Népszabadság, 1997. november (55. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-01 / 255. szám

1997. november­­. szombati KÜLPOLITIKA­I ÁLLÁSPONT. ­ Közös érdek a gyors ratifikálás véli Rita Süssmuth, a Bundestag elnöke A NATO bővítéséhez szükséges parlamenti ratifikálásnak nem szabad versenyfutássá válnia, ám fontos, hogy e folyamat gyorsan lezáruljon. Amerikai partnereinknek így is meg tud­juk mutatni, hogy teljes mérték­ben támogatjuk a NATO meg­nyitását az új kelet-európai ta­gok előtt - mondta a Népsza­badságnak Rita Süssmuth, a né­met parlament elnöke. A kereszténydemokrata poli­tikusnő - aki tegnap találkozott Horn Gyula kormányfővel és Kovács László külügyminiszter­rel - nem tudta megmondani, a Bundestag mikor tűzi napirend­re a NATO-bővítés ratifikálá­sát. A német parlamenti pártok eddigi állásfoglalásaiból azt le­het kivenni, hogy erre már jövő év legelején sor kerülhet. A november 16-i magyaror­szági NATO-népszavazással kapcsolatban Süssmuth ki­emelte: reméli, hogy a magyarok szabad polgárként nyilváníta­nak majd véleményt. - Az önök barátjaként természetesen érde­kel, sok ember számára fontos-e, hogy Magyarország a NATO ál­tal képviselt értékközösséghez tartozzon. Az is érdekes, mekko­ra többséggel születik meg a tá­mogatás - tette hozzá. Süssmuth fontosnak nevezte, hogy az emberek megértsék, a NATO újfajta gondolkodásmó­dot képvisel. A szövetséghez tartozás elsősorban nem azzal jár, hogy külföldi csapatok állo­másoznak majd az új tagok te­rületén. A közös védelem a de­mokrácia és az emberi jogok vé­delmét jelenti. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy ez jóval ol­csóbb megoldás, mintha a tagál­lamoknak maguknak kellene gondoskodniuk védelmükről. A Bundestag elnöke - aki pénteken részt vett a Német- Magyar Fórum 7. közgyűlésén - az Európai Unió bővítésének előfeltételének nevezte az unió belső átalakítását, különös te­kintettel a szociális rendszerek­re. Az integráció sikere szem­pontjából rendkívül fontosnak mondta a Nyugat-Európát sújtó tömeges munkanélküliség fel­számolását is. A differenciált EU-bővítéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: a megkülön­böztetésnek nem szabad új vá­lasztóvonalakat létrehoznia, és Brüsszelnek az elkövetkezendő években folyamatosan meg kell vizsgálnia azon államok felké­szültségét, amelyek most még nem érik el a kívánt gazdasági fejlettségi szintet. D. A. VELLEDITS ÉVA FELVÉTELE A NATO-tagság drága és veszélyes Az Alba Kör a csatlakozás kockázatairól Az atlanti országok parlamentjei úgy szavaznak majd a három közép-európai állam felvételéről februárban, hogy nincsenek tisztában ennek az árával. A bővítés növeli a térség nukleáris fe­nyegetettségét és erőforrásokat von el a gazdasági és szociális fej­lesztéstől. Ez hangzott el a tegnap A világ NATO nélkül című bu­dapesti nemzetközi konferencián. MUNKATÁRSUNKTÓL A NO NATO szlogenű tanácsko­zást az Alba Kör és az American Friends Service Committee szervezte. Csapody Tamás, az Alba kör szóvivője a Népsza­badságnak elmondotta: céljuk, hogy a tudományos konferencia anyaga a sajtón keresztül még a népszavazás előtt eljusson a közvéleményhez. Csapody sze­rint szervezete magányosan folytatja a hazai terepen a NATO-belépés elleni kampá­nyát. A Társadalmi Koalíció a NATO ellen olyan egyesüléssé lett szerinte, ahol a jó szándékú civil szervezetek, környezetvé­dők közös plattformra kerültek szélsőséges pártok híveivel, faj­gyűlölőkkel. Tegnap Allistair Millar, a washingtoni Brit-Amerikai Stratégiai Tájékoztató Központ munkatársa elmondta: a csatla­kozás jövendő költségeiről