Népszabadság, 1999. április (57. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-01 / 76. szám
NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 1999. ÁPRILIS 1., CSÜTÖRTÖK Leálltak a jugoszláviai szállítások Jelentősen visszaesett a magyar–jugoszláv kereskedelmi forgalom a bombatámadások kezdete óta - mondta tegnap szegedi tudósítónknak Kozsudiné Somogyi Katalin, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara osztályvezetője. SZEGEDI TUDÓSÍTÓNKTÓL A kamara és az ITD Hungary Kft. által szervezett tegnapi szegedi konferencián, amely a hazánk és a balkáni országok közötti kereskedelmi kilátásokról szólt, a részvevő magyar vállalkozók arról számoltak be, hogy a jugoszláv oldalon változatlanul volna igény és fizetőképes kereslet a magyar árukra. A legnagyobb gond a kiszállítás. A magyar szállítók ugyanis a bombázás miatti veszélyre hivatkozva nem vállalják a fuvart. Pallos András, a belgrádi magyar nagykövetség mellett működő kereskedelmi szolgálat vezetője csak az egy héttel korábbi állapotról tudott beszámolni — a magyar külképviselet munkatársai ugyanis azóta Magyarországon tartózkodnak. Megemlítette: mint a térség legtöbb országával, így Jugoszláviával szemben is erős magyar külkereskedelmi aktívum tapasztalható. A magyar export mintegy 40 százaléka élelmiszer. Az egykori Jugoszlávia többi országában is komoly igény van a magyar élelmiszerek iránt, mert például Horvátországban a háború óta még nem erősödött meg az agrárgazdaság, és mind a belső fogyasztásra, mind az adriai idegenforgalom céljaira jelentős mennyiségű élelmiszert vásárolnak Magyarországon. A magyar cégeket nagyon komoly kár éri, ha a háborús helyzet elhúzódik. A déli határok menti területek már nem először szenvednek nagy gazdasági veszteségeket a délszláv háború miatt. Minden lehetőséget igyekeznek megragadni, hogy termékeiket eljuttassák a balkáni vevőkhöz. A konferencián szó esett arról az esetleg kihasználható lehetőségről, hogy Bosznia az utóbbi időben gyakorlatilag szabadkereskedelmi övezetet létesített Törökországgal, a boszniai szerb állam pedig Jugoszláviával. Megerősített ellenőrzés a magyar-jugoszláv határon mti-fotó Elavult a magyar stratégia? Nagy László szakértő a szövetséges akció kockázatairól A magyar biztonságpolitikai alapelvek szerint hazánknak alacsony intenzitású regionális konfliktusokkal kell számolnia, s védelmének is ilyenekre kell berendezkednie. Ezekre az elképzelésekre azonban rácáfol a Jugoszlávia ellen indított „békekikényszerítő” hadművelet. Sutba dobhatjuk-e az alapelveket? - kérdeztük Nagy László biztonságpolitikai kutatót. MUNKATÁRSUNKTÓL A jugoszláviai csapások elrendelése a NATO történetének legkockázatosabb döntése volt. A szövetség ezzel próbára tette a Moszkvával kialakult kiegyensúlyozott viszonyát - kezdte Nagy László, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem biztonsági tanulmányok tanszékének docense. - Moszkva azonban a lehetőségekhez képest visszafogottan reagált, hiszen egy nappal azután, hogy Jevgenyij Primakov kormányfő lemondta washingtoni útját, és bejelentették, Moszkva újra fontolgatja atomfegyverek telepítését Fehéroroszországba, Jelcin már azt mondta a tévében, hogy egyetlen orosz katona vére sem fog hullani Jugoszláviáért. Primakov keddi belgrádi útja pedig már jelzi, hogy Oroszország aktívan részt kíván venni a rendezésben, csakúgy, mint a rambouillet-i béketerv kidolgozása során. Ezzel Oroszország ismét megjelent a világpolitikai alakítói között, és elhárult a veszélye annak, hogy újfent kétpólusú, hidegháborúval fenyegető helyzet alakulhasson ki. A magyar védelem- és biztonságpolitikai alapelvekben pedig a kétpólusú világrend utáni helyzetre való felkészülés szerepel a leghangsúlyosabban, ilyen szempontból tehát nem vesztették aktualitásukat. A kutató szerint a jelenlegi jugoszláviai akció tétje az, hogy igazolást nyer-e a fegyveres etnikai tisztogatás a Balkánon vagy pedig a nemzetközi közösség útját tudja állni a Milosevics-rendszer kegyetlenségeinek. - A sikeres NATO- akció lehetővé tenné, hogy a rendezés után visszatérjünk az alacsony intenzitású