Népszabadság, 1999. április (57. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-01 / 76. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 1999. ÁPRILIS 1., CSÜTÖRTÖK Leálltak a jugoszláviai szállítások Jelentősen visszaesett a magyar–ju­goszláv kereskedelmi forgalom a bombatámadások kezdete óta - mondta tegnap szegedi tudósítónknak Kozsudiné Somogyi Katalin, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara osztályvezetője. SZEGEDI TUDÓSÍTÓNKTÓL A kamara és az ITD Hungary Kft. által szervezett tegnapi szegedi konferencián, amely a hazánk és a balkáni országok közötti­ kereskedelmi kilátásokról szólt, a részvevő magyar vállalkozók arról számoltak be, hogy a jugoszláv oldalon változatlanul volna igény és fizetőképes kereslet a magyar árukra. A legnagyobb gond a kiszállítás. A magyar szállítók ugyanis a bombázás miatti veszélyre hi­vatkozva nem vállalják a fuvart. Pallos András, a belgrádi magyar nagykövetség mellett működő kereske­delmi szolgálat vezetője csak az egy héttel korábbi állapotról tudott beszá­molni — a magyar külképviselet munka­társai ugyanis azóta Magyarországon tartózkodnak. Megemlítette: mint a tér­ség legtöbb országával, így Jugoszlá­viával szemben is erős magyar külke­reskedelmi aktívum tapasztalható. A magyar export mintegy 40 százaléka élelmiszer. Az egykori Jugoszlávia töb­bi országában is komoly igény van a magyar élelmiszerek iránt, mert például Horvátországban a háború óta még nem erősödött meg az agrárgazdaság, és mind a belső fogyasztásra, mind az ad­riai idegenforgalom céljaira jelentős mennyiségű élelmiszert vásárolnak Ma­gyarországon. A magyar cégeket nagyon komoly kár éri, ha a háborús helyzet elhúzódik. A déli határok menti területek már nem először szenvednek nagy gazdasági veszteségeket a délszláv háború miatt. Minden lehetőséget igyekeznek megra­gadni, hogy termékeiket eljuttassák a balkáni vevőkhöz. A konferencián szó esett arról az esetleg kihasználható lehe­tőségről, hogy Bosznia az utóbbi időben gyakorlatilag szabadkereskedelmi öve­zetet létesített Törökországgal, a bosz­niai szerb állam pedig Jugoszláviával. Megerősített ellenőrzés a magyar-jugoszláv határon mti-fotó Elavult a magyar stratégia? Nagy László szakértő a szövetséges akció kockázatairól A magyar biztonságpolitikai alapel­vek szerint hazánknak alacsony inten­zitású regionális konfliktusokkal kell számolnia, s védelmének is ilyenekre kell berendezkednie. Ezekre az elkép­zelésekre azonban rácáfol a Jugoszlá­via ellen indított „békekikényszerítő” hadművelet. Sutba dobhatjuk-e az alapelveket? - kérdeztük Nagy László biztonságpolitikai kutatót. MUNKATÁRSUNKTÓL A jugoszláviai csapások elrendelése a NATO történetének legkockázatosabb döntése volt. A szövetség ezzel próbára tette a Moszkvával kialakult kiegyensú­lyozott viszonyát - kezdte Nagy László, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem biztonsági tanulmányok tanszékének do­cense. - Moszkva azonban a lehetősé­gekhez képest visszafogottan reagált, hi­szen egy nappal azután, hogy Jevgenyij Primakov kormányfő lemondta washing­toni útját, és bejelentették, Moszkva újra fontolgatja atomfegyverek telepítését Fehéroroszországba, Jelcin már azt mondta a tévében, hogy egyetlen orosz katona vére sem fog hullani Jugoszláviá­ért. Primakov keddi belgrádi útja pedig