Népszabadság, 1990. január (48. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-02 / 1. szám

2 A változások éve után a választások éve következik (Folytatás az 1. oldalról.) berlini kórházakban helyez­ték el. A mámoros ünneplésben egyébként legalább 400 ezren vettek részt, táncoltak, énekel­tek, a két német állam zász­lóit lobogtatták. A nyugati ol­dalon­ lévők kalapácsokkal és vésőkkel estek a falnak. VARSÓ Wojciech Jaruzelski lengyel­­köztársasági elnök a múlt év legnagyobb vívmányának or­szágában a békés párbeszéden és a kölcsönös kompromisszu­mon alapuló politikai meg­egyezés létrejöttét nevezte, ami példa lehet valamennyi kelet-európai ország számára. A nehéznek ígérkező 1990- es esztendővel kapcsolatban a lengyel köztársasági elnök op­timizmusának adott hangot, mert a kormány és a parla­ment óriási társadalmi biza­lomnak örvend, mert Lengyel­­ország közeli és távoli szom­szédai segítőkész jóindulatára számíthat. A nehézségek le­küzdéséhez Jaruzelski min­denekelőtt kitartást kívánt valamennyi honfitársának. SZÓFIA „Nincs más alternatívánk, mint a demokratikus civil tár­sadalom kiépítése, a korszerű jogállam, egy valóban humá­nus szocializmus” — mondot­ta az újévet köszöntő rádió- és televízióbeszédében Petar Mladenov, a bolgár államta­nács elnöke. A múlt esztendő jelentőségét méltatva megálla­pította, hogy az meghozta a várva várt és szükséges for­dulatot, „kedvező feltételek te­remtődtek a mélyreható átala­kításokhoz, melyek nélkül el­képzelhetetlen Bulgária továb­bi előrehaladása... A változá­sok lehetővé tették, hogy új társadalmi erők kapcsolódja­nak be az ország politikai életébe, amelyekkel együtt kell választ keresni a sorsdön­tő kérdésekre.” BONN A tavalyi esztendő Európa történetének nagy forduló­pontja volt: az NDK-ban, Kö­zép-, Kelet- és Délkelet-Euró­­pa más államaiban az embe­rek több mint negyven év után kivívják szabadságukat, emberi jogaikat és önrendel­kezésüket. E szavakkal kezd­te újévi tv-beszédét Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja. A bonni kor­mányfő egyidejűleg a külföld­re sugárzó Deutsche Welle rá­­dióállomás műsorában is be­szédet mondott. Kohl a Németország és Európa embertelen megosztá­sát 28 éven át jelképező berli­ni fal,­­kiváltképpen pedig a Brandenburgi kapu legutóbbi megnyitását megkapó ese­ményként értékelte, és­­kife­jezte meggyőződését, hogy a német nemzet tudatában az egység az évtizedes megosz­tottság ellenére is elevenen él . Tavaly jelentős mérték­ben közelebb került a német haza egysége, de az NDK-beli békés forradalom nem lett volna lehetséges a szovjetunió­­beli, a magyarországi és a len­gyelországi lényegi változások nélkül. Ezt hálával ismerjük el — jelentette­­ki a kancellár. — Az 1989-es esztendő fe­lejthetetlen képei közé tarto­zik az, ahogy a demokrácia út­ján haladó Magyarország szétvágta és felszámolta a vas­függönyt. Ily módon — hang­súlyozta — honfitársaink tíz­ezrei számára nyílt meg a sza­badság útja, s kiverték az első követ a falból. PÁRIZS Európai konföderáció létre­hozását javasolta újévi beszé­dében Francois Mitterrand francia köztársasági elnök a kilencvenes évekre. A konföderáció „a földrész minden országát egyesítené egy közös, állandó, a kapcsolato­kat, a békét és a biztonságot szolgáló szervezetben”. Mitter­rand feltételül jelölte meg, hogy a konföderáció „csak ak­kor jöhet létre, ha a kelet­­európai országokban megvaló­sul a­­politikai pártok pluraliz­musa, a szabad választás, a képviseleti rendszer és a tájé­koztatás szabadsága”. PEKING A kilencvenes években Kí­na eltökélten folytatja a kínai jellegzetességű szocializmus építését — jelentette ki újévi tévéinterjújában Csiang Cö­­min, a KKP főtitkára. Leg­fontosabb feladatként a tár­sadalmi stabilitás szavatolá­sát és a párt vezető szerepé­nek erősítését jelölte meg. PHENJAN A két Koreát elválasztó fal lerombolását javasolta Kim Ir Szen észak-koreai államfő új­évi beszédében.