Népszabadság, 1994. augusztus (52. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-18 / 193. szám

12 NÉPSZABADSÁG lmjegyzet Nyugtalanító történetek Már-már megszokja az ember, hogy a film azt jelenti, amit nagy tömegben kap, rendszere­sen, hétről hétre, hónapról hó­napra, évről évre, moziban, tele­vízióban, videokazettán. Nyá­ron kiváltképp. És akkor a nyár végén váratlanul előbukkan két film figyelmeztetésül: van ám más is a világon! Az egyik egy argentin melo­dráma. Tangófilm. A tangó népi eredetű tánc és zene, eredetileg lázadás. Feszült kis szünetekből és indulatos kitörésekből áll össze kompozícióvá. Ebből a társaskultúrából íze­lítőt idéz Raul de la Terre - Humberto Constantini Beszélj nekem Funesről című könyvé­ből forgatott­­ filmje, a Szere­lemház (Funes, un gran amor). Egy kisvárosszéli, szomorú, ide­gesítő, kedves bordélyház a cse­lekmény színhelye, s ez a cselek­mény - írják is szorgalmasan a film kritikusai - Pasolini Teoré­­májának afféle délvidéki válto­zata: valaki jön, s látogatása megváltoztatja a meglátogatot­­takat. De la Torre filmjében egy zongoristanő a látogató. Min­denki a maga gondján kívülálló­nak gondolja, azt hiszi, Funes kisasszony fölötte áll minden olyan siralomnak, ami őket nyű­gözi. Aztán váratlanul kiderül, hogy „a Funes” őrült szerelmet él át nővére tizennyolc éves fiá­val. Jöhet a halál. Mert érezni, hogy ezután már csak a Halál tehet sorsokra kiható látogatást a szerelemházban. Ha nem helyezkedik bele a néző úgy a székébe, hogy most egy másik világba helyezkedik bele, akkor vége a filmnek az ő számára, mielőtt elkezdte volna nézni. Ne is nézze, aki nem ké­pes más sémát elfogadni, csakis észak-amerikait. Azt idegesíteni fogja már a játékstílus is, amit még a kártyás digó bordélytu­lajdonos, Gian Maria Volonté is nagyszerűen elsajátított: nincs pergő dialógus, mert akihez itt szólnak, az előbb hallgat egy sort, rendezi belső indulatát, s csak azután szólal meg. Mint a tangóban, mozdulattal. A melodráma eredeti értelmé­hez jutunk vissza: zenés dráma. Az egész film, minden porciká­­jában, zenés darabként, tangóal­kotás módjára építkezik. A Fu­­nest játszó Graciela Borges, a sánta bordélyügyvezető Pepe Soriano nagyszerűen érzi ezt a ritmust. És egy kis szerepben, anélkül, hogy hatalmas tehetsé­gével átirányítani igyekezne ma­gára a nézők figyelmét a főhő­sökről, látni a filmben a ’70-es években hazájából elüldözött, nagyszerű énekesnőt (lemezről tán ismerik néhányan Magyar­­országon is), a mára már meg­­mélyedt hangú Nadia Guevarát. A hét másik nyugtalanító filmje a francia Bertrand Blier alkotása: Ipi-apacs, egy kettő, három... (Un, deux, trois, so­­leil). Ahogy az argentin törté­netben, úgy ebben a franciában is láthatni, éppúgy kulcsfigura­ként, egy olasz színészt. Itt Marcello Mastroiannit. Iszákos, sokgyermekes apa, aki sosem talál haza, de sebaj, másutt is megalszik, s hozzá is annyi gye­rek szegődik sokszor, hogy úgy­sem tudná szétválogatni őket sajátra meg idegenre. A film vé­gén elébe hozzák a C épület 722-es ajtót, az ő ajtaját. Be is lép rajta­ a halálba. Időt rombolva újraépítő film Bertrand Blier alkotása. Fő­hőse Victorine, akit máris film­­történetinek mondható nagy­sággal alakít Anouk Grinberg. Egyedül érte is megéri végig­nézni ezt az ide-oda csúszkáló, idegesítő időjátékot Marseille északi külvárosában, franciák, arabok, négerek, portugálok kis helyiérdekű Bábelében. Randa, üres, poros grundok, összetéveszthető panelházak, összetéveszthető