konfliktusok korszakába, így az alapelvek ezen kitételén sem kellene változtatni - folytatta a kutató. - A csapások megindításánál csak akkor vállalna nagyobb kockázatot a NATO, ha eredmények nélkül abbahagyná a légitámadásokat. Az időnként elhangzó különvélemények ellenére, ebben a NATO-tagországok egyetértenek, ezért folytatják az akciókat. Szárazföldi beavatkozás esetén azonban sokkal nehezebb lenne megtalálni a közös nevezőt. Nagy László többek között ezért is valószínűtlennek tartja, hogy a szövetség szárazföldi hadműveleteket is tervezne. Egy ilyen beavatkozásnak sok NATO-katona esne áldozatul, s ezt nem fogadná el a tagországok közvéleménye. Orbán: A NATO biztonságot ad Távirati Stílusban MUNKATÁRSUNKTÓL A magyar Külügyminisztérium álláspontja szerint a koszovói polgári lakosság elleni népirtás folytatása megerősíti a NATO eltökéltségét, hogy az erőszak azonnali befejezését és a tárgyalásos kerethez való visszatérést a katonai csapások fokozásával kényszerítse ki. - A népirtásért felelősöknek számot kell adniuk tetteikért a háborús bűnök kivizsgálására az ENSZ BT által 1993 májusában létrehozott Nemzetközi Büntető Törvényszék előtt - mondta szerdán Horváth Gábor külügyi szóvivő. Horváth bejelentette, Martonyi János külügyminiszter német kollégája, Joschka Fischer meghívására ma Bonnban részt vesz azon a konferencián, amelyen az EU-trojka - Németország, Ausztria és Finnország -, valamint a Jugoszláviával szomszédos államok külügyminiszterei vitatják meg a válság által sújtott térség stabilizálásának, valamint a koszovói menekülteknek nyújtandó humanitárius segítség lehetőségeit. A tanácskozáson részt vesz Ogata Sadako, az ENSZ menekültügyi főbiztosa is. ŐRIZETBE VETTÉK Minszkben Alekszandr Lukasenko államfő öt politikai ellenfelét, köztük Mihail Csigir volt kormányfőt, valamint az ellenzék tervezte alternatív elnökválasztás négy szervezőjét. (MTI) EREDMÉNYTELENÜL távozott tegnap Belfastból Tony Blair brit és Bertie Ahern ír kormányfő. Az északír nemzetgyűlés pártjait nem tudták rávenni a fegyveres csoportok teljes leszerelésére. (MTI) KIJELÖLTE az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése a Törökországban bebörtönzött kurd lázadóvezér, Abdullah Öcalan perét figyelemmel kísérő nemzetközi megfigyelőket. A küldöttségben többek helyet kapott Bársony András, az MSZP politikus is. (AP) „Slota és Duray feltételezik egymást” - állítja a szlovák mezőgazdasági miniszter POZSONYI TUDÓSÍTÓNKTÓL Különbséget teszek a magyarok és a Magyar Koalíció Pártja között - jelentette ki tegnap Pavol Koncos baloldali mezőgazdasági miniszter a Meciar-párthoz közelálló pozsonyi nacionalista lapnak, a Slovenská republikának. — E párt egyes csoportjait ugyanolyan extrémnek tartom, mint a Szlovák Nemzeti Párt némely politikusát. Például Slota és Duray feltételezik egymást. Minél szélsőségesebb nézetekkel áll elő az egyik, annál inkább növekszik a népszerűsége a másiknak - mondta a miniszter, aki október óta éles vitában áll a magyar párttal a földalap irányítása miatt. Legutóbb Bugár Bélával, az MKP elnökével keveredett éles szóváltásba, s a pertől csak saját pártja vezetésének határozott óhajára állt el. Valószínűleg nem okoz örömet Koncos nyilatkozata sem a Demokratikus Baloldal Pártjában, sem a kormányban, hiszen csupán nemrég állapodtak meg a koalíciós pártok, hogy tartózkodni fognak a nyilvános vitáktól. A miniszter azonban nemcsak koalíciós partneréét bírálta, hanem a kormány külpolitikáját is. Közölte: ő volt az egyetlen miniszter, aki nem helyeselte azt a kormánydöntést, melynek értelmében megnyitották a szlovák légteret a NATO-gépek előtt. Ha Magyarország nem lenne a NATO tagja, akkor nem lehetne olyan határozottsággal kijelenteni, mint most, hogy senkinek az életét, biztonságát nem fenyegeti veszély - nyilatkozta a Magyar Rádiónak adott szokásos szerda reggeli interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő leszögezte: Jugoszláviának nem érdeke a konfliktus kiterjesztése Magyarországra, és ezt a NATO védereje miatt nem is tehetné meg. (MTI) Tőkés László cáfol Lapunk 1999. február 24-i számában Szexbotrány a püspökségen? címmel tudósítást közöltünk a bukaresti Adevarul, valamint az Evenimentul zilei című újságban megjelent, Tőkés László Királyhágó-melléki református püspököt érintő írásokról. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke jogi képviselője útján cáfolatot juttatott el szerkesztőségünkhöz, s ebben a maga, valamint egyházkerülete nevében a személyével kapcsolatos vádakat visszautasítja. Leszögezi továbbá, hogy: „A hivatkozott, és valótlan adatokat tartalmazó romániai újságcikkek az ellenem folytatott kampány egyik részét képezik, mely kampány az én lejáratásomra és híveimnek tőlem való eltávolítására irányul”. Taktika és tehetetlenség Most éppen ott tartunk, hogy senki nem tud semmit. Illetve valaki biztosan sok mindent tud, ám nem mondja. Amit mondanak, az fantasztikus, követhetetlen, illetve a politikai és jogi taktikázás olyan magas régióiba visz, ahol az egyszerű halandó csak szédeleg. Tegnap az történt ugyanis, hogy részint nem történt semmi. Nem történt meg, aminek megtörténtét várták, a kulturális miniszter lemondta a Nemzeti Színházzal kapcsolatos megállapodás aláírását. Gondolnánk e hírből, hogy az utolsó pillanatban fölmondott egy bonyolult csereüzletet, egy kompromisszumos paktumot. A fővárosi főpolgármester sajtótájékoztatóján elítélően is nyilatkozott a kormány halogató taktikájáról. Másrészt mégis aláírta a kormánynak a helyzet rendezésére vonatkozó elvi nyilatkozatát, és ezt a miniszter örömmel üdvözölte. Be kell vallanom, fogalmam sincs, ki mit gondol komolyan, és ki mit mond, vagy tesz pusztán taktikai megfontolásból, pusztán azért, hogy a másik félre tolja a nem cselekvés felelősségét. A megállapodásról különben mint fővárosi lakos azt sem tudom, egyáltalán jó üzlet volna-e. Pénzügyileg persze biztosan. Valakinek. Valakiknek. De vajon kárpótol-e bárkit is az Erzsébet téri korszerű színházi kombinátért a konferenciaközpont, illetve a budai koncertterem? Összemérhetők-e egymással mindezek. A magam részéről mindenesetre inkább mennék színházba az Erzsébet térre, és szívesebben vennék egy konferenciaközpontot a ligetben, mint fordítva. A főpolgármester nyilatkozatából leginkább arra lehet következtetni, hogy szerinte semmiből sem lesz semmi. Ha a miniszterelnök elhatározta, hogy nem lesz színház, akkor nyilván az ellentételezésekre sem lesz szükség, így persze igen sok milliárdot meg lehet spórolni. Ez azonban nem lesz nyereség, hanem veszteség lesz az utolsó fillérig. Elveszítjük mindazt, ami nem épül meg. Mégsem a félbehagyott és az elmaradó kulturális beruházások fájnak nekem igazán. Eddig két civil szervezetet sodort válságba a Nemzeti Színház ügye. Az építészkamara és a színházi társaság egyaránt képtelen volt kezelni a dolgot, képtelen volt egységes álláspontra jutni, és álláspontját markánsan képviselni a kormányzat elgondolásaival szemben (vagy mellette). Nincs semmi csodálkoznivaló azon, hogy ezek a szakmai szervezetek éppolyan megosztottak, mint az egész társadalom. Csakhogy egy szakmai szervezet attól volna szakmai, hogy sokkal inkább szakmai és sokkal kevésbé politikai szempontok szerint intézi ügyeit, mint a politikusok, a pártok. A mi szakmai szervezeteink azonban mintha egyre kevésbé találnák helyüket a politikai demokráciában. A színházi szakmai szervezet — korábban a szövetség, most a társaság — például sorra szenvedett vereséget a maga szempontjaival az önkormányzatoknál, amikor igazgatók vagy éppen egész társulatok sorsáról volt szó. Nem csoda, ha tíz esztendő kudarcsorozata megviselte a szakmai öntudatot, a kezdetben sokat emlegetett civil kurázsit. Nem csoda, ha mind többször hallhattuk, hogy nemcsak a politikusok, az önkormányzati hivatalnokok és képviselő-testületek csökönyösségén múlt egy-egy, a nyilvánvaló szakmai értékrendet semmibe vevő döntés, de a szakma képviselői is furcsa szerepeket játszottak bennük. A prominensek például szorgalmasan hallgattak, amikor olyanok ellen kellett volna szólni, akiknek döntésétől legközelebb éppen az ő sorsuk függhetett. A Nemzeti Színház ügyéhez való viszony csak nyilvánvalóvá tette az eddig is tudható