Népszabadság, 1990. december (48. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-01 / 282. szám
1990. december 1., szombat NÉPSZABADSÁG - KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT A PENTAGONALE KÜLÜGYMINISZTERI TALÁLKOZÓJÁN Energiagondok és a migrációs hullám veszélye (Római tudósítónktól.) Olaszország az EGK soros elnöki minőségében kész képviselni a Közös Piac fórumain, így a két hét múlva esedékes konferencián Magyarország és Csehszlovákia energiaproblémáit. Róma ehhez részletes, a szükségleteket is tartalmazó beszámolót kér a két kormánytól — közölte De Michelis a Pentagonale külügyminiszteri találkozója végeztével tartott sajtóértekezletén. Kodolányi Gyula államtitkár a Népszabadságnak elmondta, hogy elébe menve az olasz felajánlkozásnak, levelet hozott Antall József kormányfőtől az energiagondokról, illetve költségvetési kihatásairól. A tavaly Budapesten életre hívott négyek, majd Csehszlovákiával kibővült Pentagonale regionális együttműködés augusztus elsejei velencei kormányfői találkozóját követően első ízben pénteken randevúztak az ötök külügyminiszterei. A házigazda Gianni De Michelis, az osztrák Alois Mock, a csehszlovák Jiri Dienstbier és a jugoszláv Budimir Loncsar külügyminiszter mellett hazánkat Kodolányi Gyula államtitkár képviselte. A Pentagonale történetében első alkalommal a tanácskozásra parlamenti képviselőket is meghívtak. A külügyminiszteri találkozó politikai dokumentumát értékelve, a nemzetközi sajtóértekezleten De Michelis hangsúlyozta a Pentagonale regionális együttműködés különleges fontosságát, s ebben egyetértett vele a magyar és a csehszlovák felszólaló is. A Pentagonale túljutott „az embrionális állapoton”, elérkezett a tettek ideje — hangoztatta az olasz külügyminiszter. A pénteki tanácskozáson szó volt a tervezett nagyszabású infrastrukturális beruházások finanszírozásáról, így autópályák, vasútvonalak, a távközlési rendszerek korszerűsítéséről. Energiaügyben De Michelis értésre adta, hogy az előtérben a rendkívül válságos szovjetunióbeli helyzet áll. Ám hiba lenne elfeledkezni, hogy ezzel egy időben az Öböl menti válság, illetve a KGST-kereskedelem szétesése mekkora problémák elé állítja Magyarországot és Csehszlovákiát. Itália kész képviselni ezeket a gondokat az EGK-ban. „Sürgető megoldást követelő drámai problémának” nevezte De Michelis, ismét csak elsősorban Magyarországra és Csehszlovákiára utalva, a migrációs, menekültveszélyt. Olaszország és Ausztria — mondotta a külügyminiszter — vetette fel a kérdést, abban a tudatban, hogy a Szovjetunióból várható áradat ugyan elsőként nem őket, ám következményeiben valamennyi európai országot érintheti. Megállapodás született, hogy még január első felében e kérdésről az ötök egységes álláspont kialakítására „ad hoc” tanácskozást tartanak. O. L. Gy. Nyelvtörvényjavaslat a bukaresti szenátusban Románia támogatja a VSZ katonai struktúráinak megszüntetését Romániában ma először ünnepük meg hivatalos nemzeti ünnepként december 1-jét, Erdély Romániával történt egyesülésének napját. Ezt megelőzően a román szenátusban Romulus Vulpescu szenátor nyelvtörvénytervezetet nyújtott be. A szenátor korábban egy interpellációjában a román televízió magyar nyelvű adásának megszüntetését, illetőleg valamelyik vidéki stúdió műsorába történő beillesztését kérte. Akkori indítványával kapcsolatosan a legnagyobb bukaresti ellenzéki lap, a Románia libera „ravaszdi” nacionalistának nevezte Vulpescut. Most — a különben kiváló műveltségű irodalmárnak ismert honatya — háromszakaszos törvénytervezetet terjesztett a román parlament felsőháza elé. A javaslat abból indul ki, hogy a román nyelv a román nép tulajdonában még megmaradt „kevés javak egyik, ha nem éppenséggel az