alá. (MTI) Nyers Rezső: A proletár internacionalizmus nem szerepel az MSZP elvei között HAVANNAI TUDÓSÍTÓNKTÓL A proletár internacionalizmus egykor népszerű elmélete a megváltozott körülmények között más jelentést kapott, ezért a kifejezés nem szerepel az MSZP dokumentumaiban. Pártunk nem tartja helyesnek, hogy egy kigondolt kommunista teória nevében beavatkozzunk más nemzetek belügyeibe, s döntéseket hozzunk sorsukról — jelentette ki Nyers Rezső abban az interjúban, melyet a havannai székhelyű Prensa Latina hírügynökség budapesti tudósítójának adott. A Havannában hétfőn közzétett nyilatkozatban az MSZP elnöke aláhúzta: elvetjük azt a gyakorlatot, hogy — nagyhatalmi vagy geopolitikai érdekekre alapozva, illetve egy elképzelt fényes jövő nevében — pénzzel vagy saját állampolgáraink vérével segítsünk hatalmon maradni olyan kormányokat, melyek képtelenek elnyerni saját népük támogatását. Gyakorlatunkkal összeegyeztethetetlennek tekintjük a diktatúrákat, a vég nélküli polgárháborúkat, s a szocializmus nevéhez kapcsolt felesleges emberáldozatokat — hangsúlyozta. A külföldi tőke magyarországi jelenlétét firtató kérdésre válaszolva a politikus hangoztatta: a párt olyan piacgazdaság megteremtése felé hajlik, melyben a különböző tulajdonformák egyenlő feltételek mellett vannak jelen. A külföldi tőke csupán egy ezek közül mondta, majd kifejtette: a tulajdonformák közül egyik sem lehet magasabb rendű a többinél. Ahogyan azt a párt programnyilatkozata is megfogalmazta: a túlzott külföldi jelenlét korlátozza a nemzeti tulajdonformák lehetőségeit, s ugyancsak szűkíti a szakszervezetek és más munkásképviseletek mozgásterét. Ez utóbbiakat pedig pártunk aktívan támogatni fogja — állapította meg Nyers Rezső. Az MSZP választási esélyeivel kapcsolatban a pártelnök úgy fogalmazott: bízunk benne, hogy a választópolgárok alapos mérlegelés után döntenek, s nem büntetnek bennünket igazságtalanul. — Úgy gondolom, hogy az MSZP a választásokból fontos politikai erőként, egy kormányzó koalíció tagjaként kerül ki, s nem sodródik a magyar politikai élet perifériájára — mondta Nyers Rezső. Nagy Csaba Szombat délelőtt van. A Markthalle, vagyis a berlini nagycsarnok a megszokottnál is zsúfoltabb, pedig azt reméltem, megint mindenki átment a „falon”. Hosszú sor kígyózik az élelmiszerosztály bejárata előtt. — Biztosan valami finomat hoztak megint — mondja az itteni áruházi sorok okát már tapasztalatból ismerő Dani fiam. — Hacsak az nem, dörmögöm neki oda, mert én már látomtudom a forgalmi dugó igazi okát. A hat pénztári folyosó közül csak három üzemel — a nyári exodus egy csomó kereskedelmi dolgozót magával ragadott —, de ott is csigatempóban halad a sor. Itt most nem a „fizess és vidd” elve érvényesül. A pénztársoron szépen zsinórba fejlődve nyolc-tíz szürke egyenruhás elem álldogál. Árgus szemmel figyelnek minden vevőt. Folyik a spekulánsvadászat. Messziről látni, pofára mennek, csak azt nem tudni, most melyek a megkülönböztető jelek. Van, aki csak néhány kis értékű tételt gurít a bevásárlókocsiban, mégis fennakad a gazdasági stabilitás e helyre rendelt őrein. Egy színes bőrű ügyfélnek szerencséje van: diplomata. Így megtarthatja a tejet, vajat, kenyeret. Mások, bár roskadásig megpakolták kocsijukat, akadálytalanul suhannak át a