nincs megbízható adat. Egyes számok csak a jövendő katonai infra­struktúrára vonatkoznak, má­sok pedig a fegyverzet fejleszté­sének árát is tartalmazzák. Egy biztos: az új tagoknak legalább a költségek egyharmadát áll­niuk kell. Millar szerint hamis politikai kiindulópontja van a kiterjesztésnek: nem fenyegeti senki a térséget, sem a Nyugatot a hidegháború befejezése óta. Millar azt mondta, hogy a csat­lakozó országok nem számíthat­nak százszázalékos védelmi ga­ranciára sem, mert a Clinton­­adminisztráció az ő esetükben szelektíven kívánja alkalmazni a washingtoni szerződés V. cik­kelyét. Michael Simmons, a konferenciát támogató quaker szervezet budapesti képviselője arról beszélt, hogy a bővítéssel a csatlakozó országok jelentős erőforrásokat vonnak el az egészségügy és a gazdaság fej­lesztésétől. Nem feltétele a NATO-belépés az EU-csatlako­zásnak - figyelmeztetett. Jirí Matousek a brnói egyetem tanára arról beszélt: a NATO nem biztonsági, hanem katonai szövetség, amely határain kívül biztonsághiányt gerjeszt. Cse­hországban - mondotta - legu­tóbb májusban tettek közzé köz­vélemény-kutatást az atlanti csatlakozás támogatottságáról. A csehek 38 százaléka a tagság mellett volt, 33 százaléka elle­nezte, a maradék nem döntött. Döntésre egyébként nem is lesz módjuk, mert a kormányzó koa­líció nem rendez népszavazást ez ügyben. Matousek szerint a cseh szociáldemokraták támogatnák a referendum megtartását. Xanthe Hall német fizikusnő szerint pedig a kiterjesztés nö­veli Európában az atomfegyve­rek alkalmazásának kockáza­tát. A belépő országok hadsere­geit atomhadviselésre fogják ki­képezni, Oroszország pedig erő­síteni fogja nukleáris arzenálját. * Óriásplakát, szórólap és becsomagolt repülő A pártok visszafogottan kampányolnak a küszöbönálló népszavazás előtt A politikusok nem terítik be reklámjaikkal az utcákat a NATO- népszavazás előtt: a megkérdezett pártok nem, vagy csak alig ter­veznek hirdetési hadjáratot. Eközben szinte teljesen elfogyott az a pénz, amelyből a kormány - a Külügyminisztériumon keresztül - támogatja az atlanti integrációról szóló ismeretterjesztő prog­ramokat, a Belügyminisztérium pedig a napokban indítja szava­zásra buzdító kampányát. Nem kampány, ismeretter­jesztés. Nem a kormány végzi, hanem cégek, szervezetek, in­tézmények - segít tisztázni Csá­szár Tibor, a Külügyminiszté­rium osztályvezetője, mit takar a költségvetésben Magyar­­ország NATO-csatlakozását elősegítő kormánystratégiaként elkülönített 112 millió forint. A pénzt nem egyes személyek vagy szervezetek igényelhetik pályázatukban, hanem megha­tározott projektek, amelyek célja, hogy a polgárok megis­merjék az atlanti szövetséget, illetve többet tudjanak hazánk tagságának következményeiről. A támogatás nem függ attól, hogy NATO-párti vagy a csat­lakozást ellenző szövetség nyúj­totta-e be pályázatát. Tegnapig 121 pályázat érke­zett, ebből mintegy hetven va­lósul majd meg. A támogatások összege a százezer forinttól ki­lencmillióig terjed; ez utóbbi, legmagasabb értékű hozzájáru­lást a Magyar Televízió kapta az Atlanti Expressz című soro­zatának elkészítésére. A média támogatásán túl a bírálóbizott­ság pénzt adott lakossági fóru­mokra, találkozókra, illetve kö­zépiskolai és egyetemi-főiskolai oktatási programokra. A Belügyminisztérium a sza­vazás előtt nyolc nappal kezdi kampányát, amely nem kívánja befolyásolni választásunkat, csupán arra buzdít: mindenki éljen választójogával. Az Euró­pa ránk figyel! szlogenű kam­pányra nyolcmillió forintot költhet a BM. Ebből az összeg­ből a nyomtatott és az elektro­nikus sajtóban