egyetlen kincse”, amelyet „nem támadtak meg”. A tervezet abból a meggondolásból indul ki, hogy „a bárhol élő románok által beszélt és írott nyelv évezredes szellemiségünk legelevenebb és legszívósabb kifejezésének bizonyul”. Ezért Vulpescu a román nyelvet jogilag felségjelértékűvé emelő javaslatot terjesztett elő. A törvénytervezet első szakasza kimondja: „Romániában az egyetlen nemzeti nyelv a román nyelv.” A második szakasz tartalma: „Romániában a hivatalos állami nyelv a román nyelv.” Végül a tervezet harmadik szakasza szerint „a két első cikkely bármiféle megszegése a nemzeti felségjelek — a nemzeti zászló, címer, himnusz — megsértésére vonatkozó törvényes előírásoknak megfelelően büntetendő”. A szenátus határozata értelmében a törvényjavaslatot a testület állandó irodája elé terjesztették. A javaslatot meghallgató ülésen Vasile Mois szenátusi alelnök a tanácskozást záró, rövid beszédében, történészek vélekedésére hivatkozva javasolta: a testület tagjai tegyenek meg még egy lépést, tartsák kötelességüknek gondolkodni azon, hogy az ország fővárosát „változtassák meg”, és helyezzék át „bárhova, az ország közepébe”. Ugyancsak a román parlamentben, egy képviselői interpellációra válaszolva, Victor Stanculescu nemzetvédelmi miniszter, vezérezredes kijelentette: Nem felel meg a valóságnak az a múlt hónap elején felröpített hírügynökségi jelentés — amelyet annak idején több távirati iroda is közölt —, miszerint Románia állítólag egyetértett volna a Szovjetunió egy olyan javaslatával, hogy vegyen részt közös hadgyakorlaton. A miniszter emlékeztetett rá, hogy Románia 1968 óta, amikor a VSZ tagállamainak csapatai — Románia kivételével — bevonultak Csehszlovákiába, „országunk nem fogadta el, hogy részt vegyen csapatokkal történő közös hadgyakorlatokon más államok területén, és nem is engedett meg hasonló gyakorlatokat nemzeti területén”. Megemlítette továbbá: mostanság ilyesmiről annál kevésbé lehetett szó, mivel jelenleg a kormánymegbízottak bizottsága azon dolgozik, hogy a VSZ államfőinek decemberről szovjet javaslatra elhalasztott, és Budapesten sorra kerülő, legközelebbi tanácskozása elé olyan javaslatot terjesszen, hogy a jövő év július 1-jéig szüntessék meg a Varsói Szerződés katonai struktúráit. A román nemzetvédelmi minisztérium — ahogyan Stanculescu mondotta — „mindenkivel konszenzusban, arra a konklúzióra jutott: az említett dátumig szűnjön meg minden nem állandó jellegű struktúra, úgymint a védelmi miniszterek bizottsága, az egyesített fegyveres erők egységes parancsnoksága, a katonai műszaki-tudományos tanács”. M. Péter András Ne legyen magyar konzulátus Kassán? (Prágai tudósítónktól.) A szlovák külügyekért felelős minisztérium helyettes vezetője meglehetős döbbenetet okozott azzal a csütörtöki sajtónyilatkozatával, amely szerint kormánya nem szorgalmazza, hogy Magyarország Kassán konzulátust nyisson, mivel véleménye szerint a meglevő kettő, Pozsonyban és Prágában, elegendőnek látszik az igények kielégítésére. A Népszabadság prágai tudósítójának értesülése szerint a prágai szövetségi külügyminisztériumban maguk is csak a szlovák sajtóból értesültek a Zelenai-nyilatkozatról, amelyet egyelőre a szóban forgó források szerint nem lehet végleges és hivatalos szlovák álláspontnak tekinteni a körülményeket figyelembe véve. A szövetségi külügyminisztériumban állítólag nem is tudnak arról, hogy ez ügyben lenne hivatalos szlovák álláspont. Az értesülések szerint magának a szövetségi külügyiminisztériumnak nem lenne kifogása az ellen, hogy Magyarország Kassán konzulátust nyisson, de ez végső soron egy magyar—szlovák megállapodás kérdése kellene hogy legyen, az egész ügy tulajdonképpen Pozsony hatáskörébe tartozna. Ugyane forrás szerint az ügy