Népszabadság, 1993. május (51. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-03 / 101. szám

­ A lottó - ha csak egy ötös lesz - ezen a héten már több mint 24 MILLIÓT A Szerencsejáték Rt. Li­git 2 NÉPSZABADSÁG - KÜLPOLITIKA 1993. május 3., hétfő Christopher: Az óra Athén után is ketyeg Clinton elvben a beavatkozás mellett döntött (Washingtoni tudósítónktól) Clinton amerikai elnök a hét végén elvi döntést hozott a légierő boszniai bevetéséről és washingtoni hivatalos körök­ben az a vélemény: a tényleges katonai beavatkozás fenyegető körvonalazódásának komoly része volt abban, hogy Kara­­dzsics a tárgyalóasztalhoz ült Athénban és végül aláírta az Vance­­Owen-tervet. Jóllehet Clinton a részletek nyilvánosságra hozatalával megvárja, amíg Christopher külügyminiszter visszatér va­sárnap Londonban megkezdett európai konzultációs körútjá­ról - amelynek során Párizst és Moszkvát is felkeresi -, a hiva­talos kiszivárogtatások szerint a Fehér Ház boszniai akcióter­ve a következő elemek kombi­nációját tartalmazza: 1. a fegy­verszállítási tilalom részleges, a muzulmán önvédelmet lehe­tővé tevő feloldása (amit Lon­don különben váltig ellenez), 2­ amerikai vadászbombázók be­vetése a boszniai szerb táma­dások elrettentésére, 3. esetleg védett övezetek kialakítása a bosnyák muzulmánok számára. A konkrét, „zöld utat” adó döntést azonban az amerikai elnök csak az európai partne­rek véleményének megismerése után hozza meg. Maga Christopher, aki a több mint négyórás, Gore alelnök, Aspin védelmi miniszter, Po­­well legfőbb vezérkari főnök, Lake elnöki főtanácsadó, Wool­­sey CIA-igazgató részvételével Clintonnál lezajlott nemzetbiz­tonsági tanácskozás eredmé­nyéről a sajtót tájékoztatta, csupán annyit mondott, hogy az elnök „konkrét ajánlásokról döntött és ezek katonai lépése­ket is magukban foglalnak”. A külügyminiszter azt azon­ban világossá tette, hogy az Egyesült Államok nem fog szá­razföldi erőt harcba küldeni Boszniában (a majdani béke­­fenntartás más lapra tartozik), és katonai fellépését nemzetkö­zi akció keretében képzeli el. Mindazonáltal figyelmeztette a szerbeket, hogy Amerika im­már nemcsak szavakat, hanem azoknak megfelelő cselekvést is vár tőlük, mégpedig a terepen, Boszniában. „Az óra ketyeg”, és Amerika az athéni fejlemé­nyektől függetlenül folytatja a partnereivel most egyeztetni kezdett katonai előkészületeket - emelte ki Christopher, aki - tőle szokatlan, ultimátumszerű fogalmazásban - Washington feltételeit is megszabta. Esze­rint a szerbeknek tiszteletben kell tartaniuk a még a nyári londoni konferencián vállalt tűzszünetet, fel kell hagyniuk a boszniai városok ágyúzásával és lehetővé kell tenniük a hu­manitárius segítség helyszínre juttatását­. A The New York Times meg­jegyzi: a kormányzat reményei szerint a „kardcsörtetés” egy­magában elegendőnek bizo­nyulhat arra, hogy megállítsák vele a szerbeket és így el lehes­sen kerülni az amerikai erők tényleges bevetését. Ha azonban arra sor kerül, akkor - hivatalos források szerint - az amerikai légierő gépei olaszországi bázi­saikról, illetve az Adrián hajózó Roosevelt repülőgép-hordozóról fognak felszállni. Washington­ban azt remélik, hogy az akció­ban a franciák és a britek va­dászgépei is részt vesznek majd , az oroszok pedig legalább jó­váhagyólag tudomásul veszik a szerbek elleni műveletet. Serény Péter Karadzsics aláírta a béketervet (Folytatás az 1. oldalról) Emiatt több mint két órával el kellett halasztani a Bosznia­­konferencia plenáris