kitűnően együttműködő kasszírnők, uniformisba bujtatott piacvédők és önkéntes civil segítőik sűrű sorfalán. Lerí róluk, hogy helyi törzsvendégek. Jó fél órába telik, míg végre mi is kocsihoz jutunk. Dühöngök, de legalább egy tapasztalattal gazdagabb leszek: talán az egyetlen alak vagyok, akit idegesít ez a nagyszabású, razziára emlékeztető akció. A vérbeli bevásárlóturistáknak, bárhonnan jöjjenek, jó a szimatuk, itt most egyet sem látni belőlük, be sem álltak a sorba. A büszke berliniek pedig szemmel láthatóan megkönynyebbültek, hogy végre helyreállt a rend. Aztán mi is baj nélkül átjutunk, mi több, fiam a helyzetet élvező rendőrtől a barátság jeleként még egy ingyen barackot is kap — a kobakjára. Nem is olyan népszerűtlen — hallom és olvasom a Modrow-kormány első, hivatalosan az ország kiárusításának megakadályozására hozott intézkedéscsomagját kommentáló véleményeket. Pedig a kormányfő jó előre ráijesztett az emberekre: a határnyitás nyomán kialakult gazdaságipénzügyi feszültségek oldására a vezetés nem igazán népszerű lépésekre is rákényszerül. Rögtön megindultak a találgatások, hogy mi lesz. Ismét lezárják a határokat, hangzott a legborúsabb jóslat. Megint megszigorítják a vámvizsgálatot, vélekedtek a józanabbak, és a forma szerint nekik lett igazuk. De csak a forma szerint. Az NDK-polgárok vámellenőrzése ugyanis a mostani hét végén is szimbolikus maradt. Aki akarta, a nagymama ezüst étkészletétől a kövér bankjegykötegekig most is azt vihetett magával a határon túlra, amit csak akart. Egy-két síboló persze megint lebukott, ezt rögtön megírták a lapok, tehát a több mint kétmillió rokonlátogató tömegéhez képest elenyésző kisebbség ez. — Nagy kár, hogy az eddig meglapult idegengyűlölet, nyilván akaratlanul, a Kormánytól muníciót kapott — hallom egy elfogultsággal nem vádolható tengerentúlról -jött kolléga nézetét, amihez csak biccenteni tudok: bizony kár. Senki sem állítja, hogy a vezetés tudatosan szítani akarta volna a bevásárlóturizmus nyomán amúgy is erős lengyelellenes hangulatot, mégis ezt érte el. A párt központi lapjában, a Neues Deutschland szerkesztőségi cikkében is azt olvasom: ha errefelé spekulánsokról és síbolókról beszélnek, az ember gyakran „a lengyelekre” gondol, holott az NDK-polgárok sem jobbak e szempontból szomszédaiknál. A lap egy olvasót idéz, aki a történelem önismétlésének rémétől kap hideglelést — a „polákozás” neki a harmincas évek SA-legényeit juttatja eszébe... A határok megnyitása után néhány nap alatt helyi becslések szerint legalább hárommilliárd (keletnémet) márka vándorolt át illegálisan a német—német határokon, és az összeg nyilván napról napra nő. Gyorsan leapadtak az amúgy sem fényes árukészletek is. Az állami védekezés, ez vitathatatlan, kötelező hiszen valóban az ország kiárusításának veszélyéről van szó. Csak hát mint a józanok látják, ezt nem egyedül a „vendégvásárlók” teszik és az adminisztratív lépések legfeljebb ideig-óráig hatnak. Nem érik el a probléma gyökerét, de sok maradandó kárt hagynak maguk után. Ez is egy újabb érv, amely a reform mielőbbi beindítása mellett szól. Berlin, 1989. november 28. Léderer Pál BERLINI TUDÓSÍTÓNK RIPORTJA Szigorúan ellenőrzött bevásárlókosarak Magányos elit? A népszavazás eredményének nyilvánosságra kerüléséiig a