Népszabadság, 1989. november (47. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-29 / 283. szám

1989. november 29., szerda NÉPSZABADSÁG - KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT WASHINGTON POST: A kelet-európai átmenet nehéznek ígérkezik ( WASHINGTONI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Valamennyi nagy laptársá­val együtt a The Washington Post keddi száma a magyaror­szági népszavazásnak a kor­mányzó pártra és elnökjelölt­jére személy szerint is kedve­zőtlen kimeneteléről tudósítva, kiemeli Pozsgay Imre hétfői sajtóértekezletének két megál­lapítását: az egyik az, hogy miközben Közép- és Kelet-Eu­­rópa más országaiban még az utcai tüntetés a véleménynyil­vánítás kifejezési formáját, Ma­gyarországon immár a szava­zóurnáknál nyilvánították aka­ratukat az emberek. A másik megállapítás, amit Pozsgay Imrétől idéznek az, hogy a népszavazás szoros végered­ménye azt jelentheti: a de­mokrácia kiteljesedéséhez ve­zető út a vártnál rögösebb le­het. Gondolatilag ez utóbbihoz kapcsolódik a The Washington Post keddi vezércikke, amely Tüntetések után címmel, a csehszlovákiai általános sztrájkból kiindulva, a térség helyzetét és nehézségeit elem­zi. A csehszlovákiai, az NDK- beli és a bulgáriai fejlemé­nyekre utalva azt írja, hogy az ottani mozgalmaik nem politi­kai pártok, és vezetőik nem te­kintik politikusoknak magu­kat. Egyik országban sem mű­ködik a lengyel Szolidaritás­hoz hasonló szervezet. Még Magyarországon sem szerve­ződtek meg a nyugat-európai értelemben vett ellenzéki pár­tok — véli­k, jóllehet ebben az országban az említetteknél jóval korábban kezdődtek a változások. „Ésszerű, ha vala­ki azt mondja, hogy ezekhez a dolgokhoz idő kell — foly­tatja a szerkesztőségi cikk —, csakhogy ezek az országok, ha más-más mértékben is, gazda­sági válságban levőnek tekin­tik magukat. Költséges dolog lehet, ha sokáig kormányrúd nélkül maradnak egy olyan kormányzattal, amelyből a ré­gi embereket már kitették, de az új emberek még nem tanul­ták meg, hogyan érjék el a gé­pezet működését.” „Nemcsak arról van szó, hogy megtanuljanak választási kam­pányokat folytatni — írja a The Washington Post. — Nyu­gaton könnyű azt hinni, hogy a kelet-európaiak majd szíve­sen és könnyűszerrel adaptá­lódnak egy olyan gazdasághoz, mint amilyen itt fejlődött ki. Ám, amikor Kozakiewicz len­gyel parlamenti elnök e hó­napban Washingtonban járt, figyelmeztetett, hogy az átme­net nehéznek ígérkezik.” Végül a lap megállapítja: „Washingtonban valószínűleg erős lesz a hajlam arra, hogy a segélyeket olyan ütem és irány diktálására használják fel, amely innen nézve kívána­tosnak tűnik. Ez olykor hasz­nos lesz. Ámde a Nyugatnak tiszteletben kell tartania an­nak a folyamatnak a rendkí­vüli bonyolultságát és fájdal­mas voltát, amelynek közepet­te ezek a Rip van Winkle-tár­sadalmak felébrednek álmuk­ból és belépnek egy világba, amely nagyon is különbözik mindattól, amit eleddig ismer­tek.” S. P­ A LENINGRÁDI PÁRTTITKÁR SZERINT Áldemokraták frázisokkal bolondítják a népet Legfelsőbb tanácsi döntés Karabah jövőjéről Terjedelmes, csaknem egész újságoldalt betöltő interjút kö­zölt kedden a Pravda az orto­dox szocialista nézetek egyik zászlóvivőjének tekintett