Népszabadság, 1991. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-03 / 181. szám
f 1 DÖBBENETES! A Merkantil Bank Rendkívüli akciója! . ... ' 5 * ^4 ^ V1 ^ . ■ • - _ 20-féle, 1992-es lejáratú lakossági kötvény kapható Ijllíj a József Attila utca 24-ben. Mivel 1988 előtti kibocsátásúak,a MERKANTIL BANK RT. ezért adómentesek! Nettó hozamuk 33-36 % közötti! kreatív embereknek A kötvények a jövő év elején vagy végén járnak le. kreatív megoldások. MERKANTIL BANK VÁLTÓ- ÉS VAGYON BEFEKTETŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST V., JÓZSEF A. U. 24. TELEFON: 118-2688 ’i r r II . 8 NÉPSZABADSÁG - ÉRVEK, VÉLEMÉNYEK 1991. augusztus 3., szombat Második kiegyezést! T. Tavaly, az első szabad országgyűlési választások eredményének kihirdetésekor, véglegessé vált, amit már régóta tudtunk. A lakosság döntő többsége polgári társadalmat akar. Erős és stabil polgárság képes csak kivezetni az országot a jelenlegi válságból, hatékonyan működtetni a nemzeti tulajdont, megnyerni és megfizetni a szaktudást,, támogatni a művészeteket, a tudományt. A történelemben a rendszerváltások koreográfiája egy és ugyanaz. Először megjelennek az új rendszer meghatározó gazdasági rétegei, megerősödnek, majd átveszik a gazdasági hatalmat, és kialakítják az új politikai berendezkedést. Nálunk ez nem így történt. A politikai intézményrendszer átalakítását az erős polgárság kialakulása előtt kezdték el. Bár történelmi kényszer, mégis hiba volt a váltást előkészítők és szervezők részéről, hogy annál a bizonyos kerekasztalnál csak a politikai technikákban egyeztek meg, és nem a gazdasági átalakítás igazi kérdéseiben. A szervetlen rendszerváltás következményeként ma nincs olyan réteg, amely igazán nyertese lenne a fordulatnak. (Még a gyorsan „meggazdagodott” mai tőkés sem, hiszen nem lehet biztos abban, hogy stabilizálhatja megszerzett pozícióját.) E cikk szerzői Kocsis András, a Kockázat Nemzetközi Befektetési Tanácsadó Részvénytársaság elnöke, a Független Kisgazdapárt elnöke melletti tanácsadó testület vezetője, és Széles Gábor, a Műszertechnika Részvénytársaság elnök-vezérigazgatója, a Magyar Demokrata Fórum országos elnökségének tagja, a GYOSZ elnöke. Mindketten több más cég résztulajdonosai. Remélik, hogy ez a cikk egy olyan, a magyar sajtón belüli vitasorozat első darabja, amely fórumot biztosít annak a vállalkozórétegnek, amely érdekelt az ország gazdasági helyzetének jobbításában. A pártoknak nincs stabil bázisuk, valódi gazdasági erőközpontok nem támogatják őket, keresik a helyüket, s ezért sokszor áltevékenységet folytatnak. Közös platformjuk volt a múlt rendszer politikai felszámolása, s miután ez megtörtént, igazi , gazdasági program nélkülivé váltak. Ennek másik oldala, hogy a hazai tőkének nincs valódi politikai pártja, nincs jelen szervezett erőként a magyar parlamentben, amelyet egy esetleges kétkamarás ház megoldott volna. Nagyrészt presztízscsaták folynak a pártok, a közjogi méltóságok között, miközben az igazi kérdésekről (adósság, piacvesztés, szociális konfliktusok, bűnözés stb.) még kommunikáció sincs a politikai élet szereplői között. Olyan ez, mint egy nagy sakkcsata egy hajón. Felváltva ügyes és rossz húzások, a háttérben sok elemző, erős koncentrálás minden fél részéről az előnyszerzésre, a győzelemre. A hajó azonban léket kapott (nem most, de attól még lék, talán nem végzetes, de ha nem javítják ki, az lesz.) Ha csak a sakkra figyelünk, tragédia lesz, az örvény nem ismeri a finom kombinációkat! L_|__| A válságból való kijutásunk alapvető kérdése az együttműködés, a