Népszabadság, 1993. december (51. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-07 / 285. szám
1993. december 7., kedd SPORT Ötmillió dolláros teniszgála Münchenben München valahogy kimaradt a sorból. Melbourne, Párizs, London, New York hosszú évtizedek óta Grand Slam-tenisztornát rendezhet. Frankfurt megszerezte magának az ATP-világbajnokságot. Key Biscayne, Róma, Stockholm, Antwerpen, Monte- Carlo, Philadelphia, Indianapolis, Tokió (és a sor vég nélkül folytatható) ATP-torna házigazdája. Münchennek bezzeg semmi nem jutott. És akkor néhány tenisztótumfaktum gondolt egy nagyot és kitalálta: rendezzék meg - az ATP-világbajnokság mintájára - a négy Grand Slam-tornán legeredményesebben szerepelt teniszezők gáláját is. A helyszín pedig legyen München, így jött létre 1990-ben első alkalommal a Compaq Grand Slam Kupa, s lett belőle olyannyira haladó hagyomány, hogy az idei már a negyedik verseny. Igen ám, de a házigazdák nem elégedtek meg a puszta eseménnyel: azt akarták, hogy egészen különleges torna legyen a GS-gála, így is lett: sehol másutt nem fizettek annyi pénzt, mint éppen Münchenben. Az első három esztendőben hatmillió dollárt osztottak szét a részvevők között - természetesen évente... A győztes négy mérkőzést kell nyerni a végső diadalhoz - kétmillió dollárt kasszírozott. Eszelős - vélték egyesek. Ez már nevetséges - mondták mások. Ez már a vég - gondolták ismét mások. A verseny azonban nem szűnt meg, ellenkezőleg, egyre népszerűbb lett, a kezdeti ellenkezők is sorban beadták a derekukat. Igaz, időközben történt egy és más. Erről lesz szó az alábbiakban. Kinek lesz boldog karácsonya? Első hallásra azt hihetnénk, hogy a rendezők igazat adtak Boris Beckernek. A németek pár évvel ezelőtti bálványa meg úgy meghatódott ettől az engedékenységtől, hogy megrendültségében igent mondott a meghívásra és végre indul Münchenben. Ugyanerről kissé világosabban: a hatmillió dolláros összdíjazást és a kétmillió dolláros első díjat Becker korábban egyszerűen csak eszelősnek nevezte, s távolmaradásával tüntetett. Most olybá tűnhet, hogy Becker miatt vettek vissza a pénzből a szervezők, s Boris ezért (hálából) indul. Pedig nem Becker miatt csökkent a pénzdíj, és a visszafogott büdzsének semmi köze Boris részvételéhez. Két különböző dologról van ugyanis szó. Kezdjük Beckerrel! Mint ismeretes, Boris menedzsere hosszú éveken át Ion Tiriac, a zseniális üzletember volt. Tiriacnak igen sok érdekeltsége volt-van a tenisz világában és azon kívül is. A müncheni Compaq Grand Slam Kupa nem tartozott ezek közé, ezért hát Becker mindhárom korábbi alkalommal távol maradt. Volt indok is, hol sérült volt, hol meg beteg. Most azonban, hogy Tiriac már nem áll Becker mögött, elhárult a részvételi akadály. Megkockáztatom: már csak dacból, csak azért isből is pályára lép Boris, noha minden interjújában hangsúlyozza, hogy már csak születendő gyermeke érdekli, semmi más. Szóval, az egybeesés véletlen, Beckertől függetlenül csökkentették a pénzdíjakat hatmillió dollárról ötmillióra. Persze még ez is elképesztő összeg, ám ha lassacskán is, de közelít az elfogadhatóhoz. A győztesnek például a korábbi kétmillió helyett ezúttal „meg kell elégednie” másfél millióval, a másodiknak egymillió helyett 750 000 dollár jut. Lejjebb már alig csökken a „nyereményalap”: az első fordulóban búcsúzók például ugyanúgy százezret kasszíroznak, mint korábban, s a két tartaléknak játék nélkül is jár ötvenezer. A Compaq Grand Slam Kupával korábban az volt a legnagyobb gond, hogy a játékosok amolyan év végi levezetőnek szánták, a nyereményeket pedig „karácsony előtti segélynek” tekintették. A korábbi világelső, Jim Courier például többször is lefitymálta a versenyt, s csak egyszer volt hajlandó indulni. Rögtön ki is esett az első fordulóban - talán nem véletlenül. (Noha meghívták, az idén sem indul, s a részvételre jogosultak közül meglepetésre nem él a lehetőséggel Andrej Medvegyev sem.) Érdekes módon Courierrel ellentétes