Népszabadság, 1991. november (49. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-01 / 256. szám
2 NÉPSZABADSÁG - KÜLPOLITIKA 1991. november L, péntek Eltérő álláspontok, békés hangnem (Folytatás az 1. oldalról.) konfliktus hosszú történetének elemzése azt mutatja, hogy a válság természete nem területi jellegű”. Izraelt az arab államok akkor sem ismerték még el, amikor a biztonsági célzatú területgyarapodás nem következett be. Tehát „a téma nem területi, hanem Izrael biztonságának a kérdése. Nagyon sajnálatos lenne, ha a partnerek a tárgyalásokat kizárólag a területi kérdésekre összpontosítanák. A zsákutcából a célravezető kiút a bizalom légkörének megteremtése”. Samir szerint hosszú és nehéz megbeszélések várhatók, Izrael a maga részéről kész az utat végigjárni, abban a tudatban, hogy lesznek akadályok, megtorpanások, válságok, ám a közel-keleti megbékélésre nincs más lehetőség. Az izraeli delegációvezető hosszú történelmi visszatekintésben kívánta igazolni, hogy a zsidó népnek négyezer éve ez a terület a hazája. Ami a mostani folyamatot illeti, Izrael mindig is a közvetlen, kétoldalú tárgyalások híve volt. „Nyitott szívvel, őszinte békevággyal és nagy várakozással érkeztünk” — mondta Samir, aki célszerűnek tartotta, hogy a tervezett kétoldalú tárgyalásokat a Közel-Keleten és ne idegen környezetben kezdjék meg. Így fölajánlotta, hogy az arab országok képviselői látogassanak el Izraelbe, ő a maga részéről hajlandó Jordániában, Libanonban és Szíriában folytatni a megbeszéléseket. Nem véletlenül emlékeztetett Samir arra, hogy a néhai Szadat egyiptomi elnök jeruzsálemi vizitje — ezzel Izrael állam formális elismerése — vezetett el az egyiptomiizraeli békemegállapodáshoz, a Sínai visszaadásához. (Közvetlenül a beszéd elhangzása után, Samirral ellentétben, több arab részvevő is elégedettségét hangsúlyozta a madridi helyszínnel. Folytatódnak a háttéregyeztetések, a jelek szerint a többség kitartana a spanyol főváros mellett, hogy a közvetlen kétoldalú tárgyalások is ott kezdődjenek meg. Samir felszólította az arab képviselőket, hogy szigeteljék el magukat azoktól az erőktől, amelyek nem hajlandók csatlakozni a békefolyamathoz, így elítélte az iraki elnök legutóbbi kijelentéseit, s ugyancsak felszólította a palesztinokat, hogy mondjanak le a terror és az erőszak alkalmazásáról. Kamel Abu Dzsaber jordán külügyminiszter álláspontja gyökeresen különbözött Samirétól. Egyetlen vonatkozást leszámítva, amennyiben a jordán külügyminiszter is „a jószándékkal a megbékélés szellemében” érkezett Madridba. Szerinte is történelmi a lehetőség, de Izraellel ellentétben úgy látja, hogy a békés rendezés útja az ENSZ 242-es és 338-as határozatainak végrehajtása, azaz valamennyi Izrael által megszállt terület visszaadásával képzelhető csak el. A „békéért területet” elv a rendező a békefolyamatban — mondotta. A jordán diplomata hat pontban összegezte álláspontját, amelyben központi gondolat, hogy önálló palesztin állam megalakítására van szükség (Jordánia nem Palesztina), amely aztán konföderációt alkothatna Jordániával. Ugyancsak követelményként fogalmazta meg az arab szuverenitáshelyreállítását Jeruzsálem keleti részében. Az ebédszünetet követően szólalt fel Abdel Safi, a megszállt területekről érkezett palesztin küldöttség vezetője. Mint ismeretes, a PFSZ nem képviseltetheti magát a békekonferencián, minthogy nem meghívott, s Izrael eleve feltételként állította, hogy a jordán—palesztin közös delegációban nem lehetnek PFSZtagok, s nem is fogadhatnak el utasítást a szervezettől. Safi beszédét azzal kezdte, hogy nem kérni jöttek, a palesztin népet ENSZ-határozatokban is rögzített jogok illetik meg. A palesztin nép áldozata ennek a tragikus helyzetnek, s a béke alapfeltétele az izraeli megszállás megszüntetése, de nemcsak Ciszjordániáról van szó, a tárgyalásokból nem lehet kizárni arab Jeruzsálem kérdését sem. Le kell állítani a telepítések