Népszabadság, 1995. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-02 / 1. szám

1995. január 2., hétfő_ KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT_ NÉPSZABADSÁG 3 ENSZ-évforduló­­ pénzszűkében Létrehozásának 50. évforduló­ját ünnepli 1995-ben az ENSZ. A kerek évforduló azonban a szervezet anyagi gondjaira is ráirányítja a figyelmet: még az sem biztos, hogy lesz elég pénz az ünnepségsorozat kellő szín­vonalú megtartására. Az IPS hírügynökség azt írta, hogy a világszervezet nagy nem­zetközi cégektől igyekszik „kikönyörögni” a szükséges összeg egy részét. Pár diplomata azzal tréfálkozik, hogy „az ENSZ-t privatizálják”. Butrosz Gáli főtitkár pedig arra panasz­kodott, hogy egyre több állam „felejti el” időben befizetni a tagdíjat, s a gazdagabb orszá­gok közül mind kevesebb mu­tatkozik hajlandónak a harma­dik világ fejlesztésére szánt összegeket befizetni a világszer­vezet pénztárába. A különböző díjhátralékok már meghaladják a kétmilliárd dollárt. Az illetékesek az áldat­lan állapot megszüntetése érde­kében azt tervezik, hogy az adó­sokat eltiltják a legfontosabb fórum, a közgyűlés munkájában való részvételtől. A legnagyobb mulasztó éppen a világ egyik leggazdagabb országa, az USA. 1994 novemberében Washing­ton 666 millió dollárral tarto­zott az ENSZ-nek. A hátralék-lista következő helyén a másik nagyhatalom, Oroszország áll 532 millió dollárral. Előfordulhat hát, hogy gondok mutatkoznak egyes miszsziók, így a nemzetközi békefenntartás és a preventív diplomácia terén. (Az ENSZ jelenleg 16 békefenn­tartó műveletben vállal szerepet, de 1995-ben ezek száma bizo­nyára tovább növekszik.) Míg 1990-ben csupán 410 millió dol­lárt tettek ki a békefenntartás költségei, addig az idén már mintegy 3,5 milliárdra volt szük­ség. A szervezet legnagyobb fej­lesztési ügynöksége, az UNDP szintén kénytelen 30 százalékkal csökkenteni programjai számát, mivel a nyugati támogatók ala­posan megkurtították pénzügyi hozzájárulásukat. A hozzájáru­lás deficitje 1992-95 között kö­rülbelül egymilliárd dollár lesz. A csökkenést leginkább a sze­gény országok érzékelik, ahol az egy főre jutó éves jövedelem a 750 dollárt sem éri el. A fejlődő államok képviselői egyöntetűen arra panaszkod­nak, hogy a hidegháborús idő­szak vége óta a gazdagabbak egyre kevesebb figyelmet fordí­tanak a harmadik világ gond­jaira. A fejlesztési támogatás fogalmát már nemigen használ­ják, ehelyett mind többet emle­getik a többpárti demokrácia, vagy az emberi jogok kifejezé­seket, amelyek csupán a figye­lemelterelést szolgálják - han­goztatta nemrégiben Sri Lanka ENSZ-nagykövete. A washing­toni világkutató intézet egyik munkatársa pedig ehhez hozzá­tette: a hidegháború vége óta a világban minden egyes „békére költött” dollárra 140 fegyver­kezésre fordított dollár jut. R. M. Újévi üzenetében Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár méltatta a békefenntartó feladatot ellátó világszervezeti katonákat, mondván, hogy büszkék le­hetnek eddigi tevékenységükre. Egyben felszólította őket, hogy az új esz­tendőben még nagyobb odaadással teljesítsék kötelességüket. Az ENSZ ez idő tájt világszerte 16 békefenntartó akcióban vesz részt, amelyekben 70 ezer kéksisakos kapott feladatokat, ebből 40 ezren a volt Jugoszláviá­ban szolgálnak. Minden újabb válsággal tudatosodik bennünk - írta Gá­li -, hogy a béke, a fejlődés, a szociális igazságosság és a demokrácia