Népszabadság, 1997. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-01 / 255. szám
1997. november. szombati KÜLPOLITIKAI ÁLLÁSPONT. Közös érdek a gyors ratifikálás véli Rita Süssmuth, a Bundestag elnöke A NATO bővítéséhez szükséges parlamenti ratifikálásnak nem szabad versenyfutássá válnia, ám fontos, hogy e folyamat gyorsan lezáruljon. Amerikai partnereinknek így is meg tudjuk mutatni, hogy teljes mértékben támogatjuk a NATO megnyitását az új kelet-európai tagok előtt - mondta a Népszabadságnak Rita Süssmuth, a német parlament elnöke. A kereszténydemokrata politikusnő - aki tegnap találkozott Horn Gyula kormányfővel és Kovács László külügyminiszterrel - nem tudta megmondani, a Bundestag mikor tűzi napirendre a NATO-bővítés ratifikálását. A német parlamenti pártok eddigi állásfoglalásaiból azt lehet kivenni, hogy erre már jövő év legelején sor kerülhet. A november 16-i magyarországi NATO-népszavazással kapcsolatban Süssmuth kiemelte: reméli, hogy a magyarok szabad polgárként nyilvánítanak majd véleményt. - Az önök barátjaként természetesen érdekel, sok ember számára fontos-e, hogy Magyarország a NATO által képviselt értékközösséghez tartozzon. Az is érdekes, mekkora többséggel születik meg a támogatás - tette hozzá. Süssmuth fontosnak nevezte, hogy az emberek megértsék, a NATO újfajta gondolkodásmódot képvisel. A szövetséghez tartozás elsősorban nem azzal jár, hogy külföldi csapatok állomásoznak majd az új tagok területén. A közös védelem a demokrácia és az emberi jogok védelmét jelenti. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy ez jóval olcsóbb megoldás, mintha a tagállamoknak maguknak kellene gondoskodniuk védelmükről. A Bundestag elnöke - aki pénteken részt vett a Német- Magyar Fórum 7. közgyűlésén - az Európai Unió bővítésének előfeltételének nevezte az unió belső átalakítását, különös tekintettel a szociális rendszerekre. Az integráció sikere szempontjából rendkívül fontosnak mondta a Nyugat-Európát sújtó tömeges munkanélküliség felszámolását is. A differenciált EU-bővítéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: a megkülönböztetésnek nem szabad új választóvonalakat létrehoznia, és Brüsszelnek az elkövetkezendő években folyamatosan meg kell vizsgálnia azon államok felkészültségét, amelyek most még nem érik el a kívánt gazdasági fejlettségi szintet. D. A. VELLEDITS ÉVA FELVÉTELE A NATO-tagság drága és veszélyes Az Alba Kör a csatlakozás kockázatairól Az atlanti országok parlamentjei úgy szavaznak majd a három közép-európai állam felvételéről februárban, hogy nincsenek tisztában ennek az árával. A bővítés növeli a térség nukleáris fenyegetettségét és erőforrásokat von el a gazdasági és szociális fejlesztéstől. Ez hangzott el a tegnap A világ NATO nélkül című budapesti nemzetközi konferencián. MUNKATÁRSUNKTÓL A NO NATO szlogenű tanácskozást az Alba Kör és az American Friends Service Committee szervezte. Csapody Tamás, az Alba kör szóvivője a Népszabadságnak elmondotta: céljuk, hogy a tudományos konferencia anyaga a sajtón keresztül még a népszavazás előtt eljusson a közvéleményhez. Csapody szerint szervezete magányosan folytatja a hazai terepen a NATO-belépés elleni kampányát. A Társadalmi Koalíció a NATO ellen olyan egyesüléssé lett szerinte, ahol a jó szándékú civil szervezetek, környezetvédők közös plattformra kerültek szélsőséges pártok híveivel, fajgyűlölőkkel. Tegnap Allistair Millar, a washingtoni Brit-Amerikai Stratégiai Tájékoztató Központ munkatársa elmondta: a csatlakozás jövendő költségeiről nincs megbízható