Népszabadság, 1991. október (49. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-28 / 252. szám
1991. október 28., hétfő NÉPSZABADSÁG - HAZAI KÖRKÉP Modernizálni vagy bezárni? Folyik a vita a bányák és a magyar szén legnagyobb vásárlója, a Magyar Villamos Művek között. A vita vérre megy: ha ugyanis az erőműveknek kevesebb szén kell, a bányákban olyan mértékű termeléscsökkenésre kell számítani, amit az amúgy is ezer sebből vérző vállalatok már nem tudnak elviselni. Az egyik napról a másikra csődbe kerülő bányák bezárása viszont emberek ezreinek az utcára kerülésével járna. Aligha csodálható hát, ha a bányászok minden lehetséges eszközzel megpróbálnak küzdeni a szénvásárlások csökkentése ellen. Már csak azért is, mert a mai helyzet igencsak váratlanul érte a bányavállalatokat. Az elmúlt időben a kormány energiapolitikai koncepciója fogódzót adott a szénbányászat szerkezetátalakításához: azzal számolt ugyanis, hogy a mintegy 2000 megawattnyi szénerőművi kapacitást az MVMT-nél érdemes kihasználni, ehhez kell tehát igazítani a széntermelést. Ez a szakmai közmegegyezésként elfogadott elv azonban a jelek szerint immár nem érvényes: az áramfogyasztás jelentős csökkenése az MVMT-t arra ösztönzi, hogy olcsóbb energiaforrást választva csökkentse a szénerőművek áramtermelését. A tröszt ezért aligha marasztalható el, hiszen mint minden nyereségérdekelt intézménynek, neki sem lehet más célja, mint a legolcsóbb termelési lehetőség megválasztása. Más kérdés, hogy mi lesz ennek a hatása. A szénfelhasználás csökkenésének ugyanis az lesz a következménye, hogy a szigorú gazdaságossági követelmények egyik napról a másikra rászabadulnak a bányászatra, s emiatt megtörténik az, amivel már megannyi kormányhatározat „fenyegette” hiába az ágazatot: a gazdaságtalanul termelő bányákat bezárják. Amit tehát mind ez idáig nem tett meg a kormány — pontosabban nem tettek meg a kormányok a nyolcvanas évek közepe óta —, azt most megteszi a piaci követelmények egyértelmű alkalmazásával a Magyar Villamos Művek. A kérdés csak az — s ezt a kérdést mostanában sok helyen sztrájkfelhívásokkal nyomatékosítják a bányászok —, hogy szabad-e szigorú piaci szempontok alapján dönteni egy olyan stratégiai ágazatban, mint az energetika? Szabad-e állami beavatkozás nélkül egyszerűen sorsára hagyni egy nagy hagyományú, több tízezer embert foglalkoztató ágazatot? Félreértés ne essék, mindez nem azt jelenti, hogy mentsük meg a ráfizetéses bányákat. Azokat jobb bezárni, még akkor is, ha tudjuk: sok helyen kelt elégedetlenséget, tiltakozást, esetenként akár sztrájkot is a bányászok körében a munkahely elvesztése. De mert itt mégsem egy-egy vállalatról, hanem egy egész szakma sorsáról van szó, a gazdaságtalan termelés visszaszorítását aligha célszerű kizárólag a piacra bízni. A piac megteszi, ami tőle elvárható — s amit a kormányoktól az elmúlt években hiába vártunk —, meghúzza azokat a határokat, ameddig a széntermelést még gazdaságosnak tartja. Ehhez a „cövekhez” igazítva most már újra lehet gondolni a szénbányászat szerkezetátalakítását és költségvetési, foglalkoztatáspolitikai és egyéb szempontoktól függően gyorsítani vagy némiképpen elnyújtani az ágazat modernizálását, átalakítását. Ez azonban már kormányzati feladat, nem pedig két vállalat megállapodásának tárgya. Kozma Judit SZABÓ BARNABÁS FELVÉTELE a ma '84 Ki kicsoda volt a forradalomban? Átböngészgettem, figyelmesen, az ötvenhatos kitüntetettek lajstromát. Egyik-másik régi barátom nevét kerestem. Emberekét, akikre fölnéztem, akikkel vitatkoztam, akiktől tanultam. Találomra mondom: például az Ádám Györgyét, a Tánczos Gáborét. Lehet, hogykivonatos, rossz közleményt olvastam? Végigbújtam egyszer, kétszer, ötször. Az első közleményben semmiképp sem találkoztam a nevükkel. Aztán elkezdtem érdeklődni, kíváncsiskodni. A posztumusz kitüntetettek között voltak ők is — csak talán nem az első menetben fordultak elő. Csak éppen nemigen