Népszabadság, 2000. március (58. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-01 / 51. szám

4 ______________________________________KWZK_____________________| __________________________________________________ A SZERENCSEJÁTÉK RT. JÁTÉKAINAITE HETI FŐNYEREMÉNYEI 0. ^—| ^ Q 35 MILLIÓ FT | 70 MILLIÓ FT | 20 MILLIÓ FT | 200 MILLIÓ FT ÚJ KERESZTREJTVÉNY SORSJEGY Már három szóval nyer! Csúcsnyeremény 5 millió forint. 2 NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA 2000. MÁRCIUS 1., SZERDA Haider úgy megy, hogy marad? Schüssel osztrák kancellár a koalíció folytatását ígéri Folytatás az 1. oldalról Haider tegnapi rádión­yilatkozatában, már Karintiában, arról beszélt, hogy az FPÖ egyszerű tagjaként továbbra is a kormány rendelkezésére áll tanácsaival, annál is inkább, mert rendkívül fontos­nak tartja a bábáskodásával létrejött kor­mányprogram megvalósulását. Susanne Riess-Passer saját személyét nevezte a folyamatosság garanciájának, s utalt arra, hogy Haider elnöklete mel­lett immár ötödik éve ő tölti be a párt ügyvezető tisztségét. A tegnapi kor­mányülés után hangsúlyozta: átvállal minden, Haider által aláírt kötelezettsé­get - s ennek jegyében máris aláírta a kormányprogramot kísérő preambulu­­mot. Michael Krüger igazságügyminiszter napok óta rebesgetett távozásának pon­tos oka nem ismert, de megfigyelők va­lószínűnek tartják, hogy rossz visszhan­got keltő nyilatkozatai éppúgy szerepet játszanak, mint az, hogy a bírói testület körében elutasításra talált kinevezése és igazságügyi politikai koncepciója. Riess-Passer az emberi tényezőt, a vá­ratlan megterhelés miatti betegséget emelte ki. Haider távozását az FPÖ soraiban megértés, a koalíciós partnernél szokat­lan tartózkodás fogadta, az ellenzék vi­szont a lépést a politikustól megszokott taktikázásnak tekinti. Feltűnő volt, hogy az ÖVP vezető politikusai a bejelentés éjszakáján nem voltak elérhetőek, s Schüssel kancellár fél nappal későbbi el­ső nyilatkozatában csupán azt nyugtáz­ta, hogy tudott Haider szándékáról, s el­fogadja az érvelését. A kancellár utalt arra, hogy az alig 25 napja hivatalban lé­vő kabinetre soha nem látott méretű nyomás nehezedett, ami reményei sze­rint most majd enyhül. Schüssel arról is nyilatkozott, hogy Haider lemondása nem változtatja meg a koalíciós együtt­működést. Az ellenzéki zöldek és a Szociálde­mokrata Párt politikusai nem várnak vál­tozást Haider lemondásától. Alfred Gusenbauer, az SPÖ kijelölt elnöke biz­tosra veszi, hogy a szabadságpárti kor­mánytagokat eztán is Haider mozgatja, s a zöldek elnökével egyetemben olyan sakkhúzásról beszél, amely előkészíti a visszatérést, amennyiben mentesíti Haidert a kormány rossz működésének következményeitől. Gusenbauer felelőt­lenségnek nevezte Haider lemondását, s az első külföldi visszhangokból azt a vé­leményét látja megerősítve, hogy Euró­pa nem tekinti megnyugtatónak e lépést. Sz. J. Távirati Stílusban TÖBBNEMZETISÉGŰ műszaki ala­kulat megalakításáról és működtetéséről állapodott meg Ukrajna, Románia, Ma­gyarország és Szlovákia katonai vezeté­se. A dokumentumot a Tisza néven mű­ködő egység felállításáról májusban írják alá az érintett országok képviselői. Az alakulat a kárpátaljai régió lakosainak nyújt segítséget árvizek esetén. (MTI) BŰNÖSNEK TALÁLTA a kanadai bí­róság Helmut Oberlander hetvenéves ukrán származású férfit, amiért eltitkolta náci múltját, amikor kanadai állampol­gárságért folyamodott. A férfi a bíróság előtt azzal védekezett, hogy Ukrajna né­met megszállásakor egy náci rohamosz­tagba kényszerítették. (MTI) DILIBE LÁTOGATOTT tegnap Abdurrahman Wahid indonéz elnök. Kelet-Timor fővárosában ezrek üdvözöl­ték az államfőt, aki azzal a céllal érke­zett, hogy lerakja a jövőbeni független Kelet-Timor és Indonézia közötti nor­mális kapcsolatok alapjait. (MTI) NÉGYRE EMELKEDETT azoknak a korzikai nacionalistáknak a száma, aki­ket két nap alatt helyeztek rács mögé a francia hatóságok. Azzal gyanúsítják őket, hogy tavaly pokolgépes akciókat hajtottak végre Ajaccióban. (AFP) ÉLETFOGYTIGLANRA ÍTÉLTÉK a katari emír unokatestvérét, a kormány korábbi tagját a hatalom elleni 1996-os összeesküvésben betöltött szerepéért. A bíróság azzal indokolta a döntését, hogy az egykori gazdasági és kereskedelmi miniszteri posztot is betöltő Hamad al- Szani sejk volt a szellemi vezére a kata­ri emír elleni összeesküvésnek. (AP) ________Portré_________ Karrierje csúcsán a „Királykobra” Az 1961-es felső-ausztriai születésű Susanne Riess-Passer jogi egyetemet végzett. Pártkar­­rierje 1987-ben kezdődött, amikor Haider - alig egy évvel pártelnöki megbízatása után - őt ne­vezte ki sajtófőnökévé. 