Népszabadság, 1999. július (57. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-07 / 156. szám
6 NÉPSZABADSÁG VILÁGTÜKÖR 1999. JÚLIUS 7., SZERDA Montenegró dacol Belgrád nyomásával - mondta lapunknak Milo Djukanovics, a kisebbik jugoszláv tagköztársaság elnöke Szlobodan Milosevics diktatúrája végnapjait éli, bukása után remélhetőleg megkezdődhet Szerbia demokratizálása, ami érdeke Montenegrónak - nyilatkozta lapunknak Milo Djukanovics. A kisebbik jugoszláv tagköztársaság elnöke azonban hozzáfűzte, hogy Szerbiában még nem alakult ki a demokratikus erőknek az a tábora, amely képes lenne szembeszállni a diktatúrával. A politikus szerint Milosevics irracionális és diktatórikus uralkodási módszerei tragédiába sodorták a szerbséget, Koszovó-politikájával pedig megcsonkította Jugoszlávia szuverenitását. Djukanovics megerősítette: Montenegró mindenben segíti a hágai Nemzetközi Törvényszéket, amely háborús bűnök elkövetésével vádolja Milosevicset. A montenegrói elnök cáfolta, hogy Jugoszlávia államfője akar lenni, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Podgorica támogatja az egész ország demokratizálását. Ha azonban Belgrád továbbra is ellenkezik, Djukanovics elképzelhetőnek tartja a népszavazást (a 680 ezer lakosú) Montenegró státusáról. — Irracionális politikájával Szlobodan Milosevics a szerb nép történelmének legtragikusabb fejezetét írta meg. A nagy nemzeti felbuzdulás kezdetén a „minden szerb egy államban” jelszóval meghirdetett program idővel a milosevicsi politika leggyászosabb csődjének szimbólumává vált. Akár Horvátországban, akár Boszniában - amelyet fel is darabolt - fogott hozzá a szerbek oltalmazásához, a „megsegítetteknek” mindenhonnan menekülniük kellett. A menekülés útvonalát sírok övezik, amelyekben nem csak szerbek nyugszanak — mondta lapunknak Milo Djukanovics. Protektorátus A montenegrói elnök a szerbek legutóbbi tragédiájával kapcsolatban emlékeztetett: az ország integritásának megőrzésére hivatkozó Milosevics, aki 1989-ben Koszovót és a Vajdaságot is megfosztotta autonómiájától, egy éve még hallani sem akart arról, hogy polgári megfigyelőket engedjen a dél-szerbiai tartományba. A NATO beavatkozását követően és hatalmas pusztítások árán azután már abba is beleegyezett, hogy Koszovót nemzetközi protektorátus alá helyezzék, amivel Jugoszlávia elveszítette a terület feletti szuverenitását. - Montenegró már a háború előtt sürgette a nemzetközi jelenlétet Koszovóban - fűzte hozzá Djukanovics, abban a reményben, hogy ez hozzájárul az ottani lakosság körében tapasztalható bizalmatlanság eloszlatásához. Ma már a gyűlölet, a félelem és a bosszú az úr a tartományban, ahonnan menekülnek a szerbek. Mielőbb a helyszínre kell telepíteni a teljes KFOR-kontingenst, amely mindenkinek védelmet nyújtana, különösen pedig a Koszovóban élő szerbeknek és montenegróiaknak, akik ki vannak téve az albán szélsőségesek bosszújának. A mai helyzetért Belgrád a felelős, tíz éve semmilyen érdemi politikai lépést nem tett a problémák megoldásáért. Helyette véres konfliktusba rángatta a Koszovóban élőket, kiprovokálta a NATO beavatkozását, pusztulásba sodorva, majd magára hagyva mindenkit a tartományban - véli Djukanovics. A politikus szerint a milosevicsi rezsim elfordult a becsapott koszovói szerbektől, sőt megvereti őket, ha sérelmeik miatt Belgrádban próbálnak tiltakozni. Milosevics rendszere nem akar szembesülni politikájának