Népszabadság, 1997. március (55. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-01 / 51. szám

1997. március 1., szombat KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT, NÉPSZABADSÁG 3 Budapestre látogat a bolgár elnök Szófia a súlyos kenyérhiány miatt magyar gabonát is vásárolna HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Egynapos látogatásra ma Bu­dapestre érkezik Petar Sztoja­­nov bolgár államfő, Göncz Ár­pád, köztársasági elnök meghí­vására. Sztojanov találkozik Horn Gyula miniszterelnökkel is, és részt vesz a Magyarországi Bolgárok Egyesületének ünnep­ségén. A bolgár küldöttségben helyet kaptak üzletemberek is, akik magyar partnereikkel tár­gyalnak. A kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok tárgykörében­­ a bulgáriai ellátási nehézségeket és a közelmúltban kialakult ke­nyérhiányt ismerve - bizonyára felmerül Szófia gabonabeszerzé­si szándéka is. Erről Botos Ká­roly, az Agrárrendtartási Hiva­tal elnökhelyettese lapunkat úgy tájékoztatta: elvben esély van százezer tonna nagyságrendű gabona, illetve liszt kivitelére Bulgáriába, mivel az új termésig ekkora feleslege van az ország­nak. Ám ezt csak piaci áron le­het megvásárolni, szóba sem jö­het az ellentételezés új búzával. A bolgárok azt szeretnék, ha most nem kellene fizetni, hanem a vásárlást később saját új ter­mésükkel ellentételezhetnék. Orbán Imre, az Agrograin Rt. vezérigazgatója beszámolt ar­ról, hogy a közelmúltban a bol­gár szaktárca kiírt egy pályáza­tot 100-200 ezer tonna gabona vásárlására, pontosabban régi és új termés cseréjére. Tíz aján­lat érkezett, de az ajánlattevők fizetési elvárásainak nem tud­tak megfelelni. A vezérigazgató úgy véli, hogy a bolgár kenyér­gondokat csak nemzetközi segé­lyekből lehet megoldani. □ A kenyérhiány incidensekhez és az alapvető élelmiszerek jegy­re történő árusításához vezetett Bulgáriában - írta az MTI. Egyes falvakban az éhes embe­rek kenyérboltokat fosztanak ki, és az élelmiszerüzletek előtt mindennapossá vált a sorban állás. Blagoevgradban csak a karhatalom fellépésével sikerült meghiúsítani, hogy a helyi lako­sok kifosszák az ottani kenyér­gyárat. A lakosság 90 százaléka a szegénységi küszöb alatt él. Solana tovább egyeztet Moszkvával Nincs még egyetértés Brüsszelben az első kör államairól A közeljövőben ismét Moszkvá­ba utazik Javier Solana NATO- főtitkár. Az atlanti szövetség ve­zetője alig pár héttel Jevgenyij Primakov külügyminiszter brüsszeli útja után látogat az orosz fővárosba, ahol folytatja az idén felgyorsult NATO-orosz konzultációkat. A tárgyaláso­kon feltehetően a körvonalazódó NATO-orosz egyezmény lesz a központi téma - írja az MTI. Solana március 10. és 15. kö­zött volt szovjetköztársaságok­ban, a NATO jelenlegi békepart­nereit is felkeresi. Miután Mol­­dovában, Grúziában, Örmé­nyországban és Azerbajdzsán­ban már járt, a főtitkár most a kazah, a kirgiz, az üzbég és a türkmén vezetéssel tárgyal a ké­toldalú kapcsolatok továbbfej­lesztéséről. A NATO-tagok közt egyelőre nincs teljes egyetértés arról, hogy mely országok kerüljenek be a bővítés első körébe, azaz a szervezet júliusi madridi csúcs­­értekezletén kik kapjanak meg­hívást a tárgyalások megkezdé­sére - közölte Solana a Párizs­ban megjelenő International Hé­rald Tribüne pénteki számában. Solana jelezte, hogy ez a kérdés akár a madridi csúcsig is