Népszabadság, 2000. augusztus (58. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-19 / 194. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA ÁLLÁSPONT 2000. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT 3 Magyar főkonzulátus Kassán A megnyitón részt vett Orbán Viktor és Mikulás Dzurinda Orbán Viktor magyar és Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő tegnap megnyitotta Kassán a magyar főkon­zulátust. Orbán felkereste a kassai otthonában lábadozó Rudolf Schuster szlovák államfőt is. KIKÜLDÖTT TUDÓSÍTÓNKTÓL Kassa belvárosában pénteken Orbán Viktor magyar és Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő jelenlétében ünne­pélyesen megnyitották a Magyar Köz­társaság főkonzulátusát. Ebben a patinás épületben szerkesztették a XVIII. szá­zad második felében első irodalmi la­punkat, a Magyar Museumot. Orbán Viktor köszöntőjét azzal kezdte, hogy kissé elfogódottan áll most itt, s nem­csak a magyar millenniumi ünnepségek miatt, hanem azért, mert életében elő­ször jár Kassán. A város szülöttjét, Márai Sándort idézte, aki egyik írásában kifejtette: olyan korban is élt itt, amikor az értelem diadalmaskodott az ösztönök felett. A kormányfő kifejezte azt a remé­nyét, hogy most végérvényesen ilyen­kor köszönt ránk Kelet-Közép-Európá­­ban. Hangsúlyozta: személy szerint a kis lépések híve, ha azok előrevisznek. Ilyen előrelépésnek nevezte a kassai ma­gyar főkonzulátus megnyitását, a várha­tóan ősszel, Békéscsabán megnyíló szlovák főkonzulátust, valamint az újjá­épülő Mária Valéria hidat, amely Eszter­gomot köti majd újra össze a szlovákiai Párkánnyal. Mikulás Dzurinda a szlovák-magyar kapcsolatok jelentős állomásának ne­vezte az avatás napját, s rámutatott, hogy a szlovákokat és a magyarokat, a két országot nemcsak a közös múlt, ha­nem a közös európai jövő is összeköti. Külön köszönetet mondott Orbán Vik­tornak és a magyar kormánynak azért, mert hathatós segítséget nyújt Szlovákia európai integrálódásához. Kifejezte örö­mét, hogy októberben ellátogathat Bé­késcsabára, ahol a diplomáciai feladato­kon kívül együtt tölthetik majd a kol­bászt az ottani fesztiválon. Orbán Viktor a kora esti órákban fel­kereste a csermelyvölgyi családi házá­ban lábadozó Rudolf Schustert, és csak­nem félórás kötetlen beszélgetést folyta­tott vele, melynek végén mielőbbi teljes gyógyulást kívánt a szlovák államfőnek. Varga György főkonzul lapunknak el­mondta: a kilencvenes évek elején Ma­gyarország utolsó csehszlovákiai nagy­követeként búcsúzott az akkori keleti or­szágrésztől, ahova most hazánk első fő­konzuljaként tér vissza. A nagypolitiká­ból a hétköznapok tennivalóihoz köze­lebb kerülve szeretne hozzájárulni első­sorban a kelet-magyarországi és a szom­szédos szlovákiai régió emberi, gazda­sági és kulturális kapcsolatainak további gyarapodásához. Ebben a folyamatban meghatározó szerepe lesz a szlovákiai magyar nemzeti közösségnek. Kassa, 2000. augusztus 18. Szilvássy József Orbán és Dzurinda bizakodó fotó: mti - Illyés tibor Bánk Attila az USA-ban MUNKATÁRSUNKTÓL Bánk Attila, az FKGP parlamenti frak­cióvezetője két hetet töltött az Egyesült Államokban az amerikai külügyminisz­térium meghívására, s részt vett a repub­likánus párt philadelphiai konvencióján is. A kisgazda politikus, miután hazaér­kezett, lapunknak elmondta: amerikai út­ja során többek között megbeszélést folytatott Joyce B. Rubenssel, a