már jelzi, hogy Oroszország aktívan részt kíván venni a rendezésben, csakúgy, mint a rambouillet-i béketerv kidolgozása so­rán. Ezzel Oroszország ismét megjelent a világpolitikai alakítói között, és elhárult a veszélye annak, hogy újfent kétpólusú, hidegháborúval fenyegető helyzet alakul­hasson ki. A magyar védelem- és bizton­ságpolitikai alapelvekben pedig a kétpó­lusú világrend utáni helyzetre való felké­szülés szerepel a leghangsúlyosabban, ilyen szempontból tehát nem vesztették aktualitásukat. A kutató szerint a jelenlegi jugoszlá­viai akció tétje az, hogy igazolást nyer-e a fegyveres etnikai tisztogatás a Balká­non vagy pedig a nemzetközi közösség útját tudja állni a Milosevics-rendszer kegyetlenségeinek. - A sikeres NATO- akció lehetővé tenné, hogy a rendezés után visszatérjünk az alacsony intenzitá­sú konfliktusok korszakába, így az alap­elvek ezen kitételén sem kellene változ­tatni - folytatta a kutató. - A csapások megindításánál csak akkor vállalna na­gyobb kockázatot a NATO, ha eredmé­nyek nélkül abbahagyná a légitámadáso­kat. Az időnként elhangzó különvélemé­nyek ellenére, ebben a NATO-tagor­­szágok egyetértenek, ezért folytatják az akciókat. Szárazföldi beavatkozás ese­tén azonban sokkal nehezebb lenne megtalálni a közös nevezőt. Nagy László többek között ezért is valószínűtlennek tartja, hogy a szövet­ség szárazföldi hadműveleteket is ter­vezne. Egy ilyen beavatkozásnak sok NATO-katona esne áldozatul, s ezt nem fogadná el a tagországok közvéleménye. Orbán: A NATO biztonságot ad Távirati Stílusban MUNKATÁRSUNKTÓL A magyar Külügyminisztérium állás­pontja szerint a koszovói polgári lakos­ság elleni népirtás folytatása megerősíti a NATO eltökéltségét, hogy az erőszak azonnali befejezését és a tárgyalásos ke­rethez való visszatérést a katonai csapá­sok fokozásával kényszerítse ki. - A népirtásért felelősöknek számot kell ad­niuk tetteikért a háborús bűnök kivizs­gálására az ENSZ BT által 1993 májusá­ban létrehozott Nemzetközi Büntető Törvényszék előtt - mondta szerdán Horváth Gábor külügyi szóvivő. Hor­váth bejelentette, Martonyi János kül­ügyminiszter német kollégája, Joschka Fischer meghívására ma Bonnban részt vesz azon a konferencián, amelyen az EU-trojka - Németország, Ausztria és Finnország -, valamint a Jugoszláviával szomszédos államok külügyminiszterei vitatják meg a válság által sújtott térség stabilizálásának, valamint a koszovói menekülteknek nyújtandó humanitárius segítség lehetőségeit. A tanácskozáson részt vesz Ogata Sadako, az ENSZ me­nekültügyi főbiztosa is. ŐRIZETBE VETTÉK Minszkben Alekszandr Lukasenko államfő öt politi­kai ellenfelét, köztük Mihail Csigir volt kormányfőt, valamint az ellenzék ter­vezte alternatív elnökválasztás négy szervezőjét. (MTI) EREDMÉNYTELENÜL távozott teg­nap Belfastból Tony Blair brit és Bertie Ahern ír kormányfő. Az északír nemzet­­gyűlés pártjait nem tudták rávenni a fegy­veres csoportok teljes leszerelésére. (MTI) KIJELÖLTE az Európa Tanács Parla­menti Közgyűlése a Törökországban be­börtönzött kurd lázadóvezér, Abdullah Öcalan perét figyelemmel kísérő nem­zetközi megfigyelőket. A küldöttségben többek helyet kapott Bársony András, az MSZP politikus is. (AP) „Slota és Duray feltételezik egymást” - állítja a szlovák mezőgazdasági miniszter POZSONYI TUDÓSÍTÓNKTÓL Különbséget