1991-ben parlamenti, 1996-ban EU-képviselővé választották. Ugyan­ebben az évben Haider őt nevezte ki országos ügyvezetővé. Felemelkedését nem utolsósorban Haider iránti teljes lojalitásának köszönheti, amely fe­ledtette néhány politikai kudarcait is. Ezek kö­zül a legmaradandóbb az 1998-as sikertelen alá­írásgyűjtés az euró elleni népszavazáshoz. A tavalyi európai parlamenti választási kam­pányon sem szerepelt túl jól, viszont többi párt­társától eltérően mindeddig elkerülte az erős és szalonképtelen megnyilatkozások csapdáját. Kétségtelen erőssége, ahogyan párton belüli feladatait elvé­gezte: a legemlékezetesebb az az eset, amikor a salzburgi tar­tományi szervezetben tett rendet, kíméletlen következetesség­gel, tekintet nélkül a nem kevés emberáldozat­ra. Esküdt politikai ellenfele, a tiroli szervezet miatta az FPÖ-ből kilépett vezetője nevezte el a többnyire hideg fejjel érvelő politikust „Király­kobrának”. Riess-Passer háromhetes alkancellári tevé­kenysége alatt nem kevésszer szembesült Haider kifogásolható kijelentéseivel: ezekkel a kormányprogram vonatkozó és a kabinet szá­mára irányadó részeit szegezi szembe. Másrészt Haider korábbi nemzetiszocialista színezetű megjegyzéseitől elhatárolódik, és azokkal kap­csolatban minduntalan idézi a tavaly novembe­ri bocsánatkérést. Korábbi terve - miszerint csak 1999-ig marad a politikában, és azután gyermeket hoz a világra - most bizonytalan időre kitolódik. Egyelőre sikerült távol tartani politikai karrierjétől azt a családi gondját, hogy férjét vállal­kozásának csődje miatt bírósági eljárás fenyegeti. Szászi Júlia Susanne Riess-Passer Brüsszel és Washington nem hisz a bécsi változásban Sem az EU-elnökség, sem az Európai Bizottság nem változtat az álláspont­ján Jörg Haider lemondása után. Az unió tagországai ezentúl önállóan döntik el, módosítanak-e a Béccsel fenntartott viszonyon. Washington je­lezte: a szabadságpárti vezető lelépése nem oszlatta el aggodalmait. ____________HÍRÖSSZEFOGLALÓNK____________ A portugál soros EU-elnökség nevében António Guterres bejelentette: nem lát lehetőséget arra, hogy gyorsan helyre­­álljanak a politikai kapcsolatok Ausztria és a másik tizennégy EU-tagállam kö­zött - jelentette brüsszeli tudósítónk. Hasonló szellemben nyilatkozott Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai felelőse, a NYEU főtitkára. - A politikai bojkott Haider távozása után is fennmarad,­­ mondta Guterres, aki szerint a központi kérdés nem Haider személyisége, hanem pártjának a természete. A tagállamok tegnap óvato­san üdvözölték a Szabadságpárt vezéré­nek döntését; mostantól valamennyi EU-tag önállóan dönti el, módosít-e a hozzáállásán. Martonyi János magyar, Bronislaw Geremek lengyel és Jan Kaván cseh kül­ügyminiszter és a brit diplomácia irányí­tója, Robin Cook tegnapi londoni tárgya­lásain is az az álláspont érvényesült, hogy Haider lelépése nem befolyásolja az EU elutasító álláspontját, mert nem az FPÖ vezetését, hanem annak az osztrák kor­mányban való részvételét tartja elfogad­hatatlannak. Mint arról londoni tudósí­tónk beszámolt, a külügyminiszterek ki­emelték, hogy az osztrák kormány nem tartóztathatja fel az EU-bővítést. Martonyi külön is elmondta, hogy Haider lemondását nem tekinti jelentős lépés­nek. Egyedül Olaszország külügyminiszte­re, Lamberto Dini érvelt az Ausztriával szembeni EU-szigor enyhítése mellett - írja a Reuters. Dini a RAI-nak nyilatkoz­va reményét fejezte ki, hogy Haider tá­vozása összhangba hozza az osztrák po­litikát az EU irányvonalával, ami lehető­vé teszi a kapcsolatok normalizálását. Bill Clinton tegnap úgy fogalmazott: nem tudja megmondani, hogy Haider le­mondása ténylegesen változtat-e a dolgo­kon. Clinton