létesítésének politikáját a megszállt területeken. A jordán küldöttségvezetőhöz hasonlóan Safi is azt fejtegette, hogy a palesztin önrendelkezés megvalósítása, így az önkormányzat létesítését követően jövőjüket a jordán—palesztin konföderációban képzelik el. „Ez az igazság pillanata”, a palesztin nép nagy reménységgel tekint a békekonferenciára, szerinte egyértelmű nemzetközi felügyeletre van szükség a továbbiakban is, ahhoz, hogy a folyamat eredményes lehessen, hogy a palesztin állam helyreállhasson. Safi Izrael részéről bizalomerősítő lépéseket sürgetett, így az izraeli fegyveres erők fokozatos kivonását a megszállt területekről, illetve az új települések létesítésének leállítását. Elismerte, hogy a tragikus helyzetből fakadóan vannak szélsőséges megnyilvánulási formák is, ám az Intifada „a nép jogos kiáltása az igazságért, jogai helyreállításáért”. Lapzártánk után került sor a békekonferencia folyamatában közvetlenül érintett libanoni és szíriai küldöttségvezető felszólalására. Előzetesen különösen a szíriai beszédre irányult figyelem, minthogy a damaszkuszi vezetés visszaköveteli a megszállt Golánfennsíkot Izraeltől. A várakozás egy másik motívuma, hogy még szerdán Madridban a szíriai delegációvezető sajtóértekezletén bejelentette igényét, miszerint a két patronáló nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok megfigyelőként legyen jelen a közvetlen, kétoldalú tárgyalásokon is. Ortutay L. Gyula Samir: „A válság nem területi természetű.” reuters-fotó ADAM MICHNIK: Vizsga felelősségérzetből Lapunk a lengyel választások körüli helyzet kommentálására kérte fel Adam Michniket, a legnagyobb lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza főszerkesztőjét. Világos volt, hogy a nagy reform politikája — az átmenet a diktatúrából a demokráciába, a tervutasításos rendszerből a piacgazdaságba — társadalmi árat követel. S az is természetes volt, hogy ehhez a politikához a társadalmi jóváhagyást csak a fő politikai alanyok nagy kompromisszumával lehet megszerezni. Eközben a kompromiszszum helyett a csúcsok háborújának, majd az agresszív dekommunizációs demagógiának lehetünk tanúi, s végül tapasztalhattuk az egyház tekintélyének kihasználását a választás előtti agitáció során. Eredményképpen mindenféle tekintély lerombolását, a politika színpadának szétesését, a választási érdektelenséget, s egy szétaprózott szejmet kaptunk. A reformátorok tábora vereséget szenvedett, a második nagy vereségét Tyminski elnökválasztási sikere után. Vajon az egykori LEMP, valamint a Keresztény-Nemzeti Egyesülés parlamenti képviselői által kierőszakolt részarányos választási törvény lenne mindebben a bűnös? Nem hiszem. A helyzet drámája nem a pártok mennyiségében, hanem a minőségében rejlik. Ez a minőség — amelynek mintáját már a választási kampány során, majd a választás után is láthattuk — váltja ki ma a legnagyobb nyugtalanságot. Bielecki kormányfő tábora egy olyan kampány következtében vesztett, amelyet jól ismerünk a Tadeusz Mazowiecki kormánya ellen folytatott háborúskodásból. Ez a modell veszélyes — minden, a nehéz reformok politikáját vállaló kormány így veszt majd. Senkit nem vigasztalhat a Demokratikus Unió viszonylagos sikere, és senkit ne riaszszon meg a posztkommunista erők, valamint a Független Lengyelország Konföderációja meglepően jó szereplése. Rémisztő viszont, hogy a főbb pártoknak a választásokat követő első nyilvános konfrontációja inkább a kampány folytatására, mintsem az államért felelős politikusok vitájára emlékeztetett. Ebben a kampányban nem voltak összecsapások, sem utcai verekedések. Ugyanakkor az elhangzott szavak, a hazugságok, a rágalmak és gyűlölettel teli fenyegetőzések inkább a további durvaságokat, barbárságokat, mintsem a nyugalmat és a politikai kultúra növekedését jelzik előre. A hazugság nem szégyenteljes dolog többé, a gyűlölet állampolgári jogot nyert. A dekommunizációt hirdetők retorikája