ülését. Micotakisz kormányfő, lord Owen, Cyrus Vance, a nemzet­közi Jugoszlávia-értekezlet társelnökei, Karadzsics, a boszniai szerbek, Mate Bohan, a boszniai horvátok vezetője, Alija Izetbegovic bosnyák, Mi­­losevics szerb, Bulatovics mon­tenegrói, a Franjo Tudjman horvát, Csoszics jugoszláv el­nökök, Reginald Bartholomew és Vitalij Csurkin amerikai, il­letve orosz békeközvetítők vé­gül vasárnap délután már an­nak tudatában ültek tárgyaló­­asztalhoz, hogy elhárult az egyik legfőbb akadály. Micota­kisz elégedetten nyilatkozott. Az értelem és a béke diadala­ként értékelte a fordulatot és egy új időszak nyitányának ne­vezte az Athénban történteket. A béketerv értelmében Bosz­nia-Hercegovinát tíz nemzeti­ségi kantonra osztják fel. Az eredeti térképeket a görög fő­városban aligha változtatták meg, mert lord Owen, a bosz­niai válság rendezését szorgal­mazó ideiglenes tervében, csu­pán a szerb kantonokat össze­kötő korridorok módosítását helyezte kilátásba. A kantonok határai ideiglenesek lennének, véglegesítésükre csak a bosz­niai szerbek, horvátok és mu­zulmánok beleegyezésével ke­rülne sor. A Vance-Owen-terv azzal számol, hogy több mint egy évig fog tartani a menekül­tek visszatelepítése. Ezért a do­kumentumban azt rögzítették, hogy csak két éven belül lehet szabad választásokat tartani Bosznia-Hercegovinában, ad­dig pedig átmeneti elnökség és átmeneti kormány állna a volt jugoszláv tagköztársaság élén. Egyelőre nem tudni, hogy a boszniai Szerb Köztársaság par­lamentje május 5-i ülésén mi­ként fogadja Karadzsics dönté­sét. Ez a parlament a közelmúlt­ban visszautasította a béketer­vet. Ha ezúttal sem lesz hajlan­dó ratifikálni, Karadzsics alá­írása érvénytelenné válik. Fred Eckhard, Owenék szóvivője máris jelezte, hogy a béketerv végrehajtása érdekében a NATO hamarosan csapatokat vezényel Boszniába, ENSZ parancsnok­ság alatt. Miközben Athénban a tár­gyalóasztalnál élénk viták foly­tak, Boszniában heves harcok dúlnak. Szabó József Moszkva: csata a Lenin sugárúton (Folytatás az 1. oldalról) Iván Tyorkin csak akkor csendesül el, amikor kék egyenruhás, megafonos fiúk haladnak el előtte: a Nagy Színháznál Zsirinovszkij ké­szül beszédre. A Vörös térre nem lehet be­jutni. Elöl a korlátok, mögöttük a rendőrök, utána a teherautók lánca. Egy nagy hangú ameri­kai tolmács segítségével kiabál. - De miért? Jelcin azt mond­ta, hogy be lehet menni a térre. Kitől zárják le, kitől őrzik? Zsirinovszkij, mint mindig, nyugodtan hadar, nyelvtanilag kínosan pontos mondatokban fejti ki a politikailag nagyon is gyenge lábakon álló gondolatait. Most éppen arról, hogy a jelcini alkotmánytervezet oroszellenes. Ekkor terjed el a hír: a Vörös teret addig békésen őrző rend­őrök rohamléptekkel foglalják el helyüket a kiállt autóbuszok­ban, indulnak máris. Az utca hírmondója: az Október térnél baj van a kommunistákkal. Az Október tér megközelíthe­tetlen. Bő két órával korábban, a gyülekező idején még nem volt ennyire nagy az éberség. Lenin központi emlékművénél békésen elfért a puccsistának mondott Lukjanov, Anpilov, a „veszett szélsőbal” vezére és a nemzeti-hazafias tábor néhány ismert képviselője. Szovjet zászló, vörös transzparens és fekete-arany-fehér cári lobogó egyaránt jelképe a tüntetőknek. A tíz-tizenötezres tömeget nem engedték a Vörös térre. A bejáratához, a Manyezshoz sem, mint a „független szak­­szervezeteket”. A polgármeste­ri hivatal a Gorkij parkkal szembeni kiállítási területet je­lölte ki a számukra a Moszkva