szerint az a fontos, hogy a Szabadságpárt utasítsa el azt a fajta türel­metlenséget, ami a külső szemlélők félel­mei szerint e párt jellemzőjévé vált. A távozás helyes lépés, de ez még nem osz­latta el az amerikai aggodalmakat az oszt­rák kormánykoalícióval kapcsolatban - szögezte le James Rubin amerikai külügyi szóvivő. Mint mondta, az Egyesült Álla­mok ezentúl is szoros figyelemmel kíséri a bécsi koalíciós kormány tevékenységét. Rubin szerint ha Haider távozása a pártel­nöki tisztségből azzal a következménnyel jár, hogy az FPÖ jobban együtt tud mű­ködni Schüssel kancellárral azoknak a normáknak az érvényesítésében, amelye­ket az osztrák kormány a koalíciós szerző­dés preambulumában megfogalmazott, akkor Washington aggodalma enyhül. - Izrael nem fog változtatni az osztrák kormánykoalícióval szembeni magatar­tásán Haider lemondása után sem - szö­gezte le Dávid Lévi izraeli külügymi­niszter. Mint mondta, kormánya nem küldi Bécsbe korábban visszarendelt ausztriai nagykövetét. _____ Többen jöhetnek munkára mondja lapunknak a német belügyminiszter - Azon leszünk, hogy újabb magyar IT-szak­­értőket nyerjünk meg németországi mun­kavállalásra - nyilatkozta lapunknak Otto Schily német belügyminiszter. A po­litikus, aki ma érkezik budapesti látoga­tásra, elutazása előtt válaszolt lapunk berlini tudósítójának kérdéseire. - Schröder kancellár harmincezer külföldi informatikai (IT) szakembert foglalkoztatna Németországban. Mi er­ről a véleménye? - Németországban nincs elég számí­tástechnikai-informatikai mérnök, prog­ramozó, szakértő. Emellett az sem lenne okos dolog, ha a nálunk magas szintű képzést kapó külföldi fiataloknak a dip­lomaosztás után azt mondanánk, el kell hagyniuk Németországot. Ebben a kér­désben Németország érdeke, hogy rugal­masabb legyen, és a nem német szakem­berek alkalmazása elől sem szabad elzár­kóznunk. A külföldi szakértők alkalma­zásának már megvannak a jogi alapjai. Csak jobban ki kell használnunk őket. - A fentiek magyar szakembereket is érintenek? - Most is dolgoznak magyar szakem­berek nálunk. A jelenlegi keret, amely­ben 1997/98-ban az önök kormányával megállapodtunk, kétszáz fő. A kancellár kezdeményezésével összhangban azon leszünk, hogy további magasan szakkép­zett magyar IT-szakembereket nyerjünk meg németországi munkavállalásra.­­ Budapest sokak szerint az orosz maf­fia egyik fontos támaszpontja, ahonnan nagy mennyiségű „piszkos ” pénz áramlik „mosásra” EU-államokba. Együttműkö­­dik-e e sajátos bűncselekmény üldözésé­ben Budapest és Berlin ?­­ A pénzmosás elleni hatásos nemzet­közi fellépés megköveteli a magyar és a német rendőrség szoros együttműködését is. Jó alapot ad ehhez a magyar parlament 1994 eleji döntése, amely büntetendőnek minősítette a pénzmosást, és a bankokat kötelezte: jelentsék a bűnüldözőknek a gyanús tranzakciókat. Jó a két ország rendőri együttműködése az információ­cserében és a kiképzésben. Ebben külö­nösen az segít, hogy a német szövetségi bűnügyi hivatal egyik munkatársa össze­kötőként Budapesten tevékenykedik. Dunai Péter Merz a CDU/CSU-frakció élén MUNKATÁRSUNKTÓL A 44 éves Friedrich Merzt (CDU) vá­lasztották Wolfgang Schäuble utódjául a német uniópártok parlamenti képviselői a CDU/CSU-frakció elnöki tisztébe teg­nap Berlinben. Merz csaknem egyhangú döntés nyomán lett a 245 tagú képvise­lőcsoport új vezetője, Volker Rühe lett a frakció kül- és biztonságpolitikai kérdé­sekben illetékes alelnöke. Az uniópártok frakciójának első alelnökét hagyomá­nyosan a CSU adja; ezt a posztot to­vábbra is Michael Glos tölti be. A CDU megüresedett elnöki posztját az áprilisi rendkívüli kongresszuson töltik be. Véres merénylet Kasmírban Ismeretlen fegyveresek megöltek öt hindu teherautósofőrt az erőszaktól sújtott indiai Kasmír államban. A támadók hétfőn, éjfél előtt rontottak rá a Szrinagartól 75 kilométerre délnyugatra fekvő parkolóban pihenő teherautó­sofőrökre. A rendőrség szeparatista milíciákat vádol a mészárlás elkövetésével. A Reuters lgtetelén indiai rendőrök elszállítják az áldozatokat a merénylet helyszínéről D­EVIZIÓ ____________2au--------------------------------------------------------------------------------

Next