hatalmi elit kiegyezése a nemzeti és külföldi tőkével. Nem kell olyan meszszire mennünk történelmi múltunk kutatásában, hogy ne tűnjék szembe a jelen gazdasági és társadalmi helyzetnek a hasonlósága a kiegyezéskori Magyarország helyzetével. Akkor az 1849 és 1867 közötti elnyomó hivatalnokrendszerrel és az osztrák tőkével kellett az országnak kiegyeznie, hogy folytatni tudja polgári átalakulását, felzárkózni tudjon Európához. Úgy véljük, hogy a mostani rendszerváltozás, a szabad, demokratikus Magyarország megteremtése és az 1867-es kiegyezés nagyon hasonló történelmi helyzetben jött létre. Meggyőződésünk, hogy hazánknak a közelmúltban voltak Széchenyijei, akik szellemileg megalapozták és előkészítették a fordulatot, akik óhatatlanul tragikusan kirekesztődtek gondolataik megvalósításából, vannak Kossuthjai, akik bátor radikalizmusukkal látványosan végrehajtják a fordulatot, de a mai helyzet deáki bölcsességet igényel. Kiegyezésre van szükség! Nem elsősorban a pártok közötti kiegyezésre, hanem az új hatalmi elit és a nemzeti tőke egymásra találására. Meggyőződésünk, hogy kölcsönös az érdekeltség a harmonikus együttműködésben. Az egyik gazdasági, társadalmi bázist talál, a másik demokratikus teret a válságkezelés vezényléséhez, és — tegyük hozzá ,őszintén — érdekei érvényesítéséhez. Az országgyűlési és helyhatósági választásokon hatalomra került új politikai elitnek az ország jövője érdekében ki kell egyeznie, meg kell békélnie, és össze kell fognia a műszaki és gazdasági szakértelmiséggel, s ezen belül az előző rendszer adminisztrációjával, szakértői garnitúrájával. (Természetesen azokkal nem, akik rendszerektől függetlenül tehetségtelenek, korruptak.) A nyolcvanas években, különösen a nyolcvanas évek közepétől mind az államigazgatásban, mind a gazdasági szférában, mind a kulturális életben jelentős többségük már diplomával a zsebében került a helyére, elsősorban szakmai és nem politikai érdemek alapján. Ezt a réteget nem szabad létbizonytalanságban tartani. Tudomásul kell venni, hogy ezek az emberek elősegítették a rendszerváltást, s még egyet — ami talán ennél is fontosabb —, nincs két elit Magyarországon. A politikai élet szereplőinek és a hazai tőke együttműködésének, kiegyezésének alapja a gazdasági jogalkotás középpontba állítása, gyors tulajdonrendezés és a nemzeti polgárságon belüli címkézések (zsidó, vörös, fehér ... stb.) elvetése lehet. E nélkül, a polgárság legbefolyásosabb rétege, az egyénileg termelő paraszttól, (farmertól), a milliárdos nagytőkésig „kivár”, tőkéjét nem működteti, befektetései csak spekulációsak, nem termelők. Ennek következtében a nemzetgazdaság fejlődésének nincsen reális lehetősége. Történelmi viharok után e 93 000 km 2 maradt nekünk. Ez örökségünk és hazafiúi kötelességünk ezt megóvni, megőrizni magyarnak. Gondozni és ápolni nemzeti tudatunkat és tradícióinkat, védeni és segíteni a földkerekség valamennyi, magát magyarnak valló emberét. Hiszen ez a nemzeti polgárság feladata, hivatása, és ezt csak összefogva képes megvalósítani. Így tudunk, valódi partnerei és nem kiszolgálói lenni a számunkra olyannyira szükséges külföldi tőkének, amely egyébként megosztaná és szétforgácsolná gazdaságunkat, és néhány monopólium uralma alá kényszerítené az országot. A térség többi országához képest komoly előnyünk van. Lényegesen korábban kezdtük a reformokat, a mai menedzserek jelentős része piaci, félpiaci körülmények között tanult meg egyensúlyozni, korlátozottan, de érvényesülhetett az egyéni kezdeményezés, a politika itt nehezedett rá legkevésbé a