Népszabadság, 1995. augusztus (53. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-19 / 194. szám

A NÉPSZABADSÁG MAGYAR TÜKÖR 1995. augusztus 19., szombat HÓCIPŐSAROK TÜrkije Tűzijáték Minden jel arra mutat, hogy végül csak sikerült összegründolni a pénzt a huszadikai tűzijátékra, komolyabb világbanki hitel nélkül is, így aztán idén is kimehetünk a Duna-partra, leülünk a rakodópart alsó kövére, és nézzük, hogy úszik el a dinnyehéj is. Aztán vigyázó szemünk az égboltra vetjük, és nézzük a tűzijátékot, miként durrannak szét, válnak füstté ott fenn a színes petárdák. Mint eddig minden évben. A tűzijátékot nagyon szeretjük, mert az nálunk a folyamatosság szimbóluma. Ugyanakkor látványos is. Minden évben várjuk tehát a nagy durranásokat, megtapsoljuk a villogásokat, s a jótékony dunai főn hamar elűzi a puskaporszagot is. A Gellért-hegy oldalán a zörgő haraszt néha tüzet fog, de az ügyes tűzoltók hamar lokalizálják. A tűzoltásban nagy rutinunk van. Másnap aztán összesöpörjük a visszahullott papírfojtásokat, az eldobált sörösüvegeket és cigarettacsikkeket, és elkezdünk gyűjteni a következő évi tűzijátékra. Idén néhány petárda már augusztus 20-a előtt elszabadult. Az elsőket már márciusban felröppentettük, mert jött egy új tűzszerész, aki úgy mozgott, mint olajkályha a benzinraktárban. Mikor petárdáinak egy része bedöglött, többször is kilátásba helyezte, hogy lemond, de végül is csak a végkielégítéséről mondott le. Az áhított tűzszünetnek sajnos semmi jele nem mutatkozott, sőt újabb és újabb töltetek röppentek fel: családi pótlék, tébéjárulék, tandíj, vízumkényszer, fogászati ellátás, angolnairtószer okozta balatoni szúnyogpusztulás. Megszüntettük viszont a tűzijáték fővároscentrikusságát, hiszen az egész ország az égre emelte a tekintetét, amikor felröppentek az önkormányzatoknál maradó sarcról szóló, 15, 35 és 40 százalékos bombák. Ekkor már a koalíciós tűzszerészhelyettes szemét is csípni kezdték a ködgránátok: alig tudta eldönteni, hogy melyik számot is kell megvétóznia. Végül már nem is töltöttek, csak lőttek, így jelent meg az égbolton a szezon legszínesebb petárdája: szükség van-e a tűzszerészek tevékenységét koordináló főtűzszerész-helyettesre? Feltétlenül szükség van ilyen posztra - mondták a pirotechnikusok -, bár az az igazság, hogy egy kis puskapor sem ártana. Amikor a nézősereg szimpátiája észrevehetően csökkent, a tűzszerészek elkezdtek egymással foglalkozni és egymás feneke alá gyömöszölték a gyutacsokat és a taposóaknákat. Ki bitorolja az egykori állampárt lőszerraktárait? És ki adja azokat bérbe - busás haszonért - tűznyelő kft.-knek? Lassan azonban a muníció is fogyott, ezért elő kellett venni néhány döglött aknát. Ezek, kicsit feltuningolva, bármikor működésbe hozhatók, csak az ütőszeget kell bennük kicserélni, bár már korántsem szólnak akkorát, mint régen. Ez a pukkancs arról szólt, hogy ki, mikor fog lemondani, kinek a helyébe ki fog kerülni és kit fognak a tűzszerészek közül reaktiválni. Mindennek természetesen az lett a következménye, hogy már jóval az ünnep előtt ellőtték az összes töltényüket, így aztán nem csoda, hogy a Szent István-napi tűzijátékra úgy kellett összedobni a pénzt! És megint nekünk... Elszomorított az e heti hír. Valahol az Indonéziához tartozóNyugat-Iriánon, - ez Új-Guinea szigetének az egyik fele -, rejtőző erdei törzset fedeztek fel. Azt mondják róluk a korábban felfedezettek, hogy a fákra építik otthonaikat, mezítelenül járnak, és feltehetően időnként az emberevés szokásának hódolnak. Mi történik most velük? Aggódom értük. Élték eddig az ő szelíd erdei, néha emberevő életüket. Okosan rejtőztek a többiek, nem kannibálok elől. Úgy képzelem, hogy tudták, túl az erdőn valami más világ van. Talán távolról meglestek villanyfényes városokat, talán tudtak autóról és televízióról is. De eddig megúszták a civilizációt és a civilizációs betegségeket. Kannibálék nem tudnak még koleszterinről, és aligha gondolnak táplálkozás