megteremtéséhez nem elegendőek a politikusok elképzelései, szükség van azoknak az embereknek a munkájára is, akik nap mint nap újult erővel - olykor nagy veszedelemben - szentelik magukat feladatuknak. A béke nem adódik önmagától! Vezető államférfiak újévi üzenetei az emberiség előtt álló feladatokról HÍRÖSSZEFOGLALÓNK A régi tragédiák megismétlődé­sének megakadályozására erősí­teni kell az európai integrációt, mert a nacionalizmus, az ide­gengyűlölet és a vallási fanatiz­mus gonosz eszméi nemcsak a Balkánon találnak támogatókat - jelentette ki Helmut Kohl újévi köszöntőjében. A német kancellár rámutatott: idén lesz a második világháború befejezésének 50. évfordulója, s az utóbbi évszázadokban most először a németek már fél évszá­zada békében élnek. De a béke nem önmagától adódik, hisz Európában jelenleg is folyik há­ború, a volt Jugoszlávia terüle­tén embereket üldöznek el lak­helyükről. Nyomasztó, hogy több mint három év múltán még mindig nem látszik a megoldás. Németország humanitárius te­rületen a jövőben is segíteni fog, és meggyőződése, hogy csak tár­gyalásos­ úton lehet valódi békét teremteni - hangsúlyozta. A hazai gondokról szólva a munkahelyteremtést, a tömeges munkanélküliség mérséklését nevezte Kohl a legfőbb feladat­nak. Figyelmeztetett: az 1994- ben megindult gazdasági növe­kedés senkit ne töltsön el elége­dettséggel, mert a versenyképes­ségének megőrzése érdekében nagyon sok a tennivaló. Roman Herzog szövetségi el­nök a Deutschlandradiónak adott szilveszteri interjújában óvott tőle, hogy külföldön eset­leg nagyravágyást mutató kép alakuljon ki Németországról. Nem törekszünk egyedüli vezető szerepre, s az országot külföldön olyannak kell bemutatni, mint amilyen­ békés és nem követelő­ző - mondta az elnök. Úgy vélte: a közép- és kelet-európai kom­munista rendszerek összeomlása terheinek nem szabad egyedül Németországra jutniuk, s szor­galmazta, hogy nagyobb figyel­met fordítsanak az európai tör­ténelem és kultúra közös voná­sainak kidomborítására. Az európai egyesülési folya­mat folytatására biztatott Fran­cois Mitterrand köztársasági el­nök hagyományos újévi üdvöz­letében - jelentette párizsi tudó­sítónk. Hosszú hivatali ideje so­rán az államfő ezúttal tizenne­gyedik, s egyben utolsó elnöki jókívánságait tolmácsolta a franciáknak, mivel a májusban végleg leköszön. Súlyos betegsé­ge ellenére Mitterrand hangsú­lyozta: kitart elnöki posztján, nem készül hamarabb távozni. Martti Ahtisaari finn államfő a hírügynökségi beszámolók szerint az európai béke és biz­tonság kérdéseire helyezte a hangsúlyt újévi beszédében. Fel­szólította Oroszországot: töre­kedjen békés szerepre a világ­ban. Úgy vélte, a nagy háborúk veszélye Európában elmúlt, ám felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi konfliktusok árthatnak a békének, és a nemzetközi közös­ség egyre kevesebb erővel ren­delkezik ezek megoldására. Csiang Cö-min kínai államfő a fontos események évének ne­vezte az új esztendőt, emlékez­tetve rá: az idén lesz 50 éve an­nak, hogy véget ért a második világháború, s megalakult az ENSZ. Akihito japán császár a fél évszázada véget ért „legrette­netesebb háborúra” emlékezte­tett a nemzethez intézett üzene­tében, s az áldozatok emlékét idézve kívánt békés új évet Ja­pánnak és az egész világnak. Iliescu derűlátó, Markó kritikus MTI-JELENTÉS Nagy fontosságú esztendőnek nevezte szombat esti újévi