teszek a magyarok és a Ma­gyar Koalíció Pártja között - jelentette ki tegnap Pavol Koncos baloldali mezőgaz­dasági miniszter a Meciar-párthoz közel­álló pozsonyi nacionalista lapnak, a Slovenská republikának. — E párt egyes csoportjait ugyanolyan extrémnek tar­tom, mint a Szlovák Nemzeti Párt némely politikusát. Például Slota és Duray felté­telezik egymást. Minél szélsőségesebb nézetekkel áll elő az egyik, annál inkább növekszik a népszerűsége a másiknak - mondta a miniszter, aki október óta éles vitában áll a magyar párttal a földalap irá­nyítása miatt. Legutóbb Bugár Bélával, az MKP elnökével keveredett éles szó­váltásba, s a pertől csak saját pártja veze­tésének határozott óhajára állt el. Valószínűleg nem okoz örömet Kon­cos nyilatkozata sem a Demokratikus Baloldal Pártjában, sem a kormányban, hiszen csupán nemrég állapodtak meg a koalíciós pártok, hogy tartózkodni fog­nak a nyilvános vitáktól. A miniszter azonban nemcsak koalíciós partneréét bírálta, hanem a kormány külpolitikáját is. Közölte: ő volt az egyetlen miniszter, aki nem helyeselte azt a kormánydön­tést, melynek értelmében megnyitották a szlovák légteret a NATO-gépek előtt. Ha Magyarország nem lenne a NATO tagja, akkor nem lehetne olyan határozottsággal kijelenteni, mint most, hogy senkinek az életét, biztonságát nem fenyegeti veszély - nyilatkozta a Magyar Rádiónak adott szokásos szerda reggeli inter­jújában Orbán Viktor miniszterel­nök. A kormányfő leszögezte: Ju­goszláviának nem érdeke a konf­liktus kiterjesztése Magyarország­ra, és ezt a NATO védereje miatt nem is tehetné meg. (MTI) Tőkés László cáfol Lapunk 1999. február 24-i számában Szexbotrány a püspökségen? címmel tu­dósítást közöltünk a bukaresti Adevarul, valamint az Evenimentul zilei című új­ságban megjelent, Tőkés László Király­­hágó-melléki református püspököt érin­tő írásokról. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke jogi képviselője út­ján cáfolatot juttatott el szerkesztősé­günkhöz, s ebben a maga, valamint egy­házkerülete nevében a személyével kap­csolatos vádakat visszautasítja. Leszö­gezi továbbá, hogy: „A hivatkozott, és valótlan adatokat tartalmazó romániai újságcikkek az ellenem folytatott kam­pány egyik részét képezik, mely kam­pány az én lejáratásomra és híveimnek tőlem való eltávolítására irányul”. Taktika és tehetetlenség Most éppen ott tartunk, hogy senki nem tud semmit. Illetve valaki bizto­san sok mindent tud, ám nem mondja. Amit mondanak, az fantasztikus, követhetetlen, illetve a politikai és jogi taktikázás olyan magas régióiba visz, ahol az egyszerű halandó csak szédeleg. Tegnap az történt ugyanis, hogy részint nem történt semmi. Nem történt meg, aminek megtörténtét várták, a kulturális miniszter lemondta a Nemzeti Színházzal kapcsolatos megállapodás aláírását. Gondolnánk e hírből, hogy az utolsó pillanatban fölmondott egy bonyolult csereüzletet, egy kompromisszumos paktumot. A fővárosi főpolgármester sajtótájékoztatóján elítélően is nyilatkozott a kormány halogató taktikájáról. Másrészt mégis aláírta a kormánynak a helyzet rendezésére vonatkozó elvi nyilatkozatát, és ezt a miniszter öröm­mel üdvözölte. Be kell vallanom, fogalmam sincs, ki mit gondol komo­lyan, és ki mit mond, vagy tesz pusztán taktikai megfontolásból, pusztán azért, hogy a másik félre tolja a nem