előtt arra, hogy rákkeltő anyagokat vesznek magukhoz. Az őserdő mélyén eddig nem kellett foglalkozniuk közügyekkel. Pedig valószínűleg ők is választópolgárok ott Nyugat-Iriánon. Most hamarosan politikusok keresik fel őket. - Emberevő polgártársaim! - szólítja meg a törzset egy jelölt. - Nincs más választásotok, kannibálok mint az én pártom, amely egyedül hitelesen képviseli a ti érdekeiteket, évtizedek óta, ugyan erről ti nem is tudtatok. Az erdei embereket most lajstromba veszik. Személyi számot, igazolványt kapnak. Beoltják őket, és hamarosan felekezetet kell választaniuk. Az erdei törzs területe szűz piac. Hamarosan felkeresi őket megannyi kultúrantropológus, pszichológus, biztosítási ügynök, vándorkereskedő és kegyetlenül megismerteti őket a legkülönbözőbb kultúrjavakkal. Ettől betegek lesznek, és hamarosan egészségügyük is lesz, sőt társadalombiztosítási kártyájuk. A civilizáció a vadembert sem kíméli. Eddig ott az erdőben addig élt valaki, amíg öregség, esetleg valamely vadállat vagy a másik emberevő törzs nem végzett vele. Öregekre kevés gondjuk volt, aki megmaradt, nagy megbecsülésnek örvendett. Egyébként sem ízletes már az agyhús, legfeljebb rituális fogyasztásra alkalmas. Most ennek vége, a civilizáció kannibálokat tudatos életre és halálra kényszeríti. A felfedezettség rettenetes. A művelt világ ugyanis nem viseli el a különbözőséget. Ezután -ahogy ellátták őket a second hand eszmékkel, ismeretekkel és ruhaneműkkel, miután megízlelték a konzervet és a tüsténtkávét, miután eldöntötték, hogy nincs más út, mint a képviseleti és pluralista demokrácia (ki tudja ezt mondani egy kannibál?) - eljő a nap, amikor szakítanak életük eddigi csúcspontjával, az ünnepélyes emberevéssel. Új szórakozásaik (nézhető ott az MTV?) pótolják majd a sülő emberhús körülötti vad harci táncokat. A konfliktusok, amelyek mostanáig az ellenfél barátságos bekebelezésével végződtek, sokkal kegyetlenebb pártvitákká alakulnak. Megtudják majd, hogy mi az egészséges táplálék, s miként kell szeretniük felebarátjukat. Nem teszi valójában. Van-e még esélyük a túlélésre? Megmenekülhetnek-e a civilizáció okozta pusztulástól? Utoléri-e őket mindaz a jóság, amitől a mi életünk oly nyugodt, békés és jámbor? Nincs esély rá. A hamburgerkultúra betör az őserdőbe is. Pár év, talán csak pár hónap és a kannibálok elvadulnak. Olyanok lesznek, mint mi. Talán csak egy kicsit szelídebbek. Miklós Gábor Ötéves a Népszabadság Rt* , is 200 %er ! Nekünk minden új előfizető ajándék. Kedves Előfizetőnk! Szeretnénk, ha minél több szomszédját, barátját, ismerősét tudná meggyőzni arról, hogy érdemes előfizetni a Népszabadságra, melyhez péntekenként színes és ingyenes TV Magazin is jár. Ha sikerül új előfizetőt szereznie, kérjük, a levél végén található szelvényt kitöltve juttassa vissza a Népszabadság címére (Népszabadság Rt., Marketing Igazgatóság, Budapest 1960), megjelölve a következő ajándékok közül azt, amelyre igényt tart. Ha Ön új előfizetőt hoz, a választott ajándékon kívül nagyszabású nyereménysorsoláson is részt vesz. 1. Mini MCbszámolPsip Az Ön neve: Új előfizető neve: 3. Maximum 20 11613 tartedS apróhirdetésinek egysieri, ingyenes megjelentetése a Népszabadságban. Címe: Új előfizető clme: Amennyiben az apróhirdetést választja, kérjük, írja ide a kért szöveget (maximum 20 szó). Belő és lefele Az első napok a debreceni menekülttáborban Debrecenbe, a Sámsoni úti volt szovjet laktanyából kialakított táborba augusztus 11-én érkeztek meg a túlzsúfolt békéscsabai és nagyatádi befogadóállomásokról ide irányított csoportok. A jövevények közül a férfiak jelentős része olyan ember, aki nem akart részt venni a tőlünk délre folyó véres háborúban, s a katonáskodás elől menekült. A kényszerűségből Debrecenbe érkezettek között asszonyok és gyermekek is vannak A debreceni menekülttáborban jelenleg hatszázan élnek, az „aprónép” létszáma hetven. Ezek a számok minden órában változhatnak. Közülük tegnap többekkel