külügy­minisztérium Északkelet-Európával fog­lalkozó igazgatójával, Joseph G. Garrett brigádtábornokkal, a NATO európai igazgatójával, Henry Kissinger egykori külügyminiszterrel, valamint Cameron Munterrel, a Fehér Ház nemzetbiztonsá­gi bizottságának Európáért felelős igaz­gatójával. Távirati Stílusban LEGMELEGEBB JÓKÍVÁNSÁGAIT fejezte ki a magyar államalapítás évfor­dulója kapcsán Bill Clinton amerikai el­nök Mádl Ferenc köztársasági elnöknek. Levelében - amelyet a magyar elnöki hivatal bocsátott lapunk rendelkezésére - többek közt az áll: Magyarország a si­keres demokratikus átalakulás és a piac­­gazdaságba való átmenet vezető példája, s Közép-Európa biztonságának és gaz­dasági stabilitásának forrása. (Munka­társunktól) TILTAKOZOTT a Simon Wiesenthal Központ amiatt, hogy Auschwitzban - az egykori náci haláltábor közelében - egy helyi vállalkozó diszkót akar nyitni, s eh­hez a lengyel hatóságok hozzájárultak. A Los Angeles-i székhelyű zsidó emberi jo­gi szervezet szerint a diszkót nem lenne szabad megnyitni, mert annak épületében tárolták egykor az Auschwitzba hurcolt szerencsétlenek holmijait. (MTI) LEGALÁBB 38-AN MEGHALTAK Irak északi, kurdok lakta vidékén az ira­ki légtérbe behatoló török harci repülő­gépek támadása következtében - adta hírül a Kurdisztáni Demokratikus Párt (PDK) Kairóba eljuttatott közleménye. Ankarai katonai források cáfolták a vá­dat, azt hangoztatva, hogy soha nem tá­madnak polgári célpontokat. (MTI) Pokolgép pusztított Pristinában Nagy erejű robbanás rázta meg a ko­szovói főváros, Pristina központját. A tegnapi pokolgépes merényletben egy nő megsebesült, a detonáció közelében található épületek megrongálódtak. A jugoszláv hatóságok közben szerb te­rületen rövid időre őrizetbe vették, majd elengedték a Koszovóban állo­másozó nemzetközi békeerők (KFOR) egyik rendőrét és helybeli tolmácsát. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Egy nőt megsebesített és komoly anyagi kárt okozott a Pristina központjában tör­tént tegnapi robbanás, amelynek okai egyelőre ismeretlenek. A pokolgépes merényletet ismeretlen személyek a ko­szovói pártok hivatali helyiségeinek ott­hont adó épület közelében hajtották vég­re, a város főutcáján. A Beta hírügynök­ség szerint az épületben található a jugo­szláv hatóságokhoz közel álló központ a Békéért és Toleranciáért szervezet székhelye is. Az objektum mintegy száz méterre van az ENSZ polgári missziójá­nak székházától - írja az MTI. A KFOR szerint a detonáció súlyosan megrongálta a pártok székházát, a lég­nyomás következtében betörtek a kör­nyező házak ablaküvegei is. A béke­­fenntartók lezárták a robbantás környé­két, a bombaszakértők pedig megkezd­ték az épület átvizsgálását. A helyszínre látogató Bernard Kouchner ENSZ-különmegbízott kije­lentette: a pokolgépet a demokrácia és „a választások ellenzői” helyezték el. Koszovóban a tervek szerint október 28- án helyhatósági választásokat tartanak. A KFOR tegnap közölte, hogy a jugo­szláv hatóságok szerb területen letartóz­tatták egyik rendőrét és az őt tolmácsként kísérő koszovói polgári személyt. A Fi­­dzsi-szigetekről származó rendőrt és kí­sérőjét még csütörtökön fogták el a ko­szovói-szerb közigazgatási határnál, mert állítólag illegálisan léptek szerb te­rületre. Rövid tárgyalás után a jugoszláv hatóságok tegnap szabadon bocsátották az ENSZ-rendőrt és tolmácsát. Jugoszlávia egyelőre nem hajlandó sem vád alá helyezni, sem elengedni azt a két brit rendőrt, akiket terrorakciók előkészítésének gyanújával vettek őri­zetbe a hónap elején Montenegróban. A foglyokat tegnap felkereste egy brit dip­lomata, aki később elmondta: fogva tar­tóik jól bánnak velük. Megismételte ugyanakkor, hogy mind a négy személy ártatlan. Norvégia, ha kell, kényszerrel tele­píti haza a koszovói albánokat, akik a NATO tavalyi jugoszláviai hadjárata idején menekültek a skandináv országba. 