adat. Egyes számok csak a jövendő katonai infrastruktúrára vonatkoznak, mások pedig a fegyverzet fejlesztésének árát is tartalmazzák. Egy biztos: az új tagoknak legalább a költségek egyharmadát állniuk kell. Millar szerint hamis politikai kiindulópontja van a kiterjesztésnek: nem fenyegeti senki a térséget, sem a Nyugatot a hidegháború befejezése óta. Millar azt mondta, hogy a csatlakozó országok nem számíthatnak százszázalékos védelmi garanciára sem, mert a Clintonadminisztráció az ő esetükben szelektíven kívánja alkalmazni a washingtoni szerződés V. cikkelyét. Michael Simmons, a konferenciát támogató quaker szervezet budapesti képviselője arról beszélt, hogy a bővítéssel a csatlakozó országok jelentős erőforrásokat vonnak el az egészségügy és a gazdaság fejlesztésétől. Nem feltétele a NATO-belépés az EU-csatlakozásnak - figyelmeztetett. Jirí Matousek a brnói egyetem tanára arról beszélt: a NATO nem biztonsági, hanem katonai szövetség, amely határain kívül biztonsághiányt gerjeszt. Csehországban - mondotta - legutóbb májusban tettek közzé közvélemény-kutatást az atlanti csatlakozás támogatottságáról. A csehek 38 százaléka a tagság mellett volt, 33 százaléka ellenezte, a maradék nem döntött. Döntésre egyébként nem is lesz módjuk, mert a kormányzó koalíció nem rendez népszavazást ez ügyben. Matousek szerint a cseh szociáldemokraták támogatnák a referendum megtartását. Xanthe Hall német fizikusnő szerint pedig a kiterjesztés növeli Európában az atomfegyverek alkalmazásának kockázatát. A belépő országok hadseregeit atomhadviselésre fogják kiképezni, Oroszország pedig erősíteni fogja nukleáris arzenálját. * Óriásplakát, szórólap és becsomagolt repülő A pártok visszafogottan kampányolnak a küszöbönálló népszavazás előtt A politikusok nem terítik be reklámjaikkal az utcákat a NATO- népszavazás előtt: a megkérdezett pártok nem, vagy csak alig terveznek hirdetési hadjáratot. Eközben szinte teljesen elfogyott az a pénz, amelyből a kormány - a Külügyminisztériumon keresztül - támogatja az atlanti integrációról szóló ismeretterjesztő programokat, a Belügyminisztérium pedig a napokban indítja szavazásra buzdító kampányát. Nem kampány, ismeretterjesztés. Nem a kormány végzi, hanem cégek, szervezetek, intézmények - segít tisztázni Császár Tibor, a Külügyminisztérium osztályvezetője, mit takar a költségvetésben Magyarország NATO-csatlakozását elősegítő kormánystratégiaként elkülönített 112 millió forint. A pénzt nem egyes személyek vagy szervezetek igényelhetik pályázatukban, hanem meghatározott projektek, amelyek célja, hogy a polgárok megismerjék az atlanti szövetséget, illetve többet tudjanak hazánk tagságának következményeiről. A támogatás nem függ attól, hogy NATO-párti vagy a csatlakozást ellenző szövetség nyújtotta-e be pályázatát. Tegnapig 121 pályázat érkezett, ebből mintegy hetven valósul majd meg. A támogatások összege a százezer forinttól kilencmillióig terjed; ez utóbbi, legmagasabb értékű hozzájárulást a Magyar Televízió kapta az Atlanti Expressz című sorozatának elkészítésére. A média támogatásán túl a bírálóbizottság pénzt adott lakossági fórumokra, találkozókra, illetve középiskolai és egyetemi-főiskolai oktatási programokra. A Belügyminisztérium a szavazás előtt nyolc nappal kezdi kampányát, amely nem kívánja befolyásolni választásunkat, csupán arra buzdít: mindenki éljen választójogával. Az Európa ránk figyel! szlogenű kampányra nyolcmillió forintot költhet a BM. Ebből az összegből a nyomtatott és az elektronikus sajtóban kívánnak