Népszabadság, 1999. március (57. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-01 / 50. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 1999. MÁRCIUS 1., HÉTFŐ 3 T­ávolodó kapunyitás A magyar lakosság véleménye az EU-csatlakozás időpontjáról A lakosság átlagos megítélése szerint Magyarország 2003-ban lesz az Euró­pai Unió tagja. Míg 1996-ban még a felnőtt népesség 62 százaléka úgy véle­kedett, hogy a csatlakozás legkésőbb 2000-ben bekövetkezik, mára csupán 9 százalék tartja ezt elképzelhetőnek. A diplomások számítanak leginkább a tárgyalások elhúzódására, legkorább­ra pedig az iskolázatlanok várják a csatlakozást - tudhatjuk meg a Szonda Ipsos 1999 januárjában készült közvé­lemény-kutatásának eredményeiből. A lakosság fele szerint valamikor 2002 és 2005 között kerül majd sor Ma­gyarország EU-csatlakozására. Minden negyedik felnőtt egyetért a kormány munkahipotézisével: ők 2002-re teszik a belépés legvalószínűbb időpontját. Szin­tén egynegyednyien viszont a 2003-as, 2004-es vagy 2005-ös időpontot reáli­sabbnak tartják. Tizenhat százalék azok aránya, akik szerint a csatlakozás a na­gyon közeli jövőben, már 2002 előtt be­következik, és mindössze 6 százaléknyi­an tartanak attól, hogy az EU-belépés időpontja a 2005 utáni időszakra toló­dik. Száz emberből úgy véli úgy, hogy Magyarország soha nem lesz az unió tagja. Az előrejelzéseket átlagolva az összlakossági jóslatnak az EU-belépés időpontjára a 2003-as év adódik. A lakossági vélemények szerint az 1996-os kilátásokhoz képest mára három évvel került távolabbra az ország EU- csatlakozásának várható időpontja. 1996 őszén - a Külügyminisztérium megbízá­sából, a PHARE-program keretében - végzett kutatás eredményei azt mutatták ugyanis, hogy akkoriban a társadalom a csatlakozást 2000 közepére valószínűsí­tette. Tehát az európai kapunyitást nem érzik közeledni az emberek. Két és fél év alatt összesen 53 százalékkal csökkent azok aránya, akik 2000-ben vagy még an­nál is korábban számítanak a csatlakozás­ra, és 40 százalékkal nőtt azok tábora, akik a tagság kezdetét 2002 és 2005 közé teszik. Nemcsak a tagországok vezető politikusai, hanem a lakosság is egyre ke­véssé hajlandó konkrét dátumokat emle­getni: minden negyedik felnőtt - 11 szá­zalékkal többen, mint 1996-ban - nem vállalkozik arra, hogy megbecsülje az EU-belépés időpontját. A taggá válás időpontjával kapcsolatos csökkenő várakozás minden bizonnyal nem a kiábrándulás, hanem a növekvő tá­jékozottság következménye, hiszen a csatlakozás dátumát az EU-tagság válto­zatlanul legelkötelezettebb híveinek szá­mító diplomások várják legkésőbbre és a nagyon tájékozatlan csoportok leghama­­rabbra. Míg a csatlakozás dátumának megbecsülésére vállalkozó felsőfokú végzettségűek 60 százaléka a csatlako­zást csak 2002 után tartja lehetségesnek, addig ugyanez az arány az alapfokú vég­zettséggel sem rendelkező válaszadók körében csak 32 százalék volt. (Szonda Ipsos) Schröder meggyőző körútra indul Kedden ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az uniós agrárminiszterek Teljes gőzzel beindulnak a tárgyalá­sok az Európai Unióban, hogy a már­cius végi EU-csúcsig létrejöjjön a vég­ső megállapodás a pénzügyi refor­mokról. A múlt hét sikertelen „mező­­gazdasági maratonja”, illetve EU- csúcstalálkozója után az agrárminisz­terek kedden ismét egyeztetni kezde­nek; a német kancellár hamarosan vé­giglátogatja az európai fővárosokat. * BRÜSSZELI