­­Kim Ir Szen szerint a fal a két országrész elválasztását szimbolizálja. Eltávolítása el­sősorban Dél-Korea feladata lenne, mivel az északi oldalon a fal helyett szögesdrótkerítés van, amelyet — mondotta — a KNDK kész bármikor le­bontani. Az észak-koreai ve­zető a fal lebontásán kívül az egész félszigeten való szabad utazást is sürgette. Dél-Korea nyomban üdvö­zölte Kim Ir Szen elképzelését a fal lerombolásáról és — mint hétfőn hivatalos források Szöulban hangoztatták — „re­mélik, hogy a javaslat ezúttal őszinte”. PRETORIA Pik Botha dél-afrikai kül­ügyminiszter ígéretet tett a világnak és saját országának: a faji elkülönítés minden for­máját fel fogja számolni, vagyis — mint mondta — az apartheid már nem része a pretoriai kormány politikájá­nak. (Összeállításunk a Népsza­badság és az MTI tudósítóinak jelentéseiből készült.) Fulton—2 Palton neve fogalom a hidegháború történetében. 1946 márciusában itt, a Westminster College aulá­jában, Truman elnök jelen­létében mondta el neveze­tes , ,vasf­ügg­ön­ybes­zéd­ét” Churchill, volt — és jöven­dő — brit miniszterelnök. Az amerikai kisváros fő­iskolája most meghívta Gorbacsov szovjet elnököt, hogy a júniusban esedékes washingtoni csúcstalálkozó idején látogasson el Fulton­­ba, és szintén mondjon be­szédet — ezúttal arról, ho­gyan tűnik el a négy és fél évtizede leeresztett vasfüg­göny. s­­P Riadókészültség a kínai fővárosban (Pekingi tudósítónktól.) A Ceausescu-rezsim meg­döntését követően több mint százezer katonát és rendőrt helyeztek teljes riadókészült­ségbe a­­kínai fővárosban az­zal a céllal, hogy megakadá­lyozzák a június elején levert demokratikus megmozdulások kiúju­lását. Az óvintézkedések részeként megerősítették a rá­dió, a televízió védelmét, az egyetemek katonai és rendőri ellenőrzését. Több egyetemen lelkesítő példaként ünnepelték Ceau­­sescu bukását és kivégzését. A demokratikus mozgalomban kezdeményező szerepet ját­­ szó Peking Egyetem hallgatói kifütyülték a kormányszóvi­vőt, aki azt bizonygatta előt­tük, hogy a Tienanmen téri tragédia óta normalizálódott a helyzet, és Kína a kommunis­ta párt vezetésével töretlenül halad tovább a szocializmus bevált útján. A kínai kormány újból be­vezetné a rendkívüli állapotot és a tüntető tömegbe lövetne, ha kiújulnának a zavargások. Hongkongi lapértesülés szerint az ország legtekintélyesebb politikusa, Teng Hsziao-ping közölte ezt egy amerikai láto­gatóval, aki minden valószínű­ség szerint Scowcroft nemzet­­biztonsági tanácsadó volt. A május 20-án kihirdetett rendkívüli állapot egyébként máig érvényben van Peking­­ben, s nagy a valószínűsége, hogy nem is oldják fel a szep­temberben kezdődő ázsiai sportjátékok előtt. A fővárosi népi kongresszus a napokban rendeletileg erősítette meg, hogy a Tienanmen téren elő­zetes engedély nélkül szigorú­an tilos mindenfajta gyüleke­zés, gyűlésezés és tüntetés. A hongkongi tőzsde a rész­vényárfolyamok esésével rea­gált a hírekre, amelyek sze­rint a román példa hatására politikai zűrzavar támadhat Pekingben. Becz Sándor Noriega még mindig a pápai nunciatúrán van Az ENSZ közgyűlése többségi határozata elítélte az­­Egyesült Államok panamai katonai be­avatkozását, és felszólított a csapatok kivonására. A Kuba és Nicaragua által beterjesz­tett határozati javaslat mellett hetvenöt ország szavazott, el­lene húsz. Negyven állam tar­tózkodott, további 24 nem vett részt a szavazásban. A Szovjetunió és a kelet-eu­rópai országok, köztük Ma­gyarország támogatták a ja­vaslatot, Lengyelország kivé­telével, amely tartózkodott. Ugyanakkor a NATO-tag Spa­nyolország Washington ellen szavazott, akárcsak a semle­ges Ausztria, Finnország és Svédország. A panamavárosi vatikáni képviselet nem azzal a céllal nyújtott menedéket