Borisz Gidaszpovval, akit nemrégiben a leningrádi területi pártbizottság első titkáraként a városi párt­­bizottság első titkárává is meg­választottak. Gidaszpov elítélte azokat a nézeteket, amelyek szerint a Szovjetunióban vissza kell tér­ni — vagy esetleg előrelépni — a kapitalizmushoz, s egyet­értett azzal, hogy a pártot nem szabad vitaklubbá változtatni, meg­­kell akadályozni a káosz kialakulását. A gazdagok sza­porodása csapást mér a sze­gény rétegekre, bizalmatlansá­got, dühöt, agresszivitást kelt az emberekben — hangoztatta a leningrádi pártvezető, meg­jegyezve, hogy például a taka­rékbetétekben levő összegek nyolcvan százalékát a lakos­ságnak alig öt százaléka bir­tokolja. — Határozottan szakítunk a sztálinizmus, a pangás ideoló­giájával, de meg vagyunk győ­ződve arról, hogy lobogónk vörös volt és marad, s rajta a szavak: Lenin, október, szocia­lizmus. Megszűnik önbecsülé­sünk, ha lemondunk szocialis­ta értékeinkről, megengedjük, hogy az áldemokraták a „népi kapitalizmus”, ,a korlátlan de­mokrácia és a pártonkívüli glasznoszty édeskés frázisaival bolondítsák a népet — mondta Gidaszpov. Lett kommunisták egy cso­portja felszólította a tagköz­társaság kommunista pártját, hogy kövesse a litván példát, és vesse föl a Szovjetunió Kommunista Pártjától való el­szakadás kérdését. A lett párt elszakadásra vo­natkozó felhívását meg fogják vitatni az alapszervezetekben. A­ TASZSZ gyorshírben szá­molt be arról, hogy a legfel­sőbb tanács a Karabah-hegyvi­­dék helyzetének normalizálá­sát célzó intézkedéseket foga­dott el nagy szavazattöbbség­gel, de a szovjet hírügynökség szerint az ülésen elfogadott határozatokat, egyebek között a vitatott hovatartozású közép­ázsiai autonóm területtel kap­csolatos döntést is, a későbbi­ekben külön fogják ismertet­ni. A Reuter viszont azt jelen­tette, hogy a szovjet központi testület állásfoglalása szerint a vitatott területnek Azerbaj­dzsán fennhatósága alá kell tartoznia. A döntést állítólag nagy többséggel — 348 szava­zattal 5 ellenében — fogadta el a legfelsőbb tanács. Az örmény képviselők eszerint még a szavazás előtt tiltakozá­sul elhagyták az üléstermet. A Reuter ehhez bakui források alapján hozzátette, hogy fel­oszlatták azt az Arkagyij Volszkij vezette bizottságot, amely eddig Moszkvából irá­nyította Karabahot. Helyette állítólag egy olyan tanácsot hoztak létre, amely az azer­bajdzsáni kormány és párt tisztségviselőiből áll. A francia AFP ugyanakkor — szintén sajtóforrásokra hi­vatkozva — azt közölte, hogy a zárt ajtók mögött hozott ha­tározat, amelyet csak néhány nap múlva hoznak nyilvános­ságra, azt javasolja a népi kül­döttek december 12-én össze­ülő kongresszusának: helyez­zék a Karabah-hegyvidéket közvetlenül a legfelsőbb ta­nács fennhatósága alá. (MTI) Nyers Rezső: A proletár internacionalizmus nem szerepel az MSZP elvei között­ ­ HAVANNAI TUDÓSÍTÓNKTÓL A proletár internacionaliz­mus egykor népszerű elmélete a megváltozott körülmények között más jelentést kapott, ezért a kifejezés nem szere­pel az MSZP dokumentumai­ban. Pártunk nem tartja he­lyesnek, hogy egy kigondolt kommunista teória nevében beavatkozzunk más nemzetek belügyeibe, s döntéseket hoz­zunk sorsukról — jelentette ki Nyers Rezső abban