majdhogynem lehetetlenné tette az államról folytatott komoly beszédet a posztkommunista formációkkal. Az elnökválasztások óta mind infantilisabbá váló politikai harc, amely a fedezet nélküli ígéretekben ölt testet, ismét meghozta a maga eredményeit. Csak ezzel tudom magamnak magyarázni a posztkommunisták, az egykor velük szövetséges parasztpártiak vagy a Független Lengyelország Konföderációjának választási sikerét. Megint csak a csodára szavaztak a lengyelek, csak ezúttal éppen más ígérte azt. Összetört a Szolidaritástábor melletti remények forgatókönyve. Bekövetkezett, hogy az emberek elvetik e tábor hajdan volt tekintélyét. A kommunista diktatúra 10 esztendő alatt sem tudta megsemmisíteni a Szolidaritást. A csúcsokon meghirdetett háború most másfél év alatt elvégezte ezt a munkát. Ezek után a választások után a Szolidaritás önmaga mítoszának és hatalmi álmainak a karikatúrája lesz csupán. A Szolidaritás-mítosszal együtt széttört a Walesa-mítosz is. Felhívásai nem találtak meghallgatásra. Ennek ékes bizonyítéka a nagy érdektelenség, és a posztkommunista csoportosulások nyilvánvaló sikere. Ugyancsak csorba esett a katolikus egyház politikai tekintélyén. A püspöki kar több alkalommal is a választásokon való részvételre hívott fel. A püspökök korábbi megnyilatkozásai ellenére a templomi szószékekről konkrét csoportosulásokat támogattak, úgy, hogy még a választási listáik számát is megadták. Egy püspök egyenesen megmondta: katolikusnak a katolikusra, zsidónak a zsidóra, kommunistának a kommunistára kell szavaznia. No, és mi lett ezeknek a felhívásoknak és nyilatkozatoknak az eredménye? A papok által megjelölt listákra az urnáknál megjelentek 25 százaléka, azaz az öszszes választásra jogosult 10 százaléka adta voksát. A katolikus Lengyelországban minden tízből csak egy lengyel hallgatott a püspökök szavára. A legmegdöbbentőbb az államért érzett felelősség általános összeroppanása. Partikularizmus, fanatizmus és demagógia uralja lassacskán a lengyel politikát, miközben a felelősségteljes pártok — mint a Demokratikus Unió vagy a Liberális-Demokrata Kongresszus — nem tudtak kiemelkedő sikert felmutatni. Tadeusz Mazowiecki nyilatkozata a koalíciós kormány megalakítására való készségéről süket fülekre talált. Semmi jel nem mutat arra, hogy az Unió partnerre találjon. Két lehetőség marad. Az egyik: ahogy Jacek Kuron javasolta, az államfő egy pártok fölötti, szakértői kormányt nevez ki, amely aztán megkapja a parlamenti támogatást. A másik: az államfőt támogató csoportosulások koalíciója, amely a Független Lengyelország Konföderációja csatlakozásával számíthat a parlamenti többségre. Ugyanakkor nagyon veszélyes lenne, ha az államfői kormány talapzata a bosszú filozófiája lenne, fő programajánlata pedig a lengyel nemzet katolikus államának ködös frázisaiban, valamint a fedezet nélküli pénz kibocsátásának politikájában merülne ki. Mert ekkor Lengyelország az anarchia szélére sodródhat. Az elkövetkező napok és hetek vizsgát jelentenek majd az állam iránt érzett felelősségből minden politikai erő, de főként mégis Walesa elnök és tábora számára. (Fordította: Ritecz Miklós) Walesa, a (két) súlyemelő. A GAZETA WYBORCZA KARIKATÚRÁJA A DIE WELT SZERINT Magyarország a legrosszabbtól tart (Bonni tudósítónktól.) Magyarország a legrosszabbtól tart — ezzel a címmel közölt budapesti keltezésű tudósítást csütörtöki számában a Die Welt című konzervatív napilap, hangsúlyozva, hogy a magyar kormány hónapok óta különösebb siker nélkül igyekszik megértetni a nyugati közvéleménnyel: a jugoszláviai konfliktus könnyen átterjedhet Magyarországra. A drámai hangú beszámoló részletesen ismerteti a magyar lapok jelentéseit a Jugoszláviában élő magyarok egyre súlyosabbá váló helyzetéről, így arról, hogy a Vajdaságban máris célzatosan, aránytalanul nagy számban rekrutálják a szövetségi hadseregbe az ott élő magyarokat, akik eddig a legtöbb véráldozatot