Manuel Antonio Noriega tábornoknak, hogy a súlyos vádakkal ille­tett személyt elrejtse az igaz­ságszolgáltatás elől, hanem ki­zárólag a panamai konfliktus megoldásához kívánt ily mó­don hozzájárulni. Ezt hangsú­lyozza a vatikáni államtitkári hivatal szombaton kiadott köz­leménye, hozzátéve: a Vatikán és az Egyesült Államok illeté­kesei igyekeznek együttmű­ködni a kérdés igazságos ren­dezése érdekében. Az amerikai fegyveres erők tagjai házkutatást tartottak Nicaragua panamai nagyköve­tének rezidenciáján, és nagy mennyiségű fegyvert, kézigrá­nátokat harckocsi-el­hárító robbanóanyagokat, puskákat találtak — közölték szombaton amerikai­­katonai források. Antenor Ferrey nagykövet til­takozott az akció miatt, mond­ván, hogy rezidenciája diplo­máciai mentességet élvez. Rö­viddel a szombat hajnalban végrehajtott akciót követően Nicaragua távozásra szólított fel húsz, Managuában lévő amerikai diplomatát, azzal vá­dolva Washingtont, hogy meg­sérti a diplomatákra vonatko­zó nemzetközi normákat. George Bush amerikai elnök elismerte, hogy az amerikai katonák hibát követtek el, amikor Panamavárosban át­kutatták a niicaraguai nagy­követ házát. „Az esetnek nem lett volna szabad megtörténnie, s erről­­a véleményünkről) tájékoz­tattuk a nicaraguaiakat is” — tette hozzá a szabadságát Houstonban töltő elnök. Az argentin sajtó értékelé­se szerint a panamai invázió nem oldotta meg a közép­­amerikai helyzetet, sőt in­kább súlyosbította. „A kialakult helyzetben kér­désessé válik Nicaragua jövő­je is. Hiszen a washingtoni logika szerint Dániel Ortegá­nak nemcsak hogy meg kell tartani februárban a választá­sokat, hanem kötelezően el is kell veszítenie őket, különben ugyanazt kockáztatná, mint Noriega: az Egyesült Államok beavatkozását” — állapították meg az elemzések. Az Egyesült Államok igazi célja a panamai beavatkozás­sal az amerikai katonai jelen­lét megőrzése a térségben, és a felügyelet tartósítása a kö­zép-amerikai népek sorsa fö­lött — vélik a Buenos Aires-i újságok. Moszkva szerint a közép­­amerikai helyzet normalizálá­sa és stabilizálása érdekében haladéktalanul ki kell vonni az amerikai csapatokat Pana­mából. Ezt Alekszandr Besszmertnih első külügyminiszter-helyettes közölte Jack Matlockkal, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetével. Besszmertnih magához kérette az amerikai nagykövetet, akinek kifejtette országa panamai helyzettel kapcsolatos álláspontját. (MTI) NÉPSZABADSÁG - KÜLPOLITIKA 1990. január 2., kedd Kuba: Válaszút előtt Kuba számára 1990 a vá­laszút éve. A hivatalosan a forradalom 32. évfordulójá­ról elnevezett esztendő ke­vés sikert, sok kételyt, s még több kényszerintézke­dést ígér. Ez a januári tör­ténelmi visszatekintés ezért alkalom egyúttal a rideg tényekkel való szembesülés­re és a könyörtelen szám­vetésre. A szigetország olyan ki­hívással találja magát szemben január 1-jei for­radalmának ünnepén, amely hatásában alighanem túlnő az amerikai blokád, a disznó-öbölbeli zsoldostá­madás, de valószínűleg a karibi válság következmé­nyein is. Havanna 1989 fo­lyamán nem egyszerűen ad­digi ideológiai és gazdasági partnerei többségének fel­tétlen támogatását vesztet­te el, hanem olyan identi­tásválságba került, amely — az eddigi megnyilatkozá­sokból ítélve — egyelőre feloldhatatlannak tetszik. E karibi ország ma egy olyan eszme tántoríthatat­­lan zászlóvivőjeként próbál fellépni, amelyhez jórészt történelmi kényszerűségből csatlakozott. Három évti­zed múltán így aligha tér­het vissza meghasonlás nélkül azokhoz az alapok­hoz, amelyeknek antitézi­­seként megszületett. Igaz, a kubai forradalom 1959. január 1-jén egy ame­rikai pénzen kitartott, Wa­shingtont szervilisen kiszol­gáló, a nemzeti érdekekre fittyet hányó diktatúrát sö­pört el a népfelkelés hullá­mával. Az Egyesült Álla­moktól való demonstratív függetlenedés