üze­netében Ion Iliescu román ál­lamfő az elmúlt évet. Értékelése szerint ugyanis nemcsak hogy véget ért a román gazdaságot négy éve jellemző hanyatlás, hanem először mutatkozott - egyelőre még szerény - élénkü­lés a gazdasági életben, az ipari és mezőgazdasági termelésben, az exportban, bizonyos fokig stabilizálódott a nemzeti valu­ta, a társadalmi élet nyugodtab­­bá vált. Az 1995-ös esztendő két nagy célkitűzéseként az államfő a „nagy privatizálás” előmozdí­tását és gyorsítását, továbbá a külföldi tőkeberuházások nö­vekedésének elérését jelölte meg, és reményét fejezte ki, hogy az új évben az életkörül­mények is érezhetőbben javul­nak. Iliescu elnök a külpoliti­kai célok között sorolta fel a szomszédokkal való viszony ja­vítását is. Nehéz évet zárt az RMDSZ, az ellentmondásos román bel­politikai életben rengeteg kihí­vással kellett szembenéznünk - mondta az MTI tudósítójának adott telefoninterjúban Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Ezek az ellentmondások nemhogy nem oldódtak, hanem éppen­séggel éleződtek - hangsúlyozta -, hiszen miközben a romániai politikai élet felelősei szándék­­nyilatkozatok szintjén az euró­pai integrációt és a demokrati­kus nyitást hirdették, a való­ságban ezzel ellentétes folya­matnak lehettünk sajnos nem­csak tanúi, hanem szenvedő ré­szesei is. Az RMDSZ elnöke emlékez­tetett arra, hogy az elmúlt év­ben teljesen nyílttá és nyilvá­nossá vált a szövetség a kor­mánypárt és a román naciona­lista szélsőséges pártok között, utóbbiak egyike be is került a kormányba, és felerősödtek a magyarellenes, RMDSZ-ellenes hangok. Ugyanakkor - mondta Markó Béla - az RMDSZ erősö­dött ebben az évben, véglegesen kiépültek azok a testületei, amelyeket annak idején a bras­sói kongresszus kijelölt, és ezek a testületek jó munkamegosz­tással dolgoznak. Markó természetesnek mondta a szövetségen belüli konfliktusokat, konfrontációs helyzeteket. Külön kiemelte a szövetség külpolitikai tevé­kenységét. Az RMDSZ helye és szerepe jelentősen nőtt e téren, a szövetség közvetíteni tudta elképzeléseit a különböző eu­rópai és nemzetközi fórumok­nak, és ennek meglesz a maga hozadéka. Elfogadhatatlan a vajdasági autonómiaterv — nyilatkozta Zorán Lilics jugoszláv elnök, aki szerint jó a magyar-szerb viszony Mind a jugoszláv, mind a szerb elnök békét vár az új évtől a Balká­non. Zorán Lilics jugoszláv államfő az MTI és a Magyar Rádió tudó­sítójának adott nyilatkozatában kifejtette: számukra elfogadhatat­lanok a vajdasági magyarok autonómiatörekvései, azok mind az or­szág belső rendjének, mind a nemzetközi gyakorlatnak ellentmon­danak. Hangoztatta: országa tiszteletben tartja a kisebbségek jogait. Lilics szerint Jugoszlávia mindvégig fontos szerepet ját­szott a boszniai válság rendezé­sében, és ez a szerep még jelen­tősebbé válik a most következő szakaszban. Jugoszlávia bevo­nása nélkül nem lehet rendezni a délszláv válságot. Véleménye az, hogy országa mindent meg­tett az embargó feloldása érde­kében, függetlenül attól, hogy indokolt volt-e a szankciók be­vezetése vagy sem. A térség bé­kéjének megteremtése most a világ országaitól, az ENSZ Biz­tonsági Tanácsától, és legin­kább a szemben álló felektől függ. Bízik abban, hogy 1995- ben sor kerül a szankciók eltör­lésére, vagy azok további szűkí­tésére. Meggyőződése, hogy va­lamennyi szomszédjuk - köztük Magyarország is - ezt kívánja, hiszen a környező országok