megosztottságot. A kormány erőszakos fellépése különös erővel hozta felszínre a tehetetlenséget. S a civil szervezeteknek ez a bénasága talán a legelszomorítóbb látvány. Az Erzsébet téri gödör már rég nem a Nemzeti Színház hányatott sorsát mutatja, hanem a közmorál állapotát. Zappe László ► Önkor Ha ennek egyszer vége lesz, a szerbek évtizedekig fogják firtatni, mi történt. Meg fogják magyarázni, hogy egy őrültnek zseniális politikus hogyan szerezte és tartotta meg a személyi hatalmát, a rendszerváltás zavarában erőszakos nacionalizmussal átmentve egy bukásra ítélt katonai-bürokratikus szoldateszka uralmát is. Azt is meg fogják magyarázni, hogy Szlobodan Milosevics hogyan züllesztette a szerbséget odáig, hogy a Nyugat kétszer is diadalmas háborús szövetségeséből a Nyugat megvetett és megbombázott háborús ellenfele legyen. Nehezebben, de azt is megmagyarázza majd az utókor, hogy miként lehetett Milosevics többször is szabadon megválasztott elnöke, elfogadott vezetője a szegény elődöknek. Ma viszont a szerbek pusztítás és pusztulás alanyai, nincs idő magyarázni, hogy mi történik velük és általuk. Azt kellene firtatni, mi történik bennük, az agyukban és a szívükben. Egy katonásan lovagias temperamentumú, család- és vendégszerető, jólelkű nép tagjai váltak döbbenetesen nagy számban család- és vendéggyilkossá, a merész temperamentum sokukban civilek elleni, beteg lelkű vadsággá torzult. Nagy többségük hiszi és elhiszi a hivatalos propaganda kényszerképzeteit az ártatlanul szenvedő, elárvult szerb népről, amely a kereszténység védőbástyája az ismét támadó iszlámmal szemben. Hiszi és elhiszi, hogy ha a nemzet bölcsője Koszovóban ringott, akkor sírig védeni kell, és az önvédelem célja minden eszközt szentesít. S nem érti, hogy az albán többségűvé vált Koszovó kizárólag jólét és demokrácia révén lett volna megtartható - nem az albánok, hanem Milosevicsék ellenében. Most csak annyit ért, hogy a légierőben erősebb Amerika el akarja venni tőle Koszovót, s ezt talán még az oroszok sem tudják megakadályozni. Egy szerb lap karikatúráján Primakov az IMF egy zsák pénzéért kínálja tálcán Milosevicset a horogkeresztes Clintonnak. A rajz a szó szoros értelmében halálosan pontos tükre a mostani szerb közhangulatnak. Másfél évtized elég volt ahhoz, hogy a szerb nemzeti büszkeség erőszakos nacionalizmussá, majd bűnös és kóros sovinizmussá fajuljon. Ami ebből közveszélyes, vagyis a balkáni, európai, sőt világrendet fenyegeti, az a nagypolitika tárgya. Ez is eléggé érdekes lesz, talán túlzottan is. Ez is nagyon drága, mindenképpen túlzottan is: embermilliók sorsa múlik rajta. Másképp, de ugyanúgy rettenetes az, ami ebből önveszélyes a szerbekre nézve. Nemcsak azért, mert Koszovó esetleges (és Amerikában már elnöki szinten fontolgatott) elvesztése után kiválhat Jugoszláviából Montenegró, Szerbiából pedig a szerb muzulmánok lakta Szandzsák is (korántsem mellékesen, újabb erőszakos szerb menekülthullámot árasztva a Vajdaságban szorongatott magyar kisebbségre). Hanem azért is, mert nyilvánvaló: egy tizenhárommilliós nemzet most súlyosan beteg. Tudatbeteg. A kórokozót létfontosságú felismerni és azonosítani, hiszen közvetlen szomszédunkról és könnyen fertőződő társéegünkről van szó. A „vírust” mítoszteremtő nacionalizmusnak hívják. Tünetei hosszan lappanganak. Eleinte csupán történelmi diadalok és sérelmek emlegetése és felnagyítása, majd a különleges nemzetsors érzete jelentkezik. Aztán kialakul az egyenes összefüggés képzete régvolt állapotok és mai fátumok között. S végül - de akkor már késő - a nemzet és az állam mitikus, mindennél fontosabb önértékké válik. Fontosabbá, mint a nemzeti béke és az állami becsület, fontosabbá, mint a valóságos nemzeti érdek. Ekkor már délibáb látszik realitásnak, tévhit tűnik elemi igazságnak, és nemzeti önpusztítás tetteti magát hazafiságnak. Ekkor „honvédő erény” a más ajkúak, más vallásúak üldözése és pusztítása. S amikor már lövünk (főleg, ha válaszul ránk lőnek, bombáznak), amikor már mindenki ellenségnek látszik, akkor derül ki: évtizedekig mi magunk voltunk a magunk ellenségei. Füzes Oszkár 3