Népszabadság, 1992. június (50. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-11 / 137. szám
32 Kínálat a pesti „lapályon” A fővárosban jól érzékelhető a „Buda-mánia”: aki teheti, házat, lakást, telket csak a Dunától nyugatra vásárol, noha egy hasonló minőségű ingatlanért a Rózsadombon négyszer-ötször annyit kell fizetni, mint mondjuk „Rákosborzasztón”. A felső középosztály döntése persze, érthető, hiszen akinek módjában áll 3 millió helyett 10-15-öt költeni egy 80 négyzetméteres családi házra, az minden bizonnyal szívesebben nézi a hűvösvölgyi panorámát, mint a szomszéd szerszámos kamráját - de ettől függetlenül a pesti lapályon is találhatunk nívós részeket, sőt elviselhető lakótelepeket is. A szűken vett belvárost most hagyjuk is ki a felsorolásból, hiszen az itteni 60-80-100 ezer forintos négyzetméterenkénti lakásárak nem a felülmúlhatatlan panorámának vagy az ózondús levegőnek, sokkal inkább a központi fekvésnek és egyéb gazdasági megfontolásoknak köszönhetők - de egykét kilométerrel távolabb már a nem multimilliomos réteg is találhat magának színvonalas ingatlant. Határszemlénket kezdjük a „klasszikus” (betonból épült, sokemeletes) lakótelepekkel. Noha az utóbbi öt évben Budapest-szerte jószerivel már csak emelt szintű (cseréptetős, színesre festett, nívósabb anyagokkal burkolt) panelházakat húztak fel, a legmagasabb árakat mégis azokban a szürke, tízemeletes monstrumokban kérik és kapják az eladók, amelyek a szmogos belvárosban találhatók. A Kárpát utcai lakótelepen például 50-55 ezer forintos négyzetméteres árakat lehet kérni azokért a lakásokért, amelyek a Margitszigetre néznek, és hasonló a helyzet az egyébként kissé lehangoló Vizafogó-lakóteleppel is: a belvároshoz való közelség és a párját ritkító panoráma 1-1,5 millióval is drágábbá teszi a lakásokat, mint néhány kilométerrel távolabb. Még mindig a Hungária körúton belül maradva: a VIII. és IX. kerület az utóbbi évtizedekben nem elsősorban csinos lakótelepeiről volt híres, most viszont már három olyan „sziget” is található ezekben a leromlott negyedekben, amelyeket akár vételi szándékkal is érdemes megtekinteni. A legszebb közülük kétségkívül a középső-ferencvárosi lakótelep a Tűzoltó-Liliom utca környékén, ahol (poszt)modern homlokzat, belső udvar és nívós kidolgozás várja azokat a vevőket, akik hajlandók mindezért 45-50 ezer forintot kifizetni négyzetméterenként. A Százados úti lakótelepen néhány ezer forinttal olcsóbban is hozzá lehet jutni a majdnem ugyanolyan kellemes lakásokhoz, míg a nem túl jó hírű Szigony utcai telep közvetlen szomszédságában lévő Leonardo da Vinci, Hock utca környékén 42-44 ezer forintért (voltak) kaphatóak az OTP-lakások. A „távol-pesti” lakótelepek közül talán a káposztásmegyeri ajánlható igazán jó szívvel: a tervezők valamikor nívódíjat kaptak elképzeléseikért, s az összképen a kivitelezők sem sokat rontottak: ami megépült belőle, az színvonalas, a levegő kiváló, az árak pedig közelebb vannak a 30 ezerhez, mint a 40-hez. A XVIII. Sallai úti, Alacska utcai és a XX., Szentlőrinci úti lakótelepek közös jellemzői: nagy távolságok, kezdetleges infrastruktúra, félkész jelleg - viszont a már megépült házak színvonalukat tekintve magasan felülmúlják a hetvenes évek Újpalotáját vagy Havannáját, az árak pedig 30-35 ezer forint körül alakulnak. Aki a fenti 2-3 milliós kategóriát már kinőtte, viszont a budai árszínvonalhoz még felkészületlennek érzi magát, annak a pesti oldal telepszerű építkezései közül ajánlhatunk néhányat. Az egyik legszebb ilyen jellegű épületegyüttes Kőbánya óhegyi részén található, a „szocreálos” Harmat utcai