sorsok köze­gében. Anouk Grinberg úgy, ahogy van, törékeny fiatalságá­ban és felnőttségében, hatéves­től huszonöt évesig játssza el hősnőjét. Ritka csoda. Nem mondhatni, hogy Bert­rand Blier kíméli közönségét a mesterkéltségtől. Ó, nem. Más­tól el se igen fogadnám ezt a ki­facsart agyú, intellektuális ere­­detieskedést. De tőle kénytelen vagyok: akkora tehetség (volt is, korábban, de itt talán még­­inkább), no meg olyan humora van a kis emberi tragédiákhoz. Hibátlan színészekkel, szabato­san játssza-játszatja el ezt a sorskirakósdit. Mindkét nonkonformista mo­ziművet a Budapest Film forgal­mazza. Csala Károly Anouk Grinberg meg néhány kisgyerek Bezárt bábszínház Hétköznap estefelé szinte kísér­teties a budapesti Népliget: a park belsejében jövünk rá, hogy szinte sosem merészkedtünk beljebb a Planetáriumnál, így aztán meglepve fedezzük fel az egykori Nagyvendéglőt közvet­lenül az épület mögött. A tető­gerendákat nem fedi már cse­rép, a néhány évvel ezelőtti for­gatásra kiglancolt falakról pe­reg a festék. Megyünk tovább, csak úgy érzés szerint, átvágunk egy játszótéren, elhagyjuk a kertészet épületét, aztán rögtön tudjuk, hogy jó helyen járunk. Kemény Henrik valami muze­ális fürdőnadrágban áll a Báb­színház zöld bódéja előtt, és nagy műgonddal a díszletet ragasztja. A piros orrú bohóc már a falnak döntve szárad, a másik darabról - épp a ragasztás miatt - nem de­rül ki, mit ábrázol. Kenés közben mesél: a készülő tévéfelvételről, a bódéról, amit nem engedett le­bontani. Itt maradt hírmondó­nak az egykori vurstliból, míg­nem öt évvel ezelőtt újjá tudta építeni a Soros-alapítvány segít­ségével. Mesél a pesti, „igazi” la­kásáról is, ahol sosem érezte va­lami jól magát, meg arról, hogy a minap is meglátogatta az egyko­ri hajóhintás család sarja. Mu­tatja is, merre álltak a hinták: az első ellensúlyos, átfordítható szerkezetek Európában. Aztán mesél a hullámvasútról - három emelet magasról zúgtak alá si­koltozva a népek -, végül legyint: néhány éve még azt remélte, ta­lán lesz itt valami. Pedig nincs egyedül a remé­nyeivel: legutóbb a Bábjátékos Egyesület vezetői készítettek tervet a lerobbant, elhagyatott, nyáribon is szinte néptelen terü­letre: helyreállítanák a ma már csak legendákban élő vurstlit. Granasztói Szilvia úgy fogal­maz: Kemény Henriknek miha­marabb vissza kell költöznie a Népligetbe, hogy újra játszhas­son a mutatványos téren. Ha el­képzelésük megvalósul, a báb­színház mellett helyet kaphat itt egy kisszínház, egy szabadtéri színpad, a húszas évek hangula­tát idéző játszótér és a hajdani kisvidámpark korszerűsített mása - benne a Boldogság Háza, a Pokol Tornáca és a zenepavi­lon. Lenne itt természetesen kis­­cirkusz, állatbemutató és a vurstliban nélkülözhetetlen vá­­sárfiaárus, lacipecsenyés is. A Bábjátékos Egyesület minden­esetre már meg is kezdte az ere­deti, híres mutatványosok le­­származottainak felkutatását - mondja Granasztói Szilvia, bi­zonyítandó: a remélt modern belsőt valóban a történeti hűség­gel felelevenített külső rejtené. Mindez azonban egyelőre csak terv, melynek megvalósí­tásához a Fővárosi Önkor­mányzattól várnak segítséget. Az egyesület elsősorban a terü­let használati jogát kívánja megszerezni a várostól, vala­mint azt az összeget, amellyel a vállalkozást be lehetne indítani. Mindehhez - az első becslések szerint - 45 millió forintra lenne szükség, hiszen ki kell építeni a közműveket, fel kell állítani a bódékat. A bábosok úgy tudják, a fő­városi