Népszabadság, 1993. december (51. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-30 / 304. szám
8 MEPSZABADSÁG. Miért alacsony az ávusok vérnyomása? Rácz Ernő a privatizátorok politikai és gazdasági miliőjéről Egy újságcikkben együtt említették az ÁVÜ-t az ÁVÜ-val. Rácz Ernővel, az Állami Vagyonügynökség helyettes ügyvezető igazgatójával arról beszélgettünk, hogyan élnek és dolgoznak ilyen légkörben. - Úgy indult, hogy ötvenen sem lesznek! - 1990-ben valóban azt mondták, hogy egy szűk társaság kell arra, hogy figyelje, a folyamatok jó irányba mennek-e. Ennek az elképzelésnek a kidolgozásában én még nem vettem részt. - Most hányan vannak? - Háromszázhatvanan. - Ez a csúcs? - Véleményem szerint nem nő már tovább a szervezet. Eredetileg úgy terveztük, hogy ebben az évben legalább először meghirdetünk minden céget. Ez túl nagy cél volt, legfeljebb a jövő év közepére érjük el. Marad vagy háromszáz cég a második fél évre vagy még későbbre. A jövő év végéig bizonyosan lesz munkája a privatizációval foglalkozóknak. - Erre a nem hosszú távú munkára hogyan sikerült csapatot toborozniuk? - Arra a munkára, amit itt a kollégáimmal megtanultunk, égető szüksége lesz a gazdaságnak az elkövetkező évtizedekben. A gazdaság egyik motorja, hogy ami az adott környezetben nem megy, azt eladják, átformálják, kisebbre, nagyobbra veszik, fuzionáltatják stb. A vállalati részvények adásvétele, a vállalatok szétszedése jól fizetett munka nyugaton, befektetési bankok, tanácsadó cégek végzik. Ezt itt a saját bőrén tanulja meg az ember. Kevés olyan állami intézmény van, ahol a dolgozókat esetleg százezer forintos prémiumuk megvonásával sújtanak egy rossz lépés miatt. - Mekkora kár éri ilyenkor az államot? - Van, amikor ez csupán erkölcsi kár, van, amikor csak lassúbbá válik a privatizáció, de az anyagi veszteség sem zárható ki. - A cégeknél panaszkodnak, hogy mekkora a fluktuáció az ÁVÜ-nél. Háromnégy áras ügyintézőjük is volt, s úgy érzik, emiatt nem jut a privatizációjuk előbbre. - Valóban nagy a fluktuáció. Legutóbb az egyik tranzakciós területen dolgozó ügyintézőt 180 ezer forint havi fixért csábítottak el egy befektetési céghez. - Csak a kereset lenne az ok? - A jobb dolgozókat szívesen elviszik olyan cégek, amelyek nemcsak meg tudják fizetni őket, hanem sokkal nyugalmasabb munkát is kínálnak számukra. Mert az itteni idegileg nagyon megterhelő munka. Nem csupán a teendő sok, hanem a miliő is nehezen elviselhető. Közszereplők nemegyszer úgy beszélnek az ÁVÜ-ről, mint valami csaló, rabló bandáról. A legutóbbi orvosi vizsgálatnál mondja a doktor: érdekes, hogy itt mindenkinek alacsony a vérnyomása! Nyilván azért, mert akinek normális vagy magas volt, ha naponta többször is felidegesítették, nem bírta, és elment. Nem vagyok benne biztos, hogy mindez tréfa. Itt nem lehet napokig fontolgatni egy döntést, mert lejárnak a pályázati határidők. Volt már, akit azért tanácsoltunk el a cégtől, mert elnézett egy határidőt. - Rácz Ernő szerint milyen a mérlege az ÁVÜ munkájának? - Eddig mintegy ötszáz céget adtunk magánkézbe. Meg lehetne azt is nézni, hogy hány vevőnk volt, hány „polgárt teremtettünk”. Kétszázmilliárd forint körüli bevételhez juttattuk az országot. Ha ehhez még hozzátesszük a működőtőkét, akkor azt hiszem, nincs mit szégyellnünk. - S ha mellé teszem a költségeket is? - Az Állami Számvevőszék állítja - szerintem tévesen -, hogy a költségeink magasak. A tízszázalékos költséghányad zöme néhány olyan esetből adódik, amely az első pillanatban még magán viselte a privatizáció minden gyerekbetegségét. Az első privatizációs program költségeit esetenként még most is fizetjük. Bebizonyosodott, amit Sárközy Tamás is hirdet, hogy még az alacsonyabb is jobb, mint a lassúság? - Mi is azt képviseljük, hogy piaci áron, de gyorsan. Három év alatt ötszáz