került nyilvánosságra a nevük. Hej, de tapintatlanok tudunk mi lenni. Kerestem a Donáth Ferenc, a Mérei Ferenc, a Radó György nevét és rábukkantam a Kupa Mihályéra, az Andrásfalvy Bertalanéra. Minden tiszteletem az övék, de hát eleddig nem tudtam ötvenhatos érdemeikről. Ez nyilván az én hibám, az én tájékozatlanságom. (Dr. Boross Péter kitüntetését értem, róla már korábbról tudtam: őt valóban internálták, meghurcolták.) Most már azt is tudom: Donáth is, Mérei is, Radó is ott szerepel a tisztelettel és főhajtással elismertek lajstromában, csak éppen nem láthattam nevüket a sorban. Lévén, hogy összesen tán mintegy ötezren részesültek elismerésben. No de hát nem mindegy, hogy a nagy nyilvánosság az egykori első-, másod- és harmadrendű vádlottak és hősök közül kiknek a nevét ismeri meg ez alkalomból, és mikor. Boldog voltam, hogy az emigrációs magyar sajtó kiemelkedő alakja, Borbándi Gyula állami kitüntetéstkapott. Most töprenghetek: vajon Tollas Tibor, Heltai György, Kende Péter, Méray Tibor kapott-e? Nem hiszem, hogy bárki is, visszamenőleg, át kívánná szabni ötvenhat szereplőinek név- és rangsorát, összetételét, ki tudja, minő szempontból. Meggyőződésem, hogy az illetékesek, amennyire csak lehet, igazságosságra, méltányosságra törekedtek, legfönnebb itt-ott meg-megcsuszszantak a névsorok, időrendek. Talán ki kellene adni az ötezer lélek lexikonét. Ki kicsoda volt a forradalomban? ár Orcsik, a tejesember A napokban felavatták Hevesen az ország első magánvállalkozású tejfeldolgozó üzemét Orcsik János portáján. A történet ez év elején kezdődött, amikor Orcsik Jánosné férje bejelentette nagy elhatározását: hátat fordít 28 éves tornatanári múltjának, és vállalkozásba kezd. Orcsikné akkor rémült meg igazán, amikor a részletekről kezdte faggatni az árát. Kiderült, hogy az üzemre rámehet mindenük. A bankok a kölcsönökre 150 százalékos fedezetet kérnek, és egy nyilatkozatot arra az esetre, ha csődbe menne a vállalkozás. Orcsik János az anyagiakról nem szívesen beszél. Azért csak elmondja: összesen 8 millió 900 ezer forint kölcsönt vett föl. Ebből 6 millió a kedvezményes, 23,8 százalékos kamatozású világbanki hitel; 1,4 milliót azért kaphatott, mert munkahelyteremtő beruházásba kezdett, 1,5 milliót pedig a Kereskedelmi Bank folyósított. Megered viszont a nyelve, amint körülvezet az üzemen: a valamikori garázs falát halványkék csempe borítja, a rozsdamentes tartályok és csővezetékek csillognak a neonfényben. — A legkorszerűbb nyugateurópai gépek — mutat körbe, s részletesen elmagyarázza, hogy a dán AVP pasztőrözőgép automatikája miként biztosítja a tej minden cseppjének csíramentességét. Ismerteti a műszaki megoldásokat, amelyeknek köszönhetően kényelmesen elférnek a nem túl nagy területen a napi ötezer liter tej feldolgozására alkalmas berendezések. Egyelőre azonban közepes terheléssel indul az üzem: napi 1500—2000 literrel. Azért ennyivel, mert Orcsik János a város adottságaira méretezte az induló kapacitást. Ám február óta — ekkor szánta rá magát a vállalkozásra — nem kevés jószágot kivágtak, és lecsökkent a tejfogyasztás is. — Ma már ott tartunk, hogy a 30 gazda 1300—1500 liter tejet fej naponta, és erre a szintre eshet vissza a fogyasztás is — mondja, majd hozzáteszi, hogy azért alakult ez így, mert drága a tej, elsősorban a szállítás teszi azzá. Hevesből a 40 kilométerre fekvő Gyöngyösre viszik a nyers tejet, s onnan utaztatják vissza feldolgozva. — Ennek a felesleges kerülőútnak a költségeit akarom megspórolni — tér vissza a tavalyi tejháború napjaiban keletkezett ötletéhez. Eredetileg a helyi Hangya Szövetkezet égisze alatt szerette volna létrehozni az üzemet, de annak nem volt vagyona, így fedezete sem a hitelre. Társakat sem talált a vállalkozáshoz, egyszerűen kinevették. Még a bank is le akarta beszélni. De végül úgy döntött, hogy mégis belevág — egyedül, így kalkulált: — A tejtermelő gazdák hónapokig várják a pénzüket a tejipartól, én