politizáló társadalmi elit saját magányával küszködött. Roppant tehénként nehezedettá, hogy nem tudhatott maga mögött széles tömegbázist, mivel nem volt titok számára: valódi néprészvétel nélkül diktatúrát lehet csinálni, demokráciát azonban nem. E magányosságért az elit azokat az évtizedeket kárhoztatta, amelyek a szó valódi értelmében vett politizálást lehetetlenné tették, és — Marx szóhasználatával — a „magáncsőcselék” bélyegét süthették mindazokra, akikben más, szerencsésebb körülmények között természetes módon fejlődhettek volna a közérdeklődéshez, közgondolkozáshoz és közcselekvéshez elkerülhetetlenül szükséges erények. Az elit gyanakvása nem nélkülözött minden alapot. S továbbra is nagy kérdés: a népszavazás sokakat meghökkentően magas részvételi aránya (58 százalék) vajon elegendő lesz-e a magányérzet lényeges csökkenéséhez? Ma még nehéz megmondani, hogy ez az aktus, ha mégoly látványos volt is, ellensúlyozza-e azokat a szorongásokat, amelyek kimondva vagy kimondatlanul, de a nép politikai enerváltságának feltételezéséből fakadtak. Változatlanul igaz: az elmúlt évtizedekben itt nemcsak a gazdaságot, hanem a politikát is felfalta a mindenevő bürokrácia. Itt legfeljebb a politikai statisztákat bátorították, vagy olykor éppen csak megtűrték. Ezért nem okozott volna igazi meglepetést, ha e hirtelen szabadság levegőjében sorra kerülő szavazás lehetősége a többséget nem fellélegezteti, hanem fullasztja. Olyasmi lett volna ez, mint amikor az inkubátorba besüvít az egyébként életmentő oxigénpalack tartalma, s a lélegzéshez nem szokottak ebbe éppen úgy belekékülnek, mint a légszomjba. Ne feledjük: egész nemzedékek nőttek fel anélkül, hogy kijárhatták volna a demokrácia iskoláját. Érthetőnek kellett volna teháttartani, hogy elsorvadtak vagy ki sem fejlődtekbennük azok a reflexek, amelyek nélkül nem lehet alkalmazkodni ,a teljesebb, s ezérttermészetesen fárasztóbb életkörülményekhez. S hogy az Országos Választási Bizottság közleménye erre rácáfolni látszik, az több mint biztató, még akkor is, ha semmi okot nem szolgáltat az eufóriára". Ebben az országban majd negyven esztendőn át akadtak olyan, egészen kitűnő, lelkiismeretes, s európai mérce szerint is felkészült hivatásos tollforgatók, akik — szűknek érezvén a szabadság korlátait — sok mindent papírra vetettek, ami az adott pillanatban nem volt kockázatmentes. Érdemes azonban elgondolkozni azon az alapvető tényen: ezenközben úgy érezhették, hogy leélhetik egész életüket anélkül, hogy egyszer majd nyilvánosan, minden köntörfalazás nélkül hangot adjanak mondjuk olyasminek, hogy ebben vagy abban eltér a véleményük a párt mindenkori vezetőjének aktuális kinyillatkoztatásaitól. S akit foglalkozása nem kényszerített rá erre, az inkább hallgatott, önnön személyiségének védelmében. Ez a hallgatás most — egyelőre legalábbis úgy tűnik — megszűnt. Az elit tehát nem tévedett, amikor — pártállásától függetlenül —, azzal vigasztalta magát, hogy nem örökre ítéltetett magányosságra, a görcsök előbb-utóbb fellazulnak, s egyre többen lesznek, akik a nélkülük rájuk tört szabadság levegőjében legyűrik bénult zavartságukat. Ez a remény most kevésbé látszik kiiluzórikusnak, mint a múlt héten. De a bizonyíték — bármily komolyan vegyük is — nem elégséges. Az állampolgár