TUDÓSÍTÓNKTÓL Brüsszelben csalódottan nyugtázták, hogy a múlt heti, rendkívüli EU-csúcson nem sikerült megegyezésre jutni azokról a költségvetési reformokról, amelyek nélkül a bővítés is éveket késhet. A né­met soros elnökség ennek ellenére nem adja fel a reményt, hogy a március végi, berlini csúcstalálkozón megszületik a végső egyezség , és így az Európai Unió sem veszti el a hitelét. A fennmaradó bő három hétben inten­zív alkudozás kezdődik a fájdalmas, de szükséges reformokról. Az alapelv: az EU költségvetését a jelenlegi szinten be kell fagyasztani, és több-kevesebb pénz­ről mindenki kénytelen lemondani (vár­hatóan az új tagok sem kapnak annyi tá­mogatást, amennyit eredetileg remél­tek). A mezőgazdasági miniszterek az elsők: ők a múlt héten ötnapos tárgyalás után sem tudtak megállapodásra jutni, ezért kedden újrakezdik az egyeztetést. Ezután konzultálnak a tagállamok brüsszeli nagykövetei, illetve a külügy- és a pénzügyminiszterek is. Schröder német kancellár, aki a berlini csúcson mindenképpen le akarja zárni a pénzügyi vitákat, március köze­pén „meggyőző körútra” indul az unió fővárosaiba. A soros elnök Németor­szág szerint máris súlyos válsággal fe­nyeget, ha elmarad a végső megegye­zés - bár sokak szerint a válsághangu­lat csupán azért szükséges, hogy a tag­államok kormányai a választók előtt meg tudják indokolni, miben miért kel­lett engedniük. Pócs Balázs Menetrend a berlini csúcsig Március 2.: Az EU mezőgazdasági miniszterei folytatják a tárgyalási maratont Március 3-4. és 10.: A nagykövetek egyeztetnek Március 13-14.: A külügyminiszterek tanácskoznak Március 15.: A pénzügyminiszterek találkoznak­­ Március 15—16.: A mezőgazdasági miniszterek ismét üléseznek Március 17—18.: A nagykövetek tárgyalnak Március 21—23.: A külügyminiszterek véglegesítik a jelentéstervezetet Március 24—25.: Az állam- és kormányfők csúcstalálkozója Berlinben Románia keletre sodródhat Vita a kettős állampolgárságról az RMDSZ-fórumon Románia keletre sodródásának veszé­lyére és az anyaország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való meg­maradásának fontosságára hívta fel a figyelmet Markó Béla (képünkön) szövetségi elnök az RMDSZ belső parlamentjének hét végi marosvásár­helyi ülésén. A tanácskozáson heves vita robbant ki a kettős állampolgár­ság kérdéséről. KIKÜLDÖTT TUDÓSÍTÓNKTÓL Markó Béla, a szövetség elnöke beszá­molójában rámutatott: a reformszándé­kok ellenére 1999 rendkívül súlyos vál­sággal kezdődött Románia számára. A valós elégedetlenséget kifejező, ám po­litikai jelleget öltött két bányászjárás so­kat rontott az ország kül­földi megítélésén. Bebi­zonyosodott: Románia számára nemcsak az az al­ternatíva, hogy lassan vagy gyorsan integrálódik a NATO-ba és az EU-ba. Van egy másik lehetőség is: a keleti gazdasági és politikai érdekszférához történő kapcsolódás. Markó beszámolt a ma­gyar kormányfővel folyta­tott tárgyalásairól és a bu­dapesti magyar—magyar csúcstalálkozóról is.­­ A jövő századi nemzetstratégia egyik alapelve a magyarság szülőföldön való megmaradása kell legyen. Azokat a politikai megoldásokat kell támogatni, amelyek a szülőföldön magyarként való megmaradást biztosítják, nem pedig azokat, amelyek a kitelepülést, az elván­dorlást elősegítik - mondta. A szövetségi elnök kijelentette: a ket­tős állampolgárság kérdése Budapesten nincs napirenden, és arra kérte a magyar kormányt és a parlamenti pártok képvi­selőit, hogy ezt minél világosabban mondják ki. Tőkés László püspök korábbi kijelentéseire utalva Markó Béla ámítás­nak nevezte azokat a beállításokat, ame­lyek szerint ha az RMDSZ jelenlegi vagy majdani vezetősége kérné a kettős állam­­polgárság megadását, akkor ezt a magyar kormány meg is adná. Markó rámutatott, hogy az utóbbi időszakban Romániában újra felerősö­dött a magyarellenesség. RMDSZ- vezetőket és -tisztségviselőket idéznek be az ügyészségre, például a tavalyi alsócsernátoni fórum résztvevőit, és magyarok ellen koncepciós pereket ren­deznek az 1989. decemberi vagy más események kapcsán. Markó a fórum ál­lásfoglalását kérte az 1989-es kézdi­­vásárhelyi események miatt nemrég el­ítéltek ügyében. Heves, személyeskedésig menő vita alakult ki a tanácskozáson a kettős ál­lampolgársággal kapcsolatban. Tőkés László, az RMDSZ tiszte­letbeli elnöke sürgette a határon túli magyarság számára a különleges stá­tus biztosítását. Korábbi kijelentéseit pontosítva kifejtette, hogy amennyi­ben az RMDSZ a kettős állampolgárságot nem ké­ri, a magyar kormány ez­zel a kérdéssel nem is foglalkozik. Katona Ádám, az RMDSZ Erdé­lyi Magyar Kezdeménye­zés nevű platformjának elnöke is a különleges státus megadása mellett foglalt állást. Szabó Károly szenátor viszont úgy vélte, hogy a kettős állampolgárság is­mételt felvetésével az RMDSZ-en belüli egyik irányzat zsákutcába kívánja kény­szeríteni a szövetség jelenlegi vezetőit. A szatmári szenátor szerint a szóban for­gó csoport fő érdeke a májusban sorra kerülő tisztújító kongresszus erőviszo­nyainak megváltoztatása, a hatalom át­vétele a jelenlegi vezetőségtől. A maros­­vásárhelyi RMDSZ-fórum döntött arról is, hogy a szövetség VI., tisztújító kong­resszusa májusban Csíkszeredán ül ösz­­sze. Tibori Szabó Zoltán Tisztújító KMKSZ-közgyűlés Ungváron Sem strukturális, sem személyi válto­zást nem hozott a több mint húszezres tagsággal rendelkező Kárpátaljai Ma­gyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungváron megrendezett 10., jubileumi tisztújító közgyűlése. Magyarországot három parlamenti párt - az FKGP, a MIÉP és az SZDSZ -, valamint számos kormánytisztviselő, köztük Németh Zsolt külügyi államtitkár, Szabó Tibor, a HTMH elnöke és Csoóri Sándor, az MVSZ elnöke képviselte. UNGVÁRI TUDÓSÍTÓNKTÓL Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke a szervezet elmúlt tíz évéről úgy véleke­dett: míg az 1990-es választásokon még szánalmas volt a szövetség részvétele, 1994-ben tisztes vereséget szenvedtek, 1998 viszont - amikor Kovács Miklós bekerült az ukrán parlamentbe - egyér­telmű sikert hozott. Az ukrajnai hatalmi szervek és a KMKSZ kapcsolata azon­ban az évek során rosszabbodott. Ko­vács kifogásolta, hogy nem engedték meg a vereckei emlékmű felállítását, s hogy minden évben kérvényezni kell az anyanyelvi felvételizést. Németh Zsolt külügyi államtitkár ki­fejtette: azáltal, hogy a KMKSZ elnöke tagja az ukrán parlamentnek, sokat ja­vulnak a kárpátaljai magyarok érdekér­vényesítési lehetőségei. Németh szerint a Magyar Állandó Értekezlet lehetősé­get nyújt a folyamatos és intézményesí­tett kapcsolattartáshoz. Több felszólaló magyar kormánypárti politikus is beje­lentette, hogy folyamatban van a határon túli magyaroknak nyújtott anyagi támo­gatás eddigi módjainak felülvizsgálata. A közgyűlésen ismét Kovács Miklóst választották a KMKSZ elnökévé. Egy személy - Vári Fábián László, beregszá­szi költő - kivételével változatlan