partján. A Krími híd le volt zárva, ugyanilyen megbízha­tóan a volt Dimitrov utca is, amely a legrövidebb út a cent­rumba. A tömeg kifelé fordult, a Lenin sugárúton végig. A rakparton át csak késve le­het érkezni, a helyszín már zár­va. Üvöltés, füstoszlop, néha villogó kék fények, szirénák, mentőautók. A távolból érthe­tetlen, kusza, felmérhetetlen a csata. Ami egyértelmű: még a sugárúton a Szpartak sportbolt és a nyugati üzletsor között le­zárták az úttestet a rendőrök. A „Jelcin - Júdás”-t skandá­ló tömeg első öt-hat sora a töb­biektől pár lépésre eltávolodva közelíti meg a pajzzsal, sisak­kal, golyóálló mellénnyel és hosszú gumibottal felfegyver­zett rendőrök sorfalát. A rend­őrök mögött egyetlen lépéssel már szorosan egymás mellé ál­lított teherautók sora zárja le az utat, így nincs hova vissza­lépni, hátrálni. A csapdába fo­gott tömeg gondolkodás nélkül ront neki a sorfalnak, mint a várak ostromlói, úgy kúsznak fel az akadályként felállított teherautók platójára. E magaslatról a rendőrök ke­zéből kicsavart gumibot, plexi­pajzs, a hozott zászlórúd a fegyver. Az esti sajtóértekezle­ten bemutatnak majd utcakö­veket, láncokat, pajszereket, sátorverő szegecseket is. Az utóbbiakat kétségkívül magá­val kellett hoznia annak, aki­nek rossz szándéka van, mint a házilagosan markolattal felsze­relt vasrudat is. Igazán a tö­megből kiválókat verték el itt is, ott is, legyen az rendőr, vagy tüntető. Jaj annak, aki kisza­kad a csordából. Ősz hajú, ko­paszodó öregember ugyanúgy kapott, mint óvatlan fiatal, vagy földre került rendőr. A mentőautóknál mindkét oldalon szétválik a tömeg, a vérző fejeket, az eltorzult arco­kat nem különbözteti meg az egyenruha vagy az egyenruha hiánya. A sebesülések, a kapott ütlegek hatására a „néppel” szemben valamelyest óvatos rendőrök szabályosan megva­dulnak, már a védtelent is ütik, a lovas rendőrök nem ijesztget­ni készülnek. Egy rendőr ba­kancsos lábával a mentőautó ajtajában fényképzező operatő­rök felé rúg. Egy kamera dara­bokra hullik. Vad a tömeg. Egy teherautót ütemes kiáltásokkal igyeksze­nek felborítani, egy másikat lángba borítanak. Ki emlékszik már arra, hogy az összecsapás elején „boldog ünnepet” kíván­tak a tüntetők, az alkotmányos jogokat emlegetve követelték az út megnyitását, szégyent emle­gettek, és kérték az erősebb ol­dalt, hogy ne tegyen valami jó­vátehetetlent. Megvadult, fel­háborodott, mindenre elszánt emberek vannak mindkét olda­lon. Anpilov, a nevében kom­munista, a kommunisták által is megtagadott szervezetek ve­zére minden jel szerint akarta ezt az összetűzést, de - úgy tű­nik - ezt akarta a hatalom is. Az elnök sajtótitkára megfel­lebbezhetetlen biztonsággal ál­lítja, hogy súlyos provokáció történt, a „neokommunisták” hibájából. A tüntetők nem vol­tak hajlandók a polgrmesteri hivatal által számukra kij­elölt útvonalon maradni. Szervezőik az Oroszországi Kommunista Munkáspárt, a Dolgozók Moszkvája, Dolgozók Oroszor­szága (eddig mind Anpilov), il­letve a Nemzeti Megmentés Frontja és a Tiszti Szövetség akitivistái voltak. A cél Kosztyikov szerint az volt, hogy a referendumon vesztes ellenzék tömeges rend­bontásokkal hívja fel magára a figyelmet, ami a­ hatalommal szembeni engedetlenségi kam­pány kezdete lehet. Kommu­nista, nemzeti soviniszta, nem­zeti szocialista - sorakoznak a jelzők. Kijut a parlamentnek, a képviselőknek is, mint a szer­vezők mögött álló erőknek. A másik oldal vádjai a meg­szólalásig hasonlóak. Ilja Konsztantyinov képviselő, a