véleményen van a jelenlegi ranglistavezető, Pete Sampras. Két korábbi versenyen indult - az elsőt rögtön meg is nyerte, hozzáteszem, nem kis meglepetésre -, s az idén is a részvevők között van. Az eddigi harminchét szereplő közül négyen állnak holtversenyben az élen a péndíj-különversenyben: Sampras, Wheaton, Stich és Chang egyaránt 2 450 000 dollárt gyűjtött Münchenben. Az első három egyszer-egyszer megnyerte a tornát, Chang - az egyetlen a harminchétből, aki mindháromszor indulhatott - kétszer is döntős volt, egyszer pedig két fordulót ment. Ő nyerte a legtöbb mérkőzést (nyolcat) és (értelemszerűen) ő kapott ki a legtöbbször (háromszor). Az idén - Beckerrel együtt hat újonc lép pályára. A helyszín természetesen változatlan: a müncheni Olympiahalle tizenegyezres csarnoka. A rangos szponzorok névsora is jelzi, hogy számukra is jó üzlet a Grand Slam Kupa: a névadó Compaq mellett jelentős összeggel „szállt be” a Coca-Cola, az adidas, a Hiltonszállodalánc, az Opel, a Boss, a Slazenger, a Mumm, a Rado. A napijegyek negyven márkánál kezdődnek és a 4275 márkás (heti) páholyáraknál végződnek. A döntőre egy jobb napijegy 200 márkába kerül. A tizenhat versenyző kieséses rendszerben küzd - ellentétben az ATP-világbajnoksággal, ahol csoportokban kezdenek. A mai és holnapi első forduló párosítása: Sampras-Muster, Masur-Chang, Bruguera-Larsson, Krajicek-Korda, Stich-Washington, Pioline-Volkov, Becker-Ferreira, Edberg-Martin. Az oldalt írta: Jakab József Fotók: ITF News Pete Sampras Eddigi legkitűnőbb éve volt az 1993- as. Fölényesen nyerte az angol és az amerikai nemzetközi bajnokságot: Wimbledonban három, Flushing Meadow-ban mindössze két játszmát vesztett. A Roland Garroson négy fordulón jutott túl, amikor a legjobb nyolc között a későbbi győztes Sergi Bruguera kiejtette. Az évadnyitó Ausztrál Openen, ahol a legjobb négy között kapott ki Stefan Edbergtől. Vezeti a világranglistát, Münchenben is első számú esélyes. Stefan Edberg Másnak bizonyára csodálatos esztendő lett volna, amely a rokonszenves svédnek sok csalódást hozott. Nem nyert Grand Slamtornát, döntős is mindössze egyszer volt, még januárban, Melbourne-ben. A legszomorúbb bizonyára Flushing Meadow-ban volt, kedvenc pályáján már a második fordulóban búcsúra kényszerült Karel Novacek ellenében. Wimbledon is fájó emlék lehet: az elődöntőben Jim Courierrel szemben vesztett. Sergi Bruguera Felemás, ugyanakkor igen sikeres évet zárt. Miért felemását? Mert az első két GS- tornán csodákat művelt, a második kettő azonban szerényre sikeredett. Wimbledonban el sem indult, a US Openen pedig már az első fordulóban kiesett. S mitől sikeres számára 1993? Élete első Grand Slam-tornagyőzelmét aratta a Roland Garroson, úgy, hogy a legyőzöttek között szerepelt Pete Sampras, Andrej Medvegyev és Jim Courier is. A világranglistán a 4. helyig jutott. Cedric Pioline Az év egyik nagy felfedezettje. Mozgása látszatra darabos, ellenben bődületesen adogat, s mindkét oldalról magabiztos. Mind a négy GS-tornán túljutott az első fordulón, bár a Roland Garroson már a másodikban búcsúra kényszerült. A csúcsra Flushing Meadow-ban jutott, ahol Wilander, Courier, Medvegyev és Masur legyőzése után döntőt játszhatott Pete Samprasszal. A fináléban simán kikapott, ennek ellenére hatalmasat lépett előre a világranglistán. Boris Becker Wally Masur Alekszandr Volkov Csapnivaló éve volt, felejtse el! - tanácsolnánk a háromszoros wimbledoni bajnoknak. Drámaian visszaesett a világranglistán - momentán nincs az első tíz között -, egyetlen Grand Slamdöntőt sem játszott az idén: a wimbledoni elődöntő volt a legfényesebb sikere. Az ausztrál nemzetközin már az első, a francián a második fordulóban kiesett, s arra sem lehet nagyon büszke, hogy a US Openen a negyedik „kanyarban” kiejtette őt a svéd Larsson. Az ellenfelek rémálma a kis amerikai: azt a kifejezést, hogy elveszett labda, egyszerűen nem ismeri. Ennek ellenére felejthető éve az 1993-as, még csak a közelébe