Népszabadság, 1991. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-29 / 124. szám

• GÉPJÁRMŰBIZTOSÍTÁSOK ITTHON, EURÓPÁBAN Magyar Olimpiai Csapat hivatalos biztosítója vállalja a felelősséget a közlekedésben is Aki nem okoz balesetet, értékes nyugati gépkocsit is nyerhet a BONUS-sorsoláson. És lesz még egy sorsolás! Önnek is esélye lehet arra, hogy részt vegyen jövőre a Barcelonai Nyári Olimpián, ha felelősségbiztosítását nálunk köti meg. A milliónyi ember, aki naponta útra kel, mind szeretné célját elérni. Mi nyugalmat adunk a figyelmes vezetéshez, s így benne vagyunk minden elindulásban és minden megérkezésben. Szeretnénk, ha Ön is elégedett ügyfelünknek mondhatná magát, aki tudja, hogy biztonság kíséri az utakon. 1991. július 1 -jétől a Kormány rendelete alapján minden gépjármű tulajdonosnak érvényes felelősségbiztosítással kell rendelkeznie, ha gépjárművével részt akar venni a közúti forgalomban. Az Állami Biztosító Rt. most abban állhat rendelkezésére, hogy Ön is - mindenfajta utánjárás nélkül - eleget tehessen törvényes kötelezettségének. Országos hálózatunk révén mindenütt közel vagyunk Önhöz. Európai rendszerű, számítógépesített nyilvántartásunk pontosan és bizalmasan kezeli az adatokat. Hosszú távon biztosítja: nálunk a jó vezetők nem fizetnek a rosszak helyett, így válik ez a biztosítás az Ön számára egyre olcsóbbá!

Next