vita tárgya maradhat. Wim Kok hol­land kormányfő például a Die Pressének úgy nyilatkozott: nem kizárt, hogy a bővítés másképp is alakulhat, mint hogy a leg­többször emlegetett három esé­lyes (Cseh-, Lengyel- és Ma­gyarország) jut az első körbe. Csehország NATO-csatlakozásához elengedhetetlen dokumentumok tűntek el a prágai védelmi minisztériumból - írta tegnap a Mladá fronta Dnes című napilap. A minisztérium név szerint meg nem nevezett illeté­kese szerint az iratokban azok a normák és feladatok szerepelnek, ame­lyeket a cseh hadseregnek a NATO-belépéssel kapcsolatban teljesítenie kell. Állítólag 700 oldalnyi iratból 100 tűnt el, a dokumentumokat Brüsszelből Prágába szállító személy vagy elhagyta, vagy véletlenül megsemmisítette a papírokat. Közös ima a füstszagú varsói zsinagógában A lengyelországi barbarizmus leginkább nekünk, lengyeleknek fáj és árt - reagált felháborodot­tan Adam Michnik, a legna­gyobb lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője a hírre, hogy szándékos gyújtogatás okozta a varsói Nozykow zsina­gógában kedd éjszaka keletke­zett tüzet. Tiltakozásával nem maradt egyedül: a lengyel társa­dalom rég nem tapasztalt egy­ségben utasította el a vandaliz­must. A Nozykow zsinagógának szimbolikus jelentősége van Varsóban: ez ugyanis az egyetlen működő zsidó imaház a lengyel fővárosban. - Isten házának megszentség­­telenítése mindig a leghatáro­zottabban elítélendő, ezúttal azonban különösen visszataszí­tó, hisz ott azon lengyel zsidók utódai imádkoznak, akik túlél­ték Lengyelország német meg­szállását - jelentette ki a katoli­kus püspöki kar nevében Sta­­nislaw Gadecki püspök. - Ez dráma, tragédia, barbárság - nyilatkozta Tadeusz Pieronek, a püspöki kar főtitkára. A világi hatalmak képviselői szintén a leghatározottabban elítélték a barbár tettet. Alek­­sander Kwasniewski államfő szerint „a gyújtogatás ellentét­ben áll a lengyel kultúrával, a tolerancia és a vallási kegyhe­lyek iránti tisztelet hagyomá­nyával”. A kormány nevében Leszek Miller belügyminiszter közölte: - Meggyőződésem, hogy a lengyel társadalom többsége olyan morális korlátot állít fel, amely lehetetlenné teszi, hogy az ilyen bűncselekmények megis­métlődhessenek. A lengyelek nemcsak szavak­ban, hanem tettekben is szolidá­risak voltak a varsói zsidóság­gal. A még mindig füstszagú zsi­nagógában megtartott istentisz­teleten a zsidókkal együtt imád­koztak a parlament, a kormány, az elnöki hivatal, a varsói ön­­kormányzat képviselői, a külön­böző egyházak magas rangú ve­zetői s az egyszerű polgárok is. Michael Schudrich rabbi az egész hitközség nevében köszön­te meg a gesztust, kijelentve: - Egész Varsóból eljöttek az em­berek, zsidók és nem zsidók, hogy jelenlétükkel tanúsítsák, mindaz, ami történt, az nem Lengyelország. Szalai Zoltán A Dunáról együtt kell dönteni ► FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Azt akarjuk, hogy ezt ne te­gyék. S azt kérjük, Pozsony adja vissza azt a vízmennyiséget, ami feltétlenül szükséges az ökoló­giai minimum fenntartásához. Erről nekünk természetesen tár­gyalnunk kell. Az is ismeretes, hogy éppen e kérdésről a másik fél nem volt hajlandó megbeszé­léseket folytatni velünk. - A majdani hágai ítéletnek lesz­nek garanciái? - Feltétlenül. Ne feledjük el, két olyan országról van szó, amelynek távlati, stratégiai szándéka az európai