következményeivel, figyelemre sem méltatja a szerb egyházi méltóságok és a koszovói szerbek képviselőinek sorozatos bírálatait - tette hozzá. Djukanovics teljesen hiábavalónak tartja a háborút. Mint mondta, egyetlen vereség sem ér meg több ezer áldozatot és olyan pusztításokat, amelyek Koszovóban történtek. - Csak Milosevics rezsimje ringatta magát abban a hitben, hogy előnyt kovácsolhat a nép szerencsétlenségéből. Ehelyett Milosevics olyan államfőként sodródott karrierje végállomásáig, akit háborús bűnök elkövetésével vádolnak - jegyzi meg. A montenegrói elnök ugyanakkor figyelmeztet: Miloseviccsel ellentétben, aki bár a daytoni békemegállapodás aláírásával elfogadta a hágai Nemzetközi Törvényszék illetékességét, mégsem hajlandó együttműködni vele, Montenegró kész mindenben segítségére lenni a nemzetközi bírói testületnek. A politikus állítja: - Minden háborús bűnösnek bíróság előtt kell felelnie. Ennyivel tartozunk az áldozatoknak. Djukanovics úgy véli, a jugoszláv politikusok közül akár többen is esélylyel pályázhatnak Milosevics helyére, természetesen az alkotmányos lehetőségek adta keretek között. A legfontosabbnak mégis azt tartja, hogy a hatalmat senki ne sajátíthassa ki Milosevics módjára. Hangsúlyozza: - Én nem pályázom az ő helyére, minden tervem kizárólag Montenegróhoz kapcsolódik; igyekszem a legjobban ellátni jelenlegi funkciómat. Az elnök bízik benne, hogy képes lesz a modern politikai stílust meghonosítani Jugoszláviában, ugyanis a két tagköztársaság fejlődését és az élet minőségének megváltoztatását egy államszövetségen belül képzeli el. - Olyan országhoz kívánunk tartozni, amelyben tiszteletben tartják Montenegró történelmi és állami hagyományait, a demokrácia szabályait, az emberi jogokat, nemzeti érdekeinket, és egyenrangú félként kezelnek bennünket. Ezekből a követeléseinkből nem vagyunk hajlandóak engedni - erősíti meg a Podgoricában uralkodó nézetet. Jövőkép Montenegró saját gazdaságának fejlesztésére, demokratikus intézményrendszerének megszilárdítására törekszik, hogy bekapcsolódhasson az euroatlanti integrációs folyamatokba. A célkitűzéseket ismertető Djukanovics ugyanakkor úgy véli: Szerbiában még nem alakult ki a demokratikus erőknek az a tábora, amely képes lenne szembeszállni Milosevics diktatúrájával és a montenegróihoz hasonló demokratikus jövőképet felvázolni. Az elnök szerint a jugoszláv belpolitika kétpólusú: az egyiken a Montenegró által képviselt demokratikus, európai irányultságú és a reformokat támogató értékrend helyezkedik el, a másikon pedig a bezárkózó gazdaságra építő milosevicsi autokrata rendszer. Ez utóbbi politikai és gazdasági nyomással megpróbálja elfojtani a Montenegróban kibontakozó folyamatokat. Elszántságát bizonyítja, hogy még a humanitárius segélyeket sem engedi be köztársaságunkba - mondja. Montenegró elnöke állítja: Podgorica eddig sikeresen ellenállt a belgrádi nyomásnak és megőrizte a köztársaság békéjét. Szerinte a közelmúltban sem történt komolyabb baj, amikor Milosevics esztelen politikája és a nemzetközi közösséggel történt konfrontációja miatt az egész ország teljesen feleslegesen háborúba keveredett a NATO-val. Montenegróban életképes demokratikus folyamat bontakozik ki, a köztársaság érdekében felgyorsítjuk a megkezdett politikai és gazdasági reformokat. Terveinket Jugoszláviában kívánjuk megvalósítani. Szerbiának is azért javasoltuk az államszövetségen belüli eddigi viszonyunk