Népszabadság, 1997. december (55. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-01 / 280. szám

2 NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA , 1997. december 1., hétfő Izraeli csapatkivonás Ciszjordániából TEL-AVIVI TUDÓSÍTÓNKTÓL Az izraeli kormány tegnapi ülé­sén elvben kinyilvánította haj­landóságát a Ciszjordániából tervezett katonai kivonulás folytatására. A határozat sze­rint egy bizottság előbb kidol­gozza Izrael stratégiáját a pa­lesztin-izraeli problémakör végső megoldására. Ezután ter­jeszti a kormány elé a kivonulá­si tervet, amelyet csak akkor hajtanának végre, ha a paleszti­nok eleget tesznek minden kö­telezettségüknek. A határozat olyan sok feltételhez köti a megvalósítást, hogy azt a kivo­nulást korábban ellenző mi­niszterek többsége is megsza­vazta. Az amerikaiak azonban úgy vélik, hogy az érvényes szerző­dések értelmében a Netanjahu­­kormánynak nincs jogában egyoldalúan halogatni a kivo­nulást. Az izraeli ellenzék és a sajtó nagy része is megkérdője­lezi, hogy a kormány álláspont­ját nemzetközileg el lehet fo­gadtatni. A Haarec szerint „a történelmi folyamat kétségtele­nül az ország kettéosztásához vezet Izrael és a palesztin állam között”. Míg a Munkapárt és a balol­dali ellenzék csak taktikai lé­pésnek tekinti a határozatot, a szélsőjobb szemében ez is túl sok, ezért bizalmatlansági ja­vaslatot készül benyújtani a kormányfő ellen. Húsz palesztin sebesült meg az izraeli katonák gumilövedé­keitől Betlehem környékén, amikor Itaf Al­an palesztin ak­tivista szabadon bocsátásáért tüntettek. Alavit néhány hó­nappal ezelőtt bocsátották sza­badon, de az izraeli hatóságok nemrégen ismét letartóztatták és bírói ítélet nélkül fogva tart­ják. A betlehemihez hasonló tüntetések voltak Ramallában, Nabluszban, Gázában és Heb­­ronban is. Készültség a betlehemi tüntetésen MTI - KÜLFÖLDI KÉPSZOLGÁLAT Jövőre Jelcin-Chirac-Kohl csúcs Jekatyerinburgban, az egykori Szverdlovszkban (Jelcin szű­­kebb hazájában) tartják meg az európai „trojka”, az orosz és a francia elnök, illetve a német kancellár csúcstalálkozóját a jövő év első felében. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK A jövő évi hármas találkozóról a vasárnapi német-orosz csú­cson született megállapodás. A Moszkva melletti Zavidovóban, Borisz Jelcin Moszkvától 130 kilométerre levő rezidenciáján tartották tegnap az orosz elnök és Helmut Kohl német kancel­lár újabb, nem hivatalos talál­kozóját, melyen a politikai té­mák mellett a kétoldalú gazda­sági együttműködés egy sor kérdése is napirendre került. Jelcin és Kohl megegyezett abban is, hogy tavasszal ismét tárgyalóasztalhoz ülnek, ezút­tal Németországban. Változik a találkozók formája is, a legfelső szintű megbeszéléseken a friss megállapodás szerint ezentúl a kulcsminiszterek is részt vesz­nek. Az egy-két napos konzul­tációkra felváltva kerül majd sor Német-, illetve Oroszor­szágban. A két államférfi emel­lett egy közös víkendről is meg­állapodott, amit a nyáron a Baj­­kál-tónál töltenek el. Nemzetközi kérdésekben a két politikus a fő figyelmet a közel-keleti helyzetnek szentel­te. Aggodalmuknak adtak han­got annak kapcsán, hogy meg­feneklett a párbeszéd Izrael és Palesztina között. Kohl nagyra értékelte az iraki rendezés ér­dekében tett orosz erőfeszítése­ket. Kormányválság Indiában HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Az indiai kormánykoalíció összeomlása után a hét végén máris megkezdődött a versengés a politikai pártok között a hata­lomért. A hindu nacionalista In­diai Néppárt (Bháratíja Dzsa­­nata Párt, BJP) úgy döntött, hogy