kulturális bizottság tá­mogatja a tervet, döntésre azonban szeptember előtt nem lehet számítani. A megvalósítás pedig - úgy látják - nem tűr ha­lasztást: ha expo nem is lesz 1996-ban, bizonyos, hogy Bu­dapesten rendezik a bábosok nemzetközi kongresszusát. A negyven országból érkező mű­vészek pedig nemcsak értekezni kívánnak a bábjátékról, hanem, ha lenne hol, be is mutatnák, mit tudnak. Érdekesnek és megfontolan­dónak tartja ezt az elképzelést Krikovszky Péter, a Buváti ter­vezője is, aki a terület részletes rendezési tervét készítette. Ő azonban óvatosabban fogalmaz: mint mondja, a világ sokat vál­tozott az elmúlt negyven évben, kérdéses, hogy lenne-e közönsé­gük ma is a századelőn oly nép­szerű mutatványosoknak. Ezért köztes megoldást javasol, és arra ösztönzi a bábjátékosokat, hogy kérjenek ideiglenes területfogla­lási engedélyt, s a gyakorlatban próbálják ki, mire mehet ma­napság a klasszikus vurstli. A rendezési terv értelmében egyébként - mely már elindult az elfogadtatás rögös útján - Ke­mény Henrik bábszínháza mel­lett vivárium kerülne a mutatvá­nyos térre. Az állatkertből ide, ebbe a hatalmas, vadregényes parkba költözhetne jó néhány állat és növény. Akár egzotikus virágok, akár mézeskalácssütők uralják majd a mutatványos teret, egy biztos: jövőre éppen hetven éve lesz, hogy Kemény Henrik, megszü­letvén, először betette a lábát a Népligetbe. Kemény Henrik most, a tervek sűrűjében egy cseppet sem bizakodó. Mint mondja, fél attól, hogy ismét csalódás éri. N. Kósa Judit Kemény színház híján SZABÓ BARNABÁS FELVÉTELE KULTÚRA 1994. augusztus 18., csütörtök FORGÓAJTÓ___________________________ Az örök Platón Platón a népszerű filozófusok közé tartozik. Oka lehet ennek a műveire jellemző személyes, ele­ven, izgalmas, az olvasó számá­ra könnyen átélhető dialógus­helyzet, amely nála szinte észre­vétlenül adja meg egyben a filo­zofálás módszerét. Oka lehet maga a platóni ideatan, amely átformált, leegyszerűsített vál­tozatban hétköznapjainknak is része. És oka lehet - ezzel össze­függésben - az a kulturális ha­gyomány, az európai művészi gondolkodást máig befolyásoló eszmerendszer, amelyet plato­nizmusnak nevezünk, és amely nem azonos Platón filozófiájá­val, de onnan eredeztethető. Az sem véletlen, hogy sokan szépirodalomként olvassák mű­veit. Emberábrázolása, a kör­nyezet bemutatása, a szöveg megszerkesztésének elbeszélői fogásai, a párbeszédek stílusá­nak kidolgozottsága jogosulttá is teszik az ilyen olvasatot. Esz­méi ugyanakkor nagy hatást gyakoroltak a művészekre, a re­neszánsz Itáliában éppúgy, mint a romantikus Angliában. Dante és Petrarca, Boticelli és Tiziano ugyanúgy fogékony volt a szép­ségről és szerelemről szóló tanai­ra, mint Shelley, aki angolra is fordította A lakomát, amelyet Babits egyenesen a világiroda­lom egyik főművének nevezett, és azt is leírta, hogy szerinte az egész modern esszé, a gondolat költészete, platóni eredetű. Minderről a filozófiai megköze­lítésekben nem sok szó szokott esni, hacsak nem gondolunk a fiatal Lukács György Levél a kí­sérletről című írására. Ám en­nek a hatástörténeti sajátosság­nak a felidézésével talán mégin­­kább érdemes a nem szakember olvasónak is tanulmányoznia ezt a furcsa bölcselet. Az Ikon Kiadó 1992-ben elin­dított Matúra Bölcselet soroza­tában (matúra - amit tudni kell) most harmadikként megjelent Platón két dialógusa, A lakoma és a Phaidrosz, Steiger Kornél szerkesztésében és jegyzeteivel. Mindkét szöveg Platón középső