kívánnak meg­jelenni, illetve B1-es méretű plakátokat helyeznek majd el az utcákon, valamint a szavazás idején nemzetközi sajtóközpon­tot rendeznek be a Duna Palo­tában. A parlamenti pártok az Or­szággyűlés határozatáig nem döntik el véglegesen, költenek­­e politikai hirdetésekre, de ál­talában pénzhiányra hivatkoz­va az olcsó meggyőzés mellett foglaltak állást. Az MSZP-ben megtudtuk: november 13-i nagygyűlésükön kívül legfel­jebb szórólapokon érvelnek a csatlakozás mellett. A parlamenten kívüli, a belé­pést közismerten ellenző Mun­káspárt már megkezdte kampá­nyát. Plakátjuk becsomagolt repülőgépet ábrázol, Vissza a feladónak! jelszóval. Zimmer György sajtófőnök elmondta: a Munkáspárt is megpályázta a Külügyminisztériumban elkü­lönített pénzt, a kiadványukra igényelt 2,2 millió forint helyett azonban csak 500 ezeret nyer­tek el, ám ezt visszautasították. A. R. Bővítés nélkül nincs biztonság Európában ► FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Ellentmond a történelmi ta­pasztalatnak, hogy az euroat­­lanti biztonságot, különösen békeidőben, egy Német- és Oroszország között senki föld­jére alapozzuk. Ez húzna igazi választóvonalat: az egyik olda­lon lennének azok, akiket ve­szély fenyegethet, de biztonsá­guk nincs garantálva, a mási­kon pedig azok, akik biztosítva vannak, de nem is fenyegeti őket semmi... Ha Oroszország visszaszerzi a katonai ütköző­zónát, akkor utána logikusan előáll azzal, hogy politikai be­folyási övezet is kell neki... Ha Németország keleti ha­tára marad a közös védelem ha­tára, akkor a németek Ameri­kába vetett bizalma is meginog­hat, ők is ütközőzónát próbál­nak majd kialakítani. Tehát a NATO bővítésének elmaradása esetén egy szövetség, vagy konfliktus alakul ki Német- és Oroszország között. Kissinger szerint ma a NA­TO-bővítés két ellentétes ve­szély - az oroszok elidegenítése és vákuum kialakulása - között mutat középutat. Ha a bővítés most halasztódik, akkor való­színűleg el is marad. Ahogy az orosz gazdaság erősödik, úgy Moszkva ellenkezése is, közben pedig elfordulnak Európától a csalódott közép-európaiak.­­ Miközben nyomatékosan támogatom a NATO-bővítését, nagyon aggódom a NA­­TO-orosz alapokmány miatt, amely azzal kárpótolja Moszk­vát, hogy Oroszország szerepet kap a NATO fórumain. Ez összemossa a szövetség és a kol­lektív biztonság fogalmát - fi­gyelmeztetett Kissinger. - A szövetség kijelöl egy megvéden­dő területet, a kollektív bizton­ság viszont nyitott határú és esetről esetre határoz a véde­lemről. Ez elbizonytalanítja a NATO új tagállamainak kínált biztonsági garanciát, mert a NATO egyértelmű kötelezett­ségvállalását összeköti az „oro­szokkal közös védelem” homá­lyos fogalmával. A legaggasz­­tóbb része az alapokmánynak a konzultációs mechanizmus, amely a NATO rendes intézmé­nyeivel párhuzamos állandó ve­gyes bizottságot hoz létre vál­ságkezelésre. Ilyenformán, ha Lengyelország orosz fenyege­tést­ érez majd, akkor először pont ehhez a vegyes bizottság­hoz kell fordulnia. A NATO sa­ját tanácskozásainak „családi bizalma” megszűnik, hiszen az orosz képviselő jelenlétében minden állam diplomatája azt is figyelembe veszi, hogy orszá­gának éppen milyen a viszonya Moszkvával. Ráadásul Oroszor­szág máris benne van ebben a különös NATO-tanácsban, két esztendővel korábban, mint a NATO új teljes jogú tagjai. Kissinger szerint ragaszkodni kell ahhoz, hogy semmiféle do­kumentum ne csorbítsa az Észak-atlanti Tanács hatáskörét a szövetség legfelsőbb döntésho­zó testületeként. - A szenátus határozzon arról is, hogy miután mi végrehajtottuk a minőségi változtatásokat, az USA várja el Oroszországtól: e kérdésben semmiféle nyomást és fenyege­tést nem gyakorol Európára - fűzte hozzá.