egyelőre - hivatalosan - nem támaszt igényt a kormány­­alakításra, ellenben meg akarja akadályozni a kabinet válságát kirobbantó Nemzeti Kong­resszus Párt azon törekvését, hogy többséget szerezzen a par­lamentben. A Reuters adatai szerint sem a 162 képviselői hellyel rendelkező BJP, sem a 138 mandátummal bíró kong­resszus párt nem nyerhet meg egy bizalmi szavazást az 545 fős Lak Szabhában (alsóházban) más politikai csoportok támo­gatása nélkül. A pénteken megbukott, de át­meneti kormányként hivatalban maradt Egyesült Front (UP) ve­zetői nevében Harkisan Szingh Szurdzsít, az Indiai Kommunis­ta Párt­ Marxista (CPI­ M) főtit­kára közölte: a szövetség egyet­len pártja sem lép ki a koalíció­ból, hogy egy alternatív kor­mányhoz csatlakozzon. Mialatt a politikusok manőve­reznek, a hatalmi forgatókönyv következő jelenetének főszerep­lője a megfigyelők szerint Ko­­cseril Rámán Narajanan állam­fő lesz. Az elnök már rendkívüli tanácskozást tartott a fő­ügyésszel, több alkotmányjogi szakértővel és a házelnökkel, hi­szen határoznia kell arról, hogy idő előtti választásokat ír-e ki. A kongresszus párt azért von­ta meg döntő támogatását az In­­der Kumál Gudzsral miniszte­relnök vezette UF-től, mert a koalíció nem volt hajlandó meg­válni a dél-indiai Tamil Nadu szövetségi államban működő Dravida Haladó Mozgalomtól (DMK). A DMK neve felmerült a Radzsiv Gandhi volt minisz­terelnök ellen 1991-ben elköve­tett merényletről készített elő­zetes jelentésben, mint a me­rénylet elkövetésével gyanúsí­tott Sri Lanka-i tamil gerillák „hallgatólagos támogatója”. Távozik posztjáról a cseh kormányfő Klaus lemondása után Havel elnök dönt az új miniszterelnökről ► FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Klaus lemondása egy hosszú, drámai fordulatokban bővelke­dő folyamatot zárt le Csehor­szágban. A miniszterelnök a legutóbbi választások óta igen ingatag helyzetben volt kényte­len manőverezni, hisz az ODS túlsúlyával működő hármas koalíciója időnként hajszálvé­kony parlamenti többséggel (a júniusi bizalmatlansági szava­záskor például egyetlen szava­zattal) élte csak túl az ellenzék mind erősebb támadásait. A pénteken Szarajevóba, a Közép-európai Kezdeményezés értekezletére elutazásakor Klaus még csak pártelnöki pozí­ciójának feladására mutatko­zott hajlandónak. A pártjának juttatott illegális anyagi támo­gatások körül kialakult botrány azonban immár megállíthatat­lanul dagadt: az ellenzéki szo­ciáldemokraták offenzíváján túl koalíciós partnerei is mind nyíl­tabban fordultak el tőle, végül pedig saját pártján belül is fe­lülkerekedett a távozását elke­rülhetetlennek vélők véleménye. A döntésben az is közrejátszha­tott - mutatnak rá megfigyelők -, hogy Klaus lemondását végül a neheztelését korábban is több­ször éreztető államelnök is kívá­natosnak mondta. Klaus a lemondásáról hozott döntést igyekezett saját elhatá­rozásaként beállítani, tehát a külső nyomás szerepét elbaga­tellizálni. Azt sem rejtette véka alá, hogy távozását az ország szempontjából károsnak tartja. „Ez nem olyan lépés, amely hasznára válna az országnak” - jelentette ki vasárnapi, rendkí­vüli sajtóértekezletén, melynek hangnemét a sajtó jelenlevő képviselői „sértődöttnek” mi­nősítették. Csehország sokáig nem létezőnek nyilvánított gaz­dasági nehézségeit, a korona megingását, a társadalmi gon­dok szaporodását Klaus bizo­nyos fokig elismerte, mondván: „az elmúlt években nem minden sikerült, s ehhez én is hozzájá­rultam”. Kifejezte azonban meggyőződését, hogy egy „nyu­­godtabb helyzetben” tevékeny­ségét jobban fogják majd érté­kelni, mint most. A