ha­talmas károkat szenvednek a blokád miatt. Hozzáfűzte ugyanakkor: a délszláv válság valamennyi vo­natkozásának átfogó kezelése, és minden olyan követelés, hogy a koszovói, krajinai és egyéb problémákkal összekapcsolják a Jugoszlávia elleni szankciók feloldását, a harcok kiszélese­dését és az egész Balkán lángba borulását eredményezné. A jugoszláv államfő cáfolta azokat a vádakat, melyek sze­rint Belgrád „Nagy-Szerbia” létrehozását tekinti céljának, de úgy vélte Nagy-Szerbia, Nagy- Horvátország a régi Jugoszlá­viában létezett, hiszen minden szerb és minden horvát egy ál­lamban élt. Mint mondta, biztos abban, hogy a szerbek és a többi délszláv nemzet kénytelen lesz helyreállítani a gazdasági kap­csolatokat, a közös környezet hatására jószomszédi viszonyt kell kialakítaniuk egymással. Állította: Jugoszlávia addig nem ismerheti el Bosznia-Her­cegovina függetlenségét, amíg a három ott élő nép számára elfo­gadható megállapodás alapján nem alakul meg az új állam. Macedónia esetében viszont nincs komoly akadálya az elis­merésnek, ma kizárólag a gö­rög-macedón vita tartja vissza Belgrádot ettől. Horvátország esetében Jugoszlávia támogatja a Cyrus Vance által kidolgozott háromlépcsős tervet, amelynek első szakasza, a harcok beszün­tetése már megvalósult. A poli­tikai megállapodást követően Jugoszlávia elismeri Horvátor­szágot is - mondta az államfő. Koszovót a szuverén Szerbia részének mondta, ami az is ma­rad, „természetesen az albán nemzeti kisebbség jogainak tiszteletben tartásával”. Koszo­vónak Szerbia megadja a terü­leti, a politikai és a kulturális autonómiát, de nem jöhet létre állam az államban. Ugyanakkor Lilics elutasította a vajdasági magyarság autonómiatörekvé­seit, s kijelentette: Jugoszlávia a nemzetközi normák alapján tiszteletben tartja a nemzeti ki­sebbségek jogait. Az 1990-es al­kotmány szavatolja a Vajdaság területi autonómiájának folyto­nosságát. A magyar kisebbség Szerbia lakosságának három és fél, Vajdaság lakosságának pe­dig tizenhét százalékát teszi ki - idézte a hivatalos adatokat. A magyar autonómia tehát szóba sem jöhet, hiszen ezzel­­meg­bomlana a nemzetiségek egyen­jogúságának összhangja. Az államfő ezzel együtt elége­dett a jugoszláv-magyar kap­csolatok alakulásával. A ju­goszláv külpolitika egyik prio­ritása a szomszédokhoz fűződő kapcsolatok javítása és az együttműködés szélesítése. Ma­gyarország nemcsak földrajzi fekvése, hanem a kapcsolatok javításában rejlő lehetőségek miatt is nagyon fontos szá­munkra - mondta. Megállapí­totta, hogy a kapcsolatok szín­vonala elmarad a mindkét fél számára kívánatos szinttől és a lehetőségektől. - A nemzetközi fórumokon időnként olyan ma­gyar vélemények hangoznak el, amelyek szerintünk nem felel­nek meg a kapcsolatok elmélyí­tését célzó törekvéseknek. Milosevics szerb elnök újévi köszöntőjében azt hangsúlyoz­ta, hogy országa 1994-ben vala­mennyi fontos célját elérte: kö­zel került a béke, megindult a gazdasági fejlődés, s megindí­tották a bűnözés elleni harcot. A gazdaságban a válságkezelési programnak köszönhetően nagy sikereket értek. Milosevics elmondta: biztos abban, hogy a szerbiai polgá­rok, intézmények és szervezetek bevonásával az ország 1995- ben is megvalósítja célkitűzése­it, s az esztendő újabb sikereket hoz majd Szerbia számára. Azt várja - mondta -, hogy az egy­kori Jugoszlávia minden térsé­gében elhallgatnak a fegyverek. Szarajevói