ma­radt az elnökség összetétele is. A régi-új elnök kifejtette: akárcsak Ukrajna, a kár­pátaljai magyarság is nehéz idők elé néz. Kőszeghy Elemér Omega? Voltaképp semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy a bukott szlovák rezsim­­ a Meciaré­s a „dögöljön meg a szomszéd tehe­ne is” jelszavával próbálta aláásni a három másik visegrádi or­szág, Magyarország, Csehország és Lengyelország integrációs esélyeit. Ez ösztönreakció volt. Miután Meciar és környezete belátta, hogy Szlovákia óhatatlanul ki fog maradni a NATO- és EU-csatlakozás első köréből, önvizsgálat helyett a bosszú mű­vével foglalatoskodott. Dicséretes, hogy ezeket a próbálkozáso­kat az érintettek elhárították (idehaza Demeter Ervin MDF-es titkosszolgálati államtitkártól tudjuk, hogy el­, de hát nem meg­mosolyogni­ vagy inkább kikacagnivaló az egész? El tudják képzelni, hogy a szlovák titkosszolgálat (SIS) meg tudta volna fordítani azt, amit mi a történelem menetének nevezünk? Ugyan. Teljesen más kérdés viszont, hogy a SIS, élén Iván Lexával, a miniszterelnök bizalmasával, Meciar privát ügynökségévé vál­tozott 1995 tavaszától. Azaz nem „a nemzet biztonságát” védel­mezte - amire törvényi felhatalmazása volt -, hanem az amúgy is autoriter hajlamú kormányfő magánjellegű megbízatásait tel­jesítette sorozatban, lett légyen szó az egyes számú politikai el­lenfél, Michal Kovác államfő fiának elrablásáról, újságírók megfélemlítéséről és megveretéséről vagy magyarellenes érzel­mek felkorbácsolásáról. Szögezzük le: mindez teljességgel megengedhetetlen bármelyik működő demokráciában. Ahol de­mokrácia (és nem zsarnokság) van, ott a titkosszolgálatok pon­tosan tudják, mi a nemzet biztonsága, mit jelent a nemzetbizton­sági érdek, mik azok a módszerek, amelyek ezeknek az érdekek­nek a védelmében bevethetők, és­­ teszik a dolgukat. Nem mon­danám, hogy nincs csábítás. És azt sem, hogy ennek a trükkje nem létezik. De a működő demokráciákba „be van kódolva”, hogy törvényen kívüli eszközökhöz soha, semmilyen formában nem folyamodnak. Mindazonáltal tudjuk, amit tudunk. A CLA és a KGB például nagyon sikeres operációkat hajtott végre a múltban a szlovák SIS mintájára. (Alaptalan hízelgés.) Meg tudtak fordítani, de legalábbis befolyásolni tudtak politikai hangulatokat, rokon­­szenveket. Az ilyen műveletek ugyanis nem tartoznak a törvé­nyen kívüli szférába. Ha tehát a SIS azt „hitette el” vagy próbál­ta elhitetni a szlovák lakossággal, hogy Magyarország az Egye­sült Államok „love boy”-a, azaz privilegizált kedvence, és eköz­ben a szlovákság tudatlan elemeinek kisebbrendűségi érzéseire épített, akkor azt kell mondanom, hogy semmi retteneteset nem követett el, még csak törvénybe ütközőt sem. A „Meciar-kommandók” esete egészen más ügy: szeretnénk, ha volna rá bizonyíték, de nincs. Én például a magyar alvilágot nem tudom a SIS túszának elképzelni, se fegyverileg, se más módon. Ez „baloney”, azaz bolognai szalámi, ahogyan Thatcher bárónő hajdanán a hülyeséget - egy ritkának mondható filológi­ai leleménnyel - aposztrofálni volt szíves. Nyilván a SIS e tárgy(ak)ban mutatkozó ostobaságának és eredménytelenségének tudható be, hogy a Dzurinda-féle új szlo­vák kormány nem közvetlen módon kért bocsánatot a magyar, a lengyel és a cseh kormánytól - holott például a cseh romák fel­­lázításának ördögi terve miatt ezt éppenséggel egy vonatkozás­ban megtehette volna -, hanem sajtóközleményben. Amelynek