az inter­júban, melyet a havannai szék­helyű Prensa Latina hírügy­nökség budapesti tudósítójá­nak adott. A Havannában hétfőn köz­zétett nyilatkozatban az MSZP elnöke aláhúzta: elvetjük azt a gyakorlatot, hogy — nagy­hatalmi vagy geopolitikai ér­dekekre alapozva, illetve egy elképzelt fényes jövő nevében — pénzzel vagy saját állam­polgáraink vérével segítsünk hatalmon maradni olyan kor­mányokat, melyek képtelenek elnyerni saját népük támoga­tását. Gyakorlatunkkal össze­egyeztethetetlennek tekintjük a diktatúrákat, a vég nélküli polgárháborúkat, s a szocializ­mus nevéhez kapcsolt felesle­ges emberáldozatokat — hang­súlyozta. A külföldi tőke magyaror­szági jelenlétét firtató kérdés­re válaszolva a politikus han­goztatta: a párt olyan piac­­gazdaság megteremtése felé hajlik, melyben a különböző tulajdonformák egyenlő felté­telek mellett vannak jelen. A külföldi tőke csupán egy ezek közül­­ mondta, majd kifej­tette: a tulajdonformák közül egyik sem lehet magasabb ren­dű a többinél. Ahogyan azt a párt programnyilatkozata is megfogalmazta: a túlzott kül­földi jelenlét korlátozza a nemzeti tulajdonformák lehe­tőségeit, s ugyancsak szűkíti a szakszervezetek és más mun­kásképviseletek mozgásterét. Ez utóbbiakat pedig pártunk aktívan támogatni fogja — ál­lapította meg Nyers Rezső. Az MSZP választási esélyei­vel kapcsolatban a pártelnök úgy fogalmazott: bízunk ben­ne, hogy a választópolgárok alapos mérlegelés után dönte­nek, s nem büntetnek bennün­ket igazságtalanul. — Úgy gondolom, hogy az MSZP a választásokból fontos politikai erőként, egy kormányzó koalí­ció tagjaként kerül ki, s nem sodródik a magyar politikai élet perifériájára — mondta Nyers Rezső. Nagy Csaba Szombat délelőtt van. A Markthalle, vagyis a ber­lini nagycsarnok a megszo­kottnál is zsúfoltabb, pedig azt reméltem, megint minden­ki átment a „falon”. Hosszú sor kígyózik az élelmiszerosz­tály bejárata előtt. — Bizto­san valami finomat hoztak megint — mondja az itteni áruházi sorok okát már ta­pasztalatból ismerő Dani fiam. — Hacsak az nem, dörmögöm neki oda, mert én már látom­­tudom a forgalmi dugó igazi okát. A hat pénztári folyosó közül csak három üzemel — a nyári exodus egy csomó ke­reskedelmi dolgozót magával ragadott —, de ott is csiga­tempóban halad a sor. Itt most nem a „fizess és vidd” elve ér­vényesül. A pénztársoron szépen zsi­nórba fejlődve nyolc-tíz szür­ke egyenruhás elem álldogál. Árgus szemmel figyelnek min­den vevőt. Folyik a spekuláns­vadászat. Messziről látni, po­fára mennek, csak azt nem tudni, most melyek a megkü­lönböztető jelek. Van, aki csak néhány kis értékű tételt gurít a bevásárlókocsiban, mégis fennakad a gazdasági stabili­tás e helyre rendelt őrein. Egy színes bőrű ügyfélnek szeren­cséje van: diplomata. Így meg­tarthatja a tejet, vajat, kenye­ret. Mások, bár roskadásig megpakolták kocsijukat, aka­dálytalanul suhannak át a ki­tűnően együttműködő kasszír­nők, uniformisba bujtatott piacvédők és önkéntes civil segítőik sűrű sorfalán. Lerí ró­luk, hogy helyi törzsvendégek. Jó fél órába telik, míg végre mi is kocsihoz jutunk. Dühön­gök, de legalább egy tapaszta­lattal gazdagabb leszek: talán az egyetlen alak vagyok, akit idegesít ez a nagyszabású, raz­ziára emlékeztető