távozó kormányfő azonban azt is nyilvánvalóvá tette, hogy pártja elnöki posztjáért a küszö­bönálló rendkívüli kongresszu­son ismét harcba száll. Az ODS tisztújító, s nyilván a közeljövő­ben játszandó politikai szerepé­ről is döntő tanácskozását két héten belül megrendezik. A kormányválság kialakulá­sáról, illetve Klaus személyes felelőségéről jó néhány lap sok­kal keményebb stílusban írt. A Mladá Fronta Dnes szerint az ODS mai vezetése teljes mér­tékben kompromittálódott, a pénzügyi botrány súlyos sebe­ket ejtett. Ha a párt meg akarja őrizni az emberek valamifajta bizalmát, akkor a mai pártveze­tés egyetlen tagja sem ülhet be a megüresedő kormányfői székbe - írja a népszerű prágai napilap. A Lidovné Noviny különki­adása szerint a cseheknek le kell vonni a tanulságokat a je­lenlegi, a rendszerváltás óta legkomolyabb társadalmi vál­ságból, s mindent el kell követ­ni annak érdekében, hogy a po­litikai élet megtisztuljon. Cseh­ország jó hírnevét csak így lehet visszaszerezni - szól a vezér­cikk. A közeljövőt illetően egye­lőre meglehetősen sok a kérdő­jel. Hável elnök, aki az új kor­mányalakítási megbízás kiadá­sára jogosult - egyelőre egyez­tető tárgyalásokat folytat. A politikai összecsapások mellett Klaus egy külön, jogi csatározásra is készül. Sajtóér­tekezletén bejelentette: bepereli az igen népszerű Nova magán­tévét, mivel az azt állította, hogy Klausnak csúszópénzek­ből épített villája van Svájcban. Klaus egyben megígérte, hogy a kártérítésként követelt 100 mil­lió koronát - egy számára ked­vező bírósági ítélet esetén - a nyári árvíz károsultjainak javá­ra ajánlja fel. Balti elnökök Kijevben A gazdasági együttműködés fo­kozásáról és Európa-politikájuk összehangolásáról tárgyalt a hét végén Kijevben megtartott nem hivatalos találkozóján Ukrajna, Litvánia és Lettország elnöke. Leonyid Kucsma, Algirdas Bra­­zauskas és Guntis Ulmanis egyetértett a két témával kap­csolatos álláspontjaik egyezteté­sében is - írja az MTI. Ellenzéki előretörés Tajvanon A hét végén helyhatósági választásokat tartottak Tajvanon és az ellenzéki DPP (Demokratikus Haladó Párt) a 23 posztból 12-t megszerzett, ezzel súlyos vereséget mért a kormányzó Kuomin­­tangra, a Kínai Nemzeti Pártra. Pekingben nem örültek a függet­len centrista-liberális DPP előretörésének. Megütközést váltott ki a Kínai Népköztársaságban, hogy Délkelet-Ázsia Pekinggel jó kapcsolatot tartó két vezetője, a szingapúri és a malajziai minisz­terelnök „tranzitlátogatást” tett Tajvanon. PEKINGI TUDÓSÍTÓNKTÓL A DPP a helyi választásokon megerősített pozíciójával lénye­gében a jövő századi Tajvan meghatározó erejévé válik - írta Willy Wo-lap Lam, az egyik leg­jobb hongkongi Kína-szakértő. A Kuomintang (KMT), amely évtizedekig az „állampártként” működött és a 23-ból 16 képvi­selői helyet birtokolt, ezúttal el­veszítette mandátumainak a fe­lét. A nyolc KMT- és a 12 DPP- hely mellett a fennmaradó há­rom posztot független jelöltek szerezték meg. A Demokratikus Haladó Párt győzelme még a megszerzett helyek arányánál is nagyobb, hiszen ők kormányoz­zák helyi szinten a több mint 21 milliós sziget csaknem 15 millió lakóját. A KMT-ből kivált Új Párt (New Party), Tajvan har­madik jelentős parlamenti ereje, egyetlen mandátumot sem szer­zett. Tajvan nemzetközi tekinté­lyét erősítette, hogy Gon Chok Tong szingapúri és Mohamad Mahathir malajziai kormányfő tárgyalásokat folytatott a taj­vani kormányfővel a délkelet­ázsiai gazdasági és pénzügyi válságról, Tajvan esetleges be­szállásáról a térség szanálási erőfeszítéseibe. A találkozókat - hogy Pekinget ne ingereljék