két héten belül fizetek, a zsírtartalom függvényében. Így nyilván szívesen hozzák majd nekem a tejet. Az értékesítéssel kapcsolatban arra gondoltam: a jó és olcsó árut az emberek szívesen veszik. A tejipar a 2,8 százalékos zsírtartalmú zacskós tejet 21 forintért adja, nekem a 3,6-ost is megéri 20 forintért árulni. Ráadásul gusztusos, csavaros tetejű üvegben. Két deci tejföl ára 21 forint a boltban — nálam 15. Úgy vélem, napi 1300 —1500 liter tej feldolgozása, értékesítése mellett három és fél év alatt megtérül a beruházás. — Segít a család? — Négy gyermekem van. A legnagyobb nemsokára érettségizik, a kicsi nyolcadikos. A mai világban egy ilyen vállalkozás biztonságot adhat az egész családnak. Persze akkor, ha az üzlet beindul... Kovács Lajos Bútorcsődben a 3S (Munkatársunktól.) Váratlanul csődbe jutott a 3S nevű svéd—magyar bútorvállalkozás. A céget 1990-ben alapították, s 95 százalékban svéd, 5 százalékban magyar tulajdonba került. Vámszabadterületen működött Érden, a külföldiek a teljes gyárat, technológiát és a vevőket is magukkal hozták. A cég ebben a hónapban csődbe jutott, s a tulajdonos fölszámolja a vállalkozást, miután véleménye szerint a magyar finanszírozási gyakorlat és az infrastruktúra elmaradottsága okozta a vállalkozás vesztét. A forradalmi ünnepségek miatt kiürült parlamenti széksorok a múlt héten arra késztették Soós Károly Attilát, hogy elhalassza véleménynyilvánítását a költségvetés tervezetéről. Arra kértük a szabaddemokrata képviselőt, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnökét, hogy fejtse ki: véleménye szerint milyen gazdasági környezetre épült az 1991-es költségvetés. — Nagyon kényes helyzetben van a magyar gazdaság. A két évvel ezelőtt megkezdett szigorú pénzpolitika meghozta eredményeit. Különösen a fizetési mérleg alakul kedvezően, ami az ország megítélésén is pozitív irányban változtatott. Emellett vannak olyan jelek is, amelyek az infláció lassulására utalnak — bár ezek távolról sem olyan bizonyosak, mint ahogyan azt sokan állítják. Ugyanakkor a háború óta példátlan recesszió is sújtja a magyar gazdaságot. És bár a korlátozó politika fellazítása mindenképpen veszélyeket hordoz magában, de kritikátlan fenntartása is veszélyes lehet. Éppen ezért a privatizációt kellene felgyorsítani és a vállalkozásokat ösztönözni. A kettő együtt a növekedés felé terelné a gazdaság szereplőit, s egyben a munkanélküliség további terjedésének is gátat vetne. Ezeken a területeken azonban a kormány a létrejötte óta még semmi említésre méltót nem tett. Persze ezek sokkal nehezebb feladatok, mint a Németh-kormány által elindított restrikció fenntartása. A költségvetési számokból kiolvasható-e valamiféle irányváltás? — Nem, nincs erre utaló jel. Legfeljebb annyi, hogy a költségvetésben nem jelentéktelen privatizációs bevétel is szerepel. Ez azt kellene hogy jelentse: felgyorsul a privatizáció ... — A választási kampányban minden párt a központi újraelosztás arányának jelentős csökkentését szorgalmazta. Kirajzolódik-e ennek szándéka a költségvetésből? — Nem. Még mindig túlságosan nagy az újraelosztás. Ebből pedig igen tetemes költségvetési hiány fakad, ami végső soron vállalkozásellenes. Mert amilyen mértékben a költségvetés hiányát hitellel kell fedezni, olyan mértékben szorulnak ki más, potenciális hitelfelvevők. A gazdaság többi szereplője számára csökken a hitelkínálat és növekszenek a kamatok. A költségvetés egésze azonban nem növekedett az inflációval párhuzamosan, tehát reálértékben némileg csökkent. Ennek nincsenek pozitív elemei? — Az a gond vele, hogy a reálérték csökkenése egyenletesen húzódik végig a költségvetés tételein. Nem figyelhető meg például az adminisztrációs költségek lefaragása. Inkább az erős kormány és erős adminisztráció felé kacsingat a koalíció. Ha ez a hatékonyság növekedése irányában hatna, nem is lenne baj, és aligha lehetne kevesebb pénzből megvalósítani. De sajnos minőségi javulásról