Népszabadság, 1993. június (51. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-01 / 125. szám

1993. június 1., kedd KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT NÉPSZABADSÁG 3 Az IFC a piacgazdasági átmenetet segíti ► FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL - Sokkal több, szám szerint ti­zenöt vegyes vállalati befekte­tésünk van Magyarországon, külföldi partnerek bevonásával, mint bárhol máshol e régióban - mondta az IFC elnöke, aki tárgyalásai során jelezte a ma­gyar kormány tagjainak, elér­kezettnek látják az időt, hogy a megváltozott körülményekhez igazítsák stratégiájukat, újfajta tevékenységekbe is kezdjenek. Szeretnének rugalmasan alkal­mazkodni a mindenkori köve­telményekhez, s bár bizonyos területeken igen erősek, az IFC nem számít nagy szervezetnek, ezért együttműködik más nem­zetközi pénzintézményekkel is. Mindenesetre az IFC növekvő érdeklődését jelzi, hogy 1991 óta irodája is van Budapesten, s az IFC állandó jelenléte vélhe­tően javítja az adott ország nemzetközi megítélését is. William Byrne elmondása szerint a magyar kormányzati és gazdasági vezetőkkel folyta­tott "tárgyalásai során nem ke­rültek szóba a magyar gazda­ság átfogó problémái. Elsősor­ban mikrogazdasági ügyekkel foglalkoztak. Ám benyomásai, s a szakemberek előrejelzései alapján úgy vélekedett, hogy az utóbbi két-három évvel össze­vetve, bizonyos növekedés vár­ható. Kiemelésre méltónak ta­lálta az export és a magánbe­ruházások növekedését. Úgy értékelte, hogy jó helyre fekte­tik a pénzüket, de azt is hozzá­tette, hogy csak az adódó lehe­tőségekkel élhetnek.­­ A magánszektor gyors fejlő­dése azonban reménykeltő, s biztos vagyok benne, hogy mind több partnerre találunk majd - tette hozzá. Ez az IFC szempontjából azért is fontos, mert olyan fejlesztési szervezet, amely üzleti alapon működik. Partnere a magánszektor, é­s ugyanolyan üzleti kockázatokat is vállal. Ugyanakkor meglehe­tősen fontos feladatnak tartják, hogy például az infrastruktúra fejlesztésére összehozzák a ma­gán- és az állami szektort. Kérdésre válaszolva három, egymást is átfedő működési te­rületüket jelölte meg. Az első a tőkepiac bővítése, amelybe be­letartozik a bankprivatizáció is, s elképzeléseik között szerepel olyan alapok biztosítása - ma­gyar bankok révén amelyek a kis- és középvállalatok alaptő­kéjét finanszírozhatják. A má­sodik a privatizáció elősegítése például a telefonhálózatban, az élelmiszeriparban, a gyógyszer­­iparban. A harmadik az infra­struktúra fejlesztése, így az M1/M15 autópálya finanszíro­zása. Arra a megjegyzésre, hogy a magyar kormány érzékelhetően az infrastrukturális beruházá­sokkal kísérel meg valamifajta lendületet adni a gazdaságnak, de ily módon, növekvő gazdasá­gi szerepvállalásával vitákat is gerjeszt, William Kyrne így rea­gált: - Világszerte tapasztalha­tó, hogy a magánszektor szere­pe nő az infrastruktúra fejlesz­tésében, például a telekommu­nikációban, a szállításban és közlekedésben, az energiater­melésben. Ugyanakkor ezekben a szektorokban nagy az állam­nak, mint a legnagyobb meg­rendelőnek a szerepe. Ezért fontos, hogy valós ösztön­zőket találjanak a magántőke haté­kony közreműködéséhez. Meg­ítélésem szerint jó lehetőség van a külföldi magántőke be­vonására ezeken a területeken is. Visszatérve a magyar gazda­ság állapotára, kérdésünkre az IFC elnöke megjegyezte: anél­kül, hogy bárkit is kritizálna, két dolgot tart fontosnak. Az egyik: a privatizációs folyamat további gyorsítására van szük­ség. Igaz, tisztában vannak vele, hogy bonyolult folyamat, s e ré­gióban érthetően általános probléma, hogy az erős