elválaszthatatlan attól, hogy Magyarországon — például Békéscsabán, tehát szlovák lakta körzetben — újabb konzulátust nyithasson Csehszlovákia is. Mint emlékezetes, az újabb magyar konzulátus nyitásának a kérdését Göncz Árpád köztársasági elnök vetette fel a nyáron Prágában és Pozsonyban tett látogatása alkalmával. A dolog szóba került Jeszenszky Géza prágai tárgyalásai során is. Magát a Zelenai-nyilatkozatot azért is fogadta Prágában gyanakvás, s tekintik nem eléggé autentikusnak, mert kevéssé rangos lapban kapott helyet.. Kis Tibor ÉSZAK-ATLANTI KÖZGYŰLÉS: A béke osztaléka végül is társult tagságra számíthatnak — ha nem is a NATO-ban, de a NATO- parlamentben — a demokratikusan választott kelet-európai parlamentek. Ezzel a határozattal fejeződött be Londonban az észak-atlanti közgyűlés, a 16 NATO-tagállam parlamentje tanácskozó testületének 36., évi rendes ülésszaka. Vagy rendkívüli ülésszaka? Az imár csak ráadás, hogy a Dornbach Alajos vezette magyar parlamenti küldöttséget — tagok: Csóti György (MDF), Karcsay Sándor (KDNP), Wachsler Tamás (Fidesz), Sípos Imre (FKGP), Kovács László (MSZP) — a többi ország delegációival együtt fogadta II. Erzsébet királynő is. Az igazán rendkívüli az volt, hogy a NATO mostani parlamenti közgyűlésén egyáltalán részt vett, méghozzá , úgynevezett „társult küldöttségként” — tárgyalási joggal, szavazati jog nélküli öt kelet-európai ország: Magyarország mellett a Szovjetunó, Lengyelország, Csehszlovákia és Bulgária parlamentjének küldöttsége. A szovjet delegációt Vlagyimir Lobov tábornok, a szovjet hadsereg vezérkari főnökének első helyettese vezette, a csehszlovák küldöttséget Alexander Dubcek, az 1968-as „prágai tavasz” kezdeményezője, most a prágai szövetségi parlament elnöke — beszédét felállva tapsolták meg a közgyűlés részvevői, és sok nyugati parlamenti képviselő járult asztalához autogramért — és a lengyel külügyminiszter, Krzysztof Skubiszewski is felszólalt a tanácskozáson. A határozatok (amelyek ha nem is a NATO, de a NATO-államok keblére ölelték a kelet-európai országokat) átfogó gazdasági segítséget, a kelet-európai országok pénzügyi egyensúlyának helyreállítását és adósságterheik könynyítését követelték. A lendület csak egyetlen ponton torpant meg: a NATO-országok küldöttei szerint szó sem lehet arról, hogy a Varsói Szerződés katonai szervezetének jövőre várható önfeloszlatása hasonló gondolatokat indukálna a NATO- ban. Manfred Wörner NATO-főtitkár beszédében leszögezte — a határozat is tartalmazza —, hogy a NATO, katonai szervezetestül, a jövendő európai biztonsági rendszer alapvető pillére, Dornbach Alajos közgyűlési felszólalásában hangsúlyozta, hogy Magyarországnak nincs ellenségképe, de amíg a VSZ katonai szervezetének megszűnése után ki nem alakul az új összeurópai biztonsági rendszer, Magyarországnak addig is szüksége van valamilyen katonai biztonsági garanciarendszerre. Hozzátette: Magyarországon nem NATO-tagságra gondolnak. A magyar küldöttség többi tagja a közgyűlés munkabizottságaiban tevékenykedett a héten. Csóti György a gazdasági bizottságban elmondta, hogy Magyarország szakított a kis reformok politikájával, rendszerváltás folyik, amelynek „ökoszociális piacgazdaság” lesz az eredménye. Figyelmeztetett a keleti és délkeleti irányból hamarosan várható menekültáradatra, és segítséget kért, mert, mint mondta, Magyarország ezzel a problémával egyedül nem képes megküzdeni. Sípos Imrétől a környezetvédelmi bizottságban azt kérték, hogy Magyarországon gyorsan állítsák össze a kívánságok szak- ésösszegszerű listáját, mertmár jövő márciusra fel akarják mérni, milyen segítséget adhatnak a NATO-országok a magyar környezetvédelmi problémák megoldásához. Kovács László a közgyűlés politikai bizottságában