cselekvés felelősségét. A megállapodásról különben mint fővárosi lakos azt sem tudom, egy­általán jó üzlet volna-e. Pénzügyileg persze biztosan. Valakinek. Valakik­nek. De vajon kárpótol-e bárkit is az Erzsébet téri korszerű színházi kom­binátért a konferenciaközpont, illetve a budai koncertterem? Összemérhe­­tők-e egymással mindezek. A magam részéről mindenesetre inkább men­nék színházba az Erzsébet térre, és szívesebben vennék egy konferencia­­központot a ligetben, mint fordítva. A főpolgármester nyilatkozatából leginkább arra lehet következtetni, hogy szerinte semmiből sem lesz semmi. Ha a miniszterelnök elhatároz­ta, hogy nem lesz színház, akkor nyilván az ellentételezésekre sem lesz szükség, így persze igen sok milliárdot meg lehet spórolni. Ez azonban nem lesz nyereség, hanem veszteség lesz az utolsó fillérig. Elveszítjük mindazt, ami nem épül meg. Mégsem a félbehagyott és az elmaradó kulturális beruházások fájnak nekem igazán. Eddig két civil szervezetet sodort válságba a Nemzeti Színház ügye. Az építészkamara és a színházi társaság egyaránt képtelen volt kezelni a dolgot, képtelen volt egységes álláspontra jutni, és álláspontját markánsan képviselni a kormányzat elgondolásaival szemben (vagy mellette). Nincs semmi csodálkoznivaló azon, hogy ezek a szakmai szervezetek éppolyan megosztottak, mint az egész társadalom. Csakhogy egy szakmai szervezet attól volna szakmai, hogy sokkal inkább szakmai és sokkal ke­vésbé politikai szempontok szerint intézi ügyeit, mint a politikusok, a pár­tok. A mi szakmai szervezeteink azonban mintha egyre kevésbé találnák helyüket a politikai demokráciában. A színházi szakmai szervezet — ko­rábban a szövetség, most a társaság — például sorra szenvedett vereséget a maga szempontjaival az önkormányzatoknál, amikor igazgatók vagy ép­pen egész társulatok sorsáról volt szó. Nem csoda, ha tíz esztendő kudarcsorozata megviselte a szakmai öntu­datot, a kezdetben sokat emlegetett civil kurázsit. Nem csoda, ha mind többször hallhattuk, hogy nemcsak a politikusok, az önkormányzati hiva­talnokok és képviselő-testületek csökönyösségén múlt egy-egy, a nyil­vánvaló szakmai értékrendet semmibe vevő döntés, de a szakma képvise­lői is furcsa szerepeket játszottak bennük. A prominensek például szorgal­masan hallgattak, amikor olyanok ellen kellett volna szólni, akiknek dön­tésétől legközelebb éppen az ő sorsuk függhetett. A Nemzeti Színház ügyéhez való viszony csak nyilvánvalóvá tette az eddig is tudható meg­osztottságot. A kormány erőszakos fellépése különös erővel hozta felszín­re a tehetetlenséget. S a civil szervezeteknek ez a bénasága talán a legelszomorítóbb lát­vány. Az Erzsébet téri gödör már rég nem a Nemzeti Színház hányatott sorsát mutatja, hanem a közmorál állapotát. Zappe László ► Önkor Ha ennek egyszer vége lesz, a szerbek évtizedekig fogják firtatni, mi történt. Meg fogják magyarázni, hogy egy őrültnek zseniális politikus hogyan szerezte és tartotta meg a személyi hatalmát, a rendszerváltás zavarában erőszakos nacionalizmussal átmentve egy bukásra ítélt kato­nai-bürokratikus szoldateszka uralmát is. Azt is meg fogják magyaráz­ni, hogy Szlobodan Milosevics hogyan züllesztette a szerbséget odáig, hogy a Nyugat kétszer is diadalmas háborús szövetségeséből a Nyugat megvetett és megbombázott háborús ellenfele