Népszabadság, 1993. december (51. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-30 / 304. szám

8 M­EPSZABADSÁG. Miért alacsony az ávusok vérnyomása? Rácz Ernő a privatizátorok politikai és gazdasági miliőjéről Egy újságcikkben együtt emlí­tették az ÁVÜ-t az ÁVÜ-val. Rácz Ernővel, az Állami Va­gyonügynökség helyettes ügyve­zető igazgatójával arról beszél­gettünk, hogyan élnek és dolgoz­nak ilyen légkörben. - Úgy indult, hogy ötvenen sem lesznek! - 1990-ben valóban azt mondták, hogy egy szűk társa­ság kell arra, hogy figyelje, a fo­lyamatok jó irányba mennek-e. Ennek az elképzelésnek a kidol­gozásában én még nem vettem részt. - Most hányan vannak? - Háromszázhatvanan. - Ez a csúcs? - Véleményem szerint nem nő már tovább a szervezet. Eredeti­leg úgy terveztük, hogy ebben az évben legalább először meghir­detünk minden céget. Ez túl nagy cél volt, legfeljebb a jövő év közepére érjük el. Marad vagy háromszáz cég a második fél év­re vagy még későbbre. A jövő év végéig bizonyosan lesz munkája a privatizációval foglalkozók­nak. - Erre a nem hosszú távú munká­ra hogyan sikerült csapatot toboroz­niuk? - Arra a munkára, amit itt a kollégáimmal megtanultunk, égető szüksége lesz a gazdaság­nak az elkövetkező évtizedek­ben. A gazdaság egyik motorja, hogy ami az adott környezetben nem megy, azt eladják, átfor­málják, kisebbre, nagyobbra ve­szik, fuzionáltatják stb. A válla­lati részvények adásvétele, a vállalatok szétszedése jól fize­tett munka nyugaton, befekteté­si bankok, tanácsadó cégek vég­zik. Ezt itt a saját bőrén tanulja meg az ember. Kevés olyan álla­mi intézmény van, ahol a dolgo­zókat esetleg százezer forintos prémiumuk megvonásával súj­tanak egy rossz lépés miatt. - Mekkora kár éri ilyenkor az ál­lamot? - Van, amikor ez csupán er­kölcsi kár, van, amikor csak las­súbbá válik a priva­tizáció, de az anyagi veszteség sem zár­ható ki. - A cégeknél pa­naszkodnak, hogy mekkora a fluktuáció az ÁVÜ-nél. Három­négy áras ügyintéző­jük is volt, s úgy érzik, emiatt nem jut a priva­tizációjuk előbbre. - Valóban nagy a fluktuáció. Leg­utóbb az egyik tranz­akciós területen dolgozó ügyintézőt 180 ezer forint havi fixért csábítottak el egy befektetési cég­hez. - Csak a kereset lenne az ok? - A jobb dolgozó­kat szívesen elviszik olyan cégek, ame­lyek nemcsak meg tudják fizetni őket, hanem sokkal nyu­galmasabb munkát is kínálnak számuk­ra. Mert az itteni idegileg nagyon megterhelő munka. Nem csupán a teendő sok, hanem a miliő is nehezen el­viselhető. Közszereplők nemegyszer úgy beszélnek az ÁVÜ-ről, mint valami csaló, rabló bandáról. A legutóbbi or­vosi vizsgálatnál mondja a dok­tor: érdekes, hogy itt mindenki­nek alacsony a vérnyomása! Nyilván azért, mert akinek nor­mális vagy magas volt, ha na­ponta többször is felidegesítet­ték, nem bírta, és elment. Nem vagyok benne biztos, hogy mindez tréfa. Itt nem lehet na­pokig fontolgatni egy döntést, mert lejárnak a pályázati határ­idők. Volt már, akit azért taná­csoltunk el a cégtől, mert elné­zett egy határidőt. - Rácz Ernő szerint milyen a mér­lege az ÁVÜ munkájának? - Eddig mintegy ötszáz céget