akció. A vér­beli bevásárlóturistáknak, bár­honnan jöjjenek, jó a szima­tuk, itt most egyet sem látni belőlük, be sem álltak a sor­ba. A büszke berliniek pedig szemmel láthatóan megköny­­nyebbültek, hogy végre hely­reállt a rend. Aztán mi is baj nélkül átjutunk, mi több, fiam a helyzetet élvező rendőrtől a barátság jeleként még egy in­gyen barackot is kap — a ko­bakjára. Nem is olyan népszerűtlen — hallom és olvasom a Mod­­row-kormány első, hivatalo­san az ország kiárusításának megakadályozására hozott in­tézkedéscsomagját kommen­táló véleményeket. Pedig a kormányfő jó előre ráijesztett az emberekre: a határnyitás nyomán kialakult gazdasági­pénzügyi feszültségek oldására a vezetés nem igazán népszerű lépésekre is rákényszerül. Rög­tön megindultak a találgatá­sok, hogy mi lesz. Ismét lezár­ják a határokat, hangzott a legborúsabb jóslat. Megint megszigorítják a vámvizsgála­tot, vélekedtek a józanabbak, és a forma szerint nekik lett igazuk. De csak a forma sze­rint. Az NDK-polgárok vám­­ellenőrzése ugyanis a mostani hét végén is szimbolikus ma­radt. Aki akarta, a nagymama ezüst étkészletétől a kövér bankjegykötegekig most is azt vihetett magával a határon túlra, amit csak akart. Egy-két síboló persze megint lebukott, ezt rögtön megírták a lapok, tehát a több mint kétmillió rokonlátogató tömegéhez ké­pest elenyésző kisebbség ez. — Nagy kár, hogy az eddig meglapult idegengyűlölet, nyilván akaratlanul, a Kor­mánytól muníciót kapott — hallom egy elfogultsággal nem vádolható tengerentúlról -jött kolléga nézetét, amihez csak biccenteni tudok: bizony kár. Senki sem állítja, hogy a ve­zetés tudatosan szítani akarta volna a bevásárlóturizmus nyomán amúgy is erős lengyel­ellenes hangulatot, mégis ezt érte el. A párt központi lap­jában, a Neues Deutschland szerkesztőségi cikkében is azt olvasom: ha errefelé speku­lánsokról és síbolókról beszél­nek, az ember gyakran „a lengyelekre” gondol, holott az NDK-polgárok sem jobbak e szempontból szomszédaiknál. A lap egy olvasót idéz, aki a történelem önismétlésének ré­métől kap hideglelést — a „po­lákozás” neki a harmincas évek SA-legényeit juttatja eszébe... A határok megnyitása után néhány nap alatt helyi becs­lések szerint legalább három­­milliárd (keletnémet) márka vándorolt át illegálisan a né­met—német határokon, és az összeg nyilván napról napra nő. Gyorsan leapadtak az amúgy sem fényes árukészle­tek is. Az állami védekezés, ez vitathatatlan, kötelező hiszen valóban az ország kiárusítá­sának veszélyéről van szó. Csak hát mint a józanok lát­ják, ezt nem egyedül a „ven­dégvásárlók” teszik és az ad­minisztratív lépések legfel­jebb ideig-óráig hatnak. Nem érik el a probléma gyökerét, de sok maradandó kárt hagy­nak maguk után. Ez is egy újabb érv, amely a reform mi­előbbi beindítása mellett szól. Berlin, 1989. november 28. Léderer Pál BERLINI TUDÓSÍTÓNK RIPORTJA Szigorúan ellenőrzött bevásárlókosarak Magányos elit? A népszavazás eredményének nyilvánosságra kerülé­séiig a politizáló társadalmi elit saját magányával küsz­ködött. Roppant tehénként nehezedett­­­á, hogy nem tud­hatott maga mögött széles tömegbázist, mivel nem volt ti­tok számára: valódi néprészvétel nélkül diktatúrát lehet csinálni, demokráciát