buszmegálló­­££ m­a­ Hercegovinára, aminek nem lehet eléggé örülni. Eközben a harctereken és a tárgyalóasztaloknál az ég adta világon semmi sem változott. Azaz, Bihacnál továbbra is lőnek egymásra a szakadár és nem szakadár mohamedánok, továbbá a nem boszniai, ha­nem horvátországi szerbek, akik a szakadárokhoz hasonló­an nem csatlakoztak a Carter által kieszközölt karácsonyi tűzszünethez. És azt sem mondhatni el, hogy Akasi Jaszusi ENSZ-főmegbízott („uraim, igen jó híreim vannak az önök számára”) akár a legkisebb politikai engedményre rábírta volna a harcoló feleket, mármint Karadzsics szerbjeit és a szarajevói mohamedán kormányt. Van viszont a legfrissebb, négy hónapra szóló tűzszüneti megállapodásban egy olyan passzus, amelyik újdonság: közvetlen tárgyalásokat irányoz elő a háborúskodó felek között. Minden ilyen tárgyalás eleve törvényesíteni fogja a Bosznia háromnegyede fölött uralkodó Karadzsicsot, kit Szarajevóban és a világsajtóban mind ez idáig csak lázadó­nak volt szokás becézni. Mégpedig abból a fikcióból kiin­dulva, hogy Bosznia-Hercegovinának törvényes, nemzetkö­zileg elismert kormánya van, amely egy szerb agresszió ál­dozata. Tekintettel azonban arra, hogy a boszniai szerbek mindig is az ottani népesség jó egyharmadát tették ki, a mo­hamedán többséggel való szembenállásuk soha nem szolgál­hatott valós és elégséges indokként arra, hogy őket szakadá­­roknak vagy lázadónak minősítsék. A Bosznia-Hercegovina névre hallgató igazgatási körzet nem volt és valószínűleg nem is lesz az ő államuk. Ezzel szembe kell nézni. Lehet, hogy az újévi tűzszünetnek ez a racionális mozzanata most már valóban érvényesülni tud. Az emberek, népek hálásak lesznek érte. Elvileg most négy hónap van arra, hogy a bosnyák politi­kusok valamilyen megállapodásra jussanak Bosznia-Her­cegovina jövőjéről. Tiszta sor, hogy egy mohamedán állam terve szóba sem jöhet. Jó volna, ha újjá alkotnák azt a koz­mopolita, sokfajú és sokkultúrájú államalakulatot, amilyen ez a titói köztársaság 1991 előtt volt. Időközben azonban a nacionalista hisztéria uralkodó állameszmévé vált az egész volt Jugoszláviában. Következésképp a boszniai szerbeknek lehetőséget kell kínálni arra, hogy a többi szerbbel egy ál­lamban éljenek, és ne kapjanak olyan „trianoni traumát”, mint mi kaptunk háromnegyed évszázada. De meg kell szü­letnie közben Európa második (Törökország után és Albáni­át nem számítva a második) mohamedán államának is, bár­mennyire ne tessék ez sokaknak. Az etnikai elkülönülés ez idő szerint nem látszik megkerülhetőnek. Ha azonban meg­történik, és rendezett módon történik meg, akkor el lehet kezdeni újra építkezni, esetleg olyan alapon, mint amilyen a titói Jugoszlávia számomra ma is rokonszenves államrezon­­ja volt. Fájdalom azonban, ma még olyan vigasztalan tervek vannak napirenden, minthogy például a szerbek „saját” Szarajevót építsenek maguknak, csak maguknak, mohame­dánmentesen. Kíváncsi vagyok, hogy erről az esztelenségről ugyan ki és kivel tud megállapodni? Utóirat: Közben Angliában megszüntették annak a ren­delkezésnek a törvényi hatályát, hogy a buszmegállóknál sorban állva kell várakozni. A dolog szomorú, a néhai Mikes György szerint az angolokban genetikus képesség alakult ki arra, hogy adott esetben rendezett, egyszemélyes sort képez­zenek egy megállóban. Mostantól fogva ez nincs, de azt olva­som, hogy a hatóság úgy véli, nagy tülekedés mégsem