Nemzeti Megmentés Frontjából este kijelenti: mindez tudatos provokáció volt, amelynek cél­ja mindenfajta szembehelyez­­kedés, ellenállás megbénítása. Aligha van egyoldalú igaz­ság. Minden arra mutat, hogy mindkét oldalról keresték az összetűzést, bizonyítani akar­ták, hogy van határ, amelyen túl már nincsenek engedmé­nyek. Hogy ilyenkor az erő­sebbtől, a nagyobb hatalmútól várandó el az engedékenyebb magatartás? Ez csak az egyik hallott vélemény volt, nem is feltétlenül az egyedül üdvözítő. Az orosz fővárosban véres szakaszába jutott a politikai harc. Még megállítható. M. L. L. Az összetűzéseket a hatalom provokálta - állították a tünte­tés szervezői közül többen va­sárnap, a parlament székháza előtti szabadtéri sajtóértekez­leten. Ilja Konsztantyinov, Mi­hail Asztafjev, Vlagyimir Isza­­kov az Oroszországi Egység frakció képviselői és Gennagyij Zjuganov, a kommunista párt vezetője elmondták: bár az első kövek a felvonulók oldaláról repültek, azok nem a helyszín­ről származtak. A tömegben el­vegyült tucatnyi sportruhás provokátor használta őket. (A sportruhásokról szóló verziót a szervezőkhöz nem tartozó Gen­nagyij Szorokin képviselő is megerősítette a Népszabadság tudósítójának, állítva, hogy egyiküket látta egy autóbusz­ban rendőrruhába öltözni. Egy idős asszony bizonygatta, hogy a kigyulladt teherautót maguk a rendőrök gyújtották fel. ITÁLIA Volt kormány, nincs kormány (Római tudósítónktól) Carlo Azeglio Ciampi kormá­nya mindössze 12 óráig állt fenn eredeti összetételében. A kine­vezett miniszterelnök kísérlete, hogy a kormány támogató bázi­sát kibővítse Occhetto ellenzéki baloldali pártjával (PDL) és a zöldekkel, kudarcot vallott egy parlamenti botrány miatt. A három PDS- és egy zöldmi­nisztert is felvonultató kabinet eskütétele után szavazott a kép­viselőház a korrupciós ügyekbe keveredett Bettino Craxi, egy­kori kormányfő és volt szocia­lista pártvezető parlamenti mentelmi jogának felfüggeszté­séről. A honatyák nem járultak hozzá a milánói és a római ügyészség által kezdeményezett vizsgálathoz, így nem engedé­lyezték Craxi iratainak lefogla­lását. Csak a a pártfinanszíro­zási törvény megsértésének gya­nújával kért vizsgálatra mond­tak igent. Ezt Craxi maga is elismerte, mondván, a kialakult rendszerben minden politikai párt az illegális finanszírozás­hoz folyamodott. A szavazást követően botrányos jelenetek, lökdösődés, verekedés színhelye volt a római képviselőház. Az ellenzéki honatyák azzal vádol­ták a parlamenti kormánytöbb­séget, hogy a régi rendet védel­mezik, nem áll szándékukban az április 18-i referendumon ki­fejezett népakarat, a változás igényének teljesítése. Occhetto azonnal bejelentet­te, hogy a párt három miniszte­re kilép a kormányból. Hasonló lépésre szánta el magát Rutelli, a zöldek vezetője is, aki erede­tileg a környezetvédelmi tárcát kapta. Scalfaro köztársasági elnök és Ciampi kormányfő a május elsejei ünnep ellenére a hét vé­gén is folytatta a konzultáció­kat a kínos válság megoldására, a lemondott miniszterek helyé­nek betöltésére. Várhatóan csü­törtökön áll majd ki Ciampi a parlament elé a bizalmi szava­zásra. Az viszont már nyilván­való, hogy nem lesz egyszerű a régi rendszerből az újba való átmenet levezetése, a választási reform kidolgozása Itáliában. D. L. Gy. Öngyilkos lett Pierre Bérégovoy (Folytatás az 1. oldalról) Egy születésétől fogva meggyőződéses baloldali ember - a szocialisták egy hónappal ezelőtti megsemmisítő veresé­gének, majd a párt szétesésé­nek