adtunk magánkézbe. Meg lehet­ne azt is nézni, hogy hány ve­vőnk volt, hány „polgárt terem­tettünk”­. Kétszázmilliárd forint körüli bevételhez juttattuk az országot. Ha ehhez még hozzá­tesszük a működőtőkét, akkor azt hiszem, nincs mit szégyell­nünk. - S ha mellé teszem a költségeket is? - Az Állami Számvevőszék állítja - szerintem tévesen -, hogy a költségeink magasak. A tízszázalékos költséghányad zö­me néhány olyan esetből adódik, amely az első pillanatban még magán viselte a privatizáció minden gyerekbetegségét. Az el­ső privatizációs program költsé­geit esetenként még most is fi­zetjük.­­ Bebizonyosodott, amit Sárközy Tamás is hirdet, hogy még az alacso­nyabb is jobb, mint a lassúság? - Mi is azt képviseljük, hogy piaci áron, de gyorsan. Három év alatt ötszáz céget értékesítet­tünk. A piacorientált privatizá­­cióba­l, azt hiszem, ez egészséges tempó. Ráadásul az utóbbi idő­ben erősen gyorsult is: mostaná­ban hetente nyolc-tíz pályázat eredményéről dönt az igazgató­­tanács. - A politika és a privatizáció vi­szonyáról mer szólni? - Azt gondolom, nekünk az is feladatunk, hogy ha megkérdez­nek erről, akkor elmondjuk a vé­leményünket. Valamikor a köz­­gazdasági egyetemen azt tanul­tam, hogy a politika koncentrált gazdaság, tehát a politika nem lehet független a gazdaságtól. A függőségnek abban kell meg­nyilvánulnia, hogy a politika olyan környezetet teremt, amelyben a kormányzó pártok elképzelései valósulnak meg a gazdaságban. A stresszt az okozza, hogy a politikát össze­keverik a lobbyzással. Hozzám is jutottak el ilyen kérések... Há­la istennek, a privatizációs tör­vények szigorúak, s ráadásul mi ezt megfejeltük egy igen szigorú pályáztatási szabályzattal, így a belepiszkálásra gyakorlatilag nemigen van esély. Nyilvánvaló, hogy a feltételeket mindenki megpróbálja a saját javára for­dítani. Stresszhelyzet ilyennel nap mint nap találkozni, de aki nem bírja, az elmegy, s előfor­dult az is, hogy valakit mi taná­csoltunk el. - A rendőrség vitt el az ÁVÜ-től valakit? - Nem tudok róla. Viszont több embertől megváltunk, köz­tük vezetőktől is. - Gyanúba keveredtek-e? - Hogy pontosan értse: más dolog az, amit a törvény tilt, s más az, amit nem tartunk össze­­egyeztethetőnek egy ávós dolgo­zó magatartásával. Előfordult, hogy feljelentést tettünk volt dolgozónk ellen, de az eltaná­­csolás az más. Ha annak az árnyéka vetül valakire, hogy bárkit előnyösebb helyzetbe próbál hozni, annak nem lehet maradása. - Azzal is vádolják önöket, hogy kiárusítják az országot. Mondják: „ha mi hatalomra jutunk, sittre vág­juk az egész ÁVÜ-t!” Milyen hatással van ez a munkájukra? - Ha valakire naponta azt mondják, hogy szétveri ezt, ki­árulja azt, az a legkevesebb, hogy sokkal óvatosabb lesz. Van egy cég. Az első pályázatra nem jelentkezik senki, a másodikon van egy ajánlat ötven százalé­kon. Eladjuk? Megtartsuk? Ha eladom, kótyavetyélek, ha nem adom el, csak tovább veszít az értékéből. A választási kam­pányban persze az ilyesfajta vá­dak nagyon hangzatosak. - Számítgatják, hogy milyen koa­líciónál mi vár az ÁVÜ-re? - Mi is, ahogy mindenki más is