közösség­hez való tartozás. Lehetetlen, hogy e két ország a nemzetközi jog szempontjából egyértelműen meghatározott kérdésekben ne tudjon egyetértésre jutni. Ne­künk közösen kell eldöntenünk, mit csináljunk a Duna közös szakaszával. - Az ítélet mennyiben jelöli ki a kereteket egy megállapodáshoz? - Az ítélet pontosan azt fogja majd kimondani, amiről az előbb beszéltem, nevezetesen: Magyarországnak és Szlovákiá­nak közösen kell eldöntenie a közös Duna-szakasszal kapcso­latos kérdéseket. Akár tetszik ez Szlovákiának, akár nem, az ítélet ezt tartalmazza majd. Pontosabban itt nem is magáról Szlovákiáról van tulajdonkép­pen szó, csak bizonyos szlovák politikai körökről. - A hősi rendszer fő tervezője, Jú­lius Binder legutóbb nagyon maga­biztos volt a per kimenetelét ille­tően, s 80 százalékos szlovák igaz­ságról beszélt. - E nyilatkozatról az a véle­ményem, hogy egy mérnöknek jobban kellene tisztelnie a szá­mokat. Ráadásul meg vagyok róla győződve, hogy Hágában alapvetően nem számokról, ha­nem elvekről, jogszabályokról lesz szó. Ha ez lesz a helyzet - márpedig miért ne lenne ez -, akkor minden okunk megvan a derűlátásra. Kis Tibor Kovács a NATO-ról is tárgyal Amerikában A magyar külügyminiszter ma hivatalos látogatásra az Egye­sült Államokba utazik. Kovács László március 6-ig tartózkodik a tengerentúlon. A magyar dip­lomácia irányítója találkozik Madeleine Albright külügymi­niszterrel, a Clinton-adminiszt­­ráció nemzetbiztonsági cso­portjának vezetőivel, a képvise­lőház és a szenátus több tagjá­val, valamint az amerikai média és szakértői körök számos kép­viselőjével. Szentiványi Gábor külügyi szóvivő az MTI-nek elmondta: a látogatás lehetőséget nyújt ha­zánk euroatlanti integrációs el­képzeléseinek és a magyar fel­készülés helyzetének ismerteté­sére. Kovács jelezni fogja tár­gyalópartnereinek, hogy Ma­gyarország nemcsak fogyasztója kíván lenni a NATO-csatlako­­zásnak, hanem - ahogy a dél­szláv békefenntartás során az IFOR, majd az SFOR keretében már bizonyította - részt kíván venni a közös feladatokban. Szentiványi hangsúlyozta: az eddigi jelzések szerint jó eséllyel pályázunk arra, hogy a bővítés első körében csatlakoz­zunk a NATO-hoz. Kovács László megbeszélésein a felek várhatóan véleményt cserélnek a NATO-, illetve az EU-kiszéle­­sítést feltételekhez kötő török és görög álláspontokról is. Tunézia várja a magyar szállítókat __________MUNKATÁRSUNKTÓL__________ Vendéglátóján, Habib Bularesz képviselőházi elnökön kívül Zi­­ne el-Abidin ben Ali tunéziai köztársasági elnökkel, Hamed Karai kormányfővel, továbbá öt miniszterrel és az üzleti körök képviselőivel is tárgyalt negye­dik napja tartó, holnap véget érő tunéziai látogatása során Gál Zoltán, az Országgyűlés el­nöke. Az érintett miniszterek között volt a külügyi, az ipari, a nemzetközi együttműködési és külföldi befektetési, illetve a ke­reskedelmi tárca irányítója. A házelnök Hammametben tiszte­letbeli konzulátust nyitott meg. Látogatását értékelve a Nép­­szabadságnak Gál Zoltán el­mondta: a tárgyalások bebizo­nyították, hogy tunéziai részről Magyarországot a térségünkben hídfőállásnak, megkülönbözte­tett kapcsolatrendszerű ország­nak tekintik. Egyetértettek ab­ban: a politikai kapcsolatok szintjéhez képest elmaradottak a gazdaságiak. A változtatás út­ja, hogy jobban megismertessék egymással a gazdaság közvetlen