politikai ingerpályái rehabilitálhatók, de ennek csak az egyik, s nem valamennyi feltétele a múlt rossz örökségeinek felszámolása. Az európai mintájú jövőt figyelő elit sajnos csőlátásban szenved, amikor politikai szókészletét a fordulat felgyorsítása érdekében néhány tucat olyan fogalomra zsugorítja, mint pártállam, diktatúra, önkény, totális elnyomás vagy hazudozás. Nem azért, mintha ez nem tartalmazná a Kádár-kurzus lényegi vonásait, hanem, mert a történelemben benne élő emberek sokasága úgy érzi a legdrámaibb tények felszínre kerülése után is, hogy mindez volt, de volt más is. S ezt az érzetet megzavarja az egyoldalúság. Nem oldja, hanem bizonyos mértékig még fokozza is azt a nyomott, különféle szorongásoktól egyáltalán nem mentes hangulatot, amely az urnák elé járulók arcára éppen úgy kiült, mint az otthonmaradottakéra. Aquinói szent Tamás elmélkedett arról, hogy ami megtörtént, azt még az Isten sem teheti meg nem történtté. Az aquinóit mélyebben megértve — éppen a múlt teljesebb és gyorsabb meghaladása érdekében — arról sem szabadna megfeledkezni, hogy ez nemcsak a szörnyűségekre, a borzalmakra, a tévedésekre és a jóvátehetetlen hibákra vonatkozik, hanem a korábban is bekövetkezett jóra, előremutatóra, emberire. Mert voltak ilyenek is. S csak alegoktalanabb reformszektarianizmus vagy a lihegő önbizonygatás gátolhatná ennek kimondását. Méghozzá semmit sem törődve azzal, hogy aki meg nem történtnek akarja feltüntetni a bekövetkezett jókat, az akarvaakaratlan veszít a szavahihetőségéből, amikor szembenézésre próbál késztetni mindazzal a rosszal, ami szintén volt. Az elit mindmáig nem gondolt erre. Sietős a dolga. Nagy történelmi megkésettségek lázas felszámolásával van elfoglalva. Amit cselekszik, azt — amint a szavazási részvétel is igazolja — nem eredménytelenül teszi. Higgadtabban viszont nemcsak gyorsabban, hanem felesleges feszültségektől mentesebben szaporodna a politikábabevonható tömeg. S az elit lendületesebben számolhatna le magányérzetével. Fodor Gábor Új partneri viszony szükséges VSZ honvédelmi miniszterek tanácskozása Budapesten kedden délelőtt megkezdődött a Varsói Szerződés honvédelmi miniszteri bizottsága tagjainak ülése, amelyen részt vesz Pjotr Lusev hadseregtábornok, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka, és Vlagyimir Lobov hadseregtábornok, az egyesített fegyveres erők törzsfőnöke. Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter megnyitóbeszédében hangsúlyozta: az utóbbi időben a nemzetközi életben a kedvező irányzatok felerősödtek, enyhültebbé vált a kelet-nyugati viszony. Meggyőződésének adott hangot, hogy a nemzetközi kapcsolatokban megkezdődött átalakulás döntően a szovjet vezetés új politikai gondolkodásának, megnövekedett kompromisszumkészségének és rugalmasságának eredménye, melyhez hozzájárul a politikai-védelmi szervezet tagországainak konstruktív külpolitikája és a Nyugat álláspontjának módosulása is. Kárpáti Ferenc hangsúlyozta: Magyarország meggyőződése szerint a szövetség valamennyi országa érdekelt abban, hogy a bécsi tárgyalásokon átfogó megegyezés jöjjön létre, amely elősegítheti, hogy a kelet-nyugati viszonyból eltűnjenek a gyanakvás és az ellenségesség elemei, és új biztonsági partneri viszony alakuljon ki az országok között. (MTI) 3