megjelenni, illetve B1-es méretű plakátokat helyeznek majd el az utcákon, valamint a szavazás idején nemzetközi sajtóközpontot rendeznek be a Duna Palotában. A parlamenti pártok az Országgyűlés határozatáig nem döntik el véglegesen, költeneke politikai hirdetésekre, de általában pénzhiányra hivatkozva az olcsó meggyőzés mellett foglaltak állást. Az MSZP-ben megtudtuk: november 13-i nagygyűlésükön kívül legfeljebb szórólapokon érvelnek a csatlakozás mellett. A parlamenten kívüli, a belépést közismerten ellenző Munkáspárt már megkezdte kampányát. Plakátjuk becsomagolt repülőgépet ábrázol, Vissza a feladónak! jelszóval. Zimmer György sajtófőnök elmondta: a Munkáspárt is megpályázta a Külügyminisztériumban elkülönített pénzt, a kiadványukra igényelt 2,2 millió forint helyett azonban csak 500 ezeret nyertek el, ám ezt visszautasították. A. R. Bővítés nélkül nincs biztonság Európában ► FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Ellentmond a történelmi tapasztalatnak, hogy az euroatlanti biztonságot, különösen békeidőben, egy Német- és Oroszország között senki földjére alapozzuk. Ez húzna igazi választóvonalat: az egyik oldalon lennének azok, akiket veszély fenyegethet, de biztonságuk nincs garantálva, a másikon pedig azok, akik biztosítva vannak, de nem is fenyegeti őket semmi... Ha Oroszország visszaszerzi a katonai ütközőzónát, akkor utána logikusan előáll azzal, hogy politikai befolyási övezet is kell neki... Ha Németország keleti határa marad a közös védelem határa, akkor a németek Amerikába vetett bizalma is meginoghat, ők is ütközőzónát próbálnak majd kialakítani. Tehát a NATO bővítésének elmaradása esetén egy szövetség, vagy konfliktus alakul ki Német- és Oroszország között. Kissinger szerint ma a NATO-bővítés két ellentétes veszély - az oroszok elidegenítése és vákuum kialakulása - között mutat középutat. Ha a bővítés most halasztódik, akkor valószínűleg el is marad. Ahogy az orosz gazdaság erősödik, úgy Moszkva ellenkezése is, közben pedig elfordulnak Európától a csalódott közép-európaiak. Miközben nyomatékosan támogatom a NATO-bővítését, nagyon aggódom a NATO-orosz alapokmány miatt, amely azzal kárpótolja Moszkvát, hogy Oroszország szerepet kap a NATO fórumain. Ez összemossa a szövetség és a kollektív biztonság fogalmát - figyelmeztetett Kissinger. - A szövetség kijelöl egy megvédendő területet, a kollektív biztonság viszont nyitott határú és esetről esetre határoz a védelemről. Ez elbizonytalanítja a NATO új tagállamainak kínált biztonsági garanciát, mert a NATO egyértelmű kötelezettségvállalását összeköti az „oroszokkal közös védelem” homályos fogalmával. A legaggasztóbb része az alapokmánynak a konzultációs mechanizmus, amely a NATO rendes intézményeivel párhuzamos állandó vegyes bizottságot hoz létre válságkezelésre. Ilyenformán, ha Lengyelország orosz fenyegetést érez majd, akkor először pont ehhez a vegyes bizottsághoz kell fordulnia. A NATO saját tanácskozásainak „családi bizalma” megszűnik, hiszen az orosz képviselő jelenlétében minden állam diplomatája azt is figyelembe veszi, hogy országának éppen milyen a viszonya Moszkvával. Ráadásul Oroszország máris benne van ebben a különös NATO-tanácsban, két esztendővel korábban, mint a NATO új teljes jogú tagjai. Kissinger szerint ragaszkodni kell ahhoz, hogy semmiféle dokumentum ne csorbítsa az Észak-atlanti Tanács hatáskörét a szövetség legfelsőbb döntéshozó testületeként. - A szenátus határozzon arról is, hogy miután mi végrehajtottuk a minőségi változtatásokat, az USA várja el Oroszországtól: e kérdésben semmiféle nyomást és fenyegetést nem gyakorol Európára - fűzte hozzá. A ratifikálásra váró új tagállamok pedig mihamarabb kapjanak helyet a NATO-orosz vegyes bizottságban. F. O. Henry Kissinger szabó Barnabás felvétele Tízmillió gyertya Halottak napja egyike a kevés, igazán élő ünnepeinknek. Az egész héten át tartó kirajzás a temetőkbe holnap tetőzik. Megyünk, megkeressük hozzátartozóinkat, s közben olvashatunk. Sírköveket. Körülbelül tízmillió síremlék van az országban. Szakemberek becslése szerint minden másodikat gondozzák. Ezek, mondjuk így, élnek. A többi halott. De még az elhagyatottabbak is olvashatóak. Tízmillió családregény vázlata van a köveken, márványlapokon. Torokszorító és fenséges történetek sejlenek fel az évszámok mögött. Csak kivételesen látni szabályos helyzeteket, nyugodtan, rendezetten futó családtörténeteket. Legtöbbször összefoglalásként kőre, márványra rónak még egy pár sort. A sírfeliratok egyszerű igazságai még megrendítőbbé teszik az évszámokba bújtatott élet-összefoglalókat. Látható rajtuk a század egész magyar története. Olyan kemény, realista feliratot azonban még nem láttam, mint amilyet az Óbudai temető egyik márvány sírkövére erősítettek: „Hagyjad a virágot, ne gyalázd a sírt! Fiatal családapa fekszik itt.” Párja a Farkasréti temető bejáratához kitett parkolási szabályzat zárómondata, mely figyelmezteti az autók tulajdonosait, hogy a biztonsági őröknek joguk van a csomagtartók átvizsgálásához. Belépett a valóság az örök álmok temetői világába. Pedig milyen jól megvolt nélküle. A sírfeliratokon csakis feledhetetlen apák, galamblelkű anyák, imádott gyerekek, dolgos emberek jelennek meg. És jól is van ez így. Nincs olyan hitvány ember, akinek a halála ne fájna valakinek, akit ne gyászolnának. Akiben ne lett volna valami, amire legalább azok, akik közel álltak hozzá, ne emlékezhetnének jobb szívvel. Akiről ne szólhatna dicsérő sírfelirat. Kicsit a hátramaradottak vigaszául. Ehhez képest a sírgyalázó lelkiismeretéhez szóló írás maga a reménytelen valóság. Igaz, nem vésték márványba, csak papírra. Ha nem lesz rá szükség, könnyen eltávolítható. A nagy kérdés, hogy a sírgyalázásnak, temetői lopásnak a lelki vagy csak a fizikai nyomor az indítéka? Remélhetőleg az utóbbi. Kiváltképp Amerikában ismeretlen az a halottkultusz, amely nálunk holnap, egy lassan már téli napon, országszerte virágba borít több millió sírt. Nyugat-Európa is visszafogott rég eltemetett halottaival. Viszont minél keletebbre tekintünk, annál élőbb a halottak kultusza. Mi holtponton vagyunk a halottainkkal. Komoly, nagy érzéseket jelenítenek meg a temetők, de nehezen értelmezhető jelenségek is feltűnnek. A számok is bizonytalanságot sugallnak. Évente 27-28 ezer temetést rendeznek a fővárosban, közte 17 ezer a hamvasztás. Ebből háromezer elhunyt hamvait szétszóratják a hozzátartozók, nem tartanak igényt a temetői túlélésre. Titokzatosabb, ami további, nagyjából ugyanennyi ember hamvaival történik. Egyre többen viszik haza urnában hozzátartozóik földi maradványait. Már több ezren évente. Mihez kezdenek velük? Pénz hiányában mondanak le a temetésről? Vagy családi szertartások, mitológiák épülnek köréjük, netán tényleg immár csak porrá lesznek? Ha tudnánk a választ, azt is tudnánk, merre halad kultúránk. Ma estére milliónyi gyertya gyullad temetőkben, otthonokban, hogy - a hagyomány szerint - világossággal szolgáljon az erre az egyetlen napra visszatérő halottaknak. Ha valaki este felkaptat a domboldalban lévő Farkasréti temető tetejébe, s