­­ A ratifikálásra vá­ró új tagállamok pedig mihama­rabb kapjanak helyet a NATO-orosz vegyes bizottság­ban. F. O. Henry Kissinger szabó Barnabás felvétele Tízmillió gyertya Halottak napja egyike a kevés, igazán élő ünnepeinknek. Az egész héten át tartó kirajzás a temetőkbe holnap tetőzik. Megyünk, megkeressük hozzá­tartozóinkat, s közben olvashatunk. Sírköveket. Körülbelül tízmillió síremlék van az országban. Szakem­berek becslése szerint minden másodikat gondozzák. Ezek, mondjuk így, élnek. A többi halott. De még az elhagyatot­­tabbak is olvashatóak. Tízmillió családregény vázlata van a köveken, márványlapokon. Torokszorító és fenséges törté­netek sejlenek fel az évszámok mögött. Csak kivételesen lát­ni szabályos helyzeteket, nyugodtan, rendezetten futó csa­ládtörténeteket. Legtöbbször összefoglalásként kőre, már­ványra rónak még egy pár sort. A sírfeliratok egyszerű igaz­ságai még megrendítőbbé teszik az évszámokba bújtatott élet-összefoglalókat. Látható rajtuk a század egész magyar története. Olyan kemény, realista feliratot azonban még nem lát­tam, mint amilyet az Óbudai temető egyik márvány sírkö­vére erősítettek: „Hagyjad a virágot, ne gyalázd a sírt! Fia­tal családapa fekszik itt.” Párja a Farkasréti temető bejára­tához kitett parkolási szabályzat zárómondata, mely figyel­mezteti az autók tulajdonosait, hogy a biztonsági őröknek joguk van a csomagtartók átvizsgálásához. Belépett a valóság az örök álmok temetői világába. Pedig milyen jól megvolt nélküle. A sírfeliratokon csakis feledhe­tetlen apák, galamblelkű anyák, imádott gyerekek, dolgos emberek jelennek meg. És jól is van ez így. Nincs olyan hit­vány ember, akinek a halála ne fájna valakinek, akit ne gyá­szolnának. Akiben ne lett volna valami, amire legalább azok, akik közel álltak hozzá, ne emlékezhetnének jobb szívvel. Akiről ne szólhatna dicsérő sírfelirat. Kicsit a hát­ramaradottak vigaszául. Ehhez képest a sírgyalázó lelkiismeretéhez szóló írás ma­ga a reménytelen valóság. Igaz, nem vésték márványba, csak papírra. Ha nem lesz rá szükség, könnyen eltávolítha­tó. A nagy kérdés, hogy a sírgyalázásnak, temetői lopásnak a lelki vagy csak a fizikai nyomor az indítéka? Remélhetőleg az utóbbi. Kiváltképp Amerikában ismeretlen az a halottkultusz, amely nálunk holnap, egy lassan már téli napon, ország­szerte virágba borít több millió sírt. Nyugat-Európa is visszafogott rég eltemetett halottaival. Viszont minél kele­tebbre tekintünk, annál élőbb a halottak kultusza. Mi holtponton vagyunk a halottainkkal. Komoly, nagy érzéseket jelenítenek meg a temetők, de nehezen értelmez­hető jelenségek is feltűnnek. A számok is bizonytalanságot sugallnak. Évente 27-28 ezer temetést rendeznek a főváros­ban, közte 17 ezer a hamvasztás. Ebből háromezer elhunyt hamvait szétszóratják a hozzátartozók, nem tartanak igényt a temetői túlélésre. Titokzatosabb, ami további, nagyjából ugyanennyi ember hamvaival történik. Egyre többen viszik haza urnában hozzátartozóik földi maradványait. Már több ezren évente. Mihez kezdenek velük? Pénz hiányában mon­danak le a temetésről? Vagy családi szertartások, mitoló­giák épülnek köréjük, netán tényleg immár csak porrá lesz­nek? Ha tudnánk a választ, azt is tudnánk, merre halad kul­túránk. Ma estére milliónyi gyertya gyullad temetőkben, ottho­nokban, hogy - a hagyomány szerint - világossággal szol­gáljon az erre az egyetlen napra visszatérő halottaknak. Ha valaki este felkaptat a domboldalban lévő Farkasréti temető