legyen. Nehezebben, de azt is megmagyarázza majd az utókor, hogy miként lehetett Milosevics többször is szabadon megválasztott elnöke, elfogadott vezetője a sze­gény elődöknek. Ma viszont a szerbek pusztítás és pusztulás alanyai, nincs idő ma­gyarázni, hogy mi történik velük és általuk. Azt kellene firtatni, mi tör­ténik bennük, az agyukban és a szívükben. Egy katonásan lovagias temperamentumú, család- és vendégszerető, jólelkű nép tagjai váltak döbbenetesen nagy számban család- és vendéggyilkossá, a merész tem­peramentum sokukban civilek elleni, beteg lelkű vadsággá torzult. Nagy többségük hiszi és elhiszi a hivatalos propaganda kényszerképze­teit az ártatlanul szenvedő, elár­v­ult szerb népről, amely a keresztény­ség védőbástyája az ismét támadó iszlámmal szemben. Hiszi és elhiszi, hogy ha a nemzet bölcsője Koszovóban ringott, akkor sírig védeni kell, és az önvédelem célja minden eszközt szentesít. S nem érti, hogy az al­bán többségűvé vált Koszovó kizárólag jólét és demokrácia révén lett volna megtartható - nem az albánok, hanem Milosevicsék ellenében. Most csak annyit ért, hogy a légierőben erősebb Amerika el akarja ven­ni tőle Koszovót, s ezt talán még az oroszok sem tudják megakadályozni. Egy szerb lap karikatúráján Primakov az IMF egy zsák pénzéért kínálja tálcán Milosevicset a horogkeresztes Clintonnak. A rajz a szó szoros értel­mében halálosan pontos tükre a mostani szerb közhangulatnak. Másfél évtized elég volt ahhoz, hogy a szerb nemzeti büszkeség erősza­kos nacionalizmussá, majd bűnös és kóros sovinizmussá fajuljon. Ami ebből közveszélyes, vagyis a balkáni, európai, sőt világrendet fenyegeti, az a nagypolitika tárgya. Ez is eléggé érdekes lesz, talán túlzottan is. Ez is nagyon drága, mindenképpen túlzottan is: embermilliók sorsa múlik rajta. Másképp, de ugyanúgy rettenetes az, ami ebből önveszélyes a szer­­bekre nézve. Nemcsak azért, mert Koszovó esetleges (és Amerikában már elnöki szinten fontolgatott) elvesztése után kiválhat Jugoszláviá­ból Montenegró, Szerbiából pedig a szerb muzulmánok lakta Szan­dzsák is (korántsem mellékesen, újabb erőszakos szerb menekülthullá­mot árasztva a Vajdaságban szorongatott magyar kisebbségre). Hanem azért is, mert nyilvánvaló: egy tizenhárommilliós nemzet most súlyo­san beteg. Tudatbeteg. A kórokozót létfontosságú felismerni és azono­sítani, hiszen közvetlen szomszédunkról és könnyen fertőződő társé­e­günkről van szó. A „vírust” mítoszteremtő nacionalizmusnak hívják. Tünetei hosszan lappanganak. Eleinte csupán történelmi diadalok és sérel­mek emlegetése és felnagyítása, majd a különleges nemzetsors érzete jelent­kezik. Aztán kialakul az egyenes összefüggés képzete régvolt állapotok és mai fátumok között. S végül - de akkor már késő - a nemzet és az állam mi­tikus, mindennél fontosabb önértékké válik. Fontosabbá, mint a nemzeti bé­ke és az állami becsület, fontosabbá, mint a valóságos nemzeti érdek. Ekkor már délibáb látszik realitásnak, tévhit tűnik elemi igazságnak, és nemzeti ön­pusztítás tetteti magát hazafiságnak. Ekkor „honvédő erény” a más ajkúak, más vallásúak üldözése és pusztítása. S amikor már lövünk (főleg, ha válaszul ránk lőnek, bombáznak), ami­kor már mindenki ellenségnek látszik, akkor derül ki: évtizedekig mi ma­gunk voltunk a magunk ellenségei. Füzes Oszkár 3

Next