feleslegesen - Tajpej repülőte­rén tartották és „technikai tranzitálásnak” minősítették, ám a tény, hogy Tajvan máso­dik számú politikai vezetőjével tárgyaltak, sok mindent elárul. A cseh válság elmúlt napjai November 26.: Josef Zielenec volt külügyminiszter tanácsadója, Petr Kolár svédországi cseh nagykövet azt állítja: a vezető kormánypárt irányítói tudtak a törvényellenes - feltehetően privatizációs szolgála­tokért kapott - 7,6 millió koronáról. November 27.: Václav Klaus cáfolja, hogy tudott volna titkos szpon­zorokról. A Demokratikus Polgári Párt két koalíciós partnere nem hisz Klausnak, és azt ajánlja a kormányfőnek, mondjon le. November 28.: Klaus felajánlja a Demokratikus Polgári Párt elnök­ségéről való lemondását, mielőtt Szarajevóba utazik. Josef Lux minisz­terelnök-helyettes, a koalíciós partner Néppárt elnöke, majd Jan Rumi, a közelmúltban lemondott belügyminiszter és Iván Filip miniszterel­nök-helyettes is Klaus ellen fordul. Este már a Demokratikus Polgári Párt tekintélyes vezetői, s Václav Havel elnök is a miniszterelnöki funkcióról való távozásra szólítják fel Klaust. November 29.: Lemond nyolc miniszter, többek közt a védelmi mi­niszter is. Klaus visszatér Szarajevóból és pártjának viharos konferen­ciáján, éjfélkor bejelenti lemondását, ami a cseh alkotmány értelmében a teljes kormány távozását jelenti. ■távirati stílusban módosították a francia állampolgársági törvényt. A parlament hét végi döntése értelmében a külföldiek Franciaor­szágban született gyerekei nagykorúságuk elérésekor megkap­hatják az állampolgárságot, ha igazolni tudják, hogy tizenegy éves koruktól folyamatosan vagy megszakításokkal legalább öt évig hivatalosan is franciaországi lakóhellyel rendelkeztek. (AFP) TÖRVÉNYJAVASLATOT DOLGOZOTT KI a kambodzsai kormány, amelyben a taposóaknák gyártását, bir­toklását, kereskedelmét és alkalmazását szeretné betiltani. A ha­marosan a parlament elé kerülő dokumentum a meglevő készlet egy éven belül történő felszámolására is felszólít. Becslések sze­rint 4-6 millió taposóaknát raktak le az országban. (AP) ELEVENEN ELÉGEZTEK négy férfit az algériai fővá­rostól nyugatra fekvő El Affrun közelében. Algériai lapértesülé­sek szerint a hét végén muzulmán terroristák további 25 polgári lakost gyilkoltak meg a főváros közelében. A biztonsági erők köz­ben megölték a GIA fanatikus terrorszervezet egyik helyi vezető­jét. (AFP) GÖRÖGORSZÁG MEGVÉTÓZHATJA Törökor­szág meghívását arra a konferenciára, amelyet a munkáspárti brit kormány tervez februárra, az Európai Unióba törekvő, de felvételre a belátható jövőben esélytelen országok számára. Kosz­tasz Szimitisz görög kormányfő szerint Athén csak abban az eset­ben támogatná a török részvételt a „párhuzamos” EU-konferen­­cián, ha Ankara elismerné a hágai Nemzetközi Bíróság illetékes­ségét a ciprusi válságban. (AP) VÉGLEG KETTÉSZAKADT a magyarellenességéről ismert Román Nemzeti Egységpárt. Gheorghe Funar volt és Vale­­riu Tabara jelenlegi pártelnök szombaton külön-külön tartott kongresszust Kolozsváron, illetve Bukarestben. (Kolozsvári tudó­sítónktól) FRANCOIS HOLLANDE került a Francia Szocialista Párt elnöki tisztségébe. A hét végén megválasztott 43 éves politi­kus a szavazatok 91 százalékát nyerte el, riválisa, Jean-Luc Me­­lenchon, a párt harcias balszárnyának vezetője kilencet. (AFP) AZ IRÁNI ELNÖK FELSZÓLÍTOTTA az ország kormányát: szavatoljon a nőknek a férfiakéval egyenlő jogokat. A muzulmán vallás nem szolgálhat ürügyül kisemmizésükre - érvelt Mohammed Khatemi. (MTI)a jÉNE KÉSSÉ LE! gflg |||fy­­tfyjj­os az állami .

Next