számítgatja. Hivatalosan nyil­ván nem foglalkozunk vele, nem a mi feladatunk. A másik dolog, hogy nincs is idő rá. Sokkal bol­dogabbak vagyunk, ha egy ügyet le tudnak zárni, semhogy azon meditáljanak, 1994-ben vajon hogy fog eldőlni a választás. - Elképzelhetőnek tartja, hogy a választás után a privatizációs szem­lélet alapvetően megváltozik? - A pártok különböző állás­ponton vannak ebben a kérdés­ben. Pusztán a gazdasági reali­tás talajáról nem látok más lehe­tőséget, mint a privatizáció mi­nél következetesebb végigvite­­lét, az állami tulajdon lehető legkisebbre csökkentését, a piaci szemléletű privatizáció folytatá­sát. Nem elég gazdag az ország ahhoz, hogy más utat válasszon. Jobban bizonyára lehet csinálni, de gyökeresen más privatizációs gyakorlatot nem folytathat az ország, mert az csak tovább koptatná az állami vagyont. Pünkösti Árpád Célegyenesbe érkezett az ön­privatizációs program második üteme, amely december 31-én zárul. Ez azt jelenti, hogy a programba tartozó, összesen mintegy 700 vállalat privatizá­ciója befejeződik - legalábbis ezen a módon. Mint ismeretes, az önprivati­zációs technika lényege az, hogy az ÁVÜ pályázati úton ki­választott tanácsadó cégeket bíz meg a privatizáció lebonyo­lításával. A programnak két üteme volt. Az első 1991. októ­ber 1-jén indult, a második pe­dig 1992 augusztusában. Az első ütembe több mint 400 kisebb vállalat tartozott. 1993. október 31-ig a vállalatok 95 százaléka szerződött tanácsa­dóval, több mint 76 százaléka átalakult, és csaknem 75 száza­lékot el is adtak. Az eladott vállalatok között szerepel töb­bek között az Avas Bútor Kft., a Bella Fodrász Kft., az Egri Nyomda Kft., a Gábor Áron Gépgyár Rt. és a Szekszárdi Patyolat Kft. A kör egyébként azért is szűkült, mert jó néhány cég csődbe ment. Maradt eze­ken kívül 40-60 olyan vállalat, amely nem szerződött, pedig lett volna rá módja. Ennek az lehetett az oka, hogy a kollektí­va szerint előnyösebb volt szá­mukra a hagyományos úton történő privatizáció. Előfor­dult, hogy a dolgozók vagy a menedzsment próbálta elodáz­ni a megállapodást a tanács­adóval.­­ A program első üteme 1993. június 30-án lejárt, így azok a cégek, amelyek eddig az idő­pontig nem találtak tanács­adót, államigazgatási felügye­let alá kerültek. A második ütem társaságai közül 1993. október 31-ig 25-öt adtak el teljesen, 11-et pedig részben. Arra vonatkozóan, hogy mi lesz a sorsa azoknak a vállalatok­nak, amelyeket december 31-ig nem sikerül eladni, az IT hama­rosan dönt. Az biztos, hogy a keretszerződés lejártával a szak­értő nem érvényesítheti tovább bizományosi jogait. Összessé­gében az ÁVÜ sikeresnek tartja az önprivatizációt, mert az a kis- és közepes vállalatok tö­meges és piaci privatizációját indította be. □ A jövő év elején gépbörzét szervez az ÁVÜ a privatizáció­ban részt vevő vállalatok feles­leges vagyontárgyainak az érté­kesítésére; az érintett vagyoni kör a becslések szerint három­­négymilliárd forint lenne. Az így befolyt összeget a cégek sa­ját pénzügyi reorganizációjukra fordíthatják. A börzét olyan szakértő cégek szervezik, ame­lyeket nyílt pályázaton