beszélgettünk; egyikük sem bízik abban, hogy belátható időn belül hazatérhet. Kaslik Mihály - aki tolmácsként teljesít itt önként vállalt szolgálatot - a vajdasági Becskereket hagyta oda még 1993- ban. Azóta megjárta Nagyatádot, Békéscsabát, Hajdúszoboszlót és a lakitelki ideiglenes tábort is. - Hat és fél hónapig szolgáltam a szerb hadseregben, megjártam Knint és a krajinát is az első vonalban - beszéli el a saját történetét. - Akkor határoztam el, hogy megszököm, amikor az egyik szerb katonatársam a vállról működtethető rakétaaknavetővel csak úgy belelőtt egy bosnyák parasztházba, amely nem is állt a harci cselekmények területén. Két szerbbel és egy magyar társammal indultunk neki a zöldhatárnak, amelyen csak ketten jutottunk át. Az egyik szerb a határőrök lövései után visszafordult, a magyart pedig lelőtték. A bosnyák Mirella Haracsics a drágább, de békésebb átkelési útvonalat választotta. Kétezer német márkát fizetett azért, hogy az erre szakosodott szervezetek egyike átjuttassa a határon. Abban a két bőröndben volt mindene, amit gyalog és autóbuszon közlekedve áthozhatott. Mirellának már a férje is Magyarországon van, és egy másik befogadóállomáson él. A fiatalasszony szombaton meglátogatja őt Nagyatádon. Kaslik Mihály azt mondja: a Vajdaságban a háború kitörése előtt huszonkét nemzetiség élt együtt békességben. Köztük magyarok, szlovákok, románok és természetesen szerbek és horvátok is. - A fehér szerbül belő, horvátul pedig belé - mondja Kaslik Mihály. - Uram, ha belegondol, jelképes értelemben egyetlen betű miatt folyik ez az iszonyatos háború több éve... Murados Filipovics 36 esztendős bonyák villamosmérnök három társával együtt felszállt a debreceni autóbuszra. Az előre lelkiismeretesen megváltott menetjegyeket a kezükben szorongatták, hogy ha jön az ellenőr, felmutathassák neki. Kétnapos ideiglenes debreceni lakosokként az eszükbe sem jutott, hogy a jegyeket ki kellene lyukasztani. Az ellenőr, amikor megtudta, hogy menekültek, kilyukasztotta a jegyüket. - Kedves város ez, barátságos emberekkel - mondja a villamosmérnök. - Én naponta hívogatom odahaza a családomat, mi van velük, hogy megy a soruk. Eddig már 300 márkát költöttem el telefonálgatásra. Egyszer a belvárosból akartam hazaszólni, de nem tudtam, hogyan működik a készülék. Ezért egy utazási irodába mentem be segítséget kérni. Ott azonban senki nem beszélt angolul. De azonnal felhívtak egy másik irodát, ahol valaki értette ezt a nyelvet, tőle kaptam útbaigazítást. A menekülttábor lakói közül többen úgy érzik, ők annyi mindent kaptak Magyarországtól és ettől a várostól, hogy azt viszonozni szeretnék. Ezért felajánlották, hogy felújítják a volt laktanya azon épületeit, amelyekre a korábbi beruházásból nem futotta. Hiszen több szakember, építész van köztük. A menekültek érkezése után az ökumenikus szeretszolgálat gyermekruhát, pelenkát és csokoládét ígért, a máltaiak pedig az orvosi ügyelet megszervezését vállalták magukra - tájékoztat Tóth Ferenc táborvezető. - A legnagyobb hiánycikk azonban a pénz, hiszen ezeknek az embereknek utazniuk, levelezniük és telefonálniuk kell. Ennek megszerzésére a Vöröskereszt nyitott csehszámlát. Nem könnyű az otthonukat hátrahagyók beilleszkedése. Székely Béla, a debreceni tábort is felügyelő békéscsabai befogadó állomás igazgatója tegnap kocsival visszavitt a Sámsoni útról egy négytagú bosnyák családot, amelynek tagjai azért mentek el a cívisvárosból, mert korábban már megszokták a csabai környzetet, kérték, kerüljenek ismét oda, mert nem akarnak elszakadni ottani sorstársaiktól. Mások eddig még nem vágytak vissza Békéscsabára. Csak haza. De a legtöbbjük házában idegenek laknak. □ Lapzártakor értesültünk arról, hogy tegnap újabb 261, többségükben bosnyák menekült érkezett hazánkba. Közülük 160-an Debrecenbe mennek. Horváth Gergely, a Menekültügyi és Migrációs Hivatal helyi hatósági csoportjának vezetője annyit mondott: felkészültek az érkezők befogadására. R. T. J.