lakótelep és a volt Szovjet-Magyar Barátság Park mellett a Kőér közben a főváros egyik legsikerültebb telepe rejtőzik. Az egységesen sötétbarna-fehér színekbe öltözött családi és sorházak gusztusos képet nyújtanak a domboldalon: nemcsak a jó levegő és a kiváló közlekedés, de a kellemes látvány is vonzza a potenciális vásárlókat. Akiket aztán ér némi meglepetés: az itteni lakásoktól vagy házaktól szinte senki nem akar megszabadulni, s ha mégis, horribilis pénzeket kér. Már egy 90-100 négyzetméteres sorházhoz sem lehet 5 milliónál olcsóbban hozzájutni, az ívescsúcsos családi házak ára pedig még ennél is feljebb van egykét millióval. A központtól némileg távolabb, a megfizethető árakhoz viszont valamivel közelebb van a XVI. kerület két építés alatt lévő telepe az Ostoros, illetve a József utcában. Az árpádföldi Ostoros-Bóbitás utca környékén a helyi lakásszövetkezet a beruházó, míg a rákosszentmihályi központban egy vegyes vállalat húzza fel az igényes kivitelű, nagy méretű házakat. Ötmillió forint alatt persze itt is csak a tervezgetésig juthatunk el, viszont akinek van ennyi pénze, az minden bizonnyal jól fogja magát érezni a domboldalon épült, pincével, garázzsal és tetőtérrel kibővített lakásokban. A XVII. kerületi távolságokat és adottságokat elrettentő példaként szokták emlegetni, pedig a Rákosokon is találhatók emberléptékű telepek és tízmilliós paloták. Az előbbiek közül érdemes kiemelni az úgynevezett Madártelepet Rákoskeresztúron és a Szent László-telepet Rákoscsabán. Mindkettő az utóbbi három-négy év termése, és az is közös bennük, hogy a rossz közlekedés és a Lánchídtól mért 16-18 kilométeres távolság ellenére minimum 40, de inkább 50-52 ezer forintot kérnek (és kapnak) a szépen megcsinált sorházak négyzetméteréért. A Kispest Rózsadombjának emlegetett Méta-Kolozsvár utcai telep is hasonló színvonalú (kivitelben és árban is), viszont valamivel közelebb van a belvároshoz, illetve a metróhoz, így még az sem fogja vissza az érdeklődőket, hogy meglehetős közelségben van a nem túl jó hírű Havanna-lakótelep. Mostanában már Pestszenterzsébet sem elsősorban a Pacsirtatelepről híres, hanem a nem sokkal távolabb fekvő Vágóhíd utcai kis lakótelepről, ahol az igazi magyaros készházak mellett felépült néhány németes, fagerendás, nyerstéglás épület is. Hogy ez a stílus kinek a szívéhez áll közel, az ízlés kérdése, viszont ezek a könnyűszerkezetes épületek kisebb munka- és anyagigényük miatt valamivel olcsóbbak, mint az „igazi”, betontéglaházak. Bogdán Zoltán „Ingatlanpiac” 1 Luxusautó a hétköznapokra: A MITSUBISHI GALANT 2000 GLS1 ABS FELSZERELTSÉG: MOTOR: AKTÍV-PASSZÍV BIZTONSÁG: GARANCIA: -ABS blokkolásgátló fék _10g LE _ABS - 3 év vagy 100.00 km garancia -Szervokormány -Gyorsulás: 0-100 km/h-ra: 10,9 sec. -Szervofék " ItzSXkt beszámítjuk MITQI IRIQUI -Központi a|t,cJ|2?r . . ..... „ ... -Szabályozott katalizátor lambdaszondával -Hátsó biztonsági övek int'ró nénkaró öröknl rlllOUDlOnl -Motorosan állítható, fűthető külső tükrök _Rezgés'si|l apító balansz tengely -Magasságában állítható első biztonsági övék egy U gépkocsi araba) MOTORS : :Í£te3£S3T“ IStalig” 2 ' benzinbefecskendező^ - F«h.,6 hé.sbebiek »ek.db„ esetén o -Intervallum ablaktörlő AD. garanciális jogok átszállnak az új —4 hangszóró AK. tulajdonosra. -Motoros antenna FOGYASZTÁS: - Fordulatszámméro A fenti gazdag széria felszereltségű -Digitálisára om /u -i z o mnm modell listaára bruttó - Bentről nyitható tanksapka - 90km/h-nál 6,2 l/100km 1.898.000 Ft — Bentről nyitható csomagtartó — 120km/h — nál 8,1 l/100km Júniusban jelentős kedvezmények!t NÉPSZABADSÁG - INGATLANPIAC 