gazdaságra, megtanultunk „közlekedni” Keleten és Nyugaton egyaránt. Ez a relatív előny, valamint az ország geopolitikai helyzete szinte kínálja a lehetőségét annak, hogy Magyarország regionális kereskedelmi, pénzügyi központtá váljék, annak minden előnyével. Itt azonban alapvető feltétel a gorbacsovi Szovjetunióval való viszony rendezése, nemzeti önérzetünk megőrzése mellett. A szovjet csapatok elhagyták Magyarország területét, semmi akadálya nem lehet az együttműködés fejlesztésének. Egyik közvetítő kapoccsá válhatnánk a Nyugat és a Szovjetunió, a szovjet tagköztársaságok között, ki kellene használnunk, hogy mi benn vagyunk (voltunk?) a szovjet piacon. A hazai polgárság érdekelt a Szovjetunió köztársaságaival való kapcsolatban, és nem engedheti meg, hogy ezt ideologikus megfontolásból elrontsák. I 17 : Az elmúlt két év igazi eredménye a politikai intézményrendszer demokratikus kereteinek és játékszabályainak kialakítása volt. Ezt ma védeni és fokozatosan finomítani kell, hogy a válságkezelés ezen belül legyen megoldható. Az utca nem lehet alternatíva senkinek! Különösen nem a polgárságnak, amely legtöbbet veszíthet általa. Világosan ki kell mondani azonban, hogy a rendszerváltással nem a polgárság vagy annak valamely markáns csoportja került hatalomra, hanem jó szándékú, hazafias értelmiségiek olyan csoportja, akik — önhibájukon kívül —, társadalomszervezési és gazdaságirányítási gyakorlat nélkül kezdtek a történelmi feladathoz. De az ország ma nem bír el még egy fordulatot és hatalmi váltást, ezért katasztrófa lenne új választások kiírása. Akarja, nem akarja, ennek a garnitúrának a küldetése a válságkezelés levezénylése. A feladat nagy. A mai hatalmi elit csak akkor tudja ezt megoldani, ha képes és hajlandó kiegyezni és összefogni a polgársággal, s megkapja annak támogatását. Kocsis András—Széles Gábor 13. 1 ___________ *_| OLVASÓNKÉ A SZÓ A pápa joga Felkeltette figyelmemet a Rosdy Pál — Eörsi István-féle levélváltás (VII. 11.). Bár nem vagyok hivatalból illetékes az Eörsi István által írottakhoz néhány kiegészítést fűzni, ám úgy vélem, ezt mint gyakorló katolikus hívő is megtehetem. Ha jól értettem, Eörsi István szerint a pápa külföldön bizonyos dolgokat (így a válaszban példaként felhozott művi vetélés megtiltását) csak Wojtyla úrként szorgalmazhat, mivel „külföldi államfőként” — a nemzetközi jog alapján — nem avatkozhatbele egy másik állam ügyeibe. Eörsi István eszerint nem látszik ismerni azt a tényt, hogy a pápa nemcsak a Vatikán állam feje, hanem a világon bárhol élő, több mint félmilliárd katolikus elfogadott lelki-vallási vezetője. Erre a megbízatást, felhatalmazást az első pápa, Szt. Péter — az egyházi tanítás szerint — magától Jézustól kapta, és az kiterjed minden utódra is. (Rosdy Pál is utal erre írásában. Joga van tehát bármely államban élő katolikusok számára a hitbeli dolgokkal kapcsolatos magatartáshoz iránymutatást adni. Ilyen például a művi vetélés kérdése is, mivel ez szoros kapcsolatban van a Tízparancsolat „ne ölj!” parancsával, amelyet a zsidó vallás és a keresztény vallások egyaránt elfogadnak. Mindezek alapján, — szerintem — a pápa Lengyelországban semmiféle nemzetközi jogot nem sértett meg, csak a tisztéből eredő kötelességét teljesítette. Az előbbiekből érthető Lech Walesa kézcsókja is, aki hívő katolikusként tette ezt, s nem mint egy másik államfőnek, hanem mint Krisztus földi helytartójának. (Egyébként ilyenkor nem a kezet szokták megcsókolni, hanem a főpásztori hatalom egyik jelvényét, a pásztorgyűrűt.) Dr. Szabó Pál Tivadar pszichológus, Budapest