sem jutott annak, hogy megismételje 1989-es bravúrját, amikor tizenhét évesen megnyerte a Roland Garrost. Az idén David Wheaton volt a mumusa, Melbourne-ben is, Wimbledonban is az amerikai óriás verte ki. A US Openen szerepelt a legjobban, a legjobb nyolc között Sampras győzte le. Beckerrel ellentétben neki igen jó éve volt 1993. Persze nem az Ausztrál Openre gondolok, ahol már az első fordulóban búcsúztatta őt Medvegyev. A Roland Garrosra sem, ahol szintén a bemutatkozó mérkőzésen verte ki Furlan. Sokkal inkább Wimbledonra, ahol három, sikeresen vett forduló után kellett csak a nézőtérre felülnie, vagy Flushing Meadow-ra, ahol az elődöntőig jutott, s csak ott botlott meg Pioline lábában. Nagy küzdő, rokonszenves ember. Még sohasem szerepelt a Grand Slam Kupán, igaz, sohasem került még a legjobb nyolc közé a négy nagy torna valamelyikén. Az idei esztendőt megelőzően a legtovább a 3. fordulóig jutott, míg 1993-ban, a US Openen csak az ötödikben bukott el. Ha kiegyensúlyozottabb teljesítményre lenne képes a fiatal svéd, akkor gyakrabban lehetne a meglepetésszerzők között. Addig azonban „mindenre képes”, például Beckert búcsúztatni, majd kikapni Masurtól... Korábban csak csinos barátnőjével keltett feltűnést a Grand Slam-tornák környékén, aztán rájött, hogy nem ártana a játékával is magára irányítani a figyelmet. New Yorkban végre ő volt a főszereplő, a legjobb négyig jutott, ám ott balszerencséjére Pete Sampras várt rá. Egyetlen szégyenfoltja a Roland Garros, ahol már a nyitó fordulóban elköszönt a közönségtől. Játéka első pillantásra kissé „álmos”, ám ha „felébred”, kellemetlen meglepetésekre képes. Meglepetésember a müncheni tizenhatok között a „csendes amerikai”. Semmi lenyűgözőt nem produkált az idén, csupán kiegyensúlyozottan szerepelt. Ez az ő esetében annyit jelent, hogy egyszer sem esett ki az első fordulóban, mi több, Melbourneben és Párizsban három-három mérkőzést nyert. Wimbledonban Kricksteintől kapott ki (ez meglepő), a US Openen Couriertől szenvedett vereséget (ez nem meglepő). Münchenben Stich ellen kezd... Petr Korda Az esztendő nagy vesztese, lassan, de biztosan távozik a teniszelitből. Pedig nem felejtett el teniszezni, csak valahogy mindig közbejött valami. A US Open volt a legkínosabb élmény, már az első fordulóban legyőzte őt Wayne Ferreira. A Roland Garroson tavaly még döntőt játszott, az idén már a második „kanyarban” búcsúzott. Csupán az Ausztrál Openen szerepelt tudásának megfelelően, ott a legjobb nyolc között kapott ki Couriertől. Az év első felében úgy teniszezett, ahogy korábban: semmi különös. Melbourne-ben Ferreira, Párizsban Prinosil verte ki mindjárt az első fordulóban. Wimbledonban aztán megrázta magát, négy „áldozatának” egyik Ivanisevics volt. Ötödikként Courier tornyosult előtte, s neki megadta magát. A US Openen begyűjtött két győzelmet, s ez elég volt ahhoz, hogy elsősorban Courier távolmaradásának köszönhetően - ő legyen a müncheni tizenhatodik. A „nagy nyögő” a teniszpályák „kellemetlen frátere”. Páratlan küzdő, szívóssága, erőnléte legendás. Az idei évből csak Wimbledont kell sürgősen elfelejtenie - búcsú az első fordulóban -, a US Openről ellenben rengeteg a kellemes élménye. A legjobb nyolcig jutott, ott Volkov állította meg, pedig álomsorsolása volt az osztráknak. Korábban salakmenőnek tartották, manapság már bármilyen talajon egyenlő ellenfele a legjobbaknak. A huszonnégy éves új-zélandi (első számú tartalék) úgy kezdte az évet, hogy azt hittük, végig róla fognak beszélni. Az Ausztrál Openen négy fordulót vett sikerrel, mígnem az ötödikben Sampras megállította. A lendület nem tartott sokáig, hiszen Párizsban és Londonban egyaránt a második fordulóban esett ki. A US Openen még eddig sem jutott, már a nyitányon megverte őt a francia Boetsch. Hogy Münchenben (fizetett) néző lehet, már önmagában óriási siker. Amikor tavaly az Ausztrál Open negyeddöntőjében John McEnroe-t győzte le, egészen közeli, s fényes diadalokat jósoltak