céget értékesítettünk. A piacorientált privatizációbal, azt hiszem, ez egészséges tempó. Ráadásul az utóbbi időben erősen gyorsult is: mostanában hetente nyolc-tíz pályázat eredményéről dönt az igazgatótanács. - A politika és a privatizáció viszonyáról mer szólni? - Azt gondolom, nekünk az is feladatunk, hogy ha megkérdeznek erről, akkor elmondjuk a véleményünket. Valamikor a közgazdasági egyetemen azt tanultam, hogy a politika koncentrált gazdaság, tehát a politika nem lehet független a gazdaságtól. A függőségnek abban kell megnyilvánulnia, hogy a politika olyan környezetet teremt, amelyben a kormányzó pártok elképzelései valósulnak meg a gazdaságban. A stresszt az okozza, hogy a politikát összekeverik a lobbyzással. Hozzám is jutottak el ilyen kérések... Hála istennek, a privatizációs törvények szigorúak, s ráadásul mi ezt megfejeltük egy igen szigorú pályáztatási szabályzattal, így a belepiszkálásra gyakorlatilag nemigen van esély. Nyilvánvaló, hogy a feltételeket mindenki megpróbálja a saját javára fordítani. Stresszhelyzet ilyennel nap mint nap találkozni, de aki nem bírja, az elmegy, s előfordult az is, hogy valakit mi tanácsoltunk el. - A rendőrség vitt el az ÁVÜ-től valakit? - Nem tudok róla. Viszont több embertől megváltunk, köztük vezetőktől is. - Gyanúba keveredtek-e? - Hogy pontosan értse: más dolog az, amit a törvény tilt, s más az, amit nem tartunk összeegyeztethetőnek egy ávós dolgozó magatartásával. Előfordult, hogy feljelentést tettünk volt dolgozónk ellen, de az eltanácsolás az más. Ha annak az árnyéka vetül valakire, hogy bárkit előnyösebb helyzetbe próbál hozni, annak nem lehet maradása. - Azzal is vádolják önöket, hogy kiárusítják az országot. Mondják: „ha mi hatalomra jutunk, sittre vágjuk az egész ÁVÜ-t!” Milyen hatással van ez a munkájukra? - Ha valakire naponta azt mondják, hogy szétveri ezt, kiárulja azt, az a legkevesebb, hogy sokkal óvatosabb lesz. Van egy cég. Az első pályázatra nem jelentkezik senki, a másodikon van egy ajánlat ötven százalékon. Eladjuk? Megtartsuk? Ha eladom, kótyavetyélek, ha nem adom el, csak tovább veszít az értékéből. A választási kampányban persze az ilyesfajta vádak nagyon hangzatosak. - Számítgatják, hogy milyen koalíciónál mi vár az ÁVÜ-re? - Mi is, ahogy mindenki más is számítgatja. Hivatalosan nyilván nem foglalkozunk vele, nem a mi feladatunk. A másik dolog, hogy nincs is idő rá. Sokkal boldogabbak vagyunk, ha egy ügyet le tudnak zárni, semhogy azon meditáljanak, 1994-ben vajon hogy fog eldőlni a választás. - Elképzelhetőnek tartja, hogy a választás után a privatizációs szemlélet alapvetően megváltozik? - A pártok különböző állásponton vannak ebben a kérdésben. Pusztán a gazdasági realitás talajáról nem látok más lehetőséget, mint a privatizáció minél következetesebb végigvitelét, az állami tulajdon lehető legkisebbre csökkentését, a piaci szemléletű privatizáció folytatását. Nem elég gazdag az ország ahhoz, hogy más utat válasszon. Jobban bizonyára lehet csinálni, de gyökeresen más privatizációs gyakorlatot nem folytathat az ország, mert az csak tovább koptatná az állami vagyont. Pünkösti Árpád Célegyenesbe érkezett az önprivatizációs program második üteme, amely december 31-én zárul. Ez azt jelenti, hogy a programba tartozó, összesen mintegy 700 vállalat privatizációja befejeződik - legalábbis ezen a módon. Mint ismeretes, az önprivatizációs technika lényege az, hogy az ÁVÜ pályázati úton kiválasztott tanácsadó cégeket bíz meg a privatizáció lebonyolításával. A programnak két üteme volt. Az első 1991. október 1-jén indult, a második pedig 1992 augusztusában. Az első ütembe több mint 400 kisebb vállalat tartozott. 