egy-egy példányát eljuttatták Budapestre, Prágába és Varsóba. A címzés nélküli közlemény műfaja arra vall, hogy Dzurindáék is kis bizonytalanságban vannak afelől, mennyire súlyosak vol­tak is azok a károk, amelyet Lexáék a szomszédoknak okoztak. Ezzel aztán ki is merül az „Omega-akció” története, az elhárítá­sért biztos senki nem fog rendjelet kapni Magyarországon. Aczél Endre ­ Regisztráció A felső-bácskai nagyközségben 650 őstermelői igazolvány van forgalomban. Ez önmagában roppant kevés a 4000 lakoshoz ké­pest, de a falugazdász szerint közülük is csak körülbelül 250-en dolgoztak eddig mezőgazdasági termelőként. A többi adóbesegí­tő családtag. Vita van afelől, hogy mekkora az optimális birtoknagyság. Az bizonyos, hogy a gabona- és disznóiparban nem nyolc hektár. Ám a magyar kormány szerint a kicsi a szép. Minél nagyobb valaki, annál kevesebb támogatást kap. Ezért aztán a nagyobbacskák is kicsinek akarnak látszani, hogy több támogatást kapjanak. Kicsi­nek látszani úgy lehet, ha őstermelői igazolványt vált az ember, s azon minél kisebb birtokot jelöl meg a sajátjaként. A felső-bácskai gabonatermő földeken előrehaladott állapotban van a birtokkoncentráció. Nem ritka a 80-100, sőt a 200 hektáros gazda sem. Egy család megfelelő géppark birtokában 150-200 hektárt könnyedén meg tud művelni. Korábban éppen arról szól­tak az őstermelői igazolványok, hogy családi keretben minél na­gyobb birtokot műveljenek a földművelők - úgy a teljes árbevétel az adómentes sávba esett. Most viszont mindenki törpe akar lenni. Van például egy 200 hektáros középbirtokos, aki a mostoha magyar körülmények kö­zött is megélne már a birtokából. Ám a mai kormányzatnak az ilyen, amerikai, argentin stílusú szuperparaszt majdnem annyira ellenszenves, mint a téesz. Emiatt aztán a középbirtokos kényte­len törpének álcázni magát. Nem egy darab nyolcoldalas, mérhe­tetlenül részletes adatlapot tölt ki, hanem húszat. Aranyba lehet foglalni minden, még élő nyugdíjas nagymamát, akiből pár hol­das őstermelőt tudnak a papíron varázsolni, s a nevére lehívható a kistermelőket preferáló agrártámogatás. Ezek a szokásos költségvetési játékok. Nem is volna tétjük, ha éppen nem készülnénk az Európai Unióba, ahol fontosnak tartják a regisztrációt. Kiszámítható termelési politikát ugyanis úgy lehet folytatni, ha a támogatásokat odaítélő állam tudja, kinek mekkora birtoka van, mit termel azon, mikor és milyen minőségben. Pon­tosan ennek az európai mintájú nyilvántartásnak a hitelét ássa alá az, ami most történik az őstermelői igazolványok kozmetikázása körül. A regisztrációból ugyanis az a hazug kép fog kiderülni, hogy Magyarországon még sokkal törpébbek a birtokok, mint amilyenek valójában. Az őstermelői igazolványok átírása mellett folyik az állatállo­mány nyilvántartásba vétele. Az állattartók szemrebbenés nélkül lehazudj­ák a fele állományukat, mert attól tartanak, hogy az egész nyilvántartósdi csak arra szolgál, hogy az adóhivatal „látókörébe kerüljenek”. A gyanakvás tapasztalatokon alapul. Ha a kisgazda agrárkor­mányzat őszinte volna a parasztemberekhez, akkor megvallaná nekik, hogy a regisztráció és az állatszámlálás tényleg az adóhiva­tal szempontjait is szolgálja. De megmagyarázhatná nekik azt is: ameddig hamisak a statisztikák, addig sohasem lehetnek biztosak afelől, hogy nem kell-e a gabonát vagy a disznóhúst olcsóbban el­adniuk, mint amennyiért megtermelték. Tanács István

Next