tetejébe, s onnan végignéz a hantok pislákoló biro­dalmán, megérezheti, milyen fenséges egy ünnep, amely végképp az érdek nélküli szeretetről szól. Halottainktól nem remélhetünk hálát, viszonzást. És mégis, egy évben egyszer még mindig kígyóznak a gyertyák. Otthon és a te­metőkben együtt legalább tízmillió. Nagy N. Péter Korhatár A gyakran citált családi mondás szerint mindenkinek az életében van egy pillanat, amikor választhat, mi lesz: szép, fiatal ha­lott, vagy csúnya vénember. A hamvas ifjúság elmúltával persze nem sokan morfondíroznak ezen, hiszen rendszerint megy minden a maga útján - nő a család, telnek a dolgos, felnőtt évek, elérkezik a nyugalmas öregkor, a megszolgált nyugdíj és a többi. Valahogy így képzeli az ember. Egészen addig, amíg fel nem tűnik neki, hogy szaporodnak körülötte a furcsa törté­netek. Eleinte csak a női magazinokban olvas az általánosí­tott, vezetéknév nélküli Máriákról és Katalinokról, akik öt­venedik évük körül egyszer csak az utcán találják magukat. Létszámfölöttivé válnak, rosszabb esetben lecseréltetnek egy fiatalabb munkaerőre, és kezdhetik böngészni az állás­­hirdetéseket. Az esetek többségében lidérces idők következ­nek. Újabb és újabb telefonhívások során bizonygatják, hogy mindent tudnak a szakmájukról, amit tudni érdemes, és már elég nagyok a gyerekek, így nem kell értük rohanni az óvodába, sem otthon maradni velük, ha betegek, míg vé­gül el nem hangzik a döntő kérdés, és tessék mondani, mennyi idősnek tetszik lenni? Aztán az ember legszűkebb ismeretségi körében is felbuk­kannak ezek a Marik és Katik, akikről minden kétséget kizá­róan tudja, hogy talpraesettek, hozzáértők, függetlenek és kevéssé elaggottak, bár­­ ezen nincs mit tagadni - olyanok, amilyenek: ugyanúgy néznek ki, mint a többi, jó karban lévő középkorú nő. És telnek-múlnak a hónapok, és a jól ismert Mariknak és Katiknak még mindig nincs állásuk, viszont már fogytán az önbizalmuk, mert tényleg, mit is akarnak ők itt az ötven valahány évükkel, a negyvenkettes konfekciómé­retükkel, és a temérdek idejükkel, amit még munkával akar­tak eltölteni. Mert ha másnak nem szokott is eszébe jutni, ők pontosan tudják: a női nyugdíjkorhatár hatvankét év. A történet végéről hiányzik a happy end, az átlagos Marik és Katik ugyanis csak a legritkább esetben találnak maguk­nak új, a képességeiknek megfelelő munkát. A közgondol­kodás nem változott együtt a törvényekkel. Bár a nyugdíj­­korhatárt illetően egyenjogú a két nem, általános vélekedés - tehát nemcsak a férfiak meglátása! - szerint az ötvenéves férfi karrierje csúcsához közelítő, dolgos polgár, az ötven­éves nő viszont nyugdíjra érett, idős munkaerő. És ezen aligha változtathat bármilyen bírósági ítélet: tiszteletre méltó a Munkaügyi Minisztérium kísérlete, hogy próbapert indít az álláshirdetésekben tetten érhető diszkrimináció mi­att, de egy esetleges győzelem esetén sem fog azon nyomban megváltozni semmi. A megszokás ugyanis nagy úr. De kár lenne elfelejteni, hogy csaknem száz évvel ezelőtt egy angliai szocialista cso­port, a Fabiánus Társaság úgy kezdett küzdeni a nők vá­lasztójogáért, hogy pontosan tudta: ha választók és választ­hatók lesznek, aligha kerül be nemük egyetlen képviselője is a parlamentbe, a nők ugyanis konzekvensen a férfiakra fog­nak szavazni. A fabiánusoknak később igazuk lett, fél év­századba is beletelt, amíg a nők egyáltalán szóhoz jutottak a brit közéletben, majd pedig - tapasztalatokat szerezvén - feltűntek a legfontosabb posztokon. De hát ez egy régi tör­ténet, arrafelé már csak történelem. N. Kósa Judit NÉPSZABADSÁG 3

Next