1993. október 31-ig a vállalatok 95 százaléka szerződött tanácsadóval, több mint 76 százaléka átalakult, és csaknem 75 százalékot el is adtak. Az eladott vállalatok között szerepel többek között az Avas Bútor Kft., a Bella Fodrász Kft., az Egri Nyomda Kft., a Gábor Áron Gépgyár Rt. és a Szekszárdi Patyolat Kft. A kör egyébként azért is szűkült, mert jó néhány cég csődbe ment. Maradt ezeken kívül 40-60 olyan vállalat, amely nem szerződött, pedig lett volna rá módja. Ennek az lehetett az oka, hogy a kollektíva szerint előnyösebb volt számukra a hagyományos úton történő privatizáció. Előfordult, hogy a dolgozók vagy a menedzsment próbálta elodázni a megállapodást a tanácsadóval. A program első üteme 1993. június 30-án lejárt, így azok a cégek, amelyek eddig az időpontig nem találtak tanácsadót, államigazgatási felügyelet alá kerültek. A második ütem társaságai közül 1993. október 31-ig 25-öt adtak el teljesen, 11-et pedig részben. Arra vonatkozóan, hogy mi lesz a sorsa azoknak a vállalatoknak, amelyeket december 31-ig nem sikerül eladni, az IT hamarosan dönt. Az biztos, hogy a keretszerződés lejártával a szakértő nem érvényesítheti tovább bizományosi jogait. Összességében az ÁVÜ sikeresnek tartja az önprivatizációt, mert az a kis- és közepes vállalatok tömeges és piaci privatizációját indította be. □ A jövő év elején gépbörzét szervez az ÁVÜ a privatizációban részt vevő vállalatok felesleges vagyontárgyainak az értékesítésére; az érintett vagyoni kör a becslések szerint háromnégymilliárd forint lenne. Az így befolyt összeget a cégek saját pénzügyi reorganizációjukra fordíthatják. A börzét olyan szakértő cégek szervezik, amelyeket nyílt pályázaton választ ki az ÁVÜ. A Fejér és Komárom megyei Tejipari Vállalatot az elsők között privatizálták a tejipari cégek közül. Úgy tűnik, a tulajdonosváltással nemcsak a többségi külföldi tulajdonos és a menedzsment, hanem a dolgozók is elégedettek. A cég részvényeinek 60 százalékát az olasz érdekeltségű Parmalat vette meg, egyúttal vállalta, hogy az elkövetkező két esztendő során 300 millió forintot fektet be a vállalatba, és a létszámot sem csökkenti. □ Befejezéséhez közeledik a cukoripar privatizációja: a 60 szövetkezetet tömörítő első hazai konzorcium 1,8 milliárd forint névértékű részvényt vásárol meg kedvezményes feltételekkel. Az új tulajdonosok persze nincsenek könnyű helyzetben, mivel a magyar piacon jelen lévő világcégek, mint a Süd-Zucker vagy a Tate and Lyle hatalmas szakmai tapasztalattal és jelentős tőkével jöttek Magyarországra. Az eddigi cukoripari privatizációból ötmilliárd forint a privatizációs bevétel, a világcégek pedig 5,5-6 milliárd forintot fordítottak korszerűsítésre. □ Az ÁVÜ 1991 novemberében igazgatótanácsi határozattal elvonta a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalattól, illetve a Hungária Szálloda Rt.-től a Park, a Nimród és a Karancs szállodákat, hogy azokat külön értékesítse. Most azzal a kikötéssel, hogy a privatizációs veszteségeket átvállalja, az ÁVÜ ismét meghirdette értékesítésre a három szállodát. □ A Volán Tefu privatizációját szinte valamennyi érintetteképp látja. A cég történetéből az derül ki, hogy nem nagyon kapkodnak utána a vevők. Ha viszont a pályázatot megnyert konzorcium vezetőjét hallgatjuk, akkor hajlandók vagyunk elhinni, hogy a mintegy 1,7 milliárd forintos alaptőkéjű Volán Tefu megfelelő irányítással és gazdálkodással meghatározott időn belül képes kifizetni 1,1 milliárd forintos adósságát. Ezért lehetne vitatkozni arról, nem volt-e túl alacsony az ár, hogy miért nem jelentkeztek többen a pályázatra vagy arról, hogy szükségszerű volt-e a Volán Tefu ilyen mértékű eladósodása? (A PRIVINFO havonta kétszer, magyarul és angolul megjelenő privatizációs szakfolyóirat.) A PRIVINFO jelenti )SZANDELSZKY BÉLA FELVÉTELE A POLIKER KFT. végelszámolója meghirdeti nagykereskedelmi raktáron lévő árukészletét ELADÁSRA, EGY TÉTELBEN Az árukészlet értéke 5,7 M Ft+áfa. Cím: [ POLIKER KFT., 3300 Eger, Kistályai u. 5. 