azonban nem. E magányosságért az elit azokat az évtizedeket kár­hoztatta, amelyek a szó valódi értelmében vett politizá­­­lást lehetetlenné tették, és — Marx szóhasználatával — a „magáncsőcselék” bélyegét süthették mindazokra, akikben más, szerencsésebb körülmények között természetes mó­don fejlődhettek volna a közérdeklődéshez, közgondolko­záshoz és közcselekvéshez elkerülhetetlenül szükséges erények. Az elit gyanakvása nem nélkülözött minden alapot. S továbbra is nagy kérdés: a népszavazás sokakat meg­hökkentően magas részvételi aránya (58 százalék) vajon elegendő lesz-e a magány­érzet lényeges csökkenéséhez? Ma még nehéz megmondani, hogy ez az aktus, ha még­oly látványos volt is, ellensúlyozza-e azokat a szorongá­sokat, amelyek kimondva vagy kimondatlanul, de a nép politikai enerváltságának feltételezéséből fakadtak. Változatlanul igaz: az elmúlt évtizedekben itt nem­csak a gazdaságot, hanem a politikát is felfalta a minden­evő bürokrácia. Itt legfeljebb a politikai statisztákat báto­rították, vagy olykor éppen csak megtűrték. Ezért nem okozott volna igazi meglepetést, ha e hirtelen szabadság levegőjében sorra kerülő szavazás lehetősége a többséget nem fellélegezteti, hanem fullasztja. Olyasmi lett volna ez, mint amikor az inkubátorba besüvít az egyébként élet­mentő oxigénpalack tartalma, s a lélegzéshez nem szokot­tak ebbe éppen úgy belekékülnek, mint a légszomjba. Ne feledjük: egész nemzedékek nőttek fel anélkül, hogy kijárhatták volna a demokrácia iskoláját. Érthető­nek kellett volna tehát­­tartani, hogy elsorvadtak vagy ki sem fejlődtek­­bennük azok a reflexek, amelyek nélkül nem lehet alkalmazkodni ,a teljesebb, s ezért­­természete­sen fárasztóbb életkörülményekhez. S hogy az Országos Választási Bizottság közleménye erre rácáfolni látszik, az több mint biztató, még akkor is, ha semmi okot nem szol­gáltat a­z eufóriára". Ebben az ország­ban majd negyven esztendőn át akad­tak olyan, egészen kitűnő, lelkiismeretes, s európai mérce szerint is felkészült hivatásos tollforgatók, akik — szűk­nek érezvén a szabadság korlátait — sok mindent papírra vetettek, ami az adott pillanatban nem volt kockázatmen­tes. Érdemes azonban elgondolkozni azon az alapvető té­nyen: ezenközben úgy érezhették, hogy leélhetik egész életüket anélkül, hogy egyszer majd nyilvánosan, minden köntörfalazás nélkül hangot adjanak mondjuk olyasmi­nek, hogy ebben vagy abban eltér a véleményük a párt mindenkori vezetőjének aktuális kinyil­latkoztatása­itól. S akit foglalkozása nem kényszerített rá erre, az inkább hallgatott, önnön személyiségének védelmében. Ez a hall­gatás most — egyelőre legalábbis úgy tűnik — megszűnt. Az elit tehát nem tévedett, amikor — pártállásától füg­getlenül —, azzal vigasztalta magát, hogy nem örökre ítél­tetett magányosságra, a görcsök előbb-utóbb fellazulnak, s egyre többen lesznek, akik a nélkülük rájuk tört sza­badság levegőjében legyűrik bénult zavartságukat. Ez a remény most kevésbé látszik k­iiluzór­ikusnak, mint a múlt héten. De a bizonyíték — bármily komolyan vegyük is — nem elégséges. Az állampolgár politikai ingerpályái re­habilitálhatók, de ennek csak az egyik, s nem valamennyi feltétele a múlt rossz örökségeinek felszámolása. Az