65 ezer em­berről van szó, akik közül sokan le­telepedési kérelmet is beadtak, de hiába. Azok a menekültek, akik ön­ként hajlandóak hazatérni, kétezer amerikai dollár „segélyben” része­sülnek, de eddig csak ezerhétszá­­zan éltek ezzel a lehetőséggel. MSF: Koszovóban nincs biztonság Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) belga orvosai azért hagyták abba tíz napja - fő­leg pszichiátriai utókezelő - tevékenysé­güket Koszovó három kisebbségi enklá­­véjában, mert sokkot és szorongást képte­lenség kezelni olyan környezetben, ahol az emberek folyamatosan sokknak és szo­rongásnak vannak kitéve. Márpedig az át­meneti ENSZ-közigazgatás ezt a helyze­tet képtelen felszámolni - mondta lapunk­nak adott telefoninterjújában Cyrus Pac­­que, a tavaly Nobel-békedíjat kapott nem­zetközi humanitárius szervezet belga munkacsoportjának illetékese. (Mivel a tegnapi pristinai robbantással kapcsolat­ban nem állt rendelkezésükre elég infor­máció, a belga szóvivő annak megítélésé­re nem vállalkozott, hogy ez a fejlemény igazolja-e döntésük helyességét.) - Az emberek „legjobb gyógyszere” a biztonság lenne, márpedig ezt nem kap­ják meg - jelentette ki Pacque, hozzáté­ve: nem kívántak azzal asszisztálni a je­lenlegi körülményekhez, hogy magukat nem zavartatva dolgoznak tovább. El­mondta: az észak-koszovói kisebbségek között családlátogató rehabilitációs programban dolgozó belga orvosok Mitrovica város északi részén az albá­nok, Skenderaj és Vushtrri helységekben pedig a szerb kisebbség folyamatos megfélemlítését látva függesztették fel a munkát. A továbbiakról még nem dön­töttek. Más nemzetiségű (francia, spa­nyol) orvosok tovább dolgoznak Koszo­vó egyéb részein, ők viszont nem ki­sebbségi programban vesznek részt, s így az ő helyzetük eltérő - közölte la­punkkal a belga orvosok szóvivője. Sz. L. L. Ezer év előtt Szerencsés nemzedék a miénk, amiként Szent Istváné is az volt, így tartja a mai miniszterelnök. Ami az előző millennium idején élt magya­rokat, vagy amint kevéssel később Riccardus fráter nevezte őket, a po­gány előmagyarokat illeti, aligha gondolták magukat a sors kegyeltjei­nek, amikor elszenvedték azt, amit ma Szent István művének mon­dunk. Vannak becslések, melyek szerint az átalakulás áldozatainak szá­ma megközelítette az akkori hatszázezresre tett népesség negyedét. A többiek jelentős része a lelkét, addigi hitét, szokásait adta a változásért. Az ünnepekre azt kívánnám magunknak, legyen több személyes sze­rencsénk, mint nekik volt. Legalább annyi, amennyi nekem adatott, hiszen ezerévenként szület­het egy ilyen cikk, mint amit most írhatok. Ez most a biztos, és a dátum. Minden mást kötelesség szerint keresni kell. Azt is, hogy mit ünneplünk az államalapítás ezredik évfordulóján. Rendezett sorokban, vármegyei bandériumok zászlai alatt vonulhat fel a válasz: megmaradásunkat. Azt, amit Ferenc József császár és király az 1896-os millenniumi ünnepségeken