161865 JP | |! P \ |3 | jf ÉVFORDULÓS \ | PÁLYÁZAT | | 1 gisdag ajándékokkal PIACGAZDASAG, 1993. december 30., csütörtök Az év végén a vállalatok átalakulását két lényeges fejlemény jellemezte. Az egyik, hogy rohamtempóban igyekeztek megtartani a törvény előírását, és december 31-ig minden céget átalakítani. A másik, hogy egy törvénymódosítás meghosszabbította az átalakulás határidejét 1994. március 31-ig. Vannak, akik szerint a kisebb sietség még megmenthetett volna cégeket, mások úgy vélik, a működésképtelen cégeken ez már úgysem segítene. Mindenesetre a végelszámolásra ítélt vállalatok és társaságok száma ugrásszerűen megnőtt az utóbbi hetekben. A végelszámolásra szánt cégek között olyanok vannak, amelyek a magyar gazdaságban fogalommá váltak, de sokukból szinte már csak romhalmaz maradt. A legtöbb céget kiürült vállalatnak minősítették, ami általában azt jelenti, hogy a vállalat egykori tevékenységét és vagyonát kisebb társaságokba vitték, az adósságot meg többnyire az anyavállalat vitte tovább néhány emberrel, akik a maradék vagyont is kezelték. A végelszámolás - bár neve szerint a jó nyelvérzékű embernek azt jelenti, hogy itt a vég - a hozzáértők szerint azt jelenti, hogy nem feltétlenül van így. Többnyire azoknál a vállalatoknál és társaságoknál folyamodott ehhez a lépéshez az Állami Vagyonügynökség mint tulajdonos, amelyeknél látott esélyt arra, hogy az anyavállalat a nála maradt vagyonból fedezni tudja a tartozásokat, és még marad is valami utána. Bár már igen jelentős a végelszámolásra ítélt cégek száma, azt még senki nem tudja, vajon mennyi marad, ha ugyan marad, hiszen a végelszámolás egy évig tarthat, és még szinte semmi sincs lezárva. A szabályok szerint olyan vállalatot, amelynek negatív a vagyona - vagyis nincs vagyona -, nem lehet társasággá alakítani. Kérdés persze, hogy valóban negatív vagyona van-e. Úgy tűnik, ez sem egyértelmű, sok múlhat a könyvelőn és a vagyonértékelésen. Meg azon is, hogy mikori állapotokat vesznek figyelembe. Egészen a közelmúltig a vállalatok a könyv szerinti értéket vették alapul, viszont mosta törvénymódosítás vagyonértékelést ír elő, és módot ad a tényleges piaci érték figyelembevételére. Ez pedig a cégek egy részénél, az ingatlanok értékelése miatt azt is jelentheti, hogy nem negatív a vagyonuk, bár az eredeti adatok szerint annak minősült. Bár vannak, akik úgy vélik, hogy ha nem siettek volna az átalakításokkal, akkor is csak kevés cég sorsa változott volna, de nem biztos, hogy ezt az érintett vállalatok is így látják. A végelszámolásoknál nagyobb kört érintenek a felszámolások. S míg a végelszámolást sokan a túlélés lehetőségének is tartják, s mindenképpen valamelyest irányítható és ellenőrizhető folyamat, a felszámolásokról szinte alig tudni valamit. Az ÁVÜ cégei közül közel 250 hullott ki így a sorból, és került a felszámolóbiztosok hatáskörébe. Ők azok, akik csak a bíróságnak tartoznak felelősséggel, miként hajtották végre az eljárást, amelynek során a fizetésképtelen adós hitelezőit igyekeznek kielégíteni. Bár a privatizáció egyik formájának tekintik a felszámolást - az is, hiszen a megmaradt vagyon magánkézbe kerül -, de hogy mennyiért, milyen feltételekkel, az összességében áttekinthetetlen. S miközben az állami vállalatok privatizációját jó ideje árgus szemek figyelik, amíg az az ÁVÜ vagy az ÁV Rt. kebelén belül zajlik, a felszámolásra ítélt cégek ügyeit teljes homály borítja. Peredi Ágnes Év végi végelszámolás FELSZÁMOLÁSOK ÉS VÉGELSZÁMOLÁSOK (1993. december 21 -i állapot) Vállalati forma FELSZÁMOLÁSOK VÉGELSZÁMOLÁSOK saját negatív saját negatív db vagyon vagyonú db vagyon vagyonú Mrd Ft db Mrd Ft db Állami vállalat 221 112,5 39 84 41,56 Gazdasági társaság 23 8,32 1 0,3 Összesen Forrás: Állami Vagyonügynökség 244 120,8 41 85 41,86