lesz, mert „mi még mindig egy jól nevelt nép vagyunk”. A történet csak annak a példázata, hogy kit mi foglalkoztat 1995 első napján Európában, mindannyiunk közös otthonában. Aczél Endre B ' I Üdvözletem. Én vagyok a Boldog új év. Jó . U. e. E helyen járok? Rossz helyen jár. Nem hiszünk magának. Néhány társa megfordult már nálunk a közelmúltban, vala­mennyien ezzel a szöveggel kezdték. Jöttek sorban, blazírt pofával, mintha semmi közük nem lenne az előttük érke­zetthez, álltak az ajtóban ünneplőben, elvárták volna tő­lünk, hogy mi se emlékezzünk, legyünk inkább meghatva, hiszen itt vannak tisztán, üdén, magabiztosan. Nekünk, a „megszorító intézkedések generációjának” minduntalan az az érzésünk, hogy a Boldog új év röhög rajtunk, szaporodó ráncainkon, ahogy svájfolt zakónkban, a sok mosástól fölfe­lé kunkorodó nyakú ingben, szilveszterre rendelt jókedvvel markoljuk a BB tankpezsgőt, majszoljuk a ropit. Ezek az évek az első pillanatban mindig boldognak titu­lálják önmagukat. A végén pedig van képük az arcunkba vágni: „Mit vártatok tőlünk? Elteltünk, és kész. Átéltetek minket. Nem elég?” És lassacskán valóban megelégszünk ennyivel. Újra és újra hajtogatjuk a közhelyet, amely úgy két évtizede még jó poénként látott napvilágot: közepes év vár ránk, ami rosszabb lesz, mint a tavalyi, de jobb, mint a következő. Illetve már ezt se mondjuk. Már semmit sem mondunk. Állunk, kezünkben a koccintásra emelt pohár, puszik, vállak lapogatása, a televízió képernyőjén hazánk fotóit kísérik a Himnusz hangjai, a másfél szobák félszo­báiban fölbőg egy-egy kisgyerek, valaki bedobja, hogy mit akartok, néhány száz kilométerrel arrébb lőnek, de ettől sem lesz feldobottabb a hangulat, mert már túlvagyunk a folyamatos viszonyításokon, nem érdekel már senkit sem, hogy mikor hozható be a Nyugat, mikor válik Európává Kelet, mert mire elértük, hogy minden legyen a kirakatok­ban, semmi sem maradt a zsebekben; kárörvendünk, ami­kor olvassuk, hogy panaszkodnak a kereskedők, vissza­esett a karácsonyi forgalmuk, de rossz telük volt még a fe­­nyőfaárusoknak is, placcukon ott hagyták az el nem adott fákat, kivágott kiserdőkként pompáznak a betonon; a kár­örömmel vegyes düh sokakat inspirál tettekre: jópofa tele­fonokra bombaügyben, Mercik radiálgumijainak kiszúrá­sára, Molotov-koktél hajigálására, elszámolás helyett le­számolásra. Már szemrehányást sem teszünk senkinek. A kormányok szorgosan B. u. é.­k-oznak nekünk, és olyan őszinték, hogy annál őszintébbek már nem is lehetnek, nincs hitegetés, egy ideig arról beszéltek, hogy jövőre majd jobb lesz, mostaná­ban rájöttek arra, hogy az túl közeli időpont, kifizetődőbb, ha még egy esztendőt rászámolnak, az már olyan messzi van, hogy odáig már senki sem gondol előre. Ez az ország már mindenét összébb húzta, miközben szil­veszter táján az új évek cinikus mosollyal dőltek az ajtófél­fának, jól tudván, hogy eljövetelük szükségszerű, életünk­ből kirúghatatlanok, folyton arról igyekeztek meggyőzni bennünket, hogy ők nemcsak újak, de boldogok is lesznek. Miközben tehát ma már senki sem áltat bennünket, a B. u. é. k szaveszterkor konokul mellénk szegődik, kalapot emel, postással csengettet, üdvözlőlappal csábít, konfetti, szerpentin, trombita kíséri útját egészen addig, amíg mi is szánkra nem vesszük. B. u. é.­k mindenkinek. Január elseje azonban már nem hazudik. Másnapos. Ő már mi vagyunk. Tamás Ervin

Next