azt fejtegette, hogy Magyarország biztonságát az integrálódás Európába, valamint a szomszédos országokkal új alapokon építendő, kiegyensúlyozott kapcsolatok szavatolnák a legjobban. Érthető, mondta, hogy a magyar kormány eleinte a kelleténél jobban igyekezett elhatárolódni a Szovjetuniótól, de véleménye szerint most már mind a hat parlamenti pártban erősödik a meggyőződés, hogy a Szovjetunió olyan nagy, szomszédos ország, amelytől a magyar gazdaság függ, ezért a magyarok érdeke a be nem avatkozáson és az egyenjogúságon alapuló normális viszony. „Ehhez Gorbacsov partner” — vélekedett Kovács László. Meghívottként felszólalt a politikai bizottságban Alföldy Tádé, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára is. Tájékoztatta a NATO-képviselőket: a magyar kormány jó esélyt lát arra, hogy a januárra tervezett VSZ-csúcson a részvevők megállapodjanak a katonai szervezet feloszlatásának időpontjában. A legnagyobb taps AlexanderDubcek felszólalását fogadta. Ő gazdasági és politikai segítséget, támogatást sürgetett a Szovjetuniónak Gorbacsov megmentésére. „Higygyék el, én ismerem a Szovjetuniót, és most azt mondom, érdemes segíteni” — mondta a csehszlovák politikus. London, 1990. november 30. Mészáros György Az ultimátum Ez a világ már nem az a világ. Abban a világban nem az számított, hogy mi az igazság, hanem, hogy ki mondja: „ők” voltak, meg „mi”. A „mi” oldalunkon, ami nem is volt mindig annyira a „mienk”, mindig „ők” voltak az „ők”. De az „ő” oldalukon mi voltunk az „ők” és ők a „mi”. Jó az volt, ami „nekünk” jó. Amit „ők” csináltak, az volt a rossz. És viszont. Ami jó, az rossz, ami rossz, az jó — Orwellnek igazán nem kellett messzire mennie. Most aztán kapkodhatná a fejét. „A szabadság és a demokrácia: egyetemes érték. Új, igazságos világrendet csak rájuk lehet építeni.” Ezt a szovjet külügyminiszter mondta péntekre virradóra az ENSZ-palotában. „Jelképes értékűnek és törvényszerűnek tartom, hogy a Biztonsági Tanács mai ülésén James Baker elnököl, annak az Egyesült Államoknak a külügyminisztere, amely kezdettől fogva tevékenyen fellépett az agresszió ellen.” Ezt is Sevardnadze mondta, miután leadta „igen” szavazatát az Iraknak címzett BT-ultimátumra. Vjacseszlav Molotov foroghat a sírjában. A Szovjetunió — a második világháború óta először — együtt szavazott a három nyugati nagyhatalommal egy olyan határozatra, amely katonai akciót helyez kilátásba egy agresszor ellen. Mégpedig egy „antiimperialista” mezben tetszelgő tegnapi szövetségese ellen. Mocoroghat mauzóleumában Mao Ce-tung is. Kínának ugyan most még nyilván sok lett volna az „igen”, de a vétó ódiumát sem vállalta: zöld utat adott a többiek döntésének. Csien Csi-csennek esze ágában sem volt, hogy — például — azt mondja: úgy kell a „gaz feudális kényúrnak”, ehelyett kollégáihoz csatlakozva követelte, hogy Irak „haladéktalanul” vonuljon ki Kuvaitból. Fejéhez is vágta a Biztonsági Tanácsnak Al-Akbari iraki ENSZ-nagykövet, hogy „az amerikai kormány eszköze”. Mint az ötvenes években: „ők” ott mind „rosszak”, „mi” vagyunk a „jók”. Csupa elfeledettnek hitt fordulat: „kettős mérce”, „hegemóniatörekvés”, „imperialista manőverek”. (Még az európai vívmányoknak is jutott egy díszítő jelző: „úgynevezettek”...) Hiába. Ez a világ már nem az a világ. „A szembenállás időszaka sokáig sok mindennek fedezékül szolgált.” Ezt is Sevardnadze mondta, s hozzátette: „Ma már mások a reakcióink. Legyőztük a korábbi elidegenedést”. A választás immár a jó és a rossz között van. Úgy, ahogy az amerikai külügyminiszter mondta: idézőjel nélkül. Jó — például — a szuverenitás. Rossz — például — egy ország bekebelezése. A helyzet merőben új: a szavak kezdik ugyanazt jelenteni Moszkvában, mint Washingtonban. A világ művi megosztottságának deklarált feladásával — Bakert idézve: „a hidegháború eltemetésével” — az ENSZ kezd az egyesült, de legalábbis az újraegyesülőfélben levő nemzetek szervezete lenni. Ezt a mozgást a Biztonsági Tanácsban Irak kuvaiti inváziója talán még fel is gyorsította. Azzal, hogy brutálisan a világközösségnek szegezte a kérdést: elfogadja-e egy ENSZ-tagállam „leradírozását” a térképről vagy sem. A BT ultimátuma erre egyértelmű válasz. Nem. Serény Péter Magyar kommandó Nekem már akkor gyanús volt a dolog, amikor a kormányfői rezidenciának szánt, potom 35 millió forintért renovált épület elkészült, s a rendszerváltás után rögvest kiderült, hogy nem biztonságos. Most meg itt vannak a szerencsétlenül járt kommandósok, akik holmi tervrajzokra hagyatkozva akarták kézre keríteni a házában szunyókáló banditát, de kiderült, hogy az épületben nem ott volt az ajtó, ahol a községházán beszerzett alaprajz mutatta. Szóval, vigyázni kellene ezzel a Nyugat-majmolással. Félreértés ne essék, tudom, hogy elmúltak már azok az idők, amikor a kólamámortól, a twistőrülettől, valamint a hippikultusztól kellett — ideológiai alapon — távol tartani a szocialista nevelés vívmányain fölcseperedőket. Téved az is, aki azt hiszi, hogy a fogyasztói társadalom árudömpingjétől és neonreklámjaitól megszédült népünket óvom a hajdanán annyit emlegetett bomlasztó hatásoktól. Más itt a baj. A szolgaian másolt kulcsok nem illenek a hazai zárakba. Egyesek e tényt felismerve, a harmadik út zászlaját lobogtatják, mások a kulcsot hiszik kozmopolitának, holott elképzelhető, hogy a zárak nem forognak eléggé olajozottan. Esetleg nem is ott vannak, ahol a kulcsokkal keresik őket. A kormányfő és a két megsebesült kommandós most a saját kárán tanulta meg, hogy ez Magyarország. Ahol nem is oly rég a még mindig Marx névre hallgató téren a két oldalról épített felüljáró sem akart összeérni, ott a rendszerváltás sem annyira precíz, mint szeretnénk. Rengeteg a tervrajz, a dokumentáció , mégis falakba ütközünk, golyók süvítenek a fülünk mellett, s lám, hiába a páncélmellény, az is korszerűtlen, egy-egy lövedék könynyen a vállunkba fúródhat. Túl sokan alszanak ma régiónkban ágyhoz támasztott fegyverrel. Talán a totális bizonytalanságból fakad az általános bizalmatlanság, a kishitűségből a gőg, az egymásrautaltság fel nem ismeréséből a kirekesztés indulata. Híreshírhedt volt hajdan Kádár szivarzsebe, állítólag mindig ott lapult a papírfecni az új PB-tagok neveivel. Vajon most hol található az új kormánynévsor? Vajon most tényleg nem a megbízhatóság, hanem a szakértelem a mérce? Vajon a kritikus hang végre többet ér a szervilis hajbókolásnál? Meddig érdemes kiút helyett ellenségeket keresni, s ha nincsenek, kreálni? Senki sem kérdi: pontosan kik azok az Aczél-káderek, akik kezükben tartják a sajtót? Senki sem mérlegeli, hogy ki árt többet hazánk tekintélyének — a honatya Bethlen, avagy a vagyonügynökség éléről elmozdított Tömpe István? Az elnök Amerikában talán megteheti, hogy nem határolódik el minduntalan saját pártjának szélsőségeitől, itthon azonban — éppen történelmi múltunk okán — aligha. Egy konszolidált, a demokrácia játékszabályait reflexszerűen ismerő országban hamar oszlathat blokádot a rendőrség, de Magyarország esetében ez még nem ilyen kézenfekvő. Itt minden kissé bonyolultabb. Fölöslegesek a folytonos párhuzamok, a makacs ana-lógiakeresések, egyelőre az itt még nem ott — ahogy egy gyógyszerre másként reagál két emberi szervezet, úgy a társadalmi receptek sem lehetnek automatikusan azonosak, főként ha belátjuk, hogy sokkterápiára mindenképp szüksége van az országnak. De ajtóstul azért ne rohanjunk a házba. Mert félő, hogy még mindig elavult alaprajzokkal dolgozunk. Tamás Ervin 3