így írt le: „A magyar nemzet lángoló haza- és szabadságszeretete, harci vitézsége s balsorsban tanú­sított szívós kitartása az isteni gondviselés segélyével mindig leküzdöt­te a veszélyeket, fényes tanúságát adva ekképpen életerejének, állam­fenntartó képességének.” Ha valaki, ő ismerhette ezt a szabadságszere­­tetet, harci vitézséget. Mégsem lehet az ezekből is táplálkozó állam­fenntartó képesség az ünnep egyedüli értelme. Hiszen jószerével min­den nép, nemzet megmaradt, amely annak idején tisztelgett István ko­ronázásának. A megmaradás nagy tett tehát, de nem egyedül való. A lengyelekkel álltunk sorba a pápai koronáért (ma sem tudja senki, ho­gyan előztük meg őket az utolsó pillanatban), a cseh Adalbert volt az egyik legnagyobb becsben tartott magyarországi hitterjesztő, az oszt­rák őrgrófság tőlünk nyugatra, a horvátok délre már ugyanolyan szépen megtalálták mai helyüket, mint mi, akik a legkésőbb, valószínűleg az utolsó pillanatban érkeztünk, hogy megtelepedjünk a volt Római Biro­dalom határán, sőt egy kicsit azon is túl. A nyugati kereszténységtől ak­kor vonakodó finnek, skandinávok, baltiak, többé-kevésbé viharos tör­ténelem után, szintén itt vannak Európában. Nem a megmaradásban ta­lálhatjuk tehát meg az ünnep egyetlen kitüntetett pontját. Időközben sokszor elveszített, majd visszanyert szuverenitásunk tisztelete is az ünnep fókuszában lehet. Ezt alapozta meg a szertartás, amely a római pápától kapott koronával befogadta fejedelmünket a nyugati világ királyai közé. Ám a korona elfogadásának mozdulatával az újdonsült magyar király le is mondott szuverenitásának egy nagy szeletéről. (Szinte didaktikusan sugallatos a képlet.) Az általa nagy energiával szervezett, komoly szellemi, hatalmi centrumokká tett egy­házszervezet püspökeit, papjait nem ő nevezte ki. Lovagjai, fegyvere­sei nagy részét német fejedelmektől kapta. Nagyon könnyű a szuvere­nitás viszonylagosságát úgy is értelmezni, hogy a Géza halála után rá­támadó Koppány vezér és más lázadó magyarok ellenében István nyu­gati segítséggel a saját országát hódította meg: a földek kétharmadát maga vette birtokba, hogy híveinek, illetve külföldi segítőinek adja. Kitöltheti-e tehát ez a viszonylagos szuverenitás az ünnep teljességét? Lennie kell másnak is. Orbán Viktor miniszterelnöktől kapjuk a következő gondolatot: „Az ezeréves magyar állam büszkén tekint vissza a múltra, de kérdőn néz a jövőbe, kérdése, hogy lesz-e még egy ezeréves születésnap, magyar lesz-e akkor a szó, amely a múltat idézi?” A múlt szerint azonban nem minden a szó magyarsága. István fiának, Imre hercegnek latinul írta in­telmeit. Hogyan másként írta volna? Azóta sem született sok szebb ma­gyar tartalmú szöveg ennél. Az ezer évvel ezelőtti államalapítás nyelve sem a magyar volt. A hagyomány, a nemes tradíció összetartó erejének napja lenne ez? Így igaz, az is. És a tradíciók folyamatosságán nem változtat az sem, hogy a koronázásnak nem ülhetjük most az évfordulóját, hiszen a szer­tartást minden bizonnyal 1001. január elsején, és mint köztudott, nem ezzel a koronával celebrálták. Ám az eleve bizonytalan ünnepi tradíciók mai erejét gyengíti, hogy a mostani államünnep legtöbb elemében azt sugallja: legalább annyira kezdene egy hagyományt a kormányzat, mint folytatna. Annál is in­kább, mivel magát többé-kevésbé államalapítónak tekinti. (Erre abból is következtetni lehet, hogy Orbán