ára azonban egy olyan politikai-gazda­sági modell átvétele volt, amely a piacgazdaságot a tervutasítással, a parla­menti demokráciát a párt­állammal, a fogyasztói tár­sadalmat a jegyrendszerrel váltotta fel. Kuba — csakúgy, mint bármelyik harmadik világ­beli kis állam — nem tu­dott, s a jövőben sem tud megállni a lábán valame­lyik nagyhatalom vagy re­gionális országcsoport hat­hatós, biztos és kiszámít­ható támogatása nélkül. A bezárkózás, az önerőre tá­maszkodás útja ezért — a végletekig kiélezett, robba­násveszélyes társadalmi fe­szültségek nélkül — a szi­getország számára sem jár­ható. A politikai nyitás igé­nye kényszerítő erejű. Erről tanúskodik a kubai utca hangulata is. A forra­dalmat demonstratív mó­don támogató tömegek is mind nyíltabb kritikával il­letik azt a gyakorlatot, amely stratégiai tervekre és a túlélésre koncentrál, s nem tud közvetlen, biztató távlatot adni a tízmilliós lakosság életszínvonalának hathatós javulására. Az idei évfordulós meg­emlékezések jelszava, utal­va a forradalom születés­napjára: „31 és így to­vább!’’. A pártvezetők de­cember végi válságtanács­kozása azonban arról ta­núskodik, hogy a Kelet- Európában végbement radi­kális változások nyomán a legfontosabb kérdés mégis az: hogyan tovább? A bizonyítani akarás mö­gött korábban soha nem ta­pasztalt aggodalmak rej­tőznek, amelyek kimondva­­kimondatlanul olyan dön­tésekben jelennek meg, mint a januárban washing­toni székhellyel beinduló TV-Martí zavarásáról ho­zott határozat, néhány szovjet hetilap kubai ter­jesztésének betiltása, a ke­let-európai országok kény­szerű, Kubát is sújtó gaz­dasági intézkedéseinek nyílt bírálata, valamint a „Szo­cializmus vagy halál!" jel­szavának meghirdetése. Azok a havannai elkép­zelések, amelyek a kelet­európai változások vála­szaként születtek, egyelőre nem alternatívái, csupán mutációi a világméretekben visszavonulóban levő, egy­kor forradalminak tartott eszméknek. Kuba számára 1990 ezért az útkeresés éve lesz. A szigetország népe a nemzeti ünnepeken szoká­sos számvetéskor abban bí­zik, hogy a már ismert kér­désekre a közös bölcsesség erejével jó válaszok szület­nek. Amerikai lapok szerint: Kelet-Európában most jön a neheze (Washingtoni tudósítónktól.) Amerikában, ahol újév nap­ján is megjelentek a napila­pok, a vissza- és előretekintés egyik fő témája — amint a The Washington Post hétfői vezércikkének címében is jelzi — „a forradalom éve” és ami utána jön Kelet-Európában. Mint a The Washington Post írja, a távozó 1989-es év a for­radalmak esztendeje volt, az új, 1990-es a választások éve lesz a térségben. „A fáradha­tatlan és kemény munka éve lesz, hogy parlamentáris kor­mányokat építsenek fel olyan országokban, amelyeknek leg­többje az 1920-as évek óta a jobb- vagy a baloldal elnyo­mása alatt élt, s közülük né­hánynak nagyon csekély a ta­pasztalata bárminemű demok­ráciában. A szabadság és a polgárjogok intézményesítésé­ért vívott harc Kelet-Euró­­pában nem ért véget. Még csak most kezdődik” — véli a lap. Hasonló szellemben fogal­mazott — még szombati szer­kesztőségi cikkében — a The New York Times is.­­Emberi jogok: Most jön a neheze cí­mű írásában az évtized nagy emberi jogi diadalmenetének felvázolása után egyebek kö­zött megállapítja: a nagyobb szabadság Kelet-Európában hasonló kockázatokkal jár, mint az Kelet-Ázsiában és La­­tin-Amerikában volt megfi­gyelhető. „Az új rendszerek­nek meg kell birkózniuk a bosszúért kiáltókkal, a rivali­záló pártok hatalomért vívott harcával és a nemzeti kisebb­ségek függetlenségi törekvései­vel.” S. P. Aggasztó helyzet Litvániában - de nem csak ott Tüzet nyitottak a rendőrök az azerbajdzsáni Dzsalilabádban (Folytatás az 1. oldalról.) erőszak alkalmazása kizárt — fűzte hozzá. Geraszimov úgy fogal­mazott, hogy „a Frank Sinat­­ra-doktrína” (aki-ki csinálja a maga kedve