onnan végignéz a hantok pislákoló birodalmán, megérezheti, milyen fenséges egy ünnep, amely végképp az érdek nélküli szeretetről szól. Halottainktól nem remélhetünk hálát, viszonzást. És mégis, egy évben egyszer még mindig kígyóznak a gyertyák. Otthon és a temetőkben együtt legalább tízmillió. Nagy N. Péter Korhatár A gyakran citált családi mondás szerint mindenkinek az életében van egy pillanat, amikor választhat, mi lesz: szép, fiatal halott, vagy csúnya vénember. A hamvas ifjúság elmúltával persze nem sokan morfondíroznak ezen, hiszen rendszerint megy minden a maga útján - nő a család, telnek a dolgos, felnőtt évek, elérkezik a nyugalmas öregkor, a megszolgált nyugdíj és a többi. Valahogy így képzeli az ember. Egészen addig, amíg fel nem tűnik neki, hogy szaporodnak körülötte a furcsa történetek. Eleinte csak a női magazinokban olvas az általánosított, vezetéknév nélküli Máriákról és Katalinokról, akik ötvenedik évük körül egyszer csak az utcán találják magukat. Létszámfölöttivé válnak, rosszabb esetben lecseréltetnek egy fiatalabb munkaerőre, és kezdhetik böngészni az álláshirdetéseket. Az esetek többségében lidérces idők következnek. Újabb és újabb telefonhívások során bizonygatják, hogy mindent tudnak a szakmájukról, amit tudni érdemes, és már elég nagyok a gyerekek, így nem kell értük rohanni az óvodába, sem otthon maradni velük, ha betegek, míg végül el nem hangzik a döntő kérdés, és tessék mondani, mennyi idősnek tetszik lenni? Aztán az ember legszűkebb ismeretségi körében is felbukkannak ezek a Marik és Katik, akikről minden kétséget kizáróan tudja, hogy talpraesettek, hozzáértők, függetlenek és kevéssé elaggottak, bár ezen nincs mit tagadni - olyanok, amilyenek: ugyanúgy néznek ki, mint a többi, jó karban lévő középkorú nő. És telnek-múlnak a hónapok, és a jól ismert Mariknak és Katiknak még mindig nincs állásuk, viszont már fogytán az önbizalmuk, mert tényleg, mit is akarnak ők itt az ötven valahány évükkel, a negyvenkettes konfekcióméretükkel, és a temérdek idejükkel, amit még munkával akartak eltölteni. Mert ha másnak nem szokott is eszébe jutni, ők pontosan tudják: a női nyugdíjkorhatár hatvankét év. A történet végéről hiányzik a happy end, az átlagos Marik és Katik ugyanis csak a legritkább esetben találnak maguknak új, a képességeiknek megfelelő munkát. A közgondolkodás nem változott együtt a törvényekkel. Bár a nyugdíjkorhatárt illetően egyenjogú a két nem, általános vélekedés - tehát nemcsak a férfiak meglátása! - szerint az ötvenéves férfi karrierje csúcsához közelítő, dolgos polgár, az ötvenéves nő viszont nyugdíjra érett, idős munkaerő. És ezen aligha változtathat bármilyen bírósági ítélet: tiszteletre méltó a Munkaügyi Minisztérium kísérlete, hogy próbapert indít az álláshirdetésekben tetten érhető diszkrimináció miatt, de egy esetleges győzelem esetén sem fog azon nyomban megváltozni semmi. A megszokás ugyanis nagy úr. De kár lenne elfelejteni, hogy csaknem száz évvel ezelőtt egy angliai szocialista csoport, a Fabiánus Társaság úgy kezdett küzdeni a nők választójogáért, hogy pontosan tudta: ha választók és választhatók lesznek, aligha kerül be nemük egyetlen képviselője is a parlamentbe, a nők ugyanis konzekvensen a férfiakra fognak szavazni. A fabiánusoknak később igazuk lett, fél évszázadba is beletelt, amíg a nők egyáltalán szóhoz jutottak a brit közéletben, majd pedig - tapasztalatokat szerezvén - feltűntek a legfontosabb posztokon. De hát ez egy régi történet, arrafelé már csak történelem. N. Kósa Judit NÉPSZABADSÁG 3