választ ki az ÁVÜ. A Fejér és Komárom megyei Tejipari Vállalatot az elsők kö­zött privatizálták a tejipari cé­gek közül. Úgy tűnik, a tulajdo­nosváltással nemcsak a többsé­gi külföldi tulajdonos és a me­nedzsment, hanem a dolgozók is elégedettek. A cég részvényei­nek 60 százalékát az olasz érde­keltségű Parmalat vette meg, egyúttal vállalta, hogy az elkö­vetkező két esztendő során 300 millió forintot fektet be a válla­latba, és a létszámot sem csök­kenti. □ Befejezéséhez közeledik a cu­koripar privatizációja: a 60 szö­vetkezetet tömörítő első hazai konzorcium 1,8 milliárd forint névértékű részvényt vásárol meg kedvezményes feltételek­kel. Az új tulajdonosok persze nincsenek könnyű helyzetben, mivel a magyar piacon jelen lé­vő világcégek, mint a Süd-Zuc­­ker vagy a Tate and Lyle hatal­mas szakmai tapasztalattal és jelentős tőkével jöttek Magyar­­országra. Az eddigi cukoripari privatizációból ötmilliárd fo­rint a privatizációs bevétel, a világcégek pedig 5,5-6 milliárd forintot fordítottak korszerűsí­tésre. □ Az ÁVÜ 1991 novemberében igazgatótanácsi határozattal el­vonta a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalattól, illetve a Hungária Szálloda Rt.-től a Park, a Nimród és a Karancs szállodákat, hogy azokat külön értékesítse. Most azzal a kikö­téssel, hogy a privatizációs veszteségeket átvállalja, az ÁVÜ ismét meghirdette értéke­sítésre a három szállodát. □ A Volán Tefu privatizációját szinte valamennyi érintette­képp látja. A cég történetéből az derül ki, hogy nem nagyon kapkodnak utána a vevők. Ha­ viszont a pályázatot megnyert konzorcium vezetőjét hallgat­juk, akkor hajlandók vagyunk elhinni, hogy a mintegy 1,7 mil­liárd forintos alaptőkéjű Volán Tefu megfelelő irányítással és gazdálkodással meghatározott időn belül képes kifizetni 1,1 milliárd forintos adósságát. Ezért lehetne vitatkozni arról, nem volt-e túl alacsony az ár, hogy miért nem jelentkeztek többen a pályázatra vagy arról, hogy szükségszerű volt-e a Vo­lán Tefu ilyen mértékű eladóso­dása? (A PRIVINFO havonta kétszer, magyarul és angolul megjelenő privatizációs szakfolyóirat.) A PRIVINFO jelenti )SZANDELSZKY BÉLA FELVÉTELE ­ A POLIKER KFT. végelszámolója­­ meghirdeti nagykereskedelmi raktáron lévő árukészletét ELADÁSRA, EGY TÉTELBEN Az árukészlet értéke 5,7 M Ft+áfa. Cím: [ POLIKER KFT., 3300 Eger, Kistályai u. 5. 1­­­­61865 JP | |! P \ |3 | jf ÉVFORDULÓS \ | PÁLYÁZAT | | 1 gi­sdag ajá­ndékokkal PIAC­­­GAZDASAG, 1993. december 30., csütörtök Az év végén a vállalatok átala­kulását két lényeges fejlemény jellemezte. Az egyik, hogy ro­hamtempóban igyekeztek meg­tartani a törvény előírását, és december 31-ig minden céget átalakítani. A másik, hogy egy törvénymódosítás meghosszab­bította az átalakulás határide­jét 1994. március 31-ig. Van­nak, akik szerint a kisebb siet­ség még megmenthetett volna cégeket, mások úgy vélik, a mű­ködésképtelen cégeken ez már úgysem segítene. Mindenesetre a végelszámolásra ítélt vállala­tok és társaságok száma ug­rásszerűen megnőtt az utóbbi hetekben. A végelszámolásra szánt cé­gek között olyanok vannak, amelyek a magyar