hozták. Szól a lap a menekültáradatról is, s leszögezi, hogy a magyar kormány keze meg van kötve, mert bármilyen reakciójával tovább rontaná a jugoszláviai magyar kisebbség kilátásait. A kormány visszafogottságának másik okát a Die Welt az ország katonai gyengeségében látja. Egy komolyabb szerb támadás esetén a magyar hadsereg aligha tudna megfelelő védelmet nyújtani a lakosságnak — hangoztatja a tudósítás, hozzátéve: Budapest attól tart, hogy Európa csupán szép szavakat nyújtana segítség helyett, ha maszszív helyi támadások érnék Magyarországot, de az akciók nem öltenék területfoglaló háború formáját. A Die Welt utal rá, hogy Magyarország védelmi képességének erősítésére megkísérelt a volt keletnémet néphadsereg fegyvereiből vásárolni, ám Bonn vonakodik a kívánság teljesítésétől. Bonni tudósítónk megpróbált hivatalos állásfoglalást kérni a Die Welt meglehetősen furcsán és nem teljesen logikusan hangzó beállítására a fegyvervásárlások kérdésében, ám sem a bonni védelmi minisztérium, sem a kormány tájékoztatási hivatala nem érezte magát illetékesnek az ügyben. Léderer Pál A jugoszláv nagykövet Raffaynál Raffay Ernő, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára csütörtök délelőtt hivatalában fogadta Rudi Sovát, Jugoszlávia budapesti nagykövetét. A nagykövet az állítólagos közös osztrák—magyar gyorsalakulat felállításával kapcsolatosan kért információt az államtitkártól. Raffay Ernő a leghatározottabban cáfolta ilyen elképzelés, illetve terv létezését, hangsúlyozva, hogy a magyar és az osztrák honvédelmi miniszterek között ilyenről még csak szó sem esett. Ismételten kijelentette, hogy a magyar és az osztrák honvédelmi miniszterek által a közelmúltban aláírt együttműködési megállapodás nem irányul harmadik ország ellen, az kizárólag a két ország közötti bizalom erősítését szolgálja. (MTI) Csak a bírák korlátozhatják Jelcint (Moszkvai tudósítónktól). A hivatalos szovjet hírügynökség, a TASZSZ és a szovjet témákban hagyományosan jól értesült Reuter világhírügynökség csütörtökön tulajdonképpen megelőlegezte, hogy az oroszországi népképviselők kongresszusa el fogja fogadni Borisz Jelcin gazdasági válságkezelő programját. Lapunk e kiadásának zártáig a képviselők még nem szavaztak. Az oroszországi honatyák előtt fekvő tervezetek értelmében módosítják és kiegészítik a köztársaság alkotmányát. Azt, amelynek betartására szerda késő este óta immáron 13 megválasztott alkotmányi bíró ügyel. A bírákat életre szólóan és minden hatalmi ágtól függetlenül választották meg. Miután letették az esküt, még arra is jogot szereztek, hogy az elnök döntéseit alkotmányiba ütközőnek minősítsék, s ennek alapján akár kezdeményezzék annak leváltását. A bírói függetlenség a jelenlegi időszakban az egyetlen az oroszországi elnöki hatalmat valamelyest is korlátozó tényező. A képviselők által jóváhagyandó csomagban ugyanis ott van, hogy Jelcin szabadon szervezheti meg és át a végrehajtó hatalmait a radikális gazdasági reform időszakában. Egyenesen tilos lesz választásokat tartani a helyi végrehajtó szervek vezetőinek kiválasztására 1992. december 1-jéig. Ebben az időszakban Jelcin szabadon alakíthatja a kormány struktúráját, és személyi összetételét, és ugyancsak ő nevezheti ki a helyi végrehajtó apparátusok vezetőit. M. Lengyel László Az idő pénz. Nyereségét nemcsak a gazdaságos üzemeltetés fogja növelni, hanem gépeink sebessége is: egy óra alatt akár 36 000 A4 méretű nyomat készíthető automata rendszerünkön, gyártotta a világ első automata nyomdagépeit és azóta is megőrizte vezető szerepét a világban. Ma már teljesen automatikusan többoldalas nyomtatvány is készíthető, emberi beavatkozás nélkül. ÍXMÍÍU^jrU*--^ SYSTEM automata és hagyományos ofszetnyomó gépek. A formakészítő, a nyomdagép és a kötészet nagy hatékonyságú rendszerré kapcsolható össze. Attaker Az alkotó név. 1149 Budapest, Kövér Lajos u. 56. Tel.:. 183-0799, 183-6503 Fax: 183-0921