szereplőit, és feltárják a lehető­ségeket. Tunéziában néhány ál­lalmi támogatást élvező prog­ramba kapcsolódhatnak be a magyar vállalatok, ha a konku­rensekkel állják a versenyt. Ilyen az olajkutatás, a vízgaz­dálkodás, a mezőgazdaság és a közlekedés fejlesztése. Magánviziten I. Mihály román exkirály Tegnap hatnapos látogatásra Bukarestre érkezett a volt ro­mán uralkodó, I. Mihály. Repü­lőtéri fogadtatásáról az állami rádió és televízió helyszíni köz­vetítést adott. Meghalt a király! Éljen a ki­rály!­­ Nem valamelyik mai európai monarchiában, hanem Romániában, Nagyszeben váro­sában hangzott fel a héten a pá­ros felkiáltás, amikor egy ope­rettbe oltott maffiózó intéz­ményre emlékeztető romaki­rályság koronás jogarviselőjét helyezték a sírba, illetve amikor egyik fia fejébe nyomták a csil­logó fejeket. Nem lehet tudni, annak ide­jén a zseniális festő, Salvador Dali a romániai romakirályság­ra gondolt-e, amikor azt jöven­dölte: Spanyolhon után Romá­niában is előbb-utóbb helyreáll a királyság. S ötlete nem is szá­mít egyedinek, hisz már 1992- ben egy magát liberálisnak val­ló pártvezér azzal az épületes ötlettel állt elő, hogy a svájci száműzetésben élő I. Mihály exuralkodót jelöljék köztársa­sági elnöknek. Ötlete­­ akkor­­persze kútba esett. Ám hogy lesz-e folytatása az efféle politi­kai dadaiz­musnak - a művészetit is egy román eredetű költő találta ki majd csak most válik el. Min­denesetre tény: néhány napja „monarchista szellők” fodroz­zák a román közélet vizeit. A minap a Ciorbea-kormány úgy döntött, semmisnek nyilvá­nítja az 1948-as kormányren­deletet, mellyel az 1947 decem­berében trónjától erőszakkal megfosztott I. Mihályt állam­­polgárságától is megfosztották. Vagyis az exkirály visszakapta állampolgárságát. Az 1989-es fordulat után az emigrációban élő I. Mihály háromszor kísé­relt meg hazalátogatni. Kétszer elgáncsolták szándékának kivi­telezésében, egyszer engedtek Iliescuék: ekkor, 1992-ben az exuralkodó valóságos diadal­menetben vonult végig az or­szágon, százezrek ünneplésétől kísérve. A román közvélemény még­sem egységes a monarchia kér­désében. Van, aki szerette és szeretné a királyságot, van, aki­nek a háza is lúdbőrözik tőle. Mihály azonban máris új vizitre készül - igaz, civilként jön, állí­tólag szigorúan vett magánláto­gatásra. Csakhogy kormányőr­ség vigyáz majd a biztonságára, s fogadja őt a mostani államfő, Emil Constantinescu. S bizo­nyára más politikusokkal és írókkal, művészekkel is találko­zik, szigorúan magán alapon. A sajtónak se akar nyilatkozni, viszont hat napon át, míg volt birodalmában tartózkodik, egy másik királyi fészekben, egy tó­parti kies palotában önkéntes udvarnagya naponta tart majd tájékoztatót a vizit eseményei­ről, arról, kivel tárgyalt, hol járt, s mit mondott Mihály. Aki ugyan nem király, de a most el­lenzékbe szorult Iliescuék és volt koalíciós társaik máris mo­narchista restaurációt, sőt pol­gárháborút jósolnak. Mag Péter Sorok a bank előtt Kísértetiesen ismerős hely­zet. Órák óta gyarapodó so­rok, zokogó nők, ájuldozó idős emberek, izgatott befektetők. Mind a pénzüket akarják, méghozzá azonnal. A bank pedig fizet, míg a háttérben foly­nak a tárgyalások, meddig bírja-bírhatja a betétesek roha­mát. Mindezt Arthur Hailey híres - később megfilmesített - regényéből, a Bankemberekből idéztem. Pénteken hasonló