szociális ellátottság évei után a radikális változás politikai feszültségeket gerjeszthet. A másik aggasztó probléma a magas állami defi­cit, ami felhajtja a kamatlába­kat és hátráltatja a hosszú távú tőkepiac kialakulását, egyben a tőzsde fejlődését. - Igaz, a defi­cit szinte minden fejlett ország­nak is problémája. A kormány­nak nyilván foglalkoznia kell a hiány és így a kamatlábak csök­kentésével, mert ez hozhat egészségesebb fejlődést - jelen­tette ki az IFC elnöke. Arra a kérdésre, hogy Magyar­­ország szomszédaival, például Szlovákiával összehasonlítva jobb helyzetben van-e, William Kyrne tömören válaszolt: jobb helyzetben, itik­kf­ele nem jobb helyzetben, mint Csehország, ahol legalábbis a költségvetés egyensúlyban van, ha nincs többlete. „Nem azt mondom, hogy Csehország helyzete álta­lában jobb, mint Magyarorszá­gé, de a költségvetés tekinteté­ben igen, mert szigorú monetá­ris politikát folytat. Ez a rest­­riktív gazdaságpolitika azon­ban nem feltétlenül jó a gazda­ságnak” - így az IFC elnöke. William Byrne azonban a tár­gyalásokon tartózkodott attól, hogy a hasonló út követését ta­nácsolja a magyar kormány­nak, de - mint megjegyezte - Magyarországnak is törekednie kell a deficit és a kamatlábak csökkentésére. - Azt hiszem, hogy a kormánynak is ez a cél­ja, legfeljebb az időzítés kérdé­sében lehet eltérés - mondta a brit pénzember, hozzáfűzve, hogy „ez befolyásolja üzleti te­vékenységünket, hiszen sokkal nehezebb a dolgunk, ha hiány van a hosszú lejáratú finanszí­rozásban”. William Byrne elmondta, hogy az IFC egy-egy magyaror­szági befektetésének van bizo­nyos minimuma, ötmillió dol­lár. Ehhez ugyan nem ragasz­kodnak mereven, de mint világ­méretű szervezetnek nem éri meg, hogy közvetlenül foglal­kozzanak ennél kisebb projek­tekkel. A pénzügyi szektorban azonban hajlandóak kisebb összegeket is befektetni, ame­lyek eljuthatnak a kis- és kö­zépvállalatokhoz. Ugyanakkor, mint pénzügyi befektetők, egy projekt teljes önköltségének maximum egynegyedét finan­szírozzák. Arra a kérdésre, hogy néhány magyar bankkal kapcsolatban utóbbi időben igen ellentmon­dásos helyzet alakult ki a pénz­világban, s megítélésük az egész magyar gazdaságról al­kotott képet is kedvezőtlenül befolyásolhatja, az IFC elnöke ezt mondta: - Csak nagy általá­nosságban tudok fogalmazni. Ez nem magyar sajátosság. A régi rendszer öröksége, hogy sok banknak rossz portfoliója volt, rossz hiteleket örökölt. Az egyik megoldás az, amiről a Vi­lágbankkal tárgyalnak: a ban­kok újratőkésítése. Ez részben elérhető privatizációval új be­fektetők bevonásával, s az IFC érdeklődést mutat a bankpri­vatizáció iránt is. Sir William Byrne TEKNŐS MIKLÓS FELVÉTELE Pünkösdi advent Pozsonyban A magyar kultúra jeles napjai Szlovákiában A hét végén több magyar vo­natkozású esemény gazdagítot­ta a szlovákiai kulturális életet: Galántán megrendezték a Ko­­dály-napokat, kiállítás nyílt a magyar organikus építőművé­szetről, és Pozsonyban elkezdő­dött a budapesti Nemzeti Szín­ház vendégjátéka is. POZSONYI TUDÓSÍTÓNKTÓL A szlovák Nemzeti Színház prózai társulatának budapesti fellépését nem egészen egy hó­nap elteltével már viszonozták is a Nemzeti Színház művészei, akik vasárnap este nagy siker­rel mutatták be Pozsonyban Sütő András Advent a Hargi­tán című színjátékát. A perce­kig zúgó vastapsot követően Dusan Slobodník szlovák kul­turális miniszter a Népszabad­ság kérdésére elmondta, szá­mára meglepetés volt az előa­dás, s nemcsak azért, mert a Sütő-drámát korábban nem is­merte. - Nagyon érdekes pro­dukciót láthatott a közönség, kitűnő színészi teljesítmények­kel - szögezte le