gazdaságban fogalommá váltak, de sokukból szinte már csak romhalmaz ma­radt. A legtöbb céget kiürült vállalatnak minősítették, ami általában azt jelenti, hogy a vállalat egykori tevékenységét és vagyonát kisebb társaságok­ba vitték, az adósságot meg többnyire az anyavállalat vitte tovább néhány emberrel, akik a maradék vagyont is kezelték. A végelszámolás - bár neve szerint a jó nyelvérzékű ember­nek azt jelenti, hogy itt a vég - a hozzáértők szerint azt jelenti, hogy nem feltétlenül van így. Többnyire azoknál a vállala­toknál és társaságoknál folya­modott ehhez a lépéshez az Ál­lami Vagyonügynökség mint tu­lajdonos, amelyeknél látott esélyt arra, hogy az anyaválla­lat a nála maradt vagyonból fe­dezni tudja a tartozásokat, és még marad is valami utána. Bár már igen jelentős a végelszámo­lásra ítélt cégek száma, azt még senki nem tudja, vajon mennyi marad, ha ugyan marad, hiszen a végelszámolás egy évig tart­hat, és még szinte semmi sincs lezárva. A szabályok szerint olyan vállalatot, amelynek negatív a vagyona - vagyis nincs vagyona -, nem lehet társasággá alakíta­ni. Kérdés persze, hogy valóban negatív vagyona van-e. Úgy tű­nik, ez sem egyértelmű, sok múlhat a könyvelőn és a vagyon­értékelésen. Meg azon is, hogy mikori állapotokat vesznek fi­gyelembe. Egészen a közelmúl­tig a vállalatok a könyv szerinti értéket vették alapul, viszont most­­a törvénymódosítás va­gyonértékelést ír elő, és módot ad a tényleges piaci érték figye­lembevételére. Ez pedig a cégek egy részénél, az ingatlanok ér­tékelése miatt azt is jelentheti, hogy nem negatív a vagyonuk, bár az eredeti adatok szerint annak minősült. Bár vannak, akik úgy vélik, hogy ha nem siettek volna az átalakításokkal, akkor is csak kevés cég sorsa változott volna, de nem biztos, hogy ezt az érin­tett vállalatok is így látják. A végelszámolásoknál na­gyobb kört érintenek a felszá­molások. S míg a végelszámolást sokan a túlélés lehetőségének is tartják, s mindenképpen vala­melyest irányítható és el­lenőrizhető folyamat, a felszá­molásokról szinte alig tudni va­lamit. Az ÁVÜ cégei közül közel 250 hullott ki így a sorból, és ke­rült a felszámolóbiztosok hatás­körébe. Ők azok, akik csak a bí­róságnak tartoznak felelősség­gel, miként hajtották végre az eljárást, amelynek során a fize­tésképtelen adós hitelezőit igye­keznek kielégíteni. Bár a priva­tizáció egyik formájának tekin­tik a felszámolást - az is, hiszen a megmaradt vagyon magánkéz­be kerül -, de hogy mennyiért, milyen feltételekkel, az összes­ségében áttekinthetetlen. S mi­közben az állami vállalatok pri­vatizációját jó ideje árgus sze­mek figyelik, amíg az az ÁVÜ vagy az ÁV Rt. kebelén belül zajlik, a felszámolásra ítélt cé­gek ügyeit teljes homály borítja. Peredi Ágnes Év végi végelszámolás FELSZÁMOLÁSOK ÉS VÉGELSZÁMOLÁSOK (1993. december 21 -i állapot) Vállalati forma FELSZÁMOLÁSOK VÉGELSZÁMOLÁSOK saját negatív saját negatív db vagyon vagyonú db vagyon vagyonú Mrd Ft db Mrd Ft db Állami vállalat 221 112,5 39 84 41,56 Gazdasági társaság 23 8,32 1 0,3­ Összesen Forrás: Állami Vagyonügynökség 244 120,8 41 85 41,86

Next