jelenetek játszódtak le országszerte a Postabank-fiókokban. A mindeddig legnépszerűbbnek tartott bank állta az ostro­mot: fizetett. A Bankemberek című film happy enddel zárult: a bankve­zérnek sikerült meggyőznie a befektetőket, ne üljenek fel a konkurencia keltette hisztériának. Nálunk - a pénteki első riasztó hírek hallatán - a pénzügyi vezetés azonnal felsora­kozott a Postabank mögé. Bizalmukról biztosították az el­nök-vezérigazgatót, és adatokat soroltak fel: a Postabank fi­zetőképes, nem kell felülni a rémhíreknek. És nagyon jó, hogy ezt tették. Egy ilyen pánikhangulatban az az első és legfontosabb teendő ugyanis, hogy megnyugodjanak a fel­­bolydult kedélyek. Ellenkező esetben a legstabilabb bankot is pillanatok alatt tönkre lehet tenni. Most az ország (a la­kossági megtakarítások szempontjából) második legna­gyobb bankjáról van szó. A Postabank hiába van zömében magántulajdonban, a pénzügyi életben betöltött súlya miatt az állam nem engedhetné meg magának, hogy hagyja elvé­rezni, még akkor sem, ha nagyon súlyos problémái lennének. Nem önmagában a bank, hanem éppen a megtakarítók vé­delme miatt. Megroppanásának negatív hatásai ugyanis to­vagyűrűznének: nem csupán a pénzügyi szektorban kelet­keznének súlyos zavarok, hanem a befektetők is elbizonyta­lanodnának, s ez például azonnal felpörgetné az inflációt. Az államnak tehát egy ilyen kínos helyzetben érdeke, hogy bizalmat keltsen és biztonságot sugalljon, ha kell, segítséget adjon. Még akkor is, ha pontosan tudja: ennek is ára van. De mi válthatta ki a Postabank körüli hisztériát? Az oko­kat egyelőre csak találgatni lehet. Kérdéses: elég-e egy idő­ben és jó helyen elejtett bennfentesnek tetsző információ ah­hoz, hogy beinduljon a láncreakció. Igaz, az utóbbi időben túl sok botrány volt a legkülönbözőbb bankok háza táján, és a szegényedő országban egyébként sem túl nagy a rokon­­szenv a tőkét formálisan is megszemélyesítő pénzemberek iránt, így tán nagyobb a fogékonyság az újabb banki rossz hírek befogadására. Lehet, hogy csupán ennyi történt. Bár az elgondolkodtató, hogy milyen sok kedvezőtlen hír látott napvilágot az utóbbi időben például a Budapest Bankról vagy a Polgári Bankról, esetükben mégsem ingott meg az ügyfelek bizalma. A találgatások sorába az is beleférhet, hogy a dinamikusan fejlődő, s meglehetősen agresszív üzlet­­politikát folytató Postabank álló- és ütőképességét akarták ily módon tesztelni az ellentétes érdekű üzleti körök. Nem zárható ki a feltételezések közül, hogy a céltábla nem is a bank, inkább annak első embere. Hiszen Princz Gábornak sok barátja és legalább annyi ellensége van. Ezt köszönheti sajátos politikai „filozófiájának”: az elmúlt években támo­gatott kormánypártokat és ellenzékieket, és a térfélcsere után is megtartotta szokását. Talán ezért is hivatkozott teg­napi sajtótájékoztatóján „politikai összeesküvésre”, de en­nek okait és feltételezett résztvevőit nem jelölte meg. Princz befolyásához kiterjedt médiabirodalom tartozik, valamint közismert széles körű mecénási ténykedése is. Mindez bizo­nyára sokakat ingerelhet. Végül lehetséges, hogy valóban vannak gondok a Postabank háza táján. Szakmai berkekben már egy ideje pedzették: nem minden befektetése „jött be” a bankárnak, és volna mit kutakodni a székházügyek környé­­­kén is. Ezek a gondok azonban semmiképpen sem olyan