korszakából való. „Ezekben a dialógusokban jelenik meg az ideatan, abban a később közis­mertté vált formájában, amely szerint az ideák, téren és időn kívül fennálló örök létezők, amelyeket lelkünk a születé­sünk előtt ismer meg, és ame­lyekre a tanulás során visszaem­lékezünk; a természeti világ dol­gai azáltal olyanok, amilyenek, hogy részesültek bizonyos ide­ákban” - ad frappáns összefog­lalót Steiger a Bevezetés a filo­zófiába (Holnap, 1992) című szöveggyűj­temény­ében. A kötetben precíz és tömör útmutatót találunk a Platón előtti görög filozófiától a plató­ni filozófia hatástörténetéig a felmerülő fontosabb kérdések­ről. Ez utóbbi témánál átveszi a szerkesztő Szilágyi Imre lexi­koncikkét, mely igen informa­tív, bár műfaja miatt száraz szö­veg. Steiger inkább a Bevezetés Platón ideaelméletébe című kommentárban remekel, ahol is az Arisztotelész-szövegrészlet­­ből kiindulva nem kis pedagó­giai feladatot hajt végre: tényleg megpróbál bevezetni az ideael­méletbe. A két dialógus témája miatt a szerkesztő fontosnak érezte, hogy „Erósz kultúrtörté­neti sajátosságairól”, a szerelem görög felfogásáról is eligazítást adjon. Ez jó ötlet, bár a magya­rázat lehetett volna alaposabb is, hogy jobban értsük az itteni Erósz-fogalomnak a mai közna­pinál jóval általánosabb jelenté­sét. (Lásd erről egyébként: Stei­ger Kornél és Tegyey Imre írása­it a debreceni Határ 1992. 3. számában.) A szövegek jegyzetelése és ké­pi illusztrálása mintha visszafo­gottabb lenne, mint a korábbi bölcseleti és irodalmi katúra­kötetek esetében, pedig ez a „kipreparálás” e sorozat nagy érdeme kezdettől fogva. Steiger bevezetőjében azt írja, szándé­kosan nem jegyzetelte például azokat az ókori neveket, ame­lyek lexikonban megtalálhatók. De hát ebben a sorozatban ép­pen az a jó, hogy kikeresik ne­künk a neveket, szöveghelyeket. Kérdés, a szélesebb olvasókö­zönség bevonása szempontjából nyereség vagy veszteség-e az, ha a kötet „végleges megszerkesz­tését” az olvasóra bízzuk. Jó öt­let volt a két XIX. századi Lako­ma-értelmezést, a Nietzsche­­szövegrészletet és Feuerbach festményét betenni, és kurió­zumnak számíthat az ínyencek számára, az alexandriai újpla­­tonikus Hermeiasz és a firenzei reneszánsz gondolkodó Marsilio Ficino Phaidrosz-kommentárá­­nak közlése (a szerkesztő fordí­totta őket, és tudtommal itt je­lennek meg először magyarul). Elszakadva Platóntól, és a pla­­tonizáló gondolkodás hagyomá­nyán keresztül szemlélve e két dialógust, lehet őket úgy is olvas­ni, mint olyan szövegeket, ame­lyek az európai kultúra vágyako­zását alapozzák meg és idézik elénk valami iránt, ami elérhe­tetlen, és csak ilyenformán adott számunkra. A Steiger által is emlegetett modern jelentéselmé­leti megkülönböztetések ellenére (azaz ha eltekintünk egy kifeje­zés jelentése és jelölete közti kü­lönbségtől) egy pillanatra mégis belegondolhatunk egy olyan vi­lágba, ami nem érhető el, ám elérhetetlenként tételezhető. De ez már egy másik történet: a pla­­tonizáló művészet évszázados melankóliájához jutunk el így. A platonizmus szellemében ugyan­is az fog vágyakozni, aki érzékeli valaminek a hiányát. „Aki ugyanis nem sejti, hogy híjával van valaminek, az nem kívánja, amiről nem sejti, hogy hiányzik neki. ” - mondja Diotima Szókra­­tésznek­­ A lakomában. Aki sejti, az meg csak szenvedjen, így jut el lelke a legfőbb jóhoz - monda­ná a Platónt elsősorban Szent Ágostonból ismerő, szerelmes Petrarca. (Ikon Kiadó, 1994) Károlyi Csaba Zempléni Művészeti Napok