európai mintájú jövőt figyelő elit sajnos csőlátás­ban szenved, amikor politikai szókészletét a fordulat fel­­gyorsítása érdekében néhány tucat olyan fogalomra zsu­gorítja, mint pártállam, diktatúra, önkény, totális elnyo­más vagy hazudozás. Nem azért, mintha ez nem tartal­mazná a Kádár-kurzus lényegi vonásait, hanem, mert a történelemben benne élő emberek sokasága úgy érzi a leg­drámaibb tények felszínre kerülése után is, hogy mindez volt, de volt más is. S ezt az érzetet megzavarja az egy­oldalúság. Nem oldja, hanem bizonyos mértékig még fo­kozza is azt a nyomott, különféle szorongásoktól egyálta­lán nem mentes hangulatot, amely az urnák elé járulók arcára éppen úgy kiült, mint az otthonmaradottakéra. Aquinói szent Tamás elmélkedett arról, hogy ami megtörtént, azt még az Isten sem teheti meg nem tör­téntté. Az aquinóit mélyebben megértve — éppen a múlt teljesebb és gyorsabb meghaladása érdekében — arról sem szabadna megfeledkezni, hogy ez nemcsak a szörnyűsé­gekre, a borzalmakra, a tévedésekre és a jóvátehetetlen hibákra vonatkozik, hanem a korábban is bekövetkezett jóra, előremutatóra, emberire. Mert voltak ilyenek is. S csak a­­legoktalanabb reformszektarianizmus vagy a lihe­gő önbizonygatás gátolhatná ennek kimondását. Méghoz­zá semmit sem törődve azzal, hogy aki meg nem történt­nek akarja feltüntetni a bekövetkezett jókat, az akarva­­akaratlan veszít a szavahihetőségéből, amikor szembené­zésre próbál késztetni mindazzal a rosszal, ami szintén volt. Az elit mindmáig nem gondolt erre. Sietős a dolga. Nagy történelmi megkésettségek lázas felszámolásával van elfoglalva. Amit cselekszik, azt — amint a szavazási részvétel is igazolja — nem eredménytelenül teszi. Hig­gadtabban viszont nemcsak gyorsabban, hanem felesleges feszültségektől mentesebben szaporodna a politikába­­be­vonható tömeg. S az elit lendületesebben számolhatna le magányérzetével. Fodor Gábor Új partneri viszony szükséges VSZ honvédelmi miniszterek tanácskozása Budapesten kedden délelőtt megkezdődött a Varsói Szerző­dés honvédelmi miniszteri bi­zottsága tagjainak ülése, ame­lyen részt vesz Pjotr Lusev had­seregtábornok, a Varsói Szer­ződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsno­ka, és Vlagyimir Lobov hadse­regtábornok, az egyesített fegy­veres erők törzsfőnöke. Kárpáti Ferenc vezérezre­des, honvédelmi miniszter megnyitóbeszédében hangsú­lyozta: az utóbbi időben a nemzetközi életben a kedvező irányzatok felerősödtek, eny­hültebbé vált a kelet-nyugati viszony. Meggyőződésének adott hangot, hogy a nemzet­közi kapcsolatokban megkez­dődött átalakulás döntően a szovjet vezetés új politikai gondolkodásának, megnöveke­­dett kompromisszumkészsé­gének és rugalmasságának eredménye, melyhez hozzájá­rul a politikai-védelmi szerve­zet tagországainak konstruk­tív külpolitikája és a Nyugat álláspontjának módosulása is. Kárpáti Ferenc hangsúlyoz­ta: Magyarország meggyőző­dése szerint a szövetség vala­mennyi országa érdekelt ab­ban, hogy a bécsi tárgyaláso­kon átfogó megegyezés jöjjön létre, amely elősegítheti, hogy a kelet-nyugati viszonyból eltűnjenek a gyanakvás és az ellenségesség elemei, és új biz­tonsági partneri viszony ala­kuljon ki az országok között. (MTI) 3

Next