mé­retűek, ami indokolná, hogy a polgárok most tömegesen a pénztárakhoz rohanjanak. Ennek ellenére tárja fel a hibá­­kat-hiányosságokat mielőbb a Bankfelügyelet, illetve a töb­bi, erre hivatott szervezet. De ne a polgár kontójára. Mindenesetre most elgurult a hisztériakeltés hólabdája. Mivel a banküzem bizalmi üzletág, ha nem állítják meg, könnyen lavinává dagadhat. Bossányi Katalin Egy török, egy görög Jóformán ki se aludtuk, hogy Törökország meg akarja vétózni a NATO keleti irányú bővítését, hacsak nem veszik őt is számításba az Európai Unió bővítésénél, vagy ha nem folyósítják a neki járó pénzt, íme, itt van Görögország, amely ugyancsak vétóz­ni akar - ha az EU tárgyalni merészel a ciprusi törökökkel is. Török, görög, meg vagyunk mi áldva ezekkel. Megrázó, hogy miközben Roman Herzog német államfő azt mondja, Budapest, Prága és Varsó nélkül nem teljes a jö­vő Európája, nekünk olyan államokkal kell konfliktusba ke­rülnünk, amelyek a híres-hírhedt Huntington professzor kultúrkör-besorolása szerint nem is tartoznak „a nyugati keresztény kultúrkörhöz”, ezért tagságuk az integrációs szervezetekben előbb-utóbb okafogyottá válik. Függetlenül attól, hogy én személy szerint könnyebbnek látom a még nem „benn lévő” országoknak e szervezetektől való távol tartását, mint a benn lévők kituszkolását, alig van olyan év, amikor a Nyugat ne szembesülne annak tanulsá­gaival, milyen az, ha egymással kibékíthetetlen nemzeti el­lentétben levő országokat fogad be, olyanokat, amelyek kéj­jel ártanak egymásnak, amikor csak lehet. Törökországnak nemcsak azért nincs helye az EU-ban, mert, hogy úgy mond­jam, saját jogán is „éretlen”, hanem azért is, mert a görögök - Ciprus erőszakos kettészakítása miatt - eleve megvétóznák a tagfelvételi kérelmét. Ez idő szerint ugyancsak a görögök azok, akik nem engedik folyósítani Ankarának azt a félmil­­liárd dollárt, amelyet az EU neki megszavazott. Törökország ezt a sértő görög magatartást kívánja Magyarországon, Csehországon és Lengyelországon megtorolni, amivel termé­szetesen csak a NATO vezető hatalmait bőszíti. Ebben a vo­natkozásban azonban Görögország sem marad el mögötte. Athénban azt találták ki, hogy Ciprust, amikor tárgyalni kezd a csatlakozásról, kizárólag a sziget déli, görögök lakta felének szabad képviselnie, és ha az EU „szóba áll” az észa­ki, szakadár törökökkel, akkor ő is a megtorláshoz folyamo­dik az előzőekben említett trióval szemben. Pillanatnyilag az EU kitart amellett, hogy ha csatlakozás lesz, abban „egész Ciprusnak” érintve kell lennie. Azt akarja kikénysze­ríteni, hogy a csatlakozás fejében a ciprusi görögök és törö­kök rendezzék viszonyukat. Megmondom, erre semmilyen reális kilátás nincs. Ma fe­szültebb a görög-török viszony, mint valaha. De az EU-ma­­gatartás nagyon is érthető. Törökország értékesebb stratégi­ai (NATO-) szövetséges annál, semmint hogy ne próbálná­nak biztosítani neki egy kiskaput az EU-ba Ciprus révén. Ami úgy történne, hogy miközben a törökországi törököket távol tartják az EU-tól, a ciprusi törökök mint a Ciprusi Köztársaság képviselői, hivatalokat foglalhatnának el Brüsszelben. Ezt Németország, Nagy-Britannia és a holland elnökség teljes mellbedobással támogatja. Kérdés, meg tud­­ják-e győzni a konok görögöket, akik tegnapelőtt még „őrültnek és bűnösnek” nevezték ezeket a terveket. Aczél Endre

Next