1992. június 11., csütörtök Fejlesztési tervek az I. kerületben A kerület fejlesztését eleink már évszázadokkal ezelőtt megkezdték, olyan eredményességgel, hogy a Vármegyéhez hozzátenni túl sokat nem is lehet, úgy jó, ahogy van. Mindössze néhány beépítetlen telek található már a várfalon belül, amelyek közül a két legértékesebb a volt Honvédelmi Minisztérium maradványa, illetve a hajdani Teleki palotának a helye. Döntés még egyik ügyben sincs, a helyiek mindenesetre nem újabb kaszinót, hanem valami reprezentatív épületegyüttest tudnának elképzelni a panorámás telkeken. A Fortuna utcában már épül egy úgynevezett Bürotel, amely szálloda és iroda is lesz egyben. A várfalakon kívül sem dúskálhatnak az I. kerületiek a beépítetlen területekben: a még fellelhető foghíjtelkeken az új idők „divatjának” megfelelően elsősorban irodaházak épülnek. A Hegyalja úton egyelőre a Neményi-BMW a leghíresebb ilyen jellegű építmény, de már épül a Buda Kereskedelmi Kft. új irodaháza a 7-13. szám alatt. A Kuni D. utcában a Monimpex, a Mészáros utcában a Közti épít többemeletes „bürocentert”, de a tervek alapján a Hattyú utcában megálmodott Continental Trade, illetve az Alagút utcában tervezett Külkereskedelmi Bank székház sem lesz érdektelen fejlesztés. A Pálya, a Pauler és a Logodi utcában is hamarosan felvonulnak az építők, és a hírek szerint még vagy féltucatnyi helyen keresnek megfelelő telket a fizetőképes külföldi cégek. A Penta Hotel és a Déli pályaudvar között japánok szeretnének egy világszínvonalú irodaházat felhúzni, de erről még nincs döntés. Ami pedig a lakásokat illeti: a gellérthegyi és naphegyi építtetők szándékai nem ismeretesek, az viszont biztos: az újonnan épült lakások árai százezer forint körül mozognak négyzetméterenként... -b- Az expo hatása az ingatlanforgalomra - Megmozdult-e már a köztudottan stagnáló ingatlanpiac a világkiállítás megrendezésének hírére? - kérdeztük Szabó Lajost, a Magyar Ingatlanforgalmazók Kamarájának elnökét. - Még mindig túl sok a gátló tényező (tőkehiány, rendezetlen tulajdonviszonyok stb.), úgyhogy túlzott várakozásokat nem szabad táplálni. Aki szállodát, irodát, kempinget stb. akar építeni, az tisztában van vele, hogy a világkiállítás fél évig tart, míg a fentebb említett beruházások megtérülési ideje 5-7 év is lehet. Személyes szakmai meggyőződésem szerint viszont az expónak, illetve az egész megváltozott gazdasági környezetnek mindenképpen lesz egy élénkítő, katalizátor hatása az ingatlanpiacra. - Hogyan alakulnak az árak a világkiállítás tervezett területén? - Most sokan hiú reményeket táplálnak, úgy gondolják, hogy a „világkiállítás közelében” lévő ingatlanokért csillagászati árakat is elkérhetnek. A Tétényi út mellett fekszik például egy szállodának, irodának alkalmas, félhektáros telek, amely a vagyonértékelés szerint 80 millió forintot ér. Az eladó, a világkiállításra hivatkozva 120 millió forintot kér! Pedig az irreális árak minden esetben eltántorítják a vásárlót, mert egyelőre nincs beruházási kényszere. - Az árakat nyilvánvalóan a kínálat is befolyásolja. - Nos, itt megint a piac egészét kell vizsgálni. Vegyük például az irodaházakat. Két évvel ezelőtt a szűken vett Belvárosban egy jó minőségű ingatlanért 240 E Ft/m2-t is ígértek, addig az óriási kínálat hatására ez az ár ma 80-90 E Ft/m2. A bérletek szempontjából már más a helyzet, itt nyilvánvalóbb az élénkülés, de naivság azt gondolni, hogy egy messziről ideutazó külföldi ragaszkodni fog egy közvetlen a kiállítás közelében lévő lakáshoz. A világkiállítás egész Budapestet érinti majd, nemcsak, a IX. és a XI. kerületet. A. A.