depressziójától vezetve - május elsején, a munka ünne­pén, életének értelmét veszni látva a halálba menekül. Bérégovoy öngyilkosságának híre szombaton este megütkö­zést, értetlenséget, sőt fejetlen­séget okozott Franciaország­ban. A hírközlő eszközök nem sokkal fél 8 után, adásukat megszakítva ismertették az ön­­gyilkosság tényét. Bérégovoy először mély kómába esett. A főváros szupermodern katonai kórháza, Val-de-Grace riadó­készültségben várta az agoni­záló Bérégovoy érkezését - a kórházban ott ült Mitterrand elnök és Balladur miniszterel­nök is, de a viharos idő késlel­tette a helikopter felszállását, s a repülésnél is komoly gondo­kat okozott. A halál végül szombaton este 22 óra 15 perc­kor, a helikopter fedélzetén ér­te utol a volt kormányfőt. Időközben összeállt a kép Bé­régovoy életének utolsó óráiról, de ennek ismeretében sem tudja senki eldönteni: tudatos, előre megfontolt cselekedetről, vagy pillanatnyi elhatározásról van-e szó. Bérégovoy - mint miniszter­­elnök korában is - pénteken reggel vonattal érkezett Nevers­­be, hogy a hét végét a város ügyeinek intézésével töltse. Lá­togatása ezúttal május elsejére esett, s mint évek óta mindig, ezúttal is fogadta a környék szakszervezeti vezetőit. A mun­kások, tele panasszal, a munka­­nélküliség fenyegető rémével, hosszasan elbeszélgettek Béré­­govoy-val, s nem kizárt, hogy azon szemrehányások is elhang­zottak a volt baloldali kor­mányfőnek címezve. Ezt nem tudni biztosan, csak azt, hogy a polgármester a találkozóról egy másik hivatalos eseményre sie­tett: maga is szenvedélyes ke­rékpáros lévén ő nyitotta meg a város hagyományos, május elsejei bicikliversenyét. Délután fél 6-ra újabb sporteseményre vártak: Nevers város kenu­klubjának versenyén ő adta át a díjakat, rövid beszédet mondott, kedélyesen összeölelkezett a fia­talokkal. Semmi jelét nem mu­tatta annak, hogy egy óra múlva öngyilkos lesz. A városba visszafelé menet, a Loire bal partján Bérégovoy megállíttatta a gépkocsit, s ar­ra kérte a sofőrt, valamint a kocsiban ülő testőrét, hogy né­hány percre hagyják magára. A testőr sajnos elkövetett egy sú­lyos mulasztást: szolgálati fegyverét a kocsi kesztyűtartó­jában hagyta. Bérégovoy magá­hoz vehette a fegyvert, némileg eltávolodott a gépkocsitól és főbelőtte magát. A sofőr és a testőr nem hallotta a lövést, Bérégovoy keresésére indultak, ám már csak az agonizáló tes­tet találták meg. A francia politikai élet sze­mélyiségei - jobb- és balolda­liak egyaránt - nagy megütkö­zéssel vették Bérégovoy öngyil­kosságának hírét. Seres Attila Meggyilkolták Sri Lanka elnökét A Srí Lanka-i fővárosban megrendezett május elsejei fel­vonulást kihasználva merényle­tet követtek el Ranaszinghe Premadasza elnök ellen. A po­kolgépes robbantásnak a sziget­­ország államfőjén kívül még leg­alább 30 halálos áldozata van. Az államfő a kormánypárt felvonulóinak élén haladt, ami­kor a merénylő a közelébe fér­kőzött. Hivatalos jelentések és szemtanúk szerint a merénylő egy robbanóanyaggal megrakott kerékpáron egyenesen nekihaj­tott az elnök gépkocsijának. Bár még nem azonosították a merénylőt, a rendőrség tamil szeparatistára gyanakszik. A tamil önrendelkezésért küzdő csoportok legnagyobbikának a szóvivője azonban Párizsból te­lefonon nyilatkozva cáfolta, hogy közük volna a merénylet­hez. A merénylet után kijárási ti­lalmat rendeltek el az ország egész területén. Dingiri Banda Vidzsetunge kormányfő elnök­letével összehívták az ország nemzetbiztonsági tanácsát. (MTI) *

Next