felülvizsgálását, hogy nagyobb lendületet adhassunk reformjainknak és hozzájárulhassunk Jugoszlávia demokratizálásához - mondja a montenegrói elnök. - Ha viszont Belgrád nem támogatja törekvéseinket - toldja meg Montenegrónak nem lehet érdeke, hogy mások miatt feláldozza jövőjét. Élni fog alkotmányos jogával, és népszavazás révén kíván meggyőződni arról, vajon a montenegróiak a jövőben is maradnának-e a közös államban. Túl a nehezén? A Montenegróra gyakorolt belgrádi nyomás a köztársaság destabilizálásával fenyegetett és azzal, hogy felborítja a nyugalmat, és veszélybe sodorja a demokráciát. Ezt szerencsére sikerült meghiúsítani, és bebizonyítani, hogy Montenegró a Balkán-félszigeten a demokrácia egyik fontos központja. Megpróbáljuk megakadályozni azt is, hogy a Koszovóból kivont katonai és rendőri erőket Montenegróba telepítsék - közölte Djukanovics. A köztársasági elnök mindazonáltal úgy véli: a legnehezebb időket valószínűleg már maguk mögött hagyták. Djukanovics szerint amíg Milosevics hatalmon lesz, megpróbálja destabilizálni Montenegrót. A politikus attól tart, hogy a jugoszláv elnök ezzel akarja magát kárpótolni az eddigi kudarcaiért. - Szembeszállunk minden további próbálkozásával, a montenegróiak ugyanis nagyon jól ismerik kártékony politikájának destruktív jellegét. Ez a politika a teljes összeomlás előtt áll. Helyén egy demokratikus Jugoszláviát kell felépíteni. Montenegró erőteljesen fogja támogatni a szerbiai demokratikus erőket, Szerbiát azonban mi képtelenek vagyunk Podgoricából a helyes útra téríteni. Ez kizárólag a szerbek joga és kötelessége. Egy dolog azonban vitathatatlan: Miloseviccsel nem lesz demokrácia Szerbiában - hangsúlyozza a montenegrói elnök. Szabó József Nem pályázom Milosevics helyére --------------------------------------------------------------------| HIRDETÉS |-------------------------------------------------------------------- Lehet-e igazi választás? A Trójai Faló, avagy piacfelvásárlás báránybőrben A távközlési törvény módosításával beszűkültek a lehetőségek a kábeltelevíziós piacon. Emlékeztetőül: az országgyűlés módosította a távközlési törvényt, így a távközlési társaságok nem építhetnek hálózatot ott, ahol telefonszolgáltatóként is működnek. A MATÁV mint felelősen gondolkodó gazdálkodó szervezet természetesen a döntés szellemében fog eljárni, sajnálja azonban, hogy a módosítás egyik kedvezményezettje, meg sem várva a törvény hatályba lépését, megkezdte a piac felvásárlását és versenytársai lejáratását. Veszthetnek-e Önök, kábeltévé előfizetők ezen a döntésen bármit is? Bizonyosan. Azért, mert a helyi telefonszolgáltató - például a MATÁV — nem tehet Önnek versenyképes ajánlatot, hogy a háztartásához amúgy is kiépített jó minőségű hálózaton olcsó és magas színvonalú szolgáltatást nyújtson. A jogszabály-módosítás értelmében a koncessziós telefontársaságok hálózatfejlesztése a kábeltévés piacon nem folytatódhat, s így alternatívaként nem fizethet elő ezek bizonyítottan kiváló minőségű szolgáltatására a más cégben csalódott előfizető. De vesztes az ország infrastruktúrája is, hiszen ez a döntés a tőkeerős és fejlesztésben leginkább érdekelt vállalatokat zárja ki a hálózatépítésből. Kijelenthetjük, döntő lépés történt annak érdekében, hogy Magyarország polgárai ne vehessék igénybe egyazon cég szolgáltatásait (telefont, kábeltévét), ezzel leegyszerűsítve életüket például olyan apróságokkal, hogy egy