szó sincs — viszont növekszik a hivatalok és az alkalmazottak száma. — Hol lát módot megtakarításra? — Az állami bürokrácián kívül a védelmi kiadásoknál, illetve a titkosszolgálati költségeknél is jelentős összegeket lehetne megspórolni. Az inflációtól elmaradó költségvetési növekedés ugyanis nem egyforma súlyú problémákat okoz. Az iskolaügyet, a kórházi ellátást szinte ellehetetleníti, hogy a dologi kiadások mindössze öt százalékkal növekednek. — Változtak-e a költségvetésen belüli arányok? Nem. Elég komikus, hogy most már második éve a régi költségvetési arányok fenntartását javasolja a kormányzat. — Nyilvánvalóan azért, mert nehéz az államháztartás reformjába belevágni. Lát-e ezen a téren előrelépést? — Azt hiszem, hogy nem nagyon foglalkozott ezzel a Pénzügyminisztérium, noha ez lett volna a fő feladata. Amit pedig e témában beterjesztett a parlament elé, annak vajmi kevés köze van az államháztartás — ide értve a nagy elosztási rendszereket is — reformjához. Ilyen körülmények között előtérbe kerül a túladóztatás problémája. Az adórendszeren igazán akkor lenne érdemes módosítani, ha az átlagos adóterhet csökkenteni lehetne. Ez azonban visszavezet bennünket a kiadások lefaragásához és a nagy elosztási rendszerek reformjához. — A szükséges döntések meghozatalában milyen szerepet játszik az Országgyűlés? — A pénzügyminiszter azt ígérte, hogy még egy olyan költségvetést nem hoz a parlament elé, mint a tavalyi volt, ám ezt nem teljesítette. A változtatási szándékokról — akármilyen csekély jelentőségűek is — a parlamentnek legalább elvi szinten állást kellett volna foglalnia. De sem az úgynevezett államháztartási törvény, sem az adókoncepció, sem pediig a most tárgyalt költségvetési tervezet már nem ad módot koncepcionális változtatásra. Félreértés ne essék: nemcsak az ellenzéket fosztja meg a beleszólás lehetőségétől, de a kormánykoalíció képviselőit is. Sajnos, kezd általánossá válni az a gyakorlat, hogy a dolgokat olyan sokáig vitatják a kormány berkein belül, az adminisztráció legszűkebb köreiben, hogy a parlamentnek már nem marad ideje érdemi befolyásolásra. — Mit kifogásol leginkább a Szabad Demokraták Szövetsége a költségvetésben? — Elsősorban az önkormányzatok anyagi helyzetét, amely egyre inkább kísértetiesen emlékeztet a tanácsrendszer támogatási formáira. Ez sérti az önkormányzatok önállóságát és nehezíti gazdálkodásukat. Nem tartjuk szerencsésnek a gépjárműsúlyadó bevezetését sem — úgy tűnik, a behajtási költségek nagyon magasak lennének. Ilyen új adófajták bevezetése helyett törekedni kellene a gazdálkodó szervezetek adó- és TB-tartozásainak jobb behajtására. — Hogyan szavaz majd a legnagyobb ellenzéki párt a költségvetésről? — Mint tavaly, idén is az adminisztratív, a védelmi és a titkosszolgálati kiadások csökkentése mellett kívánunk érvelni. Szeretnénk elérni az adóterhek csökkentését, az önkormányzati támogatások növelését. Tavaly is jól alátámasztottuk javaslatainkat, idén igyekszünk még szakszerűbbek lenni. Készek vagyunk a költségvetés mellett voksolni. Persze, ha a kormányzati többség továbbra is ellenáll az említett kiadások lefaragásának, az adócsökkentésnek, akkor kénytelenek leszünk nemmel szavazni. Merényi Miklós PÉLDÁTLAN RECESSZIÓ Új költségvetés, régi szellemben Beszélgetés Soós Károly Attilával Csak most! ( Tg. Telefon: 132-7751 LEPORELLÓVÁSÁR,____________ amíg a készlet tart 221/2 pld vegypapír 2000 gar./doboz 2800 Ft 240/1 pld 1700 lap/doboz 1380 Ft 240/2 pld vegypapír 750 gar /doboz 2400 Ft 240/3 pld NSZK-vegypapír 600 gar /doboz 2600 Ft 240/4 pld vegypapír 500 gar./doboz 2980 Ft 382/1 pld zebracsíkos 1500 lap/doboz 1000 Ft 382/2 pld NSZK-vegypapír 1000 gar./doboz 2800 Ft 412/1 pld. NSZK-gyártmány 2000 lap/doboz 2000 Ft 442/1 pld zebracsíkos 1500 lap/doboz 1200 Ft + 25% áfa Értékesítés: a PC-PRINT LEPORELLÓ-RAKTÁRHÁZBAN is. Cím: Budapest VII., Péterfy Sándor u. 34. Telefon: 153-3811 / Nagymező utca 64. 1