a politikus, méltatva Sinkovits Imre és tár­sai alakítását. Hozzátette: igen jó, hogy a szervezők éppen ezt a darabot találták alkalmasnak a vendégszereplésre, mert itt nem elsősorban valamiféle Er­­dély-idézés történt, hanem olyan mondanivalót tolmácsol­tak a művészek a publikum­nak, amely általános összembe­­ri gondolatokat és értékeket hordoz. Ugyancsak vasárnap a Szlo­vák Nemzeti Galéria pozsonyi termeiben kiállítás nyílt az or­ganikus magyar építőművé­szetről. Galántán nagy sikerű záró­­hangversennyel fejeződtek be a IX. Kodály-napok. Az ese­ménysorozat ezúttal két évfor­dulóra történő megemlékezés­hez is keretet biztosított: hat­van éve komponálta Kodály Zoltán a Galántai táncokat, és ötven esztendeje választották a zeneszerzőt a város díszpolgá­rává. A találkozón a tucatnyi szlovákiai énekkar mellett köz­reműködött a debreceni Ko­dály Kórus, valamint egy ma­rosvásárhelyi leány-, és egy ludwigsfeldei német vegyes kar is. Az ünnepi énekes találkozók és a templomi hangversenyek mellett Kodály munkásságáról szemináriumot is tartottak. Ezen sajnos disszonáns véle­mény is elhangzott: a szlovák kormánypárt egyik helyi akti­vistája az ilyen célú rendezvé­nyeket a magyar sovinizmus felélesztésére irányuló, ártal­mas akcióknak minősítette. A jelenlévők szerencsére nem ül­tek fel a provokátornak, ahogy méltóságteljesen zajlott le Ko­dály emlékművének megkoszo­rúzása is. Chebeleu: Távolban az alapszerződés A román-magyar alapszerző­dés egyelőre csak távlati doku­mentum,­­ jelentette ki Ion Iliescu elnök szóvivője. Traian Chebeleu elmondta, az alapszerződés-aláírás elha­lasztásának egyik oka a hatá­rok sérthetetlenségének elve, amelyet Budapest károsnak tart Románia európai integrá­lódása szempontjából. Márpe­dig éppen ellenkezőleg: ennek az elvnek az elismerése az in­tegrálódás szükséges feltétele - érvelt a szóvivő, aki kérdésre válaszolva kifejtette: az ameri­kai Carnegie Alapítvány által kezdeményezett és az etnikum­közi kapcsolatokkal foglalkozó projekt, amely két éve működik Romániában, legfőbb céljával egyidejűleg­­ közvetett módon a Románia és Magyarország közötti kapcsolatok javítását is szolgálni kívánja. A szóvivő alaptalanoknak mondotta a Magyarország NATO-tagságával kapcsolatos híreszteléseket, mert véleménye szerint „Kelet-Európa volt szo­cialista országaival kapcsolatos NATO-politika eddig kiegyen­súlyozott volt, a szóban forgó országok biztonságának egyik tényezőjeként hatott. Nem ta­pasztalunk olyan jelzéseket, melyek szerint szó lenne arról, hogy eltérnének a szóban forgó államok iránt érvényesített nem diszkriminatív bánásmód elvé­től” - magyarázta Chebeleu, és érvei egyik bizonyságaként be­jelentette, hogy szerdán Buka­restbe látogat Douglas Hurd brit külügyminiszter. Közben a bukaresti lapok közölték az AFP-nek azt az információját, amely orosz ka­tonai hírforrásokra hivatkozva hozta nyilvánosságra, hogy jelenleg tizenkét NATO-hajó tartózkodik a román Duna­­szakaszon, mégpedig román zászló alatt, vegyes - NATO- és román - legénységgel a fedélze­tén. A hajók állítólag a Szer­biával szembeni ENSZ-embar­­gó érvényesítésében vesznek részt. Mag Péter ­ Baloldaliak a Balkán békéjéről MUNKATÁRSUNKTÓL Béke a Balkánon - erről a té­máról tartottak tanácskozást az olaszországi Goriziában Euró­pa 19 szocialista és szociálde­mokrata pártjának képviselői. Keleti György, aki az MSZP részéről volt jelen, elmondta: a házigazda, Piero Fassino, az olasz Baloldal Demokratikus Pártjának külügyi titkára úgy értékelte: a baloldal is elkésett a délszláv válság rendezése ügyé­ben. Most először tanácskoztak a témáról a térség