Viktor nemrég új államalapítónak nevezte Antall Józsefet.) Miközben a hivatalos augusztus 20. a külső­ségekben archaizál, a szervezők a hagyomány ünnepén sorra eltérnek a szokásoktól. A Szent Jobb körmenete korábban nem kanyarodott a Par­lamenthez, most majd ezt teszi. A tűzijáték az Istvánnal együtt szentté avatott Gellért püspökről elnevezett hegyről most először leszáll a Du­nára, a légi parádé is máshol lesz, mint korábban, sok jel utal tehát ar­ra, hogy itt és most a hagyományt legalább annyira teremtenék, mint ápolnák. Érzelmileg telített lesz a pillanat, melyben a Szent Korona, a Szent Jobb és első királyunk ideiglenesen átengedett csontereklyéi ta­lálkoznak, de félő, hogy egy nem is oly távoli múltból visszatekintve oly benyomást kelthet, mint azok a jelenetek, amelyeket az 1896-os millenniumi ünnepségekről szóló beszámolók írnak le: „Sokan aczélinget viseltek, mások farkas, medve, párduczkacagányt, — ebben a rengeteg forróságban. Nagyszerű a rendezkedés: a sok kócsag, sas­toll, kelecsény-szárny, fölötte temérdek régi, harczban megtépett ron­gyos lobogó, menték röpködése, paripák nyerítése - csoda az!” Tartalmilag is változékony ez az archaikusnak tűnő, de valójában vi­szonylag új jeles napunk. Csak a XIX. század elején jelenik meg a ko­rona ünnepe, inkább a francia forradalom hatásainak megfékezésére, azért, hogy a nemzeti ünnep, ha már lennie kell, dinasztikus legyen, és ne demokratikus. A Szent Korona sokáig inkább a Habsburg-ház, a Szent Jobb viszont a magyar nemesség ereklyéje. Horthy Miklós kor­mányzósága idején a Szent Korona a Trianon előtti ország szimbólumá­vá lett, ünneplése ennek jegyében zajlott, amiként nem nélkülözte a szimbolikus jegyeket az sem, amikor az ötvenes évektől e napon pártit­károk megtörték az új kenyeret. Akármilyen régmúlt eseményekre em­lékezünk tehát ezen a napon, az ünnep tradíciói viszonylag változéko­nyak. Ez módot ad arra is, hogy további tartalmakat vegyen fel. A Szent Korona-tan szerint a nemzet e szimbólumban megjelenő testének nem részese a parasztság, a polgárság, és tudjuk, hogy az ereklyéket például Luther és Kálvin is elvetette. Folytatható azoknak a sora, akik nem érezhetik magukat egészen az ünnep szívében, de már az eddigiek is elégséges impulzust adnak ahhoz, hogy a tradíció lehetséges tágítását is felvessük. Mégpedig azért, hogy több szó eshessék azokról is, akik az ezer évvel ezelőtti nagy átalakulást is elszenvedték: a közrendű magya­rokról. Nem tettek mást, mint azóta oly sokszor. Hagyományaikhoz, addigi kultúrájukhoz, vezetőikhez próbáltak hűek maradni. Sok jó szót nem kaptak akkor sem, mire - rengeteg áldozat árán - képesek voltak váltani. A nép kicsit mindig így jár, hitének elhagyására kényszerülve, utólag pogánynak bélyegezve, eltűri történelmét. Persze hogy pogány volt tatárnak, töröknek, idegennek, de az volt Werbőczynek vagy jósze­rével az egész XX. századnak is. Istvánt akkori magyarként valószínűleg sokan nem szerettük volna. Nemrégiben viszont az évezred emberének választottuk. Remélhetőleg nem vonható le ebből újabb ezer évre a tanulság, hogy csak azt teszi naggyá a történelem, aki megtöri népét. Amikor az első ezer év bevégeztén államunkat ünnepelhetjük, bízzunk benne, hogy a követke­ző ezer esztendőben e tisztességből még több jut mindenkori megke­resztelt, örök élő magyar pogányainknak, nemzetnek, országnak is. Nagy N. Péter

Next