szerint) véget ér a Szovjetunió határainál. Em­lékeztetett arra is, hogy sem Kanada nem óhajtja Québec, sem Nagy-Britannia Észak- Írország, sem pedig az Egye­sült Államok például Texas elszakadását. Arra a kérdésre, hogy a Szovjetunió miért nem avat­kozott be Romániában a for­radalmi erők oldalán, a szó­vivő azt válaszolta, hogy — ellentétben a brezsnyevi, de még inkább a sztálini időkkel — a Szovjetunió immár elis­merte, hogy nem tehet boldog­gá más népeket; a választás joga az utóbbiaké, s Moszkva legfeljebb a politikai meg­győzés eszközeivel próbálhat érvényt szerezni a maga fel­fogásának — jelenti tudósí­tónk. Szélsőséges elemek megtá­madták az azerbajdzsáni Dzsa­­lilabád város pártbizottságát és rendőrkapitányságát. Az iráni határ közvetlen közelé­ben fekvő városban lezajlott incidensről a TASZSZ a ba­kui parlament üléséről szóló beszámolója legvégén adott hírt szombaton. Dzsalilabádban a tömeg „el­üldözte a kommunista veze­tést, a rendőrséget és a többi hatóságot” — jelentette ugyan­akkor a Reuter brit hírügy­nökség helyi újságírókra hi­vatkozva. A források szerint pénteken egy ember meghalt, 150 tüntető pedig megsebesült, amikor a rendőrség tüzet nyi­tott az azerbajdzsáni város pártbizottságát és rendőrkapi­tányságát ostromlókra. Két nappal a véres összetű­zések és a helyi kommunista vezetők eltávolítása után hét­főn, még mindig a lakosság kezében van az azerbajdzsáni Dzsalilabád városa — közölte a Reuter angol hírügynökség tudósítójával egy helyi újság­író. A beszámoló szerint az irá­ni határ közelében fekvő kis­városban nyoma sincs a rend­őrség jelenlétének és párt­­tisztségviselők sem tartózkod­nak ott. A múlt heti, halálos áldozattal járó összetűzés után nem voltak újabb összecsapá­sok. Azerbajdzsán fővárosá­ban, Bakuban szombaton tíz­ezrek tüntettek a dzsalilabádi lakosság mellett; a felvonulóik óva intették a hatóságokat az erőszak alkalmazásától a hata­lom visszaállítása érdekében. A Moldáviai SZSZK ugyan­olyan határt kíván létrehozni a köztársaság és Románia kö­zött, mint amilyen az NSZK és az NDK között alakult ki. Ezt a Lityeraturnaja Gazeta című moszkvai hetilap tudósí­tója jelentette vasárnap a köztársaság fővárosából, Kisi­­nyovból, Pjotr Lucsinszkijre, a Moldáviai Kommunista Párt első titkárára hivatkozva. A szovjet állampolgárok 51 százaléka a kapitalizmust ma­­gasabbrendűnek tartja, mint a szocializmust — legalábbis a Mainicsi Simbun című japán lap felmérése szerint. A piaci mechanizmusok ki­építése, a magántulajdon, a baloldali radikalizmus ellen, az erkölcsök védelmére, az oroszországi föderáció önálló politikai, társadalmi, gazdasá­gi irányító szerveinek kiépíté­sére és a határkérdés felül­vizsgálatára szövetkezett a kö­zelgő helyhatósági és parla­menti választások előtt tucat­nyi oroszországi, magát „haza­fias-társadalmi”-nak nevező szervezet. A nem éppen peresztrojka­barát programot hirdető tö­mörülésben olyan ismert és eddig kevéssé ismert szerveze­tek vesznek részt, mint az Oroszországi Dolgozók Egyesí­tett Frontja, Oroszország Egye­sített Tanácsa, az Egység stb. „Szovjet-Oroszország a Szov­jetunió részét képező önálló szocialista köztársaság, és min­den alapja megvan arra, hogy éljen az állami szuverenitás fogalmából eredő valamennyi jogával” — hangoztatja az orosz hazafias szervezetek tö­mörülése. A platform annak a véleménynek ad hangot, hogy a húszas évektől kezdődően az elmúlt évtizedig „önkénye­sen” határozták meg Szovjet- Oroszország határait. Ezért ha valamely köztársaság kilépne a Szovjetunióból, a tömörülés mindent el fog követni azért, hogy Oroszország szuverenitá­sa kiterjedjen valamennyi „ős­időktől” hozzá tartozó terület­re. A csoportosulás egyúttal zászlajára tűzte a határkérdés „objektív és igazságos” felül­vizsgálatát is. Jelszavaik kö­zött szerepel a saját hadsereg követelése is.

Next