szolgáltatóval álljanak kapcsolatban, több szolgáltatás előfizetéséért cserébe jelentős kedvezményekben részesüljenek, egyetlen számlát kapjanak stb. A versenyből kizártak egy kört, azokat a telefontársaságokat, amelyek az elmúlt években sok száz milliárd forintot fektettek egy európai színvonalú hálózat kiépítésébe. A legnagyobb magyar telekommunikációs vállalatot, amelyik rendre teljesítette fejlesztési ígéreteit, ezzel biztosítva azt, hogy Budapest telekommunikációs világvárossá váljon. A törvény módosításáért lobbizó cég a piac több mint 30%-át megszerezte, több vidéki városban és budapesti kerületben monopolszolgáltató. Miközben nem mulasztja el figyelmeztetni az önkormányzatokat, akkor józanok, és akkor veszik figyelembe a „választópolgárok valós érdekeit", ha az ő szolgáltatásai mellett „teszik le a voksot”. A MATÁV nem ígérget és nem figyelmeztet. Fejleszt és készül a versenyre. Várja a versenyt és üdvözli az új szereplőket. És hisz abban, hogy a fogyasztó nem vagy csak rövid ideig manipulálható. Sem árak megkérdőjelezhető összevetésével, sem fogyasztóvédő álruhába bújva, különösen nem egy olyan cég által, amely ellen számos versenyhivatali eljárás folyik erőfölénnyel való visszaélés miatt. Ha pedig farkast lát báránybőrben , felkiált. Egymás közt jól|^ * matáv Barak: csapdák és esélyek Ehud Barak megválasztott izraeli miniszterelnök mintha bizonyítani kívánta volna az ismert Parkinson-törvény igazságát, hogy tudniillik minden munka elvégzése annyi ideig tart, amennyi idő van az elvégzésére. Most pénteken járt volna le a törvény adta 45 napos határidő a kormányalakításra, és Barak kormányával kedden a parlament elé állt. Ha a törvény, tegyük fel, csak harminc napot engedélyezett volna neki, alighanem a választási eredmények kihirdetése utáni huszonkilencedik napon mutatta volna be kormányát a knesszetnek. Nem lenne azonban igazságos egyedül Barakot hibáztatni a kormányalakítás elhúzódása miatt. Helyzete korántsem volt könnyű. A miniszterelnöki választást ugyan meggyőző fölénnyel nyerte meg, a parlamenti választásokon viszont pártja nem volt túl sikeres: a 120 tagú knesszetbe csak huszonhat képviselőt küldhet. Ez egyébként az egyedülálló izraeli választási rendszer egyik csapdája: a miniszterelnök személyére adott szavazatok koncentrálódnak, a pártlistákra adott szavazatok szétszóródnak. Baraknak a tizenöt pártfrakcióból álló parlamentben kellett a kormánytöbbséget kialakítania. A számba jöhető partnerek majd mindegyike megpróbálta zsarolni a szorult helyzetben lévő Barakot, másrészt azonban ugyanők Barak kegyeire voltak utalva, ha be akartak kerülni a kormányba - márpedig majd mindegyikük be akart kerülni. A tárgyalások negyven-egynéhány napja tehát a kölcsönös fenyegetések, félelmek, átkaroló és megkerülő manőverek időszaka volt, és ezek jellegüknél fogva szinte arra ítéltettek, hogy az utolsó pillanatban fejeződjenek be. Barak ez idő alatt nagy szívósságról, türelemről és hidegvérről tett tanúságot. A tárgyalások egyik fárasztó fordulója után az ultraortodox Sasz párt egyik miniszterjelöltje őszintén, szinte csodálattal meg is jegyezte: - Most értettem meg, miért volt Barak vezérkari főnök, mi meg csak amolyan krumplifejek. Végül is Baraknak hetvenöt képviselőt számláló koalíciója van a 120 tagú knesszetben. Izraelben a nyolcvanas évek nemzeti egységkormányának időszaka óta nem volt ilyen széles alapokon nyugvó koalíció. Részesei