Hangversenyek, színjátékok kilenc napon át A Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítvány és Sárospatak vá­ros önkormányzata rendezésé­ben, az Antenna Hungária Ma­gyar Műsorszóró és Rádióhír­közlési Rt. támogatásával har­madik alkalommal rendezik meg augusztus 19-27. között a Zempléni Művészeti Napokat. A kilenc napon át tartó fesz­tivál nyitókoncertje augusztus 19-én 20 órakor lesz a sárospa­taki várudvarban. Közremű­ködik a Liszt Ferenc Kamara­­zenekar, hangversenymester Rolla János (közreműködik Balogh József, klarinét). Au­gusztus 20-án 18 órakor a sá­rospataki lovagteremben Balassi-emlékest, Papp János színművész, Pertis Zsuzsa (csembaló), Czidra László (blockflőte), Kállay Gábor és Mukk József (ének), valamint a Magyar Kamarakórus részvé­telével. Vezényel Antal Má­tyás. A Takács Vonósnégyest hallhatjuk 20 órakor a vár­templomban. A Budapesti Rézfúvós kvintett az államala­pítás ünnepén kétszer is ad koncertet. Tokajban a Kossuth téren 16 órakor, a szerencsi várban 19 órakor. Szintén e napon Sátoraljaújhelyen a pi­arista templomban 20 órakor kamaraest. (Közreműködik Pertis Zsuzsa csembalón és Czidra László blockflötén.) Augusztus 21-én délelőtt 10 órakor a sárospataki várkert­ben a Zempléni Nemzetközi Gyermektánc-fesztivál együt­teseinek zenés, táncos műsora. Hangverseny a kastélyért cím­mel kirándulókoncert a Ma­gyar Kamarakórussal, Füzér­­radványban, 11 órakor. A kar­csai református templomban 16 órakor a szolnoki Bartók Kamarakórus koncertje. Sá­rospatakon a várudvarban a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye 20 órakor (köz­reműködik Starker János gor­donkán). A Tokaji Galériában Gallus Singers (Ljubljana) est­je augusztus 22-én 19 órától. Sárospatakon a Művelődés Házában 20 órakor a Creative Art Jazz Trió (tagjai: Balázs Elemér, Berkes Balázs, Vukán György) vendégszereplése. Au­gusztus 23-án a sárospataki képtár udvarában Vígh And­rea hárfaestje (közreműködik Horgas Eszter fuvolán). A sá­toraljaújhelyi piarista temp­lomban 20 órakor Gallus Sin­gers koncertje. A hollóházi Porcelángyárban augusztus 24-én 17.30 órakor Szomszé­dolás címmel koncert és kiállí­tás a Szlovákiai Kulturális In­tézet rendezésében. A Tokaji Galériában 19 órakor Vígh Andrea hárfaestje (közremű­ködik Horgas Eszter fuvolán, Papp Sándor brácsán). A kas­sai Thália Színház társulata 20 órakor viszi színre a szerencsi várudvarban a La Mancha Lo­vagja nagysikerű musicalt. Ez­zel egyidejűleg Sárospatakon a lovagteremben klarinétest. Augusztus 25-én 20 órakor Sá­rospatakon a várudvarban a Thália Színház musicalbemu­tatója. A sátoraljaújhelyi re­formátus templomban ugyan­ekkor Kistétényi Melinda or­gonaestje. Augusztus 26-án 17 órakor a tokaji Kossuth téren a Danubia Ifjúsági Zenekar Strauss-hangversenye. A sá­rospataki vártemplomban 20 órakor Kistétényi Melinda or­gonaművész koncertje. A fesztivál zárónapján, au­gusztus 27-én 19 órakor a sze­rencsi várudvarban a Danubia Ifjúsági Zenekar, 20 órakor a sárospataki várudvarban a Liszt Ferenc Kamarazenekar záróhangversenye. Hangver­senymester Rolla János, közre­működik Thomas Zehetmair (hegedű). A Zempléni Művé­szeti Napok idején a sárospa­taki képtárban Halmy Miklós festőművész, a Hollóházi Por­celángyár múzeumában nép­­művészeti kiállítás, a szerencsi könyvtárban pedig Duray Ti­bor Munkácsy-díjas festőmű­vész, szobrász, grafikus kiállí­tása látható. Füzérradványban augusztus 17-27. között nem­zetközi klarinétos tábor. Gáspár Róbert

Next