a dél-afrikainak. Azóta valahogy megtorpant, no, nem tűnt el, csak éppen nem tart ott, ahol tehetsége révén tarthatna. Mindenkire veszélyes ellenfél, de még nem „rettenetes”. A négy idei Grand Slam-tornán tíz mérkőzést nyert, a legyőzöttek között szerepel Todd Martin, Karbacher, Costa, Heim, Korda és Göllner. A kettes számú tartalék korántsem örülhet a beugró státusnak úgy, mint az új-zélandi. A cseh teniszező a rutinos rókák egyike, aki volt már nyolcadik is évzáráskor a világranglistán. Melbourne-ben nem indult idén januárban, talán ezért nem tudott a tizenhatok közé kerülni. Meg talán azért nem, mert Wimbledonban Luis Herrera már az első fordulóban kiverte. Ezután hiába győzte le New Yorkban Stefan Edberget, túl késő volt a pontgyűjtéshez. Thomas Muster Wayne Ferreira Michael Chang Magnus Larsson MaliVai Washington Todd Martin Brett Steven Karéi Novacek X Michael Stich Van mire büszkének, azaz szerénynek lennie a németnek. Noha 1991- ben megnyerte Wimbledont, az igazi sikerek éve mégis 1993. A világranglistán a 2. helyig jutott, vagyis jelenleg ő a legjobb német teniszező. Megnyerte az ATP-világbajnokságot, s a US Open kivételével vereség az első fordulóban a svéd Helmtól - a másik három GS-tornán is remekelt. Az Ausztrál Openen öt, a francián három, Wimbledonban négy fordulón jutott túl. NÉPSZABADSÁG 21 Győztesek klubja Kétmillió dollárt a jelek szerint már egyetlen győztes sem tehet zsebre, a kivételezettek klubja tehát nem bővül, maradnak hárman. Az első győztes az abban az esztendőben (1990-ben) feltűnt Pete Sampras volt. Az akkor tizenkilenc éves amerikai - miután három fordulón jutott túl az ausztrál nemzetközi bajnokságon és az elsőben búcsúzott Wimbledonban - óriási meglepetésre megnyerte a US Opent. Fiatal teniszezők csak álmodni mernek ilyen kezdésről, Sampras esetében ez maga volt a valóság. Aztán Münchenben igazolta, hogy amerikai győzelme nem a véletlen műve volt. Az akkor debütáló Grand Slam Kupán előbb az orosz Cserkaszovot verte 5:7, 6:2, 7:5-re, majd Ivanisevicset győzte le fantasztikusan kiélezett csatában 7:6, 6:7, 8:6-ra. Az elődöntőben Chang következett (6:3, 6:4, 6:4), majd a döntőben az odáig óriási meglepetésre eljutó Brad Gilbert ellen nyert 6:3, 6:4, 6:2- re. Sampras „önhibáján kívül” élezte a feszültséget: azok, akik eleve túlzottnak mondták a pénzdíjakat, éppen a fiatal amerikai esetével akarták igazolni érvelésük helyességét. Abban az évben a legtöbb pénzt Stefan Edberg teniszezte össze: hét tornát - köztük Wimbledont - nyert, s összesen 1 995 901 dollár gyűjtött. Vagyis összesen sem annyit, mint Sampras négy mérkőzésen... A következő évben igazi meglepetésgyőztese volt a Grand Slam Kupának: David Wheaton vehette át a kétmillió dolláros csekket. A középdöntőig jutott Wimbledonban amúgy sehol semmi mégis ott lehetett Münchenben. A legjobb négy között nem mindennapi, szerencsés körülmények között verte Stichet: mindhárom játszmát a rövidítésben nyerte az amerikai. Wheaton érthető módon „belelkesedett”, s a döntőben már simán verte Changet. Michael Stich 1992-ben bőségesen kárpótolta magát a balszerencsés elődöntőért - pedig csupán a világranglista 15. helyén ácsorgott akkoriban. S milyen az élet: az elődöntőben ezúttal neki volt óriási szerencséje. Úgy nyert négy szettben az esélyesebb Sampras ellen, hogy három játszmában 7:6-ra győzött... A fináléban ismét csak szegény Chang volt az ellenfél. Le is lőtte őt Stich a pályáról - Changnek maradt az egymilliós vigasz... Richard Krajicek Nem lehet ráfogni, hogy az ő játékáért tódulnának az emberek a pályákra. A lehető legegyszerűbb teniszt játssza: bődületes adogatás, pontosan helyezett röpte. A „Zsiráf” egyelőre szeleburdi módon játszik: hol remekel, hol pedig már az első fordulók valamelyikében búcsúzik. A Roland Garroson például az elődöntőig jutott, ott állította meg őt Courier. Wimbledonban Agassitól, Flushing Meadow-ban pedig Medvegyevtől kapott ki, egyaránt a negyedik fordulóban.