baloldaliak és jobboldaliak, világiak és ortodoxok, békepártiak és szélsőségesek is. Ereje, hogy egyik párt sem a mérleg nyelve benne, egyetlen párt kiválása sem ingathatja meg a kormány többségét. Ereje, persze, egyúttal gyengéje is: túl sok és túl sokféle pártnak kell együttműködnie. Senki - alighanem maga Barak sem - érzi úgy, hogy a kormány „a megálmodott menyasszony”. Volt lehetőség egy kisebb, hatvanhat képviselő támogatását élvező, egységesebb kormány megalakítására. Barak azonban okulva a Rabin-kormány tapasztalatán, úgy érezte, hogy csak erőteljes parlamenti és társadalmi támogatással lehet végrehajtani a megígért mélyreható társadalmi reformokat (alkotmány elfogadása, korrupció kiirtása, nevelésügyi reformok) és elfogadtatni a palesztinokkal és a szíriaiakkal kötendő - egyáltalán nem problémamentes — béke feltételeit. A koalíciót vagy úgy lehetett volna kiszélesíteni, hogy bevonják a keleti (szefárd) zsidókat tömörítő ultraortodox Sasz pártot (végül ez történt), vagy a Likudot, a vesztes és távozó Benjámin Netanjahu miniszterelnök pártját. Felmerült mindkét párt bevonásának lehetősége is, de ebben az esetben Barak Munkapártja elenyésző kisebbségben találta volna magát a kormányban, amely így teljesen cselekvésképtelenné vált volna. Ezért ez a lehetőség nagyon hamar lekerült a napirendről. A döntés a Sasz és a Likud között stratégiai jellegű volt. A Likuddal könnyebb lett volna végrehajtani a belső reformokat és megtisztítani a közéletet a legnagyobb felháborodást kiváltó korrupciós ügyektől, de a Likud óriási akadályokat gördített volna a békefolyamat elé, és veszélyeztette volna a sikerét. A Sasz - miután csakis saját anyagi ügyei érdeklik - hajlandó támogatni a békeprogramot, de velejéig korrupt. Szellemi vezetője, Ovadja Joszéf rabbi őszintén és nyíltan beszélt: „A gonoszok nem voltak hajlandók tárgyalni velünk, amíg pártunk elnöke, Aije Déri (a korrupciós ügyei miatt négyévi börtönre ítélt volt belügyminiszter) le nem mond. Nekünk pedig százmillió sékel adósságunk van. Hogyan fizetjük vissza, ha nem leszünk a kormányban?” A Sasz párttal szembeni hangulatot egyébként jól tükrözte a Davar Aher izraeli vicclap, amikor a Sasz-vezetők szájába a következő szöveget adta: „Barak öt miniszteri tárcát kínál nekünk: egy minisztériumot, amelyben egyáltalán nincs lehetőség lopni, kettőt, amelyben erre alig-alig van lehetőség és kettőt, amelyben nehezen lehet lopni. Inkább ajánlana nekünk csak két minisztériumot, de olyant, amelyben nyugodtan és normális körülmények között lophatnánk.” Déri lemondott, de a Sasznak a kormányban való részvétele így is mély csalódást okozott, és bizalmatlanságot váltott ki Barak leghűségesebb hívei között. Úgy látszik, hogy Barak számolt ezzel. A Sasz bevonásával nyilván takaréklángra tette a belső társadalmi reformokat, feltehetően azért, hogy szabadabb keze legyen békepolitikája terén. Ez az egyébként, amit Clinton elnök, az Európai Unió és mindenekelőtt a vezető arab politikusok elvárnak tőle, és ezért fogadták Barak választási győzelmét reményteljes fejleményként. Néhány hónapon belül kiderül, előremozdul-e a békefolyamat, vagyis hogy a kormánykoalíció összeállításánál jó lóra tett-e Barak. Természetesen - mint ezt egy izraeli hírmagyarázó megjegyezte - ez attól is függ, hogy a másik oldal „nem viselkedik-e ostobán és csökönyösen”. Mert erre is volt már példa. Tel-Aviv, 1999. július Yehuda Lahav