baloldali pártjai. Ennek ellenére a cél az, hogy az európai baloldal részt kapjon a válság rendezésében. A résztvevők elhibázottnak értékelték az „ötök” rendezési javaslatát - mindenekelőtt a kisebbségi kérdésben. Úgy ér­tékelték, hogy a Vance-Owen­­terv - hiányosságai ellenére is - a kiindulópont a megoldásra. Az MSZP álláspontját kifejt­ve Keleti elmondta:­­ A válsá­got csak békés, politikai úton szabad rendezni. Ez nem paci­fista felfogás, hanem a szociál­demokrata eszmék következetes alkalmazása. Van természetesen egy pont, ami után már nem le­het tovább tárgyalni. Ezért létre kell hozni a térségben egy olyan katonai csoportosulást, ami jel­zi a harcoló feleknek: a világ nem veti el az erő alkalmazásá­nak lehetőségét. Az átfogó ren­dezésnek tartalmaznia kell a békekötés utáni leszerelést, az újjáépítés, illetve a rendszervál­tás programját. A szocialista párt csak olyan megoldást tud elképzelni, melyben a kisebbségi kérdések és azon belül a magyarok hely­zete rendeződik, garanciát kapnak a közigazgatási és sze­mélyi autonómiára. A nemzeti­ségi ellentétek megnyugtató rendezése nélkül nem lehet bé­két teremteni a Balkánon - hangoztatta Keleti György. O ' ' \ ' J* Ha a magyar ijeszt­ő komoru­vig komédia *** akarja a másik­­ magyart, akkor elő­ránt egy földrajzi nevet, és azzal hadonász. A Balkán ilyen szó immár százötven éve, aztán manapság van weimarizálódás, meg litván szindróma, sőt lengyel par­lamentarizmus. A példák közé manapság beóvakodik Olaszország is. Például azért, mert tudjuk: Itália elmúlt negyvenhét éve a folyamatos kormányválságok kora. A pártok persze suttyomban megállapodtak egymással meg a maffiával és így bukdácsoltak válságról válság­ra. Rettenetes dolog ez az olasz bizonytalanság - so­pánkodnak a magyar hozzáértők több évtizede. Mert az bizonyos, olyan hosszú kormányzási periódust, mint például Lázár Györgyé volt, egyetlen olasz politikus sem tudott felmutatni - egyvégtében. Ezt a magyar re­kordot (L. Gy. a hivatali idő hosszát illetően még Tisza Kálmánt is felülmúlta) persze Antall József sem dönt­heti meg, talán nem is törekszik rá. De oly félelmete­­sek-e az olasz állapotok? Mert igaz, hogy van ott a poli­tikai életben maffia, camorra, mindenféle terrorizmus és dús korrupció is, de hát van egy fantasztikus gazda­sági fejlődés, kulturális bőség (könnyű nekik!), a visszaéléseket leleplező sajtó és öntudatos polgári réteg (volt ideje kialakulni), amelyik éppen most azt mondta: Elég! (olaszul Basta!) Az olasz gazdaság évtizedeken át nagyon is jól kijött ezekkel a labilis állapotokkal, és földrészrekordot ért el a fejlődésben. Valószínűleg a fa­miliáris - családiasan korrupt állapotok segítették is ezt a fejlődést, védve az erősebb versenytársaktól a vi­szonyokat kiismerő olasz tőkét. Hogy közben sápot kellett fizetni a politikusoknak? Hát ezt a sarcot, adó formájában a mélyen morális po­litikájú tőkés országok politikai osztályai is lerabolják. A többpárti rablógazdálkodásnak, a koncok elosztásá­nak vannak közelebbi példái is: maffia és gyakori kor­mányválságok nélkül megy ez negyven éve Ausztriá­ban. Azt akarom tehát mondani, hogy a pártok és politi­kusok válságai nem okoznak sajgó társadalmi válságot, ha működik a gazdaság, és a viszonyok áttekinthetők. A felépítmény egy részének zavarai nem okoznak cső­döt ott, ahol a dolgok többé-kevésbé maguktól mennek. Egy kis pártdisznóság, egy kis korrupció sem rázza meg alapjában a társadalmat. A mi viszonyaink között meg úgy látszik: a párt önérdek. Kiderült, különböző világ­nézetű, erkölcsiségű és jövőképű urak verődtek össze egy mozgalomból jött pártban néhány éve. Talán már a kezdetekben is tudták, hogy a tudszosoktatók, lelké­szek, agronómusok, elmeorvosok és történelmi család­nevek szövetsége csak hevenyészett lehet. Hát most mindenki láthatja: a poétikus hazaszeretet és a kor­­mányzástani erudíció szép dolog, de kevés a stabil kor­mányzáshoz. A nemzeti vészharang kongatása nekünk, „szegény magyaroknak” némi pártcsőd miatt pedig e szomorú­ víg komédia végjátékának jele. A baj az, hogy ezt a magyar darabot most már végig kell játszani fü­tyülő közönség előtt, miközben a kapu előtt ott áll fe­nyegetően a végrehajtó. Ez nem Olaszország, nincs tar­taléktársulat, nincs új rendező, aki tovább vezényelhet­né a rögtönzött komédiát. És nincsenek fizető nézők, akiket legfeljebb bosszant a komédiások handabandá­­zása, mert tudják, e színháztól függetlenül üzletelhet­nek, élhetik világukat. Nincs itt mód az „itáliai szind­róma” megvalósulására: itt a színpad minden, a közön­ség semmi. Semmi? Miklós Gábor p / L J I A Szabad Demokra­ ozerencsés Szabadak­ták Szövetsége sze­­ rencsés párt. Ezt gon­doltam, amikor pünkösdi küldöttgyűlésük szónokait hallgattam. Szerencsés, mert pont addigra talált magára, mire a kormánykoalíció csődtömeggé lett. És éppen most, amikor a bármikor fölbukkanó vá­lasztási célegyenesben a személyiségek harca kezdődik, éppen most találták meg - vagy ki - maguknak, meg nekünk Kuncze Gábort. Intelligens és szellemes, ráadá­sul magas, testes ember, és jó mély hangja van. Ha a szakértők még egy-két gesztusát, három-négy mozdula­tát megfaragják, pár pázra megtanítják, az emberek el fogják hinni róla, hogy ez az ember államférfivá érhet. Sőt, nem más, mint a reinkarnálódott NYUGODT ERŐ. Szerencséjük van a szabaddemokratáknak, mert nem is nagyon kell mást mondogatniuk, mint azt, hogy a kormány ezt tette, azt nem tette... Bár nem nagyon ér­tem, hogy egymás közt erre mi szükség. Azt gondoltam, hogy minden szabaddemokrata tudja, hogy a kormány mit tett és mit nem. Úgy látszik, ezt memorizálni kell. KELL, KELL és KELL. Ha erről a KELL és KELL-ről le­szoknának a szónokok, talán hitelt is szereznének. Ná­lam biztosan. Ugyanis, ha nekem bármelyik párt azzal indul a választásokon, hogy a kormány ezt tette, azt nem tette, aztán hatszázszor azt hallom, hogy ezt KELL meg azt KELL, és KELL, KELL és KELL, az az én egyetlen kis szavazatomra nem lesz elég. Arra a pártra fogok szavazni, amelyik kevesebbbszer KELLeti magát. A szabaddemokraták szerencsések, mert még van idejük a feltétlenül szükséges KELL-ek után vala­mit odakanyarítani arról is, hogy miképpen. Meg miért. Ez is egy igen fontos kérdés. Ugyanis a szerencsés szabaddemokraták, nem felelnek azért, ami az utóbbi három évben ebben az országban történt. Egy dologban azonban súlyos, mulasztásos felelősség terheli őket. Elfelejtették megmagyarázni, hogy nem azért sza­vaznak másképp, mint a koalíció, mert az úgy szokás, vagy mert nem nemzetiek, nem középek, nem kereszté­nyek, pláne mert nem parasztok, hanem mert nem kon­zervatívok, mert a dolgokról liberális módon gondol­koznak. Az emberek ma sem tudják pontosan, tétele­sen, mit is értsenek szabaddemokratán. Ha ízlésem engedné, tennék egy kísérletet. Festékszó­ró palackból szép fehér falra engedném a szellemet. Azt rajzolnám oda, hogy LIBER. Millió forintba fogadok, hogy a társszerzők nem úgy folytatnák, hogy TV, vagy ÁTOR, vagy ALIZMUS, de nem is úgy, hogy ÁLIS. Ha­nem azt írnák oda, hogy Ó. Ezért